Szolnok Megyei Néplap, 1968. február (19. évfolyam, 26-50. szám)
1968-02-06 / 30. szám
I9W. február 6. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 3 Az autóklub közgyűlése Növelik a taglétszámot Ajánlólevél külföldre Műszaki és jogi tanácsadás Vasárnap délelőtt tartotta Szolnokon a Ságvári Endre művelődési ház Ady termében a Magyar Autóklub Szolnok megyei csoportja évi közgyűlését. Ez alkalommal dr. Zsmu- rin Lajos elnök értékelte a klub múlt évi munkáját. • így többek között elmondotta, hogy a klub vezetősége munkájával segíteni akarja a gépjárművel rendelkezők társadalmi összefogását, érdekvédelmét. A közlekedés biztonságának elősegítése érdekében a megyei rendőrkapitányság közlekedésrendészeti osztályával együtt három sorozatból álló előadást tartottak. Ezeken csaknem autós vett részt. ötezer A tagok részére megszervezték és lebonyolították a műszaki felülvizsgálatot, mely teljesen ingyenes volt. Lebonyolódott a Ki a legügyesebb gépkocsivezető a megyében — elnevezésű verseny is. Tavaly kapcsolódott be Szolnok megye az országos segélyko- csi-hálózatba. Ugyanakkor a külföldre utazó gépkocsitulajdonosoknak, akik tagjai a klubnak, gépkocsi nyilvántartólapot, garancia leveleket, ajánlóleveleket, külföldre is érvényes Casco biztosítást adtak ki. Az idei feladatokról szólva az előadó elmondta: egyik legfontosabb tennivaló, növelni a klub tagjainak létszámát, s a járási székhelyeken, nagyobb községekben, városokban alcsoportokat létrehozni a klub tagjainak összefogására. Ebben az évben is különböző klubnapokat, előadásokat rendeznek. így többek között az 1967. évi közúti balesetek értékeléséről, a korszerű gépjármű motorokról, a gépkocsik műszaki problémáiról és így tovább. Az idén megszervezték már az állandó jogi tanácsadást, ugyanakkor a Trabant, a Wartburg és a Volkswagen gépkocsi tulajdonosok részére rendszeres műszaki tanácsadást tartanak. Ezenkívül az idén ismét több belföldi és külföldi túrán vehetnek réázt az autóklub tagjai. A beszámoló elhangzása után választották meg az új elnökségi tagokat, illetve erősítették meg a régi vezetőséget. Elnök továbbra is dr. Zsmurin Lajos, elnökhelyettes Kalmár Gábor lett. Titkárnak Máthé Jánost választották. Majd a klubtagok élénk vitában értékelték a klub munkáját, s több értékes javaslatot tettek. Jól dolgozott a népfront bizottság A tsz-tag, az iskolaigazgató, a boltos, a református lelkész, a tanács vb-iitkár véleménye Tárlat a Tiszazugban A kunszentmártoni járási művelődési házban vasárnap délután megnyitották Mészáros Lajos festőművész kamarakiállítását. A megnyitó szépszámú közönsége nagy tetszéssel fogadta a szolnoki művész jellegzetesen alföldi karakterű képeit A tárlat két hétig tart nyitva Kunszentmártonban, majd a járási művelődési ház gondozásában a festményeket „vándoroltatják”, bemutatják a Tiszazug termelőszövetkezeteiben. Mészáros Lajos kamara- kiállítása után Palicz József kamaratárlatát rendezi meg a járási művelődési ház. Ezekben a hetekben falugyűléseken adnak száméi négyéves munkájukról a népfront bizottságok. Az emberek mielőtt arról dön. fenének, kiket választanak meg bizottsági tagnak, a személyek és a testület munkáját is értékelik, elemzik. így történt ez Tisza- derzsen is. — Egy évvel ezelőtt olyan titkár és elnök került a népfront bizottság élére, akik ezen a poszton is jól megállják helyüket. Ismerem őket. Fekete Gyulával a Kossuth Tsz-ben együtt dolgozom. Ritter Lajos. a népfront bizottság elnöke is szövetkezetünkből ment nyugdíjba — mondta Molnár Bálint — Említésre méltónak tartom, hogy a különböző rendezvények, ünnepségek szervezésében mindig részt vállal a népfront bizottság. Az országgyűlési képviselő és tanácstagi választás sikeréért a bizottsági tagok és néhány száz népfront aktivista is fáradozott. Én is az egyik választókerületi bizottság elnöke voltam. Illetve vagyok, hiszen ezek a bizottságok ma is léteznek. Nemcsak a tanács vb vezetői, hanem a népfront bizottság is számít munkánkra. Decemberben tanácskozásra hívtak meg bennünket — vélekedett Fazekas Mihály, a másik tsz-tag. — A népfront bizottsági tagok sokat segítettek nekünk. a tantestületnek a cigánygyerekek beiskolázásánál. Egvütt a szülői munkaközösséggel. a község ve zetőivel elértük, hogy minden iskolaköteles cigánygyerek tanul. A szülők iskolája, valamint a szülői értekezletek szervezésében is hasznosan közreműködnek a népfrontban tevékenykedő emberek. Jó lenne, ha ugyanilyen aktivitással vennének részt a kulturális rendezvények és GYÖNGYI ES LILI A NYILVÁNTARTÁSBAN A Szolnok megyei Állat- tenyésztési Felügyélőség nyolc szarvasmarha törzstenyésztő gazdaság munkáját segíti, ellenőrzi. Minden évben értékeli e törzstenyészetek tejtermelését is. A jászapáti Alkotmány Tsz 1966-ban első volt a megyében, a tavaly5 eredményei alapján azonban a második helyre szorult vissza. Pedig tehenenként 19 literrel több tejet fejtek, mint az előző évben. A tiszaföldvári Lenin Tsz-ben átlagosan 4090 liter, 3,85 százalék zsírtartalmú tejet fejtek ki. Az Alkotmány Tsz-ben 3719 liter a tehenenkénti tejhozam, a zsírszázalék viszont 3,92 százalék. Tehát nincs szégyenkezni valójuk, — mert kiváló az eredményük. Tizenhárom szakmunkás Jászapátiban sok éves munkával, nagy erőfeszítéssel és anyagi áldozattal alapozták meg e kiváló eredményt. Mudri Mihály, a tapasztalt főállattenyésztő mellett a törzstenyésztők és szakmunkások egész sora nőtt fel. A szarvasmarhatenyésztésnél 13 szakmunkás dolgozik. Közöttük sok a fiatal. Az állattenyésztési felügyelőség a legkiválóbb tehenek termelését is nyilvántartja. A jászapáti Gyöngyi — a megye második lpgiobb tehene — tavaly 7228 liter. 3.75 százalék zsírtartalmú tejet adott. A Lilitől 6576. a 84-es Kedvestől 6497 liter tejet fejtek. Az előbbinek 3,83. az utóbbinak 4,01 százalék zsírtartalmú a teje. — Mindegyikük mozgó „tejcsarnok”. A jászapáti eredmények értékét növeli az is. hogy tavaly 64 tehenet selejteztek ki és 315 saját nevelésű vemhes üszőt állítottak be. A tehenek létszáma 248-ról—315-re emelkedett A gazdaságnak csaknem ezer szarvasmarhája van. Az a tervük, hogy 1970-ig 400-ra növelik a tehenek létszámát. , A gyengébbeket kiselejtezik Az előhasú üszők a bor- jazás után 12—20 liter tejet adtak, a főállattenyésztő mondta: — Amelyik csak 8—10 liter tejet adott, kiselejteztük. A megye jó néhány gazdaságában a „legjobb” tehenektől fejnek ennyi tejet. Az Alkotmány Tsz-ben tavaly csaknem egymillió liter tejet fejtek. Ennek zömét az állami vállalatnál értékesítik. Az utóbbi hónapokban saját üzletükben is adnak el tejet. Naponta 300 litert. Meglepő, hogy hízómarhából és a tejből 4,8 millió forint árbevételük volt A szarvasmarhatenyésztés tehát igen jövedelmező üzemág Jászapátiban. Korszerű elhelyezés A fejlesztésre, beruházásokra is gondolnak Tavaly egy 108 és egy 96 férőhelyes új tehénistállót építettek. Nagyon hiányzik még egy korszerű ellető és borjúnevelő. De ezek építését a beruházási hitelek hiánya akadályozza. Megyénk jónéhány gazdaságában igen elmaradott a szarvasmarhatenyésztés, alacsony a tehenészetek hozama. Épp ezért, nagyobb gondot kellene fordítani az élenjárók módszereinek elterjesztésére — m. I. — a dolgozók általános iskolájának szervezésében is — vélekedett Gregor József iskolaigazgató. v — Nagyra becsülöm azt a munkát, amelyet a tanácstagi választás idején végzett a népfront. A jelölö- gvűlések. a különböző bizottságokba választott em-. berek odaadó munkái a is azt bizonyítja, hogv községünk lakói hallgatnak a népfront bizottság vezetőire, tagjaira. Ez azért is jó, meirt nem igen van olyan rendezvény Tisza- derzsen, amelynek szervezéséből a népfront kimaradna. Sokan éppen a népfront bizottság tagjainak hívására mennek el a gyűlésekre, különböző ünnepségekre — mondta Ficsor Istvánná fmsz boltvezető. — A béke védelmét jól szolgálta a népfront bizottság azzal, hogy gyűléseken, különböző fórumokon rendszeresen tájékoztatta az embereket a fontosabb külföldi és belföldi eseményekről. Szép cselekedet volt a vietnami nép megsegítésére kezdeményezett gyűjtés. Törődnek a község sorsával is. A népfront bizottság ülésén többször volt napirenden a helyi kereskedelem. Ez szinte mindenkit érint, s csak helye, selni lehet, hogy az illetékes szerveknél sürgették az üzlethálózat fejlesztését az áruellátás javítását. Ezt továbbra is várjuk, mert még sokat kell tenni az említett dolgokban — Így beszélt Ábrahám Antal református lelkész. — Megfontoltan, jól végezte munkáját tavaly a népfront bizottság. Nagyon jó segítőink voltak az elnökség és bizottság tagjai a különböző feladatok megoldásában. Az éves és a2 ötéves községpolitikai ten ismertetésén túl személyes példamutatásukkal. meggyőző szóval szervezték a7 emberek százait társadalmi munkára. A fásításnál mintegv kétszázan, a többi munkákban hatszázan vettek részt. A község lakói 1967-ben 161 ezer forint értékű társadalmi munkát végeztek. Érdeme ez a népfront mozgalom tevékeny munkásainak is — summázta véleményét Halál Lszlóné. a községi tanács vb titkára. A véleményekből, mini apró mozaikokból tevődött össze a népfront tevékenysége. Az elismerés, amely kicsendült az emberek szavaiból, bizonyára még jobl munkára ösztönzi az újjáválasztott népfront bizottságot, amelynek titkárává ismét Fekete Gyulát. elnökévé Ritter hajóst ■ választották. Nagy Katalin Könyvtárosok tanácskozása (Tudósítónktól.) Harmadízben került sor a szakszervezeti könyvtárosok megyei tanácskozására Szolnokon. Az 1967. évi eredményekről és az idei feladatokról Bálint Istvánné, az SZMT központi könyvtár vezetője tartott beszámolót Hangsúlyozta, hogy a szakszervezeti munkának része a könyvtári tevékenység. Megyénk szervezett dolgozóinak több mint 18 százaléka rendszeres olvasója szakszervezeti könyvtárainknak. A 166 könyvtárban több mint 150 ezer kötet áll a dolgozók rendelkezésére. Emelkedett a kölcsönzések száma is, egy olvasó 1967-ben 16 kötetet vitt ki a szakszervezeti könyvtárakból. A jelentős eredményekben komoly szerep jutott a szakszervezeti könyvtárosoknak, akik jórésze társadalmi munkában látja el a kölcsönzést. Az irodalom népszerűsítésében, a könyvtári propagandában sokat segített a 26 író— olvasó találkozó és a 113 könyvkiállítás is. Pályázati felhívás Tiszakürt5 Községi Tanács V. B. pályázatot hirdet építési előadói munkakör betöltésére. Pályázati feltételek: építőipari technikumi végzettség, 2 éves műszaki ellenőri vagy kivitelezői gyakorlat. Fizetés a 1 löd 960. (12) Mü.M. sz. rendelet értelmében szolgálati idő beszámításával. Útiköltséget csak felvétel esetén térítünk. Jelentkezni lehet írásban, vagy személyesen a községi tanács vb. elnökénél február 10-ig. Újra munkához kezdenek a régi szűcsök A szolnoki, a karcagi, a jászberényi üzletekben megjelentek a legújabb di- vatú szőrmebundák. Tigris, ocelot. modern mintás panofix bundák különböző csinos fazonokban. Csat kevesen tudják, hogy ezeknek a bundáknak egy részét Szolnok megyében. Kunszentmártonban készítik. A Pannónia Szőrmekikészítő és Szőrmekonfekcíc Vállalat 4-es számú kunszentmártoni telepén jelenleg negyven nő dolgozik. Most január 15-től bevezették már a második műszakot is. S a terv? — ahogyan arról Teleki Béla telepvezető beszélt — még további munkásokat kiképezni. A vállalat ugyanis megvette a „Betekincs”-fé- le malmot, mintegy hárommillió forintos költséggel átalakítják azt, s ott májusban megkezdődik már a munka is. Akkor pedig egyszerre százhúsz munkást kell foglalkoztatni ok. Szükség van a sok munkáskézre az új telephelyen, mivel az idén nagy feladatot kell megöl daniok. El kell készíteniük 9500 szőrmekabátot, 61 ezer saDkát. 110 ezer szőrmegallért, mindezt mintegy 40 millió forint értékben. Papp Péter mérnök, a vállalat fejlesztési osztályának vezetőié tájékoztatott arról, milyen további fejlesztési tervek foglalkoztatják a vállalatot e községre vonatkozóan. Néhány év múlva a jelenlegi vágóhíd helyén úi üzemet építenek. 20 millió forintos beruházással. így például Újpestről Kunszentmárton- ra költöztetik teljes egészében a báránybőr kikészítő részleget. Akkor Pedig még további két-há- romszáz munkást foglalkoztatnak majd. Miért választották éppen Kunszentmártoni új telephelyül a vállalatnál? Azért, mert itt a bőrkikészítéshez víz is van és a község mindig híres veit arról, hogy jókezű szűcsmesterek lakják. Igaz, közülük nagyon sokan az utóbbi években más pályára mentek, de most visszahívják ebbe a szakmába a régi szűcsöket. Szakember tehát van. És szakemberek lesznek a háziasszonyok is. akik jelen pillanatban 7,25 forintos órabérért tanulják a szűcsmesterséget. Napról napra szállítják az úi árut Kunszentmár tanból a női nuha nagy- kemek, a Luxus, a Szivárvány áruházaknak, a debreceni nagykernek és természetesen Szolnokra is. V. V. Ezek a szőrmék mind nemesített bárányból készültek. Fénytartó panofix. Most kactuk a legújabb szállítmányt, ezekből készítjük a szőrme'<abátokat — mutatja To» leki Béla telepvezető az út alapanyagot