Szolnok Megyei Néplap, 1968. május (19. évfolyam, 101-126. szám)
1968-05-29 / 124. szám
1968. május 29. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP s KEDVES OLVASÓINK! Tíz brigád versengése Lassan befejeződik a márciusban tartott közvéleménykutatás anyagának feldolgozása. Feltételezzük, hogy olvasóinkat érdekli a közvéleménykutatás eredménye, ezért a mai naptól e rovatban megkezdjük annak ismertetését. A kiküldött 30000 kérdőívből 8009 érkezett vissza — kitöltve. Tehát a megkérdezettek 26,5 százaléka válaszolt szerkesztőségünknek. Ez önmagában is nagy sikernek, rekordnak számít, összehasonlításként: a kecskeméti Petőfi Népe közvéleménykutatása alkalmával a megkérdezettek 7 százaléka válaszolt. A Veszprém megyei Naplónál 19 százalék, a pécsi Dunántúli Naplónál 6,2 százalék, a győri Kisalföldnél 11,2 százalék és az Élet és Tudománynál 2 százaiéit volt a visszaérkezett kérdőívek száma. Ami a válaszadók összetételét illeti: 42 százalék a munkás és paraszt, 21 százalék alkalmazott, 5 százalék értelmiségi és 32 százalék egyéb, elsősorban tanuló, háztartásbeli és nyugdíjas. Életkor szerint: 47 százalék 35 év alatti, további 22 százalék 36—45 év közötti, 13 százalék 46—55 év közötti és 18 százalék 56 év feletti. Iskolai végzettséget tekintve: 5 százalék egyetemet vagy főiskolát végzett, 18 százalék érettségizett, 43 százalék 3 általános iskolával rendelkezik 3-1 százaléknak ennél alacsonyabb iskolai végzettsége van. Az adatokból levonható az a következtetés, hogy a véleményadók összetétele nagyrészt tükrözi Szolnok megye demográfiai összetételét, ezért — valamint a vélemények magas száma miatt — a vélemények összesítése nemcsak a lap szerkesztéséhez nyújt felbecsülhetetlen segítséget, hanem a megye állami és társadalmi szarvéi számára is elfogadható és feltétlenül megfontolandó tanulságokkal szolgál. Végül idézzük a közvéleménykutatás tudományos feldolgozását végző szakemberek — a Hírlapkiadó Vállalat közvéleménykutató csoportja — általános értékelésének néhány mondatát: „Mindenekelőtt meg kell állapítanunk, hogj az olvasók és a szerkesztőség között meleg érzelmi kapcsolat van. Az olvasók a lapot szeretik, így a kritikai megjegyzéseik is annak további javítását célozzák. A lap olvasóinak közéleti érdeklődése igen magas színvonalú, véleményük a megye társadalmi, politikai életének kereszt- metszeté1 adja.” LVASÖINK Wjty Sohase feledjük ! 1944. június 2-ának reggele, amikor a második világháborúban oly sokat szenvedő és éhező városunk dolgozói, polgárai elszenvedték hazánk egyik legpusztítóbb angol—amerikai szőnyeg- bombázását, örökké emlékezetes marad. Az éjszaka a légelhárító ágyúk dübörgésétől volt zajos. A malomszögben és a járműjavító környékén — mint később megtudtuk — szórványos bombázások voltak. Az emberek kíváncsian nézték a váratlan „tűzijátékot”. Akkor még senki sem gondolta, hogy bombák tömege süvít majd városunk felett. Almosán ébredt a város e szörnyű reggelen. Ragyogó napsütés volt, még az utolsó bárányfelhő is elbújt a végtelen égbolton. Mindenki végezte megszokott munkáját. A vasútállomásra egymás után futottak be a frontra menő, illetve onnan érkező katonai szerelvények, a menetrend szerinti vonatok. A mai gyorsáruraktár környékén ezrével álltak a német katonák, várták, hogy bejuthassanak a fürdőbe. Egyszer csak megszólaltak a szirénák, s