Szolnok Megyei Néplap, 1968. augusztus (19. évfolyam, 179-204. szám)

1968-08-25 / 199. szám

1968. augusztus 25. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 7 A pártvezetés szilárdsága a munkáshatalom Hat új ifjúsági regény A Móra Ferenc Ifjúsági Kiadó újdonságai Több évtizeden át figyelemmel kísértem ezeket a pártokat, (A forradalom előtti ,.munkás”-pártokról van szó — a szerk.), már harminc éve vagyok a for­radalmi mozgalomban. Ezért a legkevésbé sem vonom kétségbe jó szándékaikat. De nem erről van szó. A po­kolba vezető út is jó szándékokkal van ki­kövezve. (Lenin) A Móra Ferenc Ifjúsági Könyvkiadó — mely éven­te átlagosan 150—200 mű­vet ad ki — egymás után adja közsre a jobbnál jobb Ifjúsági műveket, s főleg sorozat formájában! A legutóbbi sorozat a ^Sirály”, elsősorban 10—18 éveseknek szól, úgy, hogy a szerzők nem terjedelmes művekben, a tizenévesek problémáit, kérdéseit vetik fel, tárgyalják, fordulato­sán és izgalmasan társa­dalmunk keretein belül és a kor atmoszférájában. A sorozat egyik új műve Gerő János „Duna foglyai” című kisregénye,, mely egy úttörőtábor, sok gyerek és néhány felnőtt, néhány év előtti nagy dunai árvízi kalandjainak fordulatos és Izgalmas leírása. A könyv a mindenkori helytállásra nevel. Kár, hogy Gerő ennyire balladisztikus tö­mörségűre fogta össze sok fonalú munkáját, amelyben, gyermekekről ír a peda­gógiai szempontokat szem előtt tartva, a gyerme­keknek. A sorozat másik, új, kö­tetlenebb, a gyermek lélek- hangját jobhan megtaláló munkája Gergely Márta; „Többsincs osztály” című remek, színes regénye. Az (ró nemcsak az iskolákban van otthon, de a gyermek lelkének — különösképpen a kamaszokénak — vilá­gában is. Gergely történetét nem szűkíti le az Iskolá­ra, de nagy horizontú tár­sadalmi hátteret képes al­kotni. Fehér Tibor igen nagy felkészültséggel írta meg ,,Aquincumi lovas” című terjedelmes, történelmi re­gényét. Fehér egy aquin­cumi ■ katonát szólaltat meg aki nemcsak egyéni életét beszéli el, hanem a római Pannónia pusztulá­sát is elmeséli az olvasó­nak színes, fordulatos, tör­ténelmileg hiteles hangon. Korda István immár a negyedik kiadásban mond­ja el a nagy erdélyi nyel­vész, felfedező, kutató, a XIX; század eleje hősének Kőröst Csorna Sándornak életregényét. A regény színes, fordulatos, tárgyi­lagos, művészien megírt kötet Kari May; a németek legendás hírű kalandírója nálunk 20 évig nem került kiadásra, holott az NDK- ban önálló múzeum® van. Jules Verne nálunk telje­sen kiszorította. 20 ért után újból kezdjük felfer dezni a bizarr érdekessé- gű, méltatlanul mellőzött írót, aki Winetou alakjá­nak világhírű megterem­tője. Most jelent meg May: sAz inkák kincse” című regénye, amely a nagy írót, mint humanistát mu­tatja be. Ifjúságunk népszerű író­ja, a József Atüla-díjas Dékány András már nem érhette meg utolsó művé­nek megjelenését A ha­lál végleg pontot tett írói munkásságára, és ugyan­akkor befejezte kedvenc hőse Monostory Balázs ka­landjait is, aki ezúttal nem a tengereket járta, hanem Mexikó belsejében került össze Habsburg Miksa császárral és le­győzéséig mindvégig fegy­vert viselt ellene hű tár­saival együtt D. EL A lenini gondolat