Szolnok Megyei Néplap, 1967. november (18. évfolyam, 258-283. szám)

1967-11-15 / 270. szám

VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEKk SZOLNOK MEGYEI I A MEGVÍTpÁRTBÍZOTTSÁG ÉS A MEGYEI TANÁCS XVIII. évfolyam, 270. szám. Ara t 50 fillér 1907. november 15-, szerda. Pedagógus szálló épül Szolnokon Nyolcezer forintot fordítanak egy szoba berendezésére A személyforgalmat, — amely eddig főleg Szolno­kon okozott gondokat — az utóbbi időben „belépő” 12 csuklós autóbusz enyhítette. Az idén újabb négy, jövő­re pedig még 15 ilyen köz­kedvelt, nagy befogadóké­pességű kocsi indul a válla­lat garázsaiból, a kilenc­ezer béreltes és a sok-tok fizető utas könnyebbségére. A megye más városaiban, községeiben közlekedő régi, kis befogadóterű kocsik jó­részét is felváltják. Jövőre nyolc kocsit cserélnek Ki, Három új autóbusz került már az idén is Tiszafüred­re, s hamarosan cserékre kerül sor Túrkevén, Töriik- szentmiklóson és több más községben. A vállalat tevékenységé­nek fejlődésével a beru­házás mind idáig nem tar­tott lépést, jelenleg is hat telephellyel működnek. — 2S6 millió kilométert utasnak Új csuklósok várhatók Tovább épül a szolnoki AKOV-telep A megye egyik leggyor­sabban fejlődő vállalata a 7-es Autóközlekedési Vál­lalat 1949-ben mindössze tizenöt elavult gépkocsi je­lentette Szolnok állami tu­lajdonban lévő járműállo­mányát. 1962-ben alakult Huszonnyolc millió utas Ebben az időben kezdett erőteljesebben fejlődni az előzőleg aránylag sokszor átszervezett autóközlekedés. A fejlődésben igen jelentős szerepet játszott az, hogy 19G2-ben megkezdték a ra­kodás gépesítését és ebben az évben már az összes el­szállított súly 31,5 százalé­kát saját gépeikkel emelik. Öt évvel ezelőtt a három­száz munkás két millió tonna súlyt rakott fel, il­Kilencezer bérletes Minden évben elmennek F egy elme zeit ek — Sokoldalúak Nem szimulálnak meg a jelenlegi 7-es Autó- közlekedési Vállalat. Abban az időben még lóval is fuvaroztak. Egy évvel ké­sőbb váltak meg a nyolc lótól és ettől az időtől köz­lekednek kizárólag gépjár­művekkel. letve le. Idén ugyanennyien — a gépek közreműködé­sével — 3,5 millió árutonna súlyt rakodnak. Különösen jelentős ez, ha azt is tudjuk, hogy a vál­lalat 528 tehergépkocsijá­nak többsége 11—12 éve közlekedik és ez évben 46 millió kilométer utat tesz­nek meg. A 140 autóbusz pedig 210 millió kilométe­ren 28 millió utast szállít az idén. 1968-tól azonban a fejlesz­tés is erőteljesebb lesz. To­vább épül az eddig 5 mil­lió forintos költséggel ki­alakított szolnoki komplex telep, ahol 1969 első feléig négy nagyobb létesítményt adnak át rendeltetésének. Itt alakítják ki a csuklós autóbuszok javítóműhelyét és két nagybefogadó terü­letű darabáru raktárt, s mellé kétszáz dolgozó ré­szére a szociális létesít­ményt. Kétszáz gépkocsi­nak kemény burkolatú par­kírozóhelye lesz és megépül a modern kocsimosó. Ezek megvalósítása 12 millió fo­rintba kerül. Az építkezést tovább folytatják és az 1970-es évek elejéig mint­egy 45—50 millió forintot ruháznak be az új telepbe. Ugyanezen időben saját beruházási forrásból iroda­ház építkezésébe is betár­sulnak. A városi tanáccsal A városi tanács vb mű­velődésügyi osztályán szer­zett információnk szerint a magányosan élő nevelők számára szállót építenek Szolnokon. A tanácsi szer­vek erre a célra több mint másfél millió forintot for­dítanak. A pedagógus szálló ter­vezése megkezdődött és a tervdokumentációk január­ban készen lesznek. A ki­vitelezést az elképzelések szerint már a jövő év ele­jén megkezdik. Ennek a létesítménynek bizonyára nagyon megörül­nek a nevelők, hiszen kö­zülük most is több mint negyvenen 4—500 forintos albérletben laknak. Az új A Szolnok. Békés megyei Élelmiszer és Vegyianyag Nagykereskedelmi Vállalat két megye lakosságát látja el savanyúsággal, zöldség­es gyümölcskonzervekkel. A vállalat több ezer vagon árut hoz forgalomba. A korábbi években csak az állami konzervgyárakkal volt kapcsolatuk. Hozzáte­hetjük; nem a legjobb. A dömping idején ugyanis át kellett venniök a lekötött árut, ám a gyengébb termés esetén nem kapták meg a szükséges mennyiséget. Emiatt több cikkből nem sikerült a kiskereskedelem, illetve a lakosság igényeit kielégíteni. Épp ezért, a vállalat vezetői a ter­melőszövetkezetekkel ke­restek kapcsolatot. A tiszakécskei (Űjbög) Ti- szagyöngye Tsz 1960-ban káposzta savanyítással kezdte a konzerválást. A vállalat adott ehhez káda­kat. Tavaly már ecetes uborkát, paorikát, vegyes savanyút, sőt sűrített para­dicsomot is gyártott. Pozsonyi Miklós árufor­galmi osztályvezető tájé­koztatása szerint az utóbbi központi elosz­tású cikk volt. A vál­lalat csak 34—36 vagon sűrített paradicsomot kap­hatott évente. Ez nagyon kévé- volt a két megye ré­szére. Az idén már ezen kívül 25 vagon paradicsom- konzervet szállítod a ti­szakécskei tS2. Méghozzá ‘/j, 1 és 5 kilogrammos sű­rített. valamint üveges és íémdobozos paradicsom­levet A Békés megyei új kígyó­szálló két személyes szo­bákból áll, s 24 nevelőnek nyújt majd otthont. Egy- egy szoba berendezésére kevés híján nyolcezer fo­rintot fordítanak. Minden szobához előszoba és tea­konyha is tartozik. Minden szinten lesz egy közös hasz­nálatú fürdőszoba. A szo­bák erkélyesek lesznek. A szállóhoz egy jól felszerelt társalgó is tartozik majd. Az országban pillanatnyi­lag egyedülinek számító pedagógus szállót a Ber­csényi és a Hunyadi út ál­tal határolt tömbbensőben helyezik el. Az építkezés­nél a legmodernebb elve­ket veszik figyelembe, így például gázzal fűtik a szo­bákat. sí Aranykalász Tsz szintén régi partnere a nagykeres­kedelmi vállalatnak. 1967— 68-ra ugyanis 32 súlyva- gonnyl vegyes savanyút szállít e közös gazdaság a vállalat részére. Többek között a konzervgyárak ál­tal nem gyártott apró, < cse­megeuborkát, fehér és vörös káposztával töltött paprikát is. Egész konzervgyár jött itt létre. Az árujukat hőkezelik, így két évig is eltartható. A szabadkígyósa techni­kum tangazdasága több faj­ta savanyút, sűrített para­dicsomot és lecsót gyárt. Az áruforgalmi osz'ályveze- tő határozottan állítja: jobb minőségben, mint az állami konzervgyárak. Ugyanis el­térnek a szabványtól, az igényeknek megfelelően több fajta fűszerrel ízesíte­nek. Nem véletlen, hogy az idei mezőgazdasági