Szolnok Megyei Néplap, 1967. október (18. évfolyam, 232-257. szám)
1967-10-25 / 252. szám
1967. október 25. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP TV KÉPERNYŐJE ELŐTT Dr. Sehlüter drámája véget ért. méghozzá úgy, hogy végül is megtalálta igazi önmagát, s több évtizedes lelki kálvária végén boldogságra vergődött. Ezzel az alkotók szándéka is valóra vált; sikerült egy tudósélet konfliktusain keresztül ábrázolniuk azt a társadalmi igazságot, melyben ők maguk is megfellebbezhetetlenül hisznek; tudniillik, hogy az egyéni képességek és adottságok társadalmi hasznú kibontakoztatására a szocialista társadalmi rendnél nincs jobb, s ebből eredően az emberi boldogulásra sem. Ezért követték nyomon dr. Schlütert az öt részes tévéfilm alkotói. Nem volt könnyű dolguk; ma már történelmi korszakoknak számító évtizedeket kelleti átfogniuk. Ebben a nehéz dramaturgiai feladatban derekasan helytálltak. A tengernyi eseményből csupán azt emelték ki; ami Schlüter életútjának motiválásához feltétlenül szükségesnek tartottak. S itt sem az eseményeket kívánták ábrázolni, csupán azok hatását. A történelem macro színpadáról így került át a dráma az emberi lélek intim világába, s vált jó értelemben lélektani drámává. Schlüter sohasem öncélúan vívódik, mégha alkata után úgv is tűnik, hogy elsősorban a gondolatok és nem a cselekvés embere. Ellentétes történelmi és társadalmi erők ütközőpontján vívódása, lel- kitusája társadalmi, politikai tartalommal telítődik Ennek ellenére Sehlüter doktor mégis ember marad. Nem válik Schiller-i értelemben az alkotók szócsövévé, hanem apró-cseprő rigolyáival, emberi gyengéivel hús-vér alak. Bonyolult jeliem, afféle újkori német Hamlet, aki vívódásai árán szerzi meg magá nak a jogot a boldogabb emberi életre. Nehezen dönt, mert maga akar dönteni; ám ha döntött — s ez a végső elhatározásra- vonatkozik — döntése megfellebbezhetetlen. Általában a dráma ko molyságához mérten emelkedett hangvétel jellemzi Hübner televíziós filmjét. A tények is ezt sugallják, a dialógusok is erre utalnak. az erősen koncentrált színészi játék is erre vezethető vissza. Olykor ez az „emelkedettség” már terhesnek is hat. Például Sehlüter és Irene feszült atmoszférájú dialógusában „Gyászolja a halottat és szenvedni engedi az élőt” — érvel fennkölten Irene, ami inkább illenék egy klasszikug tragédia ódon hangjához. mintsem egy mai veretű, alapvetően realista televíziós mű köze gébé. Mint ahogy kissé furcsálható a happyendes szerelem is. A nő, aki a férfi szobájába tör, s többé nem ereszti. S ezen még az sem változtat, hogv a tudósprofesszor nem fűzi pórázra a házasság kötelével a hozzá képest gyér' mekkorú Irénét. Felhőtlen lehet-e ez a boldogság? Ezt már csak egv másik dráma tudná elmondani. Mint ahogy sok kérdés maradt nyitva, sok probléma maradt befejezetlen és megoldatlan. Különös öröm volt a te' leviziós film alkotóival „személyesen” is megismerkednünk. A Századunk ismét új adással jelentkezett. Az oroszországi forradalom előtti idők eseményeit fogta vallatóra a műsor tehetséges alkotó gárdája. Bokor Péter — a hagyományokhoz híven — szinte a világot vette nyakába, hogy szemléletes összképet kerekítsen ki történelmünknek erről a rendkívül mozgalmas és bonyolultan összetett korszakáról, illetve éveiről. A világ különböző tájairól gyűjtötte össze a fellelhető dokumentumanyagot, s a kevésbé ismert visszaemlékezéseket böngészte végig, csakhogy fényt derítsen a történelem olyan sejtelmes figurájára is, mint a hírhedt Rasputin. Láttatni a történelmet, színesen, érdekesen — akár a krimit meghazudtoló izgalommal — ez tükröződött a Földindulás most látott első részletében is. De mindig híven a történelem igazságához. Bizony jó lenne, ha a történelem tanításában megfelelő helyet kaphatna ez a rendkívül hasznos * ismeretterjesztő műsor. Minden másképp lett vofna ha. Zágon István szerzői estjének anyaga is más lett volna. Akkor még nevethettünk is volna. De így csak fanyalogtunk és bosz- szankodtunk. Az idős mester történetecskéi. melyek fogadott prókátorává szegődött Horváth Tivadar, még a megszólaltatásban megnyilvánuló televíziós ügybuzgalom ellenére is vérszegények maradtak Holt anyag, amibe a műfaj kvalitásos művészei sem tudtak igazán lelket lehelni. Az egykor neves színpadi szerző (mellesleg megyénk szülötte) hiába sarkította történeteit csattanóra rutinos módon, hí iával maradtak a valóság igézetének, még a tegnani valóságénak is. Maguk a színészek is olykor szinte vergődtek a vállalt feladat súlytalansága alatt. Lórán Lenkéék például azon marakodtak. hogy kinek a nyuszija tojt nagyobb húsvéti tojást. Kibédi is felcsapott séfnek. az irodalom mondvacsinált konyhájában. A Rátonyi-család is képviseltete magát. Mindhiába. A Hippolit. a lakáj Hajdani forgatókönyv írója olyan kabaré közhelyekkel traktált bennünket, amelyekről réges-régen lejárt az idő. Azt hiszem, annál méltóbb módon is bemutatkozhatott volna, s akkor nem kellene fanyar szájízzel mondogatnunk: Meny* nyive] másképp lett volVM 99 üdvözlet Martinovhából Örömmel újságolta a hírt a kenderesi községi tanács vb elnöke, hogy tegnap levelet kaptak Schirilla Györgytől és két kísérőjétől. Az Európa-hírű hosz- szútávfutó Kenderesen töltött egy éjszakát, s levelépek első soraiban is arra a meleg fogadtatásra emlékezett, amelyben a község vezetői, lakói részesítették. Majd a következőket írta: „A búcsúbeszéd mondatai sokszor eszembe jutottak a futásom nehéz perceiben, óráiban. És ez is segített, hogy ma elértem az ezer kilométert, Marti- novka nevű falucskát. Igen nagy vendégszeretetben van részünk a szovjet földön is. Ha visszajövünk, feltétlenül eljövünk élménybeszámolóra hozzátok. Mind- annyiótokat ölelünk”; A kenderesi vezetőknek címzett levélhez nem kell kommentár. Annyit mégis hozzáfűzünk, a vezetőik és a község lakói is nagy szeretettel várják Schirilla Györgyöt az élménybeszámoló megtartásán. Á PRIZMA 67 SZOLNOKON Munkás öregkor Hétjön este ünnepi helyőrségi nagygyűlést tartottak a szolnoki Szigligeti Színházban a Nagy Októberi Szocialista Forradalom tiszteletére. Ünnepi beszédet Brassói Tivadar honvédfőtiszt tartott. A nagygyűlés záróakkordjaként a PRIZMA 67, a Néphadsereg Művész- együttesének Színpada bemutatta John Reed: Tíz nap, amely megrengette a világot című művének színpadi változatát. A PRIZMA 67 produkciója nem összefüggő történet. A magyar színpadokon széles körben még meg nem honosodott montázsdramaturgiára épült, életképek, modem táncok, epizódok, szimbolikus jelentésű betétek, bábok mozgatása, a narrátor magyarázata, forradalmi események életrekeltése, film vetítése és a mai nemzedék képviselőinek színrelépése váltakozik egy pergő ütemű, — egészében mégis egységesen áramló, egyetlen témakör: a forradalom első tíz napja köré csoportosuló gondolat- menetben. Talán a történet színrevitelének újszerűsége, a most még merésznek ható kísérletezési kedv, másrészről pedig a korábban megszokott színpadi keret hatása okozta, hogy az első percekben nagyon érezhető volt a színpad és a nézőtér közötti kontaktus hiánya. Vitathatatlanul hozzájárult ehhez a keretjáték nem túl szerencsés indítása is. amit azonban gyorsan feledtetett a „Téveszmék a forradalomról” naív bája, s a „Ti- zenketten katonák” robosztus hatása. Kétségtelen, hogy John Reed Moszkvában évek óta nagy sikerrel játszott művét a teljesebb hatásra való törekvés miatt nem lehetett nagyobb változtatás nélkül honi színpadra átültetni. Moszkvában szinte a régi jelszók felelvenítése elég személyesen átélt nagy- napok forradalmi tüzének tiszta lángolásához. Nálunk — sok-sok rokonvonás ellenére — másként alakult a történelem abban az időszakban, s ez szükségszerűvé teszi a keretjátékot Még inkább indokolttá teszi ezt az unokák, tehát a mai nemzedék és a forradalom napjaiban élők közötti együvétartozás érzékeltetésére való törekvés A kezdeti zökkenők csiszolásával, s az unokák naivitásának mérséklésével hatásosabb lenne a kompozíció. Szinte kiáltó és a valóság tényeivel egyáltalán nem indokolható ellentétet érezni ugyanis a hősök realizmusa, emberi közelsége és a mai nemzedéket kissé gyermekesen felületes színben feltüntető ábrázolás között. Egészében véve azonban John Reed könyve és J Ljubimov adaptációi alapján a színpadi kompozíció írásában eredményes munkát végzett Eörsi István Gyurkó László, Mezei Éva Balogh Géza és Novák Ferenc. Az érzelmi telítettség fokozásához a nemes pát hoszt szolgáló ügyhöz mél tó módon járult Lendvar Kamillo zenéje. Mezei Éve és Balogh Géza sok szipor kázó rendezői ötletről tét4 tanúbizonyságot. Osztatta r elismerést aratott Nova1 Ferenc koreográfiája. Tét szettek Witz Éva jelmezei Koós Iván díszletei é bábjai gazdag fantáziáról, nagyfokú kifejezőkészségről tanúskodtak. Az idén harmadízben tekinthettük meg Szolnokon r PRIZMA 67 műsorát, örülünk, hogy a fiatal együttes igényessége fokozódd sát, vállalkozó kedvének növekedését, művészi munkájának teljesedését tanúsíthatjuk. Simon Béla JANOSHIDA egy szolnoki szemével Nyugdíjasok kősóit II. Szűcs Antal bácsi a ház tornácán ült, újságot olvasott. Idős élete párja foltos ruhát foltozott. Az egy híján nyolcvan éves ember még jó erőben, egészségben érzi magát, pedig... — Nyolc éves koromban adtak ki cselédnek. Talán ez volt a szerencsém. mert a szülői háznál csak aörhle, meg kukoricakenyér jutott az asztalra. Ott meg akadt egy kis avas szalonna is. Igaz reggel már (jt órakor kezembe nyomták a kapa- rőt és beparancsoltak az istállóba. Lehetett is akkor válogatni a munkában?! — Most belenézek az újságba, a hirdetések között ilyen munka, meg olyan munka. Válogatni lehet. Régen