Szolnok Megyei Néplap, 1968. július (19. évfolyam, 153-178. szám)

1968-07-21 / 170. szám

19«. Július 21.

SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP

7<

EGY KORTÁRSUNK, AKI TALLINNS AN ÉL

Ajnó Tael 18 éves. A múlt évben fejezte be a középiskolát és a Marat gyárban helyezkedett el. Megtanult varrni. Az pedig szinte hihetetlen, hogy ez a varko- csos kislány a műhely egyik legjobb dolgozója; Gondos kézzel varrja a gyermek sportol tönyöket, tréningruhákat viselőik nagy ürömére.

Ajnó megszerette ezt a munkát. Természetesen szen— És honnan van időd minderre? — kérdik tőle gyakran barátnői, akik úgy érzik, hogy a napok mindig rövidebbek mint a valóságban.

Ajnó ilyenkor csodálkozik. A kedvenc foglalatosságra mindig kell hogy jusson idő. Másképp nem is lehet.

Ajnó mérnök szeretne lenni. Hát talált időt arra, hogy a tallinni Műszaki EgyeteIlern élhetek sport nélEül — vallja Ajnó.

vedélyel Is vannak. Hetenként kétszer, — barátnőivel együtt —, felkeresi a Kalev sportklub edzéseit.

— Sport nélkül nem tudom elképzelni az életemet, — mondja Ajnó. — Nagyon szeretem a röplabdát, de legjobban a művészi tornát, És még.„

Hát igen, Ajnó még egy sportághoz vonzódik.

— Még otthon, kislánykoromban regényolvasás közben arról ábrándoztam, hogy valamikor lovagolni fogok.

Bélyeggyűjtéssel már nagyon régen foglalkozik. Legszebb ajándék barátaitól valamilyen ritka, albumából hiányzó bélyeg.

mén, esti tagozaton tanuljon.

— Nehéz? — kérdezzük együttérzően.

— Természetesen, — de mondják meg, kinek köny- nyű álmait, vágyait valóra váltani?

Szabad óráiban, — ilyen már ritkábban akad —, szeret sétálni Tallinn középkori részében, ahol a csendes utcácskák felett galambok keringenek. A Toompeo hegyről gyönyörű kilátás nyílik a Balti tengerre, a kikötőben forgolódó sokféle hajóra. Ha kedvező a szél a sirályok kiáltozása is ide hallatszik. Itt lehet ábrándozni.

— Hogy miről? Találják ki, hiszen Tael éppen olyan fiatal, mint Önök.

Palakutató Intézet Kohtla-Järva városban. Kátrány- kémiai és technológiai laboratórium. A készüléknél Helga Halük tudományos munkatárs. (Foto: (ÁPN),

Július 21 “C

az észf nép nemzeti ünnepe

Az Észt Szovjet Szocialista Köztársaság megalakulásának 28. évfordulóját ünneplik ma, július 21-én észt

barátaink. Észtország fővárosa, Tallinn és Szolnok megye testvérkapcsolatot létesített egymással, a kölcsönös barátság és megismerés jegyében született összeállításunkJUHAN SZMUUL —

A TENGERÉSZ

VILÁGJÁRÓ ÍRÓ

A Bálti-tengeren, Észtország nyugati partvidéke közelében, egy kis szigetet találunk. Muhu, egy a 800 észt sziget közűi. Ezen a szigeten, Kohut faluban, egy halász családjában született Juhan Szmuul az egyik legolvasottabb észt író. A fiúcskát nagyon várták, mivel korábban csak nővérei születtek. Amikor a boldog apa elvitte megkeresztelni meghívta keresztszülőnek az ösz- szes szomszédot és mindazokat, akikkel útközben találkozott.

Huszonöt keresztapja van Juhannak, de egyiküknek sem volt egy ezüst kiskana- la, hogy a szokásoknak megfelelően a bölcsőbe tegyék. Azt kapta tőlük a keresztfiuk, amit adhattak. Jóízű, világos beszéd, egészséges humor, tiszta tekintet a világ dolgaira. Ezek a tulajdonságok ragadnak meg bennünket Szmuul műveinek olvasása közben.

A szülők gyermekük taníttatásáról ábrándoztak, de

pénz csak az elemi iskolára tellett. Nagy volt a család és a 14 éves fiú tengerre szállt a halászokkal. Juhan szerette a tengeri utakat, de még messzebbre vágyott. A szigetlakok mind született tengerjárók, de hova lehet eljútni csónakban evezve? Később Szmuul első verseskötetében, — a Keserű ifjúságban, — mesél magáról és a vele egykorúakról, tépett- szárnyú álmaikról.

1940-ben örömteli változások következtek be a Muhu szigeti halászcsaládok, így Szmuulék életében is. Juhan tanulhatott. A halászból író lett. Író, akiben a tengerjárók nyughatatlan lelke lakozik.

1946-ban jelent meg a Keserű ifjúság c. első verseskötete. Ezt követte a Vihar fia elbeszélő költemény. A fiatal halász elpusztul a viharban, nem a természet, hanem az emberi kapzsiság győzi le, a hajó tulajdonosai felveszik a biztosítási díjat.

Az ifjúság megváltozott életéről a Komszomolista vagyok és a Járveszuu-i legények csapata c. elbeszélő költemények szólnak.

Juan Szmuul nyughatatlan természetű. Nem szeret sokáig üldögélni kényelmes otthonában.

— Tengerész vagyok, — mondja —, ezzel mindent megmondtam.

Egyszer az Északi-sark felé hajózik a halászokkal, — máskor tudományos expedícióval a Déli-sarkra, vagy a Pravda tudósítójaként a Japán-tengeren tartózkodik. É messzi és közelről sem köny- nyű utazások eredményei az Atlanti-óceánon és a Lea c. elbeszélések, a Japán-tenger és a Jeges könyv c. útinaplók. Szmuul a prózában is a tenger költője, az erős emberek énekese, akik tudnak dolgozni és tartják a barátságot.

Szmuul és felesége Debora Vaarandi költönő Tallinnban élnek. De Juhan szerint sokkal könnyebben tud írni szülőföldjén, a kis szigeten. Itt nagyobb öröm az írás.

A sziget falujának, Kohut- nak, a lakói halászkolhozba tömörültek. A kolhoz neve a Vihar fia, Szmuul azonos című elbeszélő költeményéről van elnevezve. A sziget új életéről Szmuul új. Leve- velek Szigedatból c. könyve számol be.

Juan igen sok társadalmi munkát végez. Az észt író- szövetség elnöke és tagja a szovjet írószövetség kollégiumának. Másodszor választották meg az Észt Szövetségi Köztársaság Legfelsőbb Tanácsába.

Szmuul műveit nemcsak kis hazája határain belül, hanem az egész Szovjetunióban, Csehszlovákiában, Bulgáriában, a Német Demokratikus Köztársaságban és Magyarországon is olvassák.

T. T.

Körülöttünk a Balti-tenger

Visszatértek a tengerről.

A Lenin-rendes sziget

Észtország parti vizei szigetekben gazdagok. Mintegy nyolcszázat számolhatunk meg belőlük. Vannak közöttük nagyok, — mint pl. a Saaremaa és a Hiiumaa, — amelyekről a köztársaságban mindenki tud valamit. Vannak közepesek, — Muhu, Kihnru. Ruhnu, — ezeket az iskolások ismerik. És van a sok között egy, amelyikről csak igen kevesen tudnak. Nem szerepel a világtérképeken, a tankönyvekben, útmutatókban.

Ez pedig igazságtalan, — mert a Fiárszki öböl torkolatában fekvő sziklasziget többszáz halásznak ad otthont. És a sziget, mint gazdasági egység, hamarabb kapta meg a Lenin rendet, mint a köztársaság, amelyhez tartozik. Ez minden esetre azt bizonyítja, hogy itt a szigeten olyan emberek élnek, akik szeretik és értik a dolgukat.

Maniloyd szigeten még minden családban van valaki, aki emlékszik arra, hogyan jöttek ide az első letelepülők.

Egyikük, a hetvenéves Jura Suttia így mondja el miként került ő a szigetre.

— Nagyon egyszerűen, ha- tászmódra. Beraktam a holmimat a csónakba és irány erre a szigetre. Ez még 1938- ban volt.

— De miért történt mindez?

— Hát bizony nem jókedvemből Indultam erre az útra. A túlzsúfolt Kihnu szigeten a mindennapi kenyérért sokat kellett küzdeni, alig termett ott valami. Halunk az volt bőven, azt ,sem tudtuk mit csináljunk vele. Pärnu a város messze volt. Mire a halászok odaértek kihunyt a fény a halak szemében.

A nehéz helyzetbe került kihnuiaknak a burzsoá kormány segítséget nem. csak tanácsot adott. Menjenek az akkor még lakatlan Mani- laydra.

Jura Suttia elsőként építette fel m házát, de hamarosan követték a többiek. Régi szokás szerint egyforma színűre festették a házakat, így a sziget világossárga tónust kapott.

Az első évek különösen nehéznek bizonyultak. Még aki panaszkodott, az sem hagyta itt a szigetet A föld termővététele nehéz volt, így hát nehezen váltak volna meg tőle.

A szigetlakok közül ma _ már sokan azt mondják: —

Ez a szülőföldem. A nehéz idők már elmúltak. A halászok kolhozba tömörültek. Nagy motoros bárkákkal, korszerű gépekkel rendelkeznek. Kapron hálókkal dolgoznak és sok halat fognak. A sok hal sok pénzt jelent.

Nincsenek értékesítési gondjaik. A szárazföld hozzájuk legközelebb eső pontján Lao-ban régen felépült egy halfeldolgozó állomás; Csak győzzék a halat fogni, bár ahhoz nagyon értenek a szigetlakok.

Nemrégen, — négy évvel ezelőtt —, Maniloyd sziget lakói végleg megirigyelték a Kihnu sziget messzevilágító fényeit. Náluk eddig csak petróleum lámpa világított;

1966-ban az októberi forradalom évfordulóját már villanyfény mellett ünnepelték

Elsőként Juri Laie vásárolt televíziót. Felszerelte az antennát, a készüléket kitette a tornácra, az egész falu nézte. Ma már alig van ház, ahol ne díszelegne a tetőn a televíziós antenna. A halászok ma már saját telefonra, korszerű kikötőre és saját klubra gondolnak.

Mindez nem elérhetetlen

mondja Lídia Sepp, aki a sziget képviselője az Észt Köztársaság parlamentjében; Ha összefogunk támogatnak még jobban bennünket.

Mindent megteszünk, válaszolják a szigetlakok, nagyon szeretjük a mi kis földünket, amelyet körülölel a tenger;

Tamara T'omberg

A.í első köüjv.