Szolnok Megyei Néplap, 1968. augusztus (19. évfolyam, 179-204. szám)

1968-08-22 / 196. szám

1368, augusztus 22. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP a NB I. B: Idegenben jobban megy 11 NB. II: Kemény mérkőzésen győzött a Lehel Hl NB. Ili: Martfű 11-est hibázott 11 Megyei I. o: Tiszaföldvár újabb vereségével nyílt lett a bajnokság MB I. B Szolnoki MTE— Budapesti Előre 0:0 Knopp I. utca, 600 néző, vez.: Vízhányó. Szó. MTE: Nagy P. — Sári, Árvái, Thé- kes, Molnár, Papp II, Papp I, Himer II, Imri, Nagy F., Pallai. Edző: Tóvizi István. Bp. Előre: Rothermel — Ju- gá,, Reif, Csider, Tuba, Egervári, Matus, Arató, Jó­ssá, Berényi, Raucsik. — Edző: Anda László. Szemerkélő esőben kezdő­dött a mérkőzés, s a csú­szós játéktéren az első fél­órában, kapkodva, sok hibá­val játszott mindkét csa­pat. Ezután néhány percre beszorultak a vendégek, de a jól záró szolnoki védelem­mel nem boldogultak az Előre csatárok, a 35 perc­ben Himer II—Palla akció végén nehezen tisztáztak a hazai védők. A félidő végéig említésre méltó esemény nem történt. Szünet után az MTE kez­dett jobban. Előbb Pallai távoli lövését védte a ka­pus, majd Nagy F. kapáslö­vése szállt kapu mellé. Az 50. percben Nagy P. óriási bravúrral védte Józsa köze­li, léc alá tartó lövését. — Három perc múlva Himer II nagy helyzetben lőtt ka­pu mellé. Élénkült a játék és negyedóra után határo­zott mezőnyfölénybe került az MTE. A 80. percben Im­ri, a másik oldalon Tuba hibázott abszolút gólhelyzet­ben. A hajrára feljavultak a hazaiak; változatos, iz­galmas küzdelem alakult ki a győztes gól megszerzésé­ért, de a jól működő védel­mek mellett ez egyik csa­patnak sem sikerült. A döntetlen elérésének reményében lépett pályára a szolnoki csapat, s ennek megfelelően alakította ki tak­tikáját. A közepes színvona­lú, időnként jó iramú talál­kozón igazságos eredmény született, bár az MTE hely­zetei alapján közelebb állt a győzelemhez. Végülis fe­gyelmezett, lelkes játékkal értékes egy pontot szereztek a jóképességü Bp. Előre ott­honában. Jók: Nagy P., Papp I. Himer II, Nagy F., ül. Reif, Egervári, Józsa. K. E. A bajnokság állása 1. Komlo 20 12 5 3 32:11 29 2. Kecskemét 20 11 5 4 27:17 27 3. Eger tQ 9 8 3 28:20 26 4. Oroszlány 20 9 4 7 31:19 22 S. MÁVAG 20 8 6 6 19:19 22 6. Szállítók 20 9 3 8 28:20 21 T. Várpalota 20 7 7 6 23:19 21 8. N-bátony 20 8 5 7 28:24 21 9. Bp. Spart. 20 6 9 5 26:27 21 10. Bp. Előre 20 7 6 7 18:15 20 11. Szó. MTE 20 8 4 8 23:26 20 12. Győri D. •:o 7 5 8 23:30 19 13. Pécsi B. 20 6 5 9 19:27 17 14. MVSC ‘10 5 7 8 16:26 17 15. Ózd 20 5 6 9 14:21 16 16. BVSC 20 3 5 10 25:32 15 17. Nyíregyh. 