Szolnok Megyei Néplap, 1967. július (18. évfolyam, 153-178. szám)
1967-07-15 / 165. szám
r 6 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP net. jeam a. TAI IKA BA 1 {ka Mii szól ehhez a mészárszékhez. Burai ? A helyszínen tárgyalt a megyei bíróság Európában jelenleg még hat ország van, ahol a járművek balra hajtanak: Anglia, Írország, Izland, Ciprus, Málta és Svédország. Svédország ez évi szeptember 3-án tér át a jobboldali közlekedésre. — Négy éven át dolgoztak az előkészítésén. Izland 1968- ban akarja ezt a változást életbeléptetni. Anglia feszült figyelemmel kíséri a svéd kísérletet, de az angol lapok szerint a példát egyhamar nem fogja követni a magas költségek miatt; ezek 10 évi átmeneti idő alatt 350 millió fontsterlinget tennének ki; A legfőbb probléma az ösz- szes járművek volánjának átalakítása, mert a volánok ma a jobboldalon vannak; Svédországban az egész művelet költsége 41 500 000 fontsterlingbe kerül, amit az autótulajdonosokra kivetett pótadóval fedeznek. Szeptember 3-án (ezt a napot H-napnak nevezik, mert a svéd „höger” szó Jobboldalt jelent) a magánautók közlekedése tilos lesz. Reggel 5 óra előtt 10 perccel minden forgalom megszűnik. Pont 5 órakor kezdődik a' jobboldali közlekedés. ft Vasyl Kyaswarsky 47 éves lengyel származású angol munkás annyira elbámészkodott az utcán, hogy beleesett egy vízlevezető csatorna nyílásába; Amíg ki nem húzták, a helyzethez illően Offenbach Orfeusz az alvilágban című operettjénak nagyáriáját énekelte; ft Páni van den Boeynants belga miniszterelnöknek Fejszál király tiszteletére adott díszebédjén furcsa eset történt. Egy jószemű meghívott egyszerűen belenyúlt az uralkodó előtt álló virágcsokorba és előhúzott egy — mikrofont. A belga rádió leleményes riportere, aki odacsempészte, hogy szalagra vegye a két államférfi beszélgetését, másnap szigorú fejmosást és — fizetésemelést kapott. ft Egy motorkerékpáros elütött egy gyalogost és fél- hóltan az úton hagyta. A helyszínre érkező rendőr a szerencsétlenül járt emberben egy hírhedt zseb- metszőre ismert. Meg tudta jegyezni a rendszámát, — kérdezte a rendőr. Azt nem, de tessék, itt van az erszénye. „ Pályázati felhívás Fegyvernek Községi Takács Végrehajtó Bizottsága pályázatot hirdet a megüresedett művelődési otthon igazgatói állás betöltésére 1967. augusztus 1- éveL — Jelentkezni lehet mindazoknak, akik értenek H népműveléshez és több évi gyakorlattal rendelkeznek. Követelmény: hogy megfelelő iskolai végzettséggel rendelkezzen: pedagógiai, vagy középiskolai végzettséggel; Jelentkezni lehet személyesen, vagy írásban. Útiköltséget csak felvétel ese- Mk ftárttfinfc. Az ötszörös gyilkossággal vádolt Burai egy korábbi tárgyaláson azt kérte, hogy vigyék ki a helyszínre. A bíróság kérésének helyt adott és csütörtök reggel a rabszállító autó megjelent Először a Rózsa utcai házba vitték a vádlottat, ahol korábban a megölt feleségével lakott. Az ajtó kinyitása után ezt kérdezte a bíró: — Ugye maga azt mondta a tárgyaláson, hogy csak egy törülközőjük volt? Mezőtúron. A vádlott kívánságának megfelelően több helyre is elmentek a bíróság tagjai, ahol a belső tárgyaláshoz hasonlóan, jegyzőkönyvet vettek fel. — Mikor szokta meg Burai? — vágott közbe az ügyész. — Szeptember 2-án nősült meg, 7-én már a kórházban volt a felesége és 13-án pedig halott volt. A vádlott erre sem tudott válaszolni. A helyszíni szemle egyik legérdekesebb Felismeri-e a felesége ruháit? — kérdezték Buraitól — Igen — válaszolta Burai. — No, akkor jól figyeljen. Kiszámolom maga elé a többit — válaszolta a tanács elnöke és hét törülközőt mutatott fel a vádlott előtt. Burai erre nem tudoti válaszolni. — Még egy érdekes kijelentés hangzott el ebben a házban: — Maga azt állította, hogy a konyhaajtó nyitva volt — mondta a bíró. — Akkor miért nem ment be a szobába, miért csak az ablakon kopogott be feleségének? — Megszoktam, hogy az ablakon kopogtatok be — mondta a vádlott. része az volt, amikor Burait bevitték a tett színhelyére, a Szegfű utca 7. szám alatti házba. Még tizenegy hónap után is jól látszanak a szörnyű tragédia nyomai. — Mit szól ehhez a mészárszékhez Burai? — kérdezte a bíró az egykori vér- tócsák nyomaira mutatva. — Nem azt mondom, hogy maga követte el, csak mint embert kérdeztem. Nem borzad meg, amikor ezt látja? Milyen ember lehet az, aki ezt elkövette? — Szörnyű dolog volt kérem — válaszolta £ vádlott — Mit érdemel maga szerint az ilyen cselekedetre képes ember? — Kötelet bíró úr kérem — hangzott a válasz. furcsa dolog es A vádlottal megtekintették a Szegfű utcai ház kert- végi kerítését is. A nyomok szerint ezt átugorva távozott a tettes. Közben egy akácfához támaszkodott kezével, amit a fán talált vér- nyomok jól igazoltak. A kerítés mellett állva az ügyész ezt kérdezte Buraitól: — Magyarázza meg azt, hogy miért nem kereste a feleségét a Szegfű utcai házban? —* Ügy voltam vele ügyész úr. hogy ha elment, elmeht, majd visszajön, ha akar. Akkor miért kereste kitartóan ismerőseinél? Burai kitérő válaszában arról beszélt, hogy 6 egyszer volt a Szegfű utcai házban, amikor is Fazekas- nétól kérdezte, hogy nem látta-e a feleségét. _ — De ha kereste’ a feleségét — faggata tovább az ügyész — miért nem ott kereste, ahol a legnagyobb valószínűség szerint megtalálta volna, és miért nem 1 kereste szeptember 13-tól 17-ig? A vádlott, mint sok esetben erre a kérdésre sem tudott válaszolni. A bíróság a tárgyalást a helyszínelés befejezése után a megyei bíróság épületében folytatta. A tanúkihallgatások után előreláthatólag kedden kerül sor a perbeszédekre. — tóth — Pályázati felhívás Csépa községi tanács vb pályázatot hirdet művelődési otthon igazgatói állás betöltésére. Jelentkezni, a 181/1963. MM. sz. utasításban meghatározott képzettséggel, írásban, 1967. aug. 20-ig lehet. A pályázathoz csatolni kell: legmagasabb iskolai végzettségről szóló bizonyítványt, önéletrajzot Illetmény a 148/1963. MM, sz, utasítás szerint Lakást biztosítanak. „Kötelet érdemel, bíró úr — A HÓNAP végén nagyszabású divatbemutatót rendez az 1968. évi modelljeiből a szolnoki háziipari szövetkezet Mintegy 150 modellt mutatnak be, bébi, gyermek, lánykaruhákat, fehérneműket, női blúzokait és fehérneműket A bemutatón a különböző nagykereskedelmi vállalatokon kívül résztvesznek a külkereskedelem képviselői is. — TOVÁBBRA is keresettek a külföldi piacon a kisújszállási Faipari Vállalat fajátékai. A jövő évi termékeikből eddig több mint 13 millió forint értékűre kaptak megrendelést — BEKÖTŐUTAT építtet a szelevényi Szikra Termelőszövetkezet páló- czipusztai üzemegységében. Az 1,2 kilométer hosszúságú bekötőút építésére 1,2 millió forintot költenek. — A VADON termett gyékényből is pénzt csinálnak az abádszalóki emberek. Esténként különböző méretű szakajtókat és lábtörlőket fonnak. Készítményeiket a helyi fmsz vásárolja meg. Tavaly ősz óta csaknem 25 ezer forint értékűt adtak el. Köszönetnyilvánítás Köszönetét