Szolnok Megyei Néplap, 1968. február (19. évfolyam, 26-50. szám)

1968-02-04 / 29. szám

1988. február 4. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 3 Baráti találkozók Eldőlt a „csata“ Viaaxafixettélt a különbözeiét Végre eldönt a „csata” az üzemi éttermek és a húsipar között. Igazi ér­dekharcot „semlegesített” a belkereskedelmi miniszter és a Húsipari Tröszt. Ja­nuár 1-ig visszamenőleg — a korábbi évekhez hason­lóan — változatlanul nagy­kereskedelmi áron kell számlázni az üzemi étter­mek részére szállított tő­kehúst és hústermékeket. Ha a rendelet nem így született volna, bizony vi­tatkoznánk vele. Ugyanis arról, hogy a vágóhíd meg­növelte az átadási árakat, s fogyasztói áron számolt az üzemi konyháknak, egy­értelműen a monopolhely­zettel való visszaélésre kö­vetkeztethettünk. Mint ismeretes, a vágó­híd. látja el húsáruval nemcsak a kiskereskedelmi húsüzleteket, hanem a vál­lalati konyhákat is. A kis­kereskedelemnek érthetően 7 százalék árengedményt adott, mivel a továbbfor- galmazással többletköltsé­gei merülnek fel. — De ugyanilyen kedvezményben részesültek az üzemi étter­mek is. Bár azok nem „vi­szonteladók”, de mivel a vágóhídnak az ő részükre történő kiszállítás nem je­lentett külön anyagi ráfor­dítást, ezért a vállalato­kat is részesítették a 7 százalékos kedvezményben. Január elsejével ezt az árengedményt akarta meg­vonni a húsipari vállalat, holott, költségei változat-- tan szinten maradtak. Csu­pán olyan érvvel állt elő, hogy az üzemi konyha jog­talanul élvezi a viszontel­adóknak biztosított ked- vezményt. A megnövelt, tehát fo­gyasztói árak felszámításá­val az üzemi éttermeknél a következő helyzet állt elő: az ételadag-norma előírás szerint változatlan meny- nyiségű húst kellett feldol­gozni az ételekbe, a belke­reskedelmi miniszter ren­deleté pedig kimondja, hogy a kalkulációba a húst csak nagykereskedel­mi áron „építhetik” be. Te­hát az előfizetéses menü ára nem változhat. Ugyan­akkor a húsért a nagyke­reskedelmi ár helyett fo­gyasztói árat kellett fi­zetni. Az érdekelt vállalatok­nál ezt kétféleképpen le­hetett volna elszámolni, de mindkét esetben végső so­ron a dolgozók szenvedték volna a kárát. Egyrészt oly formában, hogy a vállalat a részesedési alapja ter­hére vállalta volna a többletköltség fedezését. — Másrészt, a többletköltség­gel csökkentették volna a dolgozók étkeztetési költsé­géhez nyújtott hozzájárulás összegét. Tehát az étter­met üzemeltető vállalat dolgozóin „csattant volna az ostor”, mégpedig a vá­góhíd dolgozóinak a javá­ra (mert a fogyasztói ár felszámításából eredő több­letbevétel a húsipari vál­lalatnál növelte volna a vállalati nyereséget) Mindezek alapján teljes mértékben helyeseljük a napokban megjelent rende­letet, mely kötelezi a vá­góhidakat, hogy az üzemi éttermeknek változatlanul nagykereskedelmi áron számlázzanak, sőt a január 1-e óta átadott áru értékét is sztornírozzák, a iogtala- nul felvett különbözetet visszafizetik az üzemi ét­termeknek. — petres — A sztálingrádi csata év- forlulóján a megyében több helyen magyar—szovjet baráti találkozókat rendez­tek. Szolnokon a cukor­gyári tartalékos tisztek szovjet katonákat láttak vendégül. A megyeszékhe­lyi MÁV forgalom MHSZ klubja, valamint az MHSZ gépjárművezetőképző isko­la szervezésében ugyan­ilyen találkozóra került sor Szolnok mellett Mező­túron is. Mezőtúron a városi mű­velődési házban ma dél­után a népfront, az MSZBT csoport és az MHSZ szervezésében ün­nepséget tartanak a sztá­lingrádi csata emlékére. Február 16-án martfűi munkások fogadnak szov­jet katonákat. Hasonló módon a megye más ré­szén is baráti találkozókkal ünneplik februárban a Vö­rös Hadsereg születésének 50. jubileumát. Nagyobb jogok, több feladat Uj helyzetben egy pénz'ntézeti pártszervezet Nincs a megyében egyet­len üzem vagy kommuná­lis egység sem. amelynek ne volna időközönként, vagy huzamosabb időn át kapcsolata a Magyar Nem­zeti Bank Szolnok megyei fiókjának dolgozóival. Ez a tény is indokolja, hogy meg­kérjük Héber Imrénét, a hivatal alapszervezetének titkárát: szóljon arról, hogy huszonöttagú pártszerveze­tük hogyan segíti a hivatal tevékenységét. — Ha valamikor kellett, akkor most nagyon kell ná­pénzugyi rovására. Feladatunk nagy és meg­bízható szakmai felkészült­séget igényel. aminek a megszerzésére nálunk min­den lehetőség megvan. Sőt, most igen szerencsés idő­szakban vagyunk. Azoknak a hivatali dolgozóknak, akiknek szakmai képzett­sége hiányos volt, a hiva­tali vezetés már évekkel ezelőtt lehetőséget adott annak pótlására. A tanu­lásra mindig ösztönözte pártszervezetünk az intéz­mény dolgozóit és már so­kan be is fejezték tanul­mányaikat Ez lehetővé tette, hogy az idén pártta­gok és pártonkívüliek közül egyaránt sokan vegyenek új kapcsolatok teremtésére is serkentenek minket, s erre alapszerve­zetünk megnövekedett jo­gai is lehetőséget nyújta­nak. Így más pénzintézeti szervekkel, elsősorban a beruházási bankkal már tartottunk együttes tanács­kozásokat, főleg pártnapo­kat. Arra törekszünk, hogy kapcsolódó feladatainkat jobban, teljes egyetértéssel végezzük, s ügyfeleinknek adott tájékoztatásunk, ügyintézésünk mindenkor pontos, hibátlan lehessen. Nagyon fontos az is, hogy megfelelő informá­ciókkal, dolgozóink tapasz­talatainak továbbításával, esetenként azok elemzésé­vel feltárjuk egyes terüle­tek, esetleg egyes üzemek nyílt vitában tudunk helyes nézetekre bírni. Erre nem sajnáljuk az időt. nem vagyunk tü­relmetlenek a nevelésben. Igyekszünk, hogy jobban törődjünk egymás nevelé­sével. Ezért a kommunista vezetők beszámoltatását is főleg ilyen elképzeléssel szervezzük. Eddig, ha egy vezető elmondta a párt- vezetőségnek. hogyan látja el gazdasági feladatait, meghallgattuk, hozzáfűztük a magunk véleményét és lünk az átgondolt, megfon­tolt pártmunka — hangzik a válasz. — Amint az előre látható is volt. az új intéz­kedések — a pénzügyi fe­gyelem szigorítása és be­tartása — nyomán az ed­diginél nagyobb arányú fe­szültség érezhető a pénzin­tézeti szervek és a gazda­sági egységek kapcsolatá­ban. A mi alapszervezetünk törekvése elsősorban az, hogy ezt a feszültséget se­gítsük feloldani. Ezt azon­ban semmiképpen sem te­hetjük az említett fegyelem részt politikai tanfolyamon, időszakonként tartott szak­mai tájékoztatókon, to­vábbképzőkön, stb. Mondhatom, eléggé ked­vezőek nálunk a feltételek ahhoz, hogy az említett fe­szültség oldásában a mi kollegáink legyenek a kez­deményezők. Hozzáértéssel, megértéssel magyarázzák a hozzánk fordulóknak, miért kell és hogyan kell az ér­vényben lévő szabályokat, rendelkezéseket értelmezni, pontosan betartani. Ez az amihez most legtöbb segít­séget igyekezünk adni a hivatali vezetőinknek és munkatársainknak is. A gazdasági mechaniz­mus változásai problémáit. Segísünk ab­ban, ami intézetünknek is szakadatlan törekvése: a különböző egységek helyes gazdálkodásának fenntartá­sában. kialakításában. Az alapszervezetünkön belül is sok a teendő. Van­nak például szemináriu­mainak, amelyen — ha úgy szükséges, — soron- kívül tűzünk napirendre olyan témákat, amelyek dolgozóinkat foglalkoztat­ják. Most éppen annak a megvitatására készülünk, hogyan érvényesül intéze­tünk tevékenységében a munkásosztály vezető sze­repe. Vannak helyes állás­pontok és a párttagok több­sége ezt képviseli. De van­nak. akiket csak tovább* jó munkát kíván­tunk. Most túljutottunk ezen és azt kérjük a veze­tőktől. hogy legalább ilyen gondossággal kísérjék figye­lemmel beosztottjaik szak­mai fejlődését, emberi ma­gatartását, segítsenek ott, ahol annak szükségét lát­ják. A mi alapszervezetünk, — mint már céloztam is rá, — éveken át hivatal* pártszervezetként, korláto­zott jogokkal működött. — Azok a feladatok, amelye­A Uszamenti Vegyiművek csökkentett munka­időben foglalkoztatott LAKATOS SZAKMUNKASOKAT és SEGÉDMUN­KÁSOKAT vesz feL Jelentkezés a Munkaügyi Osztályon, két most végzünk, nagy­részt újak számunkra. Igyekszünk azonban minél Jobban helytállni a na­gyobb jogainkból adódó fel­adatok végrehajtásában. Ebben az alapszervezet minden tagja segíti a helyi pártvezetőséget. B. E. Serényi Ferenc—Nagy Sándor kiállítása a Damjanich Múzeumban A múzelumlátogatók szá­mára a napokban zárva voltak a Damjanich Mú­zeum földszinti kiállítóhe- lyiségének ajtói, de belül nagy munkában volt Roz- ványi Márta, a Műcsarnok művészettörténésze, aki a legújabb kiállítást rendez­te. Az elmúlt esztendő május—júniusában a bu­dapesti Ernst Múzeumban két fiatal alkotó mutatko­zott be; Berényi Ferenc festőművész és Nagy Sán­dor szobrászművész. A ki­állítást az utóbbi hónapok­ban Vásárhelyen szerepel­tette a Műcsarnok, mától kezdve pedig Szolnokon te­kintheti meg a művészet­kedvelő közönség. Számunkra különösen je­lentős ez a tárlat, hiszen Berényi Ferenc, a Szolnoki Művésztelep tagja, itt él közöttünk, alkotásait ez a táj, ez a környezet táplál­ja. 1953-ban végezte el a Képzőművészeti Főiskolát Barcsay Jenő, Domanovsz- ky Endre tanítványaként, 1961-ig Budapesten tanít, nyaranta azonban lejár Szolnokra. Vonzza a táj megváltozott arculatának motívumkincse, az alföldi színek szépsége. 1961-ben Derkovics-ösztöndíjat kap és műteremlakást a Mű­vésztelepen. Több hazai és külföldi kiállításon szere­pelt munkáival, jelen tár­lat anyaga első önálló be­mutatkozása. Nagy Sándor kőműves­ként került kapcsolatba Nagy Sándor: PORTRÉ azzal az anyaggal, amelyet hűséggel követ mind a mai napig. A nyíregyházi sza­badiskolában tanulta elő­ször a szobrászat szakmai alapjait, innen indult a Képzőművészeti Főiskolára, amelyet Mikus Sándor ta­nítványaként végzett. Szob­rainak sajátos világát töb­bek között a kő eredetiben hagyott felületeinek terT mészetes izgalma okozza. Megőrzi anyagának ősi ha­tását, alig változtat erede­ti formáján. Nagyolva ad­ja meg témájának fő vo­nalait, bekarcolással, egy­két hangsúlyosabb formá­val érzékeltetné szándé­kát, sok lehetőséget adva a szabad asszociáció számára. A kiállítás, amely a két fiatal művész többéves anyagát mutatja be, ma 11 órakor nyílik a Damja­nich Múzeumban Egri Mária Ketten beszélgetnek — Egészségedre! — Egészségedre! — Hány éve is dolgozol a közigazgatásban, Sanyi? — Várjál csak. azonnal számolom. Három, meg ket­tő, igen ott is négy, az ki­lenc. Valamivel több mint egy évtizede. — Te mondd, nehéz volt ez a tízválahány év? — Tudod, van ebben a hivatalban sok szépség. — Igaz volt úgy, hogy mér­gemben a legszívesebben földhöz vágtam volna az íróasztalomon lévő már­vány írókészletet. — Ez az öregem. Akkor is nyugodtnak lenni, szé­pen beszélni, amikor töri a frász az embert. Na én ezt nem bírnám. — Néha a véletlen oldja fel az ideggörcsöket A múltkorában Juli néni meg­jelenése volt ez a véletlen görcsoldó. Előbb egy kor­tyot s azután elmesélem. — Egészségedre! — Egészségedre! — Azon a napon, nem tudom, hogy a frontátvo­nulás miatt-e, de mindenki közel állt a kirobbanáshoz. Ha valaki bejött a titkár­ságra és hangosabban húz­ta be az ajtót, idegessé­gemben kiabálni szerettem volna. Elég volt egy olyan szó. amit máskor észre sem vesz az ember, hogy ketten egymásnak essenek. Szóval túlságosan ideges volt a hangulat. Korábban tízesé­vel jöttek a panaszosok, mert abban az évben egy­szerűen nem lehetett tető­fedő cseréphez jutni itt Kunhegyesen, de azt hi­szem, mindenütt problémát okozott — Ekkor jött a Juli néni? — Igen. Négyen vagy öten voltunk az irodám­ban. amikor beállított. Nem is köszönt csak megállt. Magamban: mit áll itt ez az öregasszony? Azt se mondja, bü vagy bá. — Mi újság Juli néni? —■ szóltam — Titkár elvtárs, engem mindenki kinevet Ennyit mondott és na­gyon szomorúan nézett rám. — Képzeld el, belép va­laki, várod, hogy előadja a kérését, te azonnal olyas­mire gondolsz, hogy Juli néninek a községfejlesztési adóval vagy a szomszéd­jaival, vagy mit tudom én mivel van valami baja. Er­re, hogy őt mindenki ki­neveti... — Nem. ezt nem lehet nevetés nélkül kibírni. Már mosolyra húzódott a szám, amikor gyorsan alapállásba kaptam ajkaimat No még csak az hiányozna, hogy a tanácstitkár is kineveti. Legyünk csak komolyak, majd kiderül mindjárt, miért is nevetik ki ezt a rendes kis öregasszonyt. — Aztán miért nevetik ki, Juli néni? .— kérdeztem. •— Hát, ha én azt tud­nám. Kiszely elvtárs. Ko­rán reggel kimentem a TÜZÉP-telepre. aztán mon­dom a vezetőnek, hogy kedves elvtársam, cserepet akarok venni. Cseperet? — kérdezte rám meresztve azt a nagy gülü szemét — Még hogy cserepet? Kirob­bant belőle a nevetés, csak úgy rázkódott az a nagy kövér ember. Alig tudta kinyögni a röhögéstől, hogy m*t gondolok én, csak úgy egyszerűen cserepet... — Nincs és nem is tudja, hogy mikor lesz. — Szóval a cserép miatt nevették ki? — Igen. Na gondoltam, kimegyek a téglagyárba, hátha ott könnyebben ka­pok. — Cserepet? — ámult el a vezető. — Nénikém, maga viccel — robbant ki belőle a nevetés. — Any- nyira nincs cserepünk, hogy nézze csak. még a szánk se cserepes. — Kérem, én most ide jöttem a tanácshoz. Itt en- gemet még soha nem ne­vettek ki. — Szóval cserépre lenne szüksége. (Gondoltam bon­tási anyagból adunk neki negyven vagy ötven da­rabot. Maximum százat.) — Azután mennyi kellene, Juli néni? — Négyezerötszáz — mondta magától értetődően. — Négyezeröt... négy­ezer... — jaj ezt már én sem bírtam tovább és ki­robbant belőlem a nevetés. Mind az öten nevettünk, de olyan jóízűen, hogy az az­napi bosszúságokat, min­den idegességünket kine­vettük magunkból. — Mondtam, hogy en­gem mindenki kinevet — mondta szomorúan Juli né­ni. — De hogy a titkár elvtárs is... Ezt nem gon­doltam volna.- bj -

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents