Szolnok Megyei Néplap, 1968. július (19. évfolyam, 153-178. szám)

1968-07-28 / 176. szám

1968. július 28, SZOLNOK BILUXÉI NÉPLAP « On kivel készítene interjút ? Zajlástól, kifagyásig Beszélgetés Betkowski Jenővel, a tiszai népi élet tudósával Tiszai Lajos A Természet Világa júliusi száma Búcsú a Tisza-ligettől Forgó hordóban — Nadrágfékkel a hegyoldalon Címek a csomagban Először a szolnoki városi tanácsháza épületében talál­koztam velük, amikor hazá­juk nemzeti ünnepén nép­viseletben arról énekeltek, hogy népeinket összeköti a barátság és a béke. Meg­ható volt, ahogyan — ha sokszor rossz hangsúllyal is — magyar nyelven konfe­rálták be műsorukat. És tegnap, amikor a Ti" sza-ligeti KISZ táborban ta­lálkoztam kis észt barátaink­kal. megtudtaxrtT“amikor hí­Három hét vidámság Húsz gyerek. Leány és fiú, meg két felnőtt töltött Szol­nokon és hazánk más szép tájain három hetet. Ma éjjel Ugyanis visszaindulnak Tal- Íinnba, emlékekkel, ajáricfe- kokkal megrakottan. A cso­port vezetője, Eha Pollisin- skaja a taüinni úttörőház munkatársa. Elragadtatással beszólt arról, hogy ő mint a néprajz szerelmese, milyen csodálatos emlékekkel távo­zik tőlünk. És mire emlékeznek majd szívesen ezek az ötödik-ha­todik osztályos kislányok, akik ittlétük alatt — saját bevallásuk szerint — még a magyar divatot is tanulmá­nyozták és nagyon tetszett nekik, hogy a magyar nők fülbevalókat, fülklipszeket, gyűrűket viselnek. Kai Rozdestvenski kezdte a beszámolók sorát. Minden­esetre az 6 számára a leg­emlékezetesebb a budapesti Vidámpark marad, a hullám­vasút, a dodgern, meg az el­varázsolt kastély. Büszkék arra. hogy ők a forgó hordón ét tudtak menni. És már kórusban sorolták tovább: az úttörővasút, meg a Hő­sök tere. Tiu a kis pisze, barna közbekiáltott: a Parla­ment, meg a hidak, meg a Halászbástya. És már a Balatonról be­széltek kijelentve: nagyon jó meleg a vize, sokkal me­legebb, mint a tenger, de za­varosabb is. Merike elújsá­rét vették, hogy hozzánk jönnek nyaralni, amennyire lehetett, igyekeztek magyarul tanulni. Sőt Marie Taszka még külön magyar nótákat is vett egy magántanártól. Július 3-án érkeztek meg Szolnokra, hamar barátságot kötöttek az ugyancsak a Xlsza-ligetben táborozó, ve­lük egykorú úttörőkkel. Oly­annyira. hogy amikor bú­csúzni kellett még éjjel ti­zenegy órakor is egymást siratták. ©adta: voltak a Mátrában. És Kékestetőről gyalog mentek le a sípályán Mátra­házára. ök ott egy új sport­ágat avattak: hatan legurul­tak a hegyoldalon. Azután említik a szenttamási lovag­lást, a salgóbányai kirándu­lást Jövőre várják a szolnoki pajtásokat Kérdeztem, hol érezték mégis a legjobban magukat? V. V. »A magyar nyelvjárások atlasza“ Az alkotás fiatalít! — nem jut hirtelen eszembe, me­lyik filozopter mondta, tar- Ián nem is lényeges, a tény a fontos; születésnapot ülünk Betkowski Jenő tanár úr szolnoki házacskájában és házigazdánk erős, fiatalos atléta termet: legyőzte a ,,szüntelenül áramló tegna­pokat”, a magamögött ha­gyott huszonkilencezerket- tőszáznyi tegnapot, a 80 évet. — Gratulálunk, tanár úr, várjuk a szép folytatást. S nemcsak gratulálni jöttünk. — Igen, tudom, az inter­jú. Miről beszelhet ilyenkor az ember: ami számára a legkedvesebb, a vízről, a Tiszáról. Ami számára a legkedve­sebb. A Tisza. Ami Győrffy Istvánnak, a legnagyobb ma­gyar néprajztudósnak a Kunság, a Sárrét, — Bet­kowski tanár úrnak a tiszai hajósélet. A magyar nép­rajztudomány egyik legelha­nyagoltabb területét világí­totta be míves könyvecské­ivel. „Fahajók a Tiszán”, a „Tiszai hajósélet”, a Magyar Tudományos Akadémia ál­tal díjazott összefoglaló