kiállí­táson díjat nyertek a kon­zerv jeik. A közös gazdaságok kö­zött Szolnok megyei part­ner is akad, a jászfénysza- rui Lehelkürt Tsz. Most tíz vagon káposztára kötöttek velük szállítási szerződést. A vállalat egyébként 13 ezer mázsa savanyúságot forgalmaz. Jellemző, hogy ebből 9 ezer mázsát nem az állami konzervgyárak gyártottak. Jövőre előbbre akarnak lépni. Tárgyalásokat foly­tattak a közös gazdaságok vezetőivel a zöldbab, zöld­borsó és gyümölcöhefőttek készítésére. Tiszakécskén például cseresznyét, megy­Kertészeti brigádvezetők megyei továbbképzése Szolnokon (Tudósítónktól) Még be sem fejeződött teljesen a zöldségfélék idei termésének betakarítása, a megye szövetkezeteinek kertészeti brigádvezetői már a jövő esztendőre ké­szülődnek. A megyei tanács vb mezőgazdasági és élel­mezésügyi osztálya egyhe­tes továbbképző tanfolya­mot szervezett részükre a megyeszékhelyen. Ennek az a célja, hogy felkészítse a kertészeket a zöldségter­mesztés gépesítésére, nö­vényvédelmére, s az újsze­rű értékesítésre. A tanfolyamon —melyet e héten tartanak •— a ker­tészeti főiskola, a kenderesi növényvédő állomás, a MÉK, s a HUNGARO- FRUCT vállalat szakembe­rei az előadók, konzultán­sok. gyet és mustot tartósítanak 1968-ban. Feldolgozzák a környező tsz-ek termé­keit is. A dunántúli Balinkáról 1600 mázsa málnaszörpöt szereztek be az ottani tsz- ből. A közös gadaságok többször felkeresik a nagy­kereskedelmi vállalatot a termeltetés ügyében. A na­pokban a Baranya megyei bogádi Virágzó Tsz-től jár­tak Szolnokon. — Málna-, őszibarack-, szamóca és fe­kete riblzke szörp szállí­tására tettek ajánlatot. Sőt, cukrozott gyümölcs előállí­tására Is vállalkoznak. A vállalat szorgalmazza a háziipari termékek kosár, lábtörlő — előállí­tását is a tsz-ekben. Kevés a lencse. Most Du- naföldvár környékéről 400 mázsát sikerült beszerez­nek. örvendetes, hogy a közös gazdaságokban kialakul, fejlődik a termékék feldol­gozása, s a nagykereskede­lem is felkarolta azt. Ez mindkét fél számára elő­nyös. A tsz télen is mun­kaalkalmat, nagyobb jöve­delmet biztosít tagjainak. Kevesebbet „utazik” így az áru és bővül a vá­laszték. Egészséges verseny alakul ki a tsz-ek és az állami konzervgyárak között. En­nek mindenekelőtt a fo­gyasztó látja hasznát. Me- Tvénktiek jelentős zöldség- termelő körzetei vannak. Kár, hogy a feldolgozás nálunk még gyermekcipő­ben jár. — m. L — Minden tavasz Után nyár és nyár után ősz lesz. Mir- den ősszel útrakelnek a vándormadarak. Minden novemberben bevonulnak az újoncok. Így van ez a legényekkel, ha nem is az­óta. mióta világ a világ, de már jó ideje. A legények elejének el­ső transzportja kedden, 14- én gyülekezett a szolnoki járműjavító művelődési há­zában. Csinosan öltözve, nagy csoportokban, felügye­let nélkül, fegyelmezetten vonultak civil életük utolsó állomására, az elosztóhelyre. Két nyugdíjas, mindenre ráérő öreg figvelte a be- vonulókat. Aztán az egyik megcsóválta a fejét és oda­szólt a másiknak. — Nem igazi mdr ez sem, Mint a halottasmenet. — Nagyot sóhajtott; — He] pajtás, a mi időnkben! Csak a bakaruhában józa- nodtunk ki. Ami igaz. az igaz, egyet­len Ittas, de még spiccei fiatalembert sem leheteti látni. Nem szomorkodtunk inkább őrültünk annak, hogy végre megszűnt egy hagyomány, az, hogv bevo­nulni csak részegen lehet. Feltűnt az is, hogy kevés szülő kísérte el p. fiacská­ját. s akik jöttek, azok sem sírtak. — Mire való az — mondta egy idősebb anya —, hiszen jó helyre megy a fiú. Nem olyan a honvéd, ség. mint régen volt. Néhánv fiatalembert meg­kérdeztem. mi a szákmája. Ritka volt az. aki csak úgy felelt, hogy lakatos, vagy asztalos, vagy bádo­gos. Legtöbbje hozzátette, hogy megszerezte az MHSZ" nél a gépkocsivezetői jogo­sítványt. Beszélgettünk az orvos­sal. Itt már nincs is olyan, aki egy szót is szólna an­nak érdekében, hogy ne kerül ifin fel rá az „angyal­bőr”. De a sorozásnál sem szimulálnak. közösen pedig új autóbusz állomást építenek. Ennek a tervezésére már az idén megbízást adnak. Jászberényben már épül A szolnoki mellett fej­lesztik a vállalat jászbe­rényi és karcagi, valamint a törökszentmiklósi és több más városi telepét. Jászbe­rényben már épül a köz­ponti karbantartó és tároló­telep. Karcagon ugyanen­nek a megépítését a jövő év második felében kezdik. A két város AKÖV-telepé- nek kialakítására, korsze­rűsítésére mintegy 10 mil­lió forintot költenek. Az új gazdasági mecha­nizmusra való felkészülés is nagy munka a kétezer emberrel dolgozó. ‘ szerte­ágazó munkát végző vál­lalatnál. Ahogyan Kerekes Ferenc igazgató mindezt el­mondja, a kollektíva helyt­áll ebben. Jelenleg például tizennégyezer helyközi bér­letes ügyében végeznek számításokat. Ugyanakkor szó lehet arról is,.hogy azok a szállíttatók, akik a jár­műveket gazdaságosabban, ésszerűbben terhelik meg áruikkal, a jelenleginél a jövő évtől kb. 18—20 szá­zalékkal alacsonyabb szál­lítási költséget fizetnek. Az új gazdaságirányítási rendben a hatásköröket a helyi kirendeltségeknek a lehető legnagyobb mérték­ben átadják, ugyanakkor javítják az együttműködést. Oj fuvarterületek is ajánl­koznak. amelyeknek az el­látásáról már most gon­doskodniuk kell. A szolnoki épületelemgyár. ha termel­ni kezd, naponta mintegy 150 gépkocsi kell termékei­nek továbbításához. A túrkevei Lénáit Jó­zsef és a karcagi Várad! József is kaphatna egy év halasztást. Szó sem íehet róla, nekik nem kell. Pedig mindkettőjüknek a bátyja ez év márciusában vonult be katonának. Azt mond­ták. jobb túllenni rajta. A másik kettő, a tisza- várkonyi Farkas Sándor, meg a törökszentmiklósi Pathó László is civil ma­radhatna még egy évig. mert az idén kaptak szak- munkásbizonvitványt és megilletné őket a szakmai gyakorlat. Mindketten kér­ték, viffvék el őket. — Még nem szoktuk meg a sok pénzt — mondta a szolnoki Mezőgazdasági Gépjavító Vállalat újdon­sült motorszerelője. Farkas Sándor. — Háromszor kap- tam fizetést, 1800—2000 fo­rintot kerestem havonta. Jobb mielőbb túlesni raj­ta, Két év és katonaviselt ember vagyok, azután haj­rá, bele a mukkéba.- bognár *» f Árukapcsolat a nagykereskedelem és a tsz-ek között Fejlődik a termelőszövetkezeti konzervgyártás Kilencezer mázsa savanyúság, paradicsompüré I j gyártmány a gyiimölcsbefőti és a szörp

Next

/
Thumbnails
Contents