Szolnok Megyei Néplap, 1968. július (19. évfolyam, 153-178. szám)
1968-07-28 / 176. szám
4 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1968. Július 28. Vasárnapi műsor Galambsport. A Magyar Galambtenyésztők Egyesületének tájértekezlete Szolnok, járási tanács, 10. Labdarúgás. Barátságos mérkőzések: Rákóczifalva— Tiszaföldvár, Rákóczifalva, 17.30, Szántó J. Kunhegyes —Kisújszállás, Kunhegyes, 17, Bakó E. Kunszentmártoni TE—Szolnoki Kilián, 17 óra. Motorkerékpár. Az országos salakpálya bajnokság V. egyben befejező fordulója. Szolnok, MTE sporttelep, 16. Idegenben szerepelnek: a vízilabda OB I-ben a Szolnoki Dózsa a BVSC, a labdarúgó Nyári Kupában a Szolnoki MTE a Pécsi Bányász, a Jb. Lehel a Szegedi Dózsa, a Vasutas Kupában a Szolnoki MÁV a Miskolci VSC ellen. Jó katona — jő sportoló A Kilián György Repülő Műszaki Főiskola KISZ bizottsága és a Kilián sportegyesület elnöksége versenyt indított a „Jó katona — jó sportoló” cím elnyeréséért. A verseny célja, hogy a katonai szolgálatukat töltő fiatalok a testnevelésben és sportban elért eredményeik mellett példamutatóak legyenek a kiképzés, a tanulás és a közösségi magatartás terén is. A tisztek, tiszthelyettesek, növendékek és sorkatonák versenyét pontrendszer alapján értékelik és az ünnepélyes eredményhirdetésre az 1968. évi sportegyesületi közgyűlésen kerül sor. A versenyben első helyezett egy évig őrzi a főiskola KISZ bizottság által alapított vándorserleget, a verseny további kilenc helyezettje tárgy jutalomban, illetve oklevél díjazásban részesül. ' A tiszafüredi járási labdarúgó bajnokság tavaszi végeredménye 1. Tlfíza/üned 2. YLszabura 3. Rózsa SE 4. Karcagi Tsz 5. K-madaras 6. T-imrc 7. Tiszaigar F. Tomajraon. 9. Tiszaőrs jo. Nagy Iván 11. T-füred-K. 12. Tiszaderza 13. T-SZÖUŐ5 ÜM 1 1 «6:1 S 21 12 M 1 1 40 :20 21 11 T 3 2 57:19 17 IM 1 2 35:21 17 12 T 1 4 40:22 1 5 12 6 3 3 39:26 16 13 6 — 6 16:2» 12 12 5 1 € 27:31 U 12 5 -r 7 27:32 10 12 1 4 7 26:3« 6 12 2 2 8 13:46 6 12 1 1 19 18:41 3 12 1 — 11 10:59 2 Ifjúságiak ! T-fOred 2. Ttszalgar 3. T-imrc 4. Tíszaderza 5. Karcagi Tsz 6. T-füred-K. 7. Kunmad. 8. Tlszabura 9. Tiszaőrs 10. Tomajmon. 11. Nagyiván 13, T-szöllős UM l - 47:13 21 1« 7 1 S 8: 6 15 11 6 2 3 22:16 U 11 6 — 5 20:13 12 11 9 1 5 18:22 11 9 5 1 3 11:18 11 16 4 2 4 U:28 30 11 5 — 6 12:13 10 11 4 1 6 13:17 9 11 2 2 7 8:25 6 11 3 1 8 10:21 5 11 1 — 10 1:32 2 Szolnok megyiH NÉPLAP A Magyar Szocialista . Munkás» pár* Szolnok megyei Bizottsága és a Megyei Tanács lapja Főszerkesztő: Varga József Kiadja a Szolnok megyei Lapkiadó Vállalat Igazgató: Virágú Iván Telefon: Szerkesztőség: 30—93. 23 —20. 20—69 Kiadóhivatal 20—94 Szerkesztőség és kiadóhivatal: Szolnok, L sz. Irodaház Index-szám: 25 068 A lapot előfizetésben és árusításban a Szolnok megyei posta- hivatalok és fiókposták terjesztik. A lao előfizethető bármely postahivatalban és kézbesítőnél. Előfizetési ár 1 hónapra 17 Ft. Szolnok megyei Nyomdaipari Vállalat Felelős vezető: Mészáros Sándor l Otthon kezdenek a kíesőjelöltek A megyei L o. labdarúgó bajnokság őszi fordulója és a vele párhuzamos ifjúsági bajnokság I. forduló, aug. 4.: Jászberényi Vasas—Szolnoki Cukorgyár, Tiszaföldvár—Tószeg, Cibakháza—Rákóczifalva, Kunhegyes—Túrkeve. Karcag —Újszász, Jászárokszállás— Jászjákóhalma, Kunszentmártoni TE—Középtiszai MEDOSZ, Szolnoki Olajbányász—Mezőtúri AFC. II. ford. aug. 11.: Tószeg—Cibakháza, Sz. Cukorgyár—Tiszaföldvár. Középtiszai M.— Sz. Olajbányász, Jászjákóhalma—Kunszentmártoni TE, Üjszász—Jászárokszállás, Túrkeve—Karcag, Rákóczifalva—Kunhegyes. Mezőtúr— Jászberényi Vasas. 111. ford. aug. IS.: Jászberényi Vasas— Tiszaföldvár, Cibakháza—Sz. Cukorgyár, Kunhegyes—Tószeg, Karcag—Rákóczifalva, J ászárokszállás—Túrkeve, Kunszentmártoni TE—Új- szász, Sz. Olajbányász—Jászjákóhalma, Mezőtúr—Középtiszai M. TV. forduló, aug. 25.: Tiszaföldvár—Cibakháza Jászjákóhalma—Mezőtúr, Újszász—Sz. Olajbányász, Túrkeve — Kunszentmártoni TE, Rákóczifalva—Jászárok. szállás. Tószeg—Karcag, Sz. Cukorgyár—Kunhegyes, Középtiszai M.—Jászberényi V. V. ford.: szept. 1.: Jászberényi Vasas—Cibakháza, Kunhegyes—Tiszaföldvár, Karcag —Sz. Cukorgyár, Jászárok- szállás—Tószeg. Kunszentmártoni TE—Rákóczifalva, Sz Olajbányász—Túrkeve. Mezőtúr—Üjszász, Középtiszai M.—Jászjákóhalma. VI. ford.: szept. 8.: Üjszász—Középtiszai M., Túrkeve—Mezőtúr, Rákóczifalva—Sz Olajbányász Tószeg—Kunszentmártoni TE. Cukorgyár— Jászárokszállás, Tiszaföldvár —Karcag, Cibakháza—Kunhegyes, Jászjákóhalma—Jászberényi Vasas. VII. ford. szept. 15.: Karcag—Cibakháza, Jászárokszállás—Tiszaföldvár. Kunszentmártoni TE —Sz. Cukorgyár, Sz. Olajbányász—Tószeg, Mezőtúr— Rákóczifalva, Középtiszai M. —Túrkeve, Jászjákóhalma— Üjszász. Kunhegyes—Jászberényi Vasas. VIII. ford. szept. 82.: Jászberényi Vasas—Üjszász, Túrkeve—Jászjákóhalma, Rákóczifalva— Középtiszai M., Tószeg—Mezőtúr, Sz. Cukorgyár—Sz. Olajbányász, Tiszaföldvár— Kunszentmártoni TE, Cibakháza—Jászárokszállás, Kunhegyes—Karcag. IX. ford. szept. 29.: Kunszentmártoni TE—Cibakháza, Sz. Olajbányász—Tiszaföldvár, Mezőtúr—Sz. Cukorgyár, Középtiszai M.—Tószeg, Jászjákóhalma—Rákóczifalva, Üjszász —Túrkeve, Jászárokszállás— Kunhegyes, Karcag—Jászberényi Vasas. X. ford. okt. 6.: Jászberényi Vasas—Túrkeve, Rákóczifalva—Üjszász, Tószeg—Jászjákóhalma, Sz. Cu. korgyár—Középtiszai M„ Tiszaföldvár—Mezőtúr, Cibakháza—Sz. Olajbányász, Kunhegyes-Kunszentmártoni TE, Karcag—Jászárokszállás. XI. ford. okt. 13.: Mezőtúr—Cibakháza, Középtiszai M.— Tiszaföldvár, Jászjákóhalma —Sz. Cukorgyár, Üjszász— Tószeg, Túrkeve—Rákóczifalva, Kunszentmártoni TE— Karcag, Sz. Olajbányász— Kunhegyes, Jászárokszállás— Jászberényi Vasas. XII. ford. okt. 20.: Jászberényi Vasas Rákócziiéivá, Tószeg—Túrkeve, Sz. Cukorgyár—Üj- •zász, Tiszaföldvár—Jászjákóhalma. Cibakháza—Középtiszai M., Kunhegyes—Mezőtúr, Karcag—Sz. Olajbányász. Jászárokszállás—Kunszentmártoni TE. XIII. ford. október 27.: Jászjákóhalma— Cibakháza, Üjszász—Tiszaföldvár, Túrkeve—Sz. Cukorgyár, Rákóczifalva—Tószeg, Sz. Olajbányász—Jászárokszállás. Mezőtúr—Karcag, Középtiszai M.