Szolnok Megyei Néplap, 1968. november (19. évfolyam, 257-281. szám)
1968-11-23 / 275. szám
1 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1968. november 23. November 23., szombat Kelemen napja. A Nap kél: 7,00 h-kor, nyugszik: 16,00 h-kor. A Hold kél: 11,03 h-kor, nyugszik: 18,41 h-kor. Várható időjárás: változóan felhős, párás idő, legfeljebb agy-két helyen kisebb eső. A többfelé még élénk északias szél tovább mérséklődik. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet 4—9 fők között. — TŰRKEVÉN a városi tanácsnál a napokban értékelték a társadalmi ünnepségek rendezését. A felmérés szerint a névadások 67 százaléka, a házasságkötések 98,5 százaléka, a temetések 47 százaléka társadalmi ünnepségek keretében történt. Ez az eredmény megyénkben a legjobb és országos szinten is kiemelkedői — LENGYELORSZÁGBAN az utóbbi években a házasságon kívül született gyermekek számának rendszeres csökkenése figyelhető meg. Az 1948—1955. év között évenként 50—59 ezer házasságon kívüli gyermek született. 1960-tól számuk nem haladja meg a 30 ezret, as utóbbi két-három esztendőben pedig évenként 25 ezer alá csökkent. — A SZENTTAMÁS! Altami Gazdaság lovasiskolája a lósport megkedveltetése érdekében — elhatározta, hogy tizennégy sportlovát novembertől jövő év májusáig a törökszentmiklósi úttörők rendelkezésére bocsátja, szerény díjazás ellenében« — A TISZASOLYI fmsz Igazgatósága — tagjai és a lakosság igényeihez igazodva elhatározta, hogy Ipari szolgáltató egységeket hoz létre. Az asztalos, lakatos, kőműves szolgáltatást hamarosan megkezdik. — „KIPRÓBÁLTÁK" a . villanyrendőrt. Tegnap megtartották Szolnokon a Ság- vári kőrút és a Beloiannisz út kereszteződésében felállt-, tott forgalomirányító lámpák üzempróbáját. Jövő héten — hogy az esetleges hibákat még az átadás előtt kijavíthassák — a lámpák három napon át működnek «— letakart lámpafejekkeL RECEPT Töltőit marhafelsál Hozzávalók: 5® deka felsálszelet, 20 deka sertéshús, fél zsemle, egy egész tojás, 5 deka zsír. hagyma, só. A húst szeletel fessük a hentessel egyenesen erre a célra. Hártyáitól teljesen megtisztítva, jól kiverjük és besózzuk. Töltelék: a sertéshúst megdaráljuk, hozzáadjuk a tejben áztatott, kicsavart zsemlét, a tojást, sót, borsót Jól összekeverjük és az előkészített marhafelsált ezzel megkenjük, ősszeesavarjufc és összekötjük. Forró zsírban előbb mindkét oldalát átsütjük, azután víz hozzáadásával puhára pároljuk. Tálalás előtt tíz percig pihentetjük lefedve. A spárgát lefejtjük róla, felszeleteljük. a szeleteket hosszában egymásra rakjuk, a megmaradt zsírjából rozsdamártást készítünk, burgonyakörettel tálaljuk. Tölteléknek használhatunk füstölt húst is. vagy marhahúst 10 deka vékony csíkokra vágott szalonnával vegyítve. A töltött húsok nagyon gazdaságosak. — AZ AMERIKAI Pittsburgh egyetem egyik tanára szerint az atmoszférában folytatott nukleáris kísérletek kezdete óta az Egyesült Államokban 25 , százalékkal emelkedett a csecsemőhalandóság. Az Amerikai Tudósok Szövetségének kongresszusán ezeket mondotta Pitts- burgh-ban: „Minden jel arra mutat, hogy még egy korlátozott mérvű atomháború is a jelenlegi nemzedék biológiai halálát jelentené. — BAKSA Lászlóné 20. éves háztartásbeli csütörtök este pápai lakásán magára hagyta 4 éves László, 2 és fél éves Gyöngyi és 18 hónapos Éva nevű gyermekeit. Ügy ment el hazulról, hogy erről az udvarban lakó rokonait sem értesítette. A magukra maradt gyerekek egyike gyufával kezdett játszani és az égő gyufától az ágynemű lángra kapott. A tűz és a füstmérgezés következtében a három kisgyerek meghalt. Baksa Lászlóné éjjel fél 13- kor érkezett haza. a ekkor vette észre a szerencsétlenséget. A Veszprém megyei Rendőrfőkapitányság a gondatlan anyát előzetes letartóztatásba helyezte és szakértők bevonásával folytatja az ügy vizsgálatát! A lottó e heti nyerőszámai A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság tájékoztatása szerint Karcagon a Déryné Művelődési Házban megtartott 47. heti lottósorsoláson a következő számokat húzták ki: 12, 18, 48, 71, 77 — TEGNAP reggel Jászberény belterületén a Lehel vezér téren Kovács János viszneki lakos az egri 4. AKÖV tehergépkocsijával előzés közben leszorította az úttestről a vele azonos irányban haladó Szértási Istvánná jászberényi lakost, aki kerékpárral haladt. Az asszony kerékpárjával elesett, és enyhébb sérülést szenvedett. — AKIKET végrendelet kötelez lapkiadásra. Egy gazdag angol a múlt évszázad vége felé lapot indított „Anti Top Hat” (cilinder-el- lenesség) címen és ebben elkeseredett harcot indított az előkelő fejfedő ellen. Ez a „lap” még ma is megjelenik; a cilinder ádáz ellensége; a lap megindítója ugyanis végrendeletileg kötelezte vagyonának örököseit, hogy folytassák a lap kiadását. A lap olvasóköre az örökösből és a végrendelet két végrehajtójából áll. A legveszélyesebb foglalkozás Egy brazil biztosító vállalat bő statisztikai anyag alapján összeállította a legveszélyesebb foglalkozások listáját. E lista élén a futballbíró áll, majd a taxisofőr ég a házasságközvetítő következik. — A RENDŐRSÉG sorozatos csalág és zsarolás büntet, te miatt — előzetes letartóztatásba helyezés mellett — eljárást indított Zagyi László. 38 éves hemádnémeti lakos ellen. A többszörösen büntetett ember vidéken a Miskolc-Hemádvölgye Mező- gazdasági Termelőszövetkezet kirendel tségvezetőjének adta ki magát és kuKorica- szállítás illeték-lerovása fejében a megrendelőktől 30— 30 forintot vett fel. A szállítandó termény ellenértékét táviratilag kérte a nevére megküldeni „postán maradó” megjelöléssel. Ezen kívül többeknek zsaroló levelet küldött és a „hallgatási díjat” ugyancsak postán maradó küldeményként kérte nevére eljuttatni. A XIV. kerületi rendőrkapitányság kéri a károsultakat, akik eddig még nem tettek feljelentést a csaló, illetve a zsaroló ellen, hogy jelentkezzenek Budapest XIV. kerület, Népstadion út 83., földszint 5. szám alatt, vagy telefonon a 834— 380 — 107-es mellékállomáson. — JÖVEDELMEZŐ kísértetek. Mióta az elszegényedett angol arisztokrácia számos tagja megnyitotta kastélyát és várát a turisták előtt, hogy