Szolnok Megyei Néplap, 1967. október (18. évfolyam, 232-257. szám)

1967-10-24 / 251. szám

é SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1967. ätd&ber 2A, Mit lel, ki korán kel ? TÁJRÁ BÁR KA A Du Pont család miami villájában történt. A házas­pár éjfél köröl ért haza egy vidám mulatságból, s azon­nal aludni mentek. Egy órával később azonban öt óllig felfegyverzett bandita hal olt a lakásba, arcukon nylonharisnyával. Vezető­jük felkeltette a milliomost. — Vezess a pénzszek­rényhez! — parancsolta, a többiek pedig szakavatott mozdulattal összekötözték a milliomos feleségét és kis­fiát, majd követték vezé­rüket. Miután a kasszát ki­nyittatták vele, Willisből is csinos csomagot csináltak, aztán degeszre tömték tás­kájukat Egymillió dollár értékű aranypénzt és fél­millió dollár értékű kész­pénzt vettek magukhoz. — Lassan, ráérősen dolgoztak, s amikor munka közben megéheztek, kinyitották a hűtőszekrényt, és hatalmas lakmározásba kezdtek. Két óra múlva elkészültek a munkával is. az evéssel is, beültek Du Ponték piros Cadillacjába, és távoztak. A kocsit később az út szé­lén hagyták. Az FBI mind­eddig eredménytelenül nyo­moz utánuk. *• Robotember az állatkert­ben. A prágai állatkertben több robotember működik. A gépek felvilágosításokat nyújtanak a látogatóknak az állatok életéről és ere­detéről. A robotembereket a különböző pavilonokba helyezték el. Négy nyelven tudnak felvilágosítást adni: csehül, oroszul, angolul és németül. ff Southampton város fut­ballcsapatának egyik védő­játékosa nem tudta, hogy világrekordot állít fel. — Hogy kapuját megvédje, kétségbeesett erővel rúgott a labdába. A labda átre­pült a stadion lelátóján, és egyenesen egy induló hajóra pottyant; — Csak Ausztráliában, a kirako­dásnál vették észre. Mivel rajta állt a város neve és a klub címere, becsülete­sen visszaszolgáltatták a csapatkapitánynak. »* MAGAS KERESETI LEHETŐSÉGI A kunszentmártoni tég­lagyár szállítási rakodó munkára férfi munká­éról felvesz. — Fizetés teljesítménybérben. — Munkásszállás és üzemi étkezés biztosítva« Je­lentkezés a téglagyár irodáján. Tlszamentl Vegyiművek 40 órás csökkentett munkaidőben foglalkoz­tatott férfi SEGÉDMUNKÁSOKAT vesz feL Jelentkezés a munka­ügyi aszályom A guberálók táborának legfrissebbjeivel akartam találkozni, ezért vasárnap este az ébresztőórát haj­nali négyre állítottam be. Négy óra húszkor már a Ságvári körúton jártam. Ügy döntöttem, a Vosztok úti lakótelepre megyek. Négy óra negyven perc. Feltúrt gallérral, fázósan indultam el a világtalan ablakszemek alatt a ki­halt lakótelepen. A legtávolabbi ház egyik lépcsőháza előtt a félho­mályban egy ala­kot pillantottam meg Egy lépésre álltam tőle, köhé- cseltem, de nem fordult meg. Elmerült a munká­ban. Figyeltem. Egy körülbelül harminc centis vaskampóval túrt be­le a Kuka edénybe. Ke­nyérdarabokat húzott ki belőle és a mellette levő, félig telt zsákba süllyesz­tette. Aztán újra beletúrt a szemétbe, majd felegye­nesedett és a zsebébe nyúlt. Jókora