Szolnok Megyei Néplap, 1968. május (19. évfolyam, 101-126. szám)

1968-05-22 / 118. szám

2 SZOLNOK MEGYEI NfiPLAP 1968. májú» 22. Uj politikai helyzet Olaszországban Külpolitikai helyzetkép AZ UPI hírügynökség telefotója bejárta a világot. Az Unita, az Olasz Kommunista Párt lapjának címoldalát ábrá­zolja, rajta nagybetűkkel egyetlen szó: Győzelem. Valóban minden várakozást túlszárnyaló eredményt ért el az Olasz Kommunista Párt a mostani választásokon. Több mint nyolc és fél millió olasz állampolgár szavazott a kommunisták pártjára, amely — ez a választások után nyilvánvalóbb, mint valaha — a legnagyobb politikai tényező, amely képes szem­beszállni azzal a vonalvezetéssel, amely a belpolitikában a nagymonopóliumok érdekeit, külpolitikában a NATO orien­tációját képviseli. Az olasz kommunisták sikerének jelentő­ségét csak növeli, hogy az egyház és az állami bürokrácia dühödt kommunistaellenes kampányt folytatott és nem vá­logatott az eszközökben. Ennek ellenére szinte nincs az országnak olyan vidéke ahol a kommunisták ne törtek volna előre. Nemcsak az iparilag fejlett északi és középső vidéke­ken gyarapították szavazataikat, hanem Szicíliában és a dél »ötét nyomorövezeteiben is. Figyelemreméltó, hogy jelentő­sen javította pozícióit a proletár egység olaszországi szocia­lista pártja, amely a parlamenti választásokon külön a sze­nátusi választásokon azonban a kommunista párttal együtt indult. A kereszténydemokrata és a köztársasági párt megtar­totta ugyan pozícióit, valamelyest gyarapította is szavaza­tait, Nenni szocialista pártja azonban hatalmas veszteséget szenvedett. Több mint másfél millió szavazatot veszített ez a párt. A következtetés nyilvánvaló: a munkás választók be­nyújtották a számlát annak a pártvezetésnek, amely elfor­dult a szocialista párt hagyományaitól és a burzsoá pártok szövetségét kereste. Az olasz tömegek egészséges politikai érzékét mutatja, hogy a neofasiszták zajos kampányuk és nem jelentéktelen pénzügyi forrásaik ellenére kevesebb szavazatot kaptak, mint az előző választásokon. A választások után Luigi Longo ki­jelentette: „most új helyzet nyílik meg az országban és a parlamentben. Mi kezdeményezően fogunk szembenézni ez­zel az új helyzettel. A kereszténydemokrata párt ma egy olyan tömörüléssel találja magát szemben, amely képes lényeges alternatívát szembehelyezni a bal-közép politikájá­val és összeforrni égy egyre szélesedő tömegmozgalommal”. Az olasz választások végeredménye Az olasz belügyminisztérium kedden reggel tette közzé a vasárnap és hétfőn megtartott szenátusi választások vég­eredményét. Mint a jelentésből kitűnik, összesen 30 244 321 szavazatot adtak le, amelyek a következőképpen oszlanak meg: KORMÁNYPÁRTI KOALÍCIÓ (Zárójelben közöljük az 1963-as eredményeket) Szav. sz.: % Mandátum: Keresztény Demokrata Párt 10 955 458 38,3 135 (9 579 081 — 34,9 — 133) Egyesült Szocialista Demokrata és Szocialista Párt 4 349 668 15,2 46 (4 593 365 — 20,3 — 58) Olasz Köztársasági Párt 626 604 2,2 2 (223 350 — —) A koalíció összesen 55,8 százalékot kapott az 1963-as 58,3 százalékkal szemben. ELLENZÉK Az Országház Elnöki Tanács tanácstermében folynak a magyar—mongol tárgyal»* sok. Magyar részről a tárg yalásokat Losonczi Pál, az Elnöki Tanács elnöke, mon­gol részről Zsamszrangijn Szambu, a Mongol Népköztársaság Nagy Népi Hurálja elnökségének elnöke vezeti. (MTI foto — Vigovszki Ferenc felvétele) Nagygyűlés a mongol vendégek tiszteletére Kádár János, a Magyar Szocialista Munkáspárt Köz­ponti Bizottságának első tit­kára kedden délben fogadta Zs. Szambu mongol állam­főt. akit a látogatásra elkí­sért Mjatavin Lhamszuren, a minisztertanács mellett mű­ködő állami munka- és bér­bizottság elnöke* Luvszan- dorzsnij Tojv, a külügymi­niszter első helyettese és Magalzsavin Zsamszran, bu­dapesti mongol nagykövet. Zs. Szambu, a Mongol Népköztársaság Nagy Népi Hurálja Elnökségének elnö­ke feleségével, valamint kí­séretével kedden délután a Május 1. ruhagyárba látoga­tott el. A vendégekkel együtt részt vett a látogatá­son Losonczi Pál. az Elnöki Tanács elnöke feleségével, Kisházi Ödön, az Elnöki Ta­nács helyettes elnöke és Nagy Józsefné könnyűipari miniszter is. Az üdvözlések után a gyár tanácstermében Kovács Jó­zsef, az üzem vezérigazgató­ja tájékoztatta a vendégeket a Május 1. ruhagyár munká­járól, eredményeiről, ter­veiről- Megemlítette, hogy a gyár kollektívája részt vesz az Ulan-Bator'oan VÁLTOZÓ MUNKA­HELYRE keresünk lakatos, szerelő szak és segéd­munkásokat Külszolgálat! költséget, havonta egyszeri haza­utazást, hetenkénti ha­zautazási költség hozzá­járulást, szállást térí­tünk. Bérezés teljesít­ménybér, kereset korlá­tozás nélkül. Jelentkezés: Fémmunkás Vállalat Szerelési Üzem Budapest, XIII., Lomb u. 11. sz. alatt. Felvétel esetén a felutazási költ­séget megtérítjük. épülő konfekcióüzem terve­zésében, segítséget nyűit a szakemberek képzésében, fi tájékoztató után üzemlátoga­tás következett. A mongol államfő többhelyütt szívélye­sen elbeszélgetett a szala­goknál dolgozó asszonyokkal érdeklődött munkájukról, életükről. Az üzemlátogatás utár a mongol vendégek a gyár művelődési termében nagy­gyűlésen találkoztak az üzem dolgozóival. A nagygyűlésen — a mongol és a magyar himnusz hangjai után — Losonczi Pál mondott be­szédet. Szovjet katonai küldöttség Iránban A Zaharov marsall által vezetett szovjet katonai küldöttség kedden folytatta iráni hivatalos látogatását. A küldöttség utazást tesz az országban és ismerkedik annak nevezetességeivel. Hétfőn este Zaharov mar­sall a teheráni szovjet nagy- követség épületében foga­dást adott Arján tábornok az iráni hadsereg vezérkari tőr " nek tiszteletére. A foga .iásón részt vettek a szo­cialista országok nagyköve­tei is. A Dominikai Köztársaság­ban élő, Haitiből menekült politikai emigránsoktól szár­mazó értesülések szerint hét­főn fegyveres partizánok szálltak partra Haitiban. A gerilla-egységek egy na­gyobb inváziós haderő elő­őrsei. A partraszállók meg­erősítették állásaikat és egy rádióadót állítottak fel, ame­lyen keresztül felkelésre szó­lítják Haiti elnyomott né­pét. Duvalier elnökdiktátor, aki 1957 óta tartja kezében a hatalmat Haitin, katonai egységeket küldött a part­Losonczi Pál és Fock Jenő fogadta Ardeshir Zahedit Losonczi Pál, az Elnöki Tanács elnöke, továbbá Fock Jenő, a kormány elnöke ked­den délután a Parlamentben fogadta Ardeshir Zahedi iráni külügyminisztert, va­lamint a kíséretében levő Mohammad Reza Amir Tey- mourt, az iráni parlament külügyi titkárhelyettesét és Mohammad Hassan Pouya- nit, az iráni külügyminisz­térium osztályvezetőjét. A szívélyes hangulatú, baráti találkozókon jelen volt Péter János külügyminisz­ter és Várkonyi József, ha­zánk iráni nagykövete. Részt vett a látogatáson Abdol-Ahad Dara. Irán ma­gyarországi nagykövete is. A látogatás után az iráni vendégek megtekintették a Parlament épületét. Ardeshir Zahedi, a ha­zánkban tartózkodó iráni külügyminiszter kíséretével együtt kedden délelőtt a Budapesti Nemzetközi Vá­sárra látogatott el. Elkísérte a vendégeket Péter János külügyminiszter, Szarka Ká­roly külügyminiszterhelyet- tes és Várkonyi József, ha­zánk iráni nagykövete. vidékre, ahol felvették a harcot a gerillákkal. A hétfő délutáni órákban ismeretlen nemzetiségű re­pülőgépek bombákat dobtak a fővárosra, megrongálva az elnöki palotát. Bombázták az északi partvidék egyik na­gyobb városát is. A haiti partraszállás és a bombázások hírét egyébként az ország washingtoni nagy­követe is megerősítette Az események hátteréről r.em nyilatkozott, mint mondotta, „minden szomszédos ország gyanús”. Partizántámadás Haiti ellen Hazaérkezett Olasz Kommunista Párt és a Proletár Egység Olasz Szocialista Pártja 8 580 476 30,0 87 OKP, 14 PEOSZP 1963-ban az Olasz Kommunista Párt 6 991 889 szavazatot kapott (25,5 százalék) és 85 mandá­tumot. A PEOSZP-nak, amely az előző válasz­tások után szakadt ki a szocialista pártból, ed­dig 12 szenátora volt. Olasz Liberális Párt Kedden este Kállai Gyu­1 934 061 6,8 16 (2 065 901 — 7,5 ­19) lának, az országgyűlés elnö­kének vezetésével hazaérke­zett egyhetes belgiumi láto­M. S. I. (újfasiszta) 1 304 478 4,6 11 (1 414 750 — 5,2 ­15) gatásáról a magyar parla­menti küldöttség. Népi Dem. Unió 311 973 1,0 2 (429 412 — 1,6 — 2) a magyar parlamenti küldöttség Ostromállapot Franciaországban De Gaulle kormányátalakításra készül — Amnesztia a diákoknak A francia kormány De Gaulle tábornok elnökleté­vel kedden délben az Elysée palotában rendkívüli ülést tartott. A félórás tanácsko­zás célja — hírügynökségi jelentések szerint — a gaz­dasági életet szinte teljesen megbénító sztrájkmozgalom­mal és a kormány ellen be­nyújtott bizalmatlansági in­dítvánnyal szemben terve­zett intzékedések körvona­lazása volt. A sztrájkban részvevők száma kedden délben el­érte a nyolc milliót, miután a gaulleista rendszer elleni országos tiltakozó mozgalomhoz kedden a banktisztviselők és más köz- alkalmazottak is csatlakoz­tak. A Reuter szerint egész Franciaországban valóságos ostromállapot uralkodik. A sztrájk a gazdasági élet szin­te valamennyi ágazatát érin­ti és az anyaghiány előre­láthatólag a most még mű­ködő iparágakat is rövide­sen megbénítja. Bár a kormány igyekszik megnyugtatni a közvéle­ményt, hogy az ellátási ne­hézségek inkább látszólago­sak, mint valóságosak, a banktisztviselők sztrájkja miatt minden bizonnyal a készpénz lesz az a „hasz­nálati cikk”, amely a leg­hamarabb elfogy. — Néhány bank kedden rövid időre ki­nyitott, de tartalékai na­gyon hamar kiapadnak, ha a francia nemzeti banktól nem kapnak utánpótlást. Eddig egyetlen összetű­zésről sem érkezett jelentés a rendőrség és a sztrájkoló munkások között. A gyárakat ellenőrző mun­kások nagy fegyelmezett­séget tanúsítanak és — nyilván a diákzavargások elleni brutális fellépésből okulva — a hatóságok hig­gadtságra intették a rend­őrséget is. Mindamellett, mint a Reuter rámutat, ezekben a napokban De Gaulle rend­szere fennállása óta a leg­súlyosabb politikai és gaz­dasági válságot éli át. Meg­figyelők valószínűnek tart­ják, hogy De Gaulle elnök — amennyiben a kormány túléli az ellene benyújtott bizalmatlansági indítványt — rövidesen, talán már a jövő héten átalakítja kor­mányát. Mint már jelentet­tük, a Francia Kommunista Párt hétfőn este kiadott nyi­latkozatában a De Gaulle- féle kormányzat eltávolítá­sát és baloldali koalícióval való felváltását sürgette. A francia kormány kedd délben megtartott rövid rendkívüli ülésén jóváhagy­ta annak a törvénynek a tervezetét, amely amnesztiá­ban részesíti a Quartier La­tin-ben, a párizsi diákne­gyedben lezajlott diáktün­tetések letartóztatott rész­vevőit. A kormány ezzel az intéz­kedéssel a sztrájkmozgalom terjedését próbálja megaka- dálvozni, De Gaulle elnök emellett az államfői hivatalhoz kö­zelálló körök értesülése szerint azt is tervezi, hogy népszavazást rendel cl po­litikájáról. Ennek keretében vitára bo­csátja a kormány hosszúle­jára tii szociális és közokta­tásügyi reformjait, amelyek a demokratikus pártok ré­széről máris nagy ellenál­lást váltottak ki. A tábornok-elnök a jú­niusra tervezett referendum­mal azt szeretné bebizonyí­tani, hogy az egész országot megrázó politikai és gazdag sági válság ellenére rend­szere szilárd. A népszava­zást előreláthatólag pénteken jelenti be az államfő. A baloldali pártok, első­sorban a Francia Kommu­nista Párt, folytatják az erő­feszítéseiket valamennyi bal­oldali és demokratikus erő összefogására. Hétfő délután az FKP felhívást adott ki, amely arra szólított fel, hogy mindenütt az országban ala­kítsanak akcióbizottságokat a demokratikus egység népi kormányának létrehozása ér­dekében. Ez a kormány — hangzik a felhívás— kifog­ja majd elégíteni a dolgozók legfontosabb követeléseit, mélyreható reformokat hajt végre, hogy kivonja az államot a kapitalista monopóliumok uralma alól, demokratikus tervet léptet életbe a szociális és gazda­sági fejlődés előmozdítására és megszervezi az állam­polgárok részvételét az or­szág gazdasági, politikai és kulturális életére vonatkozó határozatok meghozatalá­ban. Sztrájkolok a Párizs—Lyon- pályaudvar irányító post hivatalának kapujában. (Telefoto — MTI Külföldi Képszolgálat)

Next

/
Thumbnails
Contents