Szolnok Megyei Néplap, 1968. május (19. évfolyam, 101-126. szám)
1968-05-31 / 126. szám
VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! I k MEGYEI PÁRTBIZOTTSÁG ÉS A MEGYEI TANÁCS LAKA XIX. évfolyam, 126. szám. Ára: 70 fillér 1968. május 31., péntek. Lélektan a hivatalban 1WYOMON követhetjük a lélektan térhódítását. Mintha be akarná hozni a hallgatás, a száműzetés esztendőit. Azt az időszakot, amikor — a ió- ég tudja, miért —, tabu volt foglalkozni vele. Veszteségek értek bennünket emiatt, hiszen a korszerű lélektan rég túlhaladta a köldöknézés, az öncélú el- méletieskedés határait, és a bennünket körülölelő valóság. az emberi viszonylatok felmérésére, belső rugódnak megkeresésére vállalkozik. Sikerrel, ha dialektikuson művelik, ha kutatásai, kísérletei azokat a területeket pásztázzák be, amelyek hétköznapjaink miatt fontosak. Köztudott, hogy a pszichológia immár otthonos az üzemekben, kivívta polgárjogát a termelésben, jól hasznosítható tanácsokat ad a vezetés helyes módszereinek és stílusának kialakításához, és segít abban, hogy ne vesz- szümk el az ismeretek tengerében, hanem a lényeges összefüggéseket és tényeket kiemelő, s megragadó tanulással, szellemi erőfeszítéssel úrrá lehessünk rajtuk. Most új szférába vonult be ez az érdekes, izgalmas tudományág. Legalábbis énről tanúskodik a Tanácsok Lapjának híradása: „Pszichológiai elvek az államigazgatásban” címmel készült él dolgozat, amely végső soron azon munkálkodik, hogy — nagyon közkeletűen fogalmazva — kellemesebbé váljék hivataljainkban a légkör. A MVNKASZERVE- ZÉS, az ügyvitel állandó egyszerűsítése és fejlesztése mellett arra is szükség van, hogy köny- nyebbó. oldottabbá varázsoljuk az ügyfelek és az ügyintézők mindennapos érintkezését. Ez sok tényezőtől függ. A tanulmány többek között kitér az elgépiesedés, elszürkülés és elfásulás tüneteire, s azt a kérdést vizsgálja, m,it lehetne tenni ellenük. Számba kell venni a hangulati tényezőket, a környezeti hatásokat, az apparátusok dolgozóinak egymáshoz való viszonyát is. Mindezeken sok múlik, hogy a görcsökkel terhelt hivatalosság lazuljon, ,,a közhírré tétetik” — mord- sága és merevsége oldódjék, és az állampolgárok szorongástól mentesen jár- hassariak el dolgaikban. Azt mondhatná valaki, mindezek szokványos igények. Csupán jóakarat, emberség kell teljesítésükhöz. Igaz. Csakhogy gyakran kifelejtiük a számításból, hogy a pultnak két oldala van, és az íróasztalnak nemkülönben. A tisztviselő sem automata. Lehetnek és vannak is gondjai. fájdalmai, öt is befolyásolják a frontátvonulások, és olykor emiatt indulatos, nem pedig rosszakaratból, vagy meg nem értésből. A lélektani elemzések feltárhatnak bizonyos rejtett tényezőket, amelyek itt-ott megrontják az ügyintézők és az ügyfelek viszonyát, és éppen tudatosításukkal, megismertetésükkel segíthetünk a bajokon, jobb közérzetet. jobb közszellemet teremthetünk. ÍZ"AN HÁT, megítéléw sünk szerint, értelme és célja annak, hogy a lélektan, amely végérvényesen elhagyta korábbi szűkös területeit, olyan helyekre is betekintsen, mint a tanácsirodák. a hivatalos helyiségek, a közintézmények termei, ahol naponta emberek százai, ezrei fordulnak meg és találkoznak tisztségviselőkkel, tanácsi tisztviselőkkel. Ha jól meggondoljuk, az országos közszellem szempontjából sem mindegy, hogyan zajlanak le ezek a találkozások. S. A. A Minisztertanács tegnapi ülése A kormány Tájékoztatási Hivatala közli: A kormány többek között megvitatta a múlt évi állami költségvetés végrehajtásáról szóló beszámolót és felhatalmazta a pénzügyminisztert, hogy az országgyűlés elé terjessze. A munkaügyi miniszter és a Szakszervezetek Országos Tanácsának Elnöksége tájékoztatta a Minisztertanácsot a munkaidő csökkentéséről szóló kormányhatározat végrehajtásáról. A kormány tudomásul vette a mezőgazdasági és élelmezésügyi miniszternek az időszerű mezőgazdasági munkákról, a kedvezőtlen időjárás következményeinek elhárítására tett intézkedésekről szóló jelentését. A Központi Népi Ellenőrzési Bizottság elnöke jelentést tett a dolgozók beadványainak intézésével kapcsolatban végzett vizsgálat tapasztalatairól. A Minisztertanács ezután egyéb ügyeket tárgyalt. Júliustól minden második szombat szabad A járműjavító főmérnökének nyilatkozata Július