azzal majdnem egyidőben a ragyogó égbolton megjelentek az ezüst halálmadarak. Szinte pillanatokkal később hull- tak-záporoztak a pusztító bombák. Percek , alatt dőlt romba a vasútállomás környéke. Pusztult a szegénynegyed — a Kisgyep. A robbanó bomba nem kiméit senkit. Kioltotta gyermekek, öregek, fiatalok, édesanyák, édesapák, vasutasok, munkások, egész családok életét. Azt hiszem nagyon sokan vagyunk még, akik közvetlen szenvedő alanyai voltunk e szörnyű katasztrófának. Nagyon sokan vagyunk, akik még ma is gyászoljuk akkor elveszített szeretteinkét. Az angol—amerikai hadvezetőség — a német megszállás ürügyén tervszerűen pusztította a polgári lakosságot is. Ugyanezt teszik ma az ame . ,aiak Vietnamban — és mindenütt, ahol megvetik a lábukat. Nekünk, akik akkor életben maradtunk, s utódainknak is, napi munkánkkal kell harcolnunk azért, hogy útját álljuk az ismételt világégésnek. Kada János Szolnok Készülnek a VIT-re A „Barátság próba” feladatait lelkesen végzik a karcagi Gábor Áron Gimnázium KISZ-es fiataljai. Most egy kiállítást rendeztek azokból az ajándékokból, amelyekei a VIT-re készítettek. A diákok zászlókkal, albumokkal, hímzésekkel és egyéb apró tárgyakkal akarnak kedveskedni a ÍX V/T -en résztvevő fiataloknak. Orsi Julianna Karcag A jászalsószentgyörgyi Petőfi Tsz-ben a szocialista brigádmozgalom egyre szélesedik. Amíg 1965-ben még csak egy brigád tizenegy taggal, addig az idén már tíz brigád százhúsz taggal versenyez a szocialista brigád cím elnyeréséért A brigádok között nemes versengés alakult ki. Egyik sem akar lemaradni a másiktól és éppen ez a küzdelem tölti meg tartalommal tevékenységüket. Részt vesznek a politikai oktatásokon, védik a közös vagyont és munkájuk minőségére is nagyon ügyelnek. Röviden az eredményekről. A Zalka Máté tehenész munkacsapat 2800 literről 3600 literre emelte a tejtermelést tehenenként. A Kállai Éva és a Gagarin nevét viselő növénytermesztő munkacsapat a társadalmi munka végzésében, a tanulásban emelkedett ki. A Hámán Kató kertészeti munkacsapat egy vak tsz-tag háztáji földjének kapálását vállalta el. Egyébként a többi brigád is különböző módon segíti az idős tsz-tagokat. A most épülő pártház és tanácsháza építési munkálataiból is részt kértek. Tóth G. József Jászalsószentgyörgy Népvándorlás a BNV-rc Mentesítő vonatok kellenének, s nemcsak a kétnapos ünnepek alkalmával, hanem egy ilyen kisebb méretű nép- vándorlás idején is, mint a Budapesti Nemzetközi Vasár. Hiába, a vidékiek is kíváncsiak az ipari vásárra. Vasárnap, május 26-án a nyíregyházi személy — 7.35-kor indult tovább Szolnokról — már ide „telt házzal” érkezett. A gyerekekkel utazóknak meg csak jutott ülőhely a szerelvény első vagonjában, az uvasok egy része állt, illetve utazott, ahogy tudott. Este visszafelé hasonló volt a helyzet, azaz a gyerekek megszaporodtak. A vasutasok dicséretére legyen mondva, még egy kocsit csatoltak a mozdony után részükre. A sok utas, akinek ismét nem jutott ülőhely a Nyíregyházára tartó személyvonaton, sajgó lábon álldogált, ami a vásári séta után jelentős teljesítmény. Miért nincs mentesítő vonat, ha ennyi az utas? — kérdezték sokan. Tényleg! Miért nincs? L. N. Szolnok Válasz Kun szentmártonba Egy kunszentmártoni olvasónk a községben tapasztalt hibákat tette szóvá. Ezekről levélben értesítettük a községi tanács elnökéi, akitől