munka, — a műfaj remekei. A gazdag néprajzi adatot csodálatos nyelvezettel for­málta irodalommá. A tiszai hajós szó varázsát Tömör­kény Istvántól és tőle kap­juk. — A szerelemnek is oka van, tanár úr... Hogyan is kezdődött? — A szerelem a vízzel? Haj, még 1912-ben Pancso- ván. Ott kezdtem tanítani és amikor megjöttek a tavaszi áradások, toronyiránt úszha­tott a hajó, egészen Belgrá­di g. Mellettük a falvak mint­ha tutajon ültek volna. Így-•• — A Tisza a második «.szerelem”? — Amikor 1920-ban Szol­nokra jöttem, énpen. elvitte jb jég az egyik búzás hajót. Lestem a partról a kínló­dást. Megkapott Tavasszal már lejártam a hajókra, ösz- szebarátkoztam a hajós em­berekkel. Akkor még 20—30 nagy fahajó volt a szolnold Tiszán. Híres hajósdinaszti­ák gabonáshajói. Nyaranta velük jártam. Aki még so­hasem utazott a Tiszán fa­hajóval, el sem tudja kép­zelni, azt a testet-lelket pi­hentető, elandalító, végtelen, méla csendet, amely az em­bert megüli. Ügy érzi, talán nem is a vízen, hanem ma­gán a csenden hajózik. Ha visszagondolok arra a majd­nem három évtizedre, mely­nek nyarain együtt hajóz­tam velük, a tiszai. hajó­sokkal, nem emlékszem, hogy lett volna a hajón egy hangosabb, vagy mérgesebb szó. Mintha a szitokra nyí­ló szájakat, vagy megmoz­duló öklöket lefogta volna a táj varázsa. — Pedig nagyon nehéz munka volt. A Tisza nem igen hagyja magát... — A gyalogvontatás volt a legnehezebb, v— '-egy ra­kott hajót 40—50 gyalogos húzott. Reggelente úgy húz- gálták fel szegények egy­mást a szalmáról. Egyszer amikor... Hihetetlenül szemléletesen mesél. Gyönyörű, de szá­munkra már ismeretlen je­lentésű szavakat használ; „Lintázni. dángubálni’ tur- tujázás’ sutúzás, hambáro- zás”... megannyi szép emlé­ke a régi hajósmesterségnek. — Víz, hal, kocsma, — a hajósemberek talán legtöb­bet használt szavai voltak. Így képzelem... — A hal? Minden hajósok legkedvesebb eledele. Meg­szerzésének módjai nem jár­tak mindig a kőszívű és irigy törvények meg rende­letek szabta utakon, hanem hol tűled, hol hozzád. A legprózaibb lett volna: pén­zért venni meg a halat. En­nek azonban két nagyon fon­tos, de különjjöző természe­tű akadálya volt: az egyik az anyagi, a másik a no­rális. Hajősembernek nem igen volt pénze. Már úgy értem, hogy a hajón nem, mert mikor hazaérve a mar­kába szoríthatta a pénzt, minden valamire való em­ber vitte haza az asszony­nak, leszámítva azt, amit megivott Vagyis lefelé jövet még nem volt pénze, vissza­felé indulva meg már nem volt. Ez volt az a bizonyos anyagi ok. Viszont azért kér­ni előleget, hogy a Tiszán hajózva pénzen vehessenek halat, olyan abszurdum, ami­lyenre nem sok példát ta­lálhatnánk a tiszai fahajózás történetében. Ez volt a mo­rális ok. Mert ha az ember olykor rákívánkozott a kocs­mára, és ezért fordult a krancmájszter közbejárásá­val a gazdához előlegért... — Bocsánat krancmájsz­ter? — A bandagazda volt. Szóval az egészen más do­log, hogy italra kér az em­ber pénzt Annak volt tete­je, mert a Tiszában akkor is víz folyt, nem pedig bor. — Halásztak? — Csak dángubábam, kényszerpihenőben: Több­nyire cserélték, kátrányért Kellett a kátrány a halá­szoknak. Meg egy kis ,,csir- keeleségért” kapták a halat így nevezték ^virágnyelven” a három-négy szakajtó, vagy egy kis zsákocska búzát, amit a hajóról ódalítottak meg. A szegény halászcsalá­doknak így a tél beálltáig csak összeeső r dogál t lassan­ként az évi kenyérnek való: a hajós meg akár kecsegét vagy tokot früstökölhetett. — Ilyenkor került tigy-e elő, a híres hajóskondér? — A halpaprikás főzése az igen komoly dolog volt an­nak meg kellett adni