gyalog mentünk fel Pestre, azt reméltük, ott kereshetünk valamit. Végigjártuk az egész nagy várost, de sokszor kiéhezve, egy fillér kereset nélkül jöttünk haza. A kis szikár asszony, aki eddig szorgalmasan öl- tögetett megszólalt. — Tönkrementek a lábaim a zsákolástól. Úgy higy- je el, hogy a legnehezebb férfimunkát végeztem, mégis szegények voltunk, mint a templom egere. — Ha kimentünk a papi birtokra, féldecit kellett volna fizetni a béresgazdá- nak, hogy munkát kapjunk. Kutya élet volt. — Most? — Most? Most nyugdíjas vagyok, Havi háromszáz forintot kapok a feleségemmel együtt, meg az egy hold háztájit. A földön megterem annyi amennyin egy malacka meghízik, de a pénz az kevés. — Az élelemmel nem is volna baj. mert tudja, hogy van az faluhelyen — mondta Szűcs néni. — Egy kis baromfit nevelüjik. van egy kis konyhákért, de ruhaneműre már nemigen futja. Így foltozgatom az t>reg göncöket. — Lett volna e9V állás múltkoriban. Elmehettem volna éjjeliőrnek havi nyolcszázötven forintért. De nem vállalhattam, mert akkor nem kapnám a nyugdíjat, meg a háztájit. Ügy meg nem éri meg. Az ipari nyugdíjas jobb helyzetben van — sóhajtott az öreg. — Ha kétezer forint a nyugdíja akkor is kereshet még hozzá ötszázat. — A tsz-hen nincs ötszáz forintos állás? — Azt mondják, nagyon öreg vagyok már. Régebben éjjeliőrködtem én is. — Pedig az apjukomat soha nem találták alva lgaz-e? —■ Mindig könyvet vittem ki magammál és olvasgattam. Nagyon sok könyvet elolvastam... Hirtelen abbahagyta a beszédet, hosszan gondolkodott, mondja vagy ne mondja. Végül kibökte: — Nemrégen Szolnokon voltam, munkát keresni... — Munkát? — Azt bizony. Az újságból néztem ki magamnak- Kályhafűtőt kerestek. Fel is vettek volna fűtőnek, csak az volt a baj, hogy nem helybeli voltam. Ezért nem alkalmaztak. Csak nagy nehezen találtam rá az eldugott kis Rózsa utcában a szláv telepesek utolsó sarjára. a 84 esztendős Zrupkó Jánosra■ — Az apám egy éves koromban meghalt de a szomszédunkban lakó idős emberektől sokat hallottam arról, hogy cseh származásúak vagyunk. Arról is beszéltek, hogy nemesek voltunk valamikor. meg ingyen utazhattunk a vonaton. Tudja, amikor az első vonat megindult íj' elül kell vizsgálnunk B az öregségről kialakult fogalmainkat. Gondoljunk például a nagymama szó jelentésére. Valamikor a nagymama kendős, sötét- ruhás, beteges öregasszony volt, aki' gyerekei gondozására szorult. Ma már a nagymamák többsége megjelenésében is fiatalos, energikus: nem eltartottja, hanem támasza gyermekeinek, hiszen nyugdíjas éveiben magára vállalja az unokák nevelését. Azért crmészetesen élnek még közöttünk az előző nagy* nama-típus képviselői is. iSppen a velük való összehasonlítás ad rá alkalmat, hogy az öregség tartalmát Íjra fogalmazzuk magunknak. Szociális otthonokban, órházakban vagy a család- .an meghúzódva találko- unk még a régi öregekei, a régi 60—70 éveseket A régi jelző nem a .orukra, hanem az élet- f formájukra vonatkozik. — Ezek az emberek a nyugdíj biztosítéka nélkül öregedtek meg. összegyűjtögetett kis vagyonukból kiforgatták őket a rokonok, üres kézzel hagyta itt őket az élet. Gyerekeiknek nagyon sokszor terhére vannak, igyekeznek szabadulni tőlük. Nem lehet tudni, hogy az évek, vagy a hosszú ideje tartó filléres függőség viszi őket mind beljebb az öregségben a halál felé. Az egyes helyeken megszervezett örpgek napközi otthona segít nekik eltölteni a hétköznapokat, de ez sem oldja meg az ilyen elhagyatott öregség minden problémáját. A z öregség megváltása tulajdonképpen a nyugdíj, a viszonylagos anyagi függetlenség. Nemcsak azért, mert biztosítja az önfenntartást, hanem azért is. mert megőrzi az öntudatot, a méltóságot, tartást ad azzal, hogy luki egy hosszú életben végzett rmunkéval váltja meg a jogot az öregkori anyagi juttatáshoz. Gyakran halljuk. hogy még középkorú emberek áhítozva gondolnak a nyugdíjas évekre. Könyveket vásárolnak azzal az elképzeléssel, hogy majd a nyugdíjazás után elolvassák saját könyvtárukat. Utazgatni, készülnek, barkácsolni, kézimunkázni akarnak, vagy éppen főzni az unokákra. Célokat tűznek maguk elé, amiket éppen öregségük idején akarnak elérni. A család, a gyerekek nem rettegnek a nagyszülők öregkorától, alig várják, hogy nyugdíjba menjen a nagymama. A mostani nyugdíjas öregség nemcsak anyagi szempontból különbözik a másiktól. Tapasztalhatjuk, hogy az emberek nem szakadnak el munkájuktól egyik napról a másikra, s higyjük el nekik, hogy nemcsak az 500 forintért járnak vissza dolgozni régi munkahelyükre. Mindazok a tapasztalatok, amelyeket 30—40 évi munkájuk alatt szereztek, nem múlnak el azzal, hogy nyugdíjba mentek. A fiataloknak _ még akkor is, ha ezt sokan nem akarják elismerni — szükségük van az öregek tapasztalataira. A 7. öregkor értéke emelkedik attól is, hogy a betegségek korai felfedezésével, gyógyításával nemcsak a halál érkezhet később, hanem a magatehetetlenség, a teljes elfáradás is. Meg kell szoknunk egy új jelzős kifejezést: a munkás öregkor fogalmát. És meg kell tanulnunk a sokszor csak meghirdetett tiszteletet belülről igazán érezni ez iránt az újfajta öregkor iránt. F. i. — Zrupkó. bácsi régen itt szolgált a PaPi birtokon? — Itt is, de a Konkoly családnál kezdtem Boldogházán. amikor még atti’ voltam nyolc éves. Bojtár voltam ott, meg nekem kellett vigyázni a gyerekekre. Emlékszem. az Antal fiú öt éves volt és a pici lány cumisüvegén mindig kiharapta a gumicsecset. Amikor felnőttem részesarató lettem, meg summás. — A tsz-ben is dolgozott? — Mindjárt nyugdíjas lettem, de azért dolgozgattam. amíg bírtam, a la baim tönkrementek, a szemeim is nagyon rosszak Magát se látom rendesen — A felszabadulás után hány hold földet kapott? — Négyet. Be is vittem a tsz-be. Aztán képzelje csak hogyan jártam. Az idén azt mondták, hogi két holdat nem találnak. Ezen azután sűrű fejcsó- válás közepette jót neve tett — Elveszett volna? — kérdeztem tőlük. — Na. akkor nagy lyuk maradt a helyén. Minek van ott p csősz ha engedte, hogy ellopják? — így ugrattam' őket. Aztán csak előkerül* az a két hold. — Hány családja var Zrupkó bácsi? — Nyolc. De csak egy1 lányom van itthon, a férje vasutas Pórteleké n és hazajöttek lakni. Idősek vagyunk mi már nagyon legalább gondolnak velünk így hát öten vagyunk igaz a kis unoka csak a hét végén jáT haza, mert Pesten dolgozik egy szövőgyárban A fiatalok most pestre járnak. Folyt. kőv. A fiatalok Pestre járnak Bognár János
