Szolnok Megyei Néplap, 1968. június (19. évfolyam, 127-152. szám)

1968-06-25 / 147. szám

VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! XIX. évfolyam, 147. szám. Ára 70 fillér 1968. június 25., kedd. Rendelőintézetet terveznek T örőkszentmiklósra Megyénk legfiatalabb városában ülésesett a képviselő csoport Megyénk országgyűlési képviselői tegnap Törökszent- miklóson tartották meg ülésüket, amelyen Oláh János köszöntötte a megjelenteket, közöttük is Csáki Istvánt, az MSZMP KB tagját, a megyei pártbizottság első titkárát, Fodor Mihályt, a megyei tanács vb elnökét, valamint a házigazdákat; a város párt és tanácsi vezetőit. Az országgyűlési képvise­lők Törökszentmiklós gazda­sági, kulturális, szociális helyzetéről és a fejlesztés le­hetőségeiről, feladatairól ta­nácskoztak. A napirend elő­adója Varga Sándor ország- gyűlési képviselő volt. A je­lentés hű képet adott me­gyénk legfiatalabb városának fejlődéséről, Törökszentmik­lós 1952-ben kapta meg a város címet A képviselők kiegészítésként több kérdésre kértek választ. Így a foglal­koztatottságról is. A jelentés tartalmazza ugyanis, hogy az iparosodás következtében az utóbbi öt év alatt emelke­dett a női munkaerők fog­lalkoztatottsága, a nők aránya ma már meghaladja a 33 szá­zalékot, ugyanakkor mintegy 1200 nő vár munkalehetőség­re, keresetre. Ezért folytatnak jelenleg is tárgyalást a város veze­tői újabb üzem létesítésé­ről, ahol főleg nőket fog­lalkoztatnának. A városban az összes keresők 37 százaléka dolgozik jelen­leg ipari üzemben. Ez rész­ben a régi üzemek, gépgyár, barnevál, tanácsi és szövet­kezeti ipar bővítésével, kor­szerűsítésével és új üzemek, finommechanika, üvegtech­nika, kerámia üzem létesíté­sével vált lehetővé. Szó esett a meglevő üze­mek továbbfejlesztéséről, korszerűsítéséről. Ehhez kap­csolódik a szakmunkáskép­zés, amely a mezőgazdasági üzemekre is értendő. Az egészségügyi és kultu­rális ellátás szempontjából is nagy a vonzási köre Tö- rökszentmiklósnak. Egyetér­tettek az országgyűlési kép­viselők azzal, hogy az ellá­tás javítása érdekében támo­gatni kell a tíz alapszakmás orvosi szakrendelő megépíté­sét a negyedik ötéves terv időszakában. Erre a célra a városi tanács 1968—70. évi fejlesztési alapjából egymil­lió forintot biztosít A szak­orvosi rendelésen nemcsak a város, hanem a járás nagy részének bete­geit is ellátnák, s így a 80 000 diák nyári gyakorlaton A korábbi évekhez hason­lóan az idén is mintegy 3500—4000 egyetemi és főis­kolai hallgató tölti a nyári szünidő egy részét termelési gyakorlaton a környező szo­cialista országokban. — Az idén először 75 nem orosz szakos egyetemi oktató vesz részt egy hónapos nyelvi tanfolyamon a Szovjetunió­ban. Idehaza az üzemek, vál­lalatok, intézmények, gazda­ságok, termelőszövetkezetek, a nyári hónapokban több mint 76 ezer középiskolás fiatalt fogadnak. Az ellenzéki pártok szavazatvesztesége a francia választáson Nagyarányú gaulleista előretöréssel, valamennyi fontos ellenzéki párt érzé­keny szavazatveszteségével végződött a francia nemzet- gyűlési választások vasárnap megtartott első fordulója. Hivatalos végeredmény még nincs. Az anyaországbeli 470 választókerület ideiglenes eredményét azonban a bel­ügyminisztérium hétfőn köz­zétette. Ezek a következők: Párt szavazatszám % FKP 4 439 527 20,05 Egyesült Szocialista Párt 898 755 4,05 Demokrata szocialista baloldali szövetség 3 615 350 16,32 UDR (gaulleisták) 8 341 147 37,67 Független köztársaságaiak .(Giscard d’ Estaing csoport­I ja, amely szintén az UDR keretében indult) 1 860 019 8.40 Centrum 2 435 751 11,00 Jobboldali csoportok 316 507 1,42 Egyéb 233 177 1,04 A fentiekből kitűnik, hogy a gaulleista pártok a múlt évi választásokhoz képest több mint 8 százalékkal nö­velték szavazatukat. Mindkét gaulleista párt külön külön is megerősítette hadállásait. Az úgynevezett ortodox gau- lleisták most egymagukban annyi szavazatot szereztek, mint amennyit a múlt évi választáson a két gaulleista párt együttesen. Érzékeny a szavázatvészte- ség valamennyi elenzéki jártnál, a PSU kivételével. Mind az FKP, mind a de­mokrata szocialista szövetség, mind pedig a centristák kö­rülbelül két-két és fél szá­zaléknyi szavazatot vesztet­tek. A mostani eredmények alapján arra lehet számítani, hogy a július 11-én összeülő nemzetgyűlésben a gaulleista kormányzat 40—50 mandáíu- mos kényelmes többséggel fog rendelkezni. Mint ismere­tes, a most feloszlatott nem­zetgyűlésben a gaulleista pártoknak nem volt abszolút többségiig megyei rendelőintézetet is tehermentesítené ez az új létesítmény. Több feladat megoldására javasolták a jelenlevők a helyi erőforrások kihasználá­sát, a tanács, a vállalatok összefogását. Ilyen például a gázprogram és a kislakásépí­tés terve. Természetesen ez nem jelenti azt, hogy a fel­sőbb szervek támogatása nem szükséges ahhoz, hogy a kö­vetkező években is tovább fejlődjön, városiasodjon Tö­rökszentmiklós. Ezután az országgyűlési képviselők meghallgatták Árvái Istvánnak, az SZMT vezető titkárának tájékozta­tóját a kollektív szerződések megkötéséről, az eddigi ta­pasztalatokról. Majd megte­kintették a Szolnok megyei Építőanyagipari Vállalat Tö­rökszentmiklósi Üvegtechni­kai és Kerámia Üzemét. MA: Gyorslista a Második Békekölcsön sorsolásáról Óriási ragadozók a Tiszában Két tiszadobi halász: Me- gyasszai Zoltán és Rácz Ist­ván horoggal negyvenkilós harcsát fogott a Tiszában. Az óriás ragadozót a nyír­egyházi halászcsárdában dol­gozzák fel és mérik ki. Ritka horgászszerencsét jelentettek Vas megyéből. Varga József egyházashollósi lakos két nap alatt két óriás harcsát fogott ki a Rábából, Rába- hidvég határában. Az egyik ragadozó 1 63 centiméter hosszú és 30 kilogramm sú­lyú, a másik 14 kilogram­mos és másfélméter hosszú volt. Egy arany9 egy ezüst9 egy bronz Figyelemre méltó megyei siker az országos dalostalálkozón Szombaton és vasárnap rendezték meg Tokajban az énekkarok m. Or zágos Mi­nősítő Dalostalálkozóit. A szolnoki fensz „Kodály Zol­tán” kórusa, Buday Péter és Rigó Eva művészi veze­tésével a legmagasabb, az arany fokozatot érte el. Jól­eső érzéssel gratulálunk a kitűnő kórusnak a nagysze­rű eredményhez, amellyel méltóan jutalmazta az or­szágos bíráló bizottság őket és művészi eredményeiket. A kitűnő kórus örvende­tes eredményében benne él az elmélyülten következetes, alkotó munka, a kórussultú- rának áldozatos szerttete és dicséretes növelése. Jó alka­lom ez a nagyszerű siker ar­ra is, hogy elismerjük mind­azt a* sok jót és szépet, amivel a kórus megyénk éle­tét gazdagította és hisszük a továbbiakban ró, ízesíteni fogja. S jó alkalom arra is, hogy a kórus kitűnő vezető­jének, a sokirányú tevé­kenységet kifejtő, íávadha- tatlan Buday Péternek nagy- rabecsülő elismerésünket ki­fejezzük. Dicséretes eredményt, ezüstkoszorús diplomával ért a Bakki József vezette, újjá­alakult jászberényi Palotási­kórus és a brenzfokozatot nyert, a színién most újjá­alakult tiszaföldvári Frnsz- kórus, Jordán Antal szak­avatott vezetésével. Mindkét kórus tagjainak és karmeste­reinek' jó szívvel gratulá­lunk és további sok sikert kívánunk. Jó dolog az, hogy me­gyénk nagyszerű gazdasági eredményei mellett ilyen di­cséretes kulturális eredmé­nyekről is hírt adhatunk. S nagyon elismerésre méltónak érezzük az ímsz-ek, ktsz-ek ilyen irányú tevékenységét és jelentős áldozatvállalását, amellyel megyeszerte fenn­tartják az erre erdemes énekkarokat, s így eredmé­nyeikkel népünk életét gaz­dagítják, szír esíti k. Elismerés illeti a MFSZÖV- öt és a KISZöV-öt, melyek a gazdasági kérdések mel­lett a kulturális tevékenység támogatását is fontosnak tartják. Kétségtelen, hogy kiemelkedő eredmények az ilyen nagyszerű kollektivi­tásból születnek. K A. A fiatalkorúak munkaviszonyáról Azok az általános iskolát most végzett fiatalok, aki­ket nem vettek fel szak­munkásképző vagy középis­kolába, már a nyáron állan­dó munkaviszonyt létesíthet­nek. A Munkaügyi Miniszté­riumban Közölték: ha a munkát vállalni szándékozó fiatal 14. életévét betöltötte, az általános iskolát azonban nem végezte el, csakis is­kolaigazgatói fel mén rés alap­ján köthet állandó munka- viszonyt. A 16 éven aluli fiatalkorú első munkaviszonyba lépésé­hez törvényes képviselőjének hozzájárulása is szükséges. A törvényes képviselő a fia­talkorú munkaviszonyát — annak 18 éves koráig — min­den hátrányos következmény nélkül azonnali hatállyal meg­szüntetheti, ha a munkavi­szony fenntartása a fiatal­korú egészségét vagy testi épségét veszélyezteti. A fiatalkorú dolgozók munkaideje azonos a felnőtt dolgozók munkaidejével, az annál rövidebb idejű foglal­koztatás arányosan csökken­tett munkabérrel történik. Ha a fiatalkorút kisegítő­ként alkalmazzák, ez eset­ben 16. életéve betöltéséig napi 4, 18. életéve betöltéséig pedig napi 6 óra a munka­idő. Húsz éves a csillebérci úttörőtábor Húsz évvel ezelőtt," 1948. július 31-én röppent fel első ízben a Magyar Úttörő Szö­vetség zászlaja a csillebérci nagytábor árbócára. A 20. „születésnap”’ alkalmából hétfőn sajtótájékoztatót ’ tar­tottak a tábor vezetőit fel­idézték az elmúlt két év­tized történetét, beszéltek az yttörőparadicsom hétköz­napjairól, vázolták a nagy­szabású fejlesztés terveit. Villanyrendőr Szolnokon Ideiglenesen áthelyezik a könyvesbolt előtti buszmegállót A megyeszékhely egyik legforgalmasabb útkereszte­ződésébe, a Ságvári kólót és a Beloiannisz út sarkán, ha­marosan felállítják a forgal­mat irányító viUanyjúmpá- kat. A munkálatokhoz ma hozzáfognak. az úttesten, valamint a járdán végzendő munka miatt a könyvesbolt előtti autóbuszmegállót ideiglenesen áthelyezik a fo­tózó elé. Vagyis ma 0 órá­tól június 2P-ig a vasútállo­más, illetve a vegyiművek felől közlekedő autóbuszok a Kossuth téri totózónái áll­nak meg. A villanyrendőr különben július második felében „lép” a nyilvánosság elé. Magyar kiállítás Norvégiában A magyar—norvég kultu­rális csereprogram keretében mai magyar történeti, kis­plasztikái és grafikai kiállí­tás bemutatására kerül sor Oslóban 1968 szeptemberé­ben, majd azt követően Ber- genben. Ugyanennek/ a kiál­lításnak az anyagát a magyar —svéd kulturális csereprog­ram keretében a következő évben valószínűleg Svédor­szágban is bemutatják. A zsűri a képzőművészeti anyagot a XI. Nemzeti Tár­lat anyagából válogatta. A kiválogatott anyagban szere­pel Berényi Ferenc festőmű­vésznek, a Szolnoki Művész­telep tagjának. Beszélgetők című olaj képe is A Budapesti Mezőgazdasági Gépgyár törökszentmiklósi gyáregységében új szerelőcsarnok épül, melyet még ér végére átadnak rendeltetésének

Next

/
Thumbnails
Contents