Szolnok Megyei Néplap, 1967. december (18. évfolyam, 284-308. szám)

1967-12-03 / 286. szám

It SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1967. december 1 TAI1ICÁ BA || KA ! Cikkünk nyomán Nem volt szerencséje a túrkerei Búzakaiászoak Jeanne Beck, Franul.or- rtág Idei wépaéy király nője meglátogatta a tncr, gixda- S-igi kiállítást Vichy ben. A vendéglátó házigazdák kü- löufi« ajándékkal: egy fajbi­kával lepték meg- Nem tud­ni, hogy ac ajándékozást nem valami jelképesé* szán­déka sugallta-e. ★ Egy angol filológus meg­állapítása szerint a hallga­tás gyakran a beszéd foly­tatása, például arcjátékkal vagy gesztusukkal. Másképp hallgat a francia, másképp a német és megint másképp az orosz — állapítja meg a nyelvész. Felkészülhetünk tehát arra, hogy a jövőben a nyelvórákon nemcsak ír­ni. olvasni é* beszélni, ha­nem hallgatni ie meg keli tanulnunk. Teromtőm, há­nyán vannak, akiknek még az anyanyelvi hallgatás sem címmel, lapunk november 16-i számában egy terje­delmesebb cikk jelent meg, amely a túrkevei Biizaka- lász Tsz fejlődését vizsgál­ta. Munkatársunk sokolda­lúan elemezte, hogyan in­dult ei az elmúlt öt eszten­dőben a felemelkedés útján a tsz. A Cilik azonban nem tért ki e fejlődés minden okára, ezért értékelése egy­oldalú maradt. Helyt adunk Koszna Mi­hály, a túrkevei városi ta­nács vb elnöke kérésének és levele, valamint a no­vember 10-én megtartott városi tanács vb ülés jegy­zőkönyve alapján — a Bú­zakalász tsz ügyét tárgyalták a következőket tartjuk szükségesnek elmondani. Cikkünk nem elemezte azt, hogy a tsz gazdasági eredményeinek javulásában milyen jelentős szerepe van a sok milliós hitelrendezés­nek, valamint az elmúlt évek tsz-ekre kedvező ár­politikájának. Ezek a té­nyezők — együtt a tagság szorgalmával, a jó vezetés­sel és a kedvező időjárás­sal — hatottak úgy, hogy elindulhatott a túrkei ej Búzakalász Tsz a felemel­kedés útján. A megyei nfitanács három nnpos bentlakásos tanfolyamét tervezett a náraozgalum Járá­si, városi, kerületi ás küzséf'l vezetíM részér«. Mir® is tanult a mintegy kilencven a-saony a tegnap vágat ért Uufoiys- ooal A nömozgalom legfontosabb feladatáról a nők neveli síről, valamint a családvédelmi mun­káról előad*« hsngs*,tt «L ■ témákat konzultáción Is meg­vitatták a* asszonyok. Két tá­jékoztatót hallgattak akutálig belpolitikai kérdések: ÖL sikerülj Manfréd Páni Stransky, Bíranska és Greiffenfels lo­vagja, aki egyébként laka­tos, azzal a panasszal for­dult a müncheni bíróá ghoz, hogy kislányának, Elisabeth Helgának az anyakönyvve- *ető önkényesen megrövidí­tette nevét, elsikkasztva be­lőle a Ritter címet. — A bírák gondosan utánané/.t-k a bősz apa őseinek, majd égy döntöttek, nincs rá le­hetőség, hogy leánygyermek örökölhesse a lovagi m<Mtö- •ágot. A csalid borúsan vette tudomásul, hogy E-í- tabeth Helgának meg kell elégednie az cgysaerő és Je­lentéktelen Stransky von Btranska tűid Greiffenfals névvel. Miiyen nehéz az élet! Floyd Clyve háromórás szabadság élvezése után nem bírta tovább, telefonon fel­hívta a rendőrséget és kér­te, hogy menjenek érte, mert gyönge idegzete nem tudja elviselni az üldözött- ség érzését. Ugyanis egy börtönből szökött meg. Kár volt azonban iparkodnia ön­maga feljelentésével, mert kiderült, hogy eltűnéséről őrzőt mit metn tudtak. Az Idén 7742 ember lelte halálát, 