meg is érkezett a válasz. Hely hiányában csak töredékét adjuk közre olvasónk észrevételeinek, illetve mindjárt az azokra adott válaszoknak is- A vasútállomáson nem lehet péksüteményt kapni, pedig az utasok szívesen vásárolnának, különösen a reggeli órákban. A válasz: a MÁV Utasellátó Vállalat kezelésében levő pavilonban a tárolást is „kiálló” cukrászsütemények, cukorkák és italáruk kaphatók. Péksüteményt nem tudnak tárolni. (Szerintünk, ahol cukrászsüteményt lehet tartani, ott jól elfér a péksütemény is. Illetve: egy hét alatt lemérhető lenne, hogy péksüteményből körülbelül mennyi fogy, így tárolni se nagyon kellene.) Olvasónk megírta azt is: van ugyan a vasútállomástól nem messze egy falatozó, de az csak fél nyolckor nyit. Nem is szívesen mennek oda, mert sok az ittas ember, informátorunktól megtudtuk, hogy a vasútállomástól 150 méterre levő fmsz-falatozó reggel 5-kor nyit. s 6 órától mór frissen sült lángost vásárolhat az éhes utas. Inkább délután találni már ott ittas egyéneket. Az fmsz vezetősége gondoskodik arról, hogy az italméréssel kapcsolatos előírásokat betartsák. Szóvátette olvasónk a vasbolt elégtelen áruellátását is. Mint megtudtuk, előfordult, hogy a megrendelt árut nem szállították időben a nagykereskedelmi vállalatok. Az üzletben fellelhető egyéb hiba megszüntetése érdekében intézkedett az fmsz vezetősége. SZ ERKESZTp! ebietek 22 éves háztartásvezető, Törökszentmiklós: A kerékpárra való gyermekülés ára 60 Ft. 15 Ft az átalakító hozzá. Korábban valóban 45 + 15 Ft-ba került a gyermekülés. Miért nem volt az új 'ár átvezetve a gyermekülésen a törökszentmiklósi KE- RAVILL-boltban? — ezt mi sem tudjuk. Sz. K.-né, Besenyszög: Levele szerint a hagyatéki eljárás során az örökösöket ügyvéd képviselte. Ezért azt tanácsoljuk, hogy forduljon hozzá és kérje el a közjegyző hagyatékátadó végzését. A hagyatékátadó végzéssel, vagy annak másolatával keresse fel a telekkönyvi hatóságot (Szolnok, Kossuth Lajos út 1.) annak megállapítása céljából, hogy a telekkönyvi átvezetés a hagyatékátadó végzésnek megfelelően történt-e. Téves te- lekkönyvezés esetén a telekkönyvi bejegyzés helyesbítése kérhető, A hagyatékátadó végzés rendelkező részét azonban 10 évvel az ö'rökség megnyílása után sikerrel támadni nem lehet ,,69 éves" — Túrkeve: A Ptk. 141. §-ának rendelkezése szerint a tulajdonostársakat az ingatlan hasznai tulajdoni hányaduk arányában illeti meg. Ilyen arányban terheli őket az ingatlan fenntartásával járó kiadás is. Az állag megóvásához és fenntartásához feltétlenül szükséges munkálatokat bármelyik tulajdonostárs jogosult elvégezni; az ilyen kiadások ráeső részét mindegyik tulajdonostárs viselni köteles. Az ingatlan állag- megóvásával kapcsolatos költségek egy részét tulajdonostársától tehát annak idejében követelhette volna. A jogos követelések is azonban 5 év után elévülnek. Leveléből az sem tűnik ki, hogy az ingatlant ki használja. Amennyiben Ön lakik benne, a kialakult gyakorlat szerint az ingatlan karbantartását, valamint adóját annak használója köteles fizetni. Levelében az ingatlant terhelő adósságok kifizetéséről is ír. Az ingatlan terheit a hagyaték átadásakor lehetett volna a hagyatéki vagyonból levonni. Új jogszabály az egyetemi felvételről A felsőfokú oktatási intézményekbe való felvétel rendje — néhány módosítástól eltekintve — évek óta alig változott. Ez mindenképpen megnyugtatóan hatott a pályázókra, hiszen a követelmények és a vizsgarend pontos ismeretében készülhettek e szellemi erőpróbára. Érthető hát, ha most is ebből a szemszögből vizsgáljuk a most megjelent művelődésügyi miniszteri rendeletet, amely a felsőoktatási intézményekbe való felvételt szabályozza. Jelentősek-e a változások, s milyen jellegűek? — Ezek a legfontosabb és legkézenfekvőbb kérdések most, a felvételi vizsgák közeledtével. Az új rendelet tulajdonképpen a régi szabályozás és az időközben kiadott módosítások összegezése, egyetlen jogszabályba való foglalása. — Megmarad továbbra is tehát a felvételi rend stabilitása. Az edeigi tapasztalatokra épülve egyértelműbbé teszik, egyszerűsítik az eljárásokat, mégpedig úgy, hogy növekedjen a felvétel gyakorlatában a demokratizmus. Itt van például az esti és levelező tagozatra való jelentkezés. Régebben másfél éves munkaviszony kellett hozzá, de a gyakorlatban — ezt mindenki tudta! — a fiatalok a középiskola elvégzése után csak két évvel kérhették felvételüket. — Most a középiskolák nappali tagozatán végzők már az érettségit követő esztendőben megkezdhetik a munka melletti tanulást. (Természetesen a középiskola estilevelező tagozatán érettségizők azonnal pályázhatnak felvételre). Kimondja az új rendelet azt is, hogy a jelentkezési lapon közölt véleményéről, javaslatáról a középiskola írásban értesíteni köteles a fiatalokat is. A munkahelyi véleményt pedig úgy ismerhetik meg a pályázók, hogy visszakapják az üzemtől, hiszen ők továbbítják azt a többi irattal együtt az egyetemre. Arra is lehetőség van, hogy mentesítsék a felvételi vizsga alól azokat, akik az előző években már vizsgát tettek a választott intézményben és szakon, ók természetesen az előző évben szerzett pontszámúkat „őrzik”. Húsbavágó változásra csak a tanulmányi versenyek országos döntőinek első tíz helyezettjének, valamint a televízió „Ki miben tudós?” vetélkedőinek győzteseinek és második helyen végzettjeinek kell felkészülniök. — ök ugyanis mindenféle viís- ga nélkül kerülhettek be eddig, ha a felvételi vizsga bármelyik tárgyában helyezést értek el a versenyen. Így előfordult azonban, hogy az egyik szaktárgyból középiskolai versenyt pyert és felvett hallgató a másik tárgyban már az első évben megbukott. E kedvezőtlen tapasztalatok hatására most előírták, hogy (a matematikán és a fizikán kívül, — amelyből továbbra is elegendő a teljes vizsgamentesítéshez az egyikben való megfelelő helyezés) a második felvételi tárgyból vizsgát kell tenniök a tanulmányi versenyek és tv-vetél- kedők helyezettjeinek is. Az új rendelet fő vonala tehát megegyezik a régivel, sőt az említett változások! is egybevágnak vele. Készüljenek nyugodtan a vizsgákra mindazok, akik az idén állnak rajthoz, mert a verseny — s ezt végképpen nem lehet az új jogszabály számlájára írni! — előreláthatólag sokhelyütt érős lesz. Ezért a figyelmet a tanulásra kell összpontosítani. T. L. APRÓHIRDETÉSEK ÁLLÁS: ÉJJELIŐRT azonnal felvesz a Szolnoki Nyomda. ADMINISZTRATÍV munkakörbe gépírni tudó munkaerőt keresünk. KIOSZ • Járási Helyi Csoport. Szolnok, Ságvári u, 5. I. em. SZOLNOK^ 1. számú postahivatal hírlapkézbesítőket és postai kézbesítőket vesz fel. Jelentkezni lehet a hivatal főnöki irodájában. ASZFALTJUKÉ Nö szakmunkást azonnali belépéssel felvesz a Debreceni Közúti Építő Vállalat. Jelentkezni lehet Szolnok, Verseghy u. 7/c. 16 ÉVET betöltött lányokat szövő átképzésnek felvesz a Jaquard Szövőgyár A betanítás idején 750.