Szolnok Megyei Néplap, 1968. június (19. évfolyam, 127-152. szám)

1968-06-21 / 144. szám

SZOLNOK MEGTE1 NÉPLAP 1966. június 21; Társadalmi összefogás Túrkevén Evekkel ezelőtt sok bírá­lat érte Túrke ve város sport­iát. A régi egyesületi veze­tés. a kevés létszámú spor­toló nem tudott mozgalmas sportéletet teremteni. Elő­fordult, hogy a labdarúgó csapat létszámhiány miatt nem állt ki mérkőzésre. El­hanyagolták az utánpótlás nevelést, kedvezőtlenek vol­tak az anyagi feltételek, fő­leg ezek az okok játszottak közre abban, hogy nem fej­lődött a város sportja; Szerencsére a helyzet az utóbbi három évben jelentő­sen megváltozott. A város vezetői, üzemei, termelőszö­vetkezetei társadalmi ügy­nek tartják és támogatják a város sportéletét. Erről be­szélgettünk Kovács István­nal, Mezőtúr—Tűikévé váro­si TS-elnökkel. — Már az MTS első kong­resszusára való felkészülés­nél tapasztalható volt. hogy a város valamennyi szerve íészt vállal a sport fejleszté­séből. Ez a társadalmi össze­fogás a második kongresz- szus után még jobban érvé­nyesült — mondotta beveze­tőben Kovács István. Majd így folytatta: — A város vezető szervei­nek, az autójavító párt- és gazdasági vezetésének közö­sen, sikerült egy szervezeti­leg megerősödött egyesületi vezetést létrehozni. Olyan vezetők kerültek az elnök­ségbe, akik következetesen dolgoznak a kitűzött felada­tok végrehajtásában. — Mit jelent ez a gyakor­latban? — Az autójavító sport­egyesületének amely egyéb­ként a város valamennyi szervére épül — a pártoló tagsága és a szakosztályok létszáma növekedett. A me­gyei bajnokságban, és a kü­lönböző versenyeken kielégí­tően szerepelnek a labdarú­gók .a kézilabdázók, a birkó­zók és a súlyemelők. Anya­giakkal támogatja az egyesü­letet a Vörös Csillag, a Táncsics, a Búzakalász Tsz, a városi tanács és a gépja­vító. Ezenkívül jelentős er­kölcsi támogatást is nyújta­nak. Nemrég új kézilabda pálya épült, most van folya­matban az új labdarúgó pá­lya kijelölése és birtokba vétele. — A közeljövőben beveze­tik az öltözőbe a vizet. A 250 méter hosszú vezeték­hez a városi tanács ad anya­got és sok a felajánlott tár­sadalmi munka. Az átalakí­tott mozi helyiségben testne­velési órákat tartanak az általános iskolások részére és itt tartják edzéseiket a birkózók és a súlyemelők. A jelenlegi összefogás azt bi­zonyítja, hogy az elkövetke­zendő időben tovább fejlő­dik Túrkeve sportja. Néhány új sportág létrehozásával, a meglévő szakosztályok lét­számának további növelésé­vel. szakmai fejlesztésével, az utánpótlás nevelésével a megye sportéletében ^ város előkelő helyen szerepelhet. — A további fejlődéshez' minden segítség megvan. Ha ezt azok a szervek is biz­tosítják, amelyek még nem nyújtottak kellő támogatást, akkor a Túrkeve sportját képviselő Autójavító Sport Egyesület munkáját még eredményesebbé lehet tenni — fejezte be Kovács István. (pataki) MÁI MŰSOR Sakk. Mester verseny, Szol­nok. Tisza-parti G. 17. A IV. forduló párosítása: Prelovsz- ky—Tábor, Cigoj—Várnusz, Bessenyei—Portisch F-, Hor­váth—Hajtun, Jeney—Ko­vács, Dalkó—Bokor. Ba­logh—dr. Horgosi. Sok a döntetlen — Bokor, Hajtun, Jeney vezet a sakkversenyen Az első