Szolnok Megyei Néplap, 1968. április (19. évfolyam, 78-100. szám)

1968-04-14 / 88. szám

1968. április 14. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 7 MEGGYES LÁSZLÓ: HAJÓK A TISZÁK „ . •. mondd a nehezen mondhatni !“ — A költészet napja Szolnokon Péntek este a Ságvári művelődési ház emeleti klubtermében gyülekeztek e „szép szó” szolnoki ba­tátái, hogy részt vegyenek a költészet napja tisztele­tére rendezett kia ünnep­ségen. Két kői tó látogatott ex alkalomból a városba, Ne­mes Nagy Ágnes és Lator László. Bessenyei György Iroda­lomtörténész, egyetemi do­cens bevezetőjéből a köl­tészet napjának és magá­nak a költészetnek a je­lentőségét méltatta. Beszélt a magyar líra XX. századi nagy megújulásáról, Ady- nak és József Attilának eb­ben a lírában elfoglalt he­lyéről és a mai magyar költészetről, amely a leg­nemesebb hagyományokra épül. Nemes Nagy Ágnesnek és Lator Lászlónak nem­csak annyi közük van > költészethez, hogy ők ma­guk költők. Sok-sok költe­mény, dráma és prózai mű fordítói is. Brecht Kurá­zsi mama című drámája például Nemes Nagy Ag­nes fordításában került színre a szolnoki Szigligeti Színházban. Ezenkívül Cor­neille cicijét, Racine, Mo- liere színműveit is lefordí­totta. Lator László a latin klasszikusok mellett Shakes­peare, Bum« Victor Hugo, Lermontov. Biok. Pratolini fordítója. A bevezető után Hege­dűs Ágnes, a Szigligeti Színház Jászai-díjas mű­vésznője a két költő mű­fordításaiból szavalt, töb­bek között Victor Hugo, Bumyin, Lermontov versei­ből mondott el néhányat Katona Tamás az Euró­pa Kiadó lektora bemutat­ta Nemes N«gy Ágnest és Lator Lászlót, beszélt köl­tészetükről és a mai ma­gyar lírában elfoglalt he lyükről; A költők felolvasása titán ismét Hegedűs Agnes sza­valt. A műsor Nemes Nagv Ágnes Lila fecske című kötetéből vett gyermekver­sekkel fejeződött be. B. A. — ......... . ­G oodman Aeei FELES KEDVEZMÉNNYEL A népművelés és otthona H osszú hetek múltak el a debreceni II. Országos Népművelési Ankét öli;. Sokan azt gondolták, a tisztántúli disputa lezárja a népművelés problémáival kap­csolatos vitákat — a hatás viszont a viták továbbgyűrűzése volt. Ez helyes is. Mert igaz ugyan, hogy már 1966-ban országos méretekben ismertette a Népművelési Ta­nács a népművelés 5 éves tervezéséhez (1966—1970) kidolgozott irányelveit — ám azóta is naponta megütköznek a nézetek: milyen a korszerű népművelés és milyen az elavult: össztársadalmi ügy-e a nép­művelés vagy kisebb közösségekre kellene bízni és így tovább. A hozzászólók főleg a népművelők olda­láról nézik e kérdés-komplexumot. Már­pedig ez óhatatlanul ahhoz vezet, hogy a jámbor óhajtások nem állják ki a minden­napi gyakorlattal való szembesítést. Arról van szó ugyanis, hogy kevés, a köznapok gyakorlatában megvalósítható tanács hang­zik el a „hivatásos” népművelők köréből. Nagyon helyesen hangsúlyozták a tézi­sek, hogy közérthető, világos, a népmű­velést segítő műkritikára volna szük­ség. De lám egy olyan filmnél, mint pél­dául Jancsó Miklós Csend és kiáltás-a, mind a filmet dicsérő, mind az alkotást elutasító kritikák zöme a dramaturgok, rendezők, esztéták szűk körének szóltak s csak nagyon kis mértékben tájékoztatták a tájékoztatásra szoruló olvasót arról: érdemes-e megnéznie a filmet, s ha igen, akkor miért A művelendő falusi nép is sok fontos tényt közölhetne igényeiről. Ez annál i« fontosabb, mivel a falu összetétele a sze­münk