20 4 5 11 15:26 13 18. Budafok 20 4 Ä 11 19:35 13 További eredmények: — Kecskemét—Nagybátony 2:1, Oroszlány—Miskolc 1:0, Bu­dafok—Bp. Spartacus 2:0, Szállítók—Győri Dózsa 4:0. Pécsi Bányász—Várpalota 1:0. Ganz-M A VÁG—Ózd 1:0, BVSC—Nyíregyháza 1:0, Eger —Komló 2:0. MB II. Jászberényi Lehel— KISTEXT 2:0 (1:0) Jászberény, 400 néző. vez.: Marton. Jb. Lehel: Kohári — Fekete II, Helle, Tóth, Józsa, Sárközi, Gulyás, Moós, Ambrus, Bánhidi, Fü- löp. Edző: Bukhár László. KISTEXT: Kovács — Fe­kete I, Nagy L., Bozsik IV, Bárczi, Cserjés, Nagy Gy., Fekete II, Hermann (Gsóti), Kalmár G., Pék. — Edző: Borbély András. Az első percekben a KIS­TEXT veszélyeztetett. Feke­te II léc alá tartó lövését Köhári jó reflex-el szöglet­re ütötte. A hazai csapat a 12, pércben megszerezte a vezetést Fülöp a 16-osról váratlanul kapura lőtt, Ko­vácsról a labda kipattant és a jó ütemben érkező Gulyás közelről a hálóba lőtt. 1:0. Továbbra is a Lehel kezde­ményezett többet, előbb Bán­hidi lövése került kapu mel­lé, majd Ambrusnak jobb oldalról beadott labdája a kapufáról vágódott vissza. Szünet után egyre jobban eldurvult a játék. Kemény beleménések jellemezték a találkozót. A 71. percben eldőlt a mérkőzés. Moós a jobb oldalról belőtte a lab­dát és az a kimozduló kapus mellett Bozsik IV-ről a kapu jobb sarkába gurult, öngól. 2:0. A 90. percben Tóthot és Nagy L.-t a já­tékvezető kiállította. Végig szemerkélő esőben, küzdelmes, helyenként durva mérkőzésen értékes két pon­tot szerezve győzött a Lehel. A játékvezető sok hibával vezette a mérkőzést. Jó: Helle, Józsa, Sárközi, ill. Bárczi, Cserjés, Fekete II, Kalmár. — lászló — Debreceni VSC— Szolnoki MÁV 3:1 (1:1) Debrecen, 2500 néző, vez.: Fehérvári. DVSC: Ménes — Varsányi. Magyar, Zágonyi, Zilahi, Heidrich, Nagykapo- si, Németi, Vaclavik, Ráczi, Szabó. Csere: Veress. Edző: Sárost László. Szó. MÁV: Gyémánt — Sülé, Abonyi, Rozmis, B. Nagy, Földesi, Tóth II, Kalmár. Pintér, Szolnoki, Czifra. Edző: Hor­váth János. Szemerkélő esőben, vizes talajon, nagy iramban in­dolt a játék. A hazai csatár­sor ügyesen kihasználta a szolnoki védelem bizonyta­lankodását és a 7. percben Németi fejesgóljával meg­szerezte a vezetést. 1:0. Az első negyedóra után erősített a MÁV, hullámzó mezőny­játék után a 23. percben a kapura törő Kalmárt fel­vágták. A büntetőt Szolnoki nagy erővel lőtte a jobb sa­rokba. 1:1. A hátralévő időt kemény összecsapásokkal tarkított mezőnyjáték jelle­mezte. Szünet után fokozatosan mezőnyfölényt harcolt ki a DVSC és az 55. percben szögletrúgásból Németi is­mét vezetést szerzett. 