rendbehozza pénzügyi helyzetét, könyörtelen konkurencia fejlődött ki a vártulajdonosok között. Néhányan hamar tönkrementek, másoknak viszont Jó üzletnek bizonyult a dolog. De mindnyájukat felülmúlta egy bizonyos Lord Bath, akinek várában az elektronikus útikalauz nemcsak 120 kérdésre tud válaszolni, (közöttük olyanokra, hogy hány ajtó van a várban és hol a büfé) hanem sikeresen reklámozza a kísérteteket is, amelyek „éjszakánként ma is látogatják a várat”. — „A NÉP? _ IGEN!” címmé! 25-éri hétfőn este az Árkád presszóban amerikai népdal-est lesz. A dalokat kórus és gitárkísérettel Lukácsi Huba és Szilasi holtán adja elő. Közreműködik Hegedűs Agnes Jászai-díjas színművésznő is. — A SAGVARI Endre megyei művelődési ház szín. háztermében november 25- én, hétfőn 17 órakor levetítik a Katonafiamnak című filmet. Ezt követően vita lesz, amelyen részt vesz Ko- lonits Ilona rendező, Molnár László dramaturg és Illés Mihály a katonai filmstúdió vezetője i& — A MAGYAR Vadászok Országos Szövetsége Szolnok megyei választmánya december 7-én megyei küldöttközgyűlést tart Szolnokon. Megyénk vadászai számot adnak terveikről, örömeikről, gondjaikról, s újjáválasztják a vadászszövetség megyei ve- zetőtestületeit is, Malinovsskij 70 éve. 1898 november 23- án született Ragyion Jakov- levics Malinovszkij. a Szovjetunió másfél év előtt elhunyt marsallja. 16 évesen a franciaországi orosz expe- díciós haderő katonájaként harcolt, majd hazakerülve nyomban csatlakozott a fehérek ellen harcoló csapatokhoz. Személyes bátorsága és szervezői tehetsége révén fokozatosan emelkedett rangban, majd parancsnoki beosztásokat kapott. Elvégezte a Frunze Katonai akadémiát és a vezérkarhoz került. Részt vett a spanyol szabadságharcban is. 1941- ben az ukrajnai arcvonalon, mint hadtestparancsnok 250 km hosszú védelmi vonalat irányított, rnojd részese volt n sztálingrádi hadműveleteknek. A főparancsnoksága alatt álló 2. Ukrán Front részt vett Románia. Csehszlovák^ és hazánk felszabadításában. Budavest után az ő csapatai szabadították fel Bécset is A német fasiszták fegyverletétele után. egcszen a japánok kapitulációmig. a távolkeleti arcvonal parancsnoka volt. _ 1957-től haláláig mint a Szovietunió honvédelmi minisztere az ő irém»t*á*ávnl történi a Szovjet Hadsereg korszerűsítése A Győzelmi- renden kívül öt ízben kapta meg „ Lenin-rendet és kétszer tüntették ki a Szovjetunió Hőse címmel. Egy pofonnal kezdődött Vasárnap délelőtt tör* tént Zagyvarékason: pofon csattant az ÁFÉSZ borkóstolójában. amelyet Zsákai ArnHadba indul A békés természetű Dóira, aki 1967-ben Zsákai ellen a bíróságon tanúskodott — valószínű erre értette a hatos ügyet — szó nélkül otthagyta Zsákai t. Az addig szolidan szórakozó vendégek azonban felháborodtak az eseten, a egyikük Kókaj Oszkár vissza is adta a pofont. Duplán. Erre aztán kitört a vihar. A két férfi dulakodni kezdett, miközben Zsákai rokonai is megjelentek a borkóstolóban. A tömegverekedést az ott lévők megakadályozták és a kezdeményezőt kitessékelték az utcára. Zsákai alig lépett ki az