Szolnok Megyei Néplap, 1968. július (19. évfolyam, 153-178. szám)

1968-07-20 / 169. szám

1088. július 20. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 3 Magyar lovak — külföldi filmek Cigánytelepek — 1968 IV. Az egyetlen kiköltöző Tízezer forintos árkedvezmény — UE-28-as traktorokra Az AGROTRÖSZT-nek az új gazdaságirányítási rend­szerben lehetősége van arra, hogy a vásárlások könnyíté­se érdekében egyes mező- gazdasági berendezésekre, készülékekre időszakos ár­engedményt adjon. Most ilyen, intézkedésre került sor; a gyártó vállalattal egyetértésben július l-től szeptember 30-ig a megren­delők 10 000 forintos árked­vezménnyel vásárolhatják az UE—28-as, négykerék meg­hajtású traktort. Az elő­nyös vontató és terepjáró tulajdonságokkal rendelkező traktorra olyan időszakban adtak árengedményt, amikor a betakarításnál, illetve ta­lajművelési munkáknál a legnagyobb szükség van rá. A kedvezményes traktor­vásárlás lehetőségével már az első napokban egész sor mezőgazdasági nagyüzem és vállalat élt. Sallai néni reggelente ki­sétál a piacra. A mozi előtt, a könyvtár előtt halad el. A mozi ajtaján plakátok van­nak, a könyvtár ablakában könyvek. Sallai néni nem néz rájuk. A piactéri fákra cédulákat ragasztottak: „Hí­zó van eladó...” Sallai néni elmegy mellettük. A kis boltban szokott vásárolni. A pénztáros odateszi a szám­lát eléje. Sallai néni nem néz rá. — Jól van — mondja — mennyit kell fizetni? Télen osztották a földjá­radékot a szövetkezetben.. A pénztáros odaadta az ívet, itt tessék aláírni. Sallai néni ijedten megfogta a ceruzát, odarajzolta ahová mutat­ták: + +. Kinn ül most Sallai néni kisszéken a verandán. Ke­nyeret, szalonnát vágott magának. Ül. ül szótlanul. — El szoktam menni a iószomszédokhoz. Behat dol­goznak, én meg csak lessem a munkájukat? öt esztendeje halt meg az nra, Sallai József. Míg élt a Szabad Föld járt a házhoz. Az ura olvasta. Mindig el­mesélte, ha valami érdeke set olvasott. Aztán Sallai néni lemondta az újságot. Minek. Az öccse felesége já­ratta. Sallai néni megkérde­zi olykor, mit írnak benne? Ritkán leveleket szokott kapni az ura rokonaitól. Megy vele át a szomszédba: olvassátok már el. Múltkor hivatalos cédula érkezett a röntgenvizsgálótól. Fogta Sallai néni, kopogott át. — Nem tudom, honnan küldhették, nézzétek már meg. Havonta egyszer pénzzel jön a postás. Az öregségi já­radék. Nem ide hozza. a szomszédba. — Az öcsém felesége meg van hatalmazva vele. Ö szokta átvenni. Tavaszon kiosztják a ház­táji kukoricát a szövetke­zetben. A parcellák végére kis táblákat tesznek. Rá van írva: Sallai Józsefné. Megy Sallai néni a kukoricaföldek között. — Mutassátok már, melyik az enyém. Falvédőt is szokott venni a piacon. — Mindig vannak jó asszonyok. Elolvassák ne­kem. Azt mondják, ez a fajin, ezt vegye meg Teri néni. Fekete kendőben, papucs­ban ül a kis szobában. Míg az ura élt. jártak moziba. Azóta nem. Honnan tudja, mi a műsor, kell-e olvasni a filmet. — A Pa ja öcsém se tud írni—olvasni. De azt nem csapná be senki. Mikor munkába járt, aztán osztoz­kodtak. írásba, papíron nem tudtak rájönni, Ö meg meg­mondta fejből. Pestre járt dolgozni. Az