Szolnok Megyei Néplap, 1967. október (18. évfolyam, 232-257. szám)
1967-10-08 / 238. szám
15*7 dttőber a SŰOLNOK. MEGYEI NÉPLAP 7 IDÉNYMUNKÁSOK / Eletek, utak, emberek vwwwvwwvwwwwwwwv F. Hasznos tanulmány volna •i ■ — A szállásuk merre van? — Hát sokfelé. Egyiké itt, másiké ott. — Mennyien vannak? — Vagy kétszázan. — Honnan? — A legtöbben Borsodból. A pap hozta őket. — Milyen pap? — Hát a pap. Már tíz éve hozza őket minden aratásra. —- Merre vannak most? — Ki tudja azt? Én kiadtam nekik a lepedőt, meg a pokrócokat, azóta nem láttam közülük egyet sem. 2 Ilii A gát mellett ötven körüli alacsony, kövér asz- Saony hordja a rizskévéket —- Maga is a pap csoportjában van? Itt mindenki abban van. — Nehéz a munka? — Bírnám én, csak a kezemmel van valami. Mutatja a kezefejét. Puf- fadt és kék. Néhányszor végigsimítja. — Tegnap megvágtam a sarlóval. Szétnyitja az ujjait, a mutató és a középsó ujja között véres seb. Miért dolgozik ilyen kézzel? Vérmérgezést kaphat — Ugyan! Nem fáj, csak meleg egy kicsit. Majd elmúlik. — Milyen foglalkozásúak vannak itt maguk között? — Hát, főleg bányászok, munkások, Kivették a szabadságukat és eljöttek. — Megéri? — Meg. Ezerhatszáz, — ezernyolcszáz forintot meg lehet keseni tíz nap alatt. — De hát a szabadság nem erre való. — Hát persze, üdülni kéne inkább. Nevet és visszamegy a kévékhez. 3 3 n Dél van. Az emberek abbahagyják a munkát és végigülik a gát oldalát. — Igaz, hogy ma kettőkor keltek? — Keltünk itt már fél egykor is. — Meddig dolgoznak? — Amíg látunk, — Hogy bírják? Csend. — Az a baj — mondja valaki —, hogy sárban kell dolgozni. Tavaly szárazabb volt. — Befolyik a csizmaszár felett. — Megéri? Vonogatják a vállukat — Magának például megéri? — Nem embernek való munka ez. Este, amikor hazaérünk, csak döglik bele mindenki az ágyba, ruhástól. Sokan a lepedőt se húzták fel, mert szégyellnék olyan mocskosán visszaadni. — Jövő nyáron éljön? — Én? Soha többet uram, nekem az egészségem fonr tosabb, mint ez a pénz. Ö a csoport legfiatalabb tagja. — Ezernyolcszáz forint azért szép összeg tíz napra. Egy asszony kétkedve megcsóválja a fejét. — Jó ha ezerötszáz meglesz. — Nem is az a legfontosabb — kapja fel a szót egy másik —, hanem az, hogy a gazdaság minden hold után ad ötven kiló árpát. — Maguknak mi a foglalkozásuk? — Téeszben dolgozunk. — Ki végzi el a munkát, ha dologidőben eljönnek rizst aratni? Morognak egy kicsit, azután ismét az egyik asz- szony szólal meg. — Kell a pénz. A téesz tavaly tizenhat forintot fizetett egy munkaegységre. — De volt, amikor csak nyolcat. — Most harmincat terveztek. — Tavaly is harminc volt tervezve, mégis csak tizenhat lett. Már nem velem, egymással vitatkoznak. — Ha dologidőben eljönnék, nem is lesz több — fordulok az egyik férfihez. Elhallgatnak. — Ez biztos pénz — mondja valaki csendesen. 4 ■ Visszafelé utitársunk is akad. Az egyik idősebb férfit reggel óta fejfájás gyöt- rl, bevisszük a gazdaság központjába az orvoshoz. — Mennyit vágnak le összesen? Az öreg görcsösen kapaszkodik a hátsó ülésen, most előrehajol. — Vagy hatszáz holdat. — A pap mennyit kap a szervezésért? — Nem tudom. — Miért inkább csak az idősebbek jönnek ide? — A fiatalokat már vem nagyon lehet elhozni. Van itt egy fiatalasszony, most jött először. — Valamelyik reggel látom, kint áll a ház előtt és sir. Kérdezem, mi baj. Mutatja a kezét. Csupa seb. Felvágta a szalma. Adnak ugyan valami kenőcsöt, de az egy perc alatt lejön. Az asszonyok próbálkoztak gumikesztyűvel, de az is szétmegy gyorsan. Egy kocsi áll az út közepén, körülötte kis csoport Az öreg hirtelen előre mutat. — Ott a tiszteletes úr. 5 III Világos vászonruha van rajta, fején micisapka. A mozdulatai katonásak. A kocsival valami baj történt magabiztosan rendelkezik körülötte. Mikor közelebb érünk, megállítja az autót — Eltört a kerék — mutat a kocsi felé. Vittük ki az ebédet. Be kellene* menni a gazdaságba és megmondani, hogy hozzanak ki egy kereket. Kezet nyújt és bemutatkozik. — Az emberek mondták, hogy keresett. Sajnálom, hogy kevés az idő. Egy kis szünet után azért megkérdezi. — Honnan tetszik jönni9 Megmondom. Kissé meglepődik. — És miért pont velem akar beszélni? — Kíváncsi voltam, hogy alakult ki ez a kapcsolata a gazdasággal? — Még régebben egyszer súlyos beteg volt a feleségem, kellett a pénz. Eljöttem ide dolgozni. Azután eszembe jutott, hogy meg kellene szervezni az embereket. — Gondolom szépen keres a szervezéssel. Mennyit kap egy ember után? — A teljesítményük után fizetnek. Minden levágott holdért tizenkét forintot... Gondolkozom, Mit mondott az öreg az imént? Mennyit vágnak le? — Hatszáz holdat. Bisíey András Készül a sajtótörténeti kiállítás megyei anyaga Így került kezembe a szolnoki Alföldi Hirlap 1906. február 11. száma. Az első oldal vezető helyére tördelt cikk így kezdődik: „Kedvelt lopunk a „cselédügyet is programjába vette, mint igen fontos társadalmi kérdést. Kicsinyesnek látszik a cselédügy, de hogy mennyire közérdekű mégis, tanúskodhatunk róla mindannyian, kik a cselédek kényére kedvére vagyunk utalva". A továbbiakban így ír a cikk szerzője a cselédekről: „...s mivel tudja, hogy cselédtartásra van utalva az „út’’, ezz a kényszerhelyzetet a legnagyobb kíméletlenséggel aknázza ki." A bajok forrása szerinte: „a mai cselédek fő hibája az, hogy nincsenek cselédnek nevelve”. Ma már csak derűt fakaszt az ilyen írás. Még, hogy az urak voltak a cselédek kénye kedvére kiszolgáltatva. Még viccnek is jó. Van azonban a cikknek egy mondata, ami elgondolkoztató. Mégpedig az: „a mai cselédek fő hibája oá, hogy nincsenek cselédnek nevelve". Igaz, ma már nincsenek cselédek. A munkanélküliség megszűnéséből adódóan viszont dolgozó emberek jóval többen vannak, mint bármikor. S fel lehetne tenni a kérdést: a közösség ügyéért buzgólkodó, munkájának élő valamennyiök? Állásfoglalásuk, napi munkájuk tűkrözi-e azt a társadalmi változást, melynek áramkörébe kapcsolódva kikerültek a cselédsorból? Felesleges a kérdés feltevése, mindannyian tudjuk, hogy nem. Ezt bizonyítja egy részlet is az építőipari vállalat igazgatójának beszámolójából: — ,Papp Grgely éjjeliőr jelenti, hogy pénteken, a műszak befejeztével a beton- telepre be-árt két dömpert Katona és Mari dömpervezetők onnan kilopták és két napig Hajnal József kitűző részére fuvaroztatták”. ilyen is van. Egyik rajtaveszít, a másik megússza. Ha azonban egy kicsit körülnézünk, egészen más típusú emberekkel is találkozunk. S nem is kell keresni őket. mint a reni- tenskedőket, tömegesen dolgoznak szinte minden vállalatnál, üzemben, vagy intézménynél. Most, négy napon keresztül vázlatosan ilyen embereket mutattunk be olvasóinknak. Nincs bennük semmi rendkívüli. — Sorsukban, munkájukban ezernyi ember osztozik. Egyetlen közös vonásuk: az átlagosnál valamilyen módon többet tesznek a közért Egyik a humánum diktálta segítőkészségben, a másik a termés betakarításában, a harmadik az üzemmenet biztosításában és így tovább. S még csak azt sem lehet mondani, hogy mindezt játszi könnyedséggel. Sok mindent le kell győzniök, esetenként önmagukkal is viaskodva munkálkodnak. Gondoljunk például arra a tanárra, aki először irtózik a gyógypedagógia növendékeitől, majd ő lesz egyik legáldozatkészebb megyei pa trónusuk. Az lenne a természetes, hogy vezetőik, a mozgalmi szervek megbízottal felfigyeljenek rájuk, anyagilag, erkölcsileg támogassák ókét. Utó végre aki többet ad, többet is kell, hogy kapjon minden vonatkozásban. Nagyon sok helyen így is van ez. Sok helyen, de nem mindenhol. Megírtuk például hogy a kombájnotok közül a második helyezettől lefelé megjutalmazták a megyei verseny győzteseit — csupán az első helyezett nem kapott semmit. Biztos vagyok benne. hogy kap majd valamit. De nem lehetett volna erről beszélni vele, amikor társait jutalmazták? Vagy ott van a cikksorozatunkban említett cukorgyári újítás, melynek jogos jutalmát csak bírói ítéletre fizették ki. S ha így van ez nagyobb ügyekben, mennyire így lehet kisebbekben. Hányszor maradhat el hasznos öüetek valóraváltása, hányszor hiányozhat a buzdító, önbizalmat növelő szó. Ki tagadja, szükség van a kritikus, számonkérő hangra, a keménykezű nevelésre is. De nem csak arra. Az a vezető, aki csak kritizálni, számonkérni tud, s nincs elismerő szava soha. az nem számolhat széleskörű társadalmi bázissal, anélkül pedig nem boldogulhat. Pontosabban szólva gazdasága, vállalata vagy intézménye nem. Vagy legalábbis nem a kellő módon. Pedig az öntevékenységnek, a köz érdekéért kifejtett áldozatkészségnek talán még nagyobb szerepe lesz az új gazdasági reform bevezetése után, mint eddig. Jó lenne, ha erre is jobban gondolnának a vállalatok vezetői, s a rendeletek böngészése mellett dolgozóik életének, munkájának tanulmányozására is több figyelmet fordítanának. Érdekes és hasznos tanulmány lehetne ez. Vezetőknek és vezetetteknek egyaránt (Véne) Simon Béla Kisplasztikái biennálé Negyven művész közel száztíz alkotásából rendezték meg Pécsett az I. Országos Kisplasztika! Bien- nálét, melyet a közelmúltban elhunyt Ferencz^ Béni emlékének is szenteltek. A mester egy szobra és huszonegy rajza is szerepe] a kiállításon, e rajzok képezik a Biennálé grafikai anyagát. A kiállítást Palkó Sándor, Baranya megye Tanácsa Végrehajtó Bizottsága elnöke nyitotta meg és ugyanő adta át a Biennálé dijait Is. Az I. díjat. 10 000 forintot Kiss Nagy András éremsorozata, a II. díjat. 7000 forintot Lesenyi Márta Tükrös nő című alkotása a III. díjat Németh Mihály Nyár című alkotása nyerte. A díjazottak oklevelet és az I. Országos Kisplasztikái Biennálé plakettjét kapták. A kiállításon szereplő alkotások közül választotta ki a zsűri a pécsi III. Magyar Játékfílmszemle nagydíjául Rétfalvi Sándor Leány báránnyal című alkotását, melyet a Játékfilmszemle Rendező Bizottsága megvásárolt. Ezen kívül a Baranya megvei tanács vb művelődésügyi osztálya, Pécs mj. Város Tanácsa V. B. Művelődés- ügyi Osztálya s a Baranya megyei Janus Pannonius Múzeum több alkotást vásárolt meg a Janu« Pannonius Múzeum Modern Magyar Képtára számára. A kiállítás október 29-ig tart nyitva a pécsi Technika Házában. — A következő Országos Kisplasztikái Biennálét 1969-ben rendezik meg. „A volt gff ) EBes-zélqetés ( a Halál Texasban ) írójával Éjfél után, a Royal szálló halijában sikerült sort keríteni a beszélgetésre Hans Ha- be-val. aki jelenleg Budapesten tartózkodik Legnagyobb sikerét nálunk a Halál Texasban című, riportkönyvével aratta, műveit tucatnyi nyelvre lefordították, azt, azonban kevesen tudják róla hogy magyar származású és születésekor a Békéssi János nevet viselte. Magyar nyelven válaszol munkatársunk kérdéseire is. — ön 1947-ben az Oi Magyarországban megjelent cikkének ezt a címet adta: Európa egy amerikai újságíró szemével. Ugyanakkor köztudomású. hogy többnyire Svájcban él és német nyelven ír. Milyen nemzetiségűnek érzi magát valójában? — Nem akarok kitérni a válasz elől, de hadd beszéljek előbb egy olvan te* lenségről, amelv sajnálatosan jellemzi századunkat: az emigrációról. Az emigránsoknak úgy tűnik, velük van tele az egész világ. Ez persze túlzás. Tulajdonképpen egy maroknyi csoportról van szó. ha a Föld népességéhez viszonyítjuk. Az emigráció szerintem éppen olyan, mint egy hosszabb-rövidebb