ajtón, amikor minden előzetes szó nélkül megütötte Barhács Pétert, aki a túlerő láttán kénytelen volt eltűrni a szégyent A benti dulakodás közben Zsákai Ambrus szeme körül megsérült Enyhén vérzett is. Több se kellett « rokonságnak. Egyikük rohant a Temető utca és környékére, hogy „hadbaszólítsa” véreit — Kiütötték Ambrus szemét ■— kiabálta végig a Temető soron. A hatás nem maradt «L brus, 43 éves helybeli lakos adott Dóra Józsefnek. — Ez, a hatos ügy miatt van — tette még hozzá kísérőül. I a temetősor Az ugyancsak kiterjedt rokonság ásóval, lapáttal, bobokkal felfegyverkezve indult bosszút állni. Burai Zoltán, az unokaöccs egy konyhakést vett magához. Százan egy ellen Zsákainak természetesen semmi baja nem volt. Tudták, látták ezt a többiek is. Ennek ellenére, amikor Kó- kai Oszkár a borkóstolóból lakására ment, követték, megveréssel, megölessél fenyegették. A 29 éves fiatalembert viszont nem abból a fából faragták, hogy akár száz ember elől is elbújjon. Különben is „hőzöngésnek” vette a fenyegetést. Felültette hát feleségét a kerékpár vázára és együtt kerekeztek vissza testvére lakására, mivél lakodalomra készültek. Az „ellenfél” rókon- sága azonban útjukat állta. Több mint százan voltak már ekkor. Elől Burai Zoltán a konyhakéssel. Kókai amikor látta, hogy ennek féle sem tréfa, a késsel hadonászó, Őt mindenáron megszűrni igyekvő Burai elöl menekülni próbált. Többször el is esett, s csak nehezen tudta Idvédemi a döféseket. Végül- is sikerült testvére udvarára beszaladnia, ahol felkapott egy lapátot és kiállt az utcára. — Most gyertek, ha mertek. De eglyenként. Majd meglátjuk ki bírja tovább — virtuskodott egyszálmagá- bam a bosszúvágytól vérre szomjazó Zsákai és Burai fa milia előtt. Azok azonban nem mozdultak előre. Persze nem jószántukból, hanem mert a közben értesített rendőrség URH gépkocsija megjelent a helyszínen. Eayült a vádlottak padján A folytatásra már a szolnoki járásbíróságon került sor. Burai, Zsákai és Kókai mint vádlottak ültek egymás mellett a pádon. Tagadtak. A bíróság tanúkat hallgatott ki s bebizonyosodott garázda cselekményük. Ezért a szolnoki járásbíróság Zsákai Ambrust hat. Burai Zoltán! és Kókai Oszkárt öt-öt hónapi végrehajtható szabadságvesztésre ítélte. Az ítélet nem jogerőse *- «n| — SZÍNHÁZ A szolnoki Szigligeti Színház Szolnokon, este hét teakor: A néma Levente. r~—i 1 __ MOZI l _____1 1 Szolnok: Vörös Csmag: Isten és ember előtt, — Tisza: A 4-ea labor őrültje, — MÁV: A nőstény farkas. — Jászberény: Lehel: Farkasvisszhang. Kisújszállás: Ady: Ml lesz veled, Esz* terke? Kunhegyes: Szabadság: Granada, Addio. Kunszentmár- ton: Körös: A nő hétszer + Pár lépés a határ (klsérőműsor). — Mezőtúr: Béke: Lássátok feleim!, Dózsa: A párizsi Notre- Dame, Szabadság: Tánc Hitler főhadiszállásán. Tiszafüred: Tisza : Hogyan szabaduljunk Helen- kátőll Törőkszentmiklós: Dózsa: Bilincs és mosoly. Túrkeve: Vörös Csillag: Kortársak I—II. rész. KOSSUTH RADIO 8.20: Lányok, asszonyok. *.40: Zenekari muzsika. 9.18: Orvosi tanácsok, a légzőszerv! hurutokról. 