Szolnok Megyei Néplap, 1967. december (18. évfolyam, 284-308. szám)
1967-12-31 / 308. szám
1967. december 31. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 9 Idefigyeljenek emberek! „Markos József”. Ki az? „Alfonzé”. Hihihi. Forgassuk csak vissza népszerű bűvésznevű művészünk életének filmjét. Több, mint 30 évet pörög visszafelé a képzeletbeli celluloidszalag, de amikor megállítjuk, ismét újabb névvel találkozunk. ..Joe Stone”. A harmincas évek elején ez volt a művészneve és az akkori publikum mulatók színpadán láthatta artistaként. Akrobatikus erőgyakorlatokat mutatott be. Bejárta a világot, de amikor ismét Magyarországon akart fellépni nem engedték az angolos hangzású művésznevet. — Akkoriban sokat beszéltek Alfonzóról, a trónjától megfosztott spanyol királyról. Bár nem én voltam a trónfosztó, de így lettem Alfonzó — mondja, fejére csapva parókáját, a színpadra indul, mert szólítja az ügyelő. „Próbálja meg a színpadon99 I Beszélgetésünk a Vidám Színpad öltözőjében kezdődött. Első magánszámában a mostani előadáson — egy szerencsétlen bűvészt alakít nagy sikerrel. Miként lett Ezt a történetet bátyámtól hallottam, ó, irgalmas szívű emír, aki ifjúi évei legszebbikét Alláhnak tetsző, szorgos munkálkodással töltötte, a Bejrut—Damaszkuszi vasút építkezésén. Végre eljött a napja annak, hogy az Iszlám e két virágzó rózsája közt elindulhasson a vonat. Bejrutban szinte az egész város ott tolongott, ott szorongó1 az indóház körül, rezesbandák muzsikájától zengett a felhőtlen ég, fezek és tarbusok repkedtek levegőbe, petárdák durrog- tak, amint a legeslegelső vonat lassú. méltóságos gördüléssel elindult. Ba’albek városánál kettéhasad a vágány, balra Aleppó felé tart, jobbra Damaszkusznak kanyarodik. A vonat eldübörgött a váltóőr házacskája mellett, aztán rároboaott a Damaszkusznak forduló sínpárra. A váltóőr ott állott helyén, zászlóé skálával tisztelgett, majd amikor az utolsó kocsi is átzakatolt a váltón, hatalmasat fújt sívjába. Ä vonat megállt, a mozdonyvezető kinézett. az erőművészből komikus, színész? 1946-ban a pesti Moulin Rouge-ban lépett fel. Egy alkalommal a mulató tulajdonosa megszólította: „Kedves Alfonzó, maga annyit hülyéskedik a próbákon. Miért nem próbálja meg ezt a színpadon?” Megpróbálta. Két évtized alatt feltornázta magát a legnépszerűbb színészek sorába. — Könnyen tehette, hiszen artista volt — jegyeztük meg. — Tessék, kérem, komolyan venni! — mondta csaknem komoran. Amióta megfogadta a tanácsot, valóban szereoet cserélt, s azóta magánéletében igyekszik komoly lenni. Bizonyításul elmondotta, hogy nagyon gyakran megszólítják ismeretlen emberek az utcán, és az auto- gramm mellé sokszor tanácsot, segítséget is kérnek. Egy fiatal lány például a villamoson 10 perc alatt elmesélte, nagy gondban van, mert megkérték a kezét, s nem tudja, hogy igent mondjon-e? „Hozzá- menjék?” — kérdezte, mire Alfonzó azt a könnyelmű kijelentést tette, hogy ehhez a fiút is meg kellene ismernie. Így akart kitérni a felelőtlen tanácsadás alól. — Mi van testvérem? A sínváltó már ott állt a mozdony mellett, s felkapaszkodott rá. — Szalám. Engedj, barátom! — Mit akarsz, testvér? — A vonatot vezetni. A masiniszta rámeredt. — Mit mondasz? A váltóőr ott állt már a csapoknál, szelepeknél, és húzta az indítókart, A