Szolnok Megyei Néplap, 1967. december (18. évfolyam, 284-308. szám)

1967-12-31 / 308. szám

8 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1967. december 31. imádom G Most már nem tud ér­dekelni. Hogy úgy mond­jam, unom. Apu minden nap engem küld be Sán­dor bácsiékkal a faluba. Azelőtt halában tetszett. A fiúk is tudták, hogy Sko da Oktávia a kedvencem Folyton azt rajzolták ne­kem, s a pad alatt küldöz­gették. A tanár bácsi egy­szer meg is látta. Meg­mondtam nekik, hogy n^m tudtok érdekelni, kis hü­lyék. Igaz is, mit küldöz­getnek nekem szerelmes le­veleket. Ha Sándor bácsiék nem vinnének be, gyalog kelle­ne menni, vagy bicajjal. Apu inkább bicajjal jár a falu­ba. mert nem bírja a Juci néni dumáját. Engem ugyan cseppet sem izgat. Meg is vannak sértve, hogy apu nem megy velük, én tudom. Annyira beszéltek neki, hogy beviszik 5t, mi- nek fárad, amikor itt van nekik az autó. Annyira akarják, hogy mi menjünk velük. Láthatták, hogy apu meg nem akar. Nem akar­ja kötni magát senkihez. Azt is fölajánlották, hogy őhozzá igazodnak. Apu meg nevetett: maid a kislány. De mit is erőszakoskodnak Ha látják, hogy nem, hát nem. Mióta szünet van a suli­ban, én járok csakugyan a boltba, a Sándor bácsiék­kal. Apu reméli, hogy már lemásznak a nyakáról. Most már megvan a kedvük, ki- jókodhatják magukat ve­lünk. Én borzasztóan örül­tem, azt mondani se kel1 Imádom a Skoda Oktáviái. és imádom aput. Vagy azt mondtam, hogv már nem tud érdekelni? No persze, a Sándor bácsiékét unom. tinóm, hogy tízkor min­dig át kell menni, mert nem szabad ám, hogy vár­janak rám. Kilenckor már öltözködöm. Játékba nem foghatok. És meg is kell fésülködni És ha már öt percet kések. Juci néni szól: — Vártunk már kedves. Olyan jókodón beszél, mint a tiszi. aki a többi­eknek hittant tanít. Ül a fonott székben, s tenyerét a hasára teszi. — Ugye felírta kedves, amit szedett? A nyugdíjas postamester néni szedi nekik a málnát. Tíz kilóból három az övé. — írja föl ám kedves, ne­hogy becsapja magát. Sándor bácsinak bírom a türelmét — Ugyan Jucikám. fel van már írva. Látom. Sándor bácsi el­megy a közelből. Én is el­mennék. de Juci néni a fejemet simogatja. A pos­tamester néninek is mele­ge van, csupa pirosság. Csak legyintget, meg ne­vetgél: — Jól van az. — Nem úgy van az, ked­ves, fel kell azt írni. Isten ments, hogy rosszul járjon. Haláli. Azt hiszi, min­denki hülye, és nem látja, hogy 5 fél attól. Legalább ne nézze hülyének az em­bert. És még ilyeneket mond: — Tudja postamester né­ni. milyen okos ez a kis­lány! És milyen komoly. Pedig még csak tíz éves. Elmúltam, de mindegy. — Csak a haját azt még nem tudja megfésülni a kedves. Szeretem, mikor ígv tö­rődnek a hajammal. Odáig vagyok. — Nem áll meg — mon­dom. — Csatot kell bele tenni kedves. Hogy ez milyen okos, hát az nem emberi! Csudára bírom. A legjobban azt bí­rom. hogy az 5 haja meg egy kóc. Berakjuk a málnát az autóba. A szöveget már előre tudom. — Sándorkám. vigyázz, hogyan rakod. Bele ne lép­jen valaki! Ez a valaki én vagyok, de mindegv. Sándorkám vi­gyázz. Ez a lemez. Majd Ju­ci néni a kanuhoz megy, s mondia. amit csinál: — Előre mesvek kedves, nyitom a kaput. De előbb engem megnéz, jól ülök-e a málna közt — A lábodat a gumira te^d. kedves. ö csak az utcán ül be, az első ülésre, Sándor bá­A nagymama azt mond­ta, jó neki gyalog; Sőt, éppen így akar menni. Mosolygott, sajnálta, hogy miatta megálltunk. De Ilont, aki az utat szokta takarítani, felver­tük. a gyerekei js ott vol­tak. azok már nem fértek el. Velem jár az egyik. — Csak nem a mava werekei, kedves? — kér­dezte Juci néni. TI on mellettem ült a má’na közt. Lábát a leve-' eőben tartotta, mert nem tudott másképp a málna miatt ülni (Szlovák György rajza) esi mellé. Oda más nem ülhet, mert akkor 6 nem tudja figyelmeztetni Sán­dor bácsit. Mindjárt lehuppanunk a járdáról az úttestre. Juci néni meg fog szólalni: „Sándorkám, balra fi­gyelj...’’ Sándor bácsi már. is figyel, még Juci néni nem is szólt. Csak most jön: — Sándorkám, balra fi­gyelj... Végre helyünkön va­gyunk valamennyien. Me­gyünk vagy harmincassal. — Csak óvatosan kedves, minek sietni. Akkor nem lesz semmi baj. — Fogja Sándor bácsi karját. Sán­dor bácsi meg a kormányt fogia. Nekem hallgatni kell, hogy ez milyen jó autó. és még sohase volt javítva. És ha nem lenne az autó, gyalog kellene menni. Nekem köszön getni kéne ilyenkor, hogy szállítanak, tudom, de sehogy se áll rá a szám. Minap többször is bedög­lött a csodaautónk. — Csak a gyertya köp­köd kedves — nyugtatott meg Juci néni. — Nincs ám ennek soha semmi ba­ja. Ez semmi, kedves. Sándor bácsi a motorban túrkált, fel volt hajtva a teteje, s nem lehetett ki­látni. — Sándorkám. hajtsd le a tetőt, mielőtt elindulunk. — Persze, hogy lehajtom, Jucikám. Azt várom, hogy mikor pukkan szét Sándor bácsi, mint a luftballon. Csak ne­hogy akkor pukkanjon, mi­kor megyünk az autóval. No, mentünk tovább Alig mentünk, Juci néni megfogta Sándor bácsi kar­ját. — Álljunk meg Sándor­kám. Vegyük fel a nagy­mamát. Ne faradjon sze­gény. Ugye. miért ne ven­nénk fel kedves, mikor megtehetjükj — De igen — mondta. Én csodálkoztam, mert azt mindenki tudja, hogv Ilon­nak gyerekei vannak. — Hát nem lány maga kedves? — De igen. — Láttam, Ilon fúiia a levegőt, hogy hűvösebb legyen neki. — Gonoszak a férfiak ugye, kedves. Becsapták magát Nem kell a férfiak­nak hinni. Láttam én, hogy Ilon na- gvon piros, legyezgeti ma­gát a tenyerével. Hallgat­nia kellett a Juci néni vi­gasztalásait, mert nem le­hetett innen csak úgy ki­szállni. Ma símán futunk — harmincassal. Semmi érde­kes. imádom a Skoda Ok- táviát. Lökődzöm a testem­mel, hátha jobban megy. Csak vigyázz, Sándorkám. csak óvatosan. Ugye itt van ez a kislány is, a fele­lősség kedves--. A járdaszegélynél látunk egy „szemétládát”, egv Trabantot. K;száll a nő. Úgy száll ki. hogy megfor­dul maga körül. Juci néni utána néz. — Ezek az úimődikk nem tudják megtanulni, ho­gyan kell helyesen kiszállni. No, itt van már a bolt, a nagy fák közt. Juci néni következeik a helves ktazá’tassal. Az aífó nrm-ot f'-nnóőlk. Sándor bá­csi összerezzen. — Mi van? — A szél csapta ki ked­ves. Juci néni bemegy a boltba, akkor Sándor bámi is kiszáll, megnézni nem tö­rött-e le az ajtó sarka. A boltban vagvunk. Be­hordják a málnát. Juci néni ki-bejár, míg hord­ják. — Teneked is helyes po­fikád van. kedves. — Van ott egv kövér kislány a mérlegnél, annak mondia. Ott áll Juci néni, a szeme a mérleg nyelvén. — Én is figyelem ked­ves. maguk is figveliék. Nehogy becsapják magu­kat. Isten őrizz, hogy ráfi­zessenek. Megveszem. amit kell. Várok Juci nénire, mert egy ötfilléres jár neki. most keresgélik a kassza- fiókban. — Jól van az kedves-.. Majd máskor kedves... — És ott ál1 keresni kell to­vább. Haladunk már haza — harmincassal. Lökődzöm a Trrmdom a Sko­da. Oktáviát A postamester néni kí­vül vár minket, a zárt ka­punál. Ö is oda szokott lenni addig. Juci néni fejemre teszi a kezét. — Tűdig postamester né­ni. milyen jó dolga van ennek a kislánynak? Megy üdülni. Az apukájához. Mert nem ám ez az apu­kája neki, aki itt lakik. Ez csak neveli. Az anyukának ugye a második házassága. Van az így kedves. A hajamat hagyhatná bé­kén, és mit túrkál a más családok dolgába, bizonyis­ten egyszer neveletlen le­szek. Juszt se megyek ez­tán velük, pedig imádom a Skoda Oktáviát. a fiúk is megmondhatják. GÁCSl MIHÁLY: TANULMÁNY BARANYI FERENC: Hó-álmaim És hó esett a tiszta víztükörre, a pelyheket nagy