Szolnok Megyei Néplap, 1968. április (19. évfolyam, 78-100. szám)

1968-04-28 / 99. szám

1968. április 28. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 9 Reprezentatív bemutató vagy önvallomás? — Gondolatok a XI. Magyar Képzőművészeti Kiállításról — Nem a közelmúltban lezá­rult, a folyóiratokban or­szágos lapokban, a magyar kritikáról folytatott szenve­délyes vita ijesztett el, hogy szabályszerű kritika megírá­sával próbálkozzam, de úgy vélem, hogy a XI. Magyar Képzőművészeti Kiállításról, az immár egyre-másra meg­jelenő kritikák után nem lenne célszerű egy teljesség- le törő beszámolót írni; E helyütt inkább csak ar­ra vállalkozom, hogy a szol­noki művészek szerepléséről beszámoljak, néhány, a ki­állítás egészére vonatkozó gondolat kíséretében, A kritikákban vita tárgya, hogy vajon a kiállítás meg­felelőképpen reprezentálja-e képzőművészeti életünket, hogy tájon mindazok ott vannak-e a Műcsarnokban, akiknek olyan reprezentációs alkalommal ott kellene len­niük, és olyan művekkel-e, amelyekkel ott kellene len­niük. Sót, néhány kritikus még odáig is elment, hogy kijelentette, mindaddig, amíg a nemzeti kiállításon való részvétel presztízs-kérdés, Bsüri-hare lesz, meg kell elégednünk flyen színvonal­lal. Bár e megállapításban van némi igazság, es azonban csak féligazság. Mert mit is kémek számon a kiállítás­tól: kiemelkedő és vitatha­tatlan értékekét, holott az értékalkotáa kritériumai még bennük sem tisztázottak, így előfordulhat az is — mint állítom, hogy így is van — a kiállításon ott vannak ezek a kiemelkedőd vitathatatlan Értékű művek, csupán nem vesszük, vagy nem akarjuk észrevenni őket. Másrészt, a nemzeti kiállí­tás nem csupán ünnepi se­riek magyarázatát adja ér­tékítéleti mércénk tisztázat­lansága. egy alapvető esz­tétikai elbizonytalanodás mind a művészek, mind a kritikusok részéről), amely maga után vonja, hogy az alkotók egyrésze tartózko­dik-e „személyesebb, inti- mebb” világ határainak át­lépésétől, félve a kliséktől, a társadalmi szólamoktól, amelyekre néhány példát sajnos ezen a kiállításon is találunk. A kiállítás tehát egy átme­neti állapot pillanatfelvétele, átmeneti állapoté, mert a valóban igénye« művészek nem elégedhetnek meg egy zárt és zárkózott önmaguk­ba fordulással A tárlat pillanatnyi, műfa­jok közötti erőviszonyát te­kintve nem véletlen, hogy a grafikai anyag a leg­progresszívabb, legkiegyen­súlyozottabb. A Mai magyar grafika kiállítás nagy sikere után e válogatás szempont­jai is Jóval egyszerűbbek, kikristályosodottabbak let­tek. Ügy tűnik, hogy a gra­fikában a közönség és a hi­vatalos kritika számára egy­aránt elfogadott tény, amit • „nagy’’ műfajoknak, a szobrászatnak, táblakép fes­tészetnek még végig kell harcolnia, őszintén sajná­lom, hogy ebben az anyag­ban a szolnoki Gácsi Mi­hály csupán egy rézkarccal szerepel, holott a mai ma­gyar grafika polifóniájában sokkal jelentősebb hely il­letné meg. A festészeti anyag legki­egyensúlyozottabb, legponto­sabban körülhatárolható ré­sze, .íz úgynevezett álföldi ; festők munkái. Ezt a kiál­lítás egészéből tisztán ki­csengő, jellegzetes hangvé­telt a rendezők többé kevés­élő cáfolata mindannak, ami summásan konvencionális­nak ítéli ezt a művészetet. Modernsége nem a látvá­nyos, kísérletező formai meg­oldásokban rejlik, hanem ab­ban, hogy hű kifejezője egy életforma, dinamikus, el- ’ lentmon dósokkal terhes vál­tozásnak, fejlődésnek. A ka­talógusban szereplő Udva­ron című képe egyike a ki­állítás legkvalifikáltabb al­kotásainak. Ugyancsak e világ na­gyobb dinamizmusa teszi drámaibb erejűvé Chiovini Ferenc a tárlaton bemutatott A híd című képét, amelynek színvilága bizonyos monok- ronitása ellenére is sokkal feszítőbb, kifejező erejűbb, mint a művész bármelyik ko­rábbi alkotásában. Más úton. más módszerekkel ugyanezt a polonizálódást. az ellenté­tek harcát és egységét, a vi­liág dinamizmusát próbálja kifejezni Baranyó Sándor is, old szántén egy képével sze­repel a kiállításon. A kiállításon szereplő szobrászok között a szolnoki­ak létszáma teljes, mind­három szolnoki szobrász ki­állította műveit. A szobrá­szati anyag különben való­ban meglehetősen konven­cionális, elsősorban tartal­mi értelemben, mintegy az emlékmű szobrászat szűkös kereteibe merevedett (Nem véletlen, hogy sok emlékmű terv, szobor portré szerepel a kiállításon^ Nagy István hat kis kob­rát, a Játszó mackó I—III. és a Női figurák I—IH- cí­műeket mutatja be. Őszintén sajnálom, hogy hovatovább a művészt a miniatűrök szobrászaként tartják szá­regszemle, hanem önvallo­más is- És e vonatkozásban örülnünk kell annak, hogy nem olyan csillogó, látvá­nyosan nagyszerű, mert így őszintébben vall mai kép­zőművészeti életünk helyze­téről. problémáiról is. Ahogy mondani szokták: ez van, jelen pillanatban itt tartunk (nem is akárhol) esztétikai vitáktól fűtött ko­runkban a művészeket, az elmélyült művészeket ilyen magukemésztő problémák foglalkoztatják. E problémákat tükrözi a kiállítás „intim” hangvétele is, a „személyes” témák uralkodóvá válása; portré, csendélet, életkép. Alapvető probléma a társadalmi ér­deklődés beszűkülése, de én­be külön teremmel honorál­ták, azért csak többé-kevés- bé, mert ebből a teremből kimaradt néhány idetartozó művész és bekerült néhány olyan, akit csak nagyon .la­za szál vagy éppen semmi kapcsolat nem fűz az „al­földiekhez”. E külön teremnek azon­ban van egy hátulütője is, tápot ad újfent néhány kri­tikus izolációs törekvésének, akik ősparaszti, idejétmúlt szemléletűnek Ítélik ezt a művészetet és dicsérik olyan fiatal képviselőit, akik meg­ijedve a konvencionalizmus bélyegétől, sokszor kétes ér­tékű formalista megújítá­sára törekszenek e művé­szetnek. Szerencsére a szolnoki Se­rényi Ferenc nem tartozik közéjük. A kiállításon sze­replő bárom képe moai, H raon, holott • figurái még csak nem is kisplasztikák, hanem térplasztikák, igazán csak nagy méretben érvé­nyesülnének játékosan szel­lemes formai megoldásai. Simon Ferenc már több­ször kiállított, jól ismert művével M. L- portréjával szerepel a tárlaton, művét azonban ezúttal már nemes anyagban, bronzban állította ki, ami még jobban kiemeli kivételesen karakterisztikus, jellemábrázoló erejét. Szabó László körtefa Női feje nemes, egyszerű forma­teremtő erejével tűnik ki. A művész nagyvonalú esz­közökkel, az ábrázolás szűk­szavúságával az anyag és forma, a gondolat és techni­kai kifejezésének tökéletes egységét teremtette meg. Hideg Gábor PALICZ JÓZSEF: TANULMÁNY Uj angol tudományos fantasztikus film M. Koreywo: Szerencsés űrutazást! Amióta az első mestersé­ges hold, majd az első űr­hajó kijutott a világűrbe, az űrkutatás, az űrrepülés ál­landóan a figyelem közép­pontjában van. A világszerte megmutatkozó érdeklődés nem egyszerűen szenzáció- éhséget vagy olcsó kíván­csiságokat takar, hanem a XX. század emberének ter­mészet-átalakító vágyát, tu­dásszomját jelzi. Marek Koreywonak a Zrí­nyi Kiadónál megjeleni könyve az űrkutatás nálunk eddig kevéssé ismert — az űrrepülés biológiai, fiziológiai — problémáival ismertet meg bennünket. Alapvetően a földi előkészítés és az űr­repülés alatti élettani hatá­sokról szól, arról, hogy mit kell elviselnie az emberi szervezetnek, hogyan és mit táplálkoznak a repülés tar­tama alatt stb. Megismer­kedhetünk a felkészítés olyan eszközeivel, mint a rakéta­szán, a ,,vasséllő” és a „ca- mera silenta”. Janczar pro­fesszor és fiai Zbigniew a könyv „hősei" beszélgetésé­ből kiderül: bármilyen ve­szélyes is a meteor — kü­lönösen, ha tömegben érke­zik — a tragikus kimene­telű baleset lehetősége úgy­szólván minimális. Veszélye­sek azonban a különböző, az ember pszichikumából, a pszichikai feltételekből kö­vetkező balesetlehetőségek. Koreywo nagyon érdekesen fejtegeti a magány és az egymásrautaltság problema­tikáját, s megállapítja: az űr­hajós felkészítésének szinte legnehezebb próbája a ma­gány elviselésére való szok­tatás. A „Kiből válhat űrhajós" s a „Meg nem történt koz­mikus élmények" című feje­zetekből megtudjuk, hogy milyen szempontok alapján, milyen vizsgálatok után le­het valaki kozmonauta. A könyvel — amelyet Vara Tibor rajzai díszítenek — Balázsovichné Avarossy Éva fordította. (Zrínyi Katonai Kiadó, 1968). Stanley Kubrick, a világ egyik legleleményesebb film­rendezője befejezte a „2001: A világűr Odüsszeia-ja” cí­mű tudományos-fanlasztikus monstre filmjének forgatá­sát. A film négy évig készült, s 4 250 000 font sterlingbe került. A filmrendezőt mun­kájában űrhajózási szakér­tők, számi tógépgyár tó cégek és tudományos testületek tá­mogatták. A tudósok és szo­ciológusok abban voltak se­gítségére, hogy körvonalaz­ták, milyen lesz 2001-ben a földi élet. A film alapgondolata: más bolygókon is van élet A filmben, amelynek főszere­peit kevésbé ismert igazi asztronauták játsszák, nin­csenek különleges lények és halálsugárral operáló robo­tok. Gagarin, Glenn és Leo- nov utódai már a mai ember számára is teljesen elkép­zelhető 500 millió mórföldes űrutazásra indulnak a nap­rendszerben. A film elkészítését több, előre nem látott akadály hátráltatta. — Hollywoodi filmszakemberek egy ízben így tréfálkoztak Kubrickkel: „Mondd Stanley, a 2001 a film címe, vagy a bemutató dátuma?’' A film ősbemutatóját áp­rilis elején Washingtonban tartották meg. A londoni Casino Cinerama május 1-től tűzi műsorára. J. miKOLSZKIJt FELESÉGEM ÉS A ROBOTEMBER iíAz utolsó szó mindig az enyém!" (Feleségem gyakori mondása.) Reggel a feleségem felhívta a „PON­TOS IDÖ”-t. A kagylót az idős RO­BOT vette fel. Minden kérdés nélkül tudta, mi a tennivalója. — Tíz óra két- perc — mondta; — Az lehetetlen! — kiáltotta a fele­ségem. — Lehetetlen, hogy az én órám ennyire siessen; — Tíz óra két perc — ismételte a ROBOT. — Nem igaz! Az én „Volgám” már két éve percnyi pontossággal jár. Azt hiszem, magánál lesz valami baj. — Még egyszer mondom; tíz óra há­rom perc — erősködött kissé ingerülten a ROBOT. — Csak ne pimaszkodjon!... j^épzeld, valami konzervdoboz-féle mer engem lec­kéztetni — mondta a feleségem, miköz­ben felém fordult. — Mit szólsz ehhez? Mivel nekem ez az egész dolog fölöt­tébb tetszett, egy kukkot sem szóltam. — Pardon; — szólalt meg ismét a RO­BOT —, ha ön annyira biztos az órájá­ban, akkor mi a csodának kérdezősködik? Feleségem a logikus dolgoktól általában mindig dühbe gurult, hogyne lett volna hát mérges most. amikor egy automa­ta tett fel neki egy valóban magától ér­tetődő kérdést. — Idehallgasson! — kiáltotta a kagy­lóba, — maga egv szerencsétlen, agy nélküli mas!na! Mit képzel magáról?! Tévedni emberi dolog, de magának, meg különösképpen! — Amióta csak létezem, a munkám miatt még sohasem kaptam egyetlen fi­gyelmeztetést sem. Ami pedig az ..agy- nélküliséget” illeti — ön nagyon-nasvon téved. Mert — ha nem tudná — nekem elektronikus agyam van. Es — hogy to­vább meniek — az önnel folytatott be­szélgetésből okulva megengedhetem ma­gamnak azt a következtetést, hogy az én agyam sok mindenben felülmúlja az önét. — Te ió ég! Miket beszél??! — Először is; ön nem tud logikusan gondolkodni. Másodszor: elviselhetetlenül szemtelen. Csaik úgy repesett a szívem az öröm­től. A ROBOT pontosan azt mondta: amit én gondoltam a feleségemről, csak hogy én nem mertem mindezeket a tudomá­sára hozni. Itt két szilárd jellem találkozott. S míg azon töprengtem, hogy vajon most kit is illet maid az utolsó szó, rettene­tesen csodálkoztam, hogy tulajdonkép­pen miért is nem pattannak szikrák a telefonkagylóból. — Biztosíthatom, — sziszegte a fele­ségem —, hogy a maga agya teljesen be­rozsdásodott, s jó lesz, ha minél előbb megkenegeti egy kis petróleummal. — Bocsánat, de a kijelentéseiből arra merek következtetni, hogy maga olyan tudatlan, akár egy öszvér. A kibernetiká­nak semmi köze a petróleumhoz. Szerin­tem ön azért provokálta ezt áz egész be­szélgetést, hogy kihozzon a sodromból. De felőlem erőlködhet, én kikezdhetetlen va­gyok. Drótból vannak az idegeim! — Most már aztán igazán elég! Hány óra? — Pontosan tizenegy. — Megőrülök! — kiáltotta a felesé­gem, s dühösen lecsapta a kagylót. Maid rámnézett és oktatva mondta: — Tanul­hatnál ebből a beszélgetésből! Ez egy igazi férfi, még akkor is, ha ROBOT. Nem olyan nyim-nyám. mint' te!... Szerencsére nem tudta folytatni, mert rájött, hoev elkésik a munkából. Amikor nagv csattanással bevésődött rriöeötte az ajtó. felhívtam a ..Pontos Idő” főnökét: — Nagyon ‘szépen kérem, adia át leg­mélyebb tiszteletemet a ROBOT-nak. Leg­őszintébb híve... • — Köszönet az együttérzésért... — só­hajtott a főnök. — Ó, ha tudná! ö volt a legprecízebb, a legmegbízhatóbb munka­társunk. — Bocsánat, de miért csak „volt”? Hi­szen énpen most beszélt a feleségemmel' — Igen. Ég éppen emiatt került gene­rál ja vitásra-. • Baráté Rozália fordítás»

Next

/
Thumbnails
Contents