Szolnok Megyei Néplap, 1967. július (18. évfolyam, 153-178. szám)

1967-07-23 / 172. szám

eZOUVOK HKTB NlTItf wsu s : Fejlődik az autóklub Ä magángépkocsik ezá- mának növekedése az öt­venes évek végén orszá­gosan sürgető feladattá tette az autósok megszer­vezését, érdekképviseleti szervák létrehozását Autó­klub létezett ugyan már korábban is, 1900-tól kezd­ve, de egészen más volt mint mai utódja. Magyar- országon még sohasem volt ennyi gépkocsi és ez más­féle szervezeti követelmé­nyeket támaszt A megyében Szolnokon és Jászberényben műkö­dik autóklub, összesen mintegy nyolcszáz taggal Céljuk az érdekképviselet mellett a balesetmentes közlekedés elősegítése és jó kapcsolat kiépítése az országutakon közlekedők között Ezek jelentőségé­ről nem kell külön beszél­ni, nemcsak az autósok, hanem minden járműtu­lajdonos elsőrendű érdeke; Az autóklub sokféle szolgáltatással segíti tag­jait, az ingyenes jogi ta­nácsadástól kempingked­vezmény, műszaki segély- nyújtás mellett külföldi túrák szervezéséig; Már­ciusban levelet írtak a me­gye összes autótulajdono­sának, részletesen felsorol­ják a szolgáltatásokat, — melyek közül sokat az 1937-es Idegenforgalmi Év­ben vezettek be. Többek között ők üzemeltetik Tö- rökszentmildós és A bony között az autósok körében gyorsan népszerűvé vált szervizkocsit, a „sárga an­gyali” is. Mimikájuk nagyrésze nem látványos, a tagokon kívül más ritkán szerez róla tudomást Tavasszal több előadásból álló KRESZ-sorozatot szervez­tek, ma délelőtt pedig ügyességi versenyt rendez­nek a Tisza-ligetben. Szoros kapcsolatban áll­nak a rendőrség közleke­désrendészeti osztályával és a megyei Közlekedési és Balesetelhárítási Tanáccsal. Körmendi Ferenc, a klub vezetője elmondta, hogy valamennyien társa­dalmi munkában végzik a szervezést Nagy segítséget nyújtanak nekik az ide­genforgalmi hivatal dolgo­zói, akik munkájuk mel­lett bármikor a klub tag­jainak rendelkezésére áll­nak felvilágosítással és adminisztrációs munkát is végeznek az autóklub ré­szére. Kedves meglepetést tar­togatnak őszre a városi közlekedési őrsök részére; Most már talán nem lesz meglepetés, ha megírjuk, de a pajtások így is bizto­san örülni fognak, hogy a klub ősszel elviszi a leg­jobbakat egy nagyobb ki­rándulásra. Még nem dön­tötték el, hogy hova men­nek, maradjon valami a meglepetésből is. Az úttörők hasznos mun­kát .végeznek a közlekedési szabályok megismerésé­vel és társaikkal való meg­ismertetésével, megérdem­lik a jutalmat B. A. Négy és félmillió orvosegészségügyi dolgozó A Szovjetunió 200 000 kórházában, poliklinikáin és más egészségügyi intéz­ményeiben csaknem 4,5 millió orvosegészségügyi dolgozót foglalkoztatnak, közöttük 380 000 orvost és 46 000 tudományos dolgo­FELVÉTELRE KERESŐNK budapesti munkahelvre szerkezetlakatos, he­gesztő, marós, eszter­gályos. mintakészítő szakmunkásokat fér­fi segédmunkásokat portásokat — valamint vidéki mun­kára lakatosokat, he­gesztőket csőszerelő­ket és festő szak­munkásokat Orsz; Bányagépgyártó Vállalat Budapest IV* Baross u. 91—95i A Törökszentmiklós és vidéke Körzeti Föld­művesszövetkezet érte­síti a lakosságot, hogy szolgáltatási tevékeny­ségén belül a lakosság Igényeinek megfelelően fiyegező-képkeretező, műkő és betonárn, szobafestő-mázoló, asztalos munkákat végez. Az Igények bejelenté­sét az fmsz Kossuth t* út 139. sz. alatti köz­pontjában kell leadni, ahol bővebb felvilágo­sítással szolgálnak. zót. A Szovjetunióban az orvosokat és az egészség- ügyi szakembereiket 82 or­vostudományi és gyógysze­részeti főiskolán, valamint 6 egyetemi karon képezik A TISZA CIPŐGYÁR férfi és női szakmun­kásokat és segéd­munkásokat vesz fel tüzödei és alja-köri munkákra, valamint építkezési segédmun­kára. Jelentkezni lehet írás­ban vagy személyesen a Tisza Cipőgyár Sze­mélyzeti Osztályán. ÉRETTSÉGIZETT fiút KÖNYVKÖTŐ IP ARIT ANULÖN AK felvesz a Megyei Ver­seghy Könyvtár. Jelent­kezni lehet július 30-ig a könyvtárnál. Köszönetnyilvánítás Mindazoknak, akik fe­lejthetetlen feleségem és szerető édesanyánk Papp Lászlóné elhunyta alkalmával teme­tésén megjelentek, részvé­tükkel és virágaikkal hoz­zájárultak fájdalmunk eny­hítéséhez. Papp László és családja Törökszentmiklós Az OVF KELETMAGYARORSZÄGI VÍZÜGYI ÉPÍTŐ VÁLLALAT (Debrecen, Vágóhíd u. I&> azonnali felvételre keret változó munkahét yre legalább 3 éves gyakorlattal rendelkező lánc­talpas erőgép és földmunkagép szerelőt, gép vezetői gyakorlattal rendelkező földmunka­gépkezelőt, építőipari gépek javításában és kezelésében jártas körzeti főgépészt, gyakorlattal rendelkező erősáramú körzeti vil­lanyszerelőt, építőipari könnyű és nehézgépkezelői jogosít­vánnyal rendelkező gépkezelőt, vákuumos talaj vízszintsüllyesztö berendezé­sek kezelésében gyakorlattal rendelkező gép­kezelőt, Állandó debreceni munkahelyre legalább 3 éves gyakorlattal rendelkező Diesel adagoló szerelőt, gyakorlattal rendelkező hálózati villanyszerelőt. Jelentkezést Debrecen, Vágóhíd u* 18. I. emelet Gépészeti Osztály Felvétel esetén útiköltsé get térítünk. Felveszünk három műszakos foglalkoztatásban 17 évet be­töltött női munkaerőket szövő-fonó cérna- zó átképzösöknek Továbbá 20 évet betöltött férfi segédmunkásokat. A VIII. általános iskolai végzettség kőtelező. — Lakást biztosítunk női és egyedülálló férfi mun­kavállalóinknak’ Bővebb felvilágosítás levélben. — Cím: Pamut Textilművek Központi Gyára Buda­pest, XI. kér. Husmann Alajos utca 20. Gazdasági Osztály. „Magyar Pamutlpar Bu- iapest IV. Erkel u. 30. feivesz 16 évet betöltött leányok at. gépen betanulőkat dol­gozónak; Felvétel azonnal”; Olvassa, terjessze a Néplapot AZONNALI BELÉPÉSSEL FELVESZÜNK idén végzett viz-gáz, fűtés és általános csőszerelő, gép­lakatos, lemezlakatos, villanyszerelő, mecha­nikai elektroműszerész, ács, kőműves szak­munkásokat. Vidéki munkavállalók részére munkásszállást biz­tosítunk. JELENTKEZNI LEHET: Könnyűipari Szerelő és Épületkarbantartó Váll. Munkaerő gazdálkodás X.. Jászberényi u. 34—36. Megközelíthető 28-as, 37-es villamossal. (Sörgyár utáni megálló). APRÓHIRDETÉSEK ÁLLAS A VARGA1 Katalin Gimnázium igazga­tósága augusztus 1- től megüresedett hi­vatalsegéd! állásra férfi munkaerőt ke­res. Jelentkezés: de. 10—12 óra között a gondnoki Irodában. SZEPT. 1-től két mű­szakra áttérő szalag- részlegünkhöz varró­nőket felveszünk. — Jelentkezés: Szol­nok, Magyar u. 14. Háziipari Termelő- szövetkezet. NAGY gyakorlattal rendelkező férfi mun­kaerőt vezető-admi­nisztrátori munka­körbe áthelyezéssel felveszünk. „Vezető- adminisztrátor** jel­igére a szolnoki hir­detőbe. A SZOLNOKI Jár­műjavító üzemi Vál­lalat lakatos, eszter­gályos. asztalos, má­zoló. hegesztő szak­munkásokat és férfi segédmunkásokat ke­res felvételre. — Je­lentkezni lehet. a vállalat munkaügyi osztálván. SZOLNOKI Sütőipa­ri Vállalat azonnali belépésre keres sütő szakmunkásokat. Bé­rezés a végzett mun­ka szakszáma sze­rint. — Jelentkezés: Szolnok, Pólya T. u. 5. sz. A SZOLNOKI Tégla­gyár férfi és női se­gédmunkásokat vesz feL A SZOLNOK megyei Építőipari és Javító Vállalat segédmun­kásokat vesz fel szol­noki munkahellyel, nyári szünidő alatt diákokat la. Jelent­kezni lehet: Szol­nok, Kossuth téri Irodaház I. em. 12. BESENYSZÖGI Sző­ke Tisza Termelő- szövetkezet — négy személyt, traktorost keres kettő darab DT—54-es erőgépre. Fizetés gépállomási norma szerint. Je­lentkezni lehet Sző­ke Tisza termelőszö­vetkezet központi Irodáján: Beseny­szög, Annamajor, a volt báró féle ta­nya. IRODA FŰTŐT kere­sünk felvételre. Ve­tőmagtisztító üzem Szolnok, Véső a. 1. A FŐVÁROSI Kéz­műipari Vállalat 4. üzemág szőnyegrész­lege felvesz csök­kent munkaképessé­gű csomózó be­dolgozókat. — Je­lentkezni lehet: Bu­dapest, XXü. kér. Nagytétényi út 4#. szám alatt. KIEMELT órabérrel, csökkentett munka­idővel gépkocsi ra­kodókat és üzemi munkásokat veszünk fel. Jelentkezés sze­mélyesen. Cím: Ál­lati Fehérje Szolnok, Tószegi út. SZOBAFESTŐ má­zoló tanulót felve­szünk. Szolnok, Sax* ló u. 9. Érettségizett lá­nyokat felszolgálói munkakörbe állandó jelleggel felveszünk. Pincegazdaság, Szol­nok. A CIBAKHAZA és Környéke Vízgazdál­kodási Társulat ál­landó munkára mély­építési munkakörbe technikust alkalmaz. Fizetés a képzettség, valamint gyakorlati időtől függően. La­kást biztosítani nem tudunk. Jelentkezés Személyesen, Cibak­háza, Almos o. *. szám alatt. PÉNZINTÉZET mű­szaki főelőadói mun­kakörbe keres építő­ipari technikust, to­vábbá irodagépek ja­vításához és karban­tartásához műsze­részt felvételre. Je­lentkezés önéletrajz megküldésével: Szol­nok, Pf.: 109. SZENTTAMASl Ál­lami Gazdaság (Kéí- pó) állandó munká­ra több éves gya­korlattal rendelkező erőgép vezetőket fel­vesz. Üzemi étkezés és munkásszállás biz­tosítva. GYAKORLATTAL rendelkező kőmű­vest keresünk felvé­telre havidíjas bére­zéssel. Jelentkezés: Szolnok, Sütő utca 6 a. Vendéglátóipari Vállalat Javítórész- lege. ADAS- VETEL RÁCSOS vaskapu, vaskerítés eladó. — Szolnok, Csokonai u. 14. szám. A BÁBOLNAI Álla­mi Gazdaság augusz­tus 20-án lovasbe­mutatókkal egybe­kötött lóeladást ren­dez. Eladásra kerül kb. 50 db angol teli- vér, magyar félvér, lipicai és arab fajtájú 1—10 éves korú, há­tas, sport és te- nyészhasznosítású ve- gyesivarú ló. ELADÓ kombinált szekrény, dupla re- kamié, fotelek, szé­kek, asztalok, gyer­mekágy kitűnő álla­potban. — Szolnok, Szigligeti 5. I. em. 7. Érdeklődni 4—7-ig. NÉGY darab hul­lámpala és burkoló pala eladó. Szolnok, Aulich u. 15. LOTTÓN nyert MO­NIKA szobabútorra szóló utalvány el­adó. Érdeklődni a kiadóban. INGATLAN ELADÓ Holt-Tisza- parton 450 négyszög­öl szőlő, gyümölcsös, új egyszobás fürdő­szobás házzal autó­busz megállónál. Ér­deklődni: Kátai Bé­la, Szolnok. Beloi­annisz u. 13. ERKÉLYES villa — azonnal beköltözhe­tően eladó. Szolnok. Verseghy u. 10. __ K IS családi házat OTP-vel vagy örök- lakóval is vennék. 40 000 jeligére a szol­noki hirdetőbe. KÉTSZOBÁS családi ház beköltözhetően eladó. Törökszent­miklós, Hunyadi út 77. szám. OEP.IARMD 1 ÉVES Pannónia motorkerékpár sür­gősen eladó. Tószeg, Kossuth tér 7. 407-és Moszkvics jó állapotban S3 000-ért eladó. Szolnok, Kes­keny János út 39. — Érdeklődni szombat délután, — vasárnap 12-ié­ALIG használt, jó állapotban lévő K 55-ös motorkerékpár eladó. Szolnok* Cso­konai u. 14. KEVESET futott, ga- razsírozott — 403-as Moszkvics eladó. Be- senyszög. Dr. Balogh. 407-es Moszkvics jó állapotban sürgősen eladó. Jászladány. Petőfi Tsz, Tanya 30. GARAZSÍROZOTT 403-as Moszkvics gép­kocsi eladó. Csikós. Karcag, Toldi u. 14. 407-es Moszkvics ki­fogástalan állapotban 39 000 km-rel eladó. Nagy Elek, Tisza- földvár, Arany Já­nos u. 1. SKODA Octávia ki­fogástalan eladó, — esetleg részletre is. Szalai Tiszaföldvár* Fő út 58. JÖ állapotban lévő Warsawa személy- gépkocsi eladó. Szol­nok, Vágóhíd u. 38. ZASTAWA 750-es 0 km-rel eladó. Jász- jákóhalma, Kossuth tér 8. 250-es Pannónia ki­tűnő állapotban el-* adó. Törökszentmik* lós, Polgár Gellért u. 21. MOSZKVICS 407-es eladó. Jászberény, Honvéd u. 21. Dél­után 15 órától. KITŰNŐ állapotba» lévő 1000-es Wart­burg igényesnek eä* adó. Tápiószele, Far« mosi út 7. JÖKARBAN lévő fe­kete Pannónia mo­torkerékpár eladó. ~ Cím: Vámosgyőrfe Wesselényi utca 13. MOTORCSÓNAK 4 személyes Budai 175- ös motorral jó álla­potban alkalmi áron eladó. Szolnok, Lé­vai. Tabán 2. SKODA 440-es Jó ál­lapotban rádióval eladó. Bognár, Sza­p árfalu. 900-as Wartburg sür­gősen eladó. Rákó- czifalva, Vöröshad­sereg út 91. JÖ állapotban lévő Pannónia eladó. — Szolnok, Háló u. 1. EGYÉB KERESEK Szolno­kon bűtorozatlan al­bérleti szobát, vagy bútor raktározásra alkalmas helyiséget. Cím: Dr. Márkus Magdolna Budapest. XTV„ Abonyi u. 4. NÉMET fordítást, gépírást vállalok. — Baditz Pál, Miskolc, Augusztus u. 3. ALTALANOS és kö­zépiskolásokat pót­vizsgára előkészít matematika, fizika tárgyakból egyete­mista. Szolnok, Ka* zinczy u. 13. Szolnoki Tempó Ksz. vállalja a lakosság részére — hozott anyagból — az alábbi munkák végzését: lakatos javítás és hegesztés, esztergályos munka, kerékpár javítás. Szolnok, Jászkürt u. 9. Háziasszonyok ! Nagy érték a mákgubó! Fontos gyógyszer készül belőle. Ne tüzeljék el a mákgubót, hanem adják át vagy az úttörőknek, vagy az fmsz-nek. — Minden kg mákgubóért 3.— Ft-ot fizet az fmsz. MÉSZÖV

Next

/
Thumbnails
Contents