Szolnok Megyei Néplap, 1967. december (18. évfolyam, 284-308. szám)
1967-12-24 / 304. szám
1967. december 24. SZOLNOK MEGYEI NÉPLA* 5 P* t> 1 // 1 /f M 1 // ozuio — nevelőszülő Két lovat nyergeinek Jóska 16 hónapos volt, nővére Marika is kicsinyke kislány még, amikor 1956 őszén szüleik elmentek új hazát keresni maguknak. Itt hagyták a gyerekeket magukra. Csakhogy a rokonok közül senkinek sem kellettek, így hát az államnak kellett gondozásba vennie őket. Mindez tizenegy évvel ezelőtt tcrK.-né pótolja a három F. gyereknél az anyát. tént. Akkor A. néni vállalta: majd ő felneveli a két testvért. Jóskából már nagyocska fiú lett, Marika meg ipari tanuló. A gyerekek becsülték, szerették nevelőanyjukat, s így szólították : mamám. Az idén nyáron a faluba, ahol a gyerekek laknak, külföldi gépkocsi érkezett. Megjött az „édesanya”, második férjével és négy új gyerekével. Ügymond, felébredt benne a vágy, itthon hagyott gyerekei után. Hozott orkán kabátot. lastex nadrágot, karórát — s a gyerekekkel azóta nem lehet bírni. Tavaszra állítólag az anya kiviszi magához Svédországba a két gyereket, csakhogy A. néninek azóta ti in cg ütegállása ^lőttük. Most már buta, műveletlen, s Jóska már egyszer le is köpködte az idős asszonyt A néni nem tudja, mit tegyen: magyarázkodjon a gyerekeknek, hogy mit tett értük ő? Hogy vállalta a nehezebbjét, mert egy gyereket nem elég csak a világra hozni, fel is kell nevelni becsülettel? — Megzavarták a gyerekeket — mondta. — Szegények nem tehetnek róla. — Igen, sajnos legtöbbször ez a probléma — erősítette meg A. néni véleményét Szabó Andrásné, a kunszentmártoni járás gyermekvédelmi felügyelője. — Állami gondozásba adják a gyereket, aztán meg zaklatják, járnak utána. A gyerek már nem tudja, mit higgyen, mit tegyen. Egyébként a három F. gyereknél is ez okozott gondot. F. Andrea, Éva és Tamás akkor kerültek állami gondozásba, amikor a szülők mögött becsukódott a börtönajtó. Öcsödre kerültek; egy gyermektelen, jószívű házaspárhoz. Amikor az anya kiszabadult, azonnal jelentkezett hármukért. Később a nevelőszülők felutaztak Budapestre meglátogatni a kicsiket, s megdöbbenve tapasztalták, milyen rettenetes körülmények közé kerültek. Az anya rendszeresen hordta fel a férfiakat a lakásba, a gyerekek mindennek szemtanúi voltak, sőt Évát magával vitte éjszakai kiruccanásaira is alibinek. Az. öcsödi házaspár később úgy döntött, hogy ismét vesznék magukhoz állami gondozott gyereket Budapestről. S akkor az egyik gyermek- otthonban eléjük vezették Tamást. Hosszas utánjárás után ismét csak Öcsödön kötött ki a három testvér, régi nevelőszüle- iknél. Most azonban nemrégen az apa jelentkezett. Nem vitte el a gyerekeket, csak éppen rendszeresen látogatja őket. S ez újabb megrázkódtatást jelent nekik, különösen az ikreknek, Évának és Tamásnak. S a nevelőszülők? Rendesen, tisztán járatják a három F. gyereket. Új házuk egyik szobáját a három gyereknek adták. Ugyancsak Szabó Andrásné mondta: Öcsödön hagyomány már az elhagyott gyerekek nevelése. Elértük, hogy nincs annyi állami gondozott gyerekünk, mint ahány ember nevelőszülőnek jelentkezett. Pedig külterületre, ahol nincs biztosítva a gyermekek zavartalan nevelése, nem is adunk ki állami gondozottat. Beszéltem Sándor Gáborral, az öcsödi általános iskola és gimnázium igazgatójával. Elmondta, hogy az iskolába tizennyolc állami gondozott gyerek jár, s mindegyik napközis. • A tanulmányi átlaguk meghaladta a hármas átlagot. És ez már nagy eredménynek számít. S a gyerekek? K. Jóska már gimnazista, s azzal dicsekedett, hogy nevelőszüleitől most kapott egy pár cipőt. F. Marika büszke arra, hogy bár elsős gimnazista, már meg tudja főzni a