után egy idézet: „A testvérpártok történelmi tapasztalatok alapján meggyőződtek arról, hogy csak úgy haladhatnak előre a szocializmus és a kommunizmus útján, ha szi­gorúan és következetesen szem előtt tartják a szocia­lista társadalom építésének általános törvényszerűségeit és mindenek előtt erősítik a munkásosztály és élcsapata, a kommunista párt vezető szerepét..." A sorok abból a történelmi jelentőségű do­kumentumból vannak ki­emelve. amelyet augusztus 3-án fogadott el Bratisla- vában a részt vevő hat szo­cialista ország. A nyilatkozat rendkívül kritikus történelmi pillanat­ban nyújtott segítséget a kommunista mozgalomban felvetődött elvi és politikai nézeteltérések marxista—le­ninista szellemű tisztázásá­hoz. Különösen figyelemre méltó, ahogyan összefoglalta a szocializmus építésének ál­talános — minden körülmé­nyek között érvényes! — tör­vényszerűségeit, kiemelve en­nek leglényegesebb vonását: a munkásosztály és élcsapa­tának, a kommunista párt­nak a vezető szerepét. A pozsonyi megállapítások teljesen egybeesnek törté­nelmi tapasztalatainkkal. Az elmúlt tizenkét évben pár­tunk valamennyi kongresz- szusán, központi bizottsá­gunk számos határozatában hangsúlyozta a pártvezetés jelentőségét — mint nélkü­lözhetetlen eszközét és fel­tételét a szocializmus építé­sének. Voltak idők — ki ne em­lékezne rájuk — amikor a pártvezetés elszakadt a tö­megektől. nem vette figye­lembe véleményüket, önké­nyesen irányította és súlyos hibákat követett el. A rend­szer ellenségei ezt használ­ták ki — a hibákat, ame­lyeket a párt maga tárt fel, s önerőből el is kezdte kija­vításukat —, hogy a nép­hatalomra törjenek. Elsősor­ban a szocialista fejlődés fő erejére, a pártra összponto­sították a tüzet. Amikor a szocializmus erői újból fe­lülkerekedtek, levonták en­nek legfontosabb tanulságait, főként azt, hogy a pártveze­tés megszilárdítása — en­nek feltételeként a párt he­lyes irányvonala, az inter­nacionalizmus, a marxi—le­nini elvekhez való hűség — biztosíthatja csak a szocia­lista fejlődést. A magyar kommunisták és az egész magyar dolgozó nép nagy áldozatok árán tanulta meg mát jelent, ha gyengül a párt vezető szerepe, hová vezethet, ha sikerül az el­lenséges elemeknek a párt szervezeteit felbomlasztani, a kommunistákat megfélemlí­teni. A munkásosztály pártjá­nak vezető szerepe a szocia­lista országokban egyben hatalmi kérdés is. Kitöröl­hetetlenül emlékezetünkbe vésődtek azok a napok, ami­kor szétzilálódtak a párt so­rai és szabad utat kapott minden alias szándék. Elha­talmasodott az ellenforradal­mi elemek demagógiája,- azoké, akik a ,,szabadság” nevében vitatni kezdték egész szocialista utunk jo­gosságát, helyességét, akik az államosításban, a tsz- szervezésben, a munkásból lett vezetőkben, a népokta­tás szocialista rendszerében csak a hibák halmazát lát­ták. Hamar kilátszott a ló­láb: az alternatíva, amelyet ők ajánlottak a hibákkal szemben, a múlt világa volt, a kizsákmányolás, a tőkés- profit és a nagybirtok rend­szere. Bebizonyosodott, ha gyen­gül a pártvezetés, ha csök­ken a párt tekintélye, akti­vitása, akkor egyúttal gyen­gül a proletáriátus állam­hatalma is. Az is bebizonyo­sodott hogy