—Kunhegyes, ■ Kunszentmártoni TE—Jász- ; herényi Vasas. XIV. ford. i nov. 3.: Jászberényi Vasas—j Tószeg, Sz. Cukorgyár—! Rákóczifalva, Tiszaföldvár—t Túrkeve, Cibakháza—Üjszász, Kunhegyes—Jászjákóhalma, Karcag—Középtiszaii M., Jászárokszállás—Mezőtúr, Kunszentmártoni TE—Sz. | Olajbányász. XV. ford. nov. 10.: Túrkeve—Cibakháza, Rákóczifalva—Tiszaföldvár, Tószeg—Sz. Cukorgyár, Mezőtúr—Kunszentmártoni TE, Középtiszai M.—Jászárokszállás, Jászjákóhalma—Karcag, Üjszász—Kunhegyes, Sz. Olajbányász—Jászberényi V. Emelkedett a megyei kézilabda bajnokság színvonala Befejeződött a tavaszi forduló a megyei kézilabda bajnokságban. A bajnoki év első időszakának lezárása után a szakosztályok értékelik, hogy mennyit sikerült megvalósítani a kitűzött feladatokból és höl szükséges javítani az eredményesebb Szereplés érdekében, A megyei bajnokság szánvonala az elmúlt évekhez képest emelkedett, amit legjobban bizonyít, hogy nagyobb erőfeszítéseket; kell tenni a bajnoki pontok megszerzéséért; a csapatoknak. A mérkőzések gólokban is gazdagabbak lettek és egyre több csapatnál lehet tapasztalni a tervszerűségre, a csapatjáték folyamatosságára való törekvést. A mwnka, amit a szakosztályok TEKE HÍREK A Magyar Teke Szövetségben elkészült az NB II őszi sorsolása. Augusztus 12-én kezdődik az idény. A Keleti csoportban szereplő Szolnoki MÁV férfi csapaténak sorsolása a következő: I. ford. aug. 11: Szolnoki MÁV—Szegedi Postás, II. fot'd. aug. 19: Egri Spartacus—Szó. MÁV, III. ford. aug. 25: Szó. MÁV—Ceglédi Építők, IV. ford. szept. 1: Bp. ÉRDÉRT—Szó. MÁV, V. ford. szept. 8: Szó. MÁV —Szegedi AK., VI. ford. szept. 15: Kecskeméti MÁV —Szó. MÁV, VII. ford. szept. 22: Szó. MÁV—Szegedi Ingatlan, VIII. ford. szept. 29: Bp. Postás—Szó. MÁV, IX. ford. okt. 6: Szó. MÁV—Bp. Pénzverő, X. ford. okt.. 13: Szó. MÁV— KISTEXT. XI. ford. okt. 20: Gyulai MEDOSZ—Szó. MÁV, XII. ford. okt. 27: Szó. MÁV—DVSC, XIII. edzői, szakmai irányítói folytatnak, jó irányba halad, de okvetlen fontos, hogy az utánpótlás nevelésére még több gondot fordítsanak. A szövetség évek óta hiába próbálja az ifjúsági bajnoikságot kiírni, a kevés résztvevő miatt ez lehetetlen. Pedig megyénk fiataljai között igen sok tehetség van, bizonyítja ezt a Cegléden megrendezett Országos Ifjúsági Kupa középdöntője, ahol a törökszentmiklósi fiúk az első, a leányok a második hel-an végezte]-. örvendetesen megnőtt a megyei bajnokságban résztvevő tsz-csapatok száma, ez az előző évekhez viszonyítva azért is jelentős, mert a szakosztályok anyagi ereje megszilárdult. ford. nov. 3: Kecskeméti Petőfi—Szó. MÁV. ☆ Megyénk tekecsapatai a Békés—Szolnok megye ösz- szevont bajnokságban játszanak. Itt a következők vesznek részt: a Szolnoki Olajbányász, a Szolnoki Cukorgyár, a Szolnoki MÁV B, a Battonyai MEDOSZ, a Békéscsabai MÁV, — a Mezöberényi Textil, a Békéscsabai Spartacus, a Gyulai MEDOSZ B. a Gyulai Lendület, a Gyulai Spartacus, a Békéscsabai Kötött és az Orosházi Spartacus. Ebben a mezőnyben a Békés megyei csapatok viszik a prímet, élén a Gyulai Lendület együttesével. A Szolnoki Olajbányász a 4., a Szolnoki Cukorgyár a 9., a Szolnoki MÁV B a 11. helyen végzett a tavaszi idényben. Ősszel mozgalmas mérkőzéseket, heves, izgalmas hajrát várhatunk mindkét csoportba^ Á tsz-sportkörök * létesítmények korszerűsítésében és felújításában is segítséget adnak. Sajnos a megye székhelyen a létesítményeket illetően még mindig rossz a helyzet, bár a bajnokságban kitűnően szereplő Olajbányász SK terveiben már szerepel a Tisza-ligeti pálya ren d behozatal a. Az 1968-as bajnoki rajt kezdetén több újonc csapat mutatkozott be. A tavaszi forduló alapján megállapítható, hogy a kunmadarasiak kivételével valamennyien helytálltak. Sajnos a kuruna- rasiak esetében nem a játékosok hozzáállásával, lelkesedésével van baj, Iranern az egyesület vezetői mostohán bánnak a kézilabdázókkal. A szakszövetség fegyelmi .bizottságának az elmúlt félév alatt megszaporodott a munkája. Ez azért szomorú, mert több, magáról megfeledkezett csapatvezetőt kellett fegyelmezni. Többször hangoztattuk, hogy a mérkőzések alatt és után is. a vezetőknek kell a játékvezetőt segíteni azzal, hogv a fegyelmezetlenkedőket rendre utasítják. A játékvezetők elleni panaszt a szakszövetségi napokon kell elmondani, nem pedig a pálya szélén, veaetőikhöz nem illő hangneon ben. Az őszi forduló előtt minden csapat, gazdálkodjék jól a rendelkezésére álló idővel, hogy a tavaszi szánvonal emelkedésében ne álljon be törés. Ha ez meglesz, akkor remény van arra, hogy megyénk bajnokcsapatai az év végén magasabb osztályba lépnek. Horváth József a Megyei Kézilabda Szakszövetség titkasn J SAKK-ÉLET $. ■*. végjáték (E. Kapfer) • btdefgk Világos nyer! Manőverezés nehéz tisztekkel Vezér és a bástyák együttműködése hatásos, sokszor látványos frontális támadást valósíthat meg. Természetesen a nyílt vonalon történő behatolás, valamint «•/. ellenfél királyának teljes bekerítése számos akadályba ütközhet. Sok esetben csak Igen finom manőverezés hozhat sikert, — az alábbiak szerint. Caro-Kann védelem dr Aljechin—Winter 1. cd c6 2. d4 d5 3. cd cd5 (Az ún, Panov változat állott elő, kölcsönös esélyekkel, — világos számára nyílt, támadó állással) 4. C4 Hf6 3. Hc3 Hct 6. Hf3 Fg4 (6. FgS Ifi Jó* 7. ttÜ H:d5 8. Fb5 Vaö (Valamivel jobb 3. Bac8 9. Vb3 F:f3 10. gfl H:c3 11. bc3 C« 12. d5! Cd5 13. 0—0! 0—0—0 (Világos a fejlődés érdekében nemcsak a rossz gyalogállást vállalja, de pórt áldoz. Sötét már rövid oldalra sem sáncolthat, mert... Fe7-re 14. Bel jöhet) H. F:c6 beö 15. Babl Vc7 (Kezdődik a nehéztisztek manőverezése. Nem jó 15. ...Vb6 sem 16. Va4! miatt, pL 16. ...V:bl? 17. Vc6-f Kb8 1«. Ff4-f- stb.) 16. Va4! Bd7 (Fenyegetett Va6-f- és Bbl) 17. Fd2! Fc5 (Most c4, majd Va5 és Fa5 fenyeget) 18. c4! Kd8 19. Fa5 Fb6 20. F:b« ab6 21 Ba8-f Vc8 22. Va3J Va8-{- (Vezércsere utón a gyalog visszanyerése csak döntetlen színezetű állást eredményezne. Az aktív nehéztifiztek további manőverei több sikert Ígérnek) 23. cd5 cd5 24. Bb4! Yd6 (A bástyamanőver után Ba4 is fenyeget) 25. Bel! Bc7 25. Vb3 Bhe8 27. Bdl BC5 28. Bzb6 Bc6 (Sötét kénytelen egyszerűsítésre törekedni, mert csak így tudja megakadályozni a további veszélyes manővereket. pl. 28. ...Vd7-re 29. Va3 jöhetne) 29. B:c6 Bg5-f (Azonnali V:c6-ra 30. Vb8 bástyát nyerne) 30. K.h.1 V :c6 33. Bet Vf6 32. Vb8 -h Kd7 33. f4! Bff6 34. Vc8+ Kc7 35. Bcl-f- Kb6 36. Bbl+ Kc5 37. Vb5-f és sötét feladta, mert 37. Kd4-re 38. Bdl-f* dönt, 37. ...Kd6 esetén pedig 38. Va6-f Kc5 39. Va5-}- nyer. ö, N. KERESZTREJTVÉNY VIT — 1968 t— V 5— 5— r— 5 A F i T3 9 K> n— !Í K 3 X 14 r X hs—■ A 15 Ib X 17 X 18 X 19 r x: 20 21 k 23 ít 2o X $ 28 j'j X hs 3Í 33' X 34 X 35 TÓ X 3/ 38 39 X 46 S vr X 14 41 42 f X X 45 46 X 47 4fi Ah 50 X 51 ö2 53 X 54 5d 56 X 3/ 58 X 59 60 X öl ■■ 62 X 63 64 X 63 X X 66 «7 V 6é _JX 69 10 X 71 T2 X e _T 71 Rejtvényünkben ä VlT-ről (vízszintes l. és folytatása a függőleges 12.) szólunk valamint az eddigi VIT színhelyéi, közül négy város nevét (vízszintes 73., 71., függőleges 28., 48.) közöljük. Vízszintes: 13. ...a) Rasid. 14. A menő. 15. -ból, -bői latinul. 17. Váj. .19. Pusztít. 20. Néma bak. 21, Méző, 23. Szabadság, franciául, 26. Borít, 28. Illatos virágú fa (-P). 90. A .Paraszt| becsület” egyik férfi szereplője, j 31. Becsületes,, angolul, 32. Hibázik, 34. Tagadószó, 35. Tudna l róla. 36. Kötőszó. 37. Égitest, ! 39. Kompállomás. 40. Néma tag. 41. Mértani fogalom, 42. őszi ,erdő- : szőnyeg”. 43. Házőrző. 45. Pi- i ros. németül. 46. Kerület, 47. Vissza: bánat. 49. Képjavítás. 51. Fel. németül. 54. Brazil város, 56. Vércsalornám, 57. Vagyon, 59. Csillag, angolul. 60. Az öröklődést kromoszóma részecskéje, 61. lehetőség. 63. Vissza: női becenév. 64. Az aláírás hiteles, 65. Eszakeurópai államok fillérje. 66. Dolog, latinul. 68. Kérdő névmás. 69, Megnyitó, 71. Lengyelország, németül. Függőleges: 2. Vissza: hív. 3, Régi magyar súly mérték, 4. Árusít, 5. Görget, 6. Izomszalag. 7. Igeni németül, 8. Üj eljárást kidolgozó. 9. Latyak-e? 16. Rosz- szat tesz, 11. Menj, angolul, 16. Megye, 18. Válogatott csatárunk. 26. Bejelez, 22. Meghatározol* úthosszúság. 24. Fizetési kötelezvény. 25. Versben található* 26. Somogy megyei község. 29* Központ. 31. SzálUtó, 33. Dalárda-tag, 35. Hibás. 38. Kiegészít tő, 39. Rámol. 4f. Lápos terület* 47. Megszólítás, többesszámban. 50. Tendál fele. 51. Angyal-rang. 52. Folyósít, 53. Retteg, 55. USA szöv. állam (végnélkül), 57. Lé-* té, 58. Tdősre mondják, 61. Méhek csápategysége (névelővel) , 62. .Munka”. 65. Az 6 tulajdona, 67. Sérülés, 69. Hangjel-» zés, 70. Véd, 71. Néma pár, 72. Végnélküli név. Beküldendő: a vízszintes 1, és függőleges 12, valamint a vízszintes 73., 74. és függőleges 27., 48. számú sorok megfej tése« 1968. augusztus 1-ig. V. I. Múlthetí rejtvényünk helyes megfejtése: Kísérleti fizika. Eöt- vös-inga. Kirchhóff. A földmág-* nésség. Süss. Heidelberg. Köny-* vet nyert: Sarkady Sándor Kisújszállás. (A könyvet postán küldjük cl)a Szolnok megyei Néplap REJTVÉN VSZELVÉNYE, 1968. Julius 28. Olvassa, terjessze a Néplapot l