Szolnok Megyei Néplap, 1967. július (18. évfolyam, 153-178. szám)
1967-07-13 / 163. szám
196&, jffit* SSt aeo£Roa hegye* ksp&a* Olcsóbb lett a baromfi a tiszafüredi piacon TAI IKA ba| |KA Példátlan eset történt a macedóniai Miiin faluban. Egy elásott újszülött egy hétig feküdt a föld alatt, mégis életben maradt. — Anyja, Ratka Boriszov, habár az egész falu tudta, hogy szülés előtt áll, gyermek nélkül tért haza a Titov Velesz-i kórházból. Ez gyanút keltett, a rendőrség is tudomást szerzett a dologról, s egy héttel később vallatóra fogta az asszonyt. A kihallgatás eredménye: Ratka Boriszov bevallotta, hogy újszülött gyerekét egy héttel előbb elásta. A nyomozók felkeresték a tett helyét és kihantolták a gyereket; Teste már kihűlt, de még volt benne élet, és gyors orvosi beavatkozással sikerült megmenteni; Anyja ellen emberölési kísérlet miatt eljárást indítanak; Nemrég egyik amerikai városban éjszaka hirtelen megszűnt az utcai világítás. A város sötétségbe borult. Igaz, nem hosszú ideig: az automatarendszer néhány másodperc múlva ismét bekapcsolta a lámpákat Az üzemzavar okát vizsgálva kiderült, hogy mindebben egy űrjövevény volt . a ludas. Nem marslakóról van szó, aki hírhedt repülőcsészealjon érkezett volna. Egyszerűen egy meteorit robbant fel az atmoszférába érve, s olyan vakító fényt árasztott, hogy a közvilágítást szabályozó fotocella a robbanás fényét napfénynek regisztrálta és kikapcsolta a világítást. * A pisai ferde torony az utóbbi években nem viselkedett lényegesen másképp, mint korábban — közölte az olasz közmunkaügyi minisztérium szakbizottsága. A bizottság pontosan kidolgozta a torony megmaradásának .biztosításához szükséges munkálatok határidőit. A konszolidálás! munkák tervére nemzetközi pályázatot írnak ki, ft Már számos módszert kitaláltak arra, hogy lehet a hívőket rávenni, hogy betérjenek a templomba. A holland protestánsok napjaink egyik legelterjedtebb módszeréhez, az újsághirdetéshez folyamodtak. A hirdetés egyebek között így hangzik: „Meghívjuk önt a szombati istentiszteletre. Szabad parkolóhelyet biztosítunk. Az istentisztelet után teát szolgálunk fel,’! ft Félreérthetetlen figyelmeztetés olvasható — a Swamp-blutti (Egyesült Államok) kápolna bejáratánál: „Vigyázzon értéktárgyaira. Nem minden hívő ismeri a tízparancsolatot!” ☆ Puerto Rico szigetén a trópusi egészségügyi intézet munkatársai kísérletképpen 5 férfit egy ketrecbe zártak. A ketrecet azután az erdőben hagyták, ahol sok volt a majom. Kiderült, hogy a majmok pontosan úgy viselkedtek, mint az állatkerti látogatók: Minden oldalról körülvették a ketrecet és etetni MkartáJc annak lakóit« Drága a baromfi — panaszkodtak tavasszal a tiszafüredi asszonyok. — A piacon nagy volt a kereslet, s kevés a baromfi, igy a termelők „jó” árat szabtak „árujuknak”. Végül is az fmsz sietett az asszonyok segítségére. Hetenként mintegy ezer rán- tanivaló csirkét szállított a piacra, hogy letörje, befolyásolja a piaci árakat, ugyanakkor a jelentkező igényeket is kielégítse. Sikerrel járt a segítség; A múlt hónapban több mint háromezer baromfi kelt el 28 forintos kilogrammonkénti áron; A rántanivaló csirkéket a helyi és a közeli községek termelőszövetkezeteiből vásárolták fel. Az utánpótlás biztosítására pedig újabb naposcsibéket helyezte’- ki a tsz-ekbe. A tiszaszöllősi Petőfi Termelőszövetkezet például kétezer naposcsibe nevelését vállalta, hogy azokat augusztusban átadja majd a helyi ellátás biztosítására. A tiszaderzs: Kossuth Tsz pedig az idén lecseréli a baromfiállományát s a régiekből kétezer tyúkot a földművesszövetkezetnek ad él. A tiszadertsi szárnyasok októberben kerülnek a piacra. „Mindegy, hogy öt vagy hat halott..." A eellatársak vallottak a Burai ügyben A váratlan fordulatokban bővelkedő Burai-ügy a legutóbbi tárgyalási napon valóban nem várt megleAz egyik volt cellatárs ezt vallotta: — Burai általában izgatottan viselkedik a zárkában. Egyik alkalommal, mikor visszajött a tárgyalásról, kijelentette, hogy a fejére fog állítani mindent Ezenkívül elejtett néhány szót is. Többek között ezt mondta: „Ott toltam el, hogy a vér a körmöm alá került, amikor feltöröltem”. Amikór megkérdeztem, hogy milyen vérről beszél, rámripakodott: „ne beszélj bele, amikor borotválkoztam, arról van szó”. — Másik alkalommal azt hangsúlyozta, hogy a bíró mindig ezt mondja: ,,a szembesítés eredménytelen”. Szinte büszkén említette meg: »csak az az Honnan ex ax önbizalom? Öngyilkostól oi kísérelt meg a börtönben A késó délutáni órákig a tanúvallomásokat hallva Burai annyira felidegesítette magát, hogy teljesen in- diszponálttá vált. Ártatlansága ellen vallott a harmadik cellatárs is. Elmondta, hogy Burai egyik este így szólt hozzá: „vigyáznom kell, nehogy valami félrelépést csináljak a helyszínen. Majd hozzátette, hogy olyan a Szegfű utcai ház, mint egy mészárszék”. Egy másik börtöntárs is rendkívül érdekes momentumról számolt be. Elmesélte, hogy a közös cellában Burai mit kérdezett, illetve milyen kijelentést tett Többek között elmondta, hogy ha egy csomagot petésekkel szolgált. Ennek oka az volt, hogy tegnap a vádlott cellatársait hallgatta ki a megyei bíróság. eredménves, amit a Tibi bácsi csinál”. Olyan kijelentést is tett, hogy ha felmentik és kiszabadul, kártérítést fog magának követelni és az öccsét, valamint a rendőrség egyik őrnagyát — szavaival élve — „hazavágja”. — Véleményem szerint egyik legérdekesebb kijelentése az .volt, amikor így szólt: „akkor lettem vádlott, amikor az inget elvállaltam és nem ástam el, mint a ruhámat. Ha így cselekszek, akkor nem jöttek volna rá a balhéra". A tanú azt is elmondta, hogy egyik alkalommal Burai álmában így beszélt: „fogadj vissza... elintéztem, most már nincs senki az utunkban”. Ekkor első feleségét szólogatta nevén. madzaggal összekötöznek, és annak végét egy téglához kötik, vajon a madzag elázik-e, ha a vízbe dobják? Ugyanez a tanú azt vallotta, hogy Burai egyik alkalommal egy börtönőr szemét akarta kiszúrni a kukucskáló nyíláson keresztül. Szavaival élve: „rákiáltottam, hogy ne csinálj bolondságot, te!” Erre Burai így válaszolt: „Nem mindegy, hogy öt vagy hat halott?” A cellatárs végül azzal egészítette ki vallomását, hogy Burai a börtönben is öngyilkosságot kísérelt meg, de ebben a zárkában lévők megakadályozták. — KÖNYVVÁSÁR az üzemekben, hivatalokban. A Műveit Nép könyvterjesztő Vállalat szolnoki boltja szervezésében többnapos könyvvásárt tartanak a nagyobb üzemekben, hivata* lókban. Az eddigi eredmények azt igazolják, helyes ez a kezdeményezés. A Tisza Cipőgyárban például több mint 20 ezer, a bútorgyárban hatezer, a 7*es számú Autóközlekedési Vállalatnál mintegy 3500 forint értékű könyvet vásároltak a dolgozók, — AZ ID£N is sikeresen szervezik a társadalmi munkát a szolnoki járásban. Az eltelt hat hónapban már több mint nyolcezren vettek részt a társadalmi munkában. A községekben a júliusi tanácsüléseken — amelyeket 15'ig mindenütt megtartanak — adják át a társadalmi munkáért jártó kitüntető jelvény arany és bronz fokozatait azoknak, akik a tavalyi községfejlesztési feladatok megvalósításáért a legtöbbet tették. A jelvény ezüst fokozatát majd az e havi járási tanácsülés ítéli oda. — TEGNAP már búzát arattak a kombájnok a szolnoki Lenin Tsz-ben. Az 1753 holdon termelt kenyérgabona betakarításában a szajoli Vörös Csepel Tsz öt kombjnnal és négy szállító járművel segít a szövetkezetnek, — TOMBOLAJÁTÉKOT rendezett júniusban a törökszentmiklósi totó-lottó kirendeltség. Ez időszak alatt aki a kirendeltségben vásárolt két szelvényt és egy sorsjegyet, díjmentesen kapott mellé egy tombolajegyet is. A legújabb típusú kávéfőző, olvasólámpa, asztali ventillátor, óra és több más nyeremény ma este talál gazdára, ekkor rendezik meg a tombolasorsolást a Dózsa Filmszínház 7 órai előadása előtt. — NÉPSZERŰ a szocialista brigádmozgalom a Szolnok megyei földművesszövetkezetekben. Ebben az évben 231 brigád 1321 tagja tett vállalást a szocialista brigádszint elnyerésére. — NAGYÜZEMI repcetermesztés Jászapátin. Az ottani Velem! Endre Termelőszövetkezet 60 holdon vetett az idén repcét. A szokatlan növény beérett, nemrégen learatták, s már a betakarítása is megtörtént. — JAVULT az átlagéletkor a tiszafüredi járás termelőszövetkezeteiben. Tavaly még hihetetlenül magas. 58 esztendő volt a járás közös gazdaságaiban dolgozó tagok átlagéletkora. Az idén sok fiatal kérte felvételét, s így két évvel „if- jabbodott” átlagosan a járás szövetkezeti tagsága. — KARCAG öt termelő- szövetkezetéből négyben kísérleteznek a legelőgazdálkodás legjobb módszereivel. A legeltetés hasznosulását, a műtrágyázás kihatásait, s más gazdálkodási tényezőket figyelnek meg. — ÉRTÉKELTÉK a munkásakadémiák eredményét Mezőtúron. Legjobban működött a téglagyári, ahol a szocialista brigádtagok közül általában negyvennyolcán vettek részt a foglalkozásokon. A 12 előadást a témához illő filmvetítés követte. A Nap kél: 3.59 h-kor, nyugszik :19.39 h-kor. A Hold kél: 10.37 likőr, nyugszik: 22.51 h-kor. IDÖJÁRÁSJELENTÉS Várható időjárás: Főként déli, délutáni felhőképződés, néhány helyen zápor- eső, zivatar. Gyenge, a zivatarok idején átmenetileg meglélénkülő szél■ A meleg idő tovább tart. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet 26—30 fok között. MOZI: Szolnok : Vörös Csillag: Vidán hétvége, Kert: öt jóma- dár, Tisza: Hívjátok Martin felügyelőt, — Vegyiművek: A párizs-müncheni hálókocsi. Jászberény: Lehel: Jaguár, — Kert: Hófehérke és a hét vagány. Karcag: Déryné: Kihágás szerelem miatt, MEDOSZ: szünnap. Kisújszállás: Ady: A csábítás trükkje. — Kunhegyes: Szabadság: Hogy szaladnak a fák. Kunszentmárton: Körös: Folytassa cowboy. — Mezőtúr: Béke: szünnap, — Dózsa: Akit üldöznek a nők. Szabadság: Csendőrök New Yorkban. Tiszafüred: Tisza: A megszakított repülés. Tö- rökszentmiklós: Dózsa: Vékony jégen, Kert: Tom Jones. Túr- keve: Vörös Csillag: A szárnyas Fifl. A MAGYAR RADIO SZOLNOKI STÜDIOJANAK MOSÓRA a 222 méteres középhullámon naponta 18 órától 19 óráig Az újságíró jegyzetfüzetéből. — Pár perc jazz. — Mondja el. — A szérűn. — Népdalcsokor. — Mikor nem szól a csengő. — Szép esti muzsika. TELEVÍZIÓ: BUDAPEST 9.40: Egy könnycsepp az arcon (lsm.) — 11.10: Aranyhíd. — 17.58: Hírek. — 18.05: A Magyar Hirdető műsora. — 18.15: Falusi könyvszolgálat.— 18.25: Nevessen kérem. — Jugoszláv kisfilm. 18.35: Telesport. — 19.00: Kapcsoljuk... — 19.30: Esti mese. — 19.40: Parabola. — 20.00: Tv-hlradő. — 20.20: Halló fiúk. Halló lányok! — 21.20: Donizetti: A csengő (ism.) — 22.15: Tvhíradó — 2. kiadás. BRATISLAVA 17.50: Filmhíradó. — 18.00: Ifjúsági adás. — 19.00: Tv-hír- adó. — 19.30: Karambol (roa— MA háromtagú szak- szervezeti küldöttség érkezik a Tisza Cipőgyárba Guineáiból. Az üzem igazgatója és a szakszervezeti bizottság titkára tart részükre tájékoztatót Ezt követi az üzemlátogatás, valamint a művelődési ház és a szociális létesítmények megtekintése. Délután a Szak- szervezetek Megyei Tanácsiának lesznek a vendégei a küldöttek. Másnap pedig a Szenttamási Állami Gazdaságba látogatnak. — KARCAGON az első félévben 3627 ember végzett társadalmi munkát. Az egy lakosra jutó társadalmi munka értéke 39,53 forint. — TIZENKÉT műtárgyat készítettek el és több mint kétmillió köbméter földet mozgattak meg a szolnoki vasúti rekonstrukció eddigi munkálatai során. — ÉLELEMMEL és fuvarral segítette 35 úttörő nyári táborozását a jászbol- dogházi Aranykalász Tsz. Július 21-től pedig 50 tsz- tagnak biztosítanak piher nést, gondtalan nyaralást Siófokon. gyár film). — 21.00: A Louvr« kincsei (tv-dokumen. umfilm). BUKAREST 17.00: Napirenden: A termelés szervezése és a munka termelékenysége. — 17.20: Előadás a Jelenkori román nyelvről. _ 17.50: Úttörők stúdiója. — 18.30: A tv esti híradója. — 18.50: Időjárásjelentés és hirdetések. — 19.00: Rövidfilm.— 19.15: Teleglóbusz: Földrajzi utazás Ausztriába. — 19.40: Csehov: véleUen tragédia. A kis stúdió előadása. — 2Q.00: Kérdések, amelyekre van éa amelyekre még nincs válasz. — 20.40: A tv vendége: Christine Evans (Anglia). — 21.00: Giottotól Brancusig. — 21.20’ Az opera lapjairól. — 21.45: A tv éjszakai híradója. — 22.00: Műsorzárás. Szolnok megyei NÉP LAP A Magyar Szocialista Munkáspárt Szolnok megyei Bizottsága és a Megyei Tanács lapja Főszerkesztő: Varga József Kiadja a Szolnok megyei Lapkiadó Vállalat Igazgató: Fülemen Lajos Telefon: Szerkesztőség: 20—93, 23—20, 20—69 Kiadóhivatal: 20—94 Szerkesztőség és kiadóhivatal! Szolnok, I. sz. Irodaház Index-szám: 25 068 A lapot előfizetésben és árusításban a Szolnok megyei postahivatalok és fiókposták terjesztik. A lap előfizethető bármely postahivatalnál és kézbesítőnél. Előfizetési ár 1 hó- _________napra 12.— Ft. S zolnok megyei Nyomdaipari Vállalat Felelős vezető: Mészáros Sándor Július 13 Csütörtök Jenő rr RÁQIÖ • TV« MOZI • SZÍNHÁZ — CSIGA-BIGA gyere a zsákba. Megyeszerte vásárolják a földművesszövetkezetek a jó exportnak bizonyuló éticsigát. Ez idő szerint a jánoshidai gyűjtők a legszorgalmasabbak. Közel 40 mázsát értékesítettek már. — A „XX. SZAZAD építészete” címmel vetített képes előadás lesz ma délután 16.30 órakor Szolnokon a Barátság klubban az építőipari tudományos egyesület szolnoki csoportjának rendezésében. Előadó Mikolás Tibor főmérnök. — ORSZÁGOS véradó konferencia kezdődik ma Kecskeméten. A háromnapos rendezvényre megyénkből kilenc tagú csoport — orvosok, vöröskeresztes titkárok — utazott dr. Kun Ákos, a véradóállomás igaz- izatóia vezetésével. „vw LALA apacs galléros 3 zse- bes rövidujjú kivlng 89 — PETER sötétszlnű, hosszű- ujjú apacs galléros kivlng FRESKO rövidujjú lclvlng 80.5* SALVATOR tarkánszőtt alapanyagból készült kivlng 96.— BELLEWUE apacs gaUéroS. rövidujjú kivlng 11*.— Melyikük hazudott? Nagyon érdekes volt a vádlott testvéreinek kihallgatása is. Főleg Csordás Józsefné vallomása tért el a többiekétől. A szembesítéskor tisztázódott, hogy Csordásné vitte a hírt, mi szerint a Szegfű utcai házban gyilkosság történt és ő mondta testvéreinek, hogy megölték Tibi feleségét. (Tibi Burai beceneve). Az ügyész ezzel kapcsolatban ezt kérdezte Csor- dásnétól: — Honnan tudta már a délutáni órákban, hogy kiket öltek mea CCsordéseí ugyanis Burai feleségén kívül még özv. Fazekasnét és a csecsemőt is említette), amikor este 9-ig még a nyomozók sem azonosították az áldozatokat?. Csordásné erre a kérdésre nem tudott választ adni, illetve annyit mondott, hogy Fazekasné nevét azért tudja, mert ismerte, mint háztulajdonost. Tegnap az esti órákig tartó tárgyalást ma Mezőtúron helyszíni szemlével folytatja a bíróság, amelyen részt vesz a vádlott is. — tóth —