húslevest, mert „anyukája’’ megtanította rá. P. Gábor két testvérével együtt T. néninél talált otthonra. Otthonra, a szó igazi értelmében, ahol a ház asszonyának ők is így mondják: anyukám, mamám. Varga Viktória Az F. ikrek: Éva és Tamás. Montreal — Hannover — Lyon Sxeretetet visxnek a könyvek 2 Alig szól pár szót, máris fojtogatja a zokogás. Őszülő haját hátrasimítja, zsebkendővel felitatja az előbugy- gyant könnyeket. Bal kezében a blokkcédula láthatóan remeg. — Október 27-én reggel arra ébredtem, hogy az ágya üres. Rohantam a szekrényhez, a kabátja ott van-e?... Két barátjával ment el... A konyhaasztalon egy cédula: Édesanyám, bocsásson meg nekem! — Először november 18-án kaptam csak hírt róla, egy kis képeslapot küldött az eszéki baraktábor- ból... Istenem, midnennap úgy feküdtem le, hogy reggelre talán már nem is élek. Három gyermekem van. Eay húga és egy nővére. ők velem maradtak. Minden héten írok levelet, válaszolgat is szépen. Most Montrealban él. Akkor 13 éves volt, hetedikes, mindig virgonc gyerek... Fél hazajönni vedig én már megérdeklődtem, nem lenne b ántódása. — Mikor még kicsi volt. gyermekes rajongással gyújtogatta a gvertuákat, tizenegy éves korában pedig maga készítette el a villanyos panket... — Hogy miért pont a Nanv könyvet küldöm el neki? Mindig rajongott a kalandos regényekért, különösen az indián történetekért. Most már huszonhárom éves, de ez volt a kérése... — Édesapámnak t küldöm a könyvet, Hannoverbe. Na gyón szereti olvasni a magyar könyveket, s én látom el utánpótlással... Még 1908-ban vándorolt ki, hogy munkát keressen. — Olaszországban dolgozott sokáig de mikor 1941-ben meghalt az édesanyám, végleg letelepedett Nyugat- N émetországban. Havonta váltunk levelet, néha csomagot is küld. Felejti a magyar nyelvet és ezért minden este magyarul mesél az unokáinak, mert Jutka testvéremet 1941-ben kivitte magával, s annak van egy öt és egy nyolc éves gyermeke. Megígérték, hogy eljönnek karácsonyra, de megbetegedett a kislány. Így hiába várjuk őket ...A könyvnek bizonyára nagyon fognak örülni. 3 nem — Még mindig na- t ovon szeretem. Pedig már tíz éve. tudok más férfival szóbaállni... Nagyon szerettük egymást. Én mindig úgy gondoltam, hogy mi vagyunk a földön a legboldogabb emberek... Aztán november másodikán egy gimnazista leánnyal megszökött. Csak annyit mondott, hogy a kutyájára gondot fordítsak, mert a Bagó volt a kedvence... — Hat hónapja született meg a negyedik gyermekük. Lyonban élnek. Én meg tudnék neki bocsájta- ni. de ő még egy levélre se méltat engem. A feleségével levelezek... Fényképről gyakran látom, szép emeletes ház előtt, vagy autónak támaszkodva — állítólag jól élnek. De mi nem éltünk jól itthon? — Nem bírja tovább, sírva fakad. — Sokan azt mondják, hogy az egész csak színjáték, nem is élnek olyan jól nyugaton az emberek. — Többnyire kölcsönkérnek egy kocsit, amivel lefény- képeztetik magukat, hogy itthon megnyugtassanak minket... Én nagyon aggódom miatta! — Talán megkapják még idejében a könyveket. A Macóka meséit, a Házunk körül és a Mesebolt könyveket rmlasztottam. Olyan aranyosak... P. S. Két lovat nyergeinek a többre vágyó harmadik évfolyamú ipari tanulók. A szakiskolával párhuzamosan végzik a gimnázium esti tagozatát. Jól van ez így? Jól is, meg nem is. Annak csak örülni lehet, ha valaki az általános műveltség érettségi adta fokának megszerzésére törekszik. Nagy szükség van a szakmában jártas, ugyanakkor a humán tárgyasban is megfelelő ismeretekkel rendelkező emberek' re. Persze, felvetőd,,' - dés: miért nem végzik el először a közópisk Gaa l, íi miért nem csak azután tanulnak szakmát? Ma már tömegméretekben így van ez nálunk, de tény az is, hogy sok ifjú családi körülményei hatására kénytelen mielőbb kenyérkereset után nézni. S aki többre vágyik, tovább akar tanulni. az a saját emberségére, saját keresetére van utalva a későbbi tanulás közben. Et&ősarhan az ilven, először szakmát szerző, maid tovább tanuló fiatalok érdekét szolgál ja az- emelbzintű iparitanulc képzés. Ennek lényege; a tanulók heti három napot töltenek elméleti foglalkozással a régi kettő helyett. Tananyagukba olvan tárgyakat is felvettek, melyek a hagyományos képzésben nem szerepelnek, s bővítették a korábban is tanult tantárgyak anyagát. Az emeltszintű iparitanuló képzésben részt vevő fiatalok jogot nyernek arra. hogy tanulmányaik befejezése után — felvételi vagy különbözeti vizsga nélkül — beiratkozhassanak a középiskola esti tagozatának III. osztályába. Kétévi előnnyel szerezhetnek így érettségi bizonyítványt, s ezzel megnyílik előttük a főiskolákhoz vezető út is. Ax emeltszintű képzés tehát jól szolgálja az alapos szakmai és általános műveltséggel rendelkező munkások kineveié- sét. Kívánatos ezért minél szélesebb körben bevezetni. Szolnokon a kezdet kezdetén tartunk. Az iparitanuló intézetben két osztály — mindkettő járműlakatos — vesz részt emeltszintű képzésben. Az intézet tervei szerint a következő tanévben egy Diesel-mozdony- lakatoß és egy autószerelő osztályt is indítanak emeltszintű képzéssel. Hogy a terv válóra válik-e. az még a minisztériumtól függ. Ott döntik el ugyanis, — a fiatalokat szerződtető üzemek felülvizsgálatával —. hogy biztosított-e a kellő gvakoi- lati képzés. Annak következtében, hogy az elméleti foglalkozással töltött napok száma emelkedik, csökken a gyakorlati foglalkozásokra rendelkezésre álló idő. Reméliük, hogy a járműjavító, illetve az AKÖV és az autószerviz kiállja a próbát, s jövőre megindulhat az említett két osztály. Bármennyire szükséges volna az emeltszintű iparitanuló képzés minél szélesebb körben való bevezetése, sajnos. csak lassan haladhatunk- előre. A munkahelyekkel szemben támasztott követelmények miatt ugyanis egy- egy osztályt csak egy, maximum két üzemre lehet szervezni, s amellett az üzemek számára előírt, kellő gyakorlatot biztosító körülmények sem adottak mindenhol. Az emeltszintű, képzés sikerét jelentős mértékben befolyásolja a „gyermek- anyag”. Bár még a félévi bizonyítványkiosztás előtt állunk, azt a tanulságot máris le lehet vonni, hogy a szülők és a tanulókat szerződtető üzemek nem vették figyelembe a gyerekek általános iskolában elért eredményeit, s ennek következtében sokan nem ütik azt a szintet, ami ebben az oktatási formában kívánatos volna. Az emeltszintű iparitanuló képzésben nem elég a szorgalom, az általános iskolában jól elsajátított alapképzés is nélkülözhetetlen. Ezért volna ió. ha a következő szerződtetésnél megfelelő szelekció érvényesülne a tanulók kiválogatásánál, s főleg csak a közepesnél is jobbakat vennék fel az emeltszintű képzésbe sorolt osztályokba. A munkahelyek felelősségének a szerződés- kötéskor is érvényesülnie kell, hiszen — ismételten szólva — ez az oktatási forma elsősorban arra hivatott: azokat segítse, akik tovább akarnak tanulni. Hogv na két lovat kelljen egyszerre nyergelniök, hanem váltott lovakkal haladhassanak... Simon Béla A BETŰKATONÁK BIRODALMA Az írástudók együtt szívják velük az ólmos levegőt. a festékszagot, s talán nemcsak ismerik, de megértik a nyomdák bensőséges, vibráló világát. A lap- csinálók és a betűkatonák között a munka érleli a barátságot. (Éppen ezért ne vegye tőlem senki zokon, hogy a barátság elfogultságával írok a szolnokiakról.) A tyus, a haxa járó lélek Az öreg Zámbó Lajos, vagyis az Atyus esténként be-be néz a verkbe, ahol több mint harminc esztendőn át dolgozott. Nyugdíjas, telik az idejéből. Áll a kályhánál, szemben a tördelők asztalával és melengeti a csontjait. — Én már megmaradok hazajáró léleknek, amíg a lábam elhoz ide. Szeretik az atyust, ugratják, tréfálkoznak vele. Sose marad adósuk, a humora friss, kedves. — Ez valamikor papi nyomda volt, sokat dolgoztunk az egyháznak. — Képzelje, ez a vaskosan káromkodós népség szedte a katekizmust, meg a szenténekeket. Bállá Balázsné kéziszedő még csak négy évet húzott le a szakmában. — Az apám is itt dolgozott, talán ezért választottam a családi mesterséget. A nagyapám szintén nyomdász volt. Szőke, vékonyka fiatal- asszony. Fürge ujjai, mint a mágnes vonzzák ki a rekeszekből a betűket. A kis Molnár Anna harmadéves inas. — Miért éppen a nyomdát választotta? — Szeretek olvasni, aztán kíváncsi voltam, hogyan készül a könyv. Ügy gondoltam legjobb, ha megtanulom. Van aki imád horgolni, kötni, varrni. Én meg szedni. Ennyi az egész. Neki ez az első életre szóló eljegyzése: gyönyörű mesterséget választott. Nézem a betűtengert. A Medieválokat, Bodoni világosokat, Neonokat, Memphis kövéreket... — Mindegyik a szakma egy- egy drágaköve. De a legszebb briliáns is csak az aranyműves kezében kap életet. A betűk meg a nyomdászoktól. A világ le-sxebb sxakmája Persze itt Szolnokon olyan nagy nyomdász-művészek nem dolgoznak, mint például a Kossuth- díjas Lengyel Lajos, de ügyes, lelkiismeretes, tehetséges mesterek igen. Többrevágvók, mint Mihályi Kálmán, aki a jövő nyáron érettségizik a köz- gazdasági technikumban. Tizenkét éve kéziszedő, elismert, elsőrangú szakember. Veszp Mihály gépmester. Zömök, mozgékony, mint a gyík — ha nagyon igyekezni kell. ö az első, aki „egészben” elsőként olvashatja a mi lapunkat. — Róth Dezsőnél tanultam, még 1930-ban. A pincében volt az üzem. — Sokszor felfakadt a víz, patkánvok-módjára éltünk. — Mondja, nem unt még bele az éjszakázásba? — Nem én. Megszoktam. Öröm. amikor készen a lap, és nyugodtan alhat el az ember, mert megkapia mindenki az újságot, aki várja. Az igazi nyomdászt felesleges kérdezni, szereti-e a mesterségét. Szendrey Miklóssal mégis elkövettem ezt az „illetlenséget”. Pedig siet, minden pillanat drága, hiszen egy óra múlva már viszik a „lapot” Pestre. — A világ legszebb szakmája — mondja, s közben címnek való betűt keresgél —, tele izgalommal, szépséggel. Meg aztán hangulat dolga is. — Ezt hogy érti? — A rossz kedvből sosem születik jó címbetű ötlet... Majorosi Géza harminc éve gépszedő. Ki-be viharzik a meleg ólomsorokkal a kezében. — Óránként 7500 betűt szedek, ha nagyon hajtok. Márpedig, lázsál ás nincs. Minden perc pénzzé válik, hát doppingolom magam. Így vannak ezzel a többiek is Igaz, a levonatok tanúsága szerint, ez a nagy sebesség nem nagyon kedvez a minőségnek... Ennek Lázi bácsi, a korrektor a megmondhatója. Elkésxü ’t a Néplap matricája A kályha vidáman duruzsol, ontja a meleget. — Nagy Matyi bácsi az utolsó oldal összeállításával is elkészült. Kézben a holnapi Néplap matricája. A gépszedők kikapcsolják lámpáikat, lassan-lassan mosakodni indul mindenki. A futár pedig indul Budapestre, ahol a Szikra Nyomda körforgógépein éjfélre újság lesz belőle. Így tart ez még néhány hétig, amíg el nem készül a szolnoki nyomda új, modern rotációs gépe. A szögön ott lógnak a „kutyanyelvek”, kollegáim írásainak első lenyomatai. Elköszönök, s nem búcsúz- kodom. Mert aki egyszer írásra adta a fejét, az örökre összekötötte sorsát a nyomdászokéval. Velük, akiknek keze nyomán lesz a kéziratból míves szépségű könyv; riportokból, hírekből, tudósításokból, vezércikkekből... egyvalami: az újság. Fábián Péter \
