Szolnok Megyei Néplap, 1968. május (19. évfolyam, 101-126. szám)

1968-05-04 / 103. szám

4 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 19SS. májas 4. Magyarország—Szovjetunió válogatott labdarúgó mérkőzés Régóta kísért olyan hatal­mas érdeklődés labdarúgó mérkőzést, mint a ma délután sorrakerüló Magyarország— Szovjetunió találkozót. A tét rendkívül nagy: melyik vá­logatott csapat kerül az Euró­pa Bajnokság négyes döntő­jébe? A páros mérkőzésen először Budapesten, a Nép­stadionban játszik a két csa­pat, a visszavágó egy hét múlva lesz Moszkvában. Eddig nyolc alkalommal rendeztek hivatalos Magyar- ország—-Szovjetunió találko­zót Ebből magyar szempont­ból; 1 győzelem, 3 döntetlen, 4 vereség, a gólarány 7:11. Érdekes, hogy az egyetlen magyar győzelem Moszkvá­ban született, Budapesten még nem győzött a magyar csapat. Ma? Mindkét helyen biza­kodnak, mindkét fél győzni akar. Jakusin, szovjet edző szerint döntőnek is beillik az összecsapás. A magyarok ka­pitánya, Sós Károly optimis­ta. Az óriási tét miatt régen látott, izgalmas mérkőzésre van kilátás, amit a Magyar Rádió és Televízió is közvetít ma délután 16.50-kor. Szeretnének látványos vízilabdát játszani Ma: rajt a bajnokságban Hétfőn, kedden kétkapus mér­kőzés az Egri Dózsával, szerdán uszóverseny, amelyen indultak a Játékosok is. Csütörtökön újabb edzőmérkőzés volt Buda­pesten a BVSC ellen, ami már főpróbának számított, pénteken meg egy edzés a ma este baj­noki rajt. Er. a Szolnoki Dózsa OB 1-es vízilabda csapatának c heti programja az OSC elleni mérkőzés előtt. S míg idáig el­jutottak— Január S-án tornatermi és szabadtéri edzésekkel kezdték meg a felkészülést és április 30-ig 310 edzést tartottak. Fo­kozatosan tért át a csapat az uszóedzésekré, majd kétkapus mérkőzések következtek itthoni és idegenbeli ellenfelekkel. Az cdzéslátogatottság kielégítő volt, a játékosok 90 százaléka majd­nem mindig megjelent. A fölté­telekre nem lehet panasz. Biz­tosítva volt a tornaterem, a kéthetes edzőtábor, a fedett és a nyitott useoda, s ilyen jő kö­rülmények között még nem ké­szült fel bajnokságra a Dózsa. Nézzük a játékosokat: Cser­venyák, Vezsenyi P., Borzi és Esztergomi egyaránt 1* éves. Pintér és Urbán 24—24, Szabó 26, Kulcsár dr, 27, Kádár SS, Konez S3, Kanizsa 35 éves. Az életkor elég változó, ami részben elő­nyös, részben hátrányos. Előny, hogy sok a fiatal, aki--lelkese­désben, akaraterőben, erőnlét­ben felveheti a versenyt a leg- jobbakkal g ezzel pótolhatja ta­pasztalatlanságát, Hátrány, hogy a nagyobb tudású Idősebb já­tékosok és a fiatalok között nagy a korkülönbség, a akik ezt hivatva lennének betölteni, — Kulcsár dr.. Kádár — nem tudtak rendszeresen edzeni, rá­adásul Kulcsár dr. elég súlyos kézsérülésslel bajlódik. Mit hoztak az eddigi edző­mérkőzések? A Dózsa helyen­ként nagyon jól játszott, még idegenben is. Nyugodt, higgadt, folyamatos játékuk elismerést váltott ki a szakemberek között. Volt persze ügy is, hogy aka­dozott, döcögött a játék. Ezek Hétvégi SZOMBAT IDEGENBEN SZEREPELNEK a Szolnoki Dózsa OB I-cs vízi­labda csapata az OSC ellen Bu­dapesten, Martfű NB IJ-os röp­labda csapata a Ganz-MAVAG ellen. VASÁRNAP ATI,ETIKA Megyei kiválasztó verseny, Szolnok, MÁV sporttelep, ». KOSÁRLABDA NB II férfi: Karcagi Fáklya- Kőbányai Sör Törökszentmiklósi, a.