Szolnok Megyei Néplap, 1968. július (19. évfolyam, 153-178. szám)
1968-07-21 / 170. szám
VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! MEGYEI I A MEGYEI PÁRTBIZOTTSÁG ÉS A MEGYEI TAKÁCS LAPJA XIX. évfolyam, 170. szám. Ára 1 forint 1908. Július 21.; vasárnap. Mai döntések — holnapi távlatok Azt, hogy a vállalatok felelősségteljesen akarnak élni a megnövekedett önállósággal az előrelátás, a terv- szerűség iránti igényük is félreérthetetlenül bizonyítja. Valamikor, nem is olyan régen a vállalatok vezetőinek figyelme a napi termelési és műszaki gondokon túl legfeljebb az évi tervtetjev.tcsre terjedt. Mi lesz néhány év, múlva? — erre már nem gondolhattak komolyan, mivel valójában a központi döntésektől függött a vállalat jövője. Ma viszont, ha megkérdezzük: mit terveznek 1970- re, aligha találunk igazgatót, akinek ne lenne határozott elképzelése. Azelőtt — néhány kiemelt gyártmánytól eltekintve — nem ismerték a vállalatok a velük kapcsolatos öt esztendős központi elképzeléseket. Jelenleg — noha éppenhogy magunk mögött hagytuk a harmadik ötéves terv félidejét — már szinte minden vállalatnál az 1975-ig terjedő negyedik ötesztendős terv kialakításán fáradoznak. Nem ritka az sem, hogy már most, az i985-ig terjedő hosszútávú, 15 esztendős időszak elképzeléseit körvonalazzák. A vállalatoknak ez a jövő iránti kíváncsisága az előrelátás és a tervszerű munka iránti igényből táplálkozik. Csak úgy dönthetnek igazán megbízhatóan, ha pontosan felmérik annak holnapi következményeit, illetve eleve a jövő tennivalóiból indulnak ki mai elhatározásaiknál. Nem régen hat nagyvállalati igazgatótól megkérdeztük, hogy mit várnak az irányító minisztériumtól; A válaszok őszintén szólva meglepőek. Arra számítottunk ugyanis, hogy majd azt hangsúlyozzák: a minisztérium hagyjon bennünket ezután is önállóan dolgozni, ahogy ezt az első félévben, a reform szellemében tette. Ehelyett nagyon határozottan megfogalmazták az igazgatók a központi tervező és koordináló munka iránti igényüket. „A piaci információ, a vállalatnál készített közép- és hosz- szútávú prognózis csak részben teszi lehetővé az ésszerű és gazdaságos döntéseket — summázta a közös véleményt a hat igazgató egyike. — Nem szeretnénk, ha a piacon derülne ki, nagy veszteségek árán, hogy terveink, elképzeléseink ütköznek más vállalatokéval”. Más szavakkal: a vállalat vezetői szocialista módra képzelik el az önállóságot. Nem csupán elfogadják, hanem igénylik is szocialista államunk irányító, tervszerű befolyásoló munkáját, az országos érdekeknek, a központi elhatározásoknak megfelelő orientációt. Hogyan képzelik az irányító szervek a több vállalatot is átfogó ágazat műszaki-gazdasági fejlesztését, beilleszkedését a népgazdaságba? Mit várhat az adott vállalat hosszabb távon az anyag- és alkatrész- szállítóktól, a kooperáló partnerektől, és mit várnak tőle felhasználói, vásárlói? Az ország külkereskedelmi érdeke milyen export, import tevékenységet és döntéseket kíván a vállalatoktól, a különböző külföldi partner-országokat tekintve? Ilyen és hasonló kérdésekre várják a központi szervek válaszát ahhoz, hogy a legésszerűbben alakíthassák a helyi terveket, elképzeléseket. döntéseket. Mindez nem sérti a vállalatok önállóságát és felelősségét. Mert a kormány, vagy a minisztérium közvetlenül nem avatkozik be a vállalatok tevékenységébe. A központi tervekkel, elképzelésekkel, mint a fejlődés fő irányait jelző információkkal számolhat a vállalat. Végrehajtására nem kap kötelező utasítást, bár a gazdasági szabályozás és terelés eszközeivel (hitel, vám, adó stb.) a központi elképzeléseknek megfelelően befolyásolják a helyi elhatározásokat. Mindez persze nem mentesíti a vállalatok vezetőit a kockázat és az önállóságukkal arányos felelősség vállalása alól. Amíg a központi tervek és elképzelések a fejlesztés tő irányait vázolják, a vállalati tervek már kellő részletességgel és megbízhatósággal a konkrét döntéseket és elhatározásokat