— Ft fizetést adunk. — Albérleti szállást biztosítunk. Jelentkezés írásban a Jaquard Szövőgyár üzemgazdasági osztályán. Budapest, xm., Szekszárdi út 19—25. A KISÜJSZALLASI Tejüzembe félstabil középnyomású kazánhoz vizsgázott fűtőt keresünk. Felvétel esetén útiköltségét megtérítjük. — Cím: Kisújszállás. Pillangó út 11. Polgár. A KÖZÉPTISZAI Állami Gazdaság Bánhalma számviteli osztályvezetőt keres — mérlegképes könyvelői, vagy közgazdasági egyetemi végzettséggel. Állami gazdasági gyakorlattal rendelkezők — előnyben részesülnek. Fizetés megegyezés szerint. Felvétel esetén 2 szoba közművesített lakást biztosítunk azonnali beköltözéssel. Jelentkezés írásban — a részletes önéletrajz és működési terület leírásával. BUDAPESTI Fűrészek Szfolnoki Üzeme Szolnok, Vöröshadsereg u. 15. felvételre keres: gépírónőt és technikumi végzettséggel faipari szakmában jártast művezetőnek, — (lakást biztosítani nem tudunk) valamint csökkent munkaképességű férfit éjjeliőri állás betöltésére^ _______________ A SZFALTOZÓ segédmunkásokat szolnoki munkahelyre felveszünk. Szolnok Városi Tanács Házilagos Építési csoportja. Jelentkezni lehet: Kossuth tér 9. AZONNAL felveszünk gyors-gépírót, árubeszerzőket, rakodókat. MÉK Ki- rendeltség Szolnok, Téglagyár u. 9. KÖZÉPFOKÚ nyelvvizsgával rendelkező érettségizett munkaerőt felvételre keres pénzintézet. Jelentkezés önéletrajz beküldésével Szolnok« Postafiók 109. ADAS-VÉTEL: 1400 db vadonatúj pala szegéllyel, kúppal és szögekkel eladó. Szolnok, Rózsa F. u. 8. SÖTÉT kisipari kombinált szekrény két személyes rekamié- val eladó. Szolnok, Ságvári krt. #. I. lépcsőház, II. e. 9. 17 h után. A KARCAGI Állami Gazdaságban magas- nyírósaljú pedigrés f. merínói kosok kaphatók. VENNÉK magánostól vagy közülettől bármilyen rendszerű jó karban lévő számológépet, Kummer Mihály Szolnok. József Attila u. 46. —- Telefon: 13—83. INGATLAN: ir*ma MEZÖTÜRON. Tárcsái Vilmos úí 19 számú kettöszobás ház beköltözhetően eladó. KUNSZENTMARTON Mátyás király u. 12 számú 3 szoba összkomfortos családi ház eladó. Részben beköltözhető. Érdeklődni lebet: Mátyás király 39 sz. alatt. 200 négyszögöl telek eladó. — Szolnok, Dembinszky út 16. Érdeklődni: Téglagyár u. 10. GÉPJÁRMŰ: JÓKARBAN lévő Da- nuvia és Danuvia— Csepel eladó, a kettő 3000-ért. Baunok, Fegyvernek, Kiss János u. 11. MŰSZAKI vizsgázott M—20-as személygépkocsi eladó. Tisza- püspöki, Lenin u, 112. szám. ÜJSZERÜ MB. 1000 Skoda és M—72 oldalkocsis motor eladó. Szentes. Lenin út 86. szám.' 407-es Moszkvics műszaki vizsgával eladó. Boné Mihály CserkeszöllŐ, — Erdészház. EGYÉB: FIGYELEM: — Galambtenyésztők! Bede János, Szolnok* Kolozsvári út 92 sz. alatti lakos Budapest röpgólyás fal- kája V. 23-án elma- gaslott. Akihez ilyen lábgyűrűs galamb került, kérem érte- sitsen. _______________ S ZEMÉTSZEDÖ gépkocsinkkal közüle- tektől, lakosságtól szemétszállítást rendszeresen vagy esetenként megrendelésre vállal a Törökszentmiklósi Városgazdálkodási Vállalat. FELHÍVJUK a kö- zületek és a lakosság figyelmét,, hogy villanyszerelő és vízvezetékszerelő munkát röv»d határidőre vállalunk. Török- szen'miktósi Város- gazdálkodási Vállalat, Kossuth h, r- . 112 szám. 9