a párt válsága szükségszerűen elvezet a szocialista államhatalom válságához. Megfordítva ugyanígy igaz: a szocialista állam konszolidációja, maid további megerősödése is csak a párt megújhodása, megerősítése útján mehetett végbe. A történelmi tanulságok felidézése ma különösen idő­szerű. Voltak — és vannak — ugyanis különböző olyan nézetek, amelyek a pártve­zetés lenini elveit — ilyen, vagy olyan oldalról — vi­tatják: kétségbe vonják azo­kat a vérrel, verítékkel szer­zett tapasztalatoka, amelyek ma már az egész szocialista világmozgalom közkincsévé váltak. Egyesek a pártirá­nyítást kizárólag a politikai élet területére korlátozzák. Voltak, akik a pártvezetés alatt nem többet, csupán ideológiai nevelőmunkát ér­tettek. Megint mások a párt­irányítás alatt elsősorban az állami és gazdasági élet „direkt” irányítását értik. Szemben ezekkel a szűk, egyoldalú nézetekkel, a párt vezető szerepének leni­ni értelmezése az egész tár­sadalom valamennyi szférá­jának irányítását, vagyis a politikai, gazdasági, állami, ideológiai területeket magá­ban foglalja. A párt és a munkásosztály vezető szerepe szervesen ösz- szefüggő fogalmak. Nem be­szélhetünk a munkásosztály vezető szerepéről, szilárd munkáshatalomról ott, ahol nem érvényesül a fenti ér­telmezés szerinti pártveze­tés. Mintahogyan fordítva is igaz: Minden szó. amit egy párt a maga vezető szere­péről, forradalmiságáról ki­ejt. csupán frázis, ha nincs mögötte aranyfedezetként a munkásosztály egészének egyetértése, bizalma. Mindez elsősorban pártpolitikai, gaz­daságpolitikai, ideológiai és vezetési stílus kérdése. Az a párt. amelynek meglazulnak a kapcsolatai a munkásosz­tállyal, válságba kerül, s ilyenkor óhatatlanul a kis­polgári. álforradalmi elemek demagógiája válik hang­adóvá. Amikor ilyen sok szó esik a párt vezető szerepéről, óhatatlan a kérdés- van en­nek valamilyen mércéje ? Igen, van. A vezető szerep legfontosabb mércéje az, ho­gyan áll az adott országban a szocializmus ügye, a mun­kásosztály hatalmi pozíció­ja. Erősödött, vagy gyengült a proletáriátus diktatúrája, előrehaladás, vagy megtor­panás van-e a szocializmus építésében. Ezek — és nem a kinyilatkoztatások, a han­gos frázisok jelzik a párt vezető szerepének valóságos állapotát. Egyesek szerint a párt ve­zető szerepe kizárólag attól függ, hogyan valósul meg különböző területeken a párt és a kormány politikája Mások ezzel szemben csak annak a fontosságát hang­súlyozzák. kik töltik be a különböző vezető funkció­kat. Helytelen ezt a két dolgot egymással szembe ál­lítani. A párt és a kormány politikáját, ugyanis embe­rek hajtják végre. A párt vezető szerepe szempontjá­ból nem mindegy, hogy mi­lyenek ezek az emberek, hi­szen a megvalósítás mérté­két meghatározza, ha nem­csak jóindulatúak, megbíz­hatóak, hanem a feladatok végrehajtására alkalmasak is. Az a megnyugtató, ha minden fontos helyen olya­nok dolgoznak, akik nem­csak nyugodt, békés, napsü­téses időben, hanem nehe­zebb helyzetekben is szilár­dan kiállnak a párt és a munkásosztály ügye mellett, s képesek, hajlandók a fel­adatok fegyelmezett végre­hajtására. A párt vezető sze­repének vizsgálatánál a kettőt — a politikát és