9.23: Gyöngyösi Rács Géza népi zenekara játszik. László Annié és Bálint Sándor énekek 19.10: Tannhäuser. — Részletek Wagner operájából. 11.00: Szép magyar novella. — Jókai Mór: Húsz év múlva (lsm.) 11.22: Kamarazene. 12.20: Jolantha. Részletek SulUvan—Gilbert operettjéből. 13.00: A világgazdaság hírei. 13.06: trók műhelyében. Kolozsvári Grandplerre Emilnél. 13.21: Giovanni Martinéin operafelvételeiből. 13.38: Hirdetőműsor. — 13.43: Kóruspóldum. A Magyar Nemzeti Bank énekkara énekel. 13.56: Néhány perc tudomány. — 14.01: A Magyar Rádió és Televízió népi zenekara játszik. Lakatos Sándor vezetésével. Andor Éva és Palócz László énekel. — 14.25: Nemzetközi műfordítók konferenciája. 14.30: Sziklai Erika énekel 14.45: Hétvégi külpolitikai figyelő. 15.10: Csak fiataloknak' Komjáthy György táno- zene műsora.— 15 55: Rádióreklám. 16.00: Hétvge. 17.30: Arturo Toscanint vezényel, közreműködik az NBC szimfónikus zenekar. 17.58: Az asszony Ingatag. Zénón Wiktorezyk jelenete. 18.12: A Toscanini-hangverseny folytatása. 18.43: A magyar munkásmozgalom dalaiból — 19.00: Esti krónika. Haneképek a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottsága ünnepi üléséről a Kommunisták Magyarországi Pártja megalakulásának 50. évfordulója alkalmából — 20 00: Liszt Esz-oúr zonso-avorseny 20.20- 139—«60. A Magyar Rádió automata közönségszolgálata. — 23.00- Táncoljunk! PETŐFI RADIO: 10.00: A bét könnyű- és táno- zenel műsoraiból. 11.55: Rádióreklám. 12.00: Zenekari muzsika. A (v mai műsorából ajánljak 1 x Cosi fan tutte. A kétfelvonásos vigopem közvetítése a berlini Staatsoper előadásában, felvételről. Alig néhány hete vendégszerepeit hazánkban „ né. met allami opera együttese, s műsorukon szerepeli a £°*i f°^JUtte U; Ezt 02 eladást rögzítette * televízió telerecording szalagra, s tűzte ezúttal műsorára. Mozart egyik — s tálán az eqesz opera műfaj — legszeretettebb, 2 ’a™ZOtJ *,rab** * Cosi fan tutte. A cím f“?“4 ”*?tnd Í9V csinál3^’. . es természetesen „ nökre — minden korok nőire — vonatkozó mottó « ™*sara ironikus zene, * n nem kevésbé ^voros szöveg a Staatsoper előadásában kitűnő énekesek ^l^nukodésevel valik majd bizonnyal szórakoztató élménnyé a zenekedvelő nézők számára. 4 műsori 21,30 órakor sugározza a tv. ..7,— ----- ‘»-ciuiwjíívcjs 4. rész. M ikszáth Kálmán regényéből ta: Csillag Ilona (ism.) 14.48: kolal kórusok énekelnek. M. Orvosi tanácsok a légzősze hurutokról (lsm.) 15.00: Világ; rű előadóművészek Mozart- mezeiből 15.45: Egy hír a m: roszkóp alatt. 16.05: Verbunl sok. nóták. 16.50: Hangverse a stúdióban. 17.25: Levél a 50 századhoz. Róbert Rozsgye: venszklj költeménye (ism.) 17.50: Havasy Viktor táncdal ból. 18.05- Kiváncsiak klubja 19.00: Gyulai Gaál János: Ct oertino zongorára és zenekar 19.13: Debussy: Pelléas és sande. ötfelvonásos opera. K ben: 21.09: A színfalak mögöt győri Kisfaludy Színházban f port). 21.24: Az operaközvetl folytatása — 22.34: A Magi Néphadsereg Központi Művé együttesének férfikara népda kát énekel TELEVÍZIÓ BUDAPEST! 