Szolnok Megyei Néplap, 1967. szeptember (18. évfolyam, 206-231. szám)
1967-09-26 / 227. szám
2 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1967. szeptember 2R. Újra ülésezik az ENSZ Szovjet hadgyakorlatok Ukrajna és Bjelorusszia területén tartják az utóbbi évek legnagyobb szovjet hadgyakorlatait, amelyen valamennyi fegyvernem részt vesz. A képen: tüzelésre kész légvédelmi egység gyakorlat közben. Pokolgép az Esspo-67 afrikai csarnokában • MIN • DEN,, • FELÖL BASEL Rabin tábornok, az izraeli hadsereg vezérkari főnöke vasárnap Baselben beszédet mondott az első cionista kongresszus 70. évfordulójának alkalmából rendezett ünnepségen. Rabin hangsúlyozta, hogy bár a háborúnak vége, a békét még nem sikerült kivívni. A vezérkari főnök felhívást intézett a bevándorlások fokozására. TEL AVIV Tiberiade-ból érkező jelentés szerint több száz fiatal izraeli érkezett Golan földjére Banyas térségében. A fiatalok ezen a területen, amelyet Izrael a júniusi háborúban hódított el Szíriától mezőgazdasági települést létesítenek. ENUGU Enugui hivatalos közlemény szerint kivégeztek négy személyt, akiket különleges katonai bíróság azzal a váddal ítélt halálra, hógy összeesküvést szőttek a biafrai szakadár kormány megdöntésére. A négy személy nevét nem közölték, valószínű, hogy a hadsereg tisztjei voltak. TUNISZ A tunéziai kormány a Kínai Népköztársaság tudomására hozta: a tuniszi — kínai nagykövetség egész személyzetét nem kívánatos személyeknek nyilvánítja, amennyiben kínai részről nem vonják vissza a tunéziai kormányhoz szeptember 15-én intézett jegyzékben foglaltakat. Az éleshangú kínai jegyzék leszögezte: a tunéziai kormánynak „rossz vége lesz, ha tovább folytatja Kína ellenes politikáját”. PÁRIZS A francia kommunista képviselők csoportja törvénytervezetet terjesztett a parlament elé a francia elektronikai ipar államosításáról. DJAKARTA Diákok tömeged árasztották el hétfőn Djakarta utcáit az élelmiszer árak emelkedése ellen tüntetve. A rendőrség páncélautókkal zárta le az elnöki palotához vezető utakat. Az ENSZ-közgyűlés hétfő délelőtti ülése magyar idő szerint 15.48 órakor nyílt meg. A délelőtti ülésre négyen, a délutánira öten jelentkeztek felszólalásra. A délelőtti ülés felszólalói Leabua Jonathan — a leshotoi miniszterelnök, John Hartley a ghanai úgynevezett nemzeti felszabadítási bizottság alelnöke, Vaclav Az izraeli katonai szóvivő hétfőn közölte, hogy délután újab tűzharcra került sor a Szuezi-csatorná- nál, Izmailiától 20 kilométerre délre. A szóvivő azt állította, hogy az egyiptomi fél nyitott tüzet két- ízben is. A tűzszünet az A szardíniái Perdasde- fogu-i támaszponton Olaszország egyik legnagyobb rakétatámaszpontján — amely egy idő óta a NATO-nak is rendelkezésére áll — a többi között amerikai és nyugatnémet szakértők jelenlétében hétfőn délelőtt rakétakísérlet- sorozat kezdődött. A program keretében Skylark tíÜjabb Kuba-ellenes provokációkat szavazott meg az Amerikai Államok Szervezetének washingtoni miniszteri értekezlete. A tanácskozás eredményei azonban nem váltották be teljes mértékben az USA kormányzatának előzetes reményeit. Jellemző, hogy az eredetileg két napra tervezett értekezlet több mint három napon át tartott s Rusk kénytelen volt elhalasztani New York-i utazását a vasárnap késő éjszakába nyúló diplomáciai alkudozások miatt Rusk legnagyobb erőfeszítései ellenére a Kuba elleni provokációhoz nem sikerült teljes egységet produkálnia a szervezetben: Mexikó tartózkodott a szavazástól. Kudarcba fulladt egyébként az a hecckampány is, amit Washington által pénzelt kubai emigDavid csehszlovák külügyminiszter és Hilgard Muller délafrikai külügyminiszter. A délutáni ülésen a következők jelentkeztek felszólalásra Emilio Arenales Catalan guatemalai, Fernando Amiana Tio dominikai, Narciso Ramos, a Fülöp- szigeti, Abba Eban izraeli és A. B. Njie gambiai külügyminiszter. ENSZ-megfigyelők közbelépésére állt helyre. A múlt héten kélízben is volt tűzharc a Szuezi- csatománál. Izraeli