időre szóló börtönbüntetés. Ha egy elítélt kiszabadul a fogházból, akkor elkerülhe- tétlenül így nevezik: ,,a volt fogoly”,, és ezt a címet örökre kénytelen viselni. Nincsen sem új haza, sem régi. Mivel nem tehet mást. valahol letelepszik, és ezentúl talán azt az országot nevezi hazájának Ilyen okokból vallom én magam amerikainak. — Egy nyilatkozatában, amelyet 20 év előtt a Szabad Nép munkatársának adott utalt arra. hogy nem az a lényeg, milyen hangon írnak az újságok, 3 ezt mindjárt példával támasztotta alá. Roosewelt elnökre hivatkozott, akit az ameri- kiai sajtó jórésze támadott, r választásokon azonban mégis nagy győzelmet aratott. Ezek szerint nincs nagy jelentősége az újságírói véleménynek? — Ez, nem egészen így van. Az újságíróknak bízniuk kell abban, hogy amit leírnak annak hatása lesz Ezt a hatást azonban véleményem szerint túlbecsülik. a sajtó munkája bét ellentmondásos tevékenységből áll. Egyfelől tükrözi az olvasók véleményét, ugyanakkor viszont formálja is azt. a sajtó hitelének szerintem az árt, hog" a szegény olvasó már nem tudja, mikor olvassa a saját. és mikor az újságíró véleményét. — Hiába fejlődik tehát a hírközlés technikája mégsem gyorsabbodik <jz a folyamat. amelyek során a különböző népek jobban megismerhetik egymást? Pedig ön a negyvenes évek vénén még azt írta. hogy 0 legbiztosabb út a Hlágbé- ke felé, ha g különböző országok lakói jobban megismerik egymást. — Azóta olyan tapaszta latokat szereztem hogv ezt a véleményemet fe’ül kellett vizsgálnom. Akkoriban azt gondoltam például, hogv a turistaforgalom elősegíti a népek közeledését. Na de tegyük fel például, hogy az utazó nem beszéli a „benszülöttek” nyel vét. Leszáll a vonatról, a hordár nem érti a szavát, erre már mindiárt dühös lesz, s ami az igazi baj: nem a hordárra, hanem nyomban arra az egész népre terjeszti haragiát. Amellett elterjedhet egy nemzetről, hogv valamilyen speciális tulajdonsággal rendelkezik. Vendégszerető, rideg, csúnya, szép stb. Ugyanakkor, ha ismerjük történelmüket rátehetünk, hogy egv- egv ilyen tulajdonság valóiéban ellenkezőkénnen értékelendő. Eev példa: a németekről elterjedt, hogv szorgalmasak. Ezt mindenki erénvnek könyveli el. ígv is lenne ez, ha a történelmi összefüggéseket vizsgálva ki nem derülne, hogy náluk ez a tulajdonság cseppet sem erény. — A Halál Texasban című könyvéből azt lehet érezni naayrah»rsnll a néhai Kennedy elnököt. Így van ez? — Igen. Nekem Kennedy és Roosewelt a két kedvenc elnököm. •— Mi a közös vonás ön szerint bennük? — Sok nincs, csak egy, de az annál lényegesebb. Mindketten a kapitalizmust „Mindig szívesen jövök Budapestre” — mondja az író. — Képünkön: feleségével a Váci ntcában. — (MTI foto) akarták megmenteni, de úgy. hogv felismerték ennek egyetlen lehetséges módját. Ezt ma már Ismert szóval így nevezik; békés egymás melle' t élés. Mármint a szocializmussal. Aki Kennedy vagy Roosewelt híve, az sohasem gondol arra, hogv háborúval „old ja meg” e két társadalmi forma versenyét. Sajnálatos, hogy Kennedyt és Roosewelt olyan sokan félreismerték. — Befejező kérdéseink már személyi jellegűek. Beszél magyarul, mégis ha nálunk kiadnak egy könyvét, azt lefordítják magyarra. Kitűnően beszél an. goiul, de csak német nyelven ír. Miért? — Hat éves koromban hagytam el Magyarországot. Bár anyanyelvem magyar. mégsem ez a lényeges, mivel gyerekkoromtól németül beszéltem, németnyelvű iskolába jártam, ez lett hát a tulajdonképpeni „anyanyelvem”. Sok nyelvet megtanulhat áz ember, de érezni csak egyet képes, fgy hát én csak németül tudok írni. Ezen a nyelven is álmodom. — Pedio a feleségével magyarul beszél. — Igen, vele csak magyarul beszélek ha kettesben vagyunk. És láthatja Budapestre mindig örömmel jö"ök. Benedek B, István
