Szolnok Megyei Néplap, 1967. október (18. évfolyam, 232-257. szám)

1967-10-11 / 240. szám

I 16Ö7. október 11. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 3 A TV KÉPERNYŐIÉ ELŐTT Amit elöljáróban megál­lapíthatunk: egyre gyakrab­ban kerül sor televíziós sportközvetítésre. Ami ön­magában örvendetes. — Az azonban már kevésbé kel­lemes, ha egy tétnélküli, edzőjellegű labdarúgó-mér­kőzés közvetítése miatt le kell mondanunk egyik köz­kedvelt műsorunkról, a Te­levízió jelenti adásáról. — Azon is lehetne gondolkod­ni; célszerű-e felvételről sugározni azt a programot, ahol babér helyett inkább szégyen terem a ringben. Lásd az NDK—Magyaror­szág ökölvívó mérkőzést. Az ördög (este költözik azokba, akik fo­gyasztanak abból a bűvös szerből, — amelyet röviden csak LSD-nek neveznek. És már potom 5 dollár elegen­dő. hogy valakinek több órás mámoros utazásban le­gyen része. Hogy akár el­jusson a Mourft Everest csú­csára is, mert az LSD a ká­bítószerek királya. Más ká­bítószerre] — mondjuk ma­rihuánával — csak homok­buckára kapaszkodhatsz, az LSD szédítő magasságokba emel. Ezt mondják az ame­rikai Columbia Egyetem hallgatói. Hogy közülük — saját zsebből — néhányan ilyen különös utazásra vál­lalkoznak, miközben meg­szűnnek létezni e világ szá­mára, az még lehet magán­ügy. vagy az egyetem bel- ügye. Attól kezdve azonban, hogy tőkés körök alantas szándékká] intézményesen azon fáradoznak, hogy ho­gyan lehetne legjobban ka­matoztatni hatásában a sá­mánok szent gombájára em­lékeztető csodaszert — már korántsem magánügy. Az LSD tömeges (..bevetése” akár a világot is pokollá változtathatja. Érthető tehát, hogy a nyugati sajtó ilyen irányú közleményei felhívták ma­gukra Geszti Pál és Gimes György figyelmét. A nagysikerű Százegyedik szenátor után most a ren­delkezésükre álló dokumen­tumanyagból televíziós fil­met kanyarítottak. Szándé­kuk természetéből fakad, hogy nem a Mount Everest felé repülő LSD-turistákat kívánták képernyőre vinni. A veszélyre kívánták fel­hívni figyelmüket; arra, ami esetleg az emberiség jobbik részét fenyegeti. Hi­szen az ördögpirulák üvöl­tő oroszlánná tehetik az embert, de ami még veszé­lyesebb, megfoszthatják aka­ratától is és így egyéni aka­rat híján egyetlen vezérlő gondolat kezes báránykáivá válhatnak. Másrészt, ha számbavesz- szük,, hogy egyetlen gramm LSD 8500 dollárt hoz a konyhára, érthető a Mor- gan-ház ügyködése a külö­nös szer közül. Nem külön­ben a titkosszolgálaté. Ezek­re az ördögi manőverekre kívántak fényt deríteni a film alkotói. A televízió jó érzékké] „előzetesként” be­mutatott egy francia doku­mentumfilmet amely meg­rázó képekben tárta fel a sámánok szent gombájának hatását. A kitűnő — erede­ti felvételekben gazdag ér­tő kommentárral kisért — film méltán kelthette fel érdeklődésünket Keleti Már­ton filmje iránt. Várakozá­sunkban némiképp csalód­tunk. A kissé hosszadalmas bevezető után nehézkesen bontakozó játék következett — amiből éppen az a fajta izgalom hiányzott, amelybe a francia dokumentumfilm­ben belekóstoltunk. Néhány koreografált jelenet egye­nesen rontotta a játék hite­les izgalmát. A játék szálai is túl sokfelé vezettek, ami még nem lett^olna baj; csakhogy nem is kapcsolód­tak mindig szervesen egy­máshoz. Volt a filmben sok minden: szóba került a tu­dós lelkiismerete; a becsü­letes fiatal küzdelme önma­gáért, még szerelem is. Több­féle. Csakhogy éppen ez a tartalmi gazdagság nem ju­tott elég dramaturgiai szó­hoz. Igaz, a dokumentum­játék viszonylag más törvé­nyeknek engedelmeskedik, mint mondjuk a televíziós dráma; mégis ez a sokszálú- ság, ez a lazán kapcsolt ré­szekből álló dokumentum­játék fárasztóbbnak hatott a megengedettnél. — Pedig Keleti Márton