241215 pedig meg­sérült a Német Szövetségi Köztársaság autéútjain tör­tént forgalmi balesetekben. QÍSŐSÁGI JEGYZETEK Ilyen semmiségért ítélnek el ? Több mint tíz évvel ez­előtt kötött házasságot D. Ferenc olyan asszonnyal, akinek volt egy gyereke, s akit 1957-ben örökbe­fogadott Ma már nem le­het konkrétan meghatároz­ni, de mint a tárgyalásból kitűnt az aljas mostohaapa a múlt év októberétől rendszeres nemi életet folytatott az adaptált leánnyal. E kapcsolatról a hasonló jellemű felesége is tudott A sokat hallott és látott szolnoki járásbíróság is megdöbbent cinikus er­kölcsleien kijelentéseit hallva. Ezek után már nem lehet csodálkozni azon, hogy a sértett erkölcsi ítélőképes­ségében halálrasebzetten a harmadrendű S. András vádlottnak is odaadta ma­gát A cselekménysorodat aljasságát bizonyítja az a tény is, hogy a kiskorú sértettnek korábban agy­hártyagyulladása volt és ezért szellemileg elmara­dott A szolnoki járásbíróság az elsőrendű vádlottat négy évi szabadságvesztésre ítél­te, amelyet börtönben kell letölteni. Feleségét aki közrejátszott az esemé­nyekben, kétévi szabadság- vesztéssel sújtotta (a vád­lott az ítélet kihirdetésekor felháborodva kérdezte: „(Már ilyen csekélységért is börtönbe kerül az em­ber?”), míg S. Andrást hél hónapi végrehajtható sza­badságvesztésre ítélte, amelyet szigorított bünte­tésvégrehajtási munkahe­lyen kell végrehajtani. Megvakítatta munkatársát Elgondolkoztató ügyben hozott ítéletet a szolnoki járásbíróság. Pásztor Imrét maradandó testi fogyaté­kosságot okozó, gondatla­nul elkövetett súlyos testi sértés miatt négy hónapi szabadságvesztésre ítélte. Miért kerül egy ember a börtönbe? -- Azért, mert felnőtt emberek gyerekek­hez sem méltó magatartást tanúsítanak. ltorífékos sorsjegy — olimpiai hozzájárulás A magyar olimpiai bi­zottság, az MTS és az OTP. a mexikói olimpiai játékok­kal kapcsolatos költségek részbeni fedezésére Ma­gyarországon először — de­cember 2-től — egy új sors­jegyfajtát bocsát ki, a bo­rítékos sorsjegyet. A sorsjegyeket totó—lot­tó kirendeltségeken, szel- vényárusíi óknál, trafikok­ban, földművesszövetkezet; boltokban, takarék szövet­kezeteknél lehet többek kö­zött vásárolni 4 forintos áron. A megvett sorsjegy borítékban van, s amenv- nyiben ennek felbontóc után a vásárló sorsjegyén megnevezett nyeremény mi MO tocuiUi mt Őr­lető sorsjegyárustól azon­nal felveheti, nagyobb ösz- szeg esetében pedig vala­melyik beváltóhelyen fize­tik ki számára. összesen 5, egyenként 1 millió sorsjegyből álló so­rozatot bocsátottak ki. A nyeremények: 4, 8, 10, 20, 50. 100. 2Ó0, 500, 1000. 5000, 10 000. 20 000 és 50 000 fo­rint. Van olyan sorsjegy is, amelyen nem forint összeg, hanem „újra húzhat" meg­jelölés olvasható. Ilyenkor a vásárló egy másik sors­jegyet kap — természete­sen ingyen — s ezzel is­mét játszhat. Minden ötö­dik sorsjegy nyer. Ez * sorsjegy forma ismert • kőamyúő QMWi.it» A IMA Pásztor többször vicce­lődött a nála jóval idősebb sértettel. Előfordult olyan eset. amikor kalapját el­vette, azt bepiszkolta, il­letve ehhez hasonló csele­kedetekkel bosszantotta. Ez év január 26-án a dél­utáni órákban a tragikus végű eset szereplői a szol­noki fűtőház egyik csarno­kának építésén dolgoztak. A vádlott fenn volt a te­tőn, a sértett, pedig lenn a földön. Pásztor megkérte egyik munkatársát arra, hogy dobjon fel neki egy dió nagyságú oltottmész darabot, mert a sértett sapkájához akarja vágni. Ezután valamilyen ürügy­ével a szerencsétlenül járt férfit a közelébe hívta. Az mit sem sejtve felnézett a tetőre. Ekkor a vádlott fe- léjehajította a mészda ra­bot. amelv szemen talál­ta. A sértett összeesett, mentővel szállították a kórházba. Az odaadó or­vosi ápolás ellenére is bal szemének látását el­veszítette és a szakvéle­mény szerint ezt a sze­mét ki kell operálni. A fe­lelőtlen Pásztor azzal pró­bálta magát védeni, hogy a sértett sapkáiéhoz akar­ta dobni a meszet, nem a szemébe, ám a járásbíró­ság döntése szerint ez nem mentesítheti a felelős­iét*«voa«* siót. — tátk — — KISEBB átalakítást ter­veznek jövőre Szolnokon a központi orvosi rendelőben. Ezzel megszűnik a túlzsú­foltság, & terhes tanácsadá­soknál. A terveik szerint ugyanis e célra külön he­lyiséget biztosítanak. — TÉLAPÓ Tiszapüspöki- ben. A törökszentmiklósi fmsz ma egésznapos télapó vásárt, illetve cukrászati ki­állítást rendez a Tisza-par- ti eszpresszóban. — A LAKOSSÁG igé­nyeinek kielégítésére jelen­tő* mértékben javítják a javító-szolgáltatást Mezőtú­ron. Ügy tervezik, hogy 1970-re mintegy tíz száza­lékkal növelik a lakosság részére végzendő szolgálta­tó munkál — FILMVETÍTÉSSEL egybekötött taggyűlést tart ma Törökszentmiklóson, a Dózsa Filmszínházban az fmsz. A beszámoló és vita után. a „Csillagosok, kato­nák” című játék-, valamint a legújabb propagandafil­meket vetítik le. — SIKERREL zárult Kis­újszálláson az idei tisztasági verseny. Negyvenkét háztu­lajdonosnak, két-két üzem­nek és termelőszövetkezet­nek, három iskolának és négy egyéb oktatási intéz ménynek adott dicsérő okle­velet & városi tanács. — MEGALAKULT a Ma­gyar Agrártudományi Egye­sület jászsági csoportja. A december elsejei alakuló ülésen — melyet a jászberé­nyi mezőgazdasági szakisko­lában tartottak meg — nyolcvan szakember vett részt. A csoport elnökévé Lippai László agrármérnö­köt választották. — A KISKÖREI vízlépcső építkezéséhez látogattak de­cember elsején a KISZ Köz­ponti Bizottságának titká­rai, Molnár György, Nádas- di József, Ribánszky Ró­bert, Szabó János és Vajó Péter, valamint a KISZ Központi Bizottságának osz­tályvezetői, Sebestyén Já­nos. a Heves megyei KISZ bizottságnak első titkára, és Száraz László, a Szolnok megyei KISZ bizottság tit­kára. Résztvettek a látoga­táson a vízügyi főigazgató­ság szakemberei is. Lottétó j é kozta tó A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság közlése szerint a 48. játékhéten öttalálatos szelvény nem érkezett Négy találatot 26 fogadó ért el, nyereményük egyen­ként 134 156 Ft, három ta­lálata 3257 fogadónak volt, nyereményük egyenként 535 forint. A kéttalálatos szelvények száma 102 073, ezekre egyenként húsz fo­rintot fizetnek. A nyere­ményösszeg a nyeremény- illeték levonása után ér­tendő. A közölt adatok tá­jékoztató jellegűek. Közlemény A korábbi közléstől eltérően Szolnok megye Tanácsa legkö­zelebbi ülését 1967. december 7-én, csütörtökön délelőtt 9 órai kezdettel tartja a megyei tanács nagytermében. A megyei tanács ezen az ülésen 1. meghallgatja a gazdasági Irányítás új rendszerében a tanácsok és szerveik feladatá­ról. hatásköréről szóló tájé­koztató j el entést; 2. megállapítja az 1968/69. évi fejlesztési versenyfeltéte­leket ; 3. megvitatja és Jóváhagyja a tanács és a végrehajtó bi­zottság 1968. első félévi mun­kát érv ét és második félévi munka progra m j át; 4. jóváhagyja a megyei Népi Ellenőrzési Bizottság 1968. évi munkatervét. A megyei tanács végrehajtó bizottsága ezúton hívja meg az érdeklődőket a megyei ta­nács ülésére és kéri a lakos­ságot, hogy a napirendekkel kapcsolatos észrevételeiket. Ja­vaslataikat a megyei tanács vb titkársága szervezési és gazda­sági osztályához 1967. decem­ber 6-1 g juttassák el. SvMfnok megyei Tanáé« VáersJtusM* Mtmmtágm — A KERESKEDELMI hálózat fejlesztésének a tervezett programtól eltérő lassúbb fejlődésének okait vizsgálja legközelebb a ti- «zafüredi járási népi ellen­őrzési bizottság. •UllHtflltllWiliUBUUUliiiliiliUUlllilllllllllllliilUUlillB A Nap k^: 7.13 h-kor, nyugsz.: 11.55 h-kor. — A Hold kék 9.40 h-kor, nyugsz.: 17.10 h-kor. Hétfőn Borbála nap less:. idöjarAsjelentés Várható időjárás: Válto­zóan felhős, párás, ködös, hideg idő. Néhány helyen ködszitálás, zúzmaraképző­dés. Napközben mérsékelt szél. Egyes helyeken az utakon síkosság. Várható legmagasabb nappali hő­mérséklet nulla—plusz S fok között. M O Z I t S z o 1 n o k : Vörös Csillag: Az „Angyal” lesen, hétfő: az „Ángyai” lesen, Tisza: Meny­asszony a zsákban. — héttő: Döntő vallomás, MÁV: Ezek a fiatalok. Jászberény: Lehel: Auróra cirkáló, matiné: Yoyo, hétfő: Az özvegy és a száza­dos. Karcag: Déryné: Csilla­gosok, katonák, matiné: A nagy manőver, hétfő: Háború és béke I., MEDOSZ: Gábor diák, hétfő: A Nagy Medve öal. Kisújszállás: Ady: Hábo­rú és béke I., matié: A tize­des. meg a többiek. — hétfő: Csillagosok, katonák. Kunhe­gyes: Szabadság: Rondó, ma­tiné: A 39-es dandár, hétfő: A tettes elrejti arcát. Kunszcnt- márton: Körös: szünnap, hét­fő: Az agyaggalamb. Mezőtúr: Béke: Az utolsó vérbosszú, hétfő: A cár és a tábornok. Dózsa: Döntő vallomás, hétfő: Az algíri csata, — Szabadság: Folytassa, Jack!, hétfő: Meny­asszony a zsákban Tiszafüred: Tisza: A Nagy Medve fiai, m.: Nyúl kolléga házassága, hét­fő: Mefiszto doktor találmá­nya. Törökszenrmlklós: Dózsa? Az özvegy és a százados, ma­tiné: A császár parancsára, — hétfő: Auróra cirkáló. Tűrke- ve: Vörös Csillag: Az algíri csata, matiné: A boldogság madara, — hétfő: Folytassa, cowboy I SZÍNHÁZ? A szolnoki Szigligeti Szinháí Szolnokon délután 3-kor és este 7-kor: On is lehet gyil­kos. A MAGYAR RADIO SZOLNOKI S-rtÚUOjANAK MŰSORA a *2* m-es középhullámon Naponta 18.00—19.00 óráig Vasárnapi magazin. Zenés riportműsor. HÉTFŐ Alföldi krónika. — Három­negyed ütemben. — Törvé­nyek között. — Határszemle. — Betyámóták. — Zenés autó­stop. — A Plattéra együttes műsorábóL TELEVÍZIÓ» BUDAPEST 8.15: Felsőfokú matematika, — 9.18: Hétmérföldes kamera. — 9.35: Támadás a király el­len. Sakktanfolyam gyerek fe­nek — 10.00. A művészet vi­lágából. — 10 30: Belle és Sé­bastien. — (Magyaml beszélő francia kisjátékfilmsorozat — Ism.) — 11.00: FTC—Ültesd Dózsa bajnoki jégkorongmér­kőzés — 13.58: A Flinstone­esalád. — 14.25: A Magyar Hir­dető műsora. — 14.35: A tize­dik nvár. A Magyar TV kis- fiimle. — 14.45: Mezőgazdasági szakfilmsorozat. — 15.10: Bar­kácsoljunk... — 15.40- Játszunk bábszínházát. — 18.40: Folvtas- sák a hajózást. — 18 05: Nóta­szó. — 18.30: Szaturnusz és vastalieska. — 18.45: Delta. — 10 20- Esti mese. — 19 35: Ta­lán eltűnők hirtelen... József Attila halálának 30. évforduló­ja. — 20 00: Tv-hfradó. 