Szolnok Megyei Néplap, 1968. április (19. évfolyam, 78-100. szám)

1968-04-25 / 96. szám

6 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1963. április 25. TÁff 1KA BÁ 1 f KA A történelem első zeneka­rai a legújabb kutatási ered­mények szerint különös mó­don hasonlítanak korunk kis rock and roll zenekarainak összetételéhez. Pierre Delougaz professzor, a kaliforniai egyetem régé­sze 1966. évi iráni expedí­cióján felfedezett egy i. e. 3400-ból való domborművet, amely egy kis zenekar játé­kát ábrázolja, a zenekar egy hárfásból, egy dobosból, egy fúvószenészből és egy éne­kesből állt. Sr A kaméleon lassan átkú­szott a vörös négyszögről a zöldre, a zöldről a feketére, de bőrének színe változatla­nul barna maradt. Ez a kí­sérlet véget vetett annak az ősi legendának, amely sze­rint a kaméleon azzal a ti­tokzatos képességgel rendel­kezik, hogy a környezet szí­nétől függően változtatni tudja a bőre színét, és ilyen módon rejtőzik el ellenségei elől; egyesek véleménye sze­rint ennél a színváltozta­tásnál az önvédelem reflexe működik. A zoológusok koránkban felfedezték, hogy nem a mi­mikri befolyásolja a kamé­leon bőrének színét, hanem más, nagyon bonyolult okok. A kaméleon bőrében három pigment-festék réteg van: az első — sárga, a második — vörössel árnyalt fekete, a harmadik pedig fehérrel ár­nyalt kék. Ezek a sejtek összehúzódni és tágulni ké­pesek; állapotuktól függően változik az állat bőrének színe. i w A nagy épületekben, pél­dául a gyári műhelyekben keletkezett tüzek oltására a repülőgép sugárhajtómüjé- ből kipufogó gázokat hasz­nálják Angliában. Ezek _ a gázok minimális mennyiség­ben tartalmaznak oxigént. A kísérleti oltás idején egy perc alatt ezen a módon 1300 köbméter gázzal töl­tették meg a helyiséget. A gáz nem rontja a látási vi­szonyokat és a tűzoltók oxi­génmaszkjaikban véglegesen megszüntethetik a tüzet. ff A bölények jól akklima- tizálódtak Litvániában, pe­dig ott 300 000 évvel ezelőtt kipusztultak. Egy Belorussziából áttelepí­tett bölénycsalád vetette meg az alapját ez állatfaj első baltikumi tenyészetének. A világon kevesebb mint 200 bölénytenyészet van. Amikor a bölények száma a litvániai tenyészetben meg­felelő nagyságot ér el, a Nyeman folyó menti erdők­be telepítik szét őket. A bölény a Szovjetunió területén élő állatfajok kö­zül a legnagyobb (hossza el­éri a 3.5, magassága a 2 métert, súlya az 1 tonnát). A Szovjetunióban mind­össze néhány tucat bölény él. A belovezsl pusztán (Be­lorusszia), a Moszkva melet- ti területen és a Kaukázus­ban élnek. ff A Német Demokratikus Köztársaság DEFA filmvál­lalata a negyedik indián­filmet forgatja. A „Fehér farkasok’' főszerepét — mint a sorozat előbbi filmjeiben is — a jugoszláv Gojkó lWi­ttes játssza. A forgatókönyv olyan eseményekre épül, amelyek a múlt század het­venes éveinek vége felé ját­szódtak le az amerikai Nyu­gaton, amikor az indiánok már rezervátumokban voltak kénytelenek élni. Dr. Gottfried Kolditz ren­dező kijelentette: „Az ame­rikai Nyugat történetét az indiánok nézőpontjából me­séljük el, ami a világ film­gyártásában ebben a műfaj­iam eddig aligha fordult elő. Április S5„ csütörtök Márk A Nap kél: 4.38 h- kor. nyugszik: 18.47 h-kor. A Hold kél: 3.52 h-kor, nyugszik: 16.42 h-kor. Feszes nadrág a divat — Mit szólsz hozzá, hogyan bámulják a motoromat!? (Fades Vámos rajza) Kiből lesz a jó Az Élelmiszer Kiskernél tudják! A napokban hozott! ítéle­tet a szolnoki járásbíróság Polónyi Ilona és Miklai Já- nosné ügyében. Mindketten kereskedelmi dolgozók vol­tak. Szolnokon a piaci stan­don élő baromfit árusítot­tak. Az azonos munkaterü­let, a közelség jó szomszédi viszonyt feltételez. Ebben nem is volt hiány. Sőt, túl­mentek a szomszédi kapcso­laton. Egy-egy leltár előtt — nem tudni honnan szereztek arról tudomást minden al­kalommal —, mivel „úgy érezték” hiányuk lesz, egy­mástól kértek kölcsön pénzt Ami még nem is lenne baj, ha sajátjukból adtak volna. Csakhogy a bolt kasszájából egyen lí tgették ki egymás hiá­nyát Történt egyszer, hogy Po­lónyi Ilona külföldön volt és Miklainénál leltárt tartot­tak. Ö viszont előzőleg köl­csön adott Polónyi Ilonának. A hiányt tehát nem tudta pótolni és elmondotta, hogy kölcsön adta a pénzt. Az ügylet így lelepleződött. A járásbíróság mindkettőjüket bűnösnek mondta ki sik­kasztás és csalás bűntetté­ben, amiért hat, illetve öt hónapi szabadságvesztéssel sújtotta a vádlottakat. Nem nagy ügy. S hogy mégis megemlítjük, annak más oka van. Miklai János- né a Szolnok és Vidéke Ál­talános KörzefS Fmsz-nől dolgozott. Az ügy kipatta­nása után azonnal elbocsá­tották. Polónyi Ilona azon­ban, bár a hat hónapi bör­tönbüntetést 6 kapta, sze­rencsésebb volt. Ö ugyanis a Szolnok megyei Élelmiszer Kiskereskedelmi Vállalat al­kalmazottja volt, illetve még ma is az. Hogy milyen munkakör­ben? Polónyi Ilona a tár­gyalóteremben lévők legna­gyobb meglepetésére azt vá­laszolta: pénztáros. S nem is ideiglenesen. ...Ügy gondoljuk, jobb he­lyet nem is találhattak volna számára! _____________ -.................... S ZÍNHÁZ A szolnoki Szigligeti Színház Szolnokon este 7-kor: Hawav rózsája. (Bérletszünet). Csépán este fél 8-kor: Lángeszű szerel­mesek. | MOZI 1 L_ _____ 1 — Szolnok: Vörös Csillag: A tö­kéletes úriember, Tisza: Háború és Béke Hl., Vegyiművek: Ün­nepnapok. Jászberényi Lehel: Csapda. Kisújszállás: Ady: Zse­niális megoldás. — Kunhegyes: Szabadság: Vadölő. Kunszent­mártoni Körös: Kalandorok, — délután: Ha szereted hazádat. Mezőtúr: Béke: szünnap, Dó­zsa: A szűz jegyében, Szabad­ság: A 4-eg labor őrültje. Tisza­füred: Tisza: Fantomas a Scot- land-Yard ellen. Törökszentmik­lósi Dózsa: Fiúk a térről. Túr- feeve: Vörös Csillag: Azok a csodálatos férfiak. RÁDIÓ KOSSUTH RADIO: (.SO: Gyöngyösi Rácz Géza népi zenekara játszik. 9.00: Lá­togatás Helikonban, n. — 9,30: Tánczene. 10.10: Zenekari mu­zsika. 12.15: Kedvelt régi meló­diák. 13.06; fcnék a sólyomról. 13.21: Vezényel: Karl Böhm. — 14.13: Törvénykönyv. 14.34: Al­bert István népi zenekara ját­szik. 15.15: így élünk Nagyatá­don és környékén. 16.25: Petro- vics Emil: Fúvósötös. — 16.38: Részletek Kerekes János ope­rettjeiből. 17.15: Mikroförum. — 18.30: Operabarátoknak. 19.39: Magnósok figyelem. — *0.15: A fekete csónak. 21.15: Ifj. Ma­gyar! Imre népi zenekara Ját­szik. 21.49: Üj operalemezeink­ből. — 22.20: Népszerű előadók műsorából. 22.59: Kari Böhm vezényel, 0.10: Tánczene. VICÁT 150 éve, 1818-ban szülei tett meg az újkor nagyje­lentőségű építőanyaga, a nagyszilárdságú portland cement. Louis-Joseph Vicát francia mérnöké az érdem, aki tudományos alapon el­sőként vette vizsgálat alá az építészeti kötőanyagokat. Evekig tartó kísérletei so­rán, 1818-ban sikerült mész és agyag keverékéből — 02: addig ismerteknél lényege­sen jobb — cementet éget­nie. Vicát úttörő eredmé­nyeit az angol Joseph As- pidin leedsi építész tovább­fejlesztette, kidolgozta a tömeges gyártási eljárást és alkalmazta a gyakorlat­ban az újfajta hidraulikus építőanyagot. Ugyancsak Aspidin volt, aki portland- cementnek nevezte el az angliai Fortland, félszigeten bányászott kitűnő építőkő­höz való hasonlósága: zöl­desszürke színe és nagy keménysége miatt. A kor­szakos jelentőségű új építő­anyag alkalmazásával jött létre, az egész modern épít­kezésben forradalmi válto­zást hozó vasbeton. — ÁPRILIS 26-ÄN Kunszentmártonban nagy­gyűlés lesz a gyarmati ifjú­ság napia alkalmából. Utána megrendezik a Ki mit tud Vietnamról? járási vetélke­dő döntőjét. Április 27-én Kisújszálláson és Török- zentrniklóson tartanak nagy­gyűlést a fiatalok. — HUNYADFALVÄN a KISZ-tagok egy csoportja a napokban vért adott azzal a céllal, hogy azt Vietnam­ba juttassák. Így is segíteni kívánják a szabadságáért küzdő népet Várható időjárás: Nyugat felöl lassú felhősödés, főként nyugaton és északon helyen­ként zápor, zivatar már le­het. Mérsékelt szél. Az eset­leges zivatar idején átmene­ti szélerősödés. Északnyuga­ton a nappali felmelegedés kissé gyengül. Várható leg­magasabb nappali hőmér­séklet északnyugaton 20—25* máshol 25—30 fok között. — KEDDEN délelőtt 11 órakor Kunszentmártoniéi 2 kilométerre a CS—83—39 rendszámú Wartburg sze­mélygépkocsi hátulról bele­szaladt az Öcsöd felé haladó autóbuszba. Az autóbuszban körülbelül 800 forintos káx keletkezett, míg a személy- gépkocsi körülbelül 10 ezer forintos kárral úszta meg az összeütközést. A karambol következtében személyi sé­rülés nem történt. — A LAKOSSÁG honvé­delmi nevelésének időszerű kérdéseiről tart előadást dr. Műnk Károly ezredes, a hadtudományok kandidátusa pénteken 17 órakor a szol­noki fegyveres erők klubjá­ban. — TÖBB mint 91 ezer négyzetméter járda építését tervezték a harmadik ötéves terv időszakában a jászbe­rényi járásban. Tavaly és azelőtt együttesen 48 ezer 660 négyzetméter járdát ké­szítettek, idei fejlesztési ter­vükben pedig 21 ezer 677 négyzetméter járda építése, illetve felújítása szerepal. — A MAGYAR Hidroló­giai Társaság szolnoki cso­portjának rendezésében elő­adó ülés volt tegnap 10 óra­kor az MHSZ széliházában. Az öntözés fejlesztése a kis­körei vízlépcső tükrében címmel Dóra Tibor tervező főmérnök, a kiskörei vízlép­cső réselési és talajvízszint süllyesztési munkái címmel pedig Teleki László főépítés­vezető tartott vetítettképes előadást. — A FINOMMECHANIKAI vállalat törökszentmiklósi gyáregységének dolgozói szombaton vietnami műsza­kot tartottak. Munkabérük­ből több tranzisztoros rá­diót vásárolnak, amelyet el­juttatnak a harcoló vietnami népnek. — NAGYOBB körzetből vállalja a TEMPÓ a zöld­ség és gyümölcsszáilítást, mint tavaly. A két teher­gépkocsival és motoros tri­ciklivel nemcsak Nagykörű­ből és Szandaszollősről, ha­nem Tiszajenőről és környé­kéről is behozzák az árut a szolnoki piacra, rnegőmk. a göngyöleget pedig vissza­szállítják. — MÁR hetvenkét állan­dó tagja van a termelőszö­vetkezeti fiatalok klubjának. amely az év elején alakult Törökszentmiklóson. A klub­ban a szórakozáson túl a szálánál és általános művelt­ség fejlesztésére is lehető­sége repült a fiataloknak. — SIKERESEN fejeződött be Jászboldogházán az öthó­napos szakmunkásképző is­kola első éve, ahol harminc termelőszövetkezeti tag ta­nult — SZOLNOKOT érinti az új gyors motorvonat. Május 26-tól az új menetrend élet­belépésétől naponta közle­kedtet a MÁV egy gyors motorvonatot, amely Mis­kolcról indul 4 óra 56 perc­kor és a többi között Sze­rencs. Rakamaz, Görögszál­lás, Nyíregyháza, Debrecen, Hajdúszoboszló, Püspökla­dány, Szolnok, Cegléd, Nagy­kőrös, Kecskemét, Kistelek, Szatymaz, Szeged lesz az út­iránya, ahová 10 óra 44 perckor érkezik meg, s In­nen 16 óra 42-kor indul vissza és a borsodi főváros­ba 22 óra 33-kor fut be. A gyors motorvonat útja során öt megyét érint, elkerüli a fővárost Útvonalának hosz- sza 406 kilométer. Ilyen tá­volságon még belföldi vi­szonylatban nem közleked­tettek vonatot. Ha a kísér­let beválilc, további intéz­kedéseket tesznek a város- közi forgalom gyorsítása ér­dekében. — A RÁCS—SZOLNOK megyei Vas-Műszaki Nagy­kereskedelmi Vállalat szol­noki lerakata rádió és mo­sógép vásárt rendez. A mai naptól tizenegy fajta rádió- készülék árát 100—300 fo­rinttal ideiglenesen leszál­lították, egyes típusokhoz pedig ajándék vásárlási utalványt adnak. A mosó­gépek közül a Hajdú Super óriás készülék árát csökken­tették a vállalati kockázati alap terhére: PETŐFI RADIO: 19.00: Egy tánc meghódítja a világot. (Zenés történet.) IJ.06: Versek. 11.21: Könnyűzene. — 12.00: Carmen. (Részletek Bizet operájából.) — 13.00: Az Ifjúsági Rádió műsora. 13.27: A Gyer- mekrádió műsora. 14.00: Ket ű- től—hatig. 18.10: Székely Endre: Három vázlat Vészi Endre vér­iéire. 18.20: Amikor Jűdást Ci­cerónak hívták. (Rádiójáték.) — 18.53: A MRT népi zenekara látszik. 19.35: Kovács Dénes he­gedűestje. (Közvetítés a Zene- akadémiáról.) 21.35: Kulisszák mögött. 21.55: Operettmuzsika. 22.20: így látták egymást... PETŐFI RÁDIÓ MŰSORÁBÓL — Kettőtől hatig —­14.00: Hírek. Időjárás — 14.08: Robert Stolz-meló- diák — 14.21: Reform és gyakorlat. Riporter: Mes­ter Ákos és Vértes Csaba —- 14.31: Népszerű zene­kari muzsika (Csajkovszkij, Welner) — 14.50: Befeje­zetlen szimfónia. Rákosy Gergely karcolata (Buss Csula) — 15.00: Csak fia­taloknak! Komjáthy György tánczeneműsora — 15.45: Üzenet élő hangokon. Ba­bits Mihály mondja el két versét — 15.50: Elisabeth Schwarzkopf Schubórt-da- lókat énekel, zongorán kí­sér: Edwin Fischer — 16.00: Hírek Időjárás — 16.05: Gulyás László: Fonó — 16.15: Levelek Paksról. Az Ifjságl Rádió műsora — 16.25: Enescu: I. román rapszódia — 16.39: Hoff- mann Ödön táncdalaiból — 16.50: Sportvilághíradó — 17.00: Komlóssy Erzsébet operaáriákat énekel — 17.15: Egy munkanap mér­lege — Müller Tibor riport­ja — 1125: Délutáni fris­sítő. TELEViZÍg BUDAPEST: (.19: Iskola-tv. 16.50: „19051** Balett. 18.00: Hírek. 18.05: Tes- Kék kérdezni, a nyelvész vála­szol. 18.25’ Telesport. 18.50: A világ térképe előtt. 19.05: Kéz- ről-kézre. — 19.45: Esti mese. — 20.00: Tv-hiradó. 20.20: Ki mit tud? I. elődöntő. 22.20: Tv-hlr- adó —9 3. kiadás. POZSONY: 16.55: Filmhíradó. 13.33: Mű­szaki fórum — 68. 18.35: Arany- kamera. 18.45: Esti mese. 19.00: Tv-híradó. 19.20: Napi jegyze­tünk. 18.40:- Utazó kamera. — A Fétisek Afrikája. 20.05: Doktor úr nősül. 20.25: A Dreyfus-eset. 22.10: Tv-hiradő. 22.30: Orosz társalgás, BECS: 10.09: Iskolatelevízió VHT. osz­tályosoknak. 10.30: Színház fia­taloknak: Robinson nem hal meg. — 18.00: Olasz nyelvlecke kezdőknek. — 18.20: Jóéjszakát, gyerekek. 18.30: Sportkaleidosz­kóp. 19.00: Az Esti Kurír jelen­ti (22.) 19.27: Műsorismertetés. — 19.45: Tv-híradó. — 20.15: Bruca Fartington tervei. 21.15: Tv-híradó. 21.25: Vendégségben Wolígang Krausnál. BELGRAD: 17.15: Tik-tak. — 17.30: Úttörő TV-stúdió. 18.20: Népi ritmus­ban 18.45:' Még egy lépés — Ifjúsági fórum. 19.05: Egyedül­állók. 20.35: Aktuális beszélge­tések. 21.35: „Ablakok”. Tv-já- ték. Egy öt adásból álló sorozat első része. BUKAREST: 16.30: Legkisebbek műsora. —< 17.00: Napirenden a munka és a termelés tudományos terve­zése. 17.30: Német nyelvtanfo­lyam. 18.00: Ifjúsági műsor. — Kézi jegyzetek. 18.30: A tv esti híradója. 18.50: Időjárásielentés és hirdetések. 19.00: Filmsoro­zat: Wiklngek. 19.30: Előadás a román nyelvről, 20.00: Tudomá­nyos adás. 20.40: Teleglóbusz. — 21.00: Kis stúdió: „A vizit”. — 21.30: Színházról, filmről, mu­zsikáról. — 21.55: A tv éjszakai híradója. i Szolnok megyei NÉPLAP A Magyar Szocialista Munkás­párt Szolnok megyei Bizottsága és a Megyei Tanács lapja Főszerkesztő: Varga József Kiadja a Szolnok megyei Lapkiadó Vállalat Igazgató: Vlrágh Iván Telefon: Szerkesztőség: 20—93. 23—20. 20—69 Kiadóhivatal: 20—94 Szerkesztőség és kiadóhivatal: Szolnok. I. sz. Irodaház Index-szám: 25 068 A lapot előfizetésben és árusí­tásban a Szolnok megyei posta- hivatalok és fiókposták teriesz* tik. A lap előfizethető bármely postahivatalban és vé-b-sítőnél, FJő*“>"»«si ár 1 hő-v>ma 17 Ft, Szolnok megyei Nyomdaipart Vállalat Felelős vezető: Mészáros Sándt*

Next

/
Thumbnails
Contents