hullám kapta ölbe, és vízzé vált a hó ott mindörökre. Nem volt remény, hogy a hó megmaradjon, nem volt fehér a táj, csupán a parton, a víz színén fehérlőn nem maradt nyom. Ha jéggé fagysz, a rádhullt drága pelyhek nem növelik, csak terhelik a lelked, és eltakarják szépségét színednek. Hó-álmaim örvényeidbe hullnak, s örvényeid havamtól gazdagulnak, midőn ijesztő messzeségbe futnak. Az életem csak benned folytatódhat, ez sorsa rég — ha vízre hullt — a hónak, belédhalok, hogy éljek, mint futó hab. Kergetőztek az örvények pörögve, rohant az ár a végtelen ködökbe, és hó esett a tiszta víztükörre. BÉNYEI JÓZSEF: Hí! SEC Én itt akarok megpihenni, ahol a por felszáll a fákig s az elnyújtózott föld felett szabadszívű szél dudorászik. Nem látszanak a vén hegyek sem, a föld az éggel összeolvad s ha fejed szép füvekre dől a mélyben vizek dorombolnak. Itt hosszú útja van a Napnak, és éjszakánkint több a csillag és édes akácgyökerek fonnak rácsot az álmaimnak. KI em tudom, mással is igy van-e, de így Szilveszter előtt nálunk mindig el kezd dőlni a ka­rácsonyfa. Karácsony és Szilveszter között a leg­több munkát az embernek a karácsonyfa kiegyenesitése okozza. Azonkívül az ünne­pi ebédek kikeverése. Ná­lunk például már gyerek­korom óta az volt a szokás, hogy édesanyám attól tart­va, hogy éppen szentestén maradunk éhesen: annyi­féle böjti ételt készített, hogy én minden esetben el­rontottam a gyomrom. — Most már, hál istennek jól vagyok, s fáradtan ugyan, de elégedetten állok a ka­rácsonyfa felett. Azért fe­lette és nem alatta, mert a kis fenvőcske csak h°tven centi manas. Az asztalka, melyen áll: körülbelül hat­van centiméter. Ez össze­sen egy méter és harminc centiméter... Távol leayen tőlem min­den dölnfös dicsekvés, ép­pen most: de ennél én jó­val magasabb vagyok. Azt sem dicsekvésből mondom, hogy volt már nekünk en­nél magasabb fánk is.'Mi­kor a kislányom hetven centi magas volt csupán — nem is olyan régen —, a Hámos György: nek eme ünnepen. Addig növekednek, és addig kicsi­nyednek, amíg az ember szinte észre sem veszi — és eltávozik. Persze jól visel­kedni pokolian nehéz do­Mitől dől a karácsonyfa? karácsonyfa százhetven centiméteres volt. Most a kislányom százhetven: a fácska viszont csak hetven. Azt hiszem, így van ez rendjén. Majd ha a kislá­nyomnak lesz kislánya, ami néhány év múlva —, bár­milyen megdöbbentő is ez számomra — könnyen meg­történhet: a fa csúcsa újra felszökik a mennyezet felé. S megint nehezebb lesz dí­szíteni. Egyszóval: ez az én fe­nyőfa-naptáram. A fák nö­vekednek, a fák kisebbed­log. Mert azt még csak megállja a halandó — ha minden jól megy —, hogy ne. lopjon, ne öljön. De azt is a lelkünkre kötötték, hogy felebarátunknak se feleségét, se házát, se me­zejét, se másféle jószágát ne kívánjuk meg. Ami engem illet: soha senkinek a jószágát nem irigyeltem meg. Mezőn, nem mondom, szívesen he­ver észtem világéletemben. De sohasem kívántam, hogii a mező az enyém is legyen. Megelégedtem a fűszállal is, amit rossz szokásból rágcsálni szoktam. Azonkí­vül nem kívántam sem más házát, sem más Trabant­ját. Nem mondom, ezeket a gyönyörű, modern örök­lakásokat már sokszor meg­irigyeltem. Dehát a paran­csolatban amúnysem esik szó öröklakásról... Ami pedig a más fele­ségét illeti: talán ez a leg­nehezebb. Ugyanis hiába kívánom én meg felebará­tom mezejét, házát, gépko­csiját, vagy öröklakását: akármilyen vágyakozva né­zek is rájuk. — azok bi­zony a felebarátomé ma­radnak. Feleség esetében azonban — hogy úgymond- jam — olykor nem ilven egyértelmű a dolog. Ezt csak azért merem megem­líteni, mert tudom, hogy elvégre már kopaszodom, s a karácsonyfánk magassá­ga, mint említettem: het­ven centire csökkent.

Next

/
Thumbnails
Contents