Szolnok Megyei Néplap, 1968. július (19. évfolyam, 153-178. szám)
1968-07-26 / 174. szám
4 SZOLNOK MEGTE1 NÉPLAP 1868. juiiu* U Megyénk ökölvívásáról szakszemmel Minden erőt a bajnoki felkészülésbe Uj arcok as MTE-bcn —- Pál sérült tőprába Pécsen Ss. Vegyiművek— Törökszentmiklós az első fordulóban A labdarúgó NB III Északkeleti csoportjának őszi sorsolása Vége a nyárnak. Legalábbis a Szolnoki MTE NB I B-s labdarúgói részére. Ők már teljes erővel megkezdték a {elkészülést az őszi idényre. Tulajdonképpen az elmúlt kedden volt az első aktus. Kibővített szakosztály értekezlettel kezdődött az őszi program, amelyen értékelték az első félévet. A tavasszal szerzett .17 pont bizakodással tölti el a szakosztályt, az 50 százalékos teljesítményt Idei égi tőnek tartják. Az újak — Himer VI., Árvái, .Thékes — jól .•illeszkedtek' a csapatba, javítanivaló a" helyzeték kihasználásában van. Szó volt a fegyelmi • helyzetről is. A jövőben fokozottabban megkövetelik a pontosságot, a na- Evobb aktivitásit és az állandó részvételt az edzéseken. E hót keddjén aztán nekilendült a kibővített húszas keret. Tóvizi edző másfél órán keresztül megállás nélkül dolgoztatta a játékosokat. Nem hiányzott senki, sőt néhány úi arcot fedeztünk fel. Közöttük. azMGM Debrecenből igazolt Itnri Istvánt, aztán Kunt. Balázst. Oibránt. Himer Ill-at, Ott volt Horváth Ferenc is, aki Szombathelyről jött haza. Thékest melegítőben láttuk. — Fogyni kell a fiúnak, mert felszedett néhány kilót — kaptuk a felvilágosítást a kispadon ülő szurkolóktól. — Hű. de erős edzés fo- Hik Ilyen rég volt — jegyezte meg Pál József, aki felöltözve, a korlát mellett szemlélte a non-stop műsort. — Mi történt? — Tatán megsérültem. „Üsd, vágd” utasítást adtak az edzők azoknak a játékosoknak. akik őriztek. Dagadt, kék-zöld foltokkal tarkított combját Fog- lyos János gyúró vette kezelésbe. A vasút felőli kapunál három kapust láttunk: Nagyot. Bencéiket — és Sárkány, Tibik — Ez komoly? — Biztonsági tartalék leszek — nyilatkozott két bögre víz között. Aztán ment vissza a játéktérre és elfoglalta helyét a kapuban. Ügy. mint régen Láthatóan minden játékos a legjobb tudása szerint igyekezett elvégezni az előirt gyakorlatokat, — Nem lesz ez nehéz a bajnoki rajt elölt? — tettük fel a kérdést Tóvizi Istvánnak. — A múlt héten könnyebb volt a megterhelés. Ettől a héttől erősödik egészen a jövő hétig. Aztán csökken az adag. A mai nem meghajtás volt Kombinált erőnléti, technikai, úgynevezett cél edzést tartottunk, amit időre végeztek a játékosok. Meglepett, hogy valamennyi a kitűzött időre hajtotta végre a gyakorlatot, ami arra következtet, hogy a szezon közti nyári pihenő az edzettségi állapotra nem volt hátrányos. Főpróba vasárnap a Pécsi Bányász ellen. (pataki) Korábban beszámoltunk arról, hogy az MTS Szolnok megyei tanácsának elnökségi ülésén — amelyen többek között megyénk ökölvívó sportját is értékelték — jelen voltak a Magyar Ökölvívó Szövetség képviselői. Kárpáti Lajos, a MÖSZ ed- zöbizottságának elnöke rövid, de nagyon tartalmas és hasznos értékelést adott megyénk ökölvívó szakosztályairól. Az NB Il-es csapatbajnokságban szereplő