9.00: Az „O" ügynökség aktáL A lagny-i fogoly. Magyarul beszélő francia film (14 éven felülieknek!) (ism.) 9.50: Arcképek, találkozások. Miháltz Pál festőművész (lsm.) 10.20: Tájak, városok, emberek. New York — a tengerről ,ism.) — 11.00! Felnőtt játszótér Szatirikus műsor (lsm.) 14.43: Falusi könyvszolgálat. 14.55: Újdonságok, érdekességek a mezőgazdaságban. 15.10: Reklámműsor. 15.15: Labor a lavórban Kezdő fotósok műsora. 15.45: Reklámműsor. 15.50: Hírek. — 15.55: MAFC—Budapesti Honvéd bajnoki kosárlabda mérkőzés közvetítése a Sportcsarnokból 17.30: Körkép. Kultúrpolitikai műsor. 18.30. A TV jelenti... Aktuális riportműsor. 19.10: Cicavízió. 19.20 Az MSZMP Központi Bizottságának ünnepi ülése a Kommunisták Magyarországi Pártja megalakulásának 50. évfordulója alkalmából. 20.00: Tv-hlradó. 20.20. Azok a boldog béke-évek. összeállítás Gábor Andor műveiből. 21.35: A Berlini Deutsche Staatsoper vendégjátéka az Operaházban. Mozart: Co- si fann tutte. (Mind tey csinálják) Vleonera két felvonásban. Kb. 23 00: A szünetben: Tv-hlradó. 0.20- Jó éjszakát, felnőttek! Gusztáv, a pesszimista. POZSONY: 11.25: Tv-híradó. 13.25: Jednota Trencin—Sparta Praha labdarúgó mérkőzés 17.30: A tenger kincsei. 19.00: Tv-híradő. 19.45: Halászat és vadászat francia ter-i mészetfilmsorozat. 21.40: Az „U** vonal éTofizetője — farneia bűnügyi filmsorozat. BECS: 16.00: Gyermekműsor § éves kortóL 16.25: Bábfilm. 16.35: Ifjúsági műsor 11 éves kortól. — Daktart. 17.25: Trükkfllm. 17.30: Ifjúsági műsor 14 éves kortól. Beat Club (7. rész). 18.00: Jó éjszakát, gyerekek! — 18.05: Hétről hétre. 18.25: Rövid hírek. 18.30: Szombati jó estét. 19.00: A Feu- ertsein család (21. rész). 19.45: Tv-híradó 20.15: Enyém, vagy Tied. Komédia. 22.05: Sporthírek. 22.35: Tv-híradó. 22.45: Éjszakai fílmműsor. BELGRAD) 13.25: Románia—Svájc labdarúgó mérkőzés. — 17.05: Fiúk és lányok. ‘ 18.20: Az ifjúságnak. — 19.20: Időgép. 20.35: Játékfilm. — 21.35: Videofon. 21.50: Két film: ..Akcióban” és „Smart. a titkos ügynök”. BUKAREST« 13.00: Románia—Svájc világbajnoki labdarúgó mérkőzés. — 16.30: A legkisebbeknek. — 17.00: balkáni Játékok 17.30: A legkisebbeknek, 19.00: Teleenclklopé. dia. 21.00: Cirkuszi közvetítés. 21.15: Ifjúsági esztrádműsor. Köszönetnyilvánítás Hálás köszönetét mondok s mindazoknak, akik édesanyáiul özv Rozsó Józsefné szül. Kovács Julianna elhunyta alkalmából együttérzésükkel fáldalmamat enyhítették, utolsó útjára elkísérték és sírját virággal elhalmozták. Bozsó József Tibor fia Szolnok megyei NÉPLAP A Magyar Szocialista Munkás- Dárt Szolnok megyei ü’zot.tsága és a Megyei TanAo9 lapja Főszerkesztő: Varga József Kiadja a Szolnok megyei lapkiadó Vállalat Igazgató: Vlrágh ivón Telefon Szerkesztőség: 20—93 23—20. 20—69 Kiadóhivatal 20—94 Szerkesztőség és kiadóhivatala Szolnok. L sz Irodaház Index-számi 35 068 A lapot előfizetésben és árusításban a Szolnok megyei posta* hivatalok és fiókposták terteen* tik A lap előfizethető bármely postahivatalnál és kézbesítőnél. Előfizetési ál I hónapra: 17 Fi, Szolnok megyei ( Nyomdaipari Vállalati 1 Felelős vezetői ' J* Müsstet» Uáaáas _ ijfc