nylon zacskót hú­zott elő és egy rövidnyelű rossz merőkanalat. A sze­métből ételmaradékot ka­nalazott a zsacskóba. Az­után a kiszóródott papír­darabokat gondosan ösz- szeszedte és visszarakta az edénybe. Lecsukta a tete­jét, felvette a zsákot és megfordult. Meglepődött. — Még senki sem mondta, hogy nem sza­bad... — Én sem mondom — nyugtattam. — Régóta gyűjti? — Két hónapja, mióta si­került két malackát ven­ni. Azoknak szedem a szá­razkenyeret. meg az étel­hulladékot. — Hány éves? — Hetvenegy. — Mennyi nyugdíjat kap? — Nyolcszázötvenöt forin­tot. a feleségem hatvan­négy éve& és beteges. Nem tudnám másképpen felne­velni a pocákat. Elment. Sietett, hogy vl- lágosodás előtt végigbön­géssze az edényeket. Azért kel fel hajnali háromkor, és gyalogol ide a város túlsó feléből, nehogy vala­ki meglássa. Szégyellné. Visszafelé mentem és az orvosi rendelő melletti ház előtt újabb gyűjtögetőt fe­deztem fel. Idős asszony. Elég iólöltözött. Jobbkezén gumikesztyű volt. — Mit gyűjt? — kérdez­tem. — Baromficsontot és bel­sőrészt. — Milyen célra? — A cicáknak, meg a kutyusnknak, — Hány van belőlük? — Nyolc macska és négy kutya. Egy nylonnal bélelt jó­kora sporttáska már félig volt kutya és macska cse­megével. — Minden reggel Ilyen korán kel? — Nem mindig, csak ha elfogy a tartalék. Különben is. az én kedveskéimért min­dent megtennék. A TIT, a rendőrfőkapi­tányság, a közúti baleset- elhárítási tanács és a szol­noki autóklub közös kez­deményezéseként közleke­dési szabadegyetem nyit­ja meg kapuit Szolnokon A tervek szerint tíz elő­adást tartanak, többek kö­zött a közlekedés történe­téről az utak fejlődéséről. & fontosabb szabályokról Mit mondhattam volna. Később láttam, hogy autó­buszra ült az elegáns sport­táskával. Hét óráig azután egyet­len guberálóval sem talál­koztam. Ekkor jelent meg egy csapat cigány, voltai« vagy tizenöten. Asszonyok, gyerekek vegyesen. pilla­natok alatt ellepték a la­kótelep szemetes ládáit Olyan hévvel kutattak, hogy a szemét jó részét a földre szórták. Eszük ágá­ban sem volt. hogy visz- szarakják. Megkockáztat­tam egy udvarias figyel­meztetést. ötven év körüli, jól meg­termett asszony egy pilla­natra abbahagyta a koto­rászást, visszafordult és csípőre tett kézzel vála­szolt. — Ha az úrnak nem tetszik, rakja vissza. A házmesterek és a la­kói« tehetetlenek e sze- metelőkkel szemben. Nem ártana, a közegészségügy érdekében — a kiszórt sze­metet ugyanis a zárt gyúj- tőkoosi két munkása nem szedheti össze — a rend­őri figyelmeztetés a ren­detlenség okozóinak. Fél tíz volt. amikor a járműjavító mögötti nagy szeméttelepre érkeztem. Ott már nagyban állt a ,,bál”. Az üzem hulladékszállító kocsija körül nyüzsgött az idős és fiatal guberálók ha­da. ide nem kell munkás, aki lelapátolja a szemetet. Pillanatok alatt elvégzik ők „társadalmi munkában” — természetesen a vas- és rongyhulladék fejében Láttam, amint egy Zeter vontatta pótkocsi a Körösi útról befordult a szemét­telepre. Azonnal körülkap­ták a guberálók, még 