Szolnok Megyei Néplap, 1968. július (19. évfolyam, 153-178. szám)
1968-07-21 / 170. szám
1968. július 21. SZOLNOK MÜGYEI NÉPLAP 3 Hogyan élünk Szolnokon ? — Az elhelyezkedési lehetőségekről — Az elhelyezkedési lehetőségek Erre — a gondolom többeket érdeklő témára — kerestem választ, itthon és Budapesten. ma szerepel, a budapesti lakosok ugyanis nem tárgyalnak a hivatallal. Aki a hirdetőcsarnok tábláin megtalálja a számára legmegfelelőbb munkahelyet — vagy akár munkahelyeket — azonnal jelentkezhet a kiválasztott üzemnél. Idén a tavalyihoz képest is több munkást keresnek. Tíz és fél ezer férfi jelentkező 44 és fél ezer munkahelyből vá:aszt- hatott az év első hat hónapjában. S különösen érdekes az idej második negyedévi helyzet alakulása: a három hónap alatt 37 ezer kilenc- száz fizikai munkást kerestek itt, — e közül 21 ezer négyszáz férfi munkahely volt — és összesen négyezer- hétszázan jelentkeztek férfiak. nők se sokkal többen. Erre mondta Horváth Mihály, hogy ők akár fél Szolnokot egy nap alatt munkába tudnák állítani. Az ipari üzemek kitelepítése a fővárosból tehát a lelenlegi ütemben egyáltalán nem csökkenti a főváros vonzását. A kitelepítés ugyanis megközelítőleg sem A Szegedi Szabadtéri Játékok megnyitására július 20-án került sor. Képünk a Dom téren a nyitóelőadásként műsorra tűzött Bánk bán próbáiról készült Nemzetközi katona! tábor Szolnokon Német vendégek üászárokszálláson Az észt nemzeti ünnepre emlékeztek közös klubesteken szórakoznak, s ellátogatnak a Tisza- menti Vegyiművekbe, a gépjavítóba, a bútorgyárba, a papírgyárba, a járműjavítóba és az olajbányászok központjába. A táborozás közben kirándulnak majd Ti- szaföldvárra, Martfűre és Jászboldogházára is. — A táborozásnak nagy politikai jelentőséget tulajdonítunk. Reméljük, hogy sikere elősegíti a hadseregeink és népeink között kialakult barátság további erősítését. A magyar és testvéri hadseregek fiataljait augusztus 25-én ünnepélyesen fogadják Szolnok főterén. könyvtár megtekintése után a Hímző és Szőnyegszövő Htsz és a Faipari Ktsz üzemeibe is ellátogatnak. Majd országjárás következik, az útirány: Mátra, Bükk, Balaton és Budapest. A vendéglátók mindent megtesznek azért, hogy az NDK középiskolásai jól érezzék magukat, s a Jászságról. Magyarországról szerzett élményeikkel, kedves emlékekkel térjenek haza. Hogyan élünk Szolnokon, milyenek az elhelyezkedési lehetőségek és mit vásárolhatunk a keresetünkből? Ahhoz, hogy anyagilag hogyan élünk, szorosan hozzátartozik; milyenek az elhelyezkedési és a kereseti lehetőségek a városban. Kovács István, a szolnoki városi tanács vb terv- és munkaügyi osztályának vezetője az 1968 első öt hónapjának a forgalmát mutatta. E szerint, januártól májusig a férfiak munkalehetősége Szolnokon 8í6-tal volt több, a 2174 munkát kereső számánál. Durván számítva tehát 1.3 munkahelyből választhatott egy jelentkező. A nők elhelyezkedésénél körülbelül maradt a tavalyi arány, ami nagyjából egy az egyhez. A munkaerőgazdálkodás helyi szakemberei ezt az elhelyezkedési arányt — főleg nőknél — a néhány év előttihez viszonyítva sokkal jobbnak tartják. így is van, hiszen néhány éve Szolnokon még csak mezőgazdasági munkát ajánlhattak a városi asszonyoknak isAkinek tehát a kenyere forgott kockán az az idén már mindenképpen munkához jutott Szolnokon. S a munkabér, amit az üzemek, munkahelyek ajánlottak 1000—1600 forint között volt. A kilátások sem rosz- szabbak, mert az idén még néhány új üzem is keres munkásokat. Eltűnő fiatalok A tények mégis azt jelzik, hogy sok fontos dologra már most oda kell figyelni. Ami feltűnő: a fiatalok kiszivárgása Szolnokról; — Főleg az érettségizettek nem találják meg itthon a helyüket. Elsősorban a főváros vonza őket — mondja Kovács elvtárs. Ha jelenleg még nem is annyira jellemző ez. már most tenni kellene valamit, hogy a városhoz kössük azokat, akik középiskolát végeztek, de nem tanulnak tovább. Az üzemek sajnos eléggé türelmetlenek az új munkások iránt. Azonnal kész, tapasztalt embereket várnak, mert nincs elég tartalék emberük, még kevesebb az idejük althoz, hogy egy- egy kezdőt betanítsanak. Ezentúl megközelítőleg sem elég a munkásszállás, a rengeteg városba bejáró az első alkalommal odébbáll. Hová megy? Az örök csábító Az Észak-Pesti Munkaerőgazdálkodási Hivatal vezetője, Horváth Mihály elv- társ mondja; Szabolcs után Szolnok megye egyik megbízható forrásunk, havonta mintegy száz odavaló férfi keres fel bennünket. A nyolc kerületet átfogó hivatal, amelyhez a főváros lélekszámának — s üzemeinek is — több mint egy- harmada tartozik, tehát nagy csábító. Horváth elvtárs körbe kalauzolt a hivatalban is, ahol egy helyiség táblákkal van körültapétázva. Legalább százon olvasható, hővé. milyen munkásokat keresnek. Július 9-én például ezeken a hirdetéseken 48 vállalat keresett ötnél több női betanított munkást. 105 vállalat pedig férfi segédmunkást (szintén ötnél többet). Ugyanakkor 170 vállalat szakmunkásfelvételt hirdetett. S ez csak egy, Budapest három munkaerögazdálkodá- si hivatala közül. A fél város jöhet X statisztikát is összeállítottuk. Itt egyébként csak a vidékről jelentkezők azár Tízmilliókat érő találmány Hatalmas megtakarításhoz segítheti hozzá a szénhidrogén és vízkutatást az a találmány, amelyre a közelmúltban kért szabadalmat a bányászati kutató intézet. A bányászati kutató intézet szakembereinek sikerült megtalálniuk a megoldást arra, hogy bármilyen mélységben, milliméter pontosan meghatározható rétegekben minden roncsolás nélkül órák alatt eltávolítsák a bentonit-cső- neb azt a darabját, amely a kitermelést akadályozná. Az eddigi számítások szerint pusztán azon a réven, hogy így a víz, az olaj, illetve a földgáz akadálytalanul és teljes mennyiségben bejuthat a kútba, tehát kevesebb fúrás kell ugyanannak a mennyiségnek a kitermeléshez, a forintok tízmilliói takaríthatok meg. Az új módszer jelentős exportot is megalapozhat: Az új eljárás a laboratóriumi kísérletekben már teljes sikerrel letette a vizsgát. Most ennek az eredménynek az üzemi ellenőrzése következik, (MTI) I. ér fel azzal, ahogyan a maradókat fejlesztik, korszerűsítik. Budapest tehát a munkalehetőségek tekintetében a vidéki város számára utolérhetetlen. A munkát keresőknek viszont egyáltalán nem elérhetetlen. S mivel itt nagy a munkaerőhiány, nagyobb a lehetőség a jobban díjazott munkahelyek kiszemelésére is. Az 1960-as népszámlálási adatok tárából ismert, hogy Budapesten a munkaképes nők több mint 53 százaléka már akkor is dolgozott. "'inakkor Szolnok megyé- I ennek mintegy fele volt az arány. Ha azóta javult is a helyzet, jelenleg sem kétséges: a fővárosban egy családban jelenleg is több a kereső és jóval mérsékeltebb az eltartottak aránya. Erről tanúskodik az 1949— 1966-os munkaügyi adattár, amely szerint 1966-ban a fővárosban ezer aktív keresőre 793 eltartott és inaktív kereső jutott, a mi megyénkben pedig 1458. tehát csaknem kétszerese. (Ez megyei adat, Szolnokról ezideig ilyen felmérés nem készült, csak a közeljövőben számíthatunk rá.) A pénzköltési lehetőségekről a következő számunkban szólunk. Jászberényben volt egyszer egy autószerviz. Éppen két esztendeje, hogy felszámolták. A Vasipari Vállalat abban a hiszemben, hogy a he- liy Általános Műszerész Szövetkezet többmilliós beruhá- zásssai szerviz állomást építtet, elhurcolkodtak a városból. A vezetők arra gondoltak, hogy a kis műhely úgy sem állná a versenyt a szövetkezetével. Igenám. de nemcsak a szervizt vitte magával a cég, hanem a garanciális javítás jogát is. Az autósok hoppon maradták. Két esztendeje kénytelenek Gyöngyösre, Pestre, vagy Szolnokra utazni, hogy a kötelező szerviznek eleget tehessenek. Az autóklub elnöke panaszkodva elmondta, hogy a járásban 720 magángépkocsi tulajdonos, a városban pedig csaknem félezer bosszankodik, a történtek miatt. A szövetkezet beruházásából ugyanis mindeddig semmi sem lett. Zsolnai László, a Műszerész KTSZ elnöke elmondta, saját anyagi erejükből nem képesek finanszírozni a szervizállomás költségeit, ezért az OKISZ-hoz fordultak három millió forint vissza nem térítendő hitelért. ReménykedNéptánc fesztivál Három városban Tatán, Tatabányán és Esztergomban rendezik meg augusztus 3—1 —5-én a földművesszövetkezeti néptáncosok II. országos fesztiválját. Szolnok megyéből négy táríccsoport utazik, a túrkevei a törökszentmiklósi, a jánoshidai és az újszá- szi. A négy csoport egyetlen együttest alkot és Szolnok megyei FMSZ együttesként lép fel. A műsorban feldolgozták az egyes csoportok legjobb produkcióit, így a törökszentmik- lósiak Nyíri táncait, a túrke- veiek Pásztortáncát és Túr- kevei szvitjét, a jánoshidaiak Pásztorcsárdását és az újszá- sziak Pásztortáncát végül rövid fináléval zárul a műsor. A négy csoportból álló, 54 tagú együttest tizenkét zenészből álló zenekar kíséri. Július 28-án az újszászi szövetkezeti napon a közönség már láthatja majd a közös produkciót. nek, hogy hamarosan megkapják a pénzt, bár a szerviz aligha nyitja meg kapuit 1970-nél előbb. A szövetkezetnek működik ugyan most is autójavító műhelye, de a három szerelő és a négy tanuló nem győzi a kocsitulajdonosok igényeit. Szervizmunkával csak akkor foglalkoznak, ha éppen van rá idő. Majd hozzátette, szerinte az új szerviz kicsi lesz a városnak, ezért gondoskodni kellene javító üzem építéséről is. A magyarázat meg van, nődé mit kezdjenek vele a Jászság autósai? Azt mondják nagy mérgesen, minek vették el addig a régi szervizt, amíg újat nem adtak helyette. Ebben igazat kelj adnunk nekik. Azért akad átmeneti megoldás. A garanciális szerviz és javítások elvégzéséhez szükséges engedélyt korábban a szakminisztérium adta meg. Ismereteink szerint januáróta erre már nincs szükség, egyszerűen megegyezhet a szövetkezet a Merkúrral. Reméljük rövidesen létrejön közöttük a megállapodás. Különösen ha az autóklub elnöke megsürgeti az ügyet. Teheti. elvégre a műszerész sző- , vetkezet főkönyvelője... F. P. Augusztus 25 és szeptember 4 között nemzetközi katonai tábort szerveznek Szolnokon. A Magyar Néphadsereg ifjúkommunistái mellett részt vesznek ezen a Varsói Szerződés tagállamainak ifjú harcosai is. — A rendezés a Honvédelmi Minisztériumra és a KISZ Központi Bizottságára hárul, — mondotta Sándor László, a szolnoki városi pártbizottság titkára. — Mi csak a házigazda tisztét töltjük be. Segítünk a program városi részének valóraváltá- sában. Nem szigorú értelemben vett katonai táborról van ugyanis szó. A résztvevők a szolnoki fiatalokkal A község gimnáziumának meghívására péntek este harminc tagú középiskolás csoport érkezett az NDK-hól Jászárokszáliásra. A község vezetői, a társadalmi szervek képviselői, a gimnázium igazgatósága, tanárikara és KISZ szervezete, valamint a szülők szívélyesen fogadták vendégeiket. A program szerint a német fiatalok a gimnázium és Három nagy szolnoki üzem, illetve vállalat — a 7-es AKÖV, a TITÁSZ és Víz-Fürdő és Csatornamű Vállalat — képviselői találkoztak szombat délben a TITÁSZ központi kultúrott- honában, hogy Észtország nemzeti ünnepe alkalmából a messzi távolból köszöntsék a rokon népet, illetve testvérvárosunk, Tallinn lakóit. A megjelenteket a TÍT ÁSZ párttitkára üdvözölte, majd Sári Mihály, a megyei párt- bizottság mezőgazdasági és élelmezésügyi osztályának vezetője mondta el ünnepi beszédét. Néhány mondatban ismertette Észtország történetét, az utóbbi évtizedekben bekövetkezett döntő változásokat, valamint az ország kulturális és gazdasági fejlődését. i — 1940. július 21-én az I észt nép megdöntötte az addig az uralmat bitorló fasiszta burzsoá kormányt, és felvételét kérte a szövetséges köztársaságok soraiba A Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa ezt a kívánságot augusztus 6-án deklarálta. — mondotta többek között a szónok. A nagv tapssal fogadott beszéd után a jelenleg Szolnokon üdülő tallinni úttörők nagy tetszésnvilvánítása közepette, népviseletben a „Barátság hídja” és a ..Vidám turista” című dalokat adták elő. Az elsőként említettet Körvitsz Harri, a Kommuniszt című lap zenei rovatának vezetője szerezte, a két város barátságának emlékére. A nagy tapssal köszöntött észt vendégek meleg szavakkal köszönték meg a nemzeti ünnepük alkalmából kapott gratulációkat és a vendéglátást. A Tiszamcnti Vegyiművek porfesték gyárában jelenleg a próbaüzemelés folyik. — A gyár termékei olyan kiválóak, hogy máris szállítanak belőlük a kereskedelem részére. Előreláthatólag a jövő év elején indul meg a lesték gyártása teljes kapacitással Borsi Eszter (Folytatjuk.) Volt egyszer egy autószerviz