Szolnoki MÁV-nál sajnos sok negatív jelenség van. A heti két edzés kevés. Legalább háromra lenne szükség, de a legtöbb NB Il-es csapat négyszer edz hetente. Elhanyagolták az utánpótlás nevelését, úgyszólván nincs ifjúsági versenyzőjük. öreg csapat — hangzott a megállapítás. Ez nem az életkorra vonatkozik, hanem a hosszú versenyzői pályafutásra, Stílusban is elmarad a MÄV a többi csapat mögött. Hiányzik az egyéni versenyeken való részvétel. Az országos ranglista 11 súlycsoportja közül az első tíz közön csak Mátyus, Hévíz és Ignáez nevét találjuk, őket is a ranglista végén. Nincs egy technikai minimum vizsgát tett versenyző. Ugyanakkor a MÁV-nál két edző működik. Fia az egyesülői kérné, akkor a MÖSZ- lől szívesen lejönnének segítséget. tanácsot, útmutatást adni, amj véleményünk szerint is gyümölcsöző lenne s élni kellene ezzel a lehetőséggel. Mezőtúr munkáját kevésbé ismerik, de az eddigi benyomások jók, elsősorban azért, mert sok fiatalt foglalkoztatnak: A Szolnoki MTE versenyzői berobbantak a minőségi vonalba, igaz, hogy csak utánpótlás és ifjúsági öklözőkkel, de ez is figyelemre méltó siker. Tízen tettek technikai minimum vizsgát és a szakosztálynál heti négy! edzést tartanak. A MÖSZ a legmesszebbmenőkig támogatja a szakosztályt. A 605. sz. [TSK-nál nincs értékelhető munka. Anyagiak hiánya miatt társadalmi edző dolgozik, de betöltik hivatásukat. A Törökszentmiklósi Vasas ez évben nem működteti szakosztályát annak ellenére, hogy a költségvetés megvan rá. Felvetődött a kérdés: mi lesz a félnehézsúlyú magyar bajnok Juhásszal. ha leszerel? Terve ugyanis az, hogy visszajön Törökszentmiklósra és itt kíván versenyezni. Ha legz hol. A Gyulai György SE még nem végzett komoly munkát, így nem is tudtál? értékelni a szakosztályt^ Galambsport A Magyar Galamb tenyésztők Egyesülete a Szolnoki MÁV rendezésében július 28-án délelőtt 10 órakor Szolnokon a járási tanács dísztermében tájértekezletet tart. Részt vesz az értekezleten Bottá László, a szövetség főtitkára és dr. Szívós L#r jos, a szövetség újságjának, szerkesztő elnöke is. Az érdekesnek Ígérkező megbeszélésre, minden galambtenyésztőt és érdeklődőt szívesen láti a rendezőség. í. forduló, aug. 18: Kilián SE —Debreceni EAC, Mátészalka— Szabó Lajos SE, Nagykálló— Hajdúböszörmény, Kisvárda— Debreceni Építők Petőfi SE— Debreceni Kinizsi, Hajdúszoboszló—Hajdúsági Iparművek Vasas (Téglás), Szolnoki Vegyiművek—Törökszentmiklósi Vasas, Nyírbátori Dózsa—Záhonyi VSC II. forduló, aug. 25: Záhonyi BSC—DEAC, Törökszentmiklósi— Kilián SE, HÍM Vasas—Szó. Vegyiművek, D. Kinizsi—Hajdúszoboszló. D. Építők—Petőfi SE Hajdúböszörm.—Kisvarda, Szabó L. SE—Nagykálló. Nyírbátor— Mátészalka, ni. forduló, szept. I: Nagykálló—Nyírbátori D., Kisvárda—Szabó L. SE, Petőfi SE—Hajdúböszörmény, Hajdúszoboszló—D. Építők, Szó. Vegyiművek—D. Kinizsi Kilián SE— HÍM Vasas, DEAC—Törökszentmiklós, Záhonyi VSC—Mátészalka. IV. forduló, szept. 8: KIM Vasas—DEAC, D. Kinizsi— Kilián SE. D. Építők—Szó. Vegyiművek. Hajdúböszörmény— Hajdúszoboszló, Szabó L SE— Petőfi SE. Nyírbátori D.—Kisvárda. Mátészalka—Nagykálló, Záhonyi VSC—Törökszentmiklós. V. forduló, szept. 15: Záhonyi VSC—Kisvárda, Petőfi SE—Nagykálló, Hajdúszoboszló—Mátészalka. Szó. Vegyiművek—Nyírbátori D.. Kilián SE—Szabó L. SE, DEAC—Hajdúböszörmény, Törökszentmiklós—D Építők, HÍM Vasas—D. Kinizsi. VI. forduló, 22: Szabó L. SE—DEAC Nyírbátori D.—Kilián SE, Mátészalka—Szó. Vegyiművek. Nagykálló—Hajdúszoboszló Kisvárda— Petőfi SE, D. Építők—HÍM Vasas, Hajdúböszörmény—Törökszentmiklós. D. Kinizsi—Záhonyi VSC. VII. forduló, szept, 29: Záhonyi VSC—Nagykálló Kisvárda—Mátészalka. Petőfi SE -‘-Nyírbátori D., Hajdúszoboszló —Szabó L. SE. Szó. Vegyiművek —Hajdúböszörmény, Kilián SE— D. Építők, DEAC—D. Kinizsi, Törökszentmiklós—HÍM Vasas. Vin. forduló, okt. 6: Záhonyi VSC—Kilián SE, DEAC—Szó. Vegyiművek Törökszentmiklós— Hajdúszoboszló, HÍM Vasas— Petőfi SE. D. Kinizsi—Kisvárda, D, Építők—Nagykálló, Hajdúbö-* szörmény—Mátészalka, Szabó L. SE—Nyírbátori D. IX. forduló, Okt. 13: Hajdúszoboszló—DEAC, Szó. Vegyiművek—Kilián SE, Nyírbátori D.—Hajdúböszörm. Mátészalka—D. Építők, Nagykálló—D. Kinizsi, Kisvárda— HÍM Vasas, Petőfi SE—Törökszentmiklós, Szabó L. SE—Záhonyi VSC. X. forduló, okt. 20: Záhonyi VSC—Szó. Vegyiművek, Kilián SE—Hajdúszoboszló, DAC —Petőfi SE, Törökszentmiklós— Kisvárda HÍM Vasas—Nagy kalló, D. Kinizsi—Mátészalka. D. Építők—Nyírbátori D., Hajdúböszörmény—Szabó L. SE. XI forduló, okt. 27: Kisvárda—DEAC, Petőfi SE—Kilián SE, Hajdúszoboszló—Szó. Vegyiművek, Szabó L. SE—D. Építők, Nyírbátori D. —D. Kinizsi, Mátészalka—HÍM Vasas, Nagykálló—Törökszentmiklós. Hajdúböszörmény—Záhonyi VSC. XII. forduló, oov. 3: D. Építők—DEC, Hajdúböszörmény—Kilián SE, Szabó L. SE— Szó. Vegyiművek, Nyírbátori D. —Hajdúszoboszló. Mátészalka— Petőfi SE. Nagy kalló—Kisvárda D. Kinizsi—Törökszentmiklós, HÍM Vasas—Záhonyi VSC. xm. forduló, nov. 10: Záhonyi VSC— Hajdúszoboszló, Szó. Vegyiművek—Petőfi SE, Kilián SE—Kisvárda, DEAC—Nagykálló. Törökszentmiklós—Mátészalka, HÍM Vasas—Nyírbátori D., D. Kinizsi—Szabó L. SE, D. Építők-— Hajdúböszörmény. XIV. forduló, nov, 17: Mátészalka—DEAC, Nagykálló—Kilián SE. Kisvárda —Szó. Vegyiművek, Petőfi SE— Hajdúszoboszló. Hajdúböszörmény—D. Kinizsi, Szabó L. SE— HÍM Vasas, Nyírbátori D.—Törökszentmiklós, D. Építők—Záhonyi VSC. XV. forduló, nor. 24: Záhonyi VSC—Petoű SE, Hajdúszoboszló—Kisvárda, Szó. Vegyiművek—Nagykálló, Kilián SE—Mátészalka, DEAC—Nyírbátori D. Törökszentmiklós—Szabó L. SE, HÍM Vasas—Hajdúböszörmény, D. Kinizsi—D. Építők. APRÓHIRDETÉSEK Állas : A TISZATENYÖI November 7. Mg. Termelőszövetkezet — azonnali hatállyal — patkoló (középkorú) kovácsot felvesz, — tagnak, vagy alkalmazottnak. Fizetés megegyezés alapján. A TISZASÜLYI Állami Gazdaság juh- gondozókat vesz fel. — Fizetés kollektív szerint. Jelentkezés a gazdaság központjában. Útiköltséget felvétel esetén térítünk. KÖZÉPTISZAVIDÉ- K>I Vízügyi Igazgatóság termelési üzeme, azonnali belépéssel portást alkalmaz. — Jelentkezni lehet: Szolnok, Vöröshadsereg u. 5. FÉRFI segédmunkásokat azonnali belépéssel felveszünk. — Szolnok Megyei Építő és Javító Vállalat Szolnok, Kossuth tér, Irodaház I. cm. 12. KÖZGAZDASÁGI technikumot végzett fiatalt — könyvelési munkakörbe alkal. máz a Tisza Bútoripari Vállalat 4 sz. gyáregysége, Szolnok. CUKRÁSZ házaspár pl helyezkedne vidéki kis cukrászdába többéves szövetkezeti gyakorlattal. — ..Termelés-eladás” — jelige. Kisújszállás, postán maradó. J Aszka RAJ ENOí Lenin Mg. Tsz felvesz alkalmazottként külszolgálatos villany- és vízvezeték szerelőket. A külszolgálatos havi átalánya 600.—- Ft. A bérezés nettó jövedelem után. Két fő elektromos motortekercselőt jászkaraj e- női munkahellyel, bérezés a jövedelem után. Jelentkezés: Jász ka rajé női Lenin Mg. Tsz közr ponti irodájában. AB ADSZ ALÖK és Vidéke Körzeti Fmsz gyakorlattal rendelkező gyors- és gépírót felvesz. Jelentkezés a fenti címnél, Lenin u. 20. sz. alatt. BETON- és Vasbetonipari Művek — szentendrei gyára — (Szentendre, Dózsa Gy. u. 34.), valamint a váci telepe (Vác, Klsrét dűlő 1.) azonnali belépésre felvesz, férfi segédmunkásokat, betonele mgyártási munkakörbe. — Mindkét helyen munkásszállást és üzemi étkezést biztosítunk. — Felvétel mindkét helyen személyes je- lentkezés esetén. AZONNALI belépésre felveszünk bedolgozó varrónőket, vidékieket is. Betanítunk 2 műszakos konfekció üzemünkbe, simagépre helybeli varrónőket. Háziipari Szövetkezet Szolnok, Magyar u. 14 szám, A SZOLNOKI Járműjavító Üzem lakatos. asztalos, — bognár, hegesztő szakmunkásokat. — valamint vizsgával rendelkező gázszerelő, lakatos szakmunkásokat és férfi segédmunkásokat keres felvételre -- Jelentkezés: a munkaügyi osztályon. KERESÜNK cipőipari nagyüzemi termelésben jártas legalább 10 év! gyakorlattal rendelkező —■ műszaki vezetésre alkalmas szakmunkást azonnali belépésre. Erkölcsi bizonyítvány szükséges. Szolnok és Környéke Bőripari Ktsz. INGATLAN: 110 n-öl családi ház építésre alkalmas telek eladó. — Szolnok, Verseghy út 42. Érdeklődni: 18 h után ég vasárnap délelőtt. BELVÁROSBAN egy kétszobás és egy egyszobás lakásból álló családi ház eladó. Az egyszobás lakás beköltözhető, lakáscserével a kétszobás is beköltözhető. — Érdeklődni: Szolnok, Sajtó u. 19 Beköltözhető kis családi ház eladó. Szolnok, Bálvány u. 4. gépjármű: jAWA ideál eladó. — Szolnok, Áchim András u. 55. CM-es Trabant jő állapotban eladó: — Megtekinthető: péntektől — vasárnapig. Mezőtúr, Asztalos János u. 13. 500-as Trabant műszakilag vizsgázott eladó. Kisújszállás, Csokonai u. 2. TRABANT 601-es Combi CN rendszámú eladó. Rákóczi- falva, Gyógyszertár. MŰSZAKI vizsgázott Topolinó eladó. Érdeklődni lehet: Szolnok, Hajdú u. 8. sz. alatt. EGYEB: BONTÁSBÓL 2 db redőnyös ikerablak, 1 db redőnyös szimpla ablak és 2 db két- szárnyas ajtó, — új épületbe is beépíthető állapotban eladó. Szolnok. Ba- csányi J. u. 17. (Új benzinkút mögött). Érdeklődni: szombat. vasárnap. HALÖSZOBA bútor ágybetéttel együtt eladó. Szolnok, Ság- vári krt. I. ép. HL em. 3. Érdeklődni 17 órától. PÓTVIZSGÁRA felkészít érettségizett fiú matematikából, fizikából kémiából. Szolnok, Kossuth tér 7—8. I. em. 11/a. -r Telefon: 18—99. Hirdessen a Néplabpan / Az Április 4; Gépgyár keres örményesi telephelyére, TMK vezetői munkakörbe okleveles gépésztechnikust, megfelelő gyakorlattal. A pályázók részletes ónéletrajzot, eddigi munkaterületeik és beosztásuk megjelölésével, juttassák el az Április 4. Gépgyár személyzeti osztályára. Budapest, XI., Budafoki u. 70. szám. Fizetés megegyezés szerint. f Árokásást nagyteljesítményű árokásógéppel, szennyvíz és ivóvíz elvezető csövek fektetését vállaljuk, csövei rendelkezők részére. Szolnok megyei Tanács Építési és Szerelőipari Vállalat Szolnok, Dózsa György u. 5. FELVESZÜNK termelés Irányításban gyakorlattal rendelkező gépészmérnököt, minőségi ellenőrzésben jártas gépészmérnököt, vegyész- technikust galván és festés minőség ellenőrzésére, galvanizáló szakmunkást, 5—10 éves gyakorlattal rendelkező I d ő - elemzőt, lakatos szakmunkásokat. Jelentkezés: Finommechanikai Vállalat Il-es sz. gyáregység személyzeti osztály, Törökszentmiklós, Dpzsa Gy. u. 15. A Városi Tanács V. B. Szolnok — Űtfenntartó Üzeme (Kossuth tér 9) felvesz gépjármű vezetőket dömperre és vontatóra, valamint motorszerelőket. Jelentkezés a fenti címen. Szolnok—Heves megyei Állatforgalmi Vállalat kőműveseket és kőművesek mellé segédmunkásokat vesz fel. Fizetés megállapodás szerint. Jelenetkezés: Szolnok, Beloiannisz u. 82. A Ganz Villamossági Művek Hegesztett Gépszerkezetek Gyára lakatos szakmunkásokat alkalmaz, bérezés megegyezés szerint. Jelentkezni: — Szolnok, Körösi út 34/c. A labdarúgó NB I B a számok tükrében A nézők számát tekintve az Eger áll az első helyen. Az otthon játszott 8 mérkőzését ösz- szesen 41 500 néző látta. Átlagos nézőszáma: 5181. A többiek megoszlása (a csapat neve utón; az otthon játszott mérkőzés, a második zárójelben az áltlagos nézőszám) : Kecskemét (8) 33 500 (4120, Komló (8) 32 500 (4*062), Pécsi Bányász (9) 29 €00 (3288), Nyíregyháza (9) 28 500 (3166) Várpalota (9) 25 400 (2822). Szolnok (9) 23 300 (2588), Ózd (3) 20 300 (2537), Miskolc (8) 20 000 (2500), Nagybátony (9) 19 900 GanzMÄVAG alkalmaz esztergályos, marós, lakatos, hegesztő, öntő, kovács szak- és betanított munkásokat, továbbá férfi segédmunkásokat. A vidéki szakmunkások részére díjmentes szállást biztosítunk. Szabad szombat van. A jelentkezés személyesen. vagy írásban a vállalat munkaerőgazdálkodásán. Budapest, Vilii, Vajda Péter u. 10. ♦ (£211),' Győri Dózsa <*) 14 808 (1850, Bp. Előre (9) 13 200 (1466), Ganz-MAVAG (8) 13 200 (1650), Bp. Spartacus (9) 12 409 (1317), Oroszlány (9) 11 200 (1244), Budafok (9) 10 000 (1111), Szállítók (8) 9300 (1181), BVSC (8) 8608 (1075). A vidéki mérkőzéseket 300 500, a fővárosiakat 66 900 néző nézte végig összesen. Figyelmeztető, hogy a mérkőzéseket sok olyan néző látogatja, aki nem fizet. S ez a bevétel szempontjából egyáltalán, nem közömbös. Építkezők Figyelem! Fűrészelt gerenda, kisméretű falazó tégla, gáz- szilikát, bőrdeszka; nagy tételben kapható: Jászdózsa, FMSZ TÜZÉP telep. Telefon: 21. Fßifyntásolási vállal a H é k i Állami Gazdaság szakszolgálati állomása, Szolnok, Alcsi sziget. Telefon: 33—84. A Szolnok megyei Állami Építőipari Vállalat felvételre keres festő - mázoló, kőműves, vasbetonszerelő szakmunkásokat valamint kubikosokat Jelentkezni lehet: Szolnok megyei Állami Építőipari Vállalat Munkaügyi Osztályán Szolnok, Ady Endre u, 117/c.