két fordulót a sok döntetlen jellemzi, ami a mesterek eddigi békülé- kenységét tükrözi. Ezért nincs 100%-os teljesítményű versenyző. II. ford.: Pre­lovszky—Várnusz V2. Tábor —Portisch V2. Cigoj— Haj­tun 0:1, Bessenyei—Kovács függő, Horváth—Bokor V2. Jeney—dr. Horgosi 1:0, Dal­kó—Balogh l/2. Az élme­zőny állása: 1—2—3. Bokor, Hajtun, Jeney 1,5—1,5 pont. Négy országos középiskolai bajnokság A régi nagy küzdelmek em­lékét elevenítette fel, de azok­nál magasabb színvonalat, jobb eredményeket mutatott az új­ból országos bajnokság rangjá­ra emelt középiskolás atlétikai verseny. A közelmúltban lezaj­lott U. kongresszuson és ennek előkészületei során sokat fog­lalkoztak a középiskolai sport­tal. Nem is maradt ez visszhang nélkül, kedvezően reagált a tár­sadalom, de elsősorban az isko­lák. A sportág szeretetén, egyé­ni és iskolai ambíciókon túl ezek Is fűtötték tanárainkat, fiatal atlétáinkat. Tervszerűb­ben, célratörőbben készültek és lelkészülésük — bár kedvezőt­len meghívások miatt keveseb­ben jutottak el a versenyre, mint reméltük — nagyszerű eredményeket hozott és kedvező helyzetet teremtett a további fejlődéshez. Jó munkából született a Ti­szafüredi Gimnázium cs a Tö­rökszentmiklósi Mg. Technikum országos csapatbajnoksága, a rendszeres, — céltudatosan ve­zetett edzések eredménye — a mezőgazdasági szakközép- iskola új megyei csúcsot is jelentő váltóbajnoksága és több értékes helyezés is. Mél­tán büszkélkedhetnek a bajnoki címmel, amire nagyon szorgal­mas és lelkiismeretes munkájá­val az ipari tanuló Kocsis Imre is rászolgált. Budapesten a Népstadionban lebonyolított versenyen megyénk atlétái a következő helyezése­ket érték el. Rúdugrásban II. kcs. országos bajnok: Kocsis Imre (605. 1TSK) 300 em. (taná­ra: Kocsis István), 3x800 m vál­tóban országos bajnok a szol­noki Közgazdasági Szakközép- Iskola Molnár Éva, Fomázl Irén, Bata Erzsébet összeállításban 7:21.6 új megyei csúcseredmény­nyel, (tanára: Hagymást Imréné), Diszkoszvetésben országos baj­nok a Törökszentmiklósi Mg Technikum csapata Bállá Vili mos, Kurucz Gyula, Hernek An­tal, Balogh István, Lárvák Já­nos összeállításban 36.25 m-rel (tanára: Jávor László). Gerely­hajításban országos bajnok a Tiszafüredi Gimnázium csapata Fodor Margit, Kerekes Erzsébet, Becsák Magda, Csizmadia Erzsé­bet, Tóth Mária összeállításban 28.98 m átlaggal (tanára: Ga­lambos Sándor). II. hely: 100 m gát Bagó István (Jb Lehel Gimn.) 15,#. m. hely: 300 m: Bata Erzsébet (Közg. Szakisk.) 43.1, gerely: Tóth Márta (Tisza­füred) 28.48 m. IV. hely: 800 m: Pásztor Zsuzsa (Varga K G) 2:24.4, magas: PaUa Margit (Ti­sza-parti G. 144 cm, rúd: Mester Lajos (Fegyvernek! G.) 280 V hely: 80 m gát: Csapó Erzsébet (Tisza-parti, G.) 14.0. VI. hely: 100 m: Dobák János (Jb' Lehel G.) 11.8, magas: Tímár Mihály (Jb. Lehel G.) 170, gerely: Né- posz Péter (Tm. Mg. T.) 37.88 méter. VIT jelvényszerző versenyek A törökszentmiklósi járás­ban atlétikában négy terü­leten rendeztek VIT jel­vényszerző versenyeket. Ezt megelőzően házi, majd köz­ségi döntők voltak és ezek legjobbjai vettek részt Fegyverneken, Kunhegyesen és Törökszentmiklóson a járási, az utóbbin pedig a városi döntőn is. Fegyverneken Nagy Gábor súlylökésben a III. korcso­portban 13,15 m-t, Mester (Szapárfalu) pedig 12,50 métert ért el. Nőknél An­gyal (Fegyv.) súlylökésben 10,57 m eredmény» mel­lett megnyerte a 60 m síkfu­tást, a magas és a távolug­rást is Kunhegyesen 78 fiú és 41 leány indult. Ágoston Lajos (Bánhalma) súlylökésben a ti. kcs-ban 13.26 m-el győ­zött, Pádár Júlia 135 cm-t ugrott magasba. Törökszentmiklóson a já­rási területi döntőn Bauer Lajos örményesi, Balogh Er­zsébet kengyeli és Vékony István tiszatenyői versenyző szerepelt jól. A városi dön­tőben Szarka Albert a III. kcs-ban 175 cm-t ugrott ma­gasba, Kurucz Gyula a II. Állandó munkára vizvezetékszerelöt és asztalost felveszünk; Kecskeméti Konzerv­gyár tiszakürti telepére. kcs-ban 11,74-et lökött súly- lyal, Kiss Mária 8,3 mp-ej nyerte a 60 métert. ☆ Jánosliidán körzeti spar* takjád döntőt bonyolítottak le Alattyán, Jánoshida. Jászalsószemtgyörgy, Jász- boldogháza és Jásztelek ver­senyzőinél; a részvételével. Három sportágba^ 173-an indultak. Jobb eredmények atlétiká­ban. Férfiak: 100 m: Hidas (J-hida) 12.6, Molnár (J-bol- dogháza) 12.8, 400 m: Gsál (Jb-háza) 58.8, 800 m: Sass (Jb-háza) 2:23.6, 1500 m: Sass 5:03.9, magas: Batka (J-hida) 160, távol: Hidas 560, Tamás (Jászalsósztgy.) 531, súly: Gaál 9,85, Zrupkó (J-hida> 9,57, gránát: Gaál: 70.80. Nők: 100 m: Táboros (Jászalsósztgy.) 15.0, magas: Tóth (Jb-háza) 128. távo): Tóth 361. súly: Lázók (J-te- lek) 8.10, gránát: Lázók 44,70 méter. Teke, férfi csapat: 1. Já­noshida II, 2. Jásztelek I. Egyéni: 1. Budai (J-telek), 2. Eszes (J-hida), nők cs.: 1. Jánoshida, 2. Jásztelek. — Egyéni: 1. Jónás (J-telek), 2. Bugyi, 3. Nagy (J-hida). Röplabdában hármas holt­verseny alakult ki férfiak­nál Jászalsószentgyörgy. Já­noshida, Jásztelek, nőknél Jásztelek, Jászalsószent­györgy és Jászboldog'náza között. A helyezéseket ké­sőbb dönti)» 3(s Tizenkilenc gólt dobott Svájcban a két szolnoki pólózó Egyhetes vendégszereplé­sen volt Svájcban a magyar ifjúsági vízilabda válogatott. Az együttes tagja volt két szolnoki játékos — Vezsenyi Péter és Borzi Miklós — is. A hagyományos, két éven­ként sorrakerülő svájci tor­nán a magyar ifik felnőtt csapatokkal mérkőztek. A házigazda Avboni SC-n kívül a svájci nagyválogatott, a dél-német válogatott és a Spartak Prága vett részt a négynapos kiesési rendszer­ben bonyolított mérRőzésso- rozaton; A hideg — 17 fokos — víz ellenére a magyar ifik ki­tűnően szerepeltek: az arbo- niakat 12:5, a dél-német vá­logatottat 16:0 és a svájci válogatottat 6:1 arányban győzték le — és így veret­lenül nyerték a tornát. Ezenkívül még két barát­ságos mérkőzést is játszot­tak a magyarok. Az első találkozón 14:2-re. a máso­dikon 9:3-ra győztek a helyi, városi csapatok ellen. Az öt mérkőzésen a két szolnoki fiú is alaposan ki­vette részét a győzelmekből; Vezsenyi 12, Borzi 7 gólt dobott, vagyis ketten a ma­gyar válogatott góljainak pontosan egyharmadát. A két szolnoki ifi váloga­tott játékos legközelebb augusztusban Tbilisziben az Olimpiai Reménységek Tor­náján száll vízbe a magyar együttes tagjaként, majd ezt követően szintén egy nem­zetközi tornán októberben. — egy — Azonnali belépéssel felveszünk Kőműves, ács, betonozó-előgyárló, épületaszta­los szakmunkásokat, kubikosokat és segédmun­kásokat. Herceghatom, Mór, Martonvásárhcly, Velence, — Vcrtesacsa, Lovasberén.v. székesfehérvári mun­kahelyeinkre több éves munkára. Bérezés: teljesítménybér emelt alapórabérrel; Szál­lást és étkezést vállalati hozzájárulással — megfe­lelő térítés ellenében biztosítunk. Vidéki dolgozók részére különélési pótlékot és az utazási költség vállalati hozzájárulását a jo­gosultak részére fizetjük« Fejér megyei Állami Építő­ipari Vállalat Székesfehér­vár. Ady Endre u. X. , A Szolnok megyei Állami Építőipari Vállalat felvételre keres hegesztő dinamók javításában jártas elektromű­szerészeket. építőipari gépek javításában jártas általános lakatos, gépszerelő szakmunkásokat. valamint: kőműves, vasbetonszerelő, vízvezeték szerelő szak­munkásokat és kubikos brigádokat. Jelentkezni lehet: Szolnok megyei Állami Építőipari Vállalat munkaügyi osztályán Szolnok, Ady E. u. 117/c szám. APRÓHIRDETÉSEK ÁLLÁS: PLAKAT ragasztót — s félnapos admi­nisztrátort — felve­szünk. Magyar Hir­dető Szolnok, Beloi­annisz u. 13. SZOLNOKI Fü­szért Vállalat . fel­vesz megbízható árukísérőket. Vidé­kieknek munkás­szállást biztosítunk. Jelentkezés: Rékasi úti Irodaház Füszért fióknál. Szakképzett fel­szolgálókat állandó munkára szolnoki munkahellyel felve­szünk. „Jó kereseti lehetőség” jeligére a szolnoki hirdetőbe. A SZOLNOKI Rá­kóczi úti iskola gondnoksága felvesz állandó munkára la­katos, villanyszere­lő, vízvezetékszerelő szakmunkást és se­gédmunkást. Bére­zés megegyezés sze­rint. — Jelentkezés személyesen a gond­nokságon, Rákóczi üt 31. SZOLNOKI Jármű­javító üzem lakatos, esztergályos, aszta­los, bognár, mázoló, hegesztő szakmun­kásokat és férfi se­gédmunkásokat, va­lamint gyors- és gépírót keres felvé­telre. Jelentkezés a munkaügyi osztá­lyon. KÖZLEKEDÉSI Épí­tő Vállalat budapes­ti munkahelyén fér­fi és női segédmun­kásokat, — valamint kubikosokat vesz fel jó kereseti lehető­séggel. Különélést fizetünk. Munkás- szállást, utazási ked­vezményt, napi egy­szeri meleg étkezést térítés ellenében biz­tosítunk. Jelentkez­ni lehet: Szolnokon, Rákóczi út 6 sz. — Közlekedési Epüő Vállalatnál naponta 7—16 óráig. Felvétel esetén útiköltséget térítünk. A kisújszállási Sajtüzembe fél sta­bil középnyomású kazánhoz vizsgázott fűtőt keresünk. Fel­vétel esetén az úti­költséget megtérít­jük. Cím: Kisúj­szállás, Pillangó út 11. Polgár. Állati Fehérje Takarmány előállító Vallalat azonnali belépéssel felvesz egy fő géplakatost, továbbá gépkocsi rakodókat, üzemi segédin u nkásoka t csökkentett munka­idővel. Jelentkezni személyesen a* üzemvezetőnél le­het. Szolnok, Tó­szegi út. ADAS-VÉTELj A TISZAFÜREDI Háziipari Szövetke­zetnél olcsó áron azonnali szállítással kapható paprikás kosár. Érdeklődés: Tiszafüred 76. sz. telefonon. ügyinté­ző: Garabecz. INGATLAN: AZONNAL beköltöz­hető családi ház el­adó. Törökszentmik los, Felszabadulás út 55., utcai épület. — Érdeklődni lehet ugyanott a Simon lakásban — 57 szám udvari lakás. JÁSZBERÉNY, Ke­rékgyártó Árpád ut­ca 7 szóm alatt 237 négyszögöl telek épí­tőanyaggal eladó. CSALÁDI ház be­költözhetően kész­pénzért eladó. Martfű, Tulipán u. 10. sz. MASFÉLSZOBAS kis családi ház 522 n-Öl telekkel eladó, vagy belvárosiért elcse­rélhető. Szandaszöl- lös, sport tér 3. Ér­deklődni 17 h után. 800 négyszögöl föld eladó. SzandaszöUös, Kiss János u. 14. sz. alatt. Szandaszöllős 4. sz. alatti szoba-konyhas ház mellékhelyisé­gekkel, 1200 négy­szögöl földdel, mely­ben 400 négyszögül szöllő, eladó meg­osztva is. LAKÁSCSERE: ELCSERÉLNÉM ker­tes családi házamat bérházi lakásért. — Szolnok, Nyúl utca első mellékköz, — Kovácsék. KÉTSZOBÁS kortes családi ház szőlővel beültetve -f alsóépü­let szoba, konyha# speiz, eladnám, vagy megegyezéssel elcse­rélném szövetkezeti vagy tanácsi laká­sért. Szolnok, Sziget u. 13. GÉPJÁRMŰ: JÁWA 350-es motor eladó. Jászberény, Sikló utca 17. 17-tői 18 óráig. 1100-AS vizsgázott Fiat személykocsi prima gumikkal el­adó. Szolnok, Csa­lád u. 23. ETAT 1500-as eladó. Martfű. Dr. Zentay. 500-AS NSU oldal­kocsival eladó. Szolnok# Orgona u. 9. Pletykafalu. EGYÉB: FIGYELEM! Szoba­festő—mázoló mun­kákat vállalok kü- zületck és lakosság részére is. Palla Bé­la kisiparos Szol­nok, Kossuth u. 12. II. em. 4, NÉMET fordítást, levelezést vállalok. Baditz Pál Miskolc. Augusztus u. 3. Beton* cs Vasbetonipari Művek Budapesti Bc- tonárugyára Budapest, XXI., Rákóczi Ferenc út 289 (Csepel) azonnali belépéssel felvesz mozaiklap és betoneiem- gyártó munkára férfi és női segédmunkásokat. A munka végzése ipari jellegű gyártó csarnok­ban, félautomata gépe­ken történik. Kereseti lehetőség 100%- os norma teljesítés esetén 13Q0—2400.— Ét­ig. Begyakorlás után en­nél magasabb kereset is elérhető. Munkásszállást és napi egyszeri meleg étkezést térítés ellené­ben biztosítunk. Csökkentett munkaidő­ben dolgozunk, ami azt jelenti, hogy minden második héten szabad szombat van. Jelentkezés Csepelen a munkaügyi csoportnál. Beton- és Vasbetonipari Művek Budapesti Bc- tonárugyára Budapest, XXI., Rákóczi Ferenc u. 289 (Csepel) sz. alatt lévő TMK üzem­hez azonnali belépéssel felvesz jóképességű, — nagy gyakorlattal ren­delkező hegeszteni tudó lakatos, autóvillanysze­relő, autószerelő, köz­ponti fűtésszerelő és vil­lanyszerelő szakmunká­sokat. A bérezés időbérben tör­ténik 7—12 Ft/ó. Munkásszállást és napi egyszeri meleg étkezést térítés ellenében bizto­sítunk. Csökkentett munkaidő­ben dolgozunk, ami azt jelenti, hogy minden második héten szabad szombat van. Felvételre jelentkezés a gyár munkaügyi csoport­jánál. Hirdessen a Néplapban ! A Beton- és Vasbetonipari Művek Szolnoki Gyára Szolnok, Tószegi út — felvesz fiatalokat bctonclcmgyártó, építőipari gépész, gép­lakatos, hegesztő szakmunkástanulónak, akik 14 életévüket betöltötték, de 16 életévüket nem haladták túl és az ál­talános iskola VIII. osztályát sikeresen elvégezték. Tanulmányi idő: 3 év» JUTTATÁS: Tanulmányi eredménytől függően havi 120—480 Ft, ösztöndíj; 3 harmadik évben teljesít­ménybéres kereseti lehetős ég, munkaruha, védőruha, munkanapokon ebéd, JELENTKEZNI LEHET: A gyár munkaügyi cso­portjánál, vagy a Mü.M. 605. sz. Iparitanuló Intézet Szolnok, Petőfi u. 1—3 sz. Igazgatóságánál;

Next

/
Thumbnails
Contents