Szolnok Megyei Néplap, 1968. március (19. évfolyam, 51-77. szám)
1968-03-12 / 60. szám
VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! SZOLHOK MEGYEI 1 A MEGYEI PÁRTBIZOTTSÁG ÉS A MEGYEI TANäEITÄSÄ^HWHWHW XIX. évfolyam, 60. szám. Ára: 70 fillér 1968. március 12., kedd. A láthatatlan export Délig megyeszerte befejeződött a pótválasztás Minden jelöltet tanácstaggá választottak Az idegenforgalom. amelynek néhány évtizeddel ezelőtt még csupán a tehetősebb társadalmi rétegek voltak részesei, napjainkban valóságos népvándorlási mozgalommá szélesedett: földünkön évente mintegy 100 millió ember utazik külföldre s jövedelmének keresetének egy részét ott költi el. Már ez az adat — az idegenforgalom tömegmérete — is utal arra, hogy a turizmus, az idegenforgalmi célokra elköltött pénz számottevő bevételi forrása egyes országoknak. Annál is inkább, mert a nemzetközi idegenforgalomból származó bevételek világviszonylatban ma már 13—14 milliárd dollárt tesznek ki. Azok az országok, amelyeknek különösképpen kedvezlek az idegenforgalmi adottságaik és felkészültségük — mint. Olaszország és Franciaország — évente több mint 1 milliárd dollár bevételre tesznek szert a turizmus, a „láthatatlan export” eredményeképpen. Még szemléltetőbben bizonyítja az idegenforgalom gazdasági jelentőségét, igen sok fejlett ipari ország — Franciaország és Olaszország mellett például Svájc és Ausztria is — az idegenforgalom valuta-bevételeiből fedezi — részben, vágy- egészben — a külkereskedelmi árucsereforgalom mérlegének deficitjét. Az idegenforgalom „nagyhatalmainak” és centrumainak tekintendő országokéhoz képest Magyarország nemzetközi idegenforgalma még szerény méretű bár ma már a mi nemzetközi idegenforgalmunkat is a modern népvándorlás méretei jellemzik: az elmúlt évben csaknem 2.5 millió külföldi turista járt hazánkban s csaknem 1 millió magyar állampolgár utazott külföldre. Aktív bekapcsolódásunk a nemzetközi idegenforealomba az utóbbi esztendők eredménye. Alig fél évtizeddel korábban — 1960-ban — még csupán negyedmillió külföldi turista vendége volt az országnak, azóta tehát megtízszereződött a számuk. Érdemes a turisták tranzitforgalmára is utalni: 1967-ben miközben 2.5 millió külföldi turista hazánkat választotta uticélul. további csaknem 2 millió turista Magvaro'-szágon keresztül közelítette meg útiprogramjának végállomását. Az említett adatokból kitűnik, hogy a szociab'sta és nyugati országokkal bonyolódó idegenforgalmunk egyenlege aktív, a bevétel átszámítva 1 milliárd forint, ami nemcsak a magyar turisták külföldi utazásaihoz nyújt deviza-fedezetet, hanem kis mértékben az ország fizetési mérlegét is javítja. Az idegen- forgalom fejlesztésének legfőbb gazdasági előnye kétségkívül az, hogy az ország deviza-bevételeit növeli. A nemzethez* turizmus fellendítésének természetesen nélkülözhetetlen feltételei azok, a turisztikai adottságok — mint például nálunk a Balaton Buda- Dest világváros-jellege, az egyes városok, városnegyedek különleges és történelmi arculata, a gyógyvizek, a népművészet, a műemlékek, amelyek vonzzák a külföldieket. A fejlett idegenforgalomhoz mindemellett a korszerű „infrastruktúra” — vendéglők, szállodák, utak, javító és szolgáltató hálózat — legalább annyira nélkülözhetetlen feltétel, mint a legszebb táj, az évezredes műemlék. vagy a múzeumi mű- gyűjtemény. Az idegenforgalmi természeti és táji adottság, valamint az adott terület kultúrált ságának, fejlesztésének kapcsolatát szemlélteti a „magyar tenger” nemzetközi idegenforgalmának elmúlt esztendőkben növekedése. 1958-ban a balatoni szállodáknak és szálláshelyeknek mindössze 12 300 külföldi vendégük volt, 1966-ban pedig már negyedmillió. 1958 óta az állam 2.4 milliárd forintot fordított a balatoni beruházásokra — közművesítésre, ivóvízellátásra, csatorna- és útépítésre, szálloda- és üzlethálózatra — fejlesztésre. Csakis ez — többi között a mintegy 5000 új, illetve részben felújított szállodai férőhely, a 40 000-as befogadóképessé- . gű campíng-háiózat, a magánosok mintegy 60 000 férőhelyet létrehozó beruházásai, az új éttermek, strandfürdők. üzletek és szórakozóhelyek, a kölcsönzők, a benzinkutak és szervizek, egyszóval a Balaton arculatának megszépítése, fejlesztése — tette lehetővé a nemzetközi idegen- forgalmának megsokszorozódását. (Az idegenforgalomból származó bevételek egyötödét a Balatonon az alig kéthónapos üdülési szezonban „termelik” ki.) A korszerű vendéglátás és a növekvő idegen- forgalom feltételeinek megteremtése természetesen nemcsak nemzetközi turisztikai forgalmunk fejlődését s a deviza-bevételek gyarapodását szolgálja. Eltekintve néhány speciális létesít nénvtől — mint például a Budapesten most épülő Duna- Intercontinental Hotel s a kizárólag külföldi valutáért árusító üzletek — a fejlődés előnyeit elsősorban mi magunk élvezzük. Igaz, például, hogy ma már évente mintegy 200 000 külföldi rendszámú gépkocsi jár közutainkon. ám a jó utakra a hazai gépkocsi-állo- mánvnak is — s nemcsak a hétvégi kiránduláshoz, hanem utas- és áruszállításhoz — szüksége van. Az ősi városok arculatának fiatalítása, a műemlékek f.'lúiítása, a megfelelő üzlethálózat. a kultúrált kereskedelem és vendéglátás, az idegenforgalmi nevezetességek civilizált állapota és környezete nemcsupán idegenforgalmi érdek; mindez másmilyen szempontból — városfeilesztés, kommunális ellátás — ugyancsak legidőszerűbb teendőink és feladataink között szerepel. Idegenforgalmi felkészültségünk növelésének követelménye végeredményben azoknak aj feladatoknak a megoldását sürgeti, amelyek élet-} körülményeink közvetlen j javulásának is fontos ősz-, szetevői. G. L Mint arról korábban hírt adtunk, megyénkben vasárnap új, időszaki tanácstagi választás volt, amelynek során mintegy tízezer ember járult az urnák elé. Elköltözés, elhalálozás és lemondás miatt vált szükségessé ötvennégy tanácsi választókerületben új tanácstag megválasztása. A népfront bizottságok — együttműködve más szervekkel — jól előkészítették a választást megelőző jelölő gyűléseket. Ezeken a községeken a választók 49, városokban 42 százaléka részt vett. Sokan felszólaltak, véleményt mondtak. A világ legnagyobb ifjúsági szervezetének, a Kom- szomolnak küldöttei látogattak el megyénkbe, amely több mint 20 millió fiatalt tömörít soraiba. A küldöttség vezetője Ale- rcndr Csesznavicsvsz litván származású fiatalember, a Komszomol Központi Bizottságának titkára. A szolnoki járásban tett látogatásra Anatolin Szemen- csenko — munkatársa — illetve Jevgenyij Cvetkov. az „Ifjú Gárda” Lapkiadó igazgatóhelyettese, Nyikolaj Szizih, Kemerov megye első titkára és Pogorelova Álla Lugar.szk megye első titkára kísérte el. A m!nden iránt, de főleg az ifjúsággal kapcsolatos eredmények és problémák után érdeklődő delegáció tagjait a megyei KISZ bizottság képviselői kalauzolták. A többek között beszélgettek munkás- fiatalokkal a szolnoki járműjavítóban, akiknek más problémáik vannak, mini azoknak a középiskolásoknak, akikkel az egyik szolnoki iskolában találkoztak. Mégis éppen olyan megértőén bólogattak helyeseltek, vagy mondták el ellenvéleményüket, mintha a beszélgetés minden résztvevőiének érdeklődése és foglalkozása azonos lenne. Itt tartózkodásuk második napián ellátogattak a rákóczifalvai Rákóczi Tsz- be. A szövetkezet elnöke és A népfront jelöltjeit elfogadták, csupán Tiszaőrsön jelöltek mást azzal az indokkal, hogy a javasolt személy nem az adott körzetben lakik. Vasárnap feldíszített sza- vazóhelyiségek várták az állampolgárokat. A választókerületi bizottságok tagjai, a párt és társadalmi szervek aktivistái mindenütt kivették részüket a munkából. Jászalsószentgyörgyön, Nagyivánon, Jászárokszál- láson már a kora délelőtti órákban, s valamennyi választókerületben délre befejeződött a szavazás. MinÜnnepélyes megemlékezéssel ért véget Kilián György születésének 61. évfordulója tiszteletére rendezett háromnapos ünnepség a Kilián György Repülő-Műszaki Főiskolán. Ezt megelőzően, szombaton a magyar és a nemzetközi munkásmozgalom mártírjainak életéről hangzott el előadás, majd a Magyar Rádió és Televízió szolnoki stúdiójának segítségével rádió összeköttetést teremtettek a tiszaföldvári és szolnoki fiatalokkal. Az éter hullámain keresztül beszélgettek a főiskola és denütt a jelöltet választották meg tanácstagnak. A választás sikeréért a választási elnökségekben, választókerületi és szavazatszedő bizottságokban mintegy ötszázhetven ember tevékenykedett vasárnap. A murikájukat segítő tanácsi vezetőkkel, társadalmi aktivistákkal együtt hétszázan fáradoztak azért, hogy rendben és időben megtörténjen a szavazás valamennyi választókerületben. Az eredmény nem is maradt el, amit az alábbi adatok is bizonyítanak: Harminchét községi választókerületben a 2537 szavazásra jogosult 99.3 I százaléka szavazott. Az ér- I vényes szavazatok száma 99.7, valamennyi a népfront jelöltjére. A nyele járási tanácstagi választó- kerületben 5907 szavazásra jogosultnak 93.3 százaléka adta le szavazatát, amelyből érvényes 99.7 százalék. Az érvényes voksokból a népfront jelöltjére adott szavazatik száma 99.3 százalék. A kilenc városi választókerületben az 1850 választásra jogosult 96.4 százaléka élt állampolgári jogával. A szavazatok 99.7 százaléka érvényes, ebből a népfront jelöltjeire 99.4 százalék jut. a területi KISZ-szervezetek kapcsolatáról, az együttműködés javításának lehetőségeiről. A beszélgetésről felvétel készült, melyet a Kossuth Rádió Húszas stúdió ifjúsági előadásában hallhatunk majd egy későbbi időpontban. Nagy sikert aratott ugyanaz nap délután a Ság- vári Endre megyei Művelődési Ház szimfónikus zenekarának ünnepi hangversenye, és a főiskola irodalmi színpadának műsora. A névadó élete elevenedett meg a dokumentumokból összeállított műsorban. Ma: A Kisbáha lámpása Hét katona meg a bajusz A vasárnap sportja Zsákban, külföldre öt üzemrész és 11 brigád nyerte el tavalyi munkája alapján a szocialista címet a Tiszamenti Vegyiművekben. A brigádok versenye sok gazdasági eredmény elérését segítette. Tavaly összesen 1 millió 300 ezer tonna árut forgalmaztak az üzemben, 52 027 vasúti kocsival. A szállítási dolgozók egyik legfőbb törekvése volt a kocsiálláspénz csökkentése. A célt elérték, s az 1968. évi 0.93 forintról 0,54 forintra csökkentették az egy tonna súlyra jutó álláspénzt. Megkezdték a szuper- foszfát zsákos csomagolását is. Naponta 60—80 tonna termék hagyja el zsákban az üzemet A csomagolt árut egyelőre exportra továbbítják. Vasárnap a Magyar Néphadsereg Művészegyüttesének kamaraegyüttese vendégszerepeit a főiskolán. Színvonalas műsoruk méltán kapott nagy tapsot a szépszámú közönségtől. Különösen a „Vidám katonák című kórusból Sárosi Éva és Bencze István szólóénekesek szereplése, az ünnepi műsort befejező ,,Dal Kiliánról” című kórusmű aratott őszinte sikert. A tegnapi megemlékezésen részt vettek a főiskola tiszti állományán és növendékein kívül, dr. Svéd László. a Párttörténeti Intézet tudományos főmunkatársa, Fodor Zoltán, Kilián egykori harcostársa, a megyei és városi párt- és KISZ bizottságok munxa- társai, az ideiglenesen hazánkban tartózkodó szovjet alakulatok képviselői, akik megkoszorúzták Kilián György mellszobrát. Az ünnepi ülésszakon, ahol már a rákócziúj falui és a szolnoki Zagyva-parti iskola Kilián György nevét viselő úttörő rajai is részt vetteti, Brunszvik Pál főtiszt beszélt a mártír életútjárót. Ezt követően dr. Svéd László eredeti dokumentumok alapján ismertette Kilián életét és a KIMSZ- ben végzett munkáját. Az ünnepi ülésszakot rodor Zoltán visszaemlékezései fejezték be. Személyes élményeit. közös munkájukat mondta el. Az ebédszünet < után a résztvevők a főiskola múzeumát tekintették , meg. Az ünnepség lapzártakor • még tartott. Komszomol küldöttség látogatott megyénkbe a KISZ-titkár készségesen válaszoltak a vendégek kérdéseire. Mikor visszajöttek a köz- ségba így summázták véleményüket: „büszkék lehetnek az eredményeikre, ami nem véletlen. Önöknél minden olyan bensőséges, családias. Itt a termelőszövetkezetben is, a járműjavítóban is. meg az egész országban.” A delegáció kétnapos itt tartózkodása után visszautazott Budapestre. — (I — Kilián napok Szolnokon ■cppgaaBBrn 'Mimim MÉK raktár épül Pusztataskonyban (Foto: Nagy Zsolt)