Szolnok Megyei Néplap, 1968. január (19. évfolyam, 1-25. szám)
1968-01-07 / 5. szám
Fityegő cigaretta Minden pillanatban vártam, hogy kiesik a szájából. Odata- padt az alsó ajkához, s úgy beszélt velem. Hogy a guta ne üsse meg az embert! Bánom Is én, hogy ki miként igyekszik előbb vagy utóbb véget vetni az életének! Törődöm is én azzal, hogy hány szivarka a káros adag naponta! Nem érdekel! De az mégiscsak több a soknál, hogy cigarelta-han- gon beszél velem... Pedig intelligens embernek ismertem, talán hiányzott az iskolából, amikor az illemre tanították a gyerekeket? De úgylátszik az a szín sznő is hasonló cipőben járhat, akivel nemrégen egyik folyóiratunk címlapján ismerkedhettünk meg. Mintha egy utcalány mutatkozott volna be... És nincs egy pillanatnyi megnyugvásom se! A hivatalban cigar ttavégről beszél velem az ügyintéző, a mechanizmus tanfolyamon cigarettaszívás közben sziszeg az előadó, az étteremben is néha cigarettahamut hint a felszolgáló a pezsgőmbe... Lassan már sehol sem találom a helyem. Merthogy a cigaretta elterjedt élvezeti cikk, hogy nap mint nap füstködbe burkolja a tüdőket, az mindenkinek a maszek ügye. De ha valaki avval tisztel meg, hogy cigarettavégről beszél velem, az már bizony engem is érdekel. De még mennyire! Ma déli 12 órakor kötöttem szent szövetséget egy kis falemezkével. Megegyeztünk abban, hogy ha valaki ismét cigarettaszivás közben válaszol nekem, ügyes csellel kipenderítem a szájából azt a szemtelent... Hadd repüljön, eleget bosszantott már engem... És azt is megfogadtam, hogy a cigarettának mindvégig esküdt ellensége leszek. Aki cigarettafityegő szájjal beszél Velem, azt emberszámba se veszem! Biz a, így lesz! De hol van már egy hamutárca, ez a csúnya kis jószág az ajkamra égett... — petres — BUMERANG A termelési eredmények évekre visszamenően kiválóak. Emiatt nem is kritizálták soha az egyik szolnoki igazgatót. Bezzeg a kultúra miatt annál inkább. Fő'eg a könyvtár miatt szorult. Nem győzte hallgatni, hogy milyen kevés összeget, mindössze potom néhány ezer íorintot fordít új kötetek beszerzésére, s ennek' következtében elbújhatnak a Széchenyi Könyvtár mögött. Sőt, a Verseghy Könyvtár is beláthatatlan magasságban tündököl felettük. Először mentegetőzni próbált, mondván, hogy egy termelő üzem mégsem bib- liotlheka, de a lesújtó pillantásokból, a kifejező vállrándításokból megértette: szakbarbárnak tartják. Valóban az lennék? — meditált. S még inkább olvasásra adta fejét. pedig itallal, nővel, kártyával, sporttal és baráti körrel addig is csak az egymásután falt könyvek lapjain találkozott. — Millió könyv jelenik meg. nem bírom a versenyt.. Talán nem is azt olvasom, amit kellene — merengett. Ekkor kezdett érdeklődni beosztottaitót őszinte meglepetésére akár új. akár régebbi kiadásról kért véleményt, kényszeredett mosoly, „azt még nem olvastam” volt a válasz. — De hiszen ezek csak beszélnek a könyv szerete- téről, s közben semmit se olvasnak — döbbent rá az igazságra a diri. A másnapi értekezleten ezért így szólt: Valóban kevés a könyvtárfejlesztésre eddig biztosított összeg. Ezért úgy döntöttem, bárki azt a kötetet veszi meg, amelyiket akarja. Számlát kér róla, mi meg kifizetjük. Csupán egy a kikötésünk: a vásárlónak el kell mondaniaj hogy miről szól a könyv. — Ezek szerint el kell olvasni? — horkantak fel a beosztottak. S azóta csendben vannak, pedig egy fityinget sem fordítanak az üzemi könyvtár fejlesztésére. Talán azért sem bánnák. ha az antikváriumba kerülnének meglevő köteteik. S. B. földrengés — Csak azért mozdult meg a tábla, mert leütöttem a futóját A Szolnok megyei Néplap szatirikus melléklete 407. csípés Karácsony után — Miért sírsz, Miska, hiszen születésnapodra mindent megkaptál, amit csak kértél! — Igen, de most az bánt, hogy miért nem kértem többet. Szülői szeretet — Fiatalember, amikor elhatározta, hogy rabolni fog, nem gondolt idős apjára? — Hogyne gondoltam volna, de semmi megfelelőt nem találtam számára a lakásban, amelyet kifosztottam. MINI - ALU - MINI A piac máris hatalom. Túl vagyunk az „eszi — nem eszi” korszakon, amikor még annyi portékát tudtunk kirakni az ország '„pultjára”, hogy a Kedves Vevő emelt nagy kalapot, ha óhaja maradéktalanul teljesült. Ma már gazdag raktárakkal rendelkezik a nemzet „boltja”, van miből válogatni. Ha valami nem tetszik, félrehúzzuk a szánkat: nem kell. Kényesebbek vagyunk, s mindinkább azok leszünk. Mi, a Kedves Vevők összessége, akiket a PIAC — összefoglaló névvel is tisztelnek. Mégjóbban kinyílik a szemünk az új mechanizmusban, hiszen a termelés, B kereskedelem azt se tudja máris, hogy játsszon minél jobban a kedvünkre. Igyekszik minden szeszélyünket kielégíteni... Hogy ne mondjunk mást: itt van a cipőipar. Hol van az az idő, amikor még abban a hi- szemben jártuk az élet útjait, hogy cipő, csizma csak bőrből készülhet. Jöttek a textilcipők, műanyagcsizmák, aztán ez utóbbiak is a szivárvány minden színében. Meg sem álltak az ezüstig, aranyig. A véletlenen múlott, hogy a csizmatervezők figyelme nem terjedt még ki nemzeti fémünkre, a fehér aranyra. Pedig határozottan érdekes kopogása lenne az alumínium-csizmának. Jó lesz jobban körülnézni, mert amit mi elmulasztunk, könnyen elkoppinthatják előlünk az élelmes világpiacon. Az alumíniumot emlegettük. Nos, máris kihagytunk egy ziccert. Franciaországban már forgatják a „Kicsoda ön, Polly Mag- gQ?” című amerikai filmet. Mint hírlik, különösen a divatszakemberek estek tőle transzba, ami nem is csoda, mert szenzációs újdonságot mutat be a film. A női szereplők ugyanis alumínium ruhát viselnek. Az alumíniummal foglalkozó üzemek figyelmét ezért hívjuk fel erre a sztoryra, hogy mire a „Kicsoda Ön, Polly Maggo?” film ideérkezik, elkészüljön néhány alumíniumruha-köl- temény nullszériája. Kíváncsian várja például a férfinép az alumíniumból hegesztett miniszoknyákat. Ragyogó lehetőségeket sejtünk. Csörögnek-zörögnek majd ugyan egy kicsikét, de annál inkább a lényegre vonják a férfiszemeket Édesek lesznek a kívül- belül tükrös felületű szok- nyácskák. Ajánlunk egy szép csengésű nevet "is: Mini-Alu-Mini. Tóth István önmarcangolás önbírálat