a módját Legjobb akkor, ha sokféle hal úszkál benne, néhány kecsegével együtt Meg hogy kerüljön belé elég hagyma, hegyes „mirges” paprika és ha volt, egy ke­vés bor. De ez a legutóbbi fűszer csak a gazdánál, vagy a kormányosnál találtatott olykor-olykor, ha meg volt benne az önmegtartóztatás ritka erénye, s előzőleg meg nem itta. Olyan föl séges ele­del volt ez, hogy az ember­nek könnybelábadt a szeme, mikor belékóstolt. Kinek a gyönyörűségtől, kinek meg attól, hogy ez a nyálesordító piros lé vetekedett a vitri­ollal. Aki először kóstolt be­lé, annak hosszú lélegzetet kellett vennie, mert utána egy darabig „meg vöt akad­va a cúgja”. Fáin étel volt no, csak éppen hogy szokni kellett hozzá, mint a tűznye- léshez. De erre csúszott a bor. — Tanár úr kérem, tessék most már akkor a régi kocs­mákról is elmesélni... — Az egyik leghíresebb volt a Gólya csárda, a tisza- szöllősi határban. „Gólya, csárda nevezetes Gólya száll rá, nagy kelepes Kidölt-bedölt az ódala Beléjár az istennyila” A szolnoki kocsmák közül még ma is emlegetik az Olasz kocsmát. A megyehá­za mellett volt. ez volt a ha­jóskocsmák krémje, ahol egy-egy dar idő napokig el­tartott. Legutolsó kocsmáros- néja nem volt éppen „szép csaplőrosné”-nak nevezhető, mert csak félszeme volt meg. Vendéged úgy emle­gették, hogy Vak Teri. Ügy bánt ő kedves vendégeivel, mint egv gondos anya a gyermekeivel. Ha leverte őket lábukról az Olasz kocs­ma bora, lefektette őket, hogy tisztuljon egy kissé az agyők. Ügy tudott károm­kodni, hogy mindmáig fenn­maradt a híre, ami szolnoki viszonylatban igen nagy szó. Régen volt... — De, emlékszem, a négy­venes évek elején még volt Szolnok alatt néhány fahajó. — Egy pár még volt, de kiöregedtek, aztán elvitte azokat is a háború, a néme­tek felrobbantgatták, el­pusztultak, ahogy az én feljegyzéseim fényképeim, rajzaim. Huszonöt évem munkája veszett el. A fáj­dalmas és soha többó nem pótolható veszteség után nem láttam értelmét a to­vábbi munkának. Aztán fel­gyulladt mégegyszer a hitem a munka szépségében. Érez­tem, hogy bűn lenne tőlem, ha gyűjtött anyagom ma­radványait, és vele együtt egy egész népi életforma emlékeit pusztulni enged­ném. Másnak a tiszai fahajó talán csak érdekes, vagy ér­dektelen néprajzi téma, szá­momra: életem majdnem három évtizedének tartalma. Megérthető, ha tudomány parancsolta objektivitáson néha átsüt az érzelem me­lege. — És d folytatás? — A nyomdában van — haj, de már mióta — a hajó­építők, ahogy akkor mond­ták, a szuperok életét tár­gyaló kéziratom, a hajóépí­tés és javítást tárgyaló mun­kám meg hozzá egy szocio­lógiai tanulmány a tiszai ha­jósok életéről. — Szokásos zárókérdésünk: ön kivel készítene interjút? — Régi időkről beszélget­tünk, a múltról, ki más kö­vetkezhet: a jelen művelője. A népszerű tudományos ismeretterjesztő folyóiratban ez alkalommal is sok érde­kes írást találhatunk. Az antarktiszi szovjet ex­pedíciók egyik résztvevője, Hirling György színes él­ménybeszámolója a jégmezők ismeretlen világába vezet el. Az őszi olimpiai játékok egyre inkább Mexikóra irá­nyítják a figyelmet. A „Kik voltak az olmekek?” című cikk Mexikó ősi lakóival is­mertet meg bennünket. A folyóirat májusi számában jelent meg Marx György 1 egyetemi tanár „Világítótor­nyok az univerzumban: a quasarok” című tanulmánya; rendkívül érdekes csillagá­szati cikk második részét közli most a folyóirat. A te­levízió Tudós Klubjának „Tananyagrobbanás?” című vitája is helyet kapott a lapban. Fizikai, biológiai, orvosi, mezőgazdasági kérdésekről olvashatunk még sok színes kis írást a folyóiratban, amelynek új számát