Szolnok Megyei Néplap, 1968. január (19. évfolyam, 1-25. szám)

1968-01-04 / 2. szám

1968. január 4. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 3 Útkeresők Madarason A tiszafüredi járási mű­velődési otthon rádió klub­jának építésénél Szarvas György, a KPM dolgozója végezte a legtöbb társadal­mi munkát. r Uj szer a meszesedés ellen Dr. Robert Fuson ame­rikai sebész úgy véli, hogy az arterio sclerosis (érel­meszesedés) ellen új szért talált fel, amely vélemé­nye szerint akkor is hatá­sos, ha az illető folytatja a zsíros ételek fogyasztását. Dr. Fuson, aki a Duke- egyetemen dolgozik, a szert saját magán és több sze­mélyen három éven át ki­próbálta, a chicagói klini­kai sebészek kongresszu­sán tartott előadása során kijelentette, hogy kutatásai legalább is az ő számára be­bizonyították, hogy „minden­ki megeheti a maga tor­táját”. Fuson az általa felfede­zett porított műanyagnak a „cholestyramin” kémiai nevet adta. Ezt az anyagot vízben feloldva úgy lehet elfogyasztani, mint egy li­monádét. Sárgás színe, to­vábbá íze is a limonádéra emlékeztet. Általában a veszélyes érelmeszesedést, amely sokszor szív- és agyrohamokat, valamint gangrénát idéz elő, külön­böző tényezőknek, mint például a vérben feleslege­sen felgyülemlett koleszte­rinnek, a magas vérnyo­másnak, az erős dohány­zásnak, a fokozott meg­erőltetésnek (stresz), az el­hízásnak és öröklődő haj­lamoknak tulajdonítják» Az előadó azt is el­mondta, hogy az ő kolesz­terin-tükre 250 milligramm egységet mutatott, és fgy elérte a veszélyzónát — Miután rendszeresen kezd­te szedni a „cholestyra- min”-t, a tükör az utóbbi másfél év alatt 75 milli­grammra esett vissza, ez megfelel az újszülötteknél mért mennyiségnek. Hatvanöt személyen vég­zett kísérletek során a ko­leszterin-tükör általában 60 százalékkal csökkent. Harminchat beteg közül 32 „jelentős könnyebbülést” érzett Szűcs István bácsi sokáig juhász volt itt. Aztán, hogy nyugdíjba ment „agyonüt- tette” a régi tanyáját. A községben építtette fel. A régi háznak mi estünk ne­ki. Amikor a fundamen­tumhoz értünk, oda is hív­tuk az öreget a fénykép- felvételhez. Hálából min­dig replikázott a fülünkbe, nem lesztek így kész, nem lesz az úgy jó. Dehát ezt mindig úgy vettük, mintha köszöngette volna a segít­séget. A tsz be is fuvarozta neki a bontott anyagot és hogy a munkamegosztás teljes legyen, az építöbri- gád fel is építette az új házat. Miért ne emlegesse erről az öreg a szövetkeze­tei? Sok fényképet csiná­lunk. Rájöttünk, hogy így is sokat tudunk elmondani magunkról. A gyümölcs- szedőkről is készítettünk egyet a nyáron. Nagyon szorgalmasan dolgoztak. — Aztán gondoltunk egy me­részet és nem „hivatalos” szöveget írtunk alá, hanem valami olyat, hogy most már csak a pálinkát vár­iátok. Ezen mindenki jót kacagott., s én nagyon sze­retem. ha nevethetünk. Néha pedig félek is, hogy melléfogok valamivel. Hiá­ba, egy év alatt nem lehet mindent megtanulni. Most is megszerveztünk valamit, amit előre még a tsz várt­titkárának sem vallottunk be: Van tíz ipari tanulónk és tanulószobát rendeztünk be nekik. Most már. hogy sikerült, bevallom. Azt is, hogy én vezetem. — persze esek irodalomból és törté­nelemből — a foglalkozáso­kat. így én is velük tanu­A Kunmadaras és Kör­nyéke Építő-Javító szövet­kezet termelése, 1963—1966 között csaknem megduplá­zódott. A nyereség négy év­vel ezelőtt volt a legna­gyobb. elérte az 1,2 millió forintot. Azóta viszont csök­kent. sőt 1966-ban már veszteséget mutatott a mér­leg. Sajnos tavaly nem mérséklődött a deficit, ha­nem szeptemberrel bezáró­lag még növekedett is, megközelítve a félmillió fo­rintot Az elnök most mégis az­zal a hihetetlennek tűnő hírrel fogadott, hogy a no­vember végén készült nyersmérleg szerint viszont eltűnt a veszteség. Minden jel arra vall. hogy nullá­ról indulhatnak január el­sejével. Eszerint a szövetkezet két hónap alatt félmillió fo­rintot „kigazdálkodott”. (Tavaly év végén 230 ezer forint nvereséget mutattak ki, amiből a KISZÖV re­víziója 230 ezer forintos veszteséget „csinált”!) Mindenesetre a vezető­séggel együtt reményke­dünk abban, — mondja az elnök —. hogy a nyers­mérleget most nem cáfol­ja meg a januári pontos mérleg. Bizonyos ielek árrá vallanak, hogy a szövetke­zet kimozdult a holtpont­ról, felfelé halad. A pénz­ügyi helyzete javult, már nem áll sorban a banknál, sőt 240 ezer forinttal ren­delkezik az egyszámlán. Ez­zel, mondhatni, visszanyer­te a „mozgásképességét”. A termelési ráfordítások az anyagköltséget kivéve csökkentek. A termelékeny­ség emelkedett valamelyest, a bérhányad 1.7 százalék­kal alacsonyabb az első félévinél. A dolgozók iöve- delme pedig nem lett ki­sebb. lók. Ügy is a pedagógus pá­lya volt az álmom. De ugye falun másként van az, mint ahogy tanuljuk. Nekem is menni kellett dolgozni, mert házépítéskor minden fillér kell, aztán meg ná­lunk még mindig az a va­lami, hogy ki mennyi stafí- runggal várja a férjhez- menést. Most megpróbáltam leve­lező úton elvégezni a köz­gazdasági technikumot. — Nem bírtam. Három beosz­tásra vagyok függetlenítve, KISZ-titkár, kultúrfelelős és egészségügyi felelős, ötszáz dolgozó tag, hétezer katasz- trális hold föld és hatvanöt KISZ-tag. Csak az első ne­gyedéven jutottam át. — Úgy érzem, mindenütt ott kell lennem, ahol valami munka van. Ha valamit megbeszélünk, a többiek is mindjárt azt nézik, hol van a Mari, beszélni sokat tu­dott, most meg sehol nincs? Mondom olyankor sok­szor magamnak, menj Mari, mert neken is jólesik, ha megcsináljuk, amit megbe­széltünk. Tavaly 3 hold ku­koricát vállaltunk a tsz-töl. Idén majdnem elaludtunk, csak kél hold jutott már. Nem is tudnék nyugodtan leülni a 19 ezer forintot érő új bútoraink közé a fiata­lok klubjában, ha csak a vásárláshoz érkeztem volna már oda, a kapálást meg lekéstem volna. Vettünk magnót is. A múltkor kölcsönadtuk. A 17 közül az egyik szocialista briqád. névadó ünnepséget rendezett. Azoknak. Ked­vesek voltak, mert szalagra vettek az üdvözléstől kezd­ve a nyolc hónapos Csapó baba gőgicséléséig mindent. Azt is odaadták ajándék­Előző cikkeinkben bírál­tuk a vezetőket a gyenge anyaggazdálkodásért, a li­berális bizonylati fegye­lemért és a műszaki ap­parátus munkájának ala­csony színvonaláért. Leg­utóbbi tapasztalataink sze­rint az említett negatívu­mok megszűnőben vannak. Bevezették a technológiai anyagszükségletnek megfe­lelő előzetes utalványozást. Az építésvezetők elvonuiá- si