-.-,. Női: Szolnoki Vörös Me­teor— BVSC Szolnok. Ko/HH/da- agi Szakiak. 10.30. Tm. Fáklya -DVSC Törökszentmiklós, 11. KÉZILABDA NB I B: Martfű—'Tatabánya Martfű, 11. NB II: Kilián -SE— Hódmezővásárhelyi Textil Kilián pálya. 10. Megyei I o.: Szó. Olajbányász—Túrkeveí Gépjav. Tisza-liget, 17. LÖVÉSZÉT MNK U. forduló, Szolnok, — MHSZ lőtér, «. RÖPLABDA NB II férfi: Szó. TIT ASZ— ZFSE T1TASZ pálya, 10.30. SAKK Megyei I o. csb. TV. forduló: K un.,/.fnt marton—Mezőtúr, Olaj­bányász—Spartacus, Jászberényi Lehel—Martfű, Kisújszállás— Karcag. Szabadnapos: Jászbere- Bffl Vasas, ntán ml várható a bajnokság­ban? Jósolni, sőt valamilyen he­lyezést biztosra venni a legna­gyobb könnyelműség lenne. A regi mércével sem sfcabad mér­ni. a mostaniak tudását nem le­het párhuzamba hozni az ..arany­csapatéval”. Ügyesek, tehetsé­gesek, szorgalmasak a fiatalok, türelmesen bízni kell bennük. S itt engedtessék meg egy kis kitérő. Sokan bosszankodnak amiatt, ha rosszul sikerül egy-egy át­adás, biztos helyzetben nem lő­nek, vagy kimarad a büntető. Ilyenkor jönnek az ingerült be­kiabálások, Hétközben beszél­gettünk a játékosokkal, akik egyöntetűen elmondták, hogy itthon félnek játszani. Lövés előtt, büntelődobáskor, remeg a kezük, mert ha valami nem jól sikerül, biztatás helyett szidást kapnak. Itthon minden­ki bírál, követel, egyszóval el­lenük szurkol. Ügy véljük, fölösleges ennek a hátrányait elemezni. Ha a város közönsége magáénak érzi a csapatot, akkor egyöntetűen álljon mögé, biztassa, bátorítsa s ez magával hozza a jó ered­ményt is. Mi bízunk abban, hogy a Szolnoki Dózsa nem vall szégyent. Kanizsa Tivadar edző közis­merten nem szeret nyilatkozni, azért sikerült néhány mondat ereiéig szóra bírni. — A sorsolással kezdem. In­duláskor rendkívül nehéz soro­zatunk lesz. Négy fővárosi csa­pattal játseunk, valamennyi ne­héz ellenfél s ebből három mérkőzés Budapesten lesz. Min­den eredmény elképzelhető, — megpróbáljuk a lehető legtöbb pontot összegyűjteni. Persze ez sok tényezőtől függ. Kérjük a közönséget, hogy az eddiginél jobban támogassa a csapatot. Igaz, a vizilabda nem annyira látványos, mint régen, de meg­próbálunk olyan vízilabdát ját­szani, ami újból kicsábítja a szurkolókat az uszodába. Talán sikerül a 3-tól az 5. hely va­lamelyikén végezni. * — Pí T-, műsor TORNA Ottörő olimpia megyei döntő I, o., Szolnok, Költői u, 9. CSZAS Szolnok városi szövetség ver­senye, Damjanich uszoda, 10. VÍZILABDA Országos serdülő bajnokság: Szolnok—Eger Damjanich uszo­da. 12. LABDARCfGAS NB IT: Jb. Lehel—Szegedi Dó­zsa Jászberény, 16. Bürgés. Szn. MA V—Kecskeméti TE Szolnok, MÁV sporttelep, 10. Berta. Szó. M.AV—Martfű úttörő 14.45. NB III: Szabó Lajos SE—Török­szenfmiklos Mezőtúr, 17. Mig- róczi. Megyei I o,: Cibakháza— Mezőtúr 16/50, Balczó. Tiszaföld- vár—K. MEDOSZ Molnár. Szó. Cukorgyár—Jásziákóhalma 10.30, Gáli. Tóseeg—'Üjszápz 16.30 (Bé­li ésasabáról) , Rákóczi falva—Túr- . keve Sándor J. Karcag-—Kun­szentmártoni TE Bagó. Kunhe­gyes—Szó. Olajbányász (Debre* renből). Jb. Vasas—Jászárok- szallas 10.30, Csák II. IDEGENBEN SZEREPELNEK1 a labdarúgó NB I B-ben a Szó, MfE Miskolcon, az NB IU-ban Martfű Balassagyarmaton, a Szó. Vegyiművek NagykáJlón, a Kilián Máteszjűkán, a röp­labda NB H-bet> a JESE nők és a Szó. Dózsa férfiak Székes- fehérváron, a kézilabda NB TT- bén a martfűi lányok Kiskőrö­sön. az MTF. sakkozót az Izzó ellen, a felnőtt birkózók Szege­den a vidéki kötöttfogású baj­nokságon* APRÓHIRDETÉSEK AU*AS: SZOLNOK belterü­letén lévő vállalat alkalmaz gyakorlat­tal rendelkező köz- gazdasági techniku­mot végzett és szer­vezésben is jártas munkaerőt. Ugyan­csak alkalmaz meg­határozott időre szer­ződéssel gyakorlott gépírót. Jelentkezést írásban — „Gyakor­lott” jeligére a ki­adóba kérjük. BUDAPESTI Fűré­szek Szolnoki Üze­me Szolnok, Vörös­hadsereg u. 16. fel­vételre keres férfi és női segédmunká­sokat. Szállást nem biztosítunk. FELSŐFOKÚ vég­zettséggel növényvé­delmi, gyümölcs-,' Szőlőtermesztési gya­korlattal állást vál­toztatnék. „Növény- védelmi” jeligére a szolnoki hirdetőbe. NYOLCÉVES gya­korlattal rendelkező pénzügyi munkakör­ben (pénztárosi, — gépkönyveid) lak­hely változás miatt állást keres Szolno­kon. — Jászladány, OTP. Cseh Zoltánná. A SZOLNOKI Tég­lagyár férfi és női segédmunkásokat vesz fel. GÉPÉSZTECHNIKUS 5 éves mg. gépsze­relői gyakorlattal, hivatásos gépkocsi- vezető jogosítvány­nyal elhelyezkedne, „Lakás szükséges”, jeligére — a makói hirdetőbe. SZAKMUNKÁSO­KAT és férfi segéd­munkásokat felve­szünk. Textilnagy- ker. Váll Szolnok, Rckasi út. AZONNALI belépés­sel, jó kereseti le­hetőség biztosítása mellett felveszünk kőműves szakmun­kásokat és segéd­munkásokat. — Je­lentkezés: Tiszaföld- vári Építőipari Szö­vetkezet iroda he­lyisége. ADAS-VETEL: OLAJKALYHA, vil­lanysülő és főzőlap eladó. Szolnok, Ba­logh Ádám u, 5* I. em. 2. EGY 3 kerekű utcai betegkocsi új álla­potban eladó. Szol­nok, Arany János 28. özv. Makai Barna- básné. BÖSENDOEFER rö­vid fekete zongora eladó. Szolnok, Bál­vány u. 2. Rózsatőújdonságok, kardvirághagymák, dísznövények. Kérje ingyenes árjegyzé­kemet. Koller Károly dísznövény kertészete. Budapest. III., pf. 22. KETSZEMÉLYES re- kamiélc, garnitúrák, fotelágyak részlet- fizetésre. — Kérjen képes árjegyzéket. Román kárpitos Bu­dapest, Nagymező u. hatvanhat. ÁLLAMI Gazdasá­gok ! Termelőszövet­kezetek ! Fürészpor almozásra korlátlan mennyiségben kap­ható. Szék- és Kár­pitosipari Vállalat Debrecen, Salétrom u. 5. szám. MOTORCSÓNAK test eladó. Megtekinthe­tő Szolnokon a Ki­nizsi csónakházban. * 16 HALÖSZOBA bútor ágybetéttel együtt, asztal, székekkel el­adó. Szolnok, Bál­vány u. 16., föld­szint 2. Érdeklődni: 16 órától. INGATLAN KERTES családi ház beköltözhetően, sür­gősen eladó; Szol­nok, — Kertváros, Szellő u. 3. — Érd.: Szellő u. 1. A MENTETLENEN 537 négyszögöl szán­tó eladó. Érdeklőd­ni Szolnok, Rozma­ring u. 10. HÁZHELY sürgősen eladó, 114 négyszög­öl Jászberény. Ká­posztáskert, Mozsár utca 7. AZONNAL beköltöz­hető háromszobás házamat eladom. — Szolnok. Sütő u. 19. I. emelet. TÖRÖKSZENTMIK­LÖSON kétszobás családi ház azon­nal beköltözhetően eladó. Törökszent­miklós, Lenin u. 89. GAZDASÁGI ház beköltözhetően el­adó. Jakab István Jászberény* Honvéd utca 27. ELADNÁM kétsZoba kertes házamat ber- házi lakásért. Érd. 5 után Szolnok, Vö­rösmarty út 16. CSERKESZÖLLÖ belterületén családi ház azonnal beköl­tözhetően eladó, -w Cím a kiadóban. SZOLNOK, Durst utca 52 alatti négy­szobás családi ház sürgősen eladó. Ér­deklődni : — Hável, Bálvány u. 25. KETTÖSZOBAS össz­komfortos, gázos, OTP-s új lakásun­kat eladnánk az ed­digi költségek meg­térítése ellenében. ,,Szerény kis bérleti lakáscserével” jel­igére a szolnoki hir­detőbe. JÁSZBERÉNY, Bo- tond utca 2 szám alatti új összkom­fortos családi ház sürgősen eladó. Ér­deklődni a helyszí­nen. JÁSZBERÉNY. Üj- erdp 257 szám alatti tanya 2 családnak is alkalmas beköl­tözhetően eladó. Ér­deklődni a helyszí­nen. SZOLNOK vasútál­lomásnál főúton — szoba-konyha kam­rából álló házrész beköltözhetően ol- cs/ón eladó. Érdek­lődés 17 óra után. Jósika u. 5. LAKÁSCSERE: MISKOLCI belvárosi kétszoba összkom­fortos telefonos la­kásom megegyezői*- sei elcserélném ha­sonló szolnokira. Le­veleket kérek: Bu­dai Károly Miskolc, I. Kommün u. 2. ELCSERÉLNÉM kis­pesti garzon lakáso­mat szolnoki köz­pontban lévő hason­lóért. ,,Május” jel­igére a szolnoki hirdetőbe. GÉPJÁRMŰ: FELÚJÍTOTT álla­potban lévő 407-es Moszkvics 38 000-ért eladó. Törökszent­miklós, Árpád u. 8. PANNÓNIA kifogás­talan állapotban el­adó. Szolnok, Sziget u. 7. szám. 140-es Skoda jó ál­lapotban elfogadha­tó áron eladó, Kis­újszállás, Rózsakért étterem. KITŰNŐ Pannónia sürgősen eladó. — Simsont beszámítok. Jáger. Kisújszállás, MÁV pályaudvar. I őb 250-es Csepel motorkerékpár jó ál­lapotban eladó. Kis Simsont beszámítok. Mészáros Ernő. Rá­kóczi falva, Kossuth u. 11/h. WARTBURG De Lux eladó, vagy Ö km- rei Moszkvicsért el­cserélném. Bakos. — Mezőtúr, Beloiannisz u. 1/a. SKODA U02-es el­adó kitűnő állapot­ban Mezőtúr, kór­ház. Papp. ELADÓ CL rendszá­mú Moszkvics 403-as személygépkocsi — 50 000 km-rel. Nagy István Ujszász, Jász u. 6/a. ÜZEMKÉPES Pan­nónia eladó. Szol­nok, Lehel u. 6. KITŰNŐ állapotban lévő K. 175-ös mo­torkerékpár olcsón eladó. Szolnok, Kck lozsivári u. 77. AUTO Union DKW 000, műszaki vizsgá­zott eladó. Kisüjr szállás Széchenyi u* 13. Dr. Tóth. 407-es Moszkvics — műszaki vizsgával — 40 000 Ft-ért eladó. Cserkeszöllő, erdész- ház. Boné Mihály. 1000-es Wartburg De Lux 9000 km-rel eladó. Mezőtúr, vil-i lanytelep. ZETKA—JÁWA 175- ös majdnem új ál-* lapotban. eladó. — Jászberény, Sár­mány u. 4. PANNÓNIA 250-cs motor, üzemképes, eladó. Jászberény, Rákóczi u. 24. WARSAWA jó álla­potban, üzembiztos eladó. Tóth Sándor, Jászalsószentgyörgy, Fő u. 29. Jő állapotban lévő Skoda Octávia el­adó. Szolnok, Belo­iannisz u. 13. Tele** fon: - 21—95. WARTBURG De Lux eladó. Megtekinthe­tő szombaton és va­sárnap. — Mezőtúr, Asztalosl u. 3. Fény­képésznél. JÖKARBAN lévő 250- es Csepel oldalko­csival eladó. Rákó- czifalva. Hunyadi J. u. 7. szám. EGYÉB: GARÄZS kiadó! — Szolnok. Vosztok u. 6. I lépcsőház, — Kárpáti. ÖNTÖZÖTELFP CS csőkút készítést, — szobafestő cs mázo­ló munkát közületek részére Is határidő­re vállal a Jászbe­rény! Városi Tö- VALL. Bercsényi út 50. szám. HAJDÚSZOBOSZ­LÓN folyóvizes üdü* lőszobák kiadók. — Cím: Hajdúszobosz­ló. Postafiók 12. ELVESZETT szolno­ki állomásiról — TF 055171 sz. női fekete kerékpár. Aki vala­mit tud róla, kérem jelenkezzen a rend­őrségen. HÁZASSÁG 5« EVES nőtlen 190 cm magas* szakmun­kás férfi megismer­kedne házasság cél­jából korban hozzá­illő lánnyal. „Hóvi­rág” jeligére a szol­noki hirdetőbe. Cukorrépa átvevőnek adminisztratív munkában jártas férfi és női munka- vállalót keresünk. Jelentkezés: írásban Magyar Cu­koripar Szolnoki Cukorgyára, Répaosztály címre. Ingyenes 8 hónapos ,, MŰVEZETŐK É P Z O tanfolyamra jelentkezhetnek kőműves, ács-állvá­nyozó és vasbetonszerelő szakmunkások. A tanfolyam helye: Kecskemét, Cegléd, Baja. SZAKMUNKÁSKÉPZŐ vagy könny űgépkezelőképzö tanfolyamra jelentkezhetnek építőipari betanított segédmunkások. A tanfolyam helye: — kőműves: Kecskemét, Cegléd, — ács-állványozó: Kiskunhalas, Baja, — vasbetonszerelő: Baja, — szobafestő-mázoló: Kecskemét, — könnyűgépkezelők épző: Kecskemét, Cegléd, Baja. UOKOMOBILKAZANFÜTÖKEPZÖ öt hónapos tanfolyam Kecskeméten és Baján indul; A tanfolyam ideje alatt szakmának megfelelő ál­landó munkát, teljesítménybéres keresetet biztosí­tunk. 10—15—20 Ft különélést és hazautazási hoz­zájárulást fizetünk. Munkaruhát, munkásszállást és ebédet biztosítunk. Szabadszombat van. Érdeklődök levelezőlapon kérjenek tájékoztatót. Bács megyei Állami Építőipari Vállalat KECSKEMÉT, Klapka u. 34. Az EVM Szolnok megyei Állami Építőipari Vállalat azonnali felvételre keres gyors és gépírónőket, gépszerelő szakmunkásokat, lakatosokat, kőműveseket, kubikosokat, valamint 1 fő kovács szakmunkást Jelentkezni lehet: ÉVM Szolnok megyei Állami Épí­tőipari Vállalat Szolnok, Ady Endre o. 117/c. A Szolnok megyei Tanács Vasipari Vállalata felvesz gyakorlattal rendelkező marósokat Jelentkezni lehet: a központi Gyártó Özemben, — Szolnok, Hunyadi János u. 4, 7—Í2 óráig. A Tiszagyendai Lenin Mg. Tsz 1968. évben mindennemű gépi munkát vállal tolólapost is. — 10 000 mh-ig. A Bábolnai Állami Gaz­daság felvételre keres üzem­gazdászt s angol—orosz levelezőt. Jelentkezés írásban má­jus 10-ig a gazdaság cí­mén. A Szolnok Megyei Tanács Vasipari Vállalata eladás­ra felajánl 1 db A D A 3 tonnás felújított motorral ellátott üzemképes darusgcpkocsit. A fent említett gk. megtekinthető egész nap Szol­nok, Hunyadi u. 4. sz. alatt. T jubileumi hetek, Centrum 4tuliiízu iilibán jubileumi árak a Luna pressz kávéfőző 320.— Ft helyett 160.— Ft. NDK elektromos fogkefe 3 db fogkrémmel és elemmel együtt 204.— Ft helyett 123.50 Ft. Férfi hosszú ujjú ing 205.— Ft helyett 120.— Ft. Május hó 6-tól 31-ig a cipő, konfekció, méter és mű­szaki osztályokon vásárolt 100.— Ft-on felüli blokk­másolatok jutalomsorsoláson vesznek részt. CENTRUM ARUHA71 Szolnok, Ságvári E. u. 3. Szállítmány kísérőket alkalmaz a Szolnoki Tej­üzem. Vidékiek részére Szolnokon munkásszál­lást biztosítunk.

Next

/
Thumbnails
Contents