tudo­mányos hírek, külföldi folyó­iratszemle és könyvismerte­tés tesz teljessé. Egyedülálló könyvritkasá­got jelentet meg rövidesen az Akadémiai Kiadó. Hat kötetben lát napvilágot „A magyar nyelvjárások atla­sza”, amely 327 hazai és 68, határainkon kívüli köz­ség mai nyelvjárását mutat­ja be 1162 térképen, össze­sen mintegy háromnegyed- millió szóadaton. Az atlasz anyagát a Ma­gyar Tudományos Akadémia Nyelvtudományi Intézetének tudományoe kutatói, a buda­pesti, debreceni egyetem ta­nárai gyűjtötték össze. Kö­A TY mai műsorából ajánljuk Autóin Biguet elrablása. Magyarul beszélő francia film. A nagyhatalmú millio­mos vezérigazgatót ügyesen kitervelt manőverrel elrabol­ják. Az áldozat azonban megőrzi hidegvérét és nagy­vonalúságát. Míg a rablók egyre idegesebbé válnak és mindinkább elárulják amatőr mivoltukat. A szerelem által tovább bonyolított helyzet a szokványtól teljesen eltérő módon oldódik meg. A filmet 20.35 órakor ve­títi a tv. Ismét kórusban hangzott a válasz: Szolnokon, a Tisza- ligeti táborban. Miért? Mert itt nagyon sok volt a jóba­rát. Pontosan százhuszonki- lenc címet szedtek össze, akikkel levelezni akarnak. Hogy rámegy a zsebpénz? Annyi baj legyen. Azután megmutatták ki milyen aján­dékot visz haza. Volt ott papucstól kezdve emblémáig, szatyorig minden. Éneken, a kis szőke édesapja nagy Al­bert drukker, hát ő össze­vásárolt a Fradi zászlótól kezdve Albert portréig min­dent. És megmutatták azo­kat az ajándékokat is, ami­ket ők kaptak magyar paj­tásaiktól, szavaikkal élve: a barátaiktól. Kiskutya, kulacs, gyertyatartó, hajasbaba, lab­da sorakozott egymás után. Tegnap délután 4 órakor elbúcsúztatták kis észt ven­dégeinket. ök a búcsúzáskor ezt mondták: Várjuk jövőre hozzánk a szolnoki gyereke­ket A viszontlátásra, Tal­linn bán. rülbelül 15 évig tartott e kutatómunka, amelynek so­rán több mint 12 000 falusi lakostól vettek fel adatokat. Minden tizedik hazai, ma­gyar községben végeztek anyaggyűjtést, így minden megye, sőt minden járás több községének a legjelleg­zetesebb tájszavait, kiejtés- beli sajátságait közük a ki­adványban. Térképeken mutatják be és átfogó képet adnak a mai nyelvjárásolt vidékenként el­térő legfontosabb kiejtésbe­li különbségeiről. Ezek a térképek felölelik a földmű­velésre, a mezőgazdasági eszközökre, a termesztett nö­vényekre, a házi és részben a vadon élő állatokra, a né­pi építkezésre, táplálkozás­ra, ruházkodásra stb. vonat­kozó szókincs legfontosabb rétegét, a tájanként mutat­kozó elnevezésbeli különb­ségeket. A Magyar Nyelvjárások atlasza nem csupán a nyelv­tudomány számos ága, ha­nem több más tudomány, például a néprajz, a tele­püléstörténet. a művelődés- történet számára is értékes forrás, sőt hasznos tanulsá­gokat nyújt a növény- és állatföldrajz kutatóinak is. Ácséi György Szegeden Aczél György, az MSZMP Központi Bizottságának tit­kára pénteken a délutáni órákban Szegedre látogatott. Este a szabadtéri játékok Dóm-téri színpadán megte­kintette a rigai vendégegyüt­tes előadásában Csajkovsz­kij Hattyúk tava című ba­lettjét. Szombaton a Csongrád megyei tanács szegedi szék­házában aktivaülést tartot­tak. Győri Imre, az MSZMP Központi Bizottságának tag­ja, a megyei pártbizottság első titkára köszöntötte a megjelenteket, majd Aczél György tartott tájékoztatót az időszerű kül- és belpoli­tikai kérdésekről. A Köz­ponti Bizottság titkára ezt követően Csongrád megye és Szeged város párt és állami vezetőivel tárgyalt. A -dél­utáni órákban megtekintette a Szegedi Ipari Vásárt és Kiállítást, valamint az ün­nepi hetek néhány más ren­dezvényét

Next

/
Thumbnails
Contents