mondunk mindazoknak, akik édesapánk. Id. Kengyel Béla temetésén résztvettek, virágaikkal, részvétükkel mély gyászunkban osztoztak. Gyászoló család Szelevény Köszönetnyilvánítás Köszönetét mondunk mindazoknak, akiit leányom Raktár Józsefné született Katona Margit gyógyszerész temetésén részvétükkel fájdalmunkat enyhítették. Katona család Jászla dány Köszönetnyilvánítás Köszönetét mondunk mindazon rokonoknak, Ismerősöknek és szomszédoknak, akik Váradl Andrásné felejthetetlen feleségem, drága édesanyánk, nagymamánk sírjára virágot és koszorút helyeztek, s részvétükkel fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. Várad! András és családja Szelevény Közlemény Öcsöd község határában 1967. június 20'án a Körösből kifogták Szekeres Ká- rolyné született: Pénzes Teréz (volt martfűi Tisza Cipőgyár dolgozója) tiszaföld- vári lakost, aki bűncselekmény áldozata lett Utoljára 1967. június 19- én 23 óra körüli időben munkahelyéről azzal távozott el, hogy siet. mert várják. A Szolnok megyei Rend- őrflőkapitányság felkéri mindazokat, akik nevezettről valamilyen adatot tudnak (vagy 1967. június 19- én éjjel 23 órától hajnal 3 óráig Martfű—Öcsöd község közötti útszakaszon és Öcsöd községnél levő Körös közúti hídon gyalogosan vagy bármilyen járművel közlekedtek) szolgáltatni szóban, írásban, vagy telefonom 31—41 közöljék a megyei rendőrfőkapitányság bűnügyi osztályával. — A JÖVŐ héten kezdődik a paradicsomszüret a szolnoki Lenin Tsz-ben. — Exportra tíz vagon paradicsomot adnak, 400 hold termését pedig helyben passzírozzák, s a levet szállítják a nagykőrösi konzervgyárba. A Nap kél: 4.01 h-kor, nyugsz.: 19.38 h-kor. — A Hold kél: 13.16 h-kor, nyugsz.: 23.29 h-kor. IDÖJARÁSJELENTÉS Várható időjárás: A nyugati megyékben nappali felhőképződés, a délutáni óráktól kezdve záporeső, zivatar lehet. Az ország többi részén csak gyenge nappali felhőképződés, eső nélkül. Kissé megélénkülő déli, délnyugai szél. Fülledt meleg idő. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet 30—35 fok között. — A KARCAGI sütőipari vállalat kenyérgyárában dolgozó Lőwy Sándor szocialista brigád tagjai egy műszakra eső bérüket ajánlották fel a vietnami nép megsegítésére. — CSAKNEM egy éve viszi, hozza a posta a levelet Charsznica és Török- szentmiklós között. A két járás nőtanácsának vezetői kötöttek így barátságot. — Beszámoltak egymásnak munkájukról, a magyar illetve lengyel nők életéről. Hamarosan a személyes találkozásra Is sor kerül. A meghívásnak eleget téve július 20-án megyénkből hat nő utazik Lengyel- országba, — Katowicébe, s onnan tovább a járási székhelyre — baráti találkozóra. A kis csoport vezetője, Turóczi Ferenc- né, a nőtanács megyei titkára. A lengyel nőszövetség tagjait augusztus 20- ra hívják meg Szolnokra és Törökszentmiklósra. M O Z ll S zol do it 1 Vörös Csillag: Vidán hétvége, Kert: öt Jómadár, Tftza: Hívjátok Martin felügyelőt. MÁV: Csipkerózsika. Jászberény: Lehel: Jaguár, — Kert: Hófehérke és a hét vagány. Karcag: Déryné: Kihágás szerelem miatt, MEDOSZ: A méltatlan öreg hölgy. Kisújszállás: Ady: Nocturne. — Kunhegyes: Szabadság: A leányrabló. — Kunszentmár- ton: Körös: Folytassa cowboy. — Mezőtúr: Béke: Két nap az élet. — Dózsa: Akit üldöznek a nők. Szabadság: Csendőrök New Yorkban. Tiszafüred: Tisza: Hogy szaladnak a fák. — Törökszentmiklósi Dózsa: Vékony jégen. Kert: Tom Jones. Túr- keve: Vörös Csillag: Veszélyben az alagút. VBhBVtBlOt BUDAPEST 16.08: Falusi könyvszolgálat, — 16.20: A második helyezett... Riportfilm. — 16.40: Hősök, emberek... — 18.10: Hírek. — 18.15: Az orvosi gondolkodás története. — 18.45: Nótasző. — 19.05: A TV Jelenti. — 19.50: Cicavízió. — 20.00: Tv-hlradó. — 20 20: Szombaton este (Gyilkosság Rlverportban BRATISLAVA 16.50: Vízilabda-mérkőzés. — 18.00: Üttörőhlradó. — 19.00: Tv-hiradó. — 19.45: A vadon birodalma. — 20.10: Tv-vadászat közv. Konoplstéböl. 21.40: Don nan (francia tv-film). BUKAREST 17.005 Asszonyoknak. — 17.80: Gyermekeknek, fáim: ..£xnedi— A KUNSZENTMÁRTONI I. fokú építési hatóság ebben az évben csaknem 60 lakóházépítési engedélyt adott ki, vagyis ennyi új családi ház épül jelenleg a községben. — A KÖZELMÚLTBAN a KISZÖV a ktsz-ekben dolgozó nők helyzetéről tárgyalt Állástfoglalt abban, hogy megyei szinten és a ktsz-ekben is létrehozzák a nőbizottságokat. Tegnap a KISZÖV-nél kilenc taggal megalakult a megyei nőbizottság, amely célul tűzte, hogy augusztus 31-ig minden olyan ktsz-ben, ahol legalább húsz nő dolgozik, megalakítják a nőbizottságot. Ehhez a nőtanácsok minden segítséget megadnak. — AZONOS szabálysértést követett el L. B. jász- ladányi, S. I. szolnoki és F. K. rákócziújfalui lakos. Ittasan tértek be az italboltba, s mivel nem szolgálták ki őket, hangoskodtak botrányt okoztak. Cselekedetüket 200, 250. illetve 300 forintjuk bánja; — A NAGYKÖRŰI hegyközségi társulás egy holdas területen létesített faiskolát tavaly. Az Idén hatezer alanyon végeztek szemzést. Az a tervük, ellátják a hegyközség tagjait csemetével a gyümölcsösök pótlására. — A későbbiekben, ha felszaporodik az állomány, másoknak is juttatnak belőle. — KEDDEN este kerül sor Szolnokon, a szabadtéri színpadon a spanyol Irodalmi estre. Espana, Espa- na címmel Lorca műveiből mutatnak be részleteket. Balladák, románcok és spanyol dalok hangzanak el. Közreműködik Jósé Ar- zamendia együttese és több előadóművész. — TANCZENEKARI felszerelést kaptak a kunhegyes! fiatalok. A megyei tanács művelődési osztálya ajándékozta az Ifjúsági klub tánczenekarának A hangszerek a napokban már meg is érkeztek, Á lottó heti nyerőszámai A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság tájékoztatása szerint Balatomfüreden a szabadtéri színpadon megtartott lottósorsoláson a 28. játékhéten a következő számokat húzták ki: 20, 41, 49, 56, 64 ció”. — 17.40: iskolásoknak: A történelem lapjai. — 18.30! A tv £stl híradója. — 18.501 Idöjárásj elentés és hirdetések. — 19.00: Tele-enciklopédia. — 20.00: Esztrádműsor. — 20.20: Olasz film: „Stúdió I.” Főszerepekben : Rita Pavone. Kessler nővérek, Mina, Marcello Mastrotani, Betty Curtis. — 21.15: „Ember a vázával” Film. — 22.05: A tv éjszakai híradója. — 22.15: Telesport.— 22.30: Műsorzárás. Szolnok megyei NÉP LAP A Magyar Szocialista Munkáspárt Szolnok megyei Bizottsága és a Megyei Tanács lapja Főszerkesztő: Varga József Kiadja a Szolnok megyei Lapkiadó Vállalat Igazgatói Fülemen Lajos Telefon: Szerkesztőség: 20—93, 23—20. 20—09 Kiadóhivatal: 20—94 Szerkesztőség és kiadóhivatalt Szolnok. I sz. trodahát Index-szám: tton A lapot előfizetésben és árusításban a Szolnok megyei postahivatalok és fiókposták terjesztik. A lap előfizethető bármely postahlvatalnú) ás fcé*- besltőnél. Előfizetési ár 1 hónapra 12.— Ft Szolnok megyei Nyomdaipari Vállalat Felelős vezető: Mészáros Bándoa rr pip mim •WsyX^Iv/ly/ív.y«;. — * OW-SF.X-V.W.V.W-. . .•.V.'.V.V.-.%*AV.'.V.V.V/«V...V.V.V RArDIÓ«TV*MÖZI* SZfNHWfc Július 15 Szombat Henrik