Szolnok Megyei Néplap, 1968. augusztus (19. évfolyam, 179-204. szám)
1968-08-09 / 186. szám
6 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1968. augusztus 9Walter Holmes brit divattervező egy valóban nem mindennapi ötlettel vált ismerté: divatba hozta az apácaruha mini változatát. A komoly divatkritikusok ;.a század legrémesebb modelljének” nevezték eL A nők azonban megörültek neki, mert ^rendkívül feltűnő”. & Á nápolyi slágerfesztiválon éveken át a megtört, fájó, magányos stb. szivekről keseregtek az énekesek. Az idei szemlén Aurelio Fierro tenorénekes nagy sikerrel adta elő Az átültetett szív című szerzeményét. & Száraz kenyérrel dobálta meg rejtekhelyéről a kerékpárosokat az angliai Hai- naultban egy pékinas. A városbíró előtt azzal védekezett, hogy így akart megszabadulni a régi árutól. Tizenkét fontsterling pénzbírságra ítélték. ☆ Egy normandiai mozdony- vezető meglepődve látta, hogy vonata előtt, a síneken egy férfi rendületlen nyugalommal leveszi egyik ruhadarabját a másik után, s a közeledő vonat sem zavarja. A mozdonyvezető előbb lassítani, majd megállni kényszerült. A vetkőzöt letartóztatták, mert miatta a vonat fél órát késett. i5r Fülöp herceg. TI. Erzsébet királynő férje, ellenzi a tízes mértékrendszer bevezetését Nagy-Britanniá- ban. Egy banketten beszédet mondott, és a jelen levő konzervatív üzletemberek nagy tetszésére a következő fejtegetésekbe bocsátkozott: „Miért állunk meg a liternél és a kilométernél? Javaslom, hogy vezessük be például a tízórás napot, a százperces órát és a száz másodperces percet. Nem lenne rossz például tíznapos hét bevezetése sem, ami természetesen ötnapos víkend- del járna...* •&" Tiltsák be a Zöld sapkák című filmet. A Brit Ifjú Kommunisták Szövetsége nyilatkozatban követelte a ..Zöld sapkák” című amerikai propagandafilm premierjének betiltását. A filmet a napokban mutatták be Londonban, és az amerikai különleges alakulatok vietnami kegyetlenségét magasztalja. A fiatalok nyilatkozatukban kijelentették: amennyiben vem tiltják be, a premiert követően tiltakozó akciókat rendeznek minden egyes mozi ellen, amely műsorra tűzi ezt a filmet. Az amerikai különleges egységek vietnami kegyetlenségeit bemutató filmet már előzőleg betiltották Svédországban. & Szögletes körte. A „hagyo- riánvos” formájú, harang alakú gyümölcs sok helyet foglal el szállítás közben. Ezért most Olaszországban négyszögletű körte ki termesztésével kísérleteznek. & Emlékbélyeg. Walt Dis- ney-emlékbélyeget bocsátott ki szeptember közepén az amerikai posta 6 centes értékben. A bélyegeket először a Missouri állambeli Marcelineben, a művész szülővárosában hozzák forgalomba. A SZOLNOKI LENIN MG. TSZ gyakorlott gyors- és gépírót keres azonnali belépéssel. — Fizetés: 1400— 1500 Ft és illetmény föld. Jelentkezni lehet a tsz központjában. A tv mai műsorából ajánljuk Az első japán szívót ii Síelés Szende szélhámosok. A Vidám péntek esték című — általában a havonta jelentkező — összeállítás keretében ezúttal kerül első ízben adásra az új sorozat első darabja, amelyet Polgár András írt és Wiedermann Károly rendezett. A sorozat valamennyi darabja megtörtént eseteket — túlnyomóan szélhámosságokat — dolgoz fel, ám többnyire olyanokat, amelyek nem érik el a Büntetőtörvénykönyv által írt bűntett-ismérveit, hanem csak etikai síkon szélhámosságok. A sorozat első — most vetítésre kerülő — darabja, az Őszi táj szarvassal, abból indul ki, hogy egy író, „életismeretre” óhajtván szert tenni, felbérel egy szélhámost, hogy az tanítsa meg őt a „szakmára”. S így közös erővel sikerül is eladniok egy értéktelen — pardon, a keret 20—30 forintot is megér — gi ecset: tízezer forintért ... A főbb szerepeket Máté Erzsi, Csákányi László, Bazilides Zoltán és Hlat- ky László alakítják. Piaci jelentés Bőven volt gyümölcs, de kevés volt a beíőznivaló A kipakolást kísérő zuhogó esőben aránylag sok árut hoztak csütörtökön a szolnoki piacra. Főleg gyümölcsből és tejtermékekből volt jó a választék. A tejfelt 15—20 forintért, a túrót 16—22 forintért mérték literenként: Csirke aránylag kevés volt, a termelőszövetkezetek azonban a felvásárló szövetkezetek 28 forintos csirkéje mellett is 27-ért árusították kilogrammonként. A tojás ára aránylag tartja magát, 1,50— 1,60 forint volt darabonként Gyümölcsből sok volt a szép körte, 5—7 forintért mérték általában. Nyári almából szintén nagy volt a felhozatal. 5—6 forintért adták a tölteni való zöldpaprika kilóját, nem volt belőle hiány. Kevés volt viszont a főzelékféle és a burgonya. Az fmsz standokon 10 forintért mérték például a másod, vagy inkább harmadosztályú karfiolt, s a burgonya ára sem esett 4,50 forint alá. Az olcsóbb gyümölcs most a görögdinnye volt, 1,50 forintért mérték kilogrammonként, a szép, érett szőlőt pedig 10 forintért. A befőzésre készülő háziasszonyoknak nem kedvezett a tegnapi piac, kevés árut találhattak, az üvegbe való uborka ára kilogrammonként 6—7—8 forint volt. 7—9 forintért mérték a befőzni való őszibarackot is. Sapporo Sapporoban az orvosegyetem klinikáján a csütörtökre virradó éjjel diadalmasan közölték, hogy végrehajtották az első kelet-ázsiai szív- átültetést és ez teljes mértékben sikeresnek ígérkezik. A japán paciens egy 18 éves fiatalember, aki az orvosok szerint már több éve szív- billentyű zavarokkal küzd és aki nem sokáig élt volna, ha nem kap új szivet. A donor nevét és adatait — családjának kívánságára — nem hozták nyilvánosságra. Csupán annyit közöltek, hogy egy húsz éves fiatalember volt, aki baleset következtében vesztette életét. Miyazaki a 18 éves újszívű fiatalember a három és fél órán át tartó műtét után jól érzi magát. A műtétet egy húsztagú orvoscsoport hajtotta végre dr. Juro Wada professzor vezetésével. A műsort 20.20 órakor sugározza a tv. ORCZY LŐRINC Kétszázötven éve, 1718. augusztus 9-én született Orczy Lőrinc költő és irodalompártoló. Hosszú ideig katonáskodott. Részt vett az osztrák örökösödési háborúban és a hétéves háborúban is. 1764-ben lovas- generálisként vonult nyugalomba. Birtokán gazdálkodott, Tisza-szabályozást irányított, x közben a maga kedvtelésére írogatott. Műveivel nem szándékozott nyilvánosság elé lépni, de a bécsi testőrirók, elsősorban Bessenyei György munkálkodása nyomán kibontakozó nemzeti irodalmi mozgalom műveit és személyét bekapcsolta az irodalmi életbe. A vidék. a természet szépségeiről énekelt, dicsérte az ártatlan, idillikus paraszti életet. Irodalmi munkásságával, végeredményben. részese volt annak a mozgalomnak, amely II. József idején, az osztrákokkal szemben kifejlődő nemesi-nemzeti ellenállásnak igyekezett tápot adni. — TÜZET okozott a villám. Tegnap reggel 6 órakor villám gyújtotta meg a kengyeli Dózsa Tsz 50 méteres szalma kazalját. A tűz oltására a szolnoki és a mezőtúri állami, valamint a kengyeli és a törökszentmiklósi önkéntes tűzoltók vonultak ki. A szalma nagy többségét sikerült megmenteni. Várható időjárás: időnként felszakadozó felhőzet, helyenként, inkább csak a keleti megyékben eső. zivatar. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet pénteken 22—26 fok között. — MEZŐTÚRON csaknem ötezer ember végzett társadalmi munkát az év első felében, melynek összege 801 ezer forint. — HALLÓ. Itt Balaton 1968. címmel lesz műsor augusztus 14-én, szerda este 8 órakor (kedvezőtlen idő esetén augusztus 16-án) Szolnokon a szabadtéri színpadon. Fellépnek ismert táncdalénekesek, valamint az Expressz zenekar. — FOGORVOSI lakás és rendelő épül 280 ezer forintos költséggel Jánoshidán. A községi tanács 41 ezer forint értékű saját anyaggal járult az építkezéshez. — TIZENHAT ifjú család készül a beköltözésre. Martfűn felépültek az első KISZ lakások. A jelentős vállalati segítséggel épült 16 lakás ünnepélyes átadása augusztus 17-én leea. — A TISZAZUGI szőlők és gyümölcsösök felújításáról tanácskoztak augusztus 7-én Tiszasason dr. Tompa Béla, a MÉM kertészeti főosztályának vezetője, valamint a megyei tanács vezetői, szakemberei és a tsz-ek területi szövetségének titkárhelyettese, a tiszasasi, tiszaugi, tiszakürti, csépai, cserkeszöllői és a szelevényi tsz-ek elnökei. — A SZOLNOK MEGYEI Víz és Csatornamű Vállalat saját beruházásból 650 ezer forint értékben háromrészes tisztító-vízszűrő berendezést létesített a vállalat telephelyén, amelynek kapacitása, mintegy hatezer köbméter víz naponta. A berendezés azt a célt szolgálja, hogy nagy szárazság, kánikula idején is kielégíthesse a vízmű a város lakosságának és ipari üzemeinek vízszükségletét. — AZ ÖRMÉNYESI Üj Élet Tsz-ben kétszáz hold legelőt készítettek elő öntözéses művelésre. Ezáltal nagymértékben csökken a közös és háztáji gazdaságok legeltetési, takarmányozási gondja. Augusztus 9., péntek Ernőd napja ■A Nap kél: 4.32 h-kor,,nyugszik: 19.07 h-kor. A Hold kél: 19,58 h-kor. nyugszik: * 5,13 h-kor. __ rzzí M OZI L. , J Szolnok: Vörös Csillag: Rita, a vadnyugat réme, Kert: A hajók a kikötőben robbannak, Tisza: A balerina és rajongója, MÁV: Orvosság a szerelemre. Jászberény: Lehel: Küldd az embert fél kettőre, délután: A győztes Robin Hood, Kert: Casanova utolsó rózsája. Kisújszállás: Ady: A riporterek gyöngye Kunhegyes: Szabadság: Hogyan kell egymilliót lopni? Kunszentmárton: Körös: Tündéri nők. Mezőtúr: Béke: szünnap, Dózsa: Ne hagyd magad. Pitkin, Szabadság: Oszkár. Tiszafüred: Tisza: Dákok, Törökszentmiklós: Dózsa: Csodálatos élet. Túrkeve: Vörös Csillag: Szüzek elrablása. SZOLNOKI RADIO Krónika. — Tagok között, beszélgetve. — Verbunkosok, csárdások. — Hallgatóink kérdeznek. — Operakedvelőknek. — A mesés valóság valós mesélői. — Hogy tetszik? RÁDIÓ KOSSUTH RÁDIÓ: 8.16: Jánoska. Részletek Jacobi —Martos operettjéből. — 8,32: Az őrsi bölcs. Emlékezés Orczy Lő- rincre születésének 250. évfordu-« lóján. — 8,52: Üj lemezeinkből. —i 9,39: Óvadások műsora. (Ism.) —• 10,10: Zenés műsor üdülőknek. — 12,15: Tánczenei koktél. — 13*00: A világgazdaság híréi. 13,07: „Fáklyavivők” II. Dalok, hősök, emlékek (1G48—lOÖO-ig). (Ism.) — 14,59: Dr. Dolittle kalandjai Rádiójáték. II. rész.' Hugh Lofting regénye rádióra. (Ism.) -- 15,15: üZENEtek. — 15,55: Édes anya-» nyelvünk. Lőrincze Lajos műsora, (Ism.) — 16,00: Zenekari muzsika. — 16,41: A magyar jakobinusok. Krúdy Gyula regénye folytatásokban XII. rész. (Ism) 17,05: Külpolitikai figyelő.*— 17,15': Üj felvételeinkből. — 17*,36: Nyitott stúdió — I3,fiö: Üj zenei újság. — 18.30: Kemény Klió és Madaras Gábor népdalokat énekel, Sára Ferenc furulyázik — 19,25: Sporthíradó. — 19,35: Más lapra tartozik! — A fővárosi napilapok vidám fesztiválja a 6-os stúdióban. I. rész Ahogy az újság készül. (Ism.) — 21.00: Mindenki kedvérel (péntek P. 11,00 óra helyett!) 21,30: Kabarékeverék. (Szombat K 10,30-ról — 21.49: Czövek Lajos: Hortobágyi képek. — 21,59: Táncdalfesztivál 1968, stb] 22,20: Üj lemezeinkből. — 23,12: Patience. Részletek Suílivan operettjéből. — 0.10: Az Innsbrucki Vogelweide kórus énekel. PETŐFI RADIO10,00: Mocsárvilág Magyarországon. — 10,25: Puccini: Manón Lescaut — Jelenet és az I felvonás fináléja, — 10,«5: Válaszolunk hallgatóinknak! — 11,45: Kamarazene. — 12,52: Hónapról hónapra Illés Lajos folyóiratszemléje. — 13,07: Zenekari muzsika. — KÉT TANTEREMMEL bővítik az iskolát Kétpón. ősztől két tanyai iskolában ugyanis már nem lesz tanítás. — Az iskola bővítése 515 ezer forintba kerül. — MA KILENC órai kezdettel a KPVDSZ Megyei Bizottsága és a MÉSZÖV igazgatósága együttes ülést tart az SZMT székházában, ahol a munkaversenyről, az újításokról, valamint a KMP 50. évfordulója tiszteletére kibontakozott verseny első félévi eredményeiről tárgyalnak. — A CIBAKHÁZIAK az eddig elkészített háromezer négyzetméter járdánál 35 ezer forint értékű társadalmi munkát végeztek. E hónap végéig még 700 négyzetméter járdát készítenek. Levetette magát a hatodik emeletről Lázár József, a Szolnok megyei Élelmiszer Kisker. Vállalat Szolnok 1. sz. boltjának vezetője néhány nappal ezelőtt került a MÁV kórház idegosztályára, — ahol megállapították: betegsége olyan súlyos, hogy zárt osztályra kell szállítani. Erre nem kerülhetett sor, mert a beteg tegnap hajnalban négy óra körül a kórház hatodik emeleti szobájának ablakából leugrott. 14,00: Kettőtől hatig — 1S.MK Csárdások. — 18,25: „Micsoda ország” Geliért Endre írása. 18,40: A sokarcú demokrácia Kálmán Endre írása. — 22,24: Láttuk, hallottuk... — 22,44: A BM „Duna” Művészegyüttesének népi zenekara játszik. fELEVIZIÖ BUDAPEST 17,58: Hírek. — 18,05: Kuckó — 18,25: Vigyázat, veszélyes! Kis-? film. — 18,35: Varázslók és kutatók a venezuelai őserdőben —» 18.55: Nótaszó. — 19.00: Beszélgetés Komócsin* Zoltán elvtárssal, a PB tagjával, a KB titkárával a nemzetközi politika aktuális kérdéseiről — 19.20: Ausztrália virágai. (Kisfilm) — 19,30: Esti mese — 19,40: Az új Moszkva... Boldizsár Iván útijegyzete, II. rész — 20,00: TV-híradó. — 20,20: Vidám péntek este. Szende szélhámosok Rövid játékfilmsorozat. I. — 20.40: Prokofjcv: Péter és a farkas. Szimfonikus mese. — 21.05: Régi viccek — új nézőknek — 21.55: TV-híradó — 2 kiadás — 22,15: Táncdalfesztivál 68. A harmadik elődöntő kö-< zönségszavazatainak ismertetése* POZSONY 19.00: TV-híradó. — 20.05: Minden hét 7 napból áll, csehszlovák film (felnőtteknek) — 22.00: A Bratislava 68. nemzetközi dalfesztivál vendégei. BECS 11.00: A halál kezében (ism.). — 18.30: Rövid hírek. — 18.35: Osztrák képek. — 18.55: Jóéjszakát gyerekek. — 19.00: Salzburgi Ünnepi Játékok (3). — 19.27: Sporthírek. — 19.45:’ TV-híradó. — 20.15: A végső küzdelem TVjáték — 21.55: TV-híradó. -4 22.05: Jazz Európában (32) BELGRAD 17.15: Az ön keresztrejtvénye. — 18.20: Zenei képernyő. — 19.05: Riport. — 19.35: TV-plakát — 20.35: „Hol a tábornok?” Lengyel filmvígjáték. — 22.05: Téma ma estére. — 22.20: Igazságok és tévedések a művészetről. — 22.50: Hangverseny. BUKAREST 9.00: TV szakembereknek: ,,Orvostudomány” sorozat (ism.). 16.30: TV iskolásoknak: Konzultáció román nyelvből (Vili. oszt.) — 17.00: Turisták műsora. —■ 17.20: Jelentés a közúti forgat lomról. — 17.30: Spanyol nyelv-* tanfolyam (4. lecke). 18.00: Ifjúsági műsor. — Közvetítés a cons- tanzai régészeti múzeumból. — 18.30: Esti híradó — 18.50: Időjárásjelentés és hirdetések. 19.00: Mezőgazdasági aktualitások. — 19.20: Zenei stúdió. — 19.40: Könyvek és szerzők — 20 00: Reflektor — 20.15: * A tavalyi moszkvai fesztiválon dijat nyert csehszlovák film: Románc trombitára. 21.45: Éjszakai híradó, -rs 22.00: Műsorzárás. Budapesti Építő és Elemgyártó Ktsz Budapest, XVIII., Hengersor út 73. Honvédpályával szemben, 42-es villamos végállomásánál. JO KERESETI LEHETŐSÉGGEL — ÁLLANDÓ BUDAPESTI MUNKÁRA, TÉLI IDÉNYRE IS, KŐMŰVESEKET, ÁCSOKAT. ÁLLVÁNYOZÓKAT. FESTŐKET, MÁ- ZOLÖKAT, ASZTALOS GÉPMUNKÁSOKAT, — VILLANYSZERELŐKET, SEGÉDMUNKÁSOKAT. KOMPLETT BRIGÁDOKAT IS AZONNALI BELÉPÉSSEL FELVESZÜNK. Vidékieknek munkás- szállást, étkezési lehetőséget, szociális juttatásokat biztosítunk. ÁLLANDÓ 5 NAPOS MUNKAHÉT. Szolnok megyei NÉPLAP A Magyar Szocialista Munkáspárt Szolnok megyei Bizottsága és a Megyei Tanács lapja Főszerkesztő: Varga József Kiadja a Szolnok megyei Lapkiadó Vállalat Igazgató: Virágh Iván Telefon: Szerkesztőség: 20—93. 23—20, 20—69 Kiadóhivatal 20—94 Szerkesztőség és kiadóhivatal: Szolnok, I. sz. Irodaház Index-szám: .25 068 A lapot előfizetésben és árusításban a Szolnok megyei postahivatalok és fiókposták terjeszt tik. A lap előfizethető bármely postahivatalban és kézbesítőnél. Előfizetési ár 1 h >napra 17 Ft* Szolnok megyei Nyomdaipari Vállalat Felelős vezető: Mészáros Sán&MP