elsejétől a Magyar Államvasutak, az ország legnagyobb — több tízezer embert foglalkoztató — vállalatának sok munkahelyén áttérnek a rövidített munkahétre. A jelenlegi intézkedés csaknem 20 ezer embert érint. Az év második felében már rövidített munkahét lesz a szolnoki járműjavítóban is. Ezért kerestük fel Szekeres Ernőt, az üzem főmérnökét néhány kérdéssel: , — Megalapozottnak tartja-e üzemében a rövidített munkahét bevezetését? — Az év első fele számunkra máir a bevezető szakasz volt. Előzetesen sok felmérést végeztünk, és február elsején ezek alap- pán jelentős intézkedéseket tettünk. Javítottunk a technológiákon. így új normá- kat alkalmazhattunk. A megtakarított óramennyiségre eső bért februárban már bevontuk az emberek keresetébe. így növekedett a személyi órabér és az egy napra eső kereset is. Januárban pl. 8,26 forint, februárban pedig 8,58 forint volt a személyi órabér átlaga. Az egy napra eső átlagkereset egy forinttal emelkedett Ezenkívül 240 ezer forintot célfeladatok elvégzésének ösztönzésére fizettünk ki. Intézkedéseink hatására növekedett a teljesítményszint is. Amíg januárban 86 százalékos volt. az első negyedévi átlageredményünk 87,2 százalékra emelkedett. Nagyon megbízható alapja sikereinknek a kollektíva egyöntetű törekvése. Ügy érzem, hogy az Ü2em dolgozóinak nagy többsége érti: a magunk javát szolgáljuk a pontossággal. Ezzel magyarázható például, hogy csökkent a váratlan géphibák száma. Januártól áprilisig még átlag öt géphibát kellett jegyeznünk, most ugyanany- nyi időre számítva általában csak hármat. — Mikor töltik a szabadidőt? — A minden második szombat mellett döntött a kollektíva. Sok szempontból jobb ez. mintha például a munkanapokat rövidítenénk, így évente 26 munkanapja lesz szabad mindenkinek. Azért is jó ez a megoldás, mert így kevesebb lesz az úgynevezett rövid szabadság, a félnapos vagy egynapos eltávozás. Ilyen kedvezményeket csak valóban kivételes esetekben adunk. Mindez azt jelenti, hogy sokkal kevesebb munkaidő veszteséggel számolhatunk. A másik nyomós érvünk, ami szintén a kéthetenkénti szabadszombat mellett szól, évekre visszamenő tapasztalatunk az, hogy a munkalendület, s így a teljesítmény is Nemesfűzt telepítenek Kosárfonó üzem létesül Tisza- püspökiben Kísérletképpen négy évvel ezelőtt tíz holdon nemesfűzt telepítettek a tisza- püspöki Rákóczi Tsz-ben. A fűz megfakadt és díszlik a vizenyős talajban. Termelése is kifizetődő, a főzött vessző után holdanként tízezer forint árbevételhez jut a szövetkezet. Feldolgozva még ennél is nagyobb a jövedelem. Az idén újabb 20 holdon telepítettek nemesfűzt, két év múlva pedig 100 holdra növelik a termőterületet. — Megindult a visszaáramlás a szövetkezetbe — tájékoztat Zsarnai Béla elnök. — Az idén 71 jelentkezőből öt ven új tagot vettünk fel. Közöttük sok a fiatal, munkát kell adnunk tagjainknak. Ezért telepítünk nemesfűzt. A télen kosárfonó üzemet létesítünk. A nyugati piacon is keresett cikk a magyar fűzfatermék. — Tiszapüspökiben hozzáértő emberek is vannak. Munkát, kereseti lehetőséget kapnak az új melléküzemág révén. mindig a legalacsonyabb szombatonként volt. — Vannak, akik eddig hét órát dolgoztak naponta, az egészségre ártalmas munkakörökben. Az ö munkaidejük hogyan alakul? — A hét órás munkanappal, dolgozók száma nálunk aránylag alacsony. Mindösz- sze félszázan vannak. Természetek, hogy az ő eddigi 42 órás munkahetük 38 órára csökken. — Milyen elfoglaltságot, szórakozási lehetőséget teremtenek az üzem külön, böző társadalmi szervei a szabadidőben pihenni, szórakozni szándékozóknak? — Feltétlenül tartózkodunk attól, hogy bármiféle értekezletet szervezzünk ezeken a szabadnapokon. Szorgalmazzuk viszont, hogy a természetjárók köre, a kerékpárosok. a teniszezők és más, különböző sportköreink minél több embert von zzanak. Számolunk viszont azzal is, hogy a faluról bejárók is frissebbek, pihentebbek lehetnek a szabadnapok után még akkor is, ha kertjükben, háztáji területükön dolgoznak a szabadnanokon. B. E. Hta Túikevére hazajöttek a vörös katonák Út a külvárosból Tömeges mérgezés a Rákóczi Tsz-ben Rádió és televízió műsor Az elnök nem hajlandó harc nélkül visszavonulni De Gaulle feloszlatta a nemzetgyűlést — Pompidou marad — Demokratikus egység kormányt követel az HiP a kommunisták részvételével A tegnapi francia minisztertanácsi ülés sorsdöntőnek ígérkezett az utóbbi hetek eseményei után. Ezt támasztotta alá az elnök szerdai visszavonulása is. Megfigyelők ugyanis tudni vélik, hogy De Gaulle rencsze-; rint nagy elhatározásai előtt tér meg vidéki magányába. A „magány” ez esetben mégis csak részben jutott ki a köztársasági elnöknek. — Tegnapelőtt ugyanis egy vargabetűt tett, mielőtt Eglissesbe ért: Elszászban meglátogatta vejét Alain de Boissieu tábornokot s vele valamint több más katonai vezetővel tanácskozott. A. társalgás eredménye, illetve az ennek nyomán született elnöki elhatározás tegnap délután került nyilvánosságra, miután végétért a háromnegyed órás minisztertanács. De Gaulle röviddel az ülés után hatperces rádióbeszédet mondott. Ebben közölte a francia néppel, hogy nem mond le és nem mondatja le miniszterelnökét, Georges Pompidout. — Közölte, hogy a június 16- ra kitűzött országos referendumot meghatározatlan időpontig elhalasztják, továbbá, hogy feloszlatja a nemzetgyűlést és új parlamenti választásokat ír ki. Míg az elnök hangját sugározta a francia rádió, Pompidou — az általa „megerősített” kormányfő — máris munkához látott; az UPI értesülése szerint megbeszélést tartott Messmer hadügyminiszterrel továbbá a belügyminisztérium és a rendőrség magasrangú beosztottjaival is. Az Elysée palotában Louis Joxe igazságügyminiszter pedig hivatalosan közölte az érdekelt tisztviselőkkel és újságírókkal, hogy a kormány sem mond le, de a Pompidou kabinetien belül bizonyos átalakításokat hajtanak végre. A gyorsan pergő gaulleista akciókhoz tartozik, hogy a minisztertanács ülésének időpontjában a Concorde tér környékén már gyülekeztek a tegnap estére meghirdetett Gaulle-oárti tüntetés résztvevői. A jelenlegi politikai válság kezdete óta ez az első tüntetés a köz- társasági elnök mellett. • Csütörtökön reggel még a minisztertanács drámainak ígérkező ülése előtt összeült a Francia Kommunista Páft Központi Bizottságának plenáris ülése is. Waldeck Röchet, a Francia Kommunista Párt főtitkára a párt központi bizottsági ülése után rövid nyilatkozatot adott. Kijelentette: — Alapvetően meg kell változtatni a politikát és (Folytatás a 2. oldalon) Pillantás a belkereskedelemre Az országos jelentések alapján most készítették el a Belkereskedelmi Minisztériumban a tájékoztatót: hogyan alakult május első felében a kiskereskedelmi forgalom. Alapvető tendenciát tekintve az áruforgalom az év első négy hónapjának megfelelően fejlődött. A ruházati cikkeknek — a húsvéti vásárlások miatt — figye- Iemreméltóan magas üteme jelentősen mérséklődött. A májusit megelőzőnél kedvezőbben alakultak viszont a vendéglátás bevételei, míg a bolti élelmiszer és vegyesiparcikk forgalom nem változott lényegesen. Vessünk egy pillantást az alábbi táblázatra, amely számokkal illusztrálja a kiskereskedelmi áruforgalom alakulását, az elmúlt év azonos időszakának százalékában. (Országos adatok.) Január— Május Január április 1—15 május : Bolti élelmiszer 109 108 109 Vendéglátás 104 107 105 Ruházat 106 101 / 104 Vegyesiparcikk 108 107 108 összesen : 107 106 107 Szakemberek megítélése szerint az év ecdigi szakaszában a kereslet iránya nagyjából megfelelt az elmúlt évben tapasztaltaknak. Ami azt jelenti, hogy a bolti élelmiszerekből és vegyesiparcikkekből a lakosság vásárlásai az átlagosnál jobban növekedtek, a ruházati áruk kereslete a tavalyinál némileg mérsékeltebben alakult. Január óta az állami kiskereskedelem forgalma hat százalékkal, a szövetkezeteké 9 százalékkal növekedett, ami nem utolsó sorban azt is bizonyítja, hogy a szövetkezeti kereskedelem mind erőteljesebben veszi ki részét a lakosság ellátásából, részben hálózatának bővítésével, korszerűsítésévé’,, részben árukínálatának növelésével, szélesítésével. Áruforgalomról, fogyasztásról lévén szó, felmerülhet a kérdés, vajon a tervezett 1968. évi 112 milliárdos forgalomhoz képest mi a helyzet jelenleg. Május 15-ig idő-arányosan a 112 milliárdos forgalomnak mintegy 36 százaléka teljesült. Nagyjából tehát azt mondhatjuk, hogy a fogyasztók a várható mértékben vásárolnak, s mivel a kereskedelem áruellátása általában kielégítő, valószínűnek látszik, hogy az egész évre tervezett 112 milliárdos forgalom megvalósul.