jelentésben számolnak el a munkahelyen maradó anyagokról, gépekről, szer­számokról. Az utókalkulációs cso­port megerősítésével lehe­tővé vált. hogy a vezetőség egy-egy építkezésről pontos költségelemzést kapjon és adott esetekben megalapo­zottan intézkedjen. Általá­ban elmondható, hogy a hibák kijavítására céltuda­tos lépéseket tettek. Ezek után arra is kíván­csiak voltunk, hogy a szö­vetkezet vezetősége hogyan alakította ki idei termelé­si és gazdálkodási tervét, amelyet a közgyűlés még ebben a hónapban megvi­tat. Megalakították a mun­kaügyi bizottságot, amely­nek feladata, hogy új be­sorolást készítsen. Az ed­diginél jobban szeretnék széthúzni a bérskálát, differenciáltabb béresést kívánnak bevezetni. Az első negyedévre 1.5 millió forint értékű rende­lést fogadtak el a szolnoki járműjavítótól. Az építő és szakipari részlegek munka­ellátottsága biztosított. Az asztalosoknak, villany- és vízvezeték-szerelőknek áp­rilisig van mit csinálniok. Körülbelül 30 családi házat építenek fel ebben az évben a környéke a. nak. Nem tudom, ki hogy véli, de nekem nagyon jól­esik mások meghatottságát látni. Ott sokan könnyez- tele» A tizedik KISZ-titkár vagyok én itt. Nekem vi­szont ez az eiső tartós sze­replésem. Szeretem, csak néha már attól is tanok, hogy megszólnak a buzgól- kodásomért. Dehát, amit még eddig csináltunk, min­den kellett. Van a tsz-nek huszonhat színházbérlete, azt sem szabad kihagyni, oda is szervezni kell. Jár­tuk a nyáron az országot, ötvenen voltunk a Duna­kanyarban. Nyolcvanketten Csopakon üdültek, köztük sokan fiatalok is. Tapasz­talatcsere is volt a járás­ban, azokon is csak részt kell vennünk. Házi ünnep­ségeink is voltak. Mostaná­ban kitaláltunk egy újabb szórakozási lehetőséget. Ne tessék nevetni, — a magán­produkciókat. Éneklés, sza­valás, ki mit tud? — rög­tönzés. stb. Utána játék, zá- logosdi. tánc. Szeretjük a vidámságot. Itt a „felnőtt” versenyző brigádok újításokkal ruk­koltak ki. Mások balesetel­hárítási céllal korlátokat készítettek a dűlőutakra, asszonyok, családanyák ker­tészeti tanfolyamokra jár­nak. mások díitalnnul kar­bantartják az utakat és sok minden van még. ami most. eszembe se jut: Nem hagy­hatjuk. hogy ezekbe a bri­gádokba. ne lenven utánpót­lás. Milyen KISZ-titkár len­nék. ha ennyi se jutna eszembe? Ó, pardon, be is kellene mutatkozni. Kéki Mária va­gyok, a kengyeli Dózsa Tsz KlSZ-titkára. B. E. Rendelés akad bőven, csak győzzék teljesíte­ni. Azzal, hogy fokozatosan „visszahúzódnak” Kunma­darasra és csak Tiszaőrsön. Nagyivánban. Berekfürdőn, tehát kis körzetben vállal­nak munkát, már előre nagy pénzt takarítanak meg. (Tavaly kilenc hónap alatt félmillió forint úti­költséget és napidíjat fi­zettek ki. A szállítási tá­volság minimálisra csök­ken, tehát a fuvarköltségek is.) Az idén minden befekte­tett százasra 6 forint nye­reséget terveznek. Ez 1,2 százalékkal haladja meg az 1967-est. Ha tényleg igaz. hogy „semmiről” indultak, akkor' még osztalékra is futia majd, amennyiben a kívánatos hasznot elérik. A vezetőség okulva a korábbi évek keserű ta­pasztalataiból. rájött arra, hogy a szövetkezetnek helyben is van piaca, illetve a közeli falukban. Az abádszalóki községi ta­nács vezetőinek kérésére el­határozta. hogv bővíti a szolgáltatást. Órás. műsze­rész és egyéb szakipari részleg áll majd a lakos­ság rendelkezésére. Bátran belefogtak a gvúitó transz­formátor gyártásába. Ezt a cikket importból szerzik be a sütőipari vállalatok és a kemencék begyújtásához használják. A kísérleti da­rabok jók, nagyobb meg­rendelésre lehet számítani. Ez előnvös a szövetkezei­nek, de a madarasiaknak is, hiszen a trafórészlegben szinte kizárólag nőket fog­lalkoztatnak. Eddig ö* asszonyt vettek fel. január­ban még ötnek adnak mun­kát. Tárgyalnak majd az Aprítógépgvárral. kooperá­ciós szerződést szeretnének kötni. Ezzel is a női mun­kaerő foglalkoztatottság ja­vítása a céljuk. A községi tanács vb támogatására bizton számíthat a szövet­kezet. A rési malomépület­ben új műhelyt rendez­hetnek be. Egyszóval megpezsdült ez élet a szövetkezetben Nem siránkoznak azon, ami tör­tént, hanem a kiutat kere­sik. A pártszervezetnek kö­szönhetően a közhangulat jó. az emberek egységesek abban, hogy a jövő eszten­dőben meg kell szilárdítani a szövetkezetét. Valóban: ez a fő feladat. Fábián Péter Kirc?e’«nény Túrkevei Városi Tanács Végrehajtó Bizottsága köz­hírré teszi, hogy a városi tanács 1967. október 30-i ülésén 1Ü967. sz. alatt ta­nácsrendeletet alkotott Túr- keve város központ részle­tes rendezési tervéhez ké­szül, helvi városrendezési előírásokról. A városi tanácsrendelet a hivatalos órák alatt meg­tekinthető a Túrkevei Vá­rosi Tanács Végrehaitó Bi­zottságának titkárságánál, a tanácsháza 25-ös sz. szobá­jában ' Dr Nagy Károly sk. vb titkár Hirdetmény Kunmadaras Községi Ta­nácsa 1967. november 25- én rendeletet alkotott a község egyszerűsített álta­lános rendezési tervének helyi községrendezési elő­írásairól 1967. évi 6. szám alatt. A rendelet kihirdeté­se napján lép hatályba. A rendelet a községi tanács hivatalos helyiségében meg­tekinthető. Községi Tanács Végrehajtó Bizottsága Az újítómozgafom új szabályai A napokban jelent •heg az a kormányrendelet, amely a gazdasági reform fő céljaival összhangban, a vállalatok növekvő önálló­ságát szem előtt tartva megszabja az újítási és ta­lálmányi rendszer tovább­fejlesztésének leglényege­sebb elveit, szabályait, utat nyitva az alkotó kezdemé­nyezések még szélesebb kö­rű kibontakozásához. E tekintetben a legjelen­tősebb az a rendelkezés, amely az eddigi merev kö­töttségeket megszüntetve, gyakorlatilag lehetővé teszi, hogy a jövőben munkakö­rétől és beosztásától füg­getlenül mindenki újíthas­son. Ennek megfelelően bő­víti az újítás fogalmát is. Eszerint újítás lehet az olyan műszaki-, illetve üzemszervezési megoldás, amely viszonylag új; a vál­lalatnak hasznos; előter­jesztőjének nem munkaköri kötelezettsége, vagy mun­kaköri feladata ugyan, de azon belül jelentős alkotó- tevékenységnek minősül. Az újításnak ez a korábbi­nál lényegesen átfogóbb meghatározása módot ad rá, hogy a vállalatok ve­zető állású dolgozói, vala­mint a kutatók, fejlesztők, tervezők stb. is aktívan be­kapcsolódjanak az újító mozgalomba. Ez a lehető­ség a műszaki fejlesztéssel hivatásszerűen foglalkozó vezetők és beosztottak ez­reit, tízezreit ösztönzi majd arra, hogy a vállalati kol­lektíva érdekeivel össz­hangban, sokoldalúan fejt­sék ki legjobb képességei­ket és munkakörükben is kimagasló, újszerű megol­dásokkal segítsék a tech­nika gyorsabb fejlesztését, korszerű gyártmányok, gyártási eljárások sikeres bevezetését. Az újító, alkotó tevé­kenység ösztönzését szol­gálják az anyagi elisme­résnek a korábbinál válto­zatosabb formái. A műszaki fejlesztéssel hivatásszerűen foglalkozók jelentős alkotó, újító tevékenységét a vál­lalat az új rendelkezések szerint megfelelő mértékű alapbér-emeléssel, előre ki­tűzött célprémiummal, ju­talommal vagy egyéb anya­gi juttatással honorálhatja. Az újítási díjra (amely ed­dig az anyagi elismerés ki­zárólagos formája volt), az előbbi kategóriába nem tartozó újítók, vagyis kisebb beosztá­sú műszakiak, művezetők, munkások stb. tarthatnak igényt, amennyiben javas­latuk előterjesztése nem munkaköri kötelesség; meg­állapodhatnak azonban a vállalattal az anyagi elis­merés egyéb formájában is. Az újítási díj mértéke te­kintetében tehát a felek megállapodása irányadó, ennek hiányában a díj az egy évi vállalati eredmény­nek legalább két százaléka. Régebben is gyakran vi­tatott, s az új mechaniz­mus feltételei közt különö­sen nagy jelentőségű prob­lémát old meg az a rend­szabály, amely szerint az újító más vállalathoz csak munkáltatója előzetes en­gedélyével adhat be a saját vállalata tevékenységi kö­rét érintő újítási javasla­tot Sőt, megállapodás ese­tén a rendelet ugyanígy korlátozza a vállalattal munkaviszonyban nem álló személyeket újításuknak egyidejűleg más vállalathoz történő benyújtásában. A vállalatnak joga van ahhoz is, hogy a hozzá benyújtott újítási javaslatot más vál­lalatnak átadja, értékesít­se. Az újítót viszont min­den esetben megilleti az újítások hasznából eredő megállapodás szerinti ellen­érték, az újítási díj. A gazdálkodós ha­tékonysága érdekében a mostani jogi szabályozás — mint látjuk — a korábbi­nál nagyobb hatáskört biz­tosít a vállalatoknak a ja­vaslatok elbírálásában, hasznosításában, az anyagi­erkölcsi elismerés módjá­nak, mértékének megvá­lasztásában. A vállalatok újítási szabályzatában a kormányrendeletben meg­szabott fő elveket figye­lembe véve a helyi sajá­tosságoknak megfelelően részleteiben is ki kell dol­gozni a vállalat újító moz­galma továbbfejlesztésének módozatait, anyagi és sze­mélyi feltételeit, ügyelve arra, hogy a népgazdaság, a vállalat és a dolgozók érdekei harmonikus össz­hangban érvényesüljenek. A szabályzat kidolgozásá­hoz. a jogszabályok helyes értelmezéséhez a kormány határozata alapján az Or­szágos Találmányi Hivatal és a SZOT közös irány­elvek kidolgozásával nyújt segítséget a vállalatoknak. A találmányokkal kap­csolatos egyes rendelkezé­seket jelenleg az újítások­ról szóló jogszabály tartal­mazza. Ezek közül a leg­szükségesebbeket az új kor- mánvrendelet átmenetileg szabálvozza; végleges ren­dezésükre a kidolgozása alatt álló találmányi, sza­badalmi törvényben kerül majd sor. O. t. Kunszentmártoni Tsz-közi Építő Vállalkozás felvesz egy anyagbeszerzőt és egy raktárost. Követelmény mindkét személy képesített könyvelői tanfolyam­mal rendelkezzen. Fizetési mód: 5Ü965. (V. 30.) FM. sz. rendelet alapján. Marika, a KISZ tíikár

Next

/
Thumbnails
Contents