Szolnok Megyei Néplap, 1967. november (18. évfolyam, 258-283. szám)
1967-11-04 / 261. szám
1MT november 4SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 5 Rádiós vetélkedő HUSZONHÁROM ÉVE SZABAD SZOLNOK Szolnokon Újabb bravúros közvetítésre vállalkozott a Magyar Rádió szolnoki stúdiója tegnap este, amikor négy helyszínről hallhattuk a Szolnok megyei városok és járások vetélkedőjét. A három vetélkedő, Kun- szentanárion. Jászberény és Jászapáti versenyzői legjobb tudásúkat vetették latba, műsoraik gondos, hozzáértő munkáról, a kérdésekre adott válaszok alapos felkészültségről tanúskodtak. A Nagy Októberi Szocialista Forradalom, a Tanácsköztársaság és a fel- szabadulás utáni időszak volt a három központi téma, amelyet a versenyzők az önálló műsorokban feldolgoztak, megkeresve mindegyikhez a legérdekesebb aktualitásokat. Ennek a vetélkedőnek nincs vesztese. Mindhárom műsor megérdemelte volna a győzelmet, kár, hogy csak az egyik lehetett a nyertes. Talán nem lesz ünneprontás, ha megjegyezzük hogy egyetlen kifogásunk a kunszentmártoniak műsorába beiktatott kérdezz—felelek játék ellen merült fel. A gyermekek válaszai erőltetettnek. előre megtanultalak tűntek. A továbbiakban azonban az ő műsoruk is igen jó volt. Az első helyet Jászberény város kapta 97 ponttal, a másodikat a jászberényi járás 89-cel, a harmadikat pedig Kunszent- márton, nekik 84 pontot sikerült szerezniük. B. A. Áthaladt Szolnokon a „Forradalmi Expressz“ Pénteken délután háromnegyed ötkor érkezett Szolnokra az a különvonat, mely a Nagy Októberi Szocialista Forradalom 50. évfordulójának ünnepségedre háromszáz magyar fiatalt vitt a Szovjetunióba, s melynek vezetője Kovács György. a KISZ KB titkára volt . Az állomásba begördülő szerelvényt a BM Határőrség fúvószenekara fogadta A kocsikból kiszálló küldötteket az úttörők virágokkal árasztották el és az állomás mellett felállított színpad elé kísérték. Lakatos Lajos. Szolnok város KISZ-titkára üdvözölte a háromszáz vendéget, melyek kereken két óra hosszáig tartózkodtak városunkban. Utána Kőhidi László, a KISZ megyei bizottságának első titkára mondott búcsúztató beszédet Beszéde végén átadta a 7 hét. 7 bizottság zászlaját és az albumot, meg egy díszes levelet, melyet a Szolnok megyei fiatalok a Komszomolnak címeztek. Ezután a középiskolások kék színű Szolnok—Moszkva—Leningrád feliratú nyakkendőt kötöttek minden küldött nyakába. Az ünnepélyes aktust rövid kultúrműsor követte. Közben, a nagy forgatagban megtaláltuk Szolnok megye kilenc küldöttét, a tiszafüredi Ali Máriát, a kisújszállási Gyarmati Ilonát. a jászberényi Halasi A magyar néphadsereg tagjainak harci és politikai kiképzésében huzamosabb időn át végzett kiemelkedő munkájuk elismeréseként — a honvédelmi miniszter előterjesztésére — az Elnöki Tanács Fehér Ferenc, Nagy József és Orovecz István ezredeseket vezérőrnaggyá nevezte ki; Vörös Csillag Érdemrenddel tüntette ki Mihály Imre ezredest, Hunyadi Ferenc, PauBalázst, a kunhegyesi Pál- di Ibolyát, a karcagi Vá- czi Katalint. Sebők Ilonát, Iványi Sándort. a szolnoki Almási Annát és Jancsó Pi rrvcilrá t Kettőjükkel, Váczi Katalinnal és Halasi Balázzsal beszélgettünk; , — Orosz és német-szakos tanárnőnek készülök — mondta a IV-es gimnazista Váczá Kati. — Nagyon örültem, amikor megtudtam, milyen szerencse ért. Osztálytársaim irigyelnek, hiszen iskolánknak, a Gábor Áron Gimnáziumnak juttatott több mint 30 útlevélszelvény közül az enyémet húzták ki. A Szovjetunióban szeretném a történelmi nevezetességeket megnézni. remélem, erre lehetőség is lesz, és sokat beszélni — oroszul. — A gimnáziumi érettségi után a jászberényi Aprítógépgyárban tanultam szakmát. Jelenleg első éves mintakészítő asztalos szakmunkás vagyok. A jászberényi tanyavilágban. Haj- tán, a Vörös Csillag Tsz alapszervezetének vagyok a titkára. Mindössze húsztagú az alapszervezet, de nagyon aktívan dolgozunk. Ugye különös, hogy gyárimunkás létemre parasztfiatalokat vezetek. Egyébként ez mindenkinek feltűnik. Nekem természetes, hiszen köztük éltem. Szeretném meghallani az Aurora ágyúinak dörgését. Úgy hallottam, hogy a nevezetes évfordulón dörögni fognak az ágyúk. licsek Imre Sztanó Géza és Balabán Sándor alezredeseket. A Minisztertanács több főtisztet ezredessé nevezett ki, a honvédelmi miniszter pedig a magyar néphadsereg több tisztjét, tiszthelyettesét és polgári alkalmazottját soronkívül előléptette, illetve kitüntette. Az előléptetéseket és kitüntetéseket Czinege Lajos nyújtotta át. 1944. november 4-én egy esős reggelen szabadították fel a szovjet csapatok Szolnokot. A Tisza-parti várostól délre három hétig tartó súlyos ütközetet vívtak felszabadításunkért. Az ünnepi évfordulóra a tíz emeletes bérház tetejéről készítettük panoráma felvételünket. — Az egykor Szolnokért csatázó szovjet katonákat bizony még nem ez a szép látvány fogadta/VI ész áros Lajos kantora kiállítása Szolnokon Schiriiia megérkezett Moszkvába r^ég^60 kilométett fuf c szovjet fővárosban A Képcsarnok szolnoki Aba-Novák-termében immár sorazatosan mutatkoznak be a Szolnoki Művésztelep művészei kamarajellegű kiállításaikkal, s nem véletlenül. Az ízlésesen berendezett üzlethelyiség modern világítástechnikája nagyszerű lehetőséget kínál arra, hogy a művész a műértő közönséggel találkozhassál Az intim, korszerű lakáskultúrájú kamaraterem hangulata közvetlenebbül hat, mint a nagyobb kiállítótermek tárlatai. Mészáros Lajos festőművész húsz műve került november 3-án a megnyílásra összegyűlt közönség elé. — Elek Lajos megnyitó szavaiban a művészt, művészetének főbb jellemzőit és általában a művészet szerepét méltatta. Ha figyelő szemekkel nézzük meg a bemutatott húsz művet, köztük öt grafikai alkotást, önkéntelenül is felvetődik a gondolat, melyiket választanám otthonra, lakásomba. S a felelet nem is olyan könnyű. Bizony több kép is akadna. A pasztózusan megfestett, derűs színvilágú festmények közül a Tisza híd, vagy Uszályok a Tiszán nemcsak abban közösek, hogy a Tiszát és a Tisza- partot ábrázolják, hanem abban is, hogy a Tisza- liget felől mutatják meg Szolnok új arcát. Akit a Tabán romanta- kája érdekel, a Zagyvapart, Tél, Tabán télen, Ősszel a Tabán című képeket választhatja. Tájképei közül Sárospatak derű* hegyvidéki tája, csendéletei közül pedig a Gitáros csendélet hívja fel magára a figyelmet. Megemlítem még az Akt és a Kislány a kertben című olajképeket is. De soroljam-e még tovább? Inkább a vásárlókra, a nézőkre bízom a választást Akár vásárlási szándék, akár pusztán csak a műélvezet miatt keresik fel olvasóink Mészáros Lajos kamarakiállítását, várakozásukban nem fognak csalódni. Eddig csak a bemutatott húsz képről ejtettünk néhány szót és nem beszéltünk a művész eddigi munkásságáról; Csaknem tíz éve már, hogy a Szolnoki Művésztelep egyik műtermében alkot. Első szolnoki kiállításán a Bánk bán című nagyméretű linóleumsorozatával vonta magára a figyelmet. A szolnoki kiállítási látogatók jól emlékeznek nagyméretű vásznaira a Tisza-híd építéséről, városrészleteket ábrázoló képeire. Egyik mozaik munkája a szolnoki házasságkötő termet díszíti. Jelenleg Salgótarján részére készít nagyméretű falképet. Rézkarcai is széleskörűen ismertek. Érdemes tehát Mészáros Lajos kiállításán a művekkel és magával a művésszel is találkozni. Kaposvári Gyula Szabolcs—Szatmár megyei Tanács Tervező Iroda sürgősen keres felvételre ÁLTALÁNOS MÉRNÖKÖT ÉPÜLETGÉPÉSZ MÉRNÖKÖT STATIKUS MÉRNÖKÖT Jelentkezni lehet: Nyíregyháza, Bercsényi u. 4. sz. alatt. A Budapest és Moszkva közötti több mint 2200 km-es távolság lefutására vállalkozott Schiriiia György csütörtökön este magyar idő szerint 19 órakor megérkezett a Szovjetunió fővárosába. Schiriiia a tervezettnél két nappal korábban teljesítette vállalását — mondotta Kraivich József, versenybíró. — Erőállapotára jellemző, hogy a hosszú út alatt egyszer sem érzett fáradságot, teljesítménye — a részeredményeket tekintve — ahogy előbbre jutottunk. úgy javult. Erejéből még arra is tellett, hogy nem sokkal Moszkva előtt, 70 kilométeres napi futás után még vagy száz méteren át futva tolta egy el- alakadt szovjet gépkocsivezető kocsiját. Schiriiia a lehető legsportszerűbb feltételek között futott el Budapestről Moszkváig, sohasem vett igénybe közlekedési eszközt, még a naipi pihenő időben sem. Amikor elérték Moszkvát, a Schirillát kísérő különítmény, élén az olimpiai bajnok Pjotr Bolotnyikov- val melegen ünnepelte a magyar atlétát. A nagy futóvállalkozás a Moszkváig érkezéssel még nem ért véget November 4-én, szombaton a Kom- szomol a Szovjet Atlétikai Szövetséggel karöltve ünnepélyes díszfutást rendez. 60 km-en át, a Szovjetunió fővárosán keresztül. Ennek során Schiriiia befut a Vörös térre, majd onnan a Központi Lenin-stadionba. Schiriiia célba érkezése a stadionba a Szpartak Moszkva—Dinamo Kijev labdarúgó rangadó félidejében lesz. A rangadóra eddig több mint százezer jegyet adtak el elővételben, s így várható, hogy a magyar sportolónak óriási ünneplésben lesz rés» Tábornoki kinevezések