körvonalazzák. Az időtartamtól függően felsorolják a gyártmánycsoportok és főbb termékek fejlesztésének. gyártásának alakulását, a termelő kapacitások létesítését, bővítését, korszerűsítését. A piaci konjunktúra alakulásán kívül a vállalatok számolnak a népgazdaság lehetőségeivel és a konkrét helyi erőforrásokkal. Az előrelátás, a tervezés alapja: a vállalatok ismerik a konkrét gazdasági szabályozó- és terelő eszközöket az 1968—1970-es évekre. Lehet, hogy a vállalati gazdálkodás három évre kialakított feltételei közül egyik-másik nem bizonyul minden tekintetben hibátlannak, a gyakori változtatás, a bizonytalanság ma mégis nagyobb veszély és kár forrása lenne, mint a szabályozás esetleges pontatlansága. A népgazdasági érdek és a tervszerűség érvényesítésének talán leglényegesebb eleme a vállalati érdekek távlati értelmezése. Azok a vállalatok. amelyek már kellően „ráéreztek” az új mechanizmusra, a gazdasági élet új lehetőségeire, gyors ütemben rendezkednék be hosszútávú munkára. Termelői és piaci tevékenységükben, árpolitikájuk formálásában a belső szervezetük kialakításában, de különösen a fejlesztésre vonatkozó elhatározásaikban az 1970-es és az utána következő esztendők lehetőségeivel, feladataival is számolnak. Az idén képződő fejlesztési alapjukat a jövő részesedési alapjának tekintik, s úgy ösztönöznek munkára, kockázat- és áldozatvállalásra, hogy dolgozóiknak tett mai ígéreteik teljesítésének biztonsággal meg legyen a holnapi aranyalapja. Kovács Jóraef Szerződés alapfeltételek A mezőgazdasági termékek felvásárlásának fő módszere a gazdaságirányítás új rendjében is a termékértékesítési szerződés marad. Ennek alapfeltételeket a minisztérium ajánlásként, segítő szándékkal adja ki. hogy megkönnyítse a szerződő felek dolgát, csökkentse a későbbi viták lehetőségét. Az alapfeltételektől a szerződők eltérhetnek, kivéve néhány olyan rendelkezést — például hatósági ár. forgalomkorlátozás stb. —. amelyet jogszabály tesz kötelezővé. Elsőként a cukorépa értékesítési alapfeltételeket dolgozta ki a minisztérium. Bő választék szemléltető eszközökből, Iskola bútor okból A tanszergyártó vállalat tájékoztatója Az Országos Tanszergyártó és Értékesítő Vállalatnak az új tanévvel kapcsolatos felkészüléséről tájékoztatta az MTI munkatársát Koren István vezérigazgató. — Az év első felében csaknem 75 millió forint értékben bocsátottunk a tanintézetek rendelkezésére különféle szemléltető eszközöket, a gyakorlati foglalkozáshoz szükséges gépeket, anyagokat, felszerelési tárgyakat és bútorokat. Ennek ellenére várható a megrendelések ugrásszerű megnövekedése. —* A pesti metró A Duna medre alá ért az egyik szovjet alagútfúró pajzs, amely a Kossuth Lajos téri mélyállomástól kiindulva halad a folyó medre alatt a Batthyány tér irányába. — A metró Fehér úti járműtelepéről kiindulva körülbelül egy kilométeres szakaszon már elkészült a végleges pálya. Ezen „vizsgáz- | nak” a földalatti első mo- | torkocsijai. A négy motor- = kocsi futópróba során 100 | ezer kilométert tesz meg... s I utána vizsgálják a szakem- = berek, hogyan „állták ki" a § próbát, ezek a metro-szerel- | vények. A Blaha Lujza té- | ren a ferde alagútban elő- s készítik a mozgólépcsősor | szerelését, vasbeton tartó- e oszlopokat készítenek, ezek- = re kerül a mozgólépcső ha- f talmas acélszerkezete. — A = Deák téri állomáson hozzá- § láttak a mozgólépcsősor sze- * reléséhez. A mozgólépcsősort I még az év végén átadják * próbára. Épül a metro-vonal a Déli | pályaudvar és a Moszkva tér = között is. A metró építői és | az építkezésben résztvevő = több mint húsz vállalat dől- | gozói a múlt év decemberé- ? ben szocialista szerződést = kötöttek, amelyben vállalták, í hogy közős erőfeszítéssel a metró Fehér út—Deák tér közötti szakaszát 1970. április 4-re, hazánk felszabadításának 25. évfordulójára átadják a közönségnek. (MTI) Vállalatunknak ezek kielégítésére is elegendő — körülbelül 165 millió forint értékű — raktárkészlete van. — Szemléltetés céljára az audiovizuális oktatási segédeszközök széles választékát tudjuk ajánlani. A nyelvtanulás fokozott igényeinek kielégítésére szolgálnak a kis- és nagy nyelvi laboratóriumok. — Biztosítjuk az ellátást a különböző tanuló kísérleti felszerelésekből, például a fizikai, a kémiai, a biológiai, valamint az egészségügyi szakiskolák részére összeállított egységcsomagból. — A diafilmellátás javítására mintegy 30 új diafilm készül, elsősorban az alsó tagozatú általános iskolai osztályoknak. Az oktatási intézményeknek szükséges bútorokat — az eddigi gyakorlattól eltérően — a lehetőségekhez képest azonnal, raktárról elégítjük ki. A tanévnyitásra kaphatók lesznek a különböző barkács készletek is. A CIPŐ A félreértések elkerülése végett mindjárt az ele- . jén tisztázni szeretném, hogy a cipőt melyik oldal- | rót akarom megközelíteni. Nem arról akarok írni, hogy - hol szorít a cipő, de arról sem-, hogyan ■ került a cipő | az asztalra. Nem akarok reklamálni, mert levált a - talpa, nem akarók panaszkodni azért, mert eltörött a ? sarka, vagy elszakadt a pántja stb. Ugyanis elég so- - kan szidják egyes cipőgyáraink gyorsan silányuló | lábbelijeit. f A férficipöről szeretnék írni, ami van, ami kifo- = gástalan és megvásárolható. Csakhogy nem vásárol- | ják meg. Ugye milyen különösek az emberek? Meg- \ nézik, gusztálják, meg is nyeri a tetszésüket, azután f az eladóval váltanak néhány szót, és nem jön létre az “ üzlet. Miért nem? Mert a vevők, a kiállhatatlan tér- § mészetű férfitársaim olyan jelentéktelen kifogásokat | találnak, hogy 42-es lábra nem vehetnek 44-es és 45- f ős cipőt. Badarság, majd belenőnek. Nem, ők ragasz- = kodnak a lábméretüknek megfelelő cipőhöz. Sajnos a legtöbb cipőboltban a szép és jó lábbe- | Ükből csak nagy számok találhatók. Bosszantó dolog, é Pedig esküszöm, nem élünk mi olyan nagy lábon. | _ __ bj — | £ilii«ttisii:iitililir>iiiiiiiiiiiiitiiitiiiiiiii<iitiuiiiiiiiiii(!iuiiiitiiiisitiiiiiiiiii»iiiiiiiiiiiiiuiiiiiiiiiifiaitii:ft» A IX, Világifjtíságl Találkozó színhelye Július 28—augusxtus ÍO Légifelvétel Szófia központjáról. — Az előtérben a Parlament épülete, mögötte a Nyevszkij Katedrális. MA: A Csehszlovák Kommunista Párt Központi Bizottsága Elnökségének válasza a testvér- országok levelére (2. oldal) 21 ezer személy- gépkocsit vásárolunk A belkereskedelmi áruellátásban s a hazai ipar ösztönzésében egyaránt fontos szerepet játszó import-forgalomról tartottak sajtótájékoztatót szombaton a Belkereskedelmi Minisztériumban. Az idei importlehetőségek jobbak az elmúlt évinél. A belkereskedelemnek az idén már arra is lehetősége van, hogy mérlegelje: készárut, vagy a gyártáshoz szükséges berendezést hozatja be külföldről. Ennek megfelelően egyebek között kész golyóstoll betétek helyett gyártó gépet vásárolt a kereskedelem az egyik szövetkezeti vállalatnak, amely a hazai igényeket kielégítve még exportálhat is golyóstoll betétet. Az évekig problémát okozó elem ellátást is külföldi gép beszerzésével oldották meg. Ebben az évben várhatóén 14,1 milliárd forint értékű fogyasztási cikkeket importálunk, kétmilliárddal többet a tavalyinál. A kereskedelem egyebek között 7,1 milliárd forintért vásárol gépkocsit, háztartási gépeket, építőanyagokat, üveg és porcelán árukat, mű- anyagcikkeket. Az év végéig több mint 21 ezer személy- gépkocsit — köztük mintegy 2500—3000 nyugati típust — 113,2 millió devizaforint értékű építőanyagot importálunk. A sörellátási gondok enyhítésére mintegy félmillió hektoliter sört rendeltek, s további mennyiség beszerzéséről tárgyalnak. A Szovjetunióból egyebek között; építőanyagot, zománc- edényt, tranzisztoros rádiót, Bulgáriából üvegárut, Csehszlovákiából motorkerékpárt, cipőt, bőrdiszműárut, Lengyelországból bútort, játékot, vaiTógépet, az NDK-ból elsősorban építőanyagot, Jugoszláviából divatárut, nyloningeket vesz a kereskedelem cserébe az ezekben az országokban keresett cikkekért.