2:1. A szurkolók hangorkánjától kí­sérve, nagy nyomás neheze­dett a MÁV védelemre. A 72. percben eldőlt a mér­kőzés sorsa, Veress váratlan, 25 méteres távoli lövése a hátráló Gyémánt feje fö­lött a jobb felső sarokban kötött ki. 3:1. A gól után a MÁV ellentámadásba len­dült, előbb Szolnoki, majd Czifra közeli lövését, az utolsó percben Tóth II biz­tos gólnak látszó fejesét védte Ménes. A szolnoki együttes ezen a mérkőzésen is méltó ellen­fele volt a bajnokságra törő DVSC-nek, de az itt-ott ki­ütköző hibák és a támadósor gólképtclensége miatt meg kellett hajolni a szervezet­tebben játszó hazaiak játéka előtt. — H. Gy. — További eredmények: — MGM Debrecen—Pénzügyőr 1:1. Cegléd—Gyula 1:1, Sze­gedi Dózsa—Kecskeméti TE 2:1 (félbeszakadt). Szegedi VSE—Gázművek 1:1, Kis­kunfélegyháza — Békéscsaba 0:0, K. Goldberger—Debre­ceni Elektromos 3:1. A bajnokság állása 1. Békéscsaba 16 10 4 2 24: 5 24 2. DVSC 16 9 2 5 26:23 20 3. KISTEXT 16 6 6 4 27:17 18 4. CVSE 16 6 6 4 30:25 18 5. Pénzügyőr 16 7 2 7 26:19 16 6. Szó. MÁV •16 7 2 7 22:22 16 7. Goldberger 16 6 4 6 23:26 16 8. SZVSE 16 6 4 6 14:18 16 9. Sz. Dózsa 15 5 5 5 20:16 15 10. Kiskunt'. 16 5 5 6 21:21 15 11. MGM Deb. 16 5 5 6 11:12 15 12. Jászberény 16 4 6 6 27:29 14 13. Gázművek 16 4 6 6 24:34 14 14. KTE 15 S 3 7 19:30 13 15. D. Elektr. 16 3 6 7 20:26 12 16. Gyula 16 4 4 8 12:23 12 Á 2:l-es állásnál félbeszakadt Szegedi Dózsa—Kecskeméti TE mérkőzés eredményét nem szá­mítottuk be. MB III. Északkeleti csoport Kilián SE—DEAC 1:0 (1:0) MÁV sporttelep, 400 néző, v.: Ajler. Kilián: Nagy — Füle, Kövér, Juhász, Szabó, Vadas, Kollár, Jánka, Kar- kecz, Kelemen, Holecz. Edző: Rákóczi Ferenc. Nagyiramú, színvonalas mérkőzést vívott a techni­kailag képzett két csapat. Az irreális talajhoz jobban alkalmazkodó Kilián megér­demelten győzött. G.: Ho­lecz. Jó: Kövér (a mezőny legjobbja), Szabó, Karkecz, Kollár, ill. dr. Kéki, Szabó. Mátészalkai MEDOSZ— Szabó L. SE 2:0 (1:0) Mátészalka, 500 néző, v.: Kopjári. Szabó SE: Kerék­gyártó — Szűcs I, Egei, Jan- csa, Tóth, Papp, Szűcs II, Kristály, Nagy, Bánhidi, Ső­tér. — Edző: Podmaniczki József. A mérkőzés váltakozó tá­madásokkal indult, mindkét csapatnak voltak helyzetei, de ami nem sikerült a vendégeknek, az a hazaiak­nak annál jobban. A jv. hármas működése nagyban befolyásolta az eredményt. G.: Szántó, Balog. Jók: Nagy, Szántó, Litva, ill. Egei, Kris­tály, Kerékgyártó, Nagy. — sindel — Éssakköxép csoport Martfű—Vecsés 2:2 (1:1) Martfű, 400 néző, v.: Ba- csa. Martfű: Németh — Fa­zekas (Sz. Kiss), Sütő, Ká- tai, Szűcs, Nagy II, Katona, Nagy I, Honti, Komláti, Me­zőteleki. Edző: Mikus Ernő, A közepes iramú és szín­vonalú csoport rangadón a martfűi együttes kétszer is vezetéshez jutott, sőt a 85. percben a győzelmet is meg­szerezhette volna, de Szűcs gyengén helyezett 11-esét a vecsési kapus kivédte. Az eredmény igazságosnak mondható, bár a Martfű lér nyegesen közelebb állt a győzelemhez. G.: Komláti, Honti, ill. Nógrádi, Kalász. Jó: Sütő, Kátai, Nagy II, Nagy I, Komláti, ill. Ka­lász, Varga, Kalmár. Ván­dor i, — Vcrbók — illegyei I. o. Jászberényi Vasas—Tiszaföld- vár 2:1 (1:1) Jászberény, 200 n., v: Szarvas. Erőteljes Vasas ro­hamok vezették be a mérkő­zést. Negyedóra elteltével feljött a Tiszaföldvár és a vezetést is megszerezte. A 35. perctől 15 percig szünetelt a mérkőzés, vi­har miatt. Szünet után a Vasas döntő fölényt harcolt ki és biz­tosan győzött. G.: Vigh, Révfi, ill. Berta. Jó: Vígh, Révfi, Sár­közi, Gedei. ill. Berta, Szarvák. Makai (T-íöldvár) az 55. p-ben kiállítva jb. Vasas ifi—T-földvár ifi 6:1. — bi — Jászárokszállás—Túrkeve 4 :G (0:0) Jászárokszállás, 300 n., v: Füzesi. Az első félidőben a ha­zaiak fölényét két kapufa je­lezte. A TI. félidőben jó játéká­val a Jászárokszállás ilyen arányban is megérdemelten győ­zött. G.: Kőczián 2, Bagi, Szabó. Jó: Rédei, Cservölgyi, Kovács, ill. Borók. Piroska. Jászárokszállás ifi—Túrkeve ifi 1:0. — Farkas — Kunhegyes—Tószeg 1:1 (0:1) Kunhegyes, 300 n., v: Elekes.— Közepes színvonalú mérkőzésen igazságos pontosztozkodás. Az első félidőben Tószeg játszott jobban, az utolsó 20 perc a ha­zaiaké volt. Ekkor küzdelmes játék után * sikerült kiegyenlíte­ni. Mindkét gól önbólból esett. Jó Tar, Gonda, illetve az egész vendégcsapat. K-hegyes ifi—Tószeg ifi 8:1. — Kiss — Rákóczifalva—Karcag 2 :l (1:1) Karcag, 300 n., v: Gergely. A tartalékos karcagi csapat mé­lyen formája alatt játszott. A vendégek jól használták ki a ha­zai védelem megingásait. — G.: Perei 2, ill. Kovács T. Jó: Rá- kóczifalva közvetlen védelme, — ill. Antal, örlős. Karcag ifi—Rákóczlfalva ifi 1:1. — hzöum — Kunszentmártoni TE—Üjszász 2:2 (1:1) Kunszentmárton, 200 n., v: Dobos. Nehéz talajon, nagy­iramú mérkőzés. Fölényben ját­szott az erősen megfiatalított KTE, de csatárai lövésre alig vállalkoztak. Ennek; tudható be, hogy hazai pályáról ismét pon­tot vihetett el a nagyobb aka­rással játszó ellenfél. Kitűnő játékvezetés. G: Imrei, Bozsik. (11-esből), ill. Nagy, Simon ül­ésből). Jó: Imrei (a mezőny legjobbja), Csornán I., Molnár, ill. Dan.csó, Kálózi, Mérész. KUTE ifi—Üjszász ifi 1:0. — Lázi ^ Mezőtúri AFC—K. MEDOSZ 2:1 (0:1) Mezőtúr, 300 n., v: Bartlia. A kenderesiek rohamával indult a mérkőzés. A 10. p. után a MA.FC magához ragadta a kez­deményezést, de több biztos helyzet kimaradt. A. vendégek a 42. p-ben szereztek gólt. Szü­net után a hazaiak Iglódi I. ve­zérletével megérdemelten győz­tek. G.: Gombás, Iglódi I., ill. Vadicska. Jó: Iglódi I. (a me­zőny legjobbja), Hegyi, Szász- kó, Mikes, Csetka, ill. Bak, Fe­hér, Mészáros, Ballai. MAFC ifi—K. MEDOSZ ifi 9:0. — sindel — Cibakháza — Cukorgyár 1:0 (1:0) Félbeszakadt. Cibakháza, 100 n., v: Höfflinger.— Esőben, változatos, jó iramú mérkőzés, a gól egy jól eltalált szabadrú­gásból esett. A mérkőzés a 81. p-ben félbeszakadt. G: Réti. Cibakháza ifi—Cukorgy. ifi 2:1, — petrik — A bajnokság állása: 1. T-földvár 18 13 1 4 29 : 8 27 2. Mezőtúr 18 10 6 2 37 :22 26 3. Karcag 16 9 6 3 21 :13 24 4. J-ároksz. 18 9 4« 5 39 :20 22 5. Szó. Olajb. 18 7 7 4 28 :17 21 6. Üjszász 18 9 3 6 38 :28 21 7. Túrkeve 18 7 6 5 24 :16 20 8. R-falva 18 7 5 6 23 :24 19 9. Szó. Cuk, 17 7 4 6 26 :27 18 10. Jb. Vasas 18 8 2 8 22 :27 18 11. Középt. M. 18 5 7 6 22 :26 17 12. Tószeg 18 6 4 8 23 :ü7 16 13. Jákóhalma 18 3 7 8 22 :36 13 14. Km. TE 18 3 5 10 25 :34 11 15. Kunhegyes 18 1 6 11 14 :29 8 16. Cibakháza 17 1 3 13 13 :53 5 A Cibakháza—Szó. Cukorgyár mérkőzés nincs beszámítva. Az ifjúsági bajnokság állása 1. Túrkeve 18 15 1 2 61:17 31 2. Mezőtúr 18 12 4 2 56:16 28 3. T-földvár 17 12 2 3 62:22 28 4. Szó. Olaj-; 18 12 1 5 60:18 25 5. Karcag 18 9 6 3 44:25 24 6. Üjszász 18 9 4 5 38:22 22 7. Jb. Vasas 18 9 3 6 60:44 21 8. Szó. Cuk. 17 9 2 6 51:26 20 9. Kunhegyes 18 7 3 8 44:34* 17 10. R-falva 18 5 6 7 21:27 16 11. Tószeg 18 5 4 9 40:44 14 12. K-márton 18 5 2 11 22:54 12 13. J-ároksz. 18 3 4 11 13:58 10 14. Jákóhalma 18 3 2 13 22:55 8 15. Cibakháza 18 3 1 14 6:66 7 16. Középt. M. 18 2 1 15 17:91 5 A Rákóczlfalva—Cibakháza el­maradt mérkőzés 2 pontját 0:0 gólaránnyal Rákóczií'alva kapta. Ha rútságon labdarúgó mérkőzések Szolnoki MTE—Dévaványai ME- DOSZ 7:2 (3:1), Dévaványa, 250 n.. v: Lajkó. Hírverő mérkőzésre utazott el az NB I B-s csapat a megyei bajnokságban szereplő D. ME- DOSZ-hoz. A lelkes közönség szép gólokat, jó játékot látha­tott és kelleriies sportélménnyel gazdagodott. Góllövők: Nagy F. (2), Imri (3), Papp I., Árvái. Tiszaföldvár—Zuglói Danuvia 3:2 (2:1) Tiszaföldvár, 200 n., v: Mihályi. A Tiszaföldvár lelkes játékával megérdemelten győ­zött. G.: Gazsó, Rékasi, Borza, ill. Pásztor, Érdi. Szó. Vegyiművek — Albertirsa 8:3 (2:1) Albertirsa, v: Tompos. A Pest megyei listavezető csak az első félidőben volt egyen­rangú ellenfele az NB ín-as vendégeknek. G: Német 5, Vá­raljai 2, Nyikos, ill. Kovács II. Túrkeve—Bp. GAFU Volán 3:2 (0:0) Túrkeve, 250 n., v: Mol­nár. Túrkeve góllövői: Faragó, Havancsák, Nagy II. Túrkevén serdülő és úttörő csapatok ré­szére labdarúgó Alkotmány-Ku­pát rendeztek. Resztvettek Me­zőtúr. Túrkeve és Békésszent- andrás csapatai. A mérkőzések 2x15 percesek voltak, serdülők­nél: 1. Túrkeve I., 2. Mezőtúri AFC I., 3. Békésszentandrás. — Úttörők: 1. Túrkeve II. 2. Me­zőtúri AFC II. 3. Túrkeve III. A MÄVATJT 1968. augusztus 25-én 13.00 órakor Szolnok, Kossuth térről sport autó­buszt indít Kecskemétre, a Kecskeméti Dózsa—Szolnoki MTE labdarúgó mérkőzésre. Részvételi díj belépőjegy- gyei együtt 49.— Ft. Jelent­kezni lehet: MÄVAUT Állo­máson és az MTE szervező irodájában augusztus 23-án 15 óráig, (x) Totó eredmények 1. Dumaújv.—Csepel 1 1:0 2. Egyetértés—SBTC x 2:2 3. Videoton—Szombh. 1 3:0 4. Szeged—Tatabánya 1 2:1 5. Eger—Komló 1 2:0 6. Nagybát.—Kecsk. 2 1:2 7. Oroszlány—MVSC 1 1:0 8. Pécsi B.—Várpalota 1 1:0 9. Bp. Spart.—Budafok 2 0:2 10. Jászber.—KISTEXT 1 2:0 11. Kkfélegyh.—Bcsaba x 0:0 12. Autóbusz—Eszterg. 1 1:0 13. Veszprém—Nk. Bány x 0:0 +1 14. Tűzoltó D.—Ormosb. 1 3:2 A Néplap totó-tippje 1. Videoton—Vasas 2 x 2. Salgótarján—FTC 2 x 3. Szoimb.—Újpest x 2 4. Tatab.—Egyetértés 1 5. Szállítók—Eger x 6. Győri D.—Bp. Spart. 1 7. Nyíregyh.—Várpalota 1 8. Kecskemét—Sz. MTE 1 x 9. Cegléd—Békéscsaba x 1 10. Gyula—Pénzügyőr 1 x 11. BEAC—III. kér. 1 12. Volán—Szfvár MÁV x 1 13. Papp J. SE—Saig. K. x 1 14. Gy. MÁV DAC—ZTE 1 x 15. Zalaeg. D.—Máza-Sz. I 16. Almást.—Esztergom 1 x Vízilabda olimpiai kupa Szolnoki Dózsa—Bp. Spar­tacus 6:5 (1:1, 1:1, 2:1, 2:2), Damjanich-u., v.; Kántor. Sz. Dózsa: Cservenyák — Pintér, Borzi — Kanizsa — Vezsenyi, Urbán, Koncz, Bp Spartacus: Létrái — Ottó. Horváth — Szlamka — Mo­hácsi, Szölgyémi, Lehoczki. Góldobó: Urbán 2 (mind­kettő 4 m), Kanizsa 2 (mind­kettő 4 m), Pintér, Koncz. ill. lehoczki 3 (2-őt 4 m- ből), Szlamka (4 m), Szöl­gyémi (4 m). Vasárnap esté szakadó esőben teljes érdektelenség mellett játszották a mérkő­zést. Két jó szolnoki táma­dás eredménytelen maradt, a harmadik után Pintér szép gólt lőtt. Lehoczki távoli lövéssel egyenlített, majd Vezsenyit a büntetőn belül elnyomták, de a játékveze­tői síp néma maradt. Kani­zsa ívelése — amit Létrái védett — és Borzi ügyes szerelése érdemel még em­lítést az első negyedben. A második játékrész elején Vezsenyi kapu elé tört, sza­bálytalanul szerelték, az egyenes négy méterest Urbán értékesítette. Kanizsa telje­sen egyedül fölé lőtt, Konc/ lövését Létrái kiütötte, Le­hoczki büntető pontok után egyenlített. A harmadik negyedbeli mindkét oldalon egy-egv büntetőpontok utáni gól esett. Sokáig a Dózsa birto-i kolta a labdát — eredmény­telenül. Az utolsó játékrész­ben esett a mérkőzés leg­szebb gólja.' Koncz víz alatt felúszott, maid amikor fel­bukkant megkapta a labdát és pompásan ívelt a jobb- sarokba. A hátralévő időben büntetőkből estek gólok. Végig szoros, kiegyensúlyo­zott mérkőzést vívott a ke! csapat. A Szolnoki Dózsa el­maradt az utóbbi hetekben nyújtott teljesítményétől, ez­úttal is sok helyzet maradi ki. A Spartacus szívósan vé­dekezett. Jó: Pintér, Borzi. Koncz, ill. Létrái, Lehoczki. — Pi — APRÓHIRDETÉSEK INGATLAN: ELADÓ 4 szobás — emeletes ház beköl­tözhetően. Két csa­lád részére is alkal­mas. Rákóczlfalva, Zrínyi u, 16. kétszobás családi ház melléképületek­kel eladó. Rákóczi­íalva, Ady E. u. 6. ELADÓ 385 n-öl be­kerített gyümölcsös Holt-Tisza parton. Érdeklődni: Szolnok, Szántó u. 1. Beköltözhető szoba- konyhás lakóház el­adó. Szolnok, Batr thyány u. 4. Gyümölcsöskert, 800 n-öl bérbeadó, Szan- daszöllősön. Érdek­lődni: Szolnok, Út­törő u. 46. GÉPJÁRMŰ: 350-es Velorex sür­gősen eladó. Szol­nok, Ibolya u. 14. Sebestyén. Érdek­lődni: 17 h után, 250-és Pannónia el­adó. — Érdeklődni: Szolnok, Somogyi B. u. 4., délután 5 h-tól. WARTBURG 900-as: levizsgázott, — kifo­gástalan. olcsón el­adó. (Csak szemé­lyesen). Jászberény, Állomás u. 13. EGYÉB: —iiiww i iiii'iiimn mii mi ORVOS házaspár — megbízható háztar­tási alkalmazottat keres, Szolnok, Baj­csy Zs. u. 3. ZONGORA rövid — részletre is eladó. — Szolnok, Vöröses! 1­lag u. XI. Hl. é. 111. e. 14, ajtó. Autóbuszjárat Szegedre Értesítjük az ulazó közön­séget, hogy a szegedi 10. sz. AKÖV-vel egyetemben f. év szept. 1-től, naponként két autóbusz járatot indítunk Szolnokról—Szegedre és visz- sza. A gyorsított járatok Szolnok vasútállomástól in­dulnak: 6.20 és 15.00, Tisza- földvárról 7,00 és 15.40, Kun- szentmártonból 7.50 és 16.30, Szentesről 8.30 és 17.10, Hód­mezővásárhelyről 9.17 és 17.57 órakor. Szegedre ér­keznek 9.50 és 18.30 órakor. Szeged autóbusz pályaud­varról visszaindulnak: 6.20 és 14.30, Hódmezővásárhely­ről 6.53 és 15.03, Szentesről 7.43 és 15.53, Kunszentmár- tonból 8.25 és 16.35, Tisza- földvárról 9.12 és 17.22 óra­kor. Szolnokra érkeznek 9.50 és 18.00 órakor. Az új járatokra ülőhelybizto- sításos, elővételi menetje­gyek és bérletjegyek is vált­hatók. 7. sz. Autóközlekedési Vállalat, Szolnok. 500 anyából álló juh­állományunk gondozásá­ra olyan juhász családot szerződtetnénk, akiből 3 dolgozó vállal munkát a juhászaiban. Teljesítmény bérezést és 2 szobás lakást biztosí­tunk. írásbeli ajánlato­kat kérünk jelenlegi munkahely feltüntetésé­vel. Útiköltséget csak a tsz írásbeli értesítésére — jelentkezés esetén térítünk. PETŐFI MG. TERMELŐ­SZÖVETKEZET Z s á m b o k (Pest megye) Nyugdíjas gépkocsivezetőt {elveszünk PU—20 típusú seprő gépkocsira, félnapos munkaidőre­Fizetés havi 500 Ft. — Jelentkezés: a Tiszamenti Vegyiművek munkaügyi osztályán.

Next

/
Thumbnails
Contents