Szolnok Megyei Néplap, 1967. augusztus (18. évfolyam, 179-204. szám)

1967-08-17 / 193. szám

Filégf proletárjai, egyesüljetek! SZOLNOK MEGYEI I A MEGYEI PÁRTiroffliTSl MSGYIi TANÁCS XVIiu évfolyam, 193. szám. Ara s 50 filiér 1967. aag, 1T, csütörtök. Gazdasági verseny Á szovjet tudomány és technika 50 éve Magyar sássió a Lenin-esúrson emberek közötti verseny Augusztus 8-án köz­lemény jelent meg a lapok­ban, mely szerint a hónap végéig azok a vállalatok, amelyek hitelt kémek szo­cialista gépimportra, előnyben részesülnek. Elő­nyös hitelekkel bővíteni a gépparkot, sőt pusztán, hogy kap hitelt a vállalat a fejlesztésre, már ma, mindez nem akármilyen le­hetőség a jövő évi gazdál­kodás szempontjából. A korszerű berendezésekkel folytatott termelés előnyei — a rövidebb idő alatt elő­állítható nagyobb és jobb minőségű termékmennyi­ség — kitűnő gazdasági kondíciót ad a gyáraknak, amire jövőre ugyancsak nagy szükség lesz. A vál­lalatok 1968-bar már való­ban munkájuk szerint jut­nak majd anyagi eszközök­höz — az általuk termelt és értékesített áru ellen­értékeként. A piac igénye­it joggal ismerő, az igé­nyek változását rugalma­sabban követni képes gyár könnyebben, s nagyobb eredménnyel tudja majd kamatoztatni befektetéseit. Ahhoz, hogy rugalmasab­ban követhesse a piac vál­tozásait, nos ahhoz kell a Jó gazdasági kondíció. A jó kondíciónak szám­talan összetevője van: nem lehetnek például a gyár­nak felesleges készletei, el­fekvő termékei, amelyek­ben benne fekszik a pénze, hiszen ezt az elfekvő va­gyont a folyamatos terme­lés érdekében pótolnia kell valóságos bankókkal — kölcsönökkel, hitelekkel — azokért meg kamatot kell fizetnie. A nyereségnek nagy részét felemészthetik a kamatok — kevesebb jut a különböző alapokra, s így a későbbi időszakban még hátrányosabb helyzetbe ke­rül a gyár. A jó kondíció­hoz szükséges a kapacitás jó kihasználása is, hogy a gépek gyorsan megtermel­jék vételárukat. Persze kell még a jó gyártmány és a jó termelés . fejlesztés is. azonban kivált ennél az utóbbinál ügyelni kell a he­lyes arányokra: a túlságo­san nagy beruházás ugyan­olyan károkat okozhat, ugyanúgy gyengítheti egy- egy gyár esélyeit, mint a túlságosan kicsi bővítés. Nem valószínű, hogy már jövőre túlságosan he­ves verseny alakulna ki gyáraink között a piacon, hiszen ne feledjük, hogy egyelőre még elég sok ter­méknél nagyobb a keres­let, mint a kínálat. Azután meg is kell tanulnia sck mindent a vállalatoknak, ahhoz, hogy felismerjék a versenyben rejlő lehetősé­geket, ehhez a gyakorlat szolgáltatja majd a legjobb tananyagot; ugyanis a na­gyobb önállóságban a gyá­rak először az eddiginél sokkal nagyobb kockázatot vélnek, és ez óvatosságra készteti őket. A nagyobb nyereségre, a nagyobb sze­mélyes jövedelemre meg­nyíló lehetőség azonban el­indítja majd természetesen a folyamatot: többet eladni, nagyobb piacot szerezni — és ez a törekvés egyre erő­teljesebben jelentkezik már­is. S ezzel együtt termé­szetesen az a szándék Is, hegy a másik gyár piacát, vevőit megszerezzék. Ne feledjük azonban, hogy ennek a versenynek a termelőeszközök társadal­mi tulajdonviszonyai kö­zött végső soron mindany- nyiunk gyarapodását, mind­annyiunk gazdagodását kell eredményeznie. Egy­szerűen azért, mert miköz­ben egy gyár nagyobb nye­reségre akar szert tenni, — hogy magasabb jövedelem­hez juttassa alkalmazottait — a nagyobb nyereségből a közös kasszába is egyre többet fog befizetni. És ami még ennél is fonto­sabb, hogy a közös kasszá­val nem fog meggondolat­lanul gazdálkodni, hiszen akkor saját zsebét is sová- nyítaná. — És ha egy vállalat csődbe jut? — kérdezik so­kan, vitatkoznak ezen so­kan napjainkban. A válasz ma már kikristályosodott: szocialista tervgazdálko­dásban a hagyományos ér­telemben nem mehet csőd­be egyetlen gyár sem. Nem mehet, mert valamennyi üzemképes gyárunkra szük­sége van a népgazdaság­nak — azért építettük, azért állítottuk őket mun­kába. Egyetlen munkahe­lyünk sincs, amely ne len­ne képes, hasznosan, termel- . ni. Csak egyes vállalatok vezetői juthatnak csődbe! A gyár nem. Lehet, hogy majd mást gyártanak, de a berendezésekre, munkások­ra szükség lesz továbbra is. A gazdasági verseny emberek közötti verseny is tehát. A piacon nemcsak az áruból derül ki, hogy mi­lyen korszerű, vagy hogy mennyire jó vagy rossz. A piac a készítőkről is bizo­nyítványt állít ki. a jól fel­készült alapos, és korszerű ismeretekkel biró vezető­gárda. a ió felkészültségű szakmunkás és szakember gárdával semmiképp se ma­radhat le a versenyben. A jó gazdasági kondíciónak ez legfőbb záloga: felké­szült munkás és vezetőgár­da. örvendetes, hogy gyá­rak felső vezetőinek — te­hát a főmérnöki, igazgatói beosztásban dolgozóknak tíz százaléka ma is tanul valamelyik szervezett okta­tási fórumon. Vagy tovább­képezi magát, vagy a má­sodik diploma kedvéért fo­gott újból a tanuláshoz. A versenyre — artii tulaj­donképpen már meg is kez­dődött — készülni kell és most kell készülni: most kell felkészítenlök a veze­tőknek és a beosztottaknak a vállalatokat a mérkőzésre. Auqusztus8<ón amo­lyan kis részvenseny kezdő­dött máris azzal, hogy nap­világot látott a közlemény, mely szerint a vállalatok augusztus 31-ig előnyös hi­teleket kérhetnek szocialis­ta országokból tervezett gépvásárlásaikra. Huszon­három nap alatt kell dön­teni. Ott, ahol a jövő évi fejlesztés kérdéseivel még nem foglalkoztak, ott 23 nap alatt aligha juthatnak most döntésre, a tanulsá­gokat azonban ott is le­szűrhetik: a piaci verseny közepette előkelő helyezésre csak ott számíthatnak, ahol a vezetők és a beosztottak mindig összhangban állnak -• „napra készen” — a kö­vetelményekkel. Ifj. Gerencsér Ferenc Jubileumi a BNV területén Szeptember 1. és 24. kö­zött a Budapesti Nemzet­közi Vásár területén a Városligetben rendezik meg a „Szovjet Tudomány és Technika 50 éve” című jubileumi kiállítást, mely­re joggal figyel nagy ér­deklődéssel a hazai és nemzetközi műszaki tudo­mányos élet. Nyolc kiállítá­si pavilon 30 000 négyzet- méter összterületére költö­zik 24 napra a szovjet tu­domány. A pavilonok anya­gai felölelik a szovjet tu­dományos és felsőoktatás, az atommagfizika, kvan­tumelektronika, műszaki könyvkiadás bányászat, ko­hászat, geológiai kutatás, űrhajózás, vegyészet és energiatermelés témáit, az ehhez kapcsolódó új tudo­mányos eredményeket és kísérleteket. Különös érdeklődésre tarthat majd számot a lá­togatók körében az atommaglmka— kvanlumelektronika pavilonja, ahol a különböző atomerő­művek modelljeitől az atommagfizikai kutatásokig rengeteg újdonságot látha­tunk, így például az U—300 típusjelű soktöltéses ion­gyorsító berendezést amely nehéz atommagok gyorsítá­sára. transzurán elemek előállítására és vizsgálatá­ra, valamint egyéb kutatá­sokra szolgál. Ezzel a gyor­sítóval szintetizálták a 102. és 104. elem egy-egy izo­tópját. iongyorsító r év*n fedezték fel és vizsgálták a proton rádióaktivitását, valamint