a tőle meg­szokott biztonsággal és ru­galmas nagyvonalúsággal használta ki az általa jól is­mert televíziós lehetősége­ket. A szerzőpámak nem si­került megismételnie a bra­vúros Százegyedik szenátor sikerét; sport nyelven úgy mondanánk, volt jobb; en­nek ellenére elgondolkozta­tó játéknak bizonyult végül is Az ördög teste. Körkép _Űj műsorruhát öltött ma­gára a havonta egy alka­lommal jelentkező kulturá­lis magazin. A ruha, ez az új is szűknek bizonyult. — Már az első alkalommal is. A műsor vezetőjének, Fe­kete Sándornak bevallása szerint is a körképet nem befejezték, csak abbahagy­ták. A gazdag anyagot vál­tozatos formában igyeke­zett tálalni a Körkép. Talál­hattunk benne filmriportot (a Szigligeti alkotóházban), Mérlegképes könyvelői vizsgával és nagy gya­korlattal rendelkező munkaerőt fő­könyvelői munkakörbe keres szolnoki vállalat ▼ Jelentkezés: írásban, a kiadóba kérjük. „Szak­ember” jeligére. . / kritikusi dialógot (Mátray Betegh—Nagy Péter), színes köszöntőt (Dayka Margit), montázst az új filmekről és érdekes ismertetőt egy most megjelent Gyurkó-könyv- ről. Még balkezes zongora­művet is hallhattunk. Ami jó volt: határozott törekvés a mondanivaló vizuális ki­fejezésére. Ami kevésbé il­lett a Körképbe: egy-két érdektelen riport és a mű­sorvezető mesterkélten köz­vetlen előadásmódja. V. M. KIEMELT BUDAPESTI MUNKÁRA, KIEMELT BÉRREL keresünk kőműveseket, — férfi és női segéd­munkásokat, ácso­kat, asztalosokat és , villanyszerelőket — azonnal) belépésre. Kőműves és férfi se­gédmunkások részére szállást biztosítunk. Jelentkezés: Április 4. Ktsz Budapest Vili., Auróra u- 83. SNIERJÚ KÖZBEN GORKA GÉZÁVAL íme egy a legelsők közül — egyik első művét mu­tatja Gorka Géza Lévai Zsígmondnak, a mezőtúri vá­rosi tanács vb elnökének (Foto: Nagy Zsolt) Mezőtúr, 1967. október 8. A város történetírói, és ta­lán már vannak is ilyenek minden bizonnyal megem­lékeznek majd erről a nap­ról. a múzeummá átalakí­tott műemlék zsinagóga avatásáról. És krónikájuk­ba az is belekerül, hogy ek­kor nyitották meg a mező­túri múzeum falai között a városból elszármazott képzőművészek kiállítását. Nem tudom, hogy a haj­dani templomban milyen kultikus szerepet játszotta bejáratnál levő kis helyi­ség, most a kiállítás meg­nyitóján mindenesetre ez a viszonylag legnyugalmasabb pont közelben és távolban, a legalkalmasabb hely egy rádióinterjú elkészitéséhez is. az interjú alany Gor­ka Géza Kossuth-díjas ke- rámikus művész mosolyog­va válaszol a rádióriporter kollega kérdéseire. — Én ugyan nem Mező­túron születtem, de itt diá- koskodtam. Hogy pontosan klasszifikáljam magam, üt voltam elégséges tanuló, jó futballista, jeles verekedő és a szép lányok asszonyok kitűnő tisztelője. Itt ismer­kedtem meg az agyaggal is. Badár Balázs műhelyében. Az első munkáim egyikét a kiállításon be is mutatják. — Mik a további tervei, programja? — kérdezi a rádiós kollega. — Sok helyen a világban van jelenleg is kiállításom, most a visegrádi Salamon toronyba készítek egy gyűj­teményes jellegű kiállítást. Én a Duna-kanyarhoz tar­tozom, ezért gondoltak ar­ra, hogy Visegrádon ren­deznek egy nagyobb szabá­sú bemutatót munkáimból, amelyik jövőre, tavasztól őszig lenne nVüva a Sala­mon toronyban. Az interjú itt véget ér. A- kollega megköszöni Gor­ka Géza közreműködését és mikrofonjával „vélemény­vadászatra” indul a kiállí­tás közönsége közé. Mi még itt maradunk egy idő­re. a nyugalom e „szige­tén”. beszélgetünk. — A művész úr nyilat­kozataiban többször el­mondta már, hogy az első művészi impressziókat itt Mezőtúron, Badár Balázs műhelyében kapta. — Nem szeretek nyilat­kozni, egyszer még régeb­ben meg is jártam vele. Az egyik nyilatkozatomban azt mondtam hogy én híve va­gyok az absztrakciónak. Rám támadtak ezért, mond­ván, hogy én a nyugati mű­vészetet propagálom. — De hisz az absztrakció minden művészet őseleme. — Szerencsére én ezt már akkor is tudtam, így nem nagyon törődtem a kifogá­sokkal. Ami . pedig Badár Balázst illeti, tőle sokkal többet tanultam, mint a tanáraimtól. A művészi és emberi magatartásban egy­aránt. Eredeti parasztember volt az öreg. Egyszer azt mondta, akár a jóisten, olyan árván gyúrom én is a rögöt. És munka intenzi­tásáról példát vehetnek a fiatalok is: még mindig la­pos a „mejje” — mondta és négy szer-ötször felment a korongra az agyaggal, ha egy korsó korongolása közben nem tetszett neki, amit csinált. Tizenkilenc után, amikor megjelentek az „Ébredő magyarok”, egy­szer megkérdeztem tőle: hát, Balázs bácsi maga mi­lyen párton van? Azt mondja, a múltkor is itt voltak nálam „ébredő ma­gyarok”, s mondták, hogy álljak a pártjukra. Mond­tam nekik, én munkapárti maradok. már világéletem­ben. ébredő magyar csak reggel öt órakor vagyok, de akkor mindig pontosan. — Lehet, hogy merész következtetés, de azt hi­szem, igaz. Valahol mé­lyen, gyökereiben az ön művészi alkotófolyamata rokon a népi absztrakció­val, stilizáltsággal. Az alko­tások formáját, díszítését il­letően egyaránt. — Igen, örülök, hogy ezt mondja. 1940 körül egyik kiállításomon az akkori kultuszminiszter belém kö­tött: mondja meg, hogy eb­ben mi a magyar — bökött az egyik kiállított művem­re. Az, kegyelmes uram, hogy én csináltam. Erre mérgesen otthagyott. Véle­ményem szerint nem az a lényeg, miben hasonlítunk más nációk művészetéhez, hanem hogy mi az a kü­lönbség. amelyik megkü­lönbözteti minden más nép alkotásaitól. A kis szobába barátok, ismerősök, gratulálok hada lép, és ez a sziget is bele­olvad a kiállítások megnyi­tása utáni általános hangu­latba. A beszélgetések, gra­tulációk közül egy momen­tum ragadja meg a figyel­memet: lányával, Gorka Líviával együtt megrende­zett szolnoki kiállítás le­hetősége. Ügy hiszem, vala­mennyien örülnénk annak, ha ez a lehetőség hamaro­san valóra is válna. Rideg Gábor Minta kollektív szerződés A Magyar Gyapjúfonó és Szövőgyár vezetői a vállalat szakszervezeti bizottságával együttműködve a könnyű­iparban elsőként készítet­ték el a „minta kollektív szerződést”. Amelyek első részben a szakszervezet jo­gait, majd a munkaviszony­ra vonatkozó szabályokat tartalmazza. Messzemenően figyelembe veszi a helyi kö­rülményeket a próbaidő és a felmondás idejének meg­határozásánál. A vállalat­nál általában 30 napos pró­baidő lesz érvényben, kivé­ve a segéd- és betanított munkakörben dolgozókat, akiknél ez 2i nap. A kol­lektív szerződés megjelöli, kik kaphatnak jutalomsza­badságot. s hogyan vehető ki az alapszabadság. Meg­határozza, milyen munka­körben foglalkoztathatók a nők. A bérezés, jutalmazás, a szociális juttatások, töb­bek között a kedvezményes üzemi étkeztetés, üdültetés, szintén egy-egy fejezetét alkotják a kollektív szerző­désnek. A Könnyűipari Miniszté­rium közgazdasági főosztá­lya a Magyar Gyapjúfonó és Szövőgyár kollektív szer­ződéstervezetét, mint a töb­bi vállalat számára mintául szolgáló okmányt körlevél kíséretében — valamennyi könnyűipari vállalatnak el­küldte. Ezzel kívánja meg­könnyíteni számukra saját kollektív szerződésük kidol­gozását. Szolnok megyei internacionalisták a Nagy Októberi Szocialista Forradalomban ^Világot megváltó szabadság* II. I A z Oroszországi Szo- ciáldemokrata Mun­káspárt már 1915 febru­árjában feladatként jelölte meg a frontokon egymás­sal szembeállított, felfegy­verzett munkások és pa­rasztok lövészárok-barátko- zását. „Elő keli segíteni — szól az OSZDMP külföl­di szekciójának 1915. évi berni