20 20: Rrndtzfvilii megbízatás. 2145: Sporthírek. — 21 SS: H-n-ál-bó! a fény felé. A 100 éves évfor­— LENIN, a munkásmo*­galom és a Nagy Októberi Szocialista Forradalom cím­mel előadást rendellek de­cember 4-én, hétfőn este 18 órakor Szolnokon, a TTT klubban. Az előadás után a j,Lenin .illegalitásban”, a „Lenin Londonban” és az „Oroszország közelében” cí­mű filmeket vetítik la. — ÖRÖMMEL Jelentet­ték. A berekfürdői üveg­gyár munkéskollektívája ne­vében telefonon jelentették, hogy a Nagy Októberi Szo­cialista Forradalom 50. év­fordulója tiszteletére fel­ajánlásuknak eleget tettek: éves tervüket november 30- ra teljesítették. — A „NÉPEK dalai és táncai” címmel mutatja be új műsorát december 4-én este 7 órakor Szolnokon a Ságvári művelődési házban a Tisza Táncegyüttes. A műsorban közreműködik Széki Sándor, a Magyar Ál­lami Operaház szólóénekese. — AZ IDÉN ia megszer­vezték a polgári védelmi oktatást Csorbán. A 15 órás foglalkozáson nyolcvanan vesznek részt.' dúló alkalmából bemutatjuk a Tudományos Akadémiát. — 22.45; Tv-hiradó — 2. kiadás. BRATISLAVA 13.30: Zseljeznlcsar Szarajevó —Jednota Trencsln KK vissza­vágó. — 14.15: Dr. Schlüter. HL A végrendelet. — 17.00: Szovjetunió—Kanada jégko­rongmérkőzés. 19.50: Germinal. Francia film. — 31.35: Kultu­rális híradó. HSTFOl 13.00: Czehszlovákla—Kanada Nemzetközi Jégkorongmérkő­zés Moszkvából. 17.45: Juhua Pantik érdemes művész mun­kájáról. — 18.15: Szovjet főis­kolákon végzett csehszlovák tudományos dolgozók vissza­emlékezései. — lf.08: Tv-hir­adó. — 18.30: Több kezd, mé­nyezést. — 19.35: Tv-krőnika. — 20.05: A nagy harag napja Tv-játék. — 21.5«: Képzőművé­szet. JUGOSZLÁV TV 3.4«: Népdalok és szórakoz­tató melódiák. — 8.10: Adás földművelőknek. — 9.55: Se fekete — se fehér. — 10.40: Cirkusz mindenütt. 11.10: El­veszve a világűrben. — 12.00: Szerelem, ah szerelem. 13.80: J égkorong: Szovjetunió—Kana­da. — 15.00: Torna: Bulgária— Olaszország—Jugoszlávia. 17.20: Filmszatírák. — 17.50: Volt egyszer egy.„ (Népdalok). — 18.20: Riport. — 19.00: Forró, forró nyár. — 20.50: Tv-maga- zln. — 21.50: A régi Szarajevó. HÉTFŐ: 17.00: Kicsiny világ. — 17.25: Rajzfilmek. — 17.40: Hol van — micsoda? — 18.15: Ha ön a szivét fájlalja — e dal majd megvigasztalja. — 18.45: A tu­domány és mt. — 18 15: Sport­szemle. — 30.40: Elő ostor. — Tv-dráma. — *1.40: Operaszln- pad. Szolnok meovei NÉPLAP A Magyai Szocialista Munkás­párt Szolnok megy fi Bizottsá­ga éa • Megyei Tanács lapja Főszerkesztő: Varga József K3adja *» Szolnok megyei Lapkiadó vállalat Igazgató? Virágh Iván Telefon- Szerk^sz+őség: 20—93. 23—20 20—64 Kiadóhivatal 20—94 Szerkesztőség és kiadóhivatal? Szolnok, I. sz. Irodaház Index -szám. 25 068 A lapot °lőf1zetéshen és árusí­tásban a Szolnok megyei pos­tahivatalok és fiókposták ter­jesztik A lap előfizethető Pár* mely oostah’vntalban és kéz* besítőnél Flőfiz*»tési ár t bfr* napra lf.— Ft. Szolnok megyei Nyc m fialna rí Vállalat Felelős vezető? Mészáros Sándor Szolnok—Bács megvel Vas- ás Műszaki Nagyke­reskedelmi Vállalat azonnali belépéssel perfekt GYORS- ES GÉPÍRÓNÖT vesz fel. Jelentkezni: Szolnok, Vöröshadsereg útja 4. szám. December 3 Vasárnap Ferenc rr Rjtoíö •^'^MŐzÍ« SZÍNI^tó Asszonyok „fejtágítón“

Next

/
Thumbnails
Contents