Szolnok Megyei Néplap, 1968. február (19. évfolyam, 26-50. szám)

1968-02-28 / 49. szám

1968. február 28. r SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP a TV KÉPERNYŐIÉ ELŐTT Don Juan Amikor Moliere bemutat­ta — a Tatuffe után — kihívásként fogadták. Me­rész, kritikai szemlélete miatt hamarosan le kel­lett vennie a műsorról. Don Juan mítosza tehát úgy kelt életre Moliere komédiájá­ban, hogy egyúttal a vele­jéig romlott hódítóban ko­rának rettenetes igazságát is kifejezte. Manapság a képmutatás mestersége a legelőnyösebb — fogalmaz­ta meg az éppen köpönyeg­forgatásra készülő szoknya­vadász főúr. Cinkos hunyo- rítással az ember szo­ros szövetségbe tömörül a hasonszőrűekkel... és akkor suba alatt élheti tovább a maga világát. Don Juan filozófiája a legaljasabb és legravaszabb. Még Tar- tuffe-öt is felülmúlja. Bluwal, a tv-film rende­zője és írója elszakította Don Jüant korától: olyan környezetbe állította, s olyan kosztümökbe öltöz­tette. hogy ezáltal meg­szűnt konkrétnak lenni ab­ban a formában, amelyben eredetileg megszületett. Se nem Moliere kora, se nem a XX. század, s niég sem téren és időn túli, illetve felüli. Érdekes, lényegre mutató, az egyedibe» az általánosat kereső megol­dás tehát Bluwal ..átírása’. Ettől érezzük gondolatait olyan közeinek, s Don Jü­anjában nyoma sincs a klasszikusokat fenyegető unalomnak. Igaz, az ő sze­relmi rablólovagja rokon­szenvesebb is, mint a Mo- liere-é. Imponáló, aho­gyan megvallja merész el­veit; korlátlan szabadságot a szerelemben, amelynek útjába nem állhat sem is­ten, sem ember. Megnyerő, ahogyan eljátszik a kezére pályázó két leányzóval. Van abban valami férfias, ahogyan elfogadja a szobor, csoda kézszorítását. Don Juan azonban még­sem lovag-kényúr. Életnek és szerelemnek egyaránt feudális kényura. Néhány részlet jól világított rá. hacsak egy-egv villanás for­májában is (például talál­kozás a nincstelen sze- gényemberrel). S ha akad cinizmus is abban, ahogyan szolgáját oktatja — „bol­dog az a szolga, akinek az a dicsőség jut. hogy gaz­dájáért hal meg” — a lé­nyegen nem változtat: a Don Juan-i önkény vele­jéig romlott és veszedel­mes. Louis Jouvet egykor híres szerepét most Michel Piccoli keltette életre ki­tűnően. Játékának nagyvo­nalúsága, tartásának, moz­dulatainak- eleganciája em­lékezetes Don Jüant terem­tett. Interjú Ballmeyer tábornokkal amelyből kiderül, hogy az interjú alanya, a hírhedt háborús bűnös, egy egész sziget gyilkosa, húsz év múltán sem tanult semmit. Annál többet az interjú ké­szítője, a fiatal amerikai újságíró. És természetesen mi. nézők. Megtanulhattuk, hogy a ió és a rossz meg­ítélésében csak akkor van biztos esélyünk, ha refle­xeink épek és érzékenyek, s nagy gyakorlatunk van a jó gyakorlásában. Ez a jó azonban nem valami abszt- raktum. mindig a konkrét társadalmi gyakorlatban testesül meg. Az újságíró lélektani drámája az Interjú: az ő lelkében megfogamzott kér­dések adják a tv-játék cse­lekményét. Az az út, ame­lyen eljut odáig, hogy 6 vajon, ha ott lett volna azon a bizonyos átkozott szigeten, elásta volna-e „pótfejadagért” a halotta­kat — lelkiismeretfurdalás nélkül. Mire futná emberi felelősségérzetéből? A né­zőnek is ezekre a kérdé­sekre kell válaszolnia vé­gigjárva Daves, az interjú készítőjének útját Gondolatébresztő dráma tehát a Brandys-novellából készült tv-játék. (Sipos Ta­más munkája) Andrzej Ko- nie — lengyel vendégren­dező, a novella is lengyel író műve — rendezése el­sősorban a drámai feszült­ség megteremtésében je­leskedik. Vibráló, nyugta­lanító atmoszférát tud te­remteni. Merész átvágá­sai, különös hangeffektusai, a látásmód drámaisága íze­lítőt ad a lengyel filmmű­vészet magas kultúrájából. Érdemes volt tehát „frissí­teni”. A szereplők közül Básti Lajos szenvtelen, ri­deg-hideg tábornoka ismét remeklés, de tehetségesen formálta meg Iglódi István is a felelőssége tudatára éb­redt fiatal újságíró figu­ráját Kincskereső kisködntön CSOKI — CSOKI = a Jászberényi Csökkentmunkaképességűe- ket Foglalkoztató Vállalat. Hájas József igazgató sza­vai nyomán megelevened­tek az 1962 óta eltelt évek. Mint szociális foglalkozta­tók kezdték a munkát. A városi tanácstól akkor 30 ezer forint kölcsönt kap­tak — az volt az induló alap — de év végén már 180 ezer forint tiszta jö­vedelmet fizettek be a ta­nács számlájára, s még nekik is maradt 100 ezer forint forgóalapnak. — A foglalkoztató létre­hozásának gondolata a vá­ros vezetőié volt. — Sok csökkent munkaképességű embert tartottak nyilván, akik szívesen dolgoztak volna, ha akad nekik való munka. A város vezetői jól számítottak, illetve jól számítottunk, mert én kez­det óta itt vagyok. Már az első évben százharminc embernek tudtunk állan­dóan munkát adni — mondja az igazgató. Jelenleg háromszáznál több embert foglalkoztat­nak a bedolgozókkal együtt. Az idén már mintegy 9 milliós éves tervet akar­nak teljesíteni. S ezt meg is csinálják, hiszen eddig másfél hónap alatt 96 meg­rendelést kaptak kislakás­javításra; most is készí­tenek munkavédelmi kesz­tyűt négy és fél millió ér­tékben; a Hűtőgépgyárban Jászberény több mint egymilliónyi bérmunkát végeznek. S mit keresnek az em­berek? Az átlagbér a vál­lalatnál ebben az eszten­dőben havi 950 forint. — A vállalat vezetői min­den munkát megragad­nak, amivel pénzhez jut­tathatják, keresethez a csökkent munkaképességű embereket. Ottjártunkkor megnéztük a műhelyeket. Voltunk parányi boltjuk­ban is, ahol a nők örö­mére selejtes fonalat, hab­szivacs párnákat, babákat, árusítanak. Egy azonban feltűnt, mindenütt nagy a zsúfoltság. Szükségük len­ne telepük rendezésére, ki- sebb-nagyobb beruházások végrehajtására. Annál is inkább, mivel fennállásuk óta mindössze 200 ezer fo­rintot kaptak építkezésre a megyei tanácstól. Pedig szükségük lenne még mű­helyekre, ebédlőre, mert Jászberényben még sokan várnak arra, hogy a CSO­KI foglalkoztassa őket. Gazdaságilag is, emberi­leg is nagyszerű lépés volt a jászberényi Csökkent- munkaképességűeket Fog­lalkoztató Vállalat létre­hozása. Szolnokon is szó- bakerült már, hogy meg­alakítanák. Jó lenne mi­nél előbb. S vajon a me­gye többi városában nincs erre lehetőség? Varga Viktória Móra Ferenc halhatatlan remekművének televíziós változata, feldolgozása. Tör­ténetek a gyermekkor vilá­gából, amikor a kis Ferkó még gyerekfejjel és gyer­mekszívvel tanulta meg­különböztetni a iót a rossz­tól, a becsületest a becs­telentől, a szépet a rút­tól. Könnyes-mosolygós tör­ténetek. Ez a mostani vállalkozás, amelynek első részét lát­tuk. felülmúlt minden ed­digit. Röviden Made in Hungary — a csak Magyarországon gyár­tott táncdalok seregszemlé­je Székesfehérváron. Ki­sebb technikai hibáktól el­tekintve színvonalas, érde­kes bemutató. Színre léptek az úiabb irodalmi fejtörőiáték részt­vevői is. Szellemes bemu­tatkozásban nem volt hi­ány. A ’áték összeállítását és elbírálását illetően azon­ban már akadt kifogásolni való Különböző színvonalú feladatok azonos témakör­ben. egyenlőtlen arányú pont osztogatás. Mert ugve csak nagyobb feladat meg­írni egy talánvos versikét, mint benne magunkra is­merni. S az utóbbiért csak egy ponttal kevesebb ütöt­te a versenyzők markát. Ennek ellenére reméljük, szórakoztató, régi nemes hagyományokat felújító já­tékban lesz részünk — a továbbiakban. V. M. Szabja a munkavédelmi kesztyűket Fehér Káplár József. Valamikor cipész volt, beteg lett, de mun­kát ő is a CSÖKI-nél talált. A tanácstalan takács Ügy zsugorodott a cég­táblája, ahogyan fogytak a takácsok Mezőtúron. Ma már csak a jobb szeműek tudják elolvasni, hogy ez áll a Puskin úti ház hom­lokán magasra tett tenyér­nyi bádoglemezen: Király Endre szövő. Idős ember az udvaron, ő lenne a mester? — Nem kérem, a *iam a takács. Én vasas voltam világéletemben. A műhely alacsony, öreg válvogépület. parányi ab­lakkal. Az ajtaja talán százéves lehet, és fa zár­ral működik, amelyet kí­vülről egy vaskallantyú hoz mozgásba. Rosszul zár az ajtó. ujjnyi réseken szökik be a hideg. Pedig a pamutpihéktől fojtós le­vegőt csak egy ócska kis kályha langyosítja. — Pataki Rózánál tanul­tam a mesterséget — mondja a takács. — Tes­tes. az apja kétszer is ki­telne belőle, de sápadt és gyakran köhög. Talán asztma. A gépek öregek, lenyú- zottak, de megteszik. Ha megy a bolt, ki tudja med­dig nyüstölheti még. A mester dolgozik, tehát egyelőre vevő is akad. — Mit készít? — Leginkább lepedőt. Néha rongyszőnyeget. — Hol értékesíti? — Vásárokra. piacokra járok. A Nyírségben van­nak a vevőim, azok a tir­pák féle emberek szeretik a szőttes lepedőket. — Drágábban adja mint az állami kereskedelem? — Négy, hat forinttal. Node erősebb is, nehezebb is. több anyag van benne. A kenderlepedő néha az egy kilót is eléri. — Kenderlepedő? Hiszen az nagyon durva lehet. — Durva, de jó. Jobban szeretik, mint a finom pa­mutot. Könnyebb is mosni, jobban kiadja a piszkot. Idővel pedig betörik, puha lesz, mint a vaj. A takács apja tollseprű- vel tisztítgatta a szövőszé­ket az ujjnyi vastagon rá­rakodott pamutpihéktől. — .Vem változott az anyag ára? — Ez a mi bajunk ké­rem. Nem is tudom, mit csináljak, hogy változatlan áron tudjam adni az árut. Egy kiló fonal ára ötven­nyolcról nyolcvannyolc fo­rintra ment. Az üzletekben meg nem emelkedett a le­pedő ára. — Én azt mondom, jobb lenne, ha megszüntetnék a forgalmi, meg a jövedelem- adót — szólt közbe az öreg. — Tegyék az adót a fonal­ra. egységesen, jobban le­hetne kalkulálni vele. — így igaz, apám. — És most mi lesz? — Dolgozunk. Ez az első és legfontosabb. Azután majd meglátjuk. Fonalat készített elő. A szövés gyorsan megy, egy lepedőt talán egy fél óra alatt csinál, de az előké­szület... Három ember szükséges, hogy az új fona­lat feltekercseljék. a szomszéd takács fiát várta. Nehéz munka lesz. A nagy, durva fa fogaskereket kéz­zel kell csavarni. — Mint mikor az em­bert régen kerékbetörték — mosolygott. — bognár — Minden áron újat? ■ , ezető pártmunkások «/ tanácskoztak a w munkamódszerről. Egyikük — mintegy men­tegetőzve — kifejtette: Mi bizony még használjuk azt a régi módszert, hogy a pártbizottsági vitáinkra felkészítünk néhány bi­zottsági tagot. Olyanokat, akik a vitatott téma szak­emberei, külön megké­rünk, hogy tanulmányoz­zák az anyagot és az ülé­sen fejtsék is ki a véle­ményüket. Mindenki, aki valame­lyest is jártas a pártélet­ben, egyetérthet azzal, hogy a pártbizottsági ülés­re való ilyen felkészítés hasznos, célravezető, biz­tosítja, hogy a kollektív testület megalapozottabb döntéseket hozzon. Miért kell tehát e módszer miatt szabadkozni? Csupán azért mert régi? Több más jel és tapasztalat szerint is egyik-másik pártszerveze­tünkben mintha fetisizál­nák mostanában az „új módszerek keresését". A pártmunka módszereit illetően kezd meghonosod­ni a régi és az új jelző — a jó módszer és a rossz módszer helyett. Ez nem a legpontosabb kategori­zálás. Pártunk közel öt­ven éves fennállása óta sok olyan módszer hono­sodott meg a pártvezetés­ben, a párt és tömegek kapcsolatában, általában a pártéletben, amely időt­állónak, hasznosnak, ma is célravezetőnek bizo­nyult. Igaz, voltak olya­nok is, amelyek a körül­mények megváltozása miatt elavultak, ezeket el is hagytuk. De alapjai­ban pártéletünket mindig a lenini pártépítési, párt­vezetési elvek szabályoz­ták, s ezek a jövőben is alkalmasak lesznek az új feladatok megoldásához. Ezek az elvek arra taní­tanak, hogy a munkamód­szer másodlagos. A döntő mindig az elvégzendő fel­adat tartalma, a cél, amit el akarunk érni, és a helyzet, amelyben a fel­adatot meg kell olda­nunk; a körülmények, amelyek tevékenységünket befolyásolhatják. Ez ha­tározza meg munkamód­szerünket, az alkalmazott formákat, a stílust. Nézzünk egy példát. Mi dönti el azt, hogy a szak- szervezeteknek biztosított vétójog jó, vagy rossz módszer? Ismeretes, hogy közvetlenül a felszabadu­lás után, amikor már ré­szesei voltunk a hatalom­nak, de a gyárak még a tőkések birtokában vol­tak, szakszervezeteink — velük szemben — éltek ilyen joggal: a munkás­érdekek védelmének har­ci eszköze volt ez akkor. Miután a gyárak a mun­kásosztály államának tu­lajdonába kerültek, a szakszervezetek e mód­szert. mint az új körül­mények között elavultat, nem megfelelőt, nem használták többé. Most, a gazdaságirányítás új rend­szerében törvényeink is­mét felruházták a szak- szervezeteket a vétójog­gal, mert olyan új helyzet alakult ki, — a megnö­vekedett önállóság, stb. — amelyben az állami tulaj­don önmagában nem ga­rantálja mindig a mun­kások érdekeinek védel­mét. A vétójog tehát, ez a régi módszer, új körül­mények között ismét elő­került. s ott lesz ebből az „új”-ból egyben jó módszer is, ahol megfe­lelően élnek vele. Elmondhatjuk ezt a pártmunka más módsze­reire is. A párttagság tá­jékoztatásának módjai le­hetnek : pártnap, taggyű­lés, egyéni agitáció, sajtó, televízió, rádió és ki tud­ná még sorolni. Mikor melyiket válasszuk? Ezt a tájékoztatás témája, tartalma határozza meg. Nyilvánvaló, ha egy bi­zalmas közlés formájának a zárt taggyűlés helyett a sajtó nyilvánosságát al­kalmaztuk, rossz mód­szert választottunk. De ki meri erre azt mondani, hogy a sajtó útján való tájékoztatás általában el­avult, vagy rossz mód­szer? Nem új gondolatok ezek, de nem haszontalan most beszélni róla, mert mint követelmény elég sokszor elhangzik: dolgoz­zunk új módon. Pártunk IX. kongresszusának ha­tározatában is olvasható: „A következő évek egyik legfontosabb feladata, elő­rehaladásunk gyorsításá­nak kulcskérdése, a párt vezető szerepének tovább­fejlesztése, a pártvezetés módszereinek, formáinak, a társadalmi fejlődéssel összhangban álló tökélete­sítése”. A gazdaságirányítás re­formjának következetes megvalósítása új helyze­tet teremt, s a pártélet lenini normái, a pártirá­nyítás az új körülmények között más módon érvé­nyesülhet mint eddig. De itt sem elsősorban a min­den áron való új keresé­séről van szó. Nem mindegy mit mi­vel cserélünk fel mód­szereink közül, mert itt is az „új” alatt a maga- sabbrendűt, a fejlettebbet értjük — ha módszerről van szó, akkor a haszno­sabbat, a célravezetőbbet. Gyanús, ha valahol prog­ramként fogadják el a munkamódszer „megjaví­tását”. így általában. Gyanús, mert feltételezi, hogy eddig a munkamód­szerük általában rossz volt — ami nem hihető. Helyesebb így gondolkod­ni^ — ez a lenini stílus — nézzük milyen új feladat áll előttünk, s módsze­reink arzenáljából me­lyek alkalmasak a meg­oldására. Lehet, hogy egyik sem. Akkor keres­sünk újat. Mindez nem zárja ki, hogy egy pártszervezet ne vizsgálja állandóan mód­szereit. De mindig konk­rétan. Ha valamely terü­leten negatív tapasztala­tok vannak — mondjuk baj van egy üzemben a dolgozók tájékoztatásával — akkor azt keli vizs­gálni, milyen módszert alkalmaztunk, hogyan, s kiderül a hatástalanság oka. Lehet, hogy csökken a pártnapok látogatottsá­ga, vagy a taggyűlések aktivitása, nem éri el a célját az oktatás vala­hol, hatástalan az agitá­ció — mindez nem azt bizonyítja, hogy a párt­napról. a taggyűlésről, a pártoktatásról, vagy agi- tációról, mint módszerek­ről kell lemondanunk, hanem csupán azt. hogy a jövőben jobban kell csinálnunk, felkészültebb emberekre kell bíznunk, tartalmasabbá kell ten­nünk azokat. 4 1talános igény, hogy a pártéletet, a pártmunkát te­gyük színesebbé, sokolda­lúbbá, alkalmazzunk vál­tozatos módszereket, ke­ressük, kutassuk a leg­célravezetőbb megoldási módokat — de ne skatu­lyázzuk úgy a módsze­reinket, hogy ez rossz, mert régi, ez pedig jó, mert új. V. J. %

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents