Szolnok Megyei Néplap, 1968. szeptember (19. évfolyam, 205-229. szám)

1968-09-22 / 223. szám

8

SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP

1968. szeptember 22.

BALÁZS SÁNDOR:

AZ ERDŐ

Zöld mezőben fehér kígyó az ösvény, ez visz az erdő félé. Mint egy fiatal lány melle, enyhén domborul a tái. jó itten járni. Nem nehéz vinni a festékes ládát, az állványt, és a város aszfaltján fáradt láb a föld érintésétől úi erőre kap. Ott az erdő!... mit ott, már itt van. annyi, mintha itt volna, már lengeti feléje zöld kalapját, már érezni friss leheletét. meglátta, hogy jön régi barátja, hajlik. lobog, ma jd hogy eléje nem szalad.

— Szervusz. barátom, öreg pajtás! Jó volna minden fádat külön megölelni, minden új hajtásod megsi- tnogatni. de sajnos, nemérek rá. le kell fesselek, mert mecénásom. a gaz uzsorás, erdőt óhajt, hát eljöttem, bocsáss meg. Légy engedelmes, ne titkolózz, hadd pingálja- lak ide kutyafuttában, nem szívesem teszem, nem ezt érdemied tőlem, de oly keveset fizet, kérlek. tudom, hogv te mély stúdiumot érdemelsz, el kellene merülni benned, hogy az milyen nagyszerű volna te. de hát mit csináljak, le akarlak még ma szállítani, nincs egy vasam se.

A pemzdi gyorsan járt, s rz erdő néhány óra alatt vászonra került. Erdő kell? Hát nesze neked erdő. Ide még egy kis táros napsugár és itt még zöld. zöldebb, legzöldebb, már olyan zöld. hogy egész kék. no. megvángyunk, kész.

A festő hanyatt rágta

magát a fűbe. evett, aludt és még az est beállta előtt sietett a mecénás háza felé. De a nappal együtt önbizalma Is a láthatár alá szállt.

— Vacak — mondta magának útközben —, ez lesz a véleménye a képről, biztos. Meg fogja állapítani, hogy ez az erdő sehogy sem sikerült Pénzt nem adhat érte. még elismerést sem. ihlet nélküli, kedvetlen alkotás, nyomott. levegőtlen. Hiányzik belőle az erdő természeti ereje, úgyszintén a művészi alázat, a szépséggel való eltelés. az odaadás és egyesülés isteni gyönyöre satöbbi. Ezt fogja mondani, mert ért hozzá a betyár, hogy is hihettem, hogy ilyen gyors tákolmány majd tetszeni fog neki. Most hiába rohantam. vesződtem. a nyakamon marad, és ráadásul még szegy ellhet ern is magamat. Mert igaza van. igaza lesz, akármit mond biz ez silány vacak.

Utálkozva lóbálta kezében az erdőt, és nagy önuralomra volt szüksége, hogy rá ne tipirjon. De azért vitte, és becsöngetett a gazdag ember házába.

— Az igazgató úr nincs itthon, tessék talán, megvárni — mondta az ismerős inas és bevezette. A festő leült, fáradt volt és várt. Sok idő eltelt, s a Pénz még mindig nem jött. De a festő csak várt. azután unalmában elővette az erdőt, és javítgatott rjta. Mikor már minden várakozás hiábavalónak látszott, de annál biztosabbnak

hogy ma nem fog vacsorázni, dühében a maga kigúnyolására és hogy a képet, ami úgysem ér semmit, egészen elrontsa, elővette a festéket és a pemzlit. és az egyik ágra akasztott embert festett. Búsan lógott a test. félrebillent fejjel, és a fehérre meszelt arc kijajga- tott a sok zöld közül. Most még a Piros napot is elkente, és lett az egészből egy furcsa gyászjelentés.

A festő keserűen röhögött, és éppen menni készült, mikor a mecénás megérkezett.

— Mutassa — mondta rosszkedvűen, mert nagyon rosszkedvű volt és méltán, mert ma derült ki, éppen ma, hogy a bank, ahol pénzét tartotta, megbukott, hogy a felesége már esztendők óta csalja, hogy a Rembrandt, mit annak tartott, nem Rembrandt, mindez ma — csekélység! —. és akkor jön ez a kis festő a képével, amit szánalmában rendelt nála hogy' segítsen rajta egy erdőt, nézzük csak.

Sokáig mozdulatlanul állt előtte. A festő iszonyúan res- tellte magát, szeretett volna elrepülni, mint a felhő a viharban. idegen országok felé. A szegény gazdag végre megszólalt:

— A kép rossz, de az ötlet nem rossz — mondta, cs megszámlálta a fákat, hogy hányadikon lóg az aJcasztott ember. Egy csomó pénzt adott a festőnek, aki elment vacsorázni, őt pedig megtalálták másnap, a kijelölt fán. felakasztva.

Hargittay Attila:

Tócsa

Nyerge» Andrást

, i

(Oazázslat

Hátán árnyék szalad szeme két nagy felhő

a nap fürdik benne fésüli a szellő fodros bő szoknyát 81f hosszú útra készül

gyönyörködésében az ég beleszédül

örömében a föld nem is vette észre

csak lábanyoma maradt fölszállott az égbe

Fekete szemek, vörös szájak, gyönyörű, ostoba varázslat, naponta meggyötörsz, verejték lep el miattad, nincs segítség, fekete, ■vörös gyöngyök, gyöngyök, megyek az utcán, szembejöttök, arany haj. vörös haj, zizeg, száll, veletek-néikületek egy fáj, százszor szomjazom rátok, undor taszít, de megszomjazom újból, vacog a fogam, láz fűt, fagy ráz, elvetél mindig minden hajtás, virág sosem bomlik belőle —

de mindig hiszem, hogy jövőre.

Gondolkodásra serkentő elemzések

Három füzet Jelent meg a

napokban a Hazafias Népfront Országos Tanácsa és a Kossuth Könyvkiadó kiadásában. A szocialista nemzeti egység politikájának főbb kérdései közül azt a három témát tartalmazza, amelyet megtárgyalt és elfogadott a népfront IVi kongresszusa. Az egyik a társadalmi szerkezet és a szocialista hazafi.lég; a másik az ifjúság és a társadalom kapcsolatát és a harmadik az új gazdálkodási rendszer társadalmi, politikai hatásainak kérdéseit taglalja.

Közös vonása a háromféle kongresszusi elemzésnek, hogy több kérdésben megfogalmazza a népfront tevékenységének fontosabb elveit. Ügy elemzi társadalmunk helyzetének és fejlődésének főbb vonásait, hogy ezzel egyúttal munkaprogramot ad a népfrontbizottságoknak, az egész népfront mozgalomnak. E program meghatározó vonása: a nép- írontmozgalom egyik legfontosabb történelmi hivatása, hogy reálisan elemezze az adott korra jellemző társadalmi helyzetet és az emberek sokaságának mozgósításával betöltse szerepét a társadalmi gondok, feladatok megoldásában.

fezért fogalmazza meg az egyik kongresszusi dokumentum azt a felismerést, hogy a mi korunk egyik izgató kérdése, társadalmunk szerkezetének változása és a szocialista hazafiság kialakulása, erősödése. Hivatásunkat csak akkor teljesíthetjük, ha hazánk korszerűen fejlett szocialista országgá és népünk öntudatos, egységes szocialista nemzetté válik. Azt is erőteljesen megfogalmazza a népfront kongresszusának állásfoglalása, hogy a most élő generációnak mily sok nehézséggel kell megküzdenie a szocialista nemzeti egység kibontakozásának hosszú folyamatában. Helyesen értékelni nemzeti történelmünk haladó hagyományait; kellő érzékkel leválasztani róla

mindazt, ami hazug, önáltató, vagy visszahúzóan nacionalista. Szívósan küzdeni azért, hogy megszabadítsuk önmagunkat és honfitársainkat a visszahúzó és káros szemléletektől. Helyesen értékelni a régebben kialakult erkölcsi normákat, kiválasztani közülük a ma is érvényeseket. Mindezek olyan tennivalók, amelyek elvégzésében szerepe van társadalmunk minden rétegének és csoportjának.

Ez a * felismerés vezeti a népfrontmozgalmat akkor, amikor külön témaként kezeli az ifjúság és a társadá- lom kapcsolatának sokféle gondját. A mai fiatalok nevelése és nevelődése, a világról alkotott felfogásuk, kapcsolódásuk egymáshoz és a társadalom más korosztályaihoz — mindezek mindannyiunkat érdeklő és érintő kérdések:

Társadalmunk fejlődésének gondjait sokrétű összefüggésben vizsgálják a népfront kongresszus dokumentumait.

(Mohács! Regős Ferenc rajza)

KATKÓ ISTVÁN:

AZ UTOLSÓ SZÓ JOGÁN

Üzenetet kaptam, hogy Danit kiengedték a börtönből, s kért, hogy látogassam meg. „Hosszú”, aki a hírt hozta, sajnálkozó mozdulatot tett.

— Kiengedték, ment a halálán van.

Négy éve nem láttam Danit. Így hívta őt mindenki a környéken, különben Dániel Gyula volt a neve. Azt hiszem, egykorúnk lehettünk, csak ő idősebbnek látszott keskeny, előreugró áliával, horgas orrával, s arcán két, párhuzamosan haladó mély barázdával, mely különösnek tetszett egy húszéves fiatalembernél. Szemgolyói talán betegsége miatt is elő- reugrottak. s ettől fürkésző tekintete lett. Ha valami lázba hozta, szélsebesen beszélni kezdett, mint akinek túlságosan is kevés az ideje.

Verseit is ezzel a sietséggel szavalta.

Barátságunk Is úgy kezdődött, hogy órák hosszat keringtünk a téren, és Dani egy kockás füzetből olvasta fel újabb költeményeit. Csak akkor hagyta abba, amikor már kifogyott belőle a szusz, s ilyenkor behajtotta a füzetet, arecsontja megremegett, s igyekezett könnyedén kérdezni,:

— Nos, hogy tetszett?

Már nem tudom, találtam-e mindegyik versére jelzőt, mivel sokat szavalt, s az én szótáramban akkoriban csak itt-ott rejtőzött egy irodalmi kifejezés, amelyet az újságiból csíptem fel. Annyi azonban bizonyos, hogy engem ezek a versek felkavartak. Ha elgondolom, furcsa látványt nyújtottunk, amikor körbe-körbe jártuk a virágágyakat. Dani egyik kezében a füzetet tartotta, másikkal gesztikulált, én néztem rá csodálattal, ahogy a megszállott prófétákra tud nézni egy kamasz. Néha a sötétedés után. ha maradt még felolvasatlanul egy-két költeménye. a lámpák alatt folytattuk. Egyszer, emlékszem. kiszólt az árnyékos helyről egy méltatlankodó hang:

— Menjenek már más helyre a verseikkel, itt mi csókolózunk!

Dani a röpcédulákkal bukott le. A katonai bíróság, ahol ítéletet mondtak, zárt tárgyaláson, kirendelt védőkkel folytatta le az eljárást. Nyolc évre ítélték, annyira, mint a fővádlottat. Pedig mindenki azt hitte, hogy megússza egy-két esztendővel. \

Mindezt azért, mert Dani magára haragította a katonai bíróságot.

Nem tudom, mi igaz belőle. de a környéken úgy tudtuk, hogy az. utolsó szó jogán felolvasta egy hosszú

költeményét Hogy a költemény miről szólhatott, arról nem voltak kétségeim. A háború ellen íródott, mely akkor kezdődött el Ukrajna síkságain a szocializmus első országa ellen. A bíróság természetesen félbe akarta szakítani a lángoló szavú prófétát, de ő éppen úgy nem hagyta abba, mint akkor ott a téren, a lámpafény alatt. Végül is az őrök vezették ki a teremből.

Nem volt sok értelme ennek a hősködésnek, hiszen üres volt a tárgyalóterem, se hallgatóság, még csak az újságírók sem voltak jelen, csupán vádlott-társai, akik a párt utasítására igyekeztek úgy viselkedni, hogy minél kevesebb büntetéssel ússzák meg.

Dani védőbeszéde után a fel paprikázott katonai bíróság mindenkinek megemelte a büntetését.

Ma már tudom, hogy egy beteg fiatalember utolsó fellángolása volt ez. Verse! mindaddig csak a munkásotthon faliújságján jelentek meg, hallgatósága is többnyire egy-két emberből állt. Sokan, akik ismerték, hogy képes órák hosszat verset mondani, eliszkoltak mellőle, amikor előráncigálta kabátja zsebéből azt a kockás füzetet.

Mindig volt azonban tábora egy-egy sarokban, s köztük voltam éri is.

Lángolása, sietsége is a betegségéből eredt. Dániel Gyula műszerész- tüdőbajos volt és gyógyíthatatlan. Talán maga is érezte, hogy neki szűkösen mérik az életet, s ezért valami nagyszerűt, csodálatosat szeretett volna csinálni.

ö már tudta akkor, hogy a nyolc esztendőt, melyet a katonai bíróság bőkezűen kimért rá. nem fogja letölteni. Érezhette, hogy őt nem a történelem következő fordulata hozza ki a börtönből, hanem a tbc. Lehet-e pálcát törni felette, ha egv drámai hős igazi mozdulataival, szavaival tört ki ott a bíróságon zubbonyos bírái előtt. Ét? együtt éreztem vele.

Amikor kijöttem a gyárból estefelé, meglátogattam Danit a lakásán. Sejtettem, hogy leromlott állapotban lehet, hiszen csak roncsokat engedtek ki Horthyék a börtönből. Látványa azonban mélységesen levert. Csak a két pofacsontja és hegyes álla látszott az egész arcból, s a szemek, ezek az égő golyók.

— Hallom, te is írsz azóta — ezzel fogadott.

Bólintottam.

— Már meg is jelentél?

— Csak néhányszor —

mondtam mentegetőzve,

mintha bűnt követtem volna

ei, mialatt ő a börtön foglya volt

— örülök — szólt, s megpróbált mosolyogni.

Aztán hallgattunk. Homlokán lüktetni láttam az ereket, mintha a gondolatai onnan érkeznének. Gondolatai, melyeiket nem mondott ki, de amit leolvashattam az arcáról. Lehajtottam a fejem, s ebben a pillanatban szégyelltem az egészségemet, szégyelltem, hogy szabadlábon voltam, s azt is, hogy az újságok már közölték próbálkozásaimat.

— Én sem hagytam abba — folytatta, s nagy erőfeszítéssel a polchoz nyúlt a fü- zctéort

Kinyitotta, s aztán fürkészett. Most élénknek tetszett, szinte életre kelt. Nézte a verseit, aztán becsukta a füzetet.

— Már felolvasni sem tudom őket... Nincs meg hozzá a hangom.

A füzet felé nyúltam, de 6 elhúzta előlem.

— Nem; így nem.

Űjra csönd támadt köztünk.

Szegényes, kopott volt a szoba, ahol Dani feküdt. Anyja bejött nesztelenül, s egy pohár tejet hozott, le- 'tette a székre és kiment.

Mepróbáltam vidám lenni.

— Idd meg, Dani. Meglásd, egy-két hónap, és kutya bajod sem lesz.

Szeme még jobban kidülledt, felemelkedett a párna- halomból.

— Nekem mondod ezt? Mit hazudozol?! Engem az osztályellenség sem tart már semmire. Megdögleni küldtek haza. hogy szegény anyám fizesse a temetési költségeket. Engem ne etess marhaságokkal...

Köhögni kezdett, kifulladt és visszahanyatlott az ágyba.

Most már a bíztatásomért is szégyelltem magam.

Hosszú szünet után Dani csöndesen szólt:

— Nincs itt valamid?

Megráztam a fejem.

— Nincs. nem szoktam magamnál hordani az írásaimat.

Felemelte a mutatóujját.

— Te félsz tőlem, félsz az ón kritikámtól.

Ráhagytam, s ő most elmosolyodott, örült ennek a beismerésnek.

Mi más lehetett volrfa a legszebb ajándék, négy év után is felnézek rá, mint kamaszkorunk sétáin.

Amikor búcsúztam, odanyújtotta a füzetet.

— Vidd el, neked atfom emlékbe.

Verseit jő ideig őriztem, elrejtettem, amikor a város másik részébe kellett bujkálnom. Temetésén sem lehettem jelen. s aztán a füzet is elveszett a harcolt idején.

OLVASÓ LEÁNV