4—5 éves gyerekek is kapasz­kodtak a kocsi oldaláig. Helyet biztosítottak ma­guknak. Csoda, hogy a rossz úton. a pótkocsi kö­rül tülekedők közül sen­ki sem esett a kerekek alá. Az egyik szemét bucká­ból ötéves maszatos kis ci­gánylány bányászta az ócs­kavasat Mellette több ha­lom kibányászott vas volt már. Megkérdeztem, miért nem vesz el abból is. — Nem lehet. nem az enyém. íratlan törvény ez a sze­méttelepen. Egész nap is ott lehetne az összegyűjtött ócskavas, gazdátlanul, nem nyúlnak hozzá. Gyűj­tés közben azonban irgal­matlan közelharcot vív­nak egymással, gyakran összeverekednek. A szeméttelep szélén la­kik özvegy Szabó Imrémé, MÉH-megbízott, akl azon­nal felvásárolja a gyűjtött hulladékot. — Csak a cigányok gu­berálnak itt? —. kérdeztem tőle. — Dehogy, kérem. Na­gyon sok nyugdíjas is, men mások. A legszorgalmasabb begyűjtőm Sz. J. bácsi. Van úgy hogy napi egy-két mázsát is összeszed vasból, ami 40—80 forintot -»lent Bognár János etb. A megfelelő színvonal biztosítása érdekében kü­lönböző témaköröket kü­lönböző szakemberek. így orvosok, mérnökök, illet­ve műszakiak ismertetnek. Az érdeklődők — mind hi­vatásos gépkocsivezetők, mind amatőrök — október 28-ig jelentkezhetnek a TIT szolnoki, Kossuth téri 8£ékházábflgfei Közlekedési szabadegyetem Szolnokon — FIGYELMETLENÜL szaladt át az úttesten Rá- kócziújfalu belterületén Hatvani István tanuló, — miután leugrott egy lovas­kocsiról. Emiatt nekisza­ladt egy szegvári lakos által vezetett motorkerék­párnak. A kisfiút kórház­ba szállították, ahol nem sokkal később meghalt. — NEM adta meg az elsőbbséget hétfőn reggel Szolnok belterületén Ház­kötő László nagykátai la­kos személygépkocsijával, ezért elütötte Túri Zoltán motorkerékpárost, ki fele­ségével együtt utazott. A baleset következtében a motoros súlyos, míg pót­utasa könnyebb sérülést szenvedett. Gyűjtse a betűket! — érdemes! Ha részt vesz az Országos Takarék- pénztár október 25-től—31-ig tartó betű-mozaik pályázatán a Világtakarékossági Nap alkalmából, olyan jelmondat birtokába jut, mit érdemes megszívlelni. Ha e jelmondatot nyílt levelezőlapon elküldi az OTP Szolnok megyei Igazgatósága címére — (Szolnok, Ságvári E. u. 4—6.) ajándéksorsoláson vesz részt és rádiót, műszálas takarót, hangulat- lámpát, Lunapressz kávéfőzőt, elektromos kenyér­pirítót, autoszifont, kerámia dísztálat, díszgyer­tyát tartóval nyerhet. Beküldési batáridő: novem­ber 10. Szerencsés gyűjtögetést kívánunk! — REKORD termést ta­karított be makói elit hagymamagból a fegyver­nek! Vörös Csillag Terme­lőszövetkezet Húsz hol­don átlagosan 4 mázsa 15 kilogrammot termeltek a közös gazdaságban, s ez bizony nagy pénzt jelent, hiszen több mint hétezer forintot kapnak mázsán­ként a termény után. — MEGYÉNK fmsz-ei 157 ezer liba és nyolcezer kacsa tollára kötöttek érté­kesítési szerződést. Ez 65 százalékkal több, mint ta­valy volt. A felvásárló te­lepeken az idén több mint tíz vagon tollat vesznek át, csaknem tízmillió fo­rint értékben. — BEFEJEZŐDÖTT a mák és a mákgubó felvá­sárlása. Az fmsz-ek 35 va­gon mákot és 63 mázsa gubót vettek át a termelő­szövetkezeti és háztáji gaz­daságoktól. Ezért több mint 15 millió forintot fi­zettek ki a termelőknek. — VASÁRNAPI Szá­munkban „A szabadságidő Romániában” című cik­künkbe értelemzavaró hi­ba került. A helyes szö­veg: a pihenőszabadság tar­tamának alsó határát az összes alkalmazotti kate­góriákban a jelenlegi 12 munkanapról 15 munka­napra emeljék fel. — VIDÁM gyermekzsi­vaj verte fel vasárnap a szarvasi arborétum csend­jét. Több mint hetven szolnoki, illetve rákóczifal- vi közlekedési úttörő vet­te birtokába a gyönyörű parkot. A pajtások jó mun­kájuk jutalmául utazhattak az egynapos kirándulásra. A gyermeksereget a me­gyei véradó állomás, az Alföldi Kőolajfúrási Üzem és a Vízügy autóbusza, va­lamint az autóklub né­hány személygépkocsija vitte el. — SZOMBATON adták át Kunhegyesen az fmsz átalakított vendéglő étter­mét. Ez alkalommal divat- bemutatót és magyar nóta- estet rendeztek. Áz utób­bin Rózsa Stefi lépett fel. Tájékoztató a totó 42: heti nyereményeiről A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság közli: a totó október 22-i, 42 sz. fogadási hetére beérkezett 1 313 513 db szelvény. a nyertes szelvények nagy száma miatt a nyereményekről csak nemhivatalos tájékoz­tatást adtak ki. 13 találatosok szelvényen­ként! nyereménye 2986, a 13 plus’» 1 találatosoké 7343, a 12 találatosoké 112, a 11 találatosoké 19, a 10 találatosoké pedig 7 forint. A hivatalos nyereményjegy- zéket október 24-én közli k. SEGÉDMUNKÁSOKAT KUBIKOSOKAT, jó kereseti lehetőséggel felveszünk. Különélési pótlékot folyósítunk. — Jelentkezni lehet a Deb­receni Közúti Üzemi Vállalat 5. sz. Építés- vezetőségnél, Szolnok, Verseghy u 1[ct szám alatt _i , ■■ ­— OKTOBER 21-ÉN megjelent „Törvény előtt a hídanyag és felvonulás^ épület panamázók” című cikkünkben szereplő Koz­ma Károly nem azonos a Szolnok, Vak Bottyán út C/21. szám alatt lakó Koz­ma Károllyal, aki másod­állásként Szajolban _ végez villanyszerelő munkát. dl!llllIlinn!nilllllltllllii!niii'ni"”"""in!miTH"n'"w A Nap kél: 6.15 h-kor, nyugsz.: 16.41 h-kor. — A Hold kél: 20.00 h-kor, nyugsz.: 12.29 h-kor. IDŐJArASJELENTÉS Várható időjárás: kévé3 felhő, eső nem lesz. Mérsé­kelt szél. Várható legmaga­sabb nappali hőmérséklet 16—21 fok között. — EGY’ égbolt alatt cím­mel szovjet írók műveiből irodalmi műsor lesz szer­dán délután fél ötkor a szolnoki tüdőbeteg gyógy­intézetben a Ságvári mű­velődési ház rendezésében« — SZABAD pártnapon találkozott választóival Pusztamonostoron Szekeres László országgyűlési kép­viselő, á jászberényi járá­si pártbizottság első titká­ra. Érdeklődéssel hallgat­ták beszámolóját, melvben többek között az új tsz- törvényt is ismertette. — TIZENÖTÉ VÉS jubi­leumi közgyűlését tartja októt>er 27-én a karcagi Népművészeti Háziipari Szövetkezet a Déryné mű­velődési ház emeleti nagy­termében. Az ünnepi be­széd után adják át a ki­tüntetést és jutalmat a ki­váló dolgozóknak; — ÉPÜL az új autóbusa váróterem Kenderesen. — amelyet néhány héten be. lül átadnak rendeltetésé­nek. Az új létesítmény el­készítésével régi vágya tel­jesül a lakosságnak« Gyászhír Fájdalomtól megtört Síív­vel tudatjuk, hogy a sze­retett férj, édesapa lfj. Tompa Mihály elhunyt. Temetése folyó hó 24-én, kedden délután fél 4 órakor lesz a szolnoki róm. katolikus temetőben. A gyászoló család Október 24 Kedd Salamon rr FÖSbíÖ•'TVeMÖZI • SZÍNHÁZ MOZIS Szolnok : Vörös Csillag: A győztes Robin Hood, Ti­sza: Pardaillan lovag, MÁV: A Mona Lisa tolvaja. Vegyi­művek : Élet a kastélyban. — Jászberény: Lehel: Szüzet a hercegnek I Karcag: Déryné: A bosszúállók, MEDOSZ: Nyu­godj meg kedves. Kisújszál­lás: Ady: Segítség! Gyilkos! Kunhegyes: Szabadság: Ezek a fiatalok. — Kunszentmárton: Körös: A Tenkes kapitánya I—II. Mezőtúr: Béke: A titok­zatos szakács, Dózsa: Hamis pénz. — Szabadság: Hamis pénz. Tiszafüred: Tisza: Be­csületbeli ügy. Török szentmik- lós: Dózsa: Dákok Túrkeve: Vörös Csillag: Háború és béke I. rész. A MAGYAR RADIO SZOLNOK» S'rfrnTOjANAK MŰSORA a 222 méteres középhullámon naponta 18.00 órától 19.00 óráig Alföldi krónika. — Operett­részletek. — Idő jóslás?— Ver­bunkosok. — Háziasszonyok egyszámlája. — Ritmuskoktél. Fiatalok fóruma. TELEVÍZIÓ! BUDAPEST 8.05: Iskola-tv. — 17 58: Hí­rek. — 18.05: Labradoni útl­naplő fielsfilm). _ 18.30: Vi­zek. halak, emberek. — 19.00: A világ térképe előtt. — 19.10: C) könwek. — 19.15: Otven éve történt. — 19.25: Esti me­se. — 19.85: Tv-hfradő. 20.00: Hangverseny az ENSZ napla alkalmából. 21.45: Kék fény. 22.25: Tv-hfradó — 2. kiadás. BRATISLAVA 17.00: Ifjúsági adás. — 17.55: VSZ Kosice—Slovan Bratislava légkorong mérkőzés. — A szü­netben: TV Híradó. — 20.10! Franciaország fiai. Dokumen­tumfilm francia antifasiszták szlovákiai harcáról. BUKAREST 17.00: Kapcsoljuk... — 17.30: Gyermekeknek mese és film. — 18.00: Fiatalok klubja. 18.30: A tv esti híradója. — 18.S0: Időjárásjelentés és hirdetések. — 19.00: Filmsorozat: Tarzsn kalandjai. — 19.25: Melódiák szárnyán. — 20.00: A nagy ok­tóber emlékezete: Lenin ifjú­sága. — 20.30: Román színház­történet. 22.00: A tv éjszakai híradója. — 22.10: Műsorzárás. Szolnok megyei NÉPLAP A Magyar Szocialista Munkás­párt Szolnok megyei Bizottsá­ga és a Megyel Tanács lapja Főszerkesztő: Varga József Kiadja a Szolnok megyei Lapkiadó Vállalat Igazgató: Fülemen Lajos Telefon: Szerkesztőség: 20—93, 23—20, 20—04 Kiadóhivatal: 20—94 Szerkesztőség és kiadóhivatal: Szolnok, L sz. Irodaház Index-szám: 25 068 A lapot előfizetésben és árusí­tásban a Szolnok megyei pos­tahivatalok és Hókpostár ten Jesztik. A lap előfizethető bár­mely postahivatalban és kéz­besítőnél. Előfizetési ár 1 hó­napra 12.— Ft. Szolnok megyei Nyomdaipari Vállalat Felelős vezető: Mészáros Sándor MEZŐGAZDASÁGI GÉPJAVÍTÓ VÁLLALAT eaztergályo» szakmunkást és férfi segédmunkásokat vesz féL Jelentkezés: 7—12-lg a személyzeti osztály«»: — Szolnok, Vöröshadsereg u. 33.

Next

/
Thumbnails
Contents