láttára változott meg. Az országos népművelési hálózat kiépítésének kezdeti szakaszában a falvakban a népművelők szántóvető, VI—VIII. elemis, vagy annál alacsonyabb végzettségű emberekkel szá­moltak, akik nagyon hálásak bármilyen kis ismeretterjesztő tevékenységért, ami az 5 pallérozásukat szolgálja. Ma ritka az olyan parasztcsalád, ahon­nan ne járna el valaki az iparba. Megso­kasodott falun az érettségizettek száma. A tv és a rádió viharos ütemű elterje­dése magas színvonalú művészi élmé­nyek sokaságát kínálja a nagy tömegek­nek. És a korszerű ismeretek olyan mennyiségét, ami szinte már földolgoz- hatatlan. Nyilvánvaló, hogy ilyen körül­mények között néhány hagyományos is­meretterjesztő előadás nem kelt kellő ér­deklődést. Figyelemre méltó tény, hogy miközben a színházak és a mozik látogatottsága visszaesett, a művelődési otthonok közön­sége 5 év alatt 4 millióval nőtt. Holott nem titok: a művelődési otthon jellegű intézmények zömének nagyonis kifogá­solható az állapota. A lakosság jelentős része érzi a társas­élet hiányát. Ezért oly gyakori különösen falun, hogy társadalmi összefogással épí­tenek hajlékot a kultúrának. De elgon­dolkodtató jelenség, hogy a közös mun­kával megteremtett művelődési otthont sok esetben alig többen látogatják, mint ahányan a fölépítésében részt vettek. A látogatónak gazdának kell éreznie magát. A sok helyen szinte túltengő tilal­mi listák: pl. tilos a tv-hez nyúlni; tilos a sakkot bejelentés nélkül használni; tilos az újságot másik szobába átvinni — gyak­ran nemcsak a közös tulajdont óvják meg a rongálástól, de a kultúrházat is meg­kímélik a túlzott látogatottság „terhétől”. Ne feledjük, a látogatók nagy része nem azért megy ilyen helyekre, mert saját műveltségi szintjét gvötrőn alacsonynak találja. Szórakozni szeretne. Jókedvű* társas időtöltésre vágyik. Az is elégedett­séggel tölti el, ha úgy látja, megbecsü­lést élvez ezen a helyen, á kedvét keresi!:. A maximalizmus itt eredménytelenségbe torkollik. Ne csodákat hajszoljunk, inkább az a csöndes, mindennapi lehetőség lebeg­jen előttünk, amit például egy klub­könyvtár kínál. Az odaszokott falusi em­ber egyszercsak kinyúl a képzőművészeti albumért és belelapoz, mert a keze ügyé­ben van; egyszer ott marad egy szavaló­esten, mert a gyermeke már bolondul a versért Ha egyszerűen és vonzó szavak­kal beszélünk róla — kitárul érdeklődése a 2000-en túli jövő felé is... foglalkoztatni kezdik képzeletét a holnap gazdasági, technikai lehetőségei is. y an, aki örökre megmarad a csöndes ” diskurálás vagy tv-nézés mellett. Az sem töltötte fölöslegesen az idejét. A ta­pintatos, körültekintő népművelői tevé­kenység mégis sokak számára nyit ablakot a közös művelődés lehetőségeire. B. N. K. X Kennedy Re­pülőtér nyüzsgótt a húsvéti vaká­cióra utazók tö­megétől. Én is benn álltam a sor. bán. s vártam, hogy kiengedjenek a géphez, amely St. Louisba visz üzleti ügyben. s innen még aznap este vissza akar­tam térni az ün­nepre. Ekkor megpil­lantottam egy rendkívül bájos hölgyet, aki elha­ladt a sor mellett, és merőn bámult az utasok arcá­ba. Hirtelen meg­állt mellettem. — Bocsánat, — szólt — eflvenne engem feleségül? — Ezer öröm­mel — feleltem. — Akkor jó — bólintott és be- lémkarolt. — Csak egy kis probléma akad — folytattam. — Tudja, nekem már van... — Semmi baj. Én csupán azt szeretném, ha harminchárom százalékos ked­vezménnyel vált­hatnám meg a repülő jegy em.et. Ez pedia csak ak­kor lehetséges, ha férj-feleségként utazunk... Oh. egy dolgot még meg kell tudnom: ho­vá utazik? — St. Louisba. — Egyedül megy? — Igen. de mégsem csinál­hatjuk így■ — Miért ne? A hirdetések sze­rint harmincba- pmn százalék ked­vezményt kap, akt a feleségét is magával viszi. Én kifizetem a saját jegyemet, de meg. spórolom az ár egyharmadát, ha házasok vagyunk. — De nem va­gyunk házasok — szoltn m intőn. — Ugyan már — mondta, — Van itt egy na­gyon aranyos kis kápolna. — Ez lehetet­len... gyűrűnk sincs. — Énnálam akad — turkálni kezdett a kézi­táskájában. — Magammal hoz­tam arra az eset­re, ha találok va­lakit. aki felesé­gül vesz. Csak húzza rá az uj- jamra. Az emberek bá­multak ránk. Ujjúra húztam a gyűrűt. ismét megszólalt: — Mondja utá­nam: Ezzel a gyű­rűvel... — ,,Ezzel a gyűrűvel elvisz­lek egészen St. Louisig.” — Én Wichitá- ba megyek Ez a gép megáll St. Louisban, maga ott leszállhat, és én továbbmegyek. Odaértünk a pénztárablak elé. Az ifjú hölgii is behajolt az abla­kon. — Én is uta­zom. Féri és fe­leség együtt — harminchárom százalék, kedvez­mény. Igaz? — Igaz — szólt a pénztáros. — Szóval kettőt St■ Louisif — Néni — til­takozott újdonsült ismerősöm. — A férjem SU Louis­ba megy. Én pe­dig Wichitába. — Akkor vi­szont teljesáru jegyet kell vál­tania St. Louistói Wichitáig. Ha­csak uram ön nem megy később a kedven felesége után Wichitába. — Dehát nézze, az én jegyem re­túr, New York— St. Louis és még ugyanazon a na­pon vissza. — Csak nem azt akarja mon­dani, hogy nem tölti a feleségé­vel a húsvéti ün­nepeket? — Remek ötlet — élénkült fel az ifjú hölgy —, édesem, igazán el­jöhetnél velem Wichitába. — Nem mehe­tek! — Most már kiabáltam. — De meg kell tenned. Meg kell tennie, nem? — szólt s körülpil­lantott az embe­reken, biztatást várva, „Ez a fér. fi, aki az életét ígérte nekem, most még a har­minchárom száza­lékos kedvez­ményről se haj­landó gondoskod­ni!” Az emberek dü­hösen felmoraj- lottak... Megvettem a jegyet Wichitáig, vagy sem? Sosem fogom megtudni. Felébredtem. Mindennek az a sok tv-hirdetés az oka. A 3? száza­lékért már ma jd­nem bigámistát csináltak belőlem. Ausztráliába utazott Kovács Apollónia Már csomagolt, amikor beszélgettünk vele. Készült a négy hónapos ausztráliai turnéra, Fellép majd Sid- ney-ben, Melbourneben, Canberra-ban, és Pécsi Jó­zsef cigányzenekarával el­látogat Üj-Zélandba is. — Csendes, nyugodt beszédű, Talán csak fel-felvillanó parázsló tekintete árulja el a pódiumokról híres Ko­vács Apollónia-tempera- mentumot. Ismerik és sze­retik országszerte a nép­zene rajongói. Mostanában sokat kerül reflektorfénybe. Gyakran szerepel a televízió „Nóta­szó” című műsorában és pillanatok alatt megterem­ti a cigánydalok varázsos hangulatát. — Mikor döntötte el, hogy véglegesen a népdal­éneklést választja hiva­tásául? — „Csak úgy” alakult. Édesanyám gyönyörűen éne­kelt, főleg csíki és kalota­szegi dalokat. Talán tőle örököltem a daloló kedvet. Az első cukorkát is ének­kel kerestem meg. „Éne­kelj Pólika” — mondták, és én daloltam, a „gázsi” egy szem cukor volt. Aztán már nem hagyta abba az éneklést. Barátai, rokonai ösztönözték, „ta­nulj iskolában, Pólika, — kincs van a torkodban”. — És tanult. Kiváló tanárok oktatták. — így vált aztán énekes­nővé? — A sors iróniája, hogy mindezek ellenére sem let­tem népdalénekes. Eszten­dőkig prózai szerepeket játszottam és tagja lettem a nagwáradi Állami Ma­gyar Színháznak. De az énekléssel nem szakított. Aki egyszer meg­ízlelte a dalolás gyönyörét. az örökké hű marad hozzá. — Dalaimat egyre több­ször közvetítette a buka­resti rádió, készültek a hanglemezfelvételek. A döntő fordulatot egy véletlen hozta. Budapestről romániai körútra utazott a Magyar Rádió népzenei osztályának rovatvezetője, Grabócz Miklós zeneszer­ző. Meghallgatta Kovács Apollónia lemezeit a buka­resti stúdióban, és magá­val hozta. — En lepődtem meg a legjobban, amikor egyszer csak felhangzott a Kossuth­Kovács Apollónia adón egyik kedvenc nótám. Akkor Budapestre utaz­tam, hegy megtudjam, va­jon hogyan kerültek a le­mezeim a Magyar Rádió­ba? Megismerkedtem Gra­bócz Miklóssal, aki azóta a férjem lett. 1961-ben végleg Magyar- országon telepedett le Ko­vács Appolonia, s tempe­ramentumos cigánydalait a rádió szinte naponta su­gározza. — Nemrégiben Nagyrét községben szerepeltünk. — Kirobbanó sikert aratott együttesünk. Az öltözőben éppen a sminket mostuk le arcunkról, amikor berob­bant az ajtón egy hatal­mas, szálfa egyenes tartású férfi. Megállt előttem és így szólt: „Maga lelkem, nekem való ember. Igaz, elmúltam 60 éves de van egy kis megtakarított pén­zem, házam, legyen a fe­leségem”. Ekkor lépett be a férjem. Felálltam, rámu­tattam Grabócz Miklósra: i,A férjem”. Az öreg meg- hökkenve kihátrált De azért másnap küldtem ne­ki egy dedikált fényképet. — Melyik három hang­lemezt vinné magával egy ismeretlen földrészre? — Elvinném Beethoven: Ojvilág szimfóniáját, Kál­mán Imre operettdalait, és természetesen a magyar népzene kincseit. — Hol aratta legnagyobb sikereit? — Beutaztam már a vi­lágot, jártam Skandináviá­ban, Angliában, a Szovjet­unióban, mindenhol fel­forrósodott a hangulat, de úgy istenigazában: magyar közönségnek énekelek. — örül a távoli turné­nak? — örülök, művészi szem­pontból. De nagyon nehéz lesz családomtól távol. Fér- iemtől, az esküvőnk nap­ján kaptam egy szakács­könyvet. Már sok mindent megtanultam főzni. Félek, mire vissza in vök, elfelej­tem, és kezdhetem az egé­szet előírói. Kegős István Zalka Miklós : r Énekek éneke Érdekes munkával gazda­godott a magyar szatirikus irodalom. Zalka Miklós új kötetében az Énekek éne­kében bemutat eaV képze­letbeli magyar várost ab­ban a pillanatban, amikor megkezdődik a hotel Ke­leti Éden feldíszítése a bib­liai Énekek éneke szerelmi jeleneteivel. Noha a terve­ket a tanács eflözöleg elfő- godta, jóváhagyta és az alkotó művésztől megren­delte, a mű ellen felvonul a prüdéria. Látszólag arról van 'sző* megrontja-e a bibliai tör­ténetekből kiemelt néhány mozzanat a mai ifjúság er. kölesét vagy sem. Valójá­ban nem az ifjúság erköl­cse az igazi téma, hanem azoké, akik valamiféle pro­vincializmus állott vizein eveznek. Közéletünk peri­fériáiról vonultat fel jól is­mert típusokat és alaphely­zeteket. Gyűjteménye ez a mű azoknak a ayatraságok- nak, amelyeket képtelensé­gükben is észre kelt ven­nünk, hogy a szatíra, a gúny eszközeivel tegyük ne. vetségessé. Zalka könyvé­nek nagy érdeme az. hogy nem vállalkozik többre, mint amennyi a cél érde­kében szükséges, s ez a mértéktartás fokozza a ha­tást. Az Énekek éneke „együltőhelyes” olvasmány, rossz érzése azoknak sem támadhat tőle. akik ezt at inget akarva-akaratlan ma. gukra veszik. (Szépirodalmi Könyvkiadó4

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents