Szolnok Megyei Néplap, 1968. március (19. évfolyam, 51-77. szám)

1968-03-28 / 74. szám

1968. március 28.

SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP

5

A HÉT FILMJEI

Kötelék

Máriássy Félix filmje

Kovács András mesteri „filmpublicisztikája” jutott eszünkbe a Máriássy-film nézése közben. A kötelék is valamiféle „Falak" gondolatiságot tárgyal: főhősének, aki mezőgazdasági pilóta nem szabad magasabbra szállnia 50 méternél. Amit Kovács Andrásnak a filmbéli vita vég következtetéseivel sikerült megoldania, nem Máriássy- nak, pedig tetszetős sztorival akarta mondanivalóját elénk tárni. De mit 7 A film fő alakja. Molnár Károly mezőgazdasági pilóta, nem tudjuk miféle ember. Elnézést a feltételezésért, de talán az író-rendező sem ismeri eléggé, vagy csak a bemutatása nem sikerült. Kétségtelen, hogy az „égen és földön” önmagát nem találó pilóta bonyolult jellem, ellentmondásos, már-már azt hisszük anarchista. Er ől az emberről nem is tételezhetjük fel, hogy valaha is áttörné a képletnek szánt bűvös 50 métert, ott önmaga és a társadalom számára haszn os harmóniát találna, feladná bújtatott világfájdalmát. Gyenge ember ehhez Máriássy főhőse ha jól értettük mit akar, — mert gondolatiságában elég következetlen, — sűrű szerelmeinek egymásutánja alátámasztja megítélésünket.

Nem sikerült a filmnek, minden jószándéka ellenére sem, érdemleges közéleti kérdést kifejtenie, — legfeljebb az önálmaikat temető értelmiségiek üres élete elgondolkodtató. Néhány fővárosi kritikus a vidéken élő értelmiség helyzetét véli a filmen felismerni, pedig az alkotó kimondja, hogy a vidékiesség nem földrajzi, hanem szellemi fogalom. Így igaz, a Nagykörúton is élnek vidékiek...

Nem értjük a főszereplő kiválasztását sem. Róna Viktor kitűnő balettáncos, de az árnyalatokra is érző, gyakorlott színész sem tudott volna megbirkózni az ellentmondásos figurával, nemhogy Operaházunk világhírű szólótáncosa. Így az igazi főszereplő — színészt súlyánál fogva — Vá- radi Hédi, az orvos-feleség, aki minden jelenetben atmoszférát teremt. Az operatőr Tóth János felvételei kitűnőek.

Hossstl az út Gibraltárig

Claude Chabrol, a film rendezője, a francia új hullám egyik legérdekesebb tehetsége. A Hosszú az út Gibraltárig című filmjét, amely ellenállási dráma, mégis a hagyományos filmalkotási módszerekkel készítette.

A film a németek által megszállt Franciaország és a Pétain kormány fennhatósága alá tartozó zóna határán játszódik, egy kisvárosban. A cselekmény bizony egészen elkoptatott, de az abban résztvevők helyzetdrámája, a figurák hitelessége érdemleges filmmé avatja Chabrol alkotását. Találóan jellemzett figurák érzékeltetik a különböző emberi magatartásokat, az önfeláldozó segítségnyújtástól, egész széles a skála, az árulásig.

Chabrol rendezése jól érezhetően arra törekszik, hogy a film az ellenállás Franciaországának szimbóluma legyen. Ez sikerült is a szép, tiszta filmnyelven beszélő rendezőnek, kivéve néhány ponyvaízű megoldást, amely sokat ront az összhatáson.

Hiába, úgy látszik a pénz ördöge is bele-belerendez ezekbe a nyugati filmekbe, kell a kaland, mert csak úgy lesz kifizetődő a film.

Érdemes megnézni a filmet, jószándékú, fűtött művészi ihletettségű munko, ha nem is' említhetjük a nagy francia filmek között.

— ti —

WWWWWWWW TTTTTTTTTTTT

1 MEO I I

A minap olvastam • az egyik 2-es jelzé- ♦ sű szolnoki autóbu- ♦ szón. Nem könyvet, ♦ áh, dehogy; utastér t tetején. Oda írta va- } laki. mutatóujjá♦ J használva plajbász } gyanánt: MEO /. — * tisztaságból! X

Volt mire írnia! A t szürkén-koszos meny- X nyezeten világított $ fehéren a vicces ked- t vű (vagy szatirikus?) Z utas ujjának nyoma. *

• Lám, lám, milyen i

2 humoros — találé- * $ kony a szolnoki utas. ♦ 2 Ki hinné, hogy írni • 2 hívja fel az AKÖV ♦ X figyelmét: tavasz 5

2 van, elkélve egy kis * X takarítás az autóbu- • 2 szokon is.

i Még jó. hogy vem * t írta mellé; szervez- 2 1 zék meg az utas-ta- * X körítő brigádot! 2 Z Mert esetleg nyom- $ Z bán föléírásokat is Z X kérhetett volna a ne- *

Z mes tetthez. _ S Z

| mire fölírtuk vön’ Z

♦ nevünket — az utas- t

• tér meg is tisztult *

• volna — magától. ♦

* Magunktól! Z

♦ — só — ♦

300 ahős boroshordó — viirösmárványból

A budai várkert déli szakaszán, 12 méterrel a felszín alatt, egy barokk-kori pince-maradmányt fedeztek fel a régészek. A kétágú pince mintegy 45 méter hosszan nyúlik be a vár- kert alá. Különös érdekessége egy süttői vörösmárványból faragott, 300 akó űrtartalmú óriás boroshordó. A hazánkban — s tán a világon is — egyedülálló vörösmárványhordót, — amelyet Gombos Zoltán kertépítő mérnök bontott ki porköpenyéből, felirata szerint 1826-ban Nemes Mayerffi Károly építtette.

z. 1.

Á színjátszás

nem bohóckodás

\

Válasz a Népszavának

A Népszava 1968. március 17-i számában jelent meg Szombathelyi Ervin írása a „Vidéki játékszín 1968” címmel. Ebben _ a kecskeméti Katona Józsel Színház mellett a szolnoki Szigligeti Színházról is bőven esik szó. Őszinte meglepetésünkre Berényi Gábor igazgató nyilatkozataként feltüntetve nem valami dicsérő jelzők hangzanak el sem a szolnoki művészekről, sem a színház közönségéről. Például ilyenek;

„A bérlőink szúrna hat és fél ezer. Egy-egy operettet 10—12 ezren, prózai mű. vet 2500—3000-e-i tekintenek meg. Es ezt tisztességes számnak tekintem. Ehhez jönnek természetesen a tájelőadások nézőszámai."

,,Hihetetlen szükség van — nemcsak nálunk, hanem másutt is — jó megjelenésű bonvivánra, primadonnára, szubrettre. táncos komikusra. Tekintve, hogy ilyen képzés nincs, kénytelenek vagyunk ,civileket? becsalogatni az utcáról. Rendes kinézés, jó hang, cs máris megpróbálkozunk velük. Roppant nagy munkát igényelnek. Kottaolvasásban analfabéták, nem tudnak a színpadon mozogni. A próbákon minden mozdulatot apróra be kell gyakoroltatni. Az éneket hangonként a fülükbe lopni. A kényszer következteben ilyenek jutnak fösze- renelchez. szinte belökjük a mély vízbe.’’

.,A prózai színészek profik. a zenés műfajokban szereplők pedig iskolázatlanok.”

Nos, utólagosan mi a véleménye minderről Berényi Gábornak, a Szigligeti Színház igazgatóiának? Idézzünk talán a Népszavához írt, helyreigazítást követel 6 leveléből;

.....kénytelen vagyok helyreigazítást kérni, mert a Népszava 1968. március 17-i számába~i megjelent nyilatkozatomban’ a színházunk együttesét, közönség

ünket és egész működésünket lekicsinylő és elmarasztaló megjegyzéseket az újságíró az én nyilatkozatomként tünteti fel. (Ha ez az újságíró véleménye lenne, amelyet egy nálunk látott, neki vem tetsző produkció alánján alakított ki, nem szólnék semmit.)”

A cikk szerzőjének többek között ezeket írta Berényi Gábor:

„...igen problematikusnak tartom országosan a fiatal zenés színészek utánpótlásának kérdését, hiszen a Főiskolán ének óta nem végzett zenés osztály, a művészeti főiskolák bizonyos arisztokratizmusára vall, hogy — a vidéki színházak műsorának több mint felét kitevő — zenés műfajhoz egyáltalán nem képeznek színészeket és nagyon kevés azoknak a száma, akik főiskola után alkalmasak arra, hogy zenés műfajban vezető szerepet játszanak; hiszen jelentős részük prózai karakterszínész. így n zu tán nem egy helyen kialakulhat olyun helyzet, hogii míg egyik oldalon a prózai együttesnél növekszik a főiskolát végzett. dinlomás színészek száma. másik oldalon a vidéki színházak kénytelenek lesznek a kényszerítő körülmények miatt zeneiskolákból, tánckarokhól. és az .utcáról’ szerződtetni jó megjelenésű. tánc- vagy énektudással rendelkező fiatalembereket, hogy a komolyon felmerülő inényt valamelyest ki tudják elégíteni. Igaz ugyan, hogy nem egy példa van arra. hogy az Imi színházhoz került művészek komoly karriert futottak be. közülük nem egy, budapesti színház Jászai- díjas vezető művésze — d° ez mécsem lehet a zenés színészkénzés helyes és hi. vatalos útja.

Ezzel egyidejűleg azonban megjegyeztem azt ts, bogy n mi színházunkban szerencsés helyzet alakult

ki, mert van egy-két főiskolát végzett, tehetséges fiatal színészünk, akik komoly prózai szerepek mellett kitűnően oldanak meg zenés főszerepeket is, (neveket is említettem), ugyanakkor máshonnan a pályára került fiatal színészeink éppen az elmúlt évek alapos pedagógiai és nevelő munkája, éppen a beléjük fektetett rengeteg munka következtében nagyon jól megállják a helyüket és komoly sikereket aratnak nemcsak, a szolnoki közönséa előtt. Emiatt nemhogy szégyenkeznünk nem kell, de amint én ezt több helyütt nyíltan hangoztattam is: színvonalas

fiatal zenés együttesünk ,kinevelését’ kilencéves szolnoki működésem egyik nagy eredményeként könyvelem el.

Az általam elmondottak szöges ellentétekévt a cikkből az ,derül ki’, hogy a szolnoki prózai színészek profik, n szolnoki zenés színészek pedig ,iskolázatlanok,, zeneileg analfabéták, nem tudnak mozogni’ stb. Ez nemcsak mesterségesen szétválasztja az egyébként egységes, jöhangulaiú

együttest, ezt nemcsak zenés színészeink érezhetik — jogosan — hitelrontásnak, de jómagam is. hiszen milyen ostoba lehet az az igazgató, aki sajátnevelésű, színvonalas együttesét így lebecsüli és ezzel ,lebeszéli’ a szolnoki közönséget a szinházbajárásról.”

Lebeszélné, ha igaz lenne... pedig az újságírásban elemi követelmény az igaz- síig. a tények hű tolmácsolása. Az újságírónak jogában áll a tények alapján ítéletet mondani, — következtetéseket levonni, de a tényeket megváltoztatni, valaki mondanivalóját ellentétes értelemmel publikálni nem szabad, az utóbbi időkben fővárosi lapokban néhány ilyen cikk mégis napvilágot látott, őszintén sajnáljuk.

Simon Béla

KO\SZTA\TYI\ FEGYIN:

Személyesen Gorkijjal...

Az író születésének 100. évfordulójára

V. M. Ilodoszevics Gorkij-portrcja 1918-ból

Gorkijt az első szovjet írónemzedék tanítójának mondják. Joggal, ő volt e nemzedék tanítója; tanítása azonban nem merült ki a nyelvtani és stilisztikai baklövések ellenőrzésében s az egyéb, hasonló Irodalmi csiszolómunkában. Mint az orosz nyelv szerelmese s az írói művészet rajongója. persze nem hunyhatott szemet a nvelvi torzulások, az erőszakolt kifejezések, a hanvag formai szerkesztés esetén sem. de mindenekelőtt írói ihletre tanította társait. Az irodalom ügyébe vetett hitre tanította és meggyőzte őket az irodalom óriási fontosságáról.

Mii ven eszközökkel érte ezt el? Én Gorkijtól mindig rendkívül emelkedett, lelkes hangulatban váltam el, ezt azonban sohasem az írói műhelyről folytatott beszélgetés okozta, és sohasem csak az irodalomra korlátozódó eszmecsere, hanem a Gorkii által felkeltett különféle érdeklődése- im fellpbban ásóból eredt. Már pusztán a vele folytatott beszélgetések tarkasága. az állítások és tagadások rugalmas váltakozása is alaposan megmozgatta képzeletemet.

Bármily szigorú volt is Gorkii irodalmi kérdésekben, mindig, változatlanul ezt az egy érzést szugge- rálta az íróknak; te vagy a

gazda. Mint író soha senkinek nem ajánlotta azt, hogv őt kövesse, utánozza, az 6 művészetét állítsa példaképül maga elé. Ilyesmiről még csak nem is beszélt. Pontosan felfedezte itt is, ott is saját művészi hatásának nyomait, — de még csak eszébe se jutott, hogy iskolát teremtsen. Művészete azonban épp úgy része volt a kor történetének. mint egyénisége. Minden újonnan jelentkező jró Gorkij felé fordult, hogy lássa és tanuljon tőle.

Valahányszor mesélt mindig aggálvosan figyelte hallgatóit. Ha valakinek lankadt az érdeklődése, elkomorult; ha pedig jól odafigyeltek, belelendült Szinte mindig különös dolgokról beszélt és ő maga is különösnek tartotta, amit mondott, és azt is. ahogyan rr4 ^ élvezte az erejét, elbeszélő képességét. Mint a legtöbb művészember. 6 is ösztönös színész volt. és mint színész kentei en lett volna nem gyönyörködni tulajdon művészetében.

Egvszer az alábbiakat mondta e] nekem;

— Tizennyolcban történt, akkoriban, amint ön is tt'dia körülöttünk vihar- zottak az események, éjjel hívnak a telefonhoz. F.gv matróz akar velem feltétlenül beszélni. Felveszem a kagylót. Afféle komoly hangot hallok. „Gorkij elvtárs?” — „Én vagyok.” — .,És mivel tudja bizonyítani, hogy maga az?” — „Nos, felelem, ha Saljapint hívná fel, az talán beleénekelhetne magának valamit a telefonba, de éntőlem mit kíván?” — ,,Nohát, így mondja, most már megismertem a hangját és beszédét, egyszer már hallottam egy gyűlésen. Nekünk itt most egy igazolás kellene. A Troicka- ja utca egyik házában vagyunk, házkutatást tartunk és esv olyan szobába kerültünk. ahol semmit sem értünk. A falakon csupa boszorkányok meg szellemek és mindenféle kacs- karingós írás, lehet, hogy tudományos, ki érti ezt? És a lakás gazdája is. varázslóféle vagy tán boszorkánymester. és azt mondia macáról, hogy író. Ügy találtuk itt. hogy énpen ördögöket ragasztott össze színes papírból...’’

■„Várjon csak — mondom én. — nem Remizo-v- nsk hívják?” (Alekszej Re- mizov avantgárd novellista volt — a szerk. megjegyzései A matróz szinte megkönnyebbült: „így hát igazán ismeri őt? Mi nem akartuk elhinni, hogy ismeri. És igazán író?” — ..teen. mondtam, és ráadásul híres író, kiváló

ember”. — „Pedig a cimboráim szinte visszahőköl- tek, amikor meglátták. Azt hitték, elment az esze.” — „Dehogy! Nagyon is eszénél van, csak éppen furcsa az esze.” — „Hát mi legyen vele?” — „Hagyják békében.” — „No de az ördögökkel mit csináljunk? Nem jó dolog ez.” — „Az ördögeit is hagyják békén, mondom.” — „Az összesét?” — „Mind egy szálig.” Nagyot sóhajtott ez a komoly elvtárs. „No jó, mondta, elfogadjuk az igazolását és e szerint fogunk eljárni. Ugye megengedi, hogyha még egy íróba bot- lanánk. akkor megint telefonálhassunk?” — ..Hát jó, mondom, csak telefonáljanak, úgy látszik ez az én sorsom-"’*

Az orosz írók egész életén át izgatják kíváncsiságát, érdeklődése sosem apad és megvan benne a saját hivatásának tisztelete is. amint állandóan próbál- gatja-hasonlítja, hogy miféle gyümölcsöket teremthet ugyanez a hivatás más kezek gondozásában.

Gorki jtól tanulta meg sok fiatal író, hogy becsülni kell nemcsak a nekik kedves irodalmi jelenségeket, hanem azokat is. amelyek ellentmondanak egyéni ízlésüknek, s magát ezt a képességet is meg kell becsüknek, mert ez csak csiszolja és nem csökkenti az egyéni ízlést.

Voltak jelenségek az irodalomban. amelyeket nem szeretett, amelyek iránt bizalmatlansággal vagy. éppen elfogultsággal viseltetett, sőt olyanok is. amelre- ket gyűlölt. Objektív ítéleteibe olykor nagyon sok

személyes elemet vitt és voltak olyan általánosan elfogadott irodalmi nézetek, amelyek ellen egész életén át küzdött.

Megszoktuk, hogy Gorkij élő valóság. Bárhová került, bárhol élt — a mi dolgainkkal foglalkozott, a mi sorsainkat alakítgatta, volt akit atyai szemrehányással illetett, mást kíméletlenül megszidott, sőt volt. akit meg is bántott, és eközben mégis mindig olyan író maradt, aki fenntartás nélkül szolgálta a hivatását. El sem tudjuk képzelni magunkat Gorkij nélkül. 0 beletartozik ebbe a fogalomba; „a mi korunk”. Ha elvennék tőlünk ezt a mj tulajdonunkat, mennyire összeszűkülne, összefonnyadna a mi kultúránk világa, mennyire árván tengődnénk a Gorkij rettenthetetlen,

tettre mozgósító nevétől megfosztott könyvek kőzett. (APN — Centropress.l

Radó György fordítása