transzuránelemek spontán hasadását. Ebben a pavilonban kerül bemu­tatásra a Novovoronyezsi atomerőmű modellje is. melynek villamos teljesít­ménye 210 ezer kW. Az erőmű víz-víz reaktorral rendelkezik és hatásfoka 27,5 százalékos. A magyar közönség eddig csak fény­képen találkozhatott a TESZ—3 típusú szállítha­tó atomerőművel. A kiállí­táson szereplő modell a vi­lág első kisteljesítményű atomerőművének hű mását mutatja be. Az 1500 kW-os erőmű nehezen megközelít­hető földrajzi körzetek vil- lamosenergiával való ellá­tására szolgál. De sorolhat­nánk tovább a különböző kutató reaktorokat, szink­Pelkerestük a 7. sz. AKÖV szolnoki személy- forgalmi irodájának veze­tőjét, arra kérve, tájékoz­tassa olvasóinkat, hogyan készülnek fel az augusztus 20-án várható rendkívüli csúcsforgalomra. Megtudtuk tőle, hogy mindegyik vidéki és szol­noki járat mögé „rásegítő” buszt állítanak, melyek majd szükség szerint köz­lekednek. Véleménye sze­rint vasárnap nem lesz fennakadás, utastorlódáB; rofazotronokat, amelyek méltán bizonyítják a szov­jet atomkutatás hatalmas fejlődését és világ-első­ségét. A Szovjetunió természeti kincsekben a világ egy;k leggazdagabb állama. A tudományok tették lehető­vé a hatalmas energiahor­dozó készletek feltárását, de az új természeti kincsek felfedezése sok esetben gyorsította a tudományok fejlődését is. A Szovjet­unióban jelenleg is több mint ti7©zer geológiai kutató expedíció járja az ország hatalmas területét. Munkájukat nagy mértékben megkönnyítik a különböző geodéziai műsze­rek. így például a kiállí­tásra kerülő KDG3 jelzésű kvantum-távmérő. amely távolságok mérésére térké­pészeti felvételeknél, vala­mint a mérnöki geodéziá­ban használatos. Korunk egyik új felfede­zése a laser-sugár. A kiál­lításon bemutatnak laseres mikroszkóp berendezéseket, gáz-la sereket. koaxiális megvilágító lámpákat, fél­vezető lasereket, s vala­mint a Malachit lasert is, mely a távbeszélő és televí­zió technikában a fizikai optika területén folyó vizs­gálatiban jelent komoly segítséget a kutatóknak. A pavilonokban kiállított sok száz modell és eredeti berendezés közül kiemelni valamit nagyon nehéz, hl­Á zagyvarékasi ifjúsági Klub bemutatója Molnár György, a KISZ Központi Bizottság titkára kedden sajtótájékoztatón ismertette a mezőgazdasági kiállításon megrendezésre kerülő ifjúsági nap prog­ramját.. célját. Az egész napos ifjúsági rendezvénysorozatra szep­tember 9-én kerül sor a vásár területén. Az ifjúsá­gi nap keretében rendezik meg az ifjúsági klubveze­tők országos találkozóját is. amelyen a zagyvarékasi if­júsági klub tart bemutatót Az autóbuszokat a műsza­ki szakszolgálat tüzetesen átnézi, kijavítja az esetle­ges kisebb hibákat is; A vállalat autóbuszpark­ja várhatólag teljes egé­szében üzemképes állapot­ban startol augusztus 20- án hajnalban. A rendkívüli forgalom próbára teszi a személyzetet, de nem pró­bálja ki az utasok idegeit. Bárki Andaxln nélkül in­dulhat látogatóba akár vi­dékre, akár Szolnokon. szén minden egyes bemuta­tott tárgy a szovjet tudo­mány, — sok esetben a vi­lágszínvonallal azonos — csúcsát jelenti. A kiállítá­son bemutatásra kerülnek azok az új ötvözetek, építé­szeti és vegyészeti kötő­anyagok. amelyek a leg­újabb és leggazdaságosabb technológiát biztosítják a különböző szakágak terüle­tén folyó munkáknak. Töb­bek között találkozhatunk az űrhajók alapanyagát adó titánacéllal, a szovjet tu­dósok által felfedezett új elemekkel, és műanyagok­kal. A kiállítás egyik pavi­lonja a szovjet energetika fejlődését hivatott bemutat­ni. Találkozhatunk itt a szovjet ár-apály erőművek, naperőművek, atom- és ví­zierőművek modelljeivel, s azok legkorszerűbb beren­dezéseivel. A két alumínium csar­nokban megelevenedik a csaknem teljes szovjet űr­program.. A főszereplő ter­mészetesen a Vosztok 1., Gagarin űrhajója valamint a Molnyi.ia táv­közlési műhold és sok, űr­ben.járt műszer lesz. A szakemberek és a látogatók sok más- érdekességgel is találkozhatnak a rengeteg látnivaló között. Szeptem­ber 1. és 24. között a Bu­dapesti Városliget a műsza­ki és tudományos szakem­berek nagy nemzetközi ran­devúhelyének ígérkezik. (Boda) A jászárokszállási Tán­csics Tsz-ben a jövedelem nagyobbik hányada az ál­lattenyésztésből származik. A szövetkezet évente 2000 sertést hizlal, és 750 szarvasmarhát tart. — Jól keresnek az állattenyész­tés dolgozói, az emberek mégis húzódoznak a nagy elfoglaltsággal járó beosz­tástól. A munkaerőhiány kény­szerítette a tsz vezetőit az állattenyésztés gépesítésére. Tavasszal már villany­pásztor „Őrizte” a legelőn a szarvasmarhákat. — A technika pótolja itt az ember munkáját és gazda­ságos is, mert kisebb a taposás! Veszteség s egy hónappal meghosszabbo­dott a jószágok legeltetése. Két hónap óta géppel fejnek az egyik százas is­tállóban. Az emberek kez­detben idegenkedtek a MOSZKVA (MTI) Kedd óta magyar zászlót is lenget a szél a világ egyik legmagasabb csúcsán, a Pamir-hegységben levő Lenin csúcson. Kedden 14 hegymászóból álló csoport vitte fel a szédítő magas­ságba és állította fal a 7143 méteres csúcson azt a Le­nin obeliszket, amelyet a csúcs első megmászója, a szovjet Vitalij Abalakov készített Mint már jelentettük, a nagyszabású hegymászó tú­rában a szovjet alpinistá­kon kívül magyar, lengyel, bolgár, jugoszláv, cseh­szlovák, NDK. osztrák és olasz hegymászók is részt vettek. Mindegyik nemzet képviselője felállította zász­laját az új emlékmű körül. A tószegiek egy vagon dinnyét hoznak naponta Szolnokra A tószegi Dózsa Tsz ker­tészei évek ót* ellátják a szolnoki nagyüzemek és az intézmények, többek kö­zött a járműjavító, tüdő­kórház konyháit friss zöld­ségfélével. A saját piaci standjukra és az fmsz-nek is szállítanak. A dinnye- szezon óta egy Csepel gép­kocsi ingajáratban van Tó­szeg és Szolnok között. — Naponta egy vagon sárga- és görögdinnyét hoz a me­gyeszékhely boltjaiba. A szövetkezet az árvizes területén, 200 holdon ve­tett zöldbabot. A termést a Nagykőrösi Konzerv­gyárral kötötték le. Hat­száz ember szedi a zöld­babot. A szövetkezet egy forint munkabért fizet ki­logrammjáért. A gyorsabb kezűek 80—100 forintot keresnek naponta. géptől. Péltek, hogy csök­ken a tejhozam. Mások ázt állították: a gépi fejéshéz megfelelő, nagytőgyű tehe­nek szükségesek. Bizony­gatták, hogy náluk nem válik be a gép. Azóta a kétkedők is el­ismerik, hogy érdemes volt gépesíteni. A tehené­szek is megszerették a gé­pet, mert nehéz fizikai munkától mentesíti őket. Nem csökkent a tejho­zam sem, az állatok is megszokták a gépet. Még a három esecsbimbós tehenet is meg tudják a géppel fejni. Az istállóban most nem hét, hanem csak hat ember dolgozik. A Táncsics Tsz-nek 270 tehene van. Még két istál­lóban alkalmazzák majd a gépi fejést. A másodikban rövidesen, a következőben pedig a jövő év tavaszár Nem kell Andaxin Kifizetődik a villany pásztor r* gt m rr r es a iejogep *

Next

/
Thumbnails
Contents