határozata — a hadviselő nemzetek kato­náinak barátkozását a W- vészárkokban és általában a hadszíntereken.” Pártunknak és a ma­gyar munkásmozgalomnak egyik idős, tekintélyes, ma hetvenegy esztendős. tö- 1 rökszentmiklósi ! születésű harcosa például így emlé­kezik erről; „E zerkilevc­száztizenhat húsvét napján az orosz és a magyar kato­nák a két rajvonal között 1 ünnepélyt rendeztek. az 1 oroszok vodkát, mi pedig cigarettát vittünk és kí­náltuk egymást. Emlékeze­temben él hogy a köze­lemben levő orosz katono ízt kérdezte tőlem; isme­rem öt? Én azt válaszol­tam, hogy soha uem lát­tam, nem ismerem, ö erre azt mondta, hát akkor mi­ért harcolok ellenük... Ezektől az oroszoktól hal­lottam azt is, hogy a mi ellenségeink nem itt van­nak, hanem odahaza, te­hát az ellenséget mi Bu­dapesten keressük. Ennek a rövid barátkozásnak az­után az ágyú és a srapnel­tűz vetett véget.’’ E fraternizálás a követ- kezg esztendőben azután. 1917-ben már általánossá vált. Tóth Mihály például 1957-ben egy, a KISZ jász­berényi járási bizottsága által rendezett idős és if­jú kommunisták találko­zóján így idézte fel ennek emlékét: „A front elcsen­desedett. Talán fegyverszü- nei lesz, gondoltuk. De va­lami történt, ez bizonyos Akkor hallottuk, hogy Pé- terváron forradalom volt . Oroszországot mi eddig úgy ismertük, mint a nagyhercegek országát, ahol a nép semmit sem szá­mít... Most már utóbb egy szigeten találkoztunk az orqsz katonákkal. Ügy is hívtuk ezt a szigetet; to­rnázó sziget, itt hallottunk először a Téli palota el­foglalásáról is. Meg arról, hogy megalakult a világon az első munkáskormány Vljanov vezetésével. Egy­más között a fedezékben beszélgettünk. Ugyan mi történik otthon? Lesz-e ott­hon is valami? Mi meg itt döglünk a lövészárkok­ban... Csakhamar így ala­kulatunk is a 202-es He­gyi Dandár megbízhatat­lanná vált. Átirányítottak bennünket az orosz front­ról az olaszokhoz. Űjabb és újabb átirányított ala­kulatok kerültek itt is kö­zelünkbe. Ök még több hírt hoztak Oroszországból. Igx) aztán a mi alakulatunk is fellázadt... Oroszmódra bi­zalmit választottunk, pa­rancsnokainkat lefegyverez­tük, elindultunk hazafelé Útközben hallottuk, hogy a pécsi 6-ik honvédgyalogez- Tejl is fellázadt, nem men­tek ki a frontra... Huszon­három—huszonnégy éve» voltam. Nagyon hatottak rám az agitátorok beszédei Az őszirózsás forradalom után tértem haza... Keres­tem a Kommunista Pártot Az Aréna úton volt egy párthelyiség, 1918 késő őszén ott léptem be a párt­ba. A 83?-es tagsági köny­vet kaptam. Megbíztak, tá­jékozódjak Jászberényben, s kezdjem az új párt szerve­zetének megalakítását elő­készíteni... Rövidesen még három másik elvtársat bí­zott meg a pártközpont... Strabák Istvánt, Patzauer Gábort és Lányai Gézát. Ketten közülük úgy tudom, hasonlóan Oroszországban jártak, hadifogságból tér­tek haza.” Egy idős, internaciona­lista harcos Jánoshidán így emlékezett vissza az 1917- es esztendő eseményeire: „Ezerkilencszáztizenhat- ban vonultam be, az orosz frontra kerültem. Húsz esz­tendős voltam akkor • ép­pen. Még ezen a nyáron Bruszilov seregei áttörték a frontot. Nagy visszavo­nulás kezdődött, de én nem jutottam haza. Megsebesül­tén fogságba estem. Ezer- kilencszáztizenhétben az Azovi-tenger mellett vol­tam Akaterin (Aktarszka) városkában. Kisebbfajta hajókikötő volt ez akkor, itt dolgoztunk magvar ha­difoglyok. Voltunk vagy kétszázan. S aztán jött feb­ruár. A mi naptárunk sze­rint már akkor márciusra járt, úgy emlékszem az idő. Két hajó futott be a kikötőbe. A matrózok hoz­ták a hírt; megbukott a cári kormány! Vége lesz a háborúnak nemsokára. Me­het mivrtefnV-i haza.” (Folytatjuk.) Dr, Császtvai Istvá» \ (

Next

/
Thumbnails
Contents