vonat iszonyú rándulással megugrott. — Mit csinálsz? — üvöltött fel rémülten a másik. — Vezetek! — kiáltotta a sinváltó; szeme fénylett. — Ki adott új irányt a vonatnak, mi? Erre felelj! En! Ha én nem vagyok, ti most Aleppó felé robogtok! Utatokat Damaszkusznak én térítettem jó irányba, vilá- aos hát, hogy a masina vezetése engem illet! Alláhra, hagyj, mert ledoblak innét! A vonat rohant, rohant, egyre gyorsabban, hogy szinte szédült aki látta — aztán egyszerre csak váratlanul pöfékelni kezdett, és meglassult a futása. Alig De a kislány szaván fogta, s másnap össze is jöttek hármasban egy presszóban. A hosszú beszélgetés után Alfonzó titokban odabólintott a lánynak, mire az igent mondott, másap az anyakönyvvezető előtt. — És? — Nincs és. Ez három hónapja történt, nem tudom, hogyan élnek. Ha valami baj lett volna, gondolom azóta jelentkezett volna az ifiasszony, hiszen még egy porszívóra is kijár a féléves garancia. Minden nap: jóga A színház társalgójában ismert színészek, „nevek” vártak fellépésükre, s abban nem volt semmi méglepő, hogy a kabarészínészek viccelődtek egymással. Alfonzó azonban, amíg pihenőideje tartott, a TV-hír- adót figyelte. Rendszeresen olvas, sok külföldi napilapot is, hiszen hat nyelven beszél. Lépést kell tartani az eseményekkel, — mert többnyire maga írja a számait, és a közönség a friss eseményekről kíván humorba öltöztetett véleményt hallani. Aki egyszer elkiabálta magát — „Idefigyeljenek emberek!” — azzal előfordulhat, hogy figyelnek rá, de csak addig, amíg valóban érdemes is figyelni. Egyik magánszáma' egy paródia, amelyben hosszúhajú angol beat-énekest figuráz ki, aki nemrégiben Magyarországon járt. Kelléke csupán egy paróka és egy hosszúmadzagos mikrofon. A 4—5 perces műsorban azonban él a poénkeltés legapróbb részleteivel is. Látszólágos szabad előadómódja nagy fegyelmet takar. Ezt artista-erő- művész korában szokta meg. Miként annak idején az alvás után. manapság is minden reggei jógázik. Túl van már az ötödik X-en, de ezt friss mozgása nem árulja el. Ahogy kijöttünk a színházból, még a 6-os busz megállójánál is folytatódott a beszélgetés. Amikor utolsó kérdésünket feltettük, már lecsengették az autóbuszt. — És saját magát minek tartja? Futásra készen válaszolt: — Alul artistának, felül színésznek... És artista részlegével a busz után iramodott. Benedek B. István néhány mérföld még — és már csak vánszorgott. — Lassul a vonat! Most mit csináljak? — kiáltotta a sínváltó kétségbeesve. — Fűtsed fel a kazánt — intett a masiniszta. — Jó, de hogyan kell? — kérdezte a másik. A mozdony alig mozgott már, majd hirtelen nagy döccenéssel megállt, s csak pöfékelt, fújtatott. — Alláh nevére mondom: ez gyalázat! — üvöltötte a váltóőr. — Megállt! Pedig én szabtam meg az útját! A masiniszta most odalépett melléje, szenet dobot a tűzre, a tűznek huzatot adott, mire a kazán újra dorombolni kezdett, s a mozdony meg-meqrázkó- dott. A vezető ekkor meghúzta az indítókart. — Arra megyünk, amerre te akartad, igazhitű testvérem — szólt aztán, amikor a vonat már elindult. — És ha akarsz, ideállhatsz a helyemre. Fejemre és szememre: nem nagy dolog, amit csínotok. Csak épp előbb meg kell tanulni. Oly sebesen múlnak az évek, az ember hovatovább képtelen megkülönböztetni egyiket a másiktól. Mégis, azt hiszem az esztendő, amelytől most búcsúzunk sokáig emlékezetes marad számunkra. Sok minden megesett benne, apróbb- nagyobb esemény, — ezekre még visszatérek — de „különleges ismertetőjele”: ez volt a régi mechanizmus utolsó esztendeje. A régi mechanizmust sokat szidtuk azokban az években,, amikor ő volt az úr, de halála órája közeledvén, rá kellett ébrednünk, hogy régi volt, igaz, de nem is volt az olyan rossz. Nem mondom, jó dolog az új mechanizmus. de tartok tőle, hogy egy kissé fárasztó lesz. Mert például tervet teljesíteni nehéz dolog volt ugyan, de még mindig könnyebb, mint tervet kitalálni. Termelni nem volt könnyű, de még mindig könnyebb, mint azt termelni, ami kell. Mert ez- eddig egyszerű és tiszta volt minden; Krapancsák elvtárs, a minisztériumból megtelefonálta, nekem a gyárba, hogy mit kell termelnünk. És én azt termeltem. De az új mechanizmusban nem így lesz. Krapancsák elvtárs nem fog telefonálni semmit, nekem azt kell termelnem, amit valami Piac kíván. De ki az a Piac elvtárs? Lehet annak a fejivei beszélni. meg lehet annak majd magyarázni, hogy nézd kedves Piac elvtárs, én elhiszem, hogy neked laticel ülőpámára van Szükséged, de mi mégis inkább jancsiszöget gyártanánk, mert az már be van lőve nálunk. Ha legalább tudnám miféle ember ez a Piac, mivel lehet a lelkére vagy a zsebére hatni: de őszintén szólva, én nem bízom az ilyen vadidegen alakokban. Krapancsák, az mégis, csak jobb volt, nem mondom nagy hólyag, de legalább szót tudtam érteni vele. Különben már nincs a minisztériumbani Leépítették, mert nem volt szükség rá. Most itt dolgozik a mi gyárunkban. Nagyon sokat vitatkoztunk az új gazdasági mechanizmusról. Nemcsak én, meg a Krapancsák. Hanem a Veres Péter, meg a Bognár József is, a Nép- szabadságban. Nagyon érdekes vita volt, mert kimondták azt, amit sokan mások is éreztek, de nem tudtak ilyen szépen megfogalmazni. Hogy is mondjam csak, mi volt a lényege? Veres Péter azt mondta, jó dolog ez a mechanizmus .meg az anyagi érdekeltség. de mi lesz a közösségi szellemmel? Bognár József meg ellenkezőleg azt mondta, jó dolog ez a közösségi szellem, de azért nekünk külföldön nem adnak, se vasércet, se gépet, se gyapotot. Az ember a legnagyobb bizonytalanságban volt, nem tudta kinek higgyen, de szerencsére, akkor jött a Rényi Péter, a Népszabadságban. és kiosztotta: ennek igaza van ebben, annak igaza van abban, de viszont ennek nincs igaza ebben, amannak nincs igaza amabban. Így aztán mindjárt világosság gyúlt az én kis agyamban is... Mert a dolgok bonyolultak ám, kérem szépen — ezt nem ő rpondta, ezt én mondom — nemcsak a mechanizmus, hanem más egyéb dolgok is szörnyen bonyolultak. Itt van például az elmúlt évben betervezett rendelkezés: az anyagi érdekeltségről. Hogy a dolgozó anyák otthon maradhatnak a baba mellett, — nem vesztik el az állásukat, sőt még fizetésük egy részét is megkapják. Voltak. akik nem bíztak ebben az intézkedésben. Magam is így voltam vele eleinte, mert — ha még jól emlékszem — a gyermek úgy születik, hogy hónapokkal az örvendetes esemény előtt az ifjú férj egy holdas éjszakán átöleli bájos feleségét, összesímul- nak, s így szólnak egymáshoz: „Szeretsz?” „Szeretlek”! És most? Az ifjú férj elolvassa a Magyar Közlönyt, hazamegy, leveti a mellényét és közli nejével: ..Kérlek szépen megjelent a 3/1967. (I. 29.) M. T. számú rendelet, amely kedvező lehetőségeket biztosít a dolgozó anyának. Nosza, növeljük az ezer lakosra eső népszaporulatot .És növelik. Lám. nem nekem, nem az aggályoskodóknak volt igazuk. A rendelet óta a születések száma örvendetesen emelkedett. Népszaporulatunk — jóllehet még mindig elég alacsony — felfelé ível. És, hogy milyen hálátlan az ember: senkinek nem jutott eszébe, hogy ezeket az újszülötteket a régi mintára, a jelenlegi egészségügyi miniszterről: Szabó-gverekeknek nevezze el— (vagy legalább is SZOT gyerekeknek, mert az intézkedés a szakszervezetek közreműködésével született meg...) Persze sok egyéb is történt az elmúlt esztendőben, számbavenni is nehéz, csak ami hamarjában az eszembe jut'. Mi is történt például a mezőgazdaságban--- Ja, igen: most almából volt katasztrofálisan ió a termés, amint néhány évvel ezelőtt dús szőlőterméssel vert meg bennünket a természet. Voltak, akik felelősöket kerestek, pedig erre semmi 0k. Az egyetlen felelős: a rakoncátlan, fegyelmezetlen. rosszindulatú természet, amely nem. képes lépést tartani a járulékos beruházások lemaradásával. Rendben van, hogy süt a nap, jó süssön, az neki a dolga, de nemcsak úgy bele a vakvilágba, amikor neki tetszik... Legmagasabb szinten oda kellene már hatni, hogy a nap annyit és akkor süssön. amikor és amennyi a jelenlegi raktárkanacitás mellett megkívántatik. — Minden egyéb -napsütést szigorúan meg kell torolni— Ez olyan elképzelhetetlen? Már hogyan volna az a repülőcsészealjak korában? Mert 1967 á repülő csészealjak éve volt. De nem nálunk! A mi kenyerünk nem a repülés, hanem a hajózás. Kicsiny, tengemélküli országunk 1967-ben is két olyan hajózási teljesítménnyel rukkolt ki, amely a legöregebb tengerjáró nemzetnek is dicsőségére válnék. Az elsőnek. csak kisebb jelentősége van: Székesfehérvár elnevezésű hajónk „személyében” elsőízben kerülte meg magyar hajó Afrikát. Ez s-em kis dolog, az azonban már valóban hajózási bravúrnak számít, ami őszszel történt: egy hajót Budapesttől 35 kilométerre kintfelejtettek a Dunán, és 15 órának kellett eltelnie, mire a zátonyra futott honfitársaink partot értek. Repülőcsészealj helyett ván- szorgó mosótéknő... Edény az is! Ezenkívül még sok min den érdekes történt az óévben. A Ferencváros nagy fölénnyel nyerte a bajnokságot. Népi ellenőrök vizsgálták. miért rossz a kenyér minősége. Díjat nyertek külföldön és megbuktak itthon az új magyar filmek. Népi ellenőrök újra vizsgálták, miért rossza kenyér minősége. Hozzáfogtak a Keleti-pályaudvar átrendezéséhez, minden teljesen megváltozik, kivéve a legcsúnyábbat, a Keleti- pályaudvart. Felépült a budai köralakú szálló. Megnyílt az ország legkisebb színháza, de ettől sem javult meg a kenyér minősége. A jugoszláv turisták száma ugrásszerűen megszaporodott. Betiltották a szeszes italok behozatalát Jól fizetett a lottó. Kevesebb betétkamatot fizete+t az OTP. Egyszóval voltak örömök. de voltak hibák is Az újév küszöbén fogadjuk meg, hogy az utóbbiakat kiküszöböljük. Segítségünkre lesz a gazdasági reform. Éppen ezért olvasóinktól az idén nem, úgy búcsúzunk. hogy BUÉK, hanem, hogy BUMK. Boldog új mechanizmust kívánunk! Novobáczky Sándor Bárány Tamás: A sínváltó és a masiniszta Keleti mese 4