utca neveket nem tudta elolvasni, mégis felvette, a járást. Sallai néni nem utazott fBÍVa, sehová. Vagy húsz Mégis csak lovas nemzet vagyunk! Hiszen egyre több külföldi filmrendező jön Magyarországra olyan filme­ket foi'gatni, amelyekben fontos szerep jut a lovak­nak. Szép lovaink. kiváló méneseink híre csalogató. Ezekben a napokban a fer- tődi Esterházy-kastélyban forgatják a német—francia— olasz kooprodukcióban ké­szülő Lady Hamilton né­hány jelenetét, amelynek fő­szereplője a francia film­sztár, Michele Mercier, két gyönyörű arab mén és ido­márjuk Lénárt Béla. Egyéb­ként a szürke mének foga­tából pillantja meg a törté­net festő szereplője a tóban fürdő ladyt. Az arab mének szerepet kaptak az osztrák produkcióban készülő Su- zanne című filmben is. Egyik legnehezebb jelenetü­ket nemrég vették filmsza­esztendeje egy tanítónő írás—olvasásra oktatta az analfabétákat. Sallai nénit is hívták. — Mondta Horváth Mari, gyere Teri. Nem megyek én, hogy kinevessenek. A Mari aztán megtanulta leírni a nevét. Mink meg már sza­marak maradtunk, úgy ha­lunk meg. — Hogy maradt ki Sallai néni? — Hogy maradtam volna? Cselédember volt az apám, esztendős cseléd kint a ta­nyán. Kellettünk a gazda jószágjaihoz. Tízéves ko­romban egyszer behoztak az iskolába. De aztán vissza kellett menni kis pásztor­nak, pukkancsnak. Anyám sem tudott írni—olvasni, hogy legalább otthon ö meg­tanított volna. Szomorúan utánateszi: — Meg akkor az állam se törődött vele. Mostmár ügyesebbek, nem hagyják az embereket butaságban. Öten vannak analfabéták, a jászalsósizentgyörgyi Pe­tőfi Termelőszövetkezetben. Mind idős emberek. Tóth G. József, az oktatási-kulturá­lis bizottság elnöke azt mondja: — Már vagy tizenöten megtanulták a betűvetést. A télen szeretnénk rávenni még ötüket. Legalább annyi­ra, hogy a szülőfalujuk ne­vét, vagy a saját nevüket le tudják írni. Mondom Sallai néninek. Reménytelenül legyint kezé­vel; — Hetvenhét évesen? Nem ott jár már a mi eszünk, kedves. Így halunk már meg. Nem tudok mit válaszol­ni. Nézem, sajnálom sze­gény kis öreg nénit. Lassan leszáll az este- Fekete sötét­ség lopódzik a kertbe. Egye­dül marad. Nagyon egyedül. Eljárni se igen jár sehová. Fél olyan helyre menni, ahol kiderülhet, nem tud írni—olvasni. A világ, a falu SZŐLÖSKERT Nyugdíjas kollégám büsz­kesége, szerelme a kis sző­lőskertje. Kora tavasztól ké­ső őszig azt bújja, istápolja. Az csak magától értetődő, hogy olyan bora, mint neki, senki másnak nem terem ezen a világon. Vasárnap estefelé meglá­togattam a kis hegyi hajlék­ban. — Várj csak, — mondta — olyan ó-bort hozok fel ne­ked a pincéből, amilyent még nem ittál. Leereszkedett az öreg pin­cébe, és nemsokára szuszo­gott felfelé a földbe vájt lép­csőkön. Egyszerre egy zuha­nást hallottam, szaladtam a pince-lejárathoz. Kollégám tagra a Vajdahunyad-vár- ban, ahol az egyik lónak egyedül kellett bevágtáz­nia a márványpadlós várte­rembe. A felvétel több órás előkészületet igényelt, mivel a ló patáját filccel vonták be. ez a „papucs” óvta meg a márvány padlózat épségét. A Suzanne című film bő­velkedik majd izgalmas lo­vas-jelenetekben, amelyek­nek egy részét már felvet­ték a Szabadság-hegyen. Az utóbbi időkben a magyar filmesek is többet foglalkoz­tatják lovainkat. Júliusban az említett két külföldi pro­dukció mellett szerepelnek a négylábú statiszták Pilis- borosjenőn, ahol az Egri csillagok felvételei készül­nek. Ezenkívül Tihanyban A veréb is madár című új vígjáték néhány lovas-jele­netében az ottani lovasis­kola lovai kaptak szerepet. dolgai úgy jutnak el hozzá: — Elmondják a jó szom­szédok. Mindent elmonda­nak. Mindig vannak jó asz- szonyok, jó emberek. Borzák Lajos keserves képpel üldögélt a pince alján, a kezében a korsó. Valami nedvességet érezhetett az arcán, odaka­pott és felnyögött: — Jaj,' remélem, csak vér. ÖNBIZALOM Órákig tartott a súlyos operáció Az orvosokról, mű­tősökről. nővérekről patak­zott a víz. A híres profesz- szor befejezte a remekbe sikerült műtétet. Ki tudja hányadszor, ismét megmen­tette egy ember életét. Gon­dos kezek lehúzzák róla a gumikesztyűt, ő szinte leté­pi magáról a fehér álarcot, rágyújt, és már tréfálni is van kedve. Nos, kolléga úr, —for­Eddig egyetlen cigánycsa­lád épített állami támoga­tással, azaz OTP hitelre há­zat. Kállai Antal nyolcgyer­mekes családapa az Iskola­földön kapott ingyen telket a tanácstól, s 1965 őszén már állt az egyszobás, konyhás, lai Antal az elsők között lépett az egyik közös gazda­ságba és felnőttsorba került gyermekei közül is egyre többen kerestek, majdnem meghiúsult az építkezés. — Egy piaci napon izga­tottan telefonált az OTP ve­zetője — meséli a tanácsel­nök. — Azt mondta, men­jek gyorsan, mert Kállai ott van a pénzért. Rohantam, hogy megakadályozzam a bajt. Elkértem a hangosko­dó Antaltól a betétkönyvet, már nem is tudom milyen ürüggyel. Amikor a kezem­ben volt, hátatfordítottam dul az egyik fiatal orvoshoz — merne-e már vállalni ilyen műtétet? — Ö, hogyne, feltéve, ha a tanár úr vállalja az asz- szisztenciát. FIATALOK Kedves fiatal pár ül előt­tem reggel az autóbuszon. Ketten együtt sincsenek negyven évesek. Hallom, hogy nagyon vitatkoznak valamin. Végül a csinos kis asszonyka felhúzza az orrát és fenyegetően mondja a férjének: — Vedd tudomásul, ha ilyen leszel, nem integetek neked, amikor leszállsz. E. R. neki és elindultam a tanács- házára. Kállai, meg a csa­ládja utánam. Volt mit hall­gatnom tőlük. A szobámban a páncélszekrénybe zártam a takarékbetétkönyvet... Kállaiék háza azóta fel­épült. Szürke kőporos, pala­tetős, takaros épület. Előtte szép virágoskert, deszkake­rítéssel. A kapuban kisfiú és kislány játszik. Közeledé­semre elszaladtak. Az udva­ron különös kép fogadott. A szép új ház mellett a Dávid telepi putrikhoz hasonló áll. A család itt él, itt főznek, esznek, alszanak, egyszóval még mindig ebben érzik jól magukat. A „fenti” lakás­ban nagy rend van, látszik, nem használják. A putriban füst és rendetlenség. — Ugye a maga fia volt, Kállainé ... ? — Igen. Két éve történt. Akkor tíz éves volt. Nemrég jöttünk ki a telepről, á gye­rekek nem tudtak itt meg­maradni. Se játszótárs, se semmi. Visszajártak játszani a falu másik végére, a te­lepre. Ö felmászott ott a magasfeszültségű villanyosz­lopra, az áram levágta. A balkeze elszenesedett. Most is kórházban van. Akkor az újságok is írtak róla. — Megszoktak már itt? — Mit csináljunk? Meg­vagyunk magunkban. — A szomszédok? — Megvagyunk tőlük. Beszéltem Kállaiék szom­szédaival. Azt mondták — nem valami nagy meggyő­ződéssel —, hogy tőlük ugyan elférnek. Különben semmi kapcsolatuk egymással. Itt az Iskolaföldön jobbá­ra pedagógusok, alkalmazot­tak laknak és nagyon szép, modern házakat — kétszin­teseket is, — építettek. Jellemző társadalmi prob­léma a cigánykérdés meg­oldása. És talán a megoldás megnyugtató módja nincs kidolgozva. Az újságíró sem tud mit tenni, mint gondo­latait, javaslatait összegez­ve megfogalmazni: Nem tü­relmetlenséget, hanem jogos Igényt takar a kérdés: miért nem juttatjuk egyformán érvényre törvényeinket min­den állampolgárunkkal szem­ben? Nem gondolok külön törvények, jogszabályok al­kotására, melyek csak a ci­gányokra vonatkoznak, de igenis gondolok arra, hogy meg kellene találni a meg­felelő eszközöket, hogy a törvényeink, jogszabályaink ellen vétő cigányoknak ne jelentsen gondtalan életet és jó ellátást a tüntetés. A megyei tanács illetékes osztályai elkészítették a ci­gánytelepek felszámolásának tervét. E szerint 1968-ban 200, az ezt követő években pe­dig ennél is több putrit kel­lene megsemmisíteni a te­lepeken. Ezzel szemben az országos szervek Szolnok megyének átlagosan évi 48 házépítési és házvásárlási kölcsönt biztosítanak. Így kereken 44 évet venne igénybe, míg az összes — 2115 — egészségtelen épület eltűnne a föld színéről. Ez alatt az idő alatt azonban két, ha nem három korosz­tály nő fel, amely családot alapít, s biztosra vehető, hogy az életet nem az új ház épí­tésével kezdik, hanem össze­tákolnak egy kunyhót, ahol meghúzhatják magukat. — Gyakorlatilag ilyen ütemben egyáltalán megvalósítható-e a telepek felszámolása? Végül még egy nagy prob­léma. Szolnokon a megye ci­gányságának pontosan egy- harmada, 3238 lélek él. A megyeszékhelyen korántsem vesszük észre ezt a nagy lét­számot úgy, mint Jászapáti­ban ennek az egynegyedét. Ennek ellenére semmivel sem okoznak kevesebb gon­dot, mint a megye kisebb helységében. Míg a községek vonatkozásában — így Jász­apátiban is — a cigányok munkára szorításáról besze­lünk és a munkalehetőségek csak részben adottak, a megyeszékhelyen — csupán az épületelemgyárban két­száz — segédmunkás hiány van. Mégsem jelentkeznek ennek enyhítésére a cigá­nyok. Többet kellene tenni azért, hogy eljussanak a munkahelyig, a rendszeres munkáig. Az ő érdekükben talán egy kis leleményes szi­gor sem ártana. A másik gond: Szolnokon jövőre egyetlen kedvezményes ház­építési kölcsönt sem adnak. Nem azért, mintha nem len­ne rá jelentkező. Az elosz­tás ... Nos, ezen az elosztá­si rendszeren is változtatni kellene. Mint mondtam, kár ráerőltetni a korszerű, vilá­gos, tágas házakat a nagyon kedvezményes fizetési felté­telek mellett a húzódozókra. Kapjanak kölcsönt először azok, akik szeretnének fel­emelkedni, akik önmaguklól akarnak nyomorúságos élet- körülményeiken változtatni. Nem lehet csak az anya­giak hiányára fogni Jászapn- tin, hogy a Dávid telepre még a mai napig sem vit­te be az ivóvizet a községi tanács. Csupán 80—100 mé­teres vezetékről van szó. A víz jelenléte is a kulturáló- dáshoz tartozik. Ha nem nagy távolságról kellene az ivóvizet szállítaniuk, talán a tisztálkodásra is több gon­dot fordítanának. Még közpénzből is megér­né néhány WC-t építtetni a telepen, s tisztántartásukra a KÖJÁL, a rendőrség segít­ségével kényszeríthetné a telepi lakosokat. Meg kelle­ne szervezni már Jászapáti­ban is — mint a megyében több helyen — a külön, nap­közivel rendelkező cigány is­kolát. Kár azt mondani, hogy mindezeket már nem érdemes megcsinálni, ezekre költeni, hiszen e telepek ha­lálra vannak ítélve, mert le­het, hogy egy, esetleg több évtizedig kell még létezésük­kel számolni. Bognár János A Középtiszai Állami Gazdaság Magasépítés részle­ge Bánhalma, azonnali belépésre felvesz: ASZTALOSOKAT. BOGNÁROKAT. ÁCSOKAT. FAIPARI SEGÉDMUNKÁSOKAT és ÉJ­JELIŐRT. Szállás, üzemi étkezés, kéthetenként] szabadszomhat biztosítása van. A gazdaság foiyamatas munkát biz­tosít. Fizetés FM. norma szerint egyéb juttatások­kal. Jelentkezni lehet: a gazdaság magasépítési fő­részlegénél. „Mindig vannak jó emberek...“ csony vízállás. Valószínűleg azzal magyarázható, hogy több évtizedes hajózásunk alatt már megszoktuk a gáz­lókat és nem felejtjük el, hogy nem egyszer 8—9 de­ciméteres vízben hajóztunk. Ha kell, mentik a menthetőt Az ilyen alacsony vízál­lást figyelembe véve. mi a legnehezebb a kormányosi szakmában, kérdeztük előb­bi beszélgető partnerünktől: — Ha motorosvontató nélkül kell „lecsurogni” az uszály- lyal. Ilyen eset csak rendkí­vül gyors apadáskor követ­kezik be és csakis felsőbb parancsra kezdjük meg a manővert. Tengerésznyelven és sér­tés nélkül szólva csak a „szárazföldi patkányok” gon­dolják, hogy halálra unják magukat a tiszai hajósok, ha nincs elég víz a folyóban. — ti — VIDÁM NAPLÓ Neptun kárhozottjai Szolnokon Mikor az uszályokat meg­láttam, egy régi sláger ju­tott az eszembe, ami „Feke­te Péter öcsém”-ről szól, aki úgy él, mint parton a hal. Illetve a MAHART tiszai hajósaihoz hasonlóan, aki­K iné fi a fején van a kalap, illetve a mutróxsupka ? Egyszerű, de nagyszerű az a hajólakás, amelyben Schmidt Ferancék laknak. A férj kormányos az uszályon, míg felesége — akár hiszik, akár nem — matróz. Kevés férfinek adatik meg az az élmény az életében, hogy a konyhában és a csa­ládban a feleség a parancs­nok. de a fedélzeten csak a férj az úr. Ő mondta el kérdésünkre: — Nehogy azt higgyék, hogy semmit sem csiná­lunk a kényszerű veszteglés alatt. A szabályok értelmé­ben vagy a kormányosnak, vagy a matróznak állandóan a hajón kell tartózkodnia, önmagában véve ez a szol­gálat is munkának számít. Ezenkívül ott van a min­dennapi festés, a kátrányo­zás. a tatarozás ezernyi ap­ró feladata. Beszélgetés közben meg­érkezett a „szomszéd” is. Fonalka Károly. Az előbb említett uszályhoz simuló másik hajó kormányosa. — Nekünk valahogy nem olyan különös ez az ala­két Neptun, a vizek istene tétlenségre kárhoztat. Vagy talán nem is annyira? Hajt­suk csak le egy kicsit a fe­jünket, s menjünk csak le egy uszály kajütjébe, mind­járt megláthatjuk.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents