Szolnok Megyei Néplap, 1968. május (19. évfolyam, 101-126. szám)
1968-05-07 / 105. szám
a SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1968. május 7. ÚJ partizántámadás Saigonban Párizs készül a tárgyalásokra Külpolitikai helyzetkép KEREKEN három hónappal az emlékezetes Hold-újévi of- fenzíva után ismét a dél-vietnami hadszíntér került a nemzetközi érdeklődés központjába. Április elején az amerikaiak igen nagy katonai erővel széleskörű hadműveletet indítottak, hogy a Saigon körüli tartományokat megtisztítsák a szabadságharcosoktól. Az amerikai csapatok alig-alig találkoztak partizánokkal és ebből — mint már annyiszor — olyan következtetéseket vontak le, hogy azok már nem rendelkeznek számottevő erővel a dél-vietnami főváros közelében. A múlt héten a szabadságharcosok néhány sikeres rajtaütése már jelezte, hogy ismét nagyobb akcióra készülnek. Hétfőn megindult támadásuk az amerikai hadvezetőséget mégis alaposan meglepte. A szabadságharcosok mostani akciói sok hasonlóságot mutatnak a három hónappal ezelőttivel. Ezúttal is Saigon áll támadásaik középpontjában: a kormányzósági központok, a hírközlő berendezések, az amerikai katonai parancsnokság, valamint a Tan Són Nhut-i repülőtér, — Délke- let-Ázsia legnagyobb katonai és polgári légikikötője. Egyidejűleg — s ez is a Hold-újévi offenzívára emlékeztet, — sikeres akciókat hajtanak végre az ország más, egymástól távoleső körzeteiben. Minden jel arra mutat, hogy a katonai kezdeményezés egész Dél-Vietnamban a szabadság- harcosok kezében van. A védelembe kényszerült amerikai csapatok helyzetét erősen befolyásolja, hogy néhány napja vielnamban nehéz trópusi esőkkel beköszöntött a monszun, ami korlátozza őket légierejük bevetésében. A VDK és az Egyesült Államok között küszöbön álló párizsi előtárgyalások nem érintik a dél-vietnami hadihelyzetet. A napirenden egyelőre csak a VDK elleni bombázások teljes beszüntetése szerepel. Kétségtelen azonban, hogy a dél-vietnami szabadságharcosok ismételt akciói újabb figyelmeztetést jelentenek az Egyesült Államok számára. PÁRIZSBAN folynak az előkészületek a tanácskozás öt- megkezdésére. Az amerikaiak már el is küldték technikai szakembereik első csoportját, keddre várják az észak-vietnamiak első szakember csoportját. Francia politikai körökben a francia diplomácia nagy sikereként könyvelik el, hogy Párizs lett a tárgyalások színhelye. Ügy ítélik meg, hogy a francia kormány józan, reális Vietnam-politikája döntő tényezőként esett latba. Előzetes béketárgyalások színhelye London is: a tavaly nyár óta polgárháborút vívó Nigéria és az abból kiszakadt Btaíra között. A biafrai delegáció támasztotta nehézségek miatt azonban a tárgyalások megkezdését illetően egyelőre nincs előrehaladás. Londoni politikai körök látnak ugyan lehetőséget a szembenálló felek közeledésére; ehhez azonban mindkét részről bizonyos engedményekre lenne szükség. F (NDENFEUM BONN Gerhard Schröder nyugatnémet hadügyminiszter a rajnavidéki CDÜ tartományi konferencián nyilvánosan közvetett felszólítást intézett a szabad demokrata párthoz egy .jövendő koalíció alakítására „Hosszú ideig szorosan együttműködtünk az FDP-vel — mondotta. — Nagy érdeklődéssel figyeljük a párt új vezetőségének működését. LONDON Semmiféle megállapodás nem jött létre vasárnap este a nigériai szövetségi kormány és Biafra képviselői között, s így nem indulhattak meg az előzetes megbeszélések, amelyek a béketárgyalásokat hivatottak bevezetni. TEL AVIV Egy izraeli katonai járőr 23 zsák kábítószert talált a Sinai-félsziget keleti partvidéken, 40 kilométernyire Eilat kikötőjétől. Az 1300 kiló hasist és ópiumot tartalmazó zsákmányt, — amelynek értékét 600 ezer dollárra becsülik, valószínűleg csempészek rejtették el a sivatagban. BONN Essen-ben szombaton mintegy 400 delegátus jelenlétében megalakult a Német Szocialista Munkásifjúsági Szövetség. Akció- programjában a szövetség Marx Károly eszméinek fogad hűséget, kijelenti, hogy követni kívánja Engels és Lenin tanításait. Az új marxista szövetség felvételét kéri az NSZK ifjúsági egyesületeinek körébe. — Peter Brandt-ot, a külügyminiszter fiát nem engedték be az alakuló gyűlésre, azzal az indoklással, hogy Nyii gat-Berlin nem tartozik az NSZK-hoz. Peter Brandt ellen egyébként az ügyészség eljárást indított, a húsvéti tüntetéseken való részvétele miatt. MOSZKVA Jiri Hajek csehszlovák külügyminiszter és felesége. Gromiko szovjpt kül- ügyminszter meghívására hétfőn baráti látogatásra Moszkvába érkezett. A Se- remetyevó-i repülőtéren Gromiko és felesége, valamint Koucky Csehszlovákéi moszkvai nagykövete fogadta a vendégeket. Hajek május 8-ig marad a Szovjetunióban és tárgyalásokat folytat Gromikoval. KAIRÓ Dr. Nureddnn Atasszi Szíriái államelnök egy küldöttség élén hétfőn délelőtt Damaszkusziról Kairóba érkezett. Atasszi és kísérete né- hánynapos hivatalos látogatást bonyolít le az EAK fővárosában. A kairói sajtó <"7er:nt Atasszi és Nasszer elnök a közel-keleti helyzet legújabb fe’ieroényeit. rz arab akciók csszehango- 1 ásónak kérdését vitatja maii. Hétfőn megtörtént a megállapodás a Párizsban pénteken kezdődő amerikai— vietnami találkozó színhelyéről. Hervé Alphand, a francia külügyminisztérium főtitkára hétfőn délután külön-külön egymást követően fogadta Mai Van Bo-t, a Vietnami Demokratikus Köztársaság párizsi főmeg- bízofitját és Wallnert, az Egyesült Államok párizsi Az SZKP Központi Bizottságának és a Szovjet kormánynak a meghívására május 4-én rövid elvtársi látogatáson Moszkvában- tartózkodott a Csehszlovák Szocialista Köztársaság küldöttsége. A nyílt, elvtársi légkörben lezajlott megbeszéléseken a felek véleményt cseréltek a két ország helyzetéről, az SZKP és a CSKP tevékenységéről. A felek megállapodtak abban, hogy tovább fejlesztik a szovjet—csehszlovák kapcsolatokat. Megvitatták továbbá a nemzetközi helyzet, valamint a kommunista- és munkás- világmozgalom aktuális problémáit. Vasárnap visszaérkezett Csehszlovákiába az a küldöttség, amely az SZKP Központi Bizottságának és a Szovjetunió Minisztertanácsának Vladimir Koucky, a Csehszlovákia új moszkvai nagykövete hétfőn a Kremlben átnyújtotta megbízólevelét Nvikoláj Podgornijnak. a Szovjetunió Legfelső Tanácsa Elnöksége elnökének. nagykövetségének ideiglenes ügyvivőjét. A megbeszélésen a vietnami képviselő javasolta, hogy a találkozó színhelye vagy a párizsi Kleber sugárúton lévő nemzetközi konferencia központ, vagy pedig a Versail- les-ben a Nagy Trianon palota legyen. Az amerikai fél végül is elfogadta színhelyéül a nemzetközi konferencia központi épületét. meghívására rövid) látogatást tett Moszkvában. A küldöttség két tagja — Oldrich Cer- nik és Josef Smrkovsky — vasárnap délután érkezett meg Prágába, a küldöttség másik két tagja — Alexander Dubcek és Vasil Bilak — Pozsonyba utazott. Vasárnap rövid baráti látogatásra Prágába érkezett Lui- gi Longo, az Olasz Kommunista Párt főtitkára. Kíséretében Van Giuseppe Boffa, az ünitá főszerkesztője. A prágai repülőtéren Lon- gót Lenárt, a CSKP KB titkára, valamint Kaderka, a CSKP KB nemzetközi osztályának vezetője fogadta. Luigi Longo látogatása munkajellegű. Prágai tartózkodásának utolsó napján, kedden találkozik a csehszlovák főváros újságíróival. A megbízólevél átnyújtása során Koucky kijelentette: „a Csehszlovák Szocialista Köztársaság a Szovjetunióval fennálló szövetséget, barátságot és együttműködést külpolitikája alapjának tekinti”. Hazánkba látogat az indiai köztársaság elnöke Losonczi Pál, az EJ n oki Tanács elnöke magyarországi látogatásra hívta meg dr. Zakir Husszein-t, az Indiai Köztársaság elnökét, aki a meghívást örömmel elfogadta. Tervek szerint az Indiai Köztársaság elnökének látogatására 1968. június első felében kerül sor. A K^zel-Keiet hírei Mint az AI Ahram jelenti, Mahmud Riad egyiptomi külügyminiszter nagy változásokat tervez az EAK diplomáciája területén. — Alapvető változásokról van szó, a munkamódszereiket illetően és a diplomatagárda 'kiválasztásában. A külügyminiszter 12 nagykövet nyugdíjaztatását határozta eL Az EAK minisztertanácsa vasárnap Nasszer elnöklete alatt fontos határozatokat hozott. Új irányvonalakat határozott meg a népszavazás utáni időszakra. A főbb pontok közé tartozik: l. Az Arab Szocialista Unió átszervezésével kapcsolatban az a határozat, hogy minden állampolgár tagja lehet az Uniónak, aki a március 30-i kiáltvány mellett szavazott. 2. Nasz- szer elnök már e héttől kezdve az Arab Szocialista Unió székházába teszi át „főhadiszállását” tehát még mielőtt az új vezető bizottság megalakulna. AMMAN Izraeli csapatok vasárnap két ízben is geppuskatüzet zúdítottak jprdániai állásokra a Jordán folyó völgyének északi részében. A jprdániai csapatok a tüzet viszonozták. A tűzharcban két izraeli katona megsebesült Hazautazott Moszkvából a csehszlovák küldöttség Longo Prágában Üi csehszlovák nagykövet Moszkvában 1 nyolcadik műtét nem sikerült A 12 új szív közül még négy dobog A kaliforniai Palo Altoban meghalt Joseph Rizor 40 éves kárpitos, a világ nyolcadik szívátültetéses betege, aki a műtétet követően három napig élt. Testébe egy 43 éves férfi szívét ültették át. Vasárnap délután felesége meglátogatta, Rizor pedig orvosaival tréfálkozott arról, hogy a számára előirt diétás étrend már nem elégíti ki. Az esti órákban — orvosi közlemény szerint váratlanul — az új szív megállt. Az orvosi beavatkozás a szívműködést ugyan ismételten megindította, & halál azonban hat és fél órával később a hajnali órákban mégis bekövetkezett. A texasi Houstonban a Szent Lukácsról elnevezett kórház sebészei 48 órán belül végrehajtották a második szívátültetést. A 48 éves James Cobb mellkasába egy motorkerékpár baleset következtében elhunyt 15 éves fiú szívét ültették át, mindössze 42 perc alatt. A halott fiú veséjét is eltávolították és azt egy másik, egyelőre ismeretlen beteg kapta meg. James Cobb vasárnap délelőtt érkezett a houstoni kórházba. Évek óta szívbetegségben szenvedett. A szívátültetések eddigi mérlege a következő képet mutatja: eddig 12 súlyos szív. betegen kíséreltek meg az orvosok új szív átül tetősével se. gíteni. Azok közül, akik magát a műtéti beavatkozást túlélték, négyen vannak a mai napon is életben. A fok- városi Philip Blaiberg, a houstoni Everett Claire Thomas, a londoni Frederick West és az ugyancsak houstirn-í Járnia flrthK. Marx Károly a munkásosztály lángeszű tanítója és vezetője Moszkvában a Kreml kongreszsusi termében ünnepi ülésen emlékeztek meg Marx Károly születésének 150. évfordulójáról. Az ünnepi ülésen Mihail Szuszlov, az SZKP Központi Bizottsága Politikai Bizottságának tagja és titkára méltatta Marx életének és munkásságának jelentőségét. Az alábbiakban az ő beszédéből idézünk: „A marxi eszmék zászlaja alatt valósult meg az októberi forradalom, építik a szocializmust a Szovjetunióban, győztek a szocialista forradalmak egy sor európai, ázsiai országban, Kubában. Marx tanítása megvalósult földünk egyharmadán, hatást gyakorol a tőkés világ dolgozóinak széles rétegeire, szélességében és mélységében fejlődik. Marx Károly forradalmi tanítása az e°ész világé, az egész emberiség értékes közkincse. De büszkék vagyunk arra, hogy a történelemben első ízben éppen a mi országunkban va'ósult meg a gyakorlatban ez a tanítás” — jelentette ki. ..A proletáriátus világtörténelmi szerepének Marx által történt felfedezése és megindokolása vezető szerepet tölt be a marxi zmu‘-b 'n Ezért nincs és nem lehet marxizmus a proletáriátus világtörténelmi szerepéről szóló tanítás nélkül”. A szónok a továbbiakban méltatta Lenin életművének óriási jelentőségét, amellyel a marxista tanítást, a megváltozott történelmi feltételeknek megfelelően, úiabb, magasabb szakaszra emelte. A nemzetközi forradalmi mozgalom számára hatalmas jelentőségű Marxnak és Leninnek a proletariátus diktatúrájáról szóló tanítása. A szocializmus ellenségeivel és azok ügv" óikéi vei határozott harcot folytatva a proletár- diktatúra egyúttal „demokráciát jelent, nem formálisát, hanem valóságosat, amelvben a munkások, na- rasztok minden dolgozóiá.' pfp^riaia o^s-ázának, pn.yagi és szellemi kincseinek”. St"sz!ov a tovább’ekban megállapította: a gazdasági vezetés új módszerei arra épülnek, hogy egyesítsék a népgazdaság egységes, állami. tervszerű irányítását a vállalatok gazdasági önállóságává! es gazdálkodási kezdeményezésével és fejlesszék a szocialista versenyt, valamint az erkölcsi és anyagi ösztönzési rendszereket A gazdasági reformmal kapcsolatban a burzsoá propaganda a hamisítások és a rágalmak egész áradatát indította el a szocializmus állítólagos válságáról és arról, hogy a Szovjetunió és a többi szocialista országok visszatérnek a kapitalista gazdálkodáshoz. Ez a propaganda roisszmdulatú koholmányokon kívül semmd mást nem tartalmaz. A kommunista pártok szolidaritása és egysége az alapvető és fő kérdésekben egyáltalán nem zárja ki azt, hogy sokféleséget mutassanak fel politikai és taktikai állásfoglalások kérdésében, a szemléletekben és értékelésekben. A tudományos kommunizmus megalapítói óva intettek az internacionalizmus alapelveinek kifosztásától, azoktól a kísérletektől, hogy egves pártok saját szempontjaikat kényszerítsék rá más pártokra. Az internacionalizmus alapelveinek megfelelően — mondta Szuszlov — a kommunista pártok közötti kapcsolatok normái: a teljes demokrácia, az egyenjogúság és egvmás nézeteinek kölcsönös tiszteletben tartásaA tudományos kommunizmus m^galapítóianak ernlé- ... két -írnéltetya-v .meggyőződéssel jelenthetjük ki; szocialista ■ hazánk ' txf riéWéfdüJeg viszonylag rövid idő alatt, eljut a Marx által kitűzött végcélhoz, a kommunizmushoz — mondta befjezésül Szuszlov. A PR ÓHIR DETÉSEK BEDOLGOZÓ varrónőkot és fehérnemű javításra gyakorlott varrónőket felverjünk. Jelentkezés Háziipari Termelő- szövetkezet Szolnok, Magyar u. 14. GYAKORLATTAL rendelkező férfi dolgozót veszünk fel belső ellenőri munkakör ellátására, — valamint gyakorlattal rendelkező gyors- és gépírót. — MÉH Vállalat Szolnok, Mártírok útja 9. A SZOLNOK megyei Tégla es Cserépipari Vállalat Mezőtúr Beloiannisz u. 1. felvételre keres gyakorlattal rendelkező belső ellenőrt, jelentkezés a fenti címen írásban vagy személyesen. AZONNALI belépéssel, jó kereseti lehetőség biztosítása mellett felveszünk kőműves szakmunkásokat és segédmunkásokat. — Jelentkezés : Tiszaföldvári Építőipari Szövetkezet iroda helyisége. BUDAPESTI Fűrészek Szolnoki Üzeme Szolnok, Vöröshad sere:? u. 15. félvételre keres férfi és női segédmunkásokat.. Szállást nem biztosítunk. A SZOLNOKI Téglagyár férfi és női segédmunkásokat vesz fel. A jaszalsöszentGYÜRGYI vegyesipari Ktsz felvételre keres: építőipari szakmunkásokat, segédmunkásokat és vízvezetékszerelőt. A TISZAÖRSI Fmsz azonnali belépéssel gyors és gépírót keres. Jelentkezni személyesen vagy írásban lehet. ADAS-VÉTEL: KÉT darab hajszárító búra kifogástalan állapotban eladó. Szandaseöllős, Kossuth Lajos u. 113. szám. ÁLLAMI Gazdaságok t Termelőszövetkezetek ! Fűrészpor almozásra korlátlan mennyiségben kapható. Szék- és Kárpitosipari Vállalat Debrecen, Salétrom u. 5. szám. KILENC N. B. vándorkaptárban — 18 méhcsalád eladó. — Mészáros János Tö- rökszentmiklós, Mező Imre út 27. AJASZALSÖSZENT- GYÖRGYI Vegyesipari Ktsz megvételre keres 1 db faipari kombinált gyalugépet. NAGY teljesítményű locsolásra használható Mi a motor eladó kifogástalan állapotban. Szolnok, Keskeny János u. 49. szám. KOLLEKTIV megrendelés esetén a méhészszakcsoportoknak és társulásoknak a földműves- szövetkezeti boltok által — legalább 10 kantár megrendelés esetén — az OMSZK Áruforgalmi Osztálya Budapest. IX.. Bakát« u. 8. közvetlenül széllít. 24 keretes NB bá*oglptős deszka Ic^mári, 660.— Ft helvett kedvezményesen 600.— Ftért. Az akcióban a meghirdetett kantárak árát a méhészeknek a helyi földművesszövetkezetüknél előre kell befizetniük, A szállítási költséget az OMSZK a rendeltetési állomásig vi-* Beli. INGATLAN NÁDASÉK — Surján 12 alatti kettő- szobás háza villany- nyal. 700 négyszög- öles telekkel eladó. Érdeklődni Törökszent miklós. Budai Nagy Antal utca l, vagy a íiuházatJ Áruházban. CSERKESZÖLLÖ bel- belterületén -r- 1200 négyszögöl jókarban lévő szőlő eladó.. — Érdeklődni lehet Bíró Márton fogtechnikus, Kunszent- márton. LAKÁSCSERE: SZOLNOKI másfélszobás összkomfortos lakásomat elcserélném budapestiért, ..Vosztok” jeligére a szolnoki hirdetőbe. ELCSERÉLNÉM kispesti garzon lakásomat szolnoki központban lévő hasonlóért.. „Május” jeligére a szolnoki hirdetőbe. GÉPJÁRMŰ: JÓKARBAN lévő Pannónia sürgősen eladó. Szajol, Rákóczi u. 31. ÜZEMKÉPES Pannónia olcsón eladó. Szolnok, Török u. 17. szám. TRABANT Combi 500-as jó állapotban eladó. Tlszaföldvár, Fő út 62. Teleki. JÖXARBAN lévő —» WARTBURG személygépkocsi eladó műszaki vizsgával. —» Érdeklődni hétkor nap 16 h után, va* sárnap egész nap Szolnok, Szivárvány u. 4. (Kertváros). SKODA 1102-es eladó, kitűnő állapota bán. Mezőtúr# kát* ház. Fapp* j Megállapodtok a vietnami—amerikai megbeszélések