vég­rehajtani hivatott embere­ket — együtt kell értékelni, így találjuk meg mindig a párt vezető szerepe meg­erősítésének újabb és újabb feltételeit — ami viszont a munkáshatalom további megszilárdításához vezet. X. J. PARASZTOK, PÁSZTOROK A magyar népművészet kincsei a Nemzeti Galériában Időpácolta festett deszka­lapok, kétévszázados tuli- pános-rozettás asztalosreme­kek díszítik a Nemzeti Ga­léria előcsarnokát; azt a fő­falat, ahol mindig a magyar festészet hatalmas kompozí­ciói fogadják a belépőt. A ritka változás ritka kiállí­tást jelez. A múzeum egy részében az új magyar kép­zőművészet helyét a régi magyar népművészet vette át: Parasztok, pásztorok címmel itt rendezte meg páratlanul gazdag bemutató­ját a Néprajzi Múzeum, kö­zönség elé bocsátva a közel­múltban Párizsba utaztatott magyar népművészeti kiállí­tás anyagát. A következő kilenc terem: a magyar paraszt régi éle­te ifjúkorától haláláig. A ki­állítás rendezői ugyanis nem földrajzi tájak és történel­mi korszakok, tudományos fejlődéstörténet és tudomány­talan szenzációk szerint mu­tatják be a magyar nép művészetét, hanem teremről teremre az élet jelentős for­dulópontjait idézik elénk életképszerüen. S mi mással kezdődhetnék ez a népművészettel elmondott emberi életrajz, mint a fia­talsággal : a falusi bálok és vidám sorozások idézésével. Az első terem első sarká­ban bálba készíti lányát a sárközi parasztasszony, míg a szomszéd lány talpig ün­neplőben vár: a három ele­ven mozdulaté bábú jelene­te kitűnő alkalom arra. heg)' a néző megismerje Sárköz csodálatos viseletét a lánypártától a vörösdíszí­tésű lioni brokátszoknyáig, sőt egy ravaszul elhelyezett fa- ragott-festett tükör segítsé­gével is a fehér-ropogósra keményített alsószoknyákig. A tárlókban, oldalt sze­relmi ajándékok: parányira faragott ördöngős guzsaly- tűk, tulipánnal telefaragott remekművű kapatisztítók, cserép varrókosarak és ólom­ból öntött orsókarikák. El- sorolhatatlanul sok kis re­mekkel kedveskedett a le­gény a lánynak — néha többnek is egyszerre. — A gyűjtemény legértékesebb darabjai közé tartoznak azok a dúsan faragott mán­gorlók, amelyeket Király Zsiga, a múlt század híres dunántúli fafaragója készí­tetett: hármat, három lány­nak, három megyébe — mindegyiken pletykál a be­vésett felirat. A terem másik végében azoknak a ruhái, akik az ajándékot adták, s kapták. Matyó Mária-vivő lány áll az élethű csoportban, földig érő fehér ruhájában, rövid fehér csipkés szoknyát visel a szakmári lány. míg a to- rockói kortársa fekete rakott palástot öltött vörös paszo- mányos zöld köténye, hófe­hér szoknyája fölé. A figu­rák előtt kis táblák jelzik a vidéket: a felszalagozott ka- lapú rekruta például a He­ves megyei Átányban hord­ta a sorozás-tarka jelvényét (de — a tárlók mutatják — a gyászoló rekrutához csak fekete és kék szalag il­lett, s aki nem vált be, bi­zony az csak rövid fehér pántlikával járhatott). A második terem: a lako­dalom. Talpig fekete brokát­ba öltözött menyasszony, hollófekete öltözékű vőle­gény tanúsítja, hogy a Ka- locsa-vidéki Szakmáron ősi szokások szerint díszítették az ifjú párt, ám a terem vé­gében egy túrái ara a meg­szokottabb hófehér viselet­ben