Szolnok Megyei Néplap, 1967. november (18. évfolyam, 258-283. szám)

1967-11-26 / 280. szám

— Hoey macának milyen «zereuv^eje van! Látni lóg­ják a tv-ben Csa'< nézőpont kérdés«... Tódor egy vasáruéin dél­előtt felkeresi legjobb ba­rátját. Töhötömpi. Hosszú csengetésre barátja nyit ajtót. Előtte kötény, keze, haja rsuna liszt, fülcimpá­in. tésztanyúlványok lóg­nak. Betessékeli Tódort, aki negkérdi; — Mit csinálsz, hogy így összekented magad? — Csirkev^nrikést és hozzii nokedlit, mert én csak azzal szeretem — fe­leli Töhötöm. — Krvmnlival sem rossz a ncnrikás — veti ellen Tódor. — Azzal sem, de azért a nokedll, az nokedll, Én csak azzal szeretem. — És miért te csinálod? Hol, van a feleséged? — Jobban ízlik, ha ma­gam csinálom — fe'eli Tö­hötöm. — A feleségem b"nt van a szobában, a tv-t nézi. Menjél be hozzá és ha. végeztem én is beme- gyak. Tódor bemegy a szobiba. Nem telik bele pár pVla- va.t, rákvörösen visszatér a karyhdha. Töhötöm kérdőn néz rá. — Kérlek, barátom. itt valami nagy bot van — nz’öoj T^dnr — ugyanis a feleséged az áan- b~- í7- és r—t idegen férfi ieksz'k mellette. — Hűha! — vakarja meg Vsztes ke-Avei a fe*&t Töhötöm — akkor nem lesz elég a nokedll. SZÉGYENKOSÁR — Az úristen se bírna rá, hogy mégegyszer ma- gammai vigyem a kosarat erősködik Szilágyi Imréné, az 1-es szolnoki élelmiszer önkiszolgáló üzlet dolgo­zója. De hasonlóan tiltakozik a bolt másik három alkal­mazottja Is. Kiérzem a vi­selkedésükből : egy kissé vádolnak azért, hogy rábe­széltem őket. Az önkiszolgáló bolti vá­sárló kosár ugyanis „szé­gyenkosár” lett a kezük­ben... Hogyan is történt? Nyolc önként vállalkozó bolti dolgozónaik vagy hoz­zátartozónak, olyan egyé­neknek. akik gyakran for­golódnak a városban, egy hitre kr’dt’nk egy-egy ko-, sarat. hogy mindenkor hordják magukkal, vá áttol­janak vele. (Kis igazolást is adtunk melléje, hogy „baj” esetén fedezve le­gyenek.) Nos. a feladat érdekes­nek bizonyult: jegyezzék fel maguknak, hogy hol.kik (fiatalok, vaey idősebbek, férfiak vagy nők), s müven formában figve’me ’t tik. szóliák meg őket. Vajon a járókelők milyen ré'ece reagál a leginkább a köz­tulajdon „szarkái” ellen? | Tudniillik ez nem leki- ■ csinvlendő téma a szabad : polcok között. Reagáltak! Mert már másnao e'te sor­jában rohantak be a >'■>*•- csinált tolvajaink” a bolt­vezetőhöz: Vissz-adják a kosarat, ők nem viszik ma­gukkal. mind°nki úgy meg­bámulja őket, mintha gyil- i kosok lennének... I — Alig mentem pár lé- 1 pást a főutcán — a kocarat a jobb kezembe vit*em —, máris két kölvök csatlako­zott hozzám: Ni nézd csak. a bácsi ellonta a kcsarat! j — „csaholtak” körülöttem. | Mire a boltba ér‘em esy egész díszszázad sorakozo' t fel mögöttem. S cifrábbnál cifrább megjegyzésekkel il­lettek, de olyan hangon, hogy minden járókelő rám nézett, s megvető tekin-et­tél mért végig. Mikor vég­re átléptem az üzlet küszö­bét, csurom vizes voltam.-. — adja elő a „kalandot” | Horváth Isfván sírköves, az I egvik vállalkozó. A piacon liven megjegy­zések röpködtek: — „No, i hogvlia elkapnák a kis fe­nekű, akkor nagyon sokba kerülne az neki...” „Hölgvike, ma^a aztán egyszerűen megoldotta a kosárvásárlási problémá­ját...” Az egvik paraszt nénibe meg asszonyian kíváncsis­kodott: Nem tudna nekem is szerezni egy ilyen kosa­rat? Hol vette? — Mire a megkérdezett hölgy melle t egy a tojás ára lránt ér­deklődő férfi gúnyosan megjegyezte: Maga Is be­mehet bármelyik önkiszol­gáló boltba és lophat egvet... Tény az, hogy senki sem bírta ki az egy hetet. S vé­gül is ml lett a mérleg? Amint az eddigiekből ki­tűnik. mindenkit napjában többször is megszóltak a jogtalan kosárb'rtokl ősért, — hiszen félreértésről nem lehetett szó. Sehol sem le­het olyan kosarat kapni, mint az 1-es önkiszolgáló üzletben. Általában nem szólítot­ták le a „kosórtolvajokat”. csak a hátuk megett meg­jegyzéseket tettek, — vagy egyszerűen a tekintetükkel lenézően végigmérték őket. A megjegyzéseket Inkább a serdülők tették. A nők általában praktikus okb 1 érdeklődtek a kosártulaj­donosoktól. A provokáció véget ért. Jól vizsgázott a közvéle­mény. A jövőben már ha­sonló kísérlet nem lesz. Ne­hogy valaki, ha az uteri észrevesz egy bolti kosár- bitorlót. azt gondolja —, hogy „megbízásból” tcs-i. Nvugod*an rá lehet sz~b i, csak „meglovasított” kosár lehet! Petres Sándar Munkaszervezés A Szolnok megyei Néplap szatirikus melléklete 40i. csípés Kigyulladt a villany megyénk Utolsó f7'- 'O:. s — _____, .»„«nyt-uu Kbwepi é s Ék utcai házak már nem a megyében vannak! Példakép A tanító az Iskolában arról beszél a gyerekeknek, minden embernek kell hogy legyen példaképe. Ti még kicsik vagytok, mondja, de a szüléiteknek bizonyara van kiválasztott példaképe. Több gyerek jelentkezik. — Az apám katonatiszt és ezért Hunyadi Jánost választotta. — Az én apukám orvos és a példaképe Semmel­weis Ignác. Ödönke a hátsó sorban magasra nyújtja a kezét. A taní*ó megkérdi: — Na. ödönke az édes­apádnak ki a példaképe? — Dugovics Titusz! — Miért fiam? Mi az édesapád foglalkozása? — Főkönyvelő! _ ??? — Az én apukám mindig azt mondja: ha én egys/er lebukok," magammal rán­tok mindenkit. Lámpás néikül A tekintetes elöljáróság 1749-ben a következő hatá­rozatot hozta Szolnok me­gyében: „Minden este 9 éra­kor takaródéra kell harangoz- tatni és akik lámpás nélkül azután fognak tapasztaltai­nk áristomba hozaitassanak, ahonnén egy frt váltság nélkül ki nem fognak men­ni és bocsáttatni.” Esténként most Is sok kerékpárost, lovaskocsit ta­lálni lámpa nélkül. Ideje volna a több mint kétszáz évvel ezelőtt kiadott rende­letnek végre érvényt sze­rezni. — sb — Régi me„e modern változatban

Next

/
Thumbnails
Contents