részről az egyiptomiakra próbálták hárítani a felelősséget, az ENSZ megfigyelők azonban kimutatták, hogy Izrael lépett fel támadólag. pusú amerikai rakétákat lőnek ki annak megállapítására, hogy az újabb típusok mennyiben javultak a régiekhez képest, továbbá a légkör egyes rétegeinek tanulmányozása céljából. Egyidejűleg hasonló kísérleteket folytatnak a NATO több norvégjai támaszpontján is. A két kísérletsorozatot egybehangolták. ránsok terveztek: a jóelőre meghirdetett Kuba-ellenes tüntetésre, amire az emigráns szervezetek tízezreket akartak az amerikai fővárosba hozni, alig két és fél ezren jöttek el. Moszkvába érkezett a pakisztáni elnök Ajub Khan pakisztáni elnök hétfőn hivatalos látogatásra a szovjet fővárosba érkezett. A vnukovói repülőtéren az elnököt Nyikolaj Podgornij, a Szovjetunió Legfelső Tanácsa Elnökségének elnöke, Alekszej Koszigin miniszterelnök és több más hivatalos személyiség fogadta. A pakisztáni társadalom nagy jelentőséget tulajdonít Ajub Khan moszkvai látogatásának. Dinamit-rudakat tartalmazó időzített pokolgépet találtak a montreali világ- kiállítás, az Expo—67 afrikai csarnokának területén. A kanadai hadsereg tűzszerészei a bombát az időzített robbanási idő előtt öt perccel tették ártalmatlanná. Az eredeti tervek szerint U Thant ENSZ főtitkár a világkiállítás megtekintése során ellátogatott volna az afrikai országok közös kiállítási csarnokába is. A bot, lencsét, néha vízben főtt tésztát. Húst a két hónap alatt kétszer ettünk. Egyik reggel értem jött egy rendőr. Nagy irodahelyiségbe vitt. Az íróasztalok mögött a hadsereg egy századosa és egy rendőr-altiszt ült. Mögöttük a falon Konstantin király képe függött, mellette Anne- Marie királyné és Patakosz belügyminiszter portréja. A kihallgatást az ötven év körüli nagy darab, monok- lis százados vezetne. Megkérdezte: „Miért szavaztál Papan- dreura a legutóbbi választáson és miért dicsérted őt a falud kocsmájában?” „Azért — válaszoltam — mert pártja engedélyezett szervezet volt, ő maga pepokolgépet a főtitkár érkezése előtt egy órával találták meg. U Thant az incidenst követően a látogatását lemondta és vasárnap este repülőgépen New Yorkba utazott. A montreali világkiállítás megnyitása óta ez már a második hasonló incidens. Júniusban a biztonsági szolgálat emberei a kubai kiállítási csarnok közvetlen közelében találtak időzített pokolgépet. dig szerintem sokat tett az országért”. — A százados legyintett és egy kisebb szobába vezettek, ahol belépésemkor egy rendőr azonnal az arcomba sújtott, ökléből valami boxerféle gyűrű állt ki. Fél órán keresztül ütöttek ököllel, bőrkorbáccsal, rugdostak, közben ezt ordították: „Vagy jó görög leszel, vagy megdöglesz!” — Sátrunk többi lakóját módszeresen szállították hasonló „politikai kezelésre”. Az elsőkért délelőtt tízkor jöttek, az utolsót éjjel fél egy felé hozták visz- sza. Mindig csak éjfél g korbácsoltak. A kilencedik napon azt üvöltötte egy hangszóró, hogy a foglyok sorakozzanak fel, mert Patakosz belügyminiszter úr személyesen szól hozzájuk. Félkört alkottunk, amelynek szélein két-két páncélos állt. Mindenütt golyó- szórós katonák helyezkedtek el. „Ha jelt adunk, tapsoljatok a miniszter úrnak!” — mondták nekünk az őrök. Az É V Mi Szolnok megyei Állami Építőipari Vállalat azonnali felvételre keres: KŐMŰVES SZAKMUNKÁSOKAT. — ÁCS SZAKMUNKASOKAT. KUBIKOS BRIGÁDOKAT. valamint FÉRFI SEGÉDMUNKÁSOKAT. Jelentkezni lehet: ÉVM Szolnok megyei Állami Építőipari Vállalat Munkaügyi Osztályán Szolnok, Ady E út 117/c. Az ÉM. Fejér megyei Állami Építőipari Vállalat azonnali belépéssel felvesz kőműves, ács, vb. szere.ő. lakatos, hőszigetelő, festő szakmunkásokat, kubikosokat, segédmunkásokat. vagonkirakodókat és betonelem- gyártásban jártas dolgozókat (brigádokat is). Bérezés teljesítmény ala pján, szállást, étkezést biztosítunk Különélés! pótlékot — 24 munkanap ledolgozása után, haza és visszautazás! költséget térítünk. Felvétel esetén az utazási költséget visszafizetjük. Jelentkezés: a munkaügyi osztályon: Székesfehérvár, Ady E u. 13. Charilaos P. építőmunkás Papandreu volt miniszter- elnök Centrum pártjának tagja volt. Ez a polgári politikai tömörülés tett ugyan néhány pozitív lépést — haladó nézeteikért régebben elítélt foglyokat engedett ki a börtönből és igyekezett lerakni egy önállóbb görög külpolitika alapjait — de éppen ezáltal lehetett maga is a reakció áldozata, hogy nem volt hajlandó összefogni a baloldallal. — Nos, P. a görögkeleti hús- vétra készülődött, amikor 1967. április 29-én kopogtak. pontosabban dörömböltek lakása ajtaján. — Négy rendőr jött és hét katona. „Te velünk jössz!” — közölték velem. „Miért? Mit tettem?” — Kérdeztem. „Azt nem tudjuk. Parancsot teljesítünk” — hangzott a válasz. Megbilincseltek, közben azt mondták a feleségemnek, hogy adjon nekem két takarót — ezután feltuszkoltak a ház előtt várakozó katonai teherautóra. Szomszédom. Georgiosz Z.. ott ült már. Uevancsak megbilincselve. Útközben több helyen megálltunk és íiiab foglyokat szedtünk j fel. Ahogv közeledtünk a tartományi székhelyhez, űey p7 országút hasonló teherautókkal. Korbácsolás éjfélig Szemtanúk a görög pokolszigetről Jarosz — a szabadság és a kultúra klasszikus földjén, Görögországban ma úgy csattan ez a szó, mint ostorcsapás. Olyan fájóan, megalázóan. Egy kopár szigetet hívnak így az Égei- tengerben. Ez a víz- és szögesdrót-övezte szikkadt kis földdarab az athéni katonai junta egyik leghir„Te velünk jössz"! hedtebb koncentrációs tábora. A Stern című nyugatnémet lapban szenvedéseiről beszélt a pokolsziget két minapi foglya. Mivel családjuk otthon maradt, vezetéknevüket csak a kezdőbetűvel jelzi a két és félmilliós példányszámban megjelenő hamburgi magazin. — A konvoj a börtön előtt ál. meg. Georgiosz és én vagy száz emberrel együtt kerültünk egy terembe, amelynek padlóján néhány centiméter magas víz állt. — Mikor eljött az este, sokan a vízbe feküdtek. A többségnek azonban állva kellett maradnia, mert nem volt annyi hely, hogy mindenki ledőljön a tócsába, öt napig csak vizet kaptunk, ennivalót nem. Az ötödik napon katonai hajóba zsúfoltak bennünket. 48 óra múlva megéheztünk Jarosz szigetére. ötvenen kerültünk egy aránylag kis sátorba, ahol a puszta földön kellett aludnunk. Minden sátor előtt fegyveres őr állt. — Az én csoportomból egy negyvenéves paraszt és egy textilkereskedő dühösen odaszólt az őrnek: „Csinálhattok velünk, amit akartok, a véleményünket nem fogiátok megváltoztatni”. Másnap reggel mindkettőjüket elvitték. — Néhány óra múlva véresen, összeverve tértek vissza. — Reggelenként két órát törődhettünk a tengerben, egyébként a sátrat csak étkezéskor hagyhattuk el. Rewelénként fél kilő kenyeret kaptunk, délben baIzraeli provokáció a Szuezi-csatornánál A NATO rakétakísérlete Szardínia-szigetén Kudarc az AÁSZ értekezleten Ki a ió görög? — Patakosz ilyeneket mondott: „Én vagyok ennek a forradalomnak (!) a vezetője. Ti azért vagytok itt. mert rossz görögök vagytok. Csak azok térhetnek haza, akik jó görögökké válnak, a többiek addig maradnak itt, amíg ez a kopár sziget paradicsommá nem válik...” — Jómagam még háromszor estem át az előbb ismertetett „kihallgatáson”, de voltak, akik hetenként többször is. Egyikük ismerősöm : orvos, aki többször kezelte családomat és aki országgyűlési képviselő volt. ö mondta nekünk, hogy írjuk alá a kényszernyilatkozatot, amely szerint 1. ha kikerülünk, nem politizálunk és 2. nem beszélünk a táborban történtekről. ,,A családotoknak szüksége van rátok. Én nem (rom alá, felkészültem arra, hogy meghalok, ha kell. De ti menjetek”. ...És ők mentek. Június 28-án aláírták a kényszernyilatkozatot. Július 13-án szabadon bocsátották őket. Családjuk közben az éhezés szélén állt. Munkát kerestek, de nem kaptak. — Márpedig pénz kellett, méghozzá azonnal. Jaroszi fogolytársaik közül nem egyet újra letartóztattak, Amikor ezt meghallották, döntöttek. Az egyetlen lehetséges utat választották, a száműzetését: külföldre mentek vendégmunkásnak. S. I