parádézik: csupán a pártája csillog kis zöld gyöngyöktől, kék, vörös sza­lagocskáktól. Itt állították ki; — ahogy- a lakodalom­hoz illik — a Néprajzi Mú­zeum egyik legszebb szűrét is a számtalan közül; 1840 körül szabta-díszítette egy alföldi szűrszabó. A drága holmival — la­kodalom után — a „terített házban” kellett kirukkolni : esküvő másnapján az új­menyecske minden hozomá­nyát kirakta itt, hogy az egész falu lássa, mit visz a házasságba. Ezt a népszo­kást a következő terem zsú­folt berendezése mutatja, s egyúttal Kalotaszeg nép­művészetét is a hímzett pár­nák hegyétől, szép cserép­edények ármádiájáig. A kiállítás nem ringat az álmok világába, ügyel arra, hogy ne fessen hazug-roman­tikus képet a kemény pa­rasztvilágról. A középkorúak bemutatása a munka kevés­bé cifra perceit mutatja. A kiállítás leghatalmasabb ter­mében sorra megjelenik a derekát nyűvő kenyérsütő asszony, s az ebédvivő lány, és az aratók szegényes ru­hadarabjai. A terem köze­pén. rövidlábú kisasztal, kö­zös cseréptál körül az esti vacsorázok, azzal a kopott egyszerűséggel, ahogy azt a néprajztudós még 1935-ben is megfigyelte. Üveg alatt pedig a sovány vacsorák, so­vány evőeszközei: gémcsőr­ből faragott villák, fakana­lak, és nádivillák, s ritka­ságként néhány szép ón­edény, meg egy gazdagpa­raszt ezüsttényérja. A magyar népviselet vá­logatott — és többnyire elő­ször bemutatott — gyöngy­szemeit többszöri nekirugasz­kodásra sem gyűjtheti em­lékezetébe a látogató. Érsek- csanádi asszonyok és Kapu­vár férfiöltözéke, torockói szoknyák és, palóc szőtte­sek, gömöri kisnemesek ró­kamálas mentéje és pusz­tai pásztorok esőverte gubá­ja — mindez csak felületes felsorolás. Az öregkor osz­tozik a gyerekekével (hiszen a kicsiket a munkát nem bírók nevelték), s itt a ki­állításon ez a csoport az al­földi viseletét mutatja be. Megtalálhatók a parasztgye­rekek ősi játékai: nádihe­gedű és faállatkák, köztük a csencsikó, ami lábszár­csontból faragott ló és lá­bast húz maga után. A terem másik végének témája: a halál és a teme­tés. Csökölyön még a gyász színe sem fekete: sáfrány­sárgára hímezték a „hideg­ágyat”, vagyis a ravatalt, s Mezőkövesden is piros-kék mintás, sárga-zöld szalagos halotti köntöst húztak a megboldogultra. De az élet már régen sem fejeződött be hivatal nél­kül. Szerencsére, mert en­nek köszönhető a kiállítás egyik látványos része, a fa­lusi elöljáróság ülése. Hét matyó esküdt ül, matyó bí­róval az asztalfőn, éppúgy, amint a néprajztudósok haj­danán följegyezték. A mező­kövesdi elöljárók szűre ugyancsak külön cikket ér­demelne, még akkor is, ha egyetlen tag zakóban ül: ő ugyanis a tanács egyetlen zsellér részvevője. S beszél­hetnénk arról is, hogy a vi­lág sorsának eligazításán kí­vül mivel töltötte idejét a tekintetes tanács. De hát hi­telesebben beszél az a po­hos boros edény ott a terem jobboldalán: hatalmas hasán a felirat; hogy „Bírák és Esküt uraimék korsója”. Az utolsó terem a pa­rasztfestőké. A magyar pa­rasztművészet ebben a mű­fajban is eredetit és mara­dandót alkotott. r. gy. A baloldali boroscserép felirata — „Bírák és Esküt uraimék korsója”

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents