Szolnok Megyei Néplap, 1967. június (18. évfolyam, 127-152. szám)

1967-06-13 / 137. szám

lfm Június 13 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 3 A b ti ii r közösség segített A szürke falak között Gyengén gazdálkodnak a jászladányi szövetkezetek. Ezért a falu népe más he­lyekre jár el dolgozni. Eb­ből adódóan kevés a mun­kaerő a két közös gazda­ságban; A mostani tava­szon úgy látszott, mintegy 800 hold kapásnövény — kukorica, cukorrépa — marad gazdátlanul, mivel azzal nem tudnak megbir­kózni a növénytermesztők. A Haladás és a Petőfi Termelőszövetkezet is pró­bált napszámosokat fogad­ni. Szerették volna kívül-' állóknak is kiadni a terü­letet. Sőt, a környező fal­vakban toboroztak munká­sokat. De egyik út sem bi­zonyult járhatónak. Erre a két társas üzem máshoz folyamodott. Közgyűlés elé tárták a helyzetet. És a közösség segített. Mindkét szövet­kezet közgyűlése úgy dön­tött: vállalni kell kapálni - vaiót az állatgondozóknak, a gépesítésben, a vezetés­ben, a más üzemágban dolgozóknak is. Egy-egy boldnyi kapásnövényt ki­ll t őadássorosatot szerves az MBS A szolnoki járás minden községében tíz előadásból álló sorozatot szervez a Nagy Októberi Szocialista Forradalom 50, évfordulója tiszteletére az MHS szol­noki járási elnöksége. Az előadásokon szó lesz a háború és béke kérdésé­ről, a hadsereg szerepéről és helyéről társadalmunk­ban, a szocialista hazafi- ságról. Megismerhetik az előadások hallgatói a szo­cialista világrendszer véd- erejét. Szakszerű tájékoz­tatást hallhatnak továbbá „A korszerű háború jel­lemző vonásai”, a „Repülő­gépek, hajtóművek a két világrendszer hadseregei­ben”, az „Ilyen ez a hábo­rú”, „A világűr hadicélok­ra való felhasználása” címmel. Az előadók az ál­taluk elmondottakat szem­léltető eszközökkel, film­vetítésekkel teszik érde­mértek mindenkinek, a tehenészeknek, a traktoro­soknak, az elnöknek is. A közösség döntése el­len nincs apelláta. A „mű­velési tulajdonosok” már dolgoznak is a rájuk bí­zott földeken. 0 Cibakházán, a Vikije Csillag Tsz elnökének szo­bájában egy ötletes szer­kezet van. Programtábla — ahogyan az elnök, Ho- vodzáik István nevezi a mágneskoclcákkal „tűzdelt" fémlapot —, amelyen pon­tosan kimutatható, ha nincs meg a tervezett silókukoii- ca termés, ha több tejet fejnek a tervezettnél, ha bárminek a költsége eltér az előzetes számításoktól, stb. Amilyen érzékeny jel­zéseket kí lehet ezen a táb­lán mutatni, mondhatni ugyanolyan érzékenyen rea­gál ez a szövetkezet az új gazdasági mechanizmus szellemében fogant változá­sokra. Az idén már ásórugót, esőcsatornát, malacetető vá­lyút, stb. készítettek saját műhelyükben, saját gazda­ságuknak és rendelhettek náluk a környékbeliek is. Most téglát égetnek. Régi módszerekkel és kizárólag saját céljaikra- Az is lehet, hogy egy fillérrel sem ke­rül olcsóbba, mint amihez a kereskedelem útján ju­tottak volna. De ez biztos. Ezt pontosan tudják, mikor építhetik be. Mindeddig gond volt náluk a széna minőségének megóvása. A közelmúltban tanfolyamra küldtek egy embert. Tanul­ja meg a fóliahegesztést. Akkor nem kell kapkodni, ha jön az eső, csak letakar­ni a kazlakat és biztonság­ban tudhatják a takar­mányt. ötlet, elgondolás az ön­álló, értelmes gazdálkodás­ra bőven van tehát a Vö­rös Csillag Tsz-ben. De mindezt csak egy feltétel­lel lehet megvalósítani: ha mindenki érti, mit miért, és hogyan kell tenni. Ta­valy kezdték a szőlőoltvá- nyozást. Három-négy hét kellett, míg az emberek megtanulták, hogyan csi­nálják, hogy jó is legyen, és kereshessenek is vele. Már kezdetben voltak türelmet­lenek, s csak az okos, ma­gyarázó szó, a szakmai ta­nács révén látták be en­nek az új munkának a hasznát, ezzel a vállalko­zással 80—100—130 ember Befejezéshez közelednek a kombájnok javításával a karcagi Lenin Tsz-ben. Még két SzK—4-es kom­bájn átnézése és két új kombájn összerakása van hátra a gépműhelyben jutott heteken át munká­hoz, a szövetkezet pedig je­lentős jövedelemhez- Az idén már több mint egy és negyedmillió oltványozott szőlővesszőt értékesítettek. Példák sokasága bizonyí­totta és bizonyítja a szö­vetkezeti vezetők előtt, hogy ha az érdekeltek pon­tosan tudják, mire van szükség, és miért, milyen előnnyel vagy esetleg koc­kázattal jár az a munka amit végeznek, csak hasz­nukra van. Ugyanakkor a szövetkezet tagjai is látják, hogy akkor járnak jobban, ha minél több munkához értenek, ha meg tudják he­geszteni a fóliát, ha érte­nek az oltványozáshoz, ha nem fog ki rajtuk a tégla­égetés, stb., stb. Ez mind a hasznukra van. 0 Szigeti Mihály, a mezőtú­ri Vörös Október Tsz fó- mezőgazdásza szintón ren­geteg elgondolásról, a szövetkezetben lévő lehető­ségről beszél, amelyeket úgymond a bevezetésre vá­ró új gazdasági mechaniz­mus szabadított fel: a je­lenlegi termelésszerkezet náluk például nagyon elap­rózza, túlságosan igénybe veszi az emberi erőt. így volt ez éveken át, pedig ebben a szövetkezetben nem lehet figyelmen kívül hagyni azt a tényt, hogy csaknem 60 év a tagok át­lagos életkora, s - az egy dolgozó tagra jutó földte­rület is nagyon nagy. A régi rendelkezések kevés lehetőséget adtak ennek a figyelembe vételére, most viszont nagyon sürgősen bekalkulálják a számítá­sokba. Jelenleg még mák, cse­megekukorica, maghozó, dughagyma és sok más, munkaigényes növény ter­mesztésével foglalkoznak. Ez azt is magában rejti, hogy egy-két napos idő­elcsúszással — elég néhány napos kiadós eső — már nem tudják tartani a mun­ka ütemét. A néhány na­pos késés is elég ahhoz, hogy négy helyett holdan­ként csak bárom mázsát Bábeli zűrzavart okoz a szobában a néger barnára sült, 19 éves katonák fütty­koncertje. Mindenki ked­venc dalával „kedveske­dik” a két évre választott új „mátkának”. Éppen az utotlsó simogatásokat vég­zik az egyéni fegyvereken, amikor lelkendezve meg­érkezik Márta tizedes. — Fiúk, beszéltem a harmadik zászlóaljjal, s benne vannak egy vissza­vágóban. Csendes százados elvtárs is engedélyezte, sőt elvállalta, hogy levezeti a mérkőzést... — Most kezdődik a sza­badfoglalkozás, a pihenés — mondja Fekete főhad­nagy, az egység KISZ tit­kára. — Annyiféle játék­nak, szórakozásnak lesz ta­núja, hogy meg se tudja mindet írni. Fegyelmez az őcskős Az alegység klubszobáját ketté választották. — Az egyikben a csendes, a má­sikban a hangos „foglal­kozásokat” tartják. Sakko­zók, levélírók, tanulók egy helyen, a társasjátékot ját­szók, a beszélgetők a má­sikban. Egy asztalnál ketten ül­nek. Az egyik katona ír, a másik olvas. Közben azonban váltanak egy-két szót — Szülőnek, kislánynál!? — kérdezem a levélírót. — Mindkettőnek. — De hiszen már három leragasztott boríték van! teremjen a mák. S máris nagy a veszteség. Ezért döntöttek úgy — a tsz ta­gok egyetértésével —, hogy jövőre már az állattenyész­tést fejlesztik­Ez a megállapodás sem jött létre egycsapásra kö­zöttük. Voltak állattenyész­tők, akik már jőideje azt szorgalmazták, hogy szá­molják fel a tehenészetet, mert nem kifizetődő. Hosz- szú vitába került, míg egyetértettek abban, hogy jó táplálék, szakszerű gon­dozás nélkül a legjobb faj­ta tehén sem tejelhet jól. Ezeken a vitákon most már túljutottak, s távlatokban megtervezték az állatte­nyésztést, az ehhez szüksé­ges takarmánynövények termesztésének gépesítését. Olyan viták, mérlegelések voltak azonban ezek, ame­lyeket a Vörös Október Tsz vezetői nem hagyhattak ki számításaikból, s amelyek csak növelték a tsz-tagok rakonszenvét elképzeléseik iránt i A törökszentmiklósi Aranykalász Ts2-ben Hor­váth András, a pártszerve­zet titkárának helyettese mondja, hogy náluk csak folytatni, finomítani lehet az új gazdasági mechaniz­mus idején azt, amit már egy-két évvel ezelőtt el­kezdtek. Náluk tavaly óta önelszámolás van az egyes termelési ágazatokban. A növény-, a zöldség, a gyü­mölcstermesztés, az állatte­nyésztés. a szolgáltató ága­zatok — gépesítés, igatar­tás, öntözés — mind önálló költsévetés alapján gazdál­kodott, így egyik ágazat sem juthatott jövedelemhez a másik rovására. — Büntetésből négy le­velet ír — szól közbe, aki olvasott eddig. Mosolyognak s meg is magyarázzák. Ikertestvérek ok ketten. Felváltva szok­tak levelet írni és István, aki különben néhány perc­cel Idősebb, két napja nem válaszolt a szülők és a kislány levelére. Az öcs- kös, Zoltán ezért dupla porciót szabott ki bünte­tésből. így fegyelmezik egymást. Zoltánnak egyéb­ként kiváló jelvény dísze­leg a mellén. Tizedes. Ist­ván csak őrvezető. Így már jobban is érthető a dup­la porció. A házi bajnokság tétje A másik szobában nagy a zaj. A „foci” asztalon az örök rangadót játsszák, s ezúttal — szinte hihetetlen — nem a Fradi vezet. A ping-pong asztal mellett nem állnak világnagysá­gok. Cseh Károly és Ba­logh Tamás tizedesek nye­segetnek, húzogatnak, míg egyikük el nem rontja. Különben komoly verseny­ről van szó. Házi bajnok­ságról. Az élen Frankó honvéd áll. veretlenül. A tét: a benevezettek egy- egy forintjából — 35 fo­rint az összeg — édesség, és a patronált leánygim­náziumban a győztes ne­vének nyilvános kihirdeté­se. Az utóbbiért a 35 fo­Ennek az elképzelésnek a kidolgozása jelentős mun­kával járt, de megközelítő­leg sem kívánt annyi erő­feszítést, mint mindezt el­fogadtatni a szövetkezet tagjaival, bár közülük so­kan resztvettek a tervek el­készítésében. Beszélgetés beszélgetést követett, bri­gádok, pártcsoportok, párt­vezetőség és minden létező fórum vitatta, tárgyalta, mi legyen, és hogyan. És ez volt a jó- Ezzel érték el, hogy alapjában értse, ismerje az elképzeléseket, terveket, és fogadja el a többség azt a törekvést, hogy anyagilag mindenki érdekelve legyen a jobb gazdálkodásban; Kialakítottak tehát egy érzékeny munkaszerveze­tet. A pártszervezet legfőbb gondja az volt, hogy ezt ne csak kövessék, hanem a gazdasági változtatásokkal egyidőben — sőt ahol lehet, megelőzve azt — törődje­nek az emberek tájékozta­tásával, a jó elgondolások elfogadását meggyőző szó­val is segítsék. A legjobb elgondolás is megbukhat, ha nem, vagy nem jó időpont­ban tájékoztatják arról az embereket. Most már az önálló ága­zati elszámolás gyakorlati­lag polgárjogot nyert a szö­vetkezetben. Ez azonban megközelítőleg sem jelenti azt, hogy árnyalataiban, részleteiben nem kell azt korrigálni, finomítani. Ezt sem lehet a szövetkezeti tagok, a közvetlenül érde­keltek meghallgatása, vé­leményének ismerete nélkül elvégezni. Ehhez is elen­gedhetetlen a nyilvánosság, a megfelelő fórum biztosí­tása. Ezért javasolta a párt- szervezet, hogy minden hó­napban tartsanak az üzem­ágakban olyan tanácskozást, ahol tisztáznak, megvitat­nak minden felmerülő kér­dést. Azzal a céllal, hogy egyetlen vélemény, észrevé­tel se maradion válasz nél­kül. ☆ rint édességről is ieasond- dana bármelyikőjük. Kilépünk a szabadba. Az udvaron már javában tart a futball mérkőzés. Csen­des százados, aki civilben futballbíró, részlehajlás nélkül vezeti a mérkőzést. — Nézzük meg a presz- szót is — javasolja Fekete főhadnagy; Az egységnek presszója is van. A kiszesek kezde­ményezték ezt, ők is ren­dezték be, természetesen az egység anyagi támoga­tásával. Különösen látoga­tási időben nagy itt a for­galom. Egyébként minden nap van vendég és csak abban különbözik a „civil presszótól”, hogy itt sze­szesitalt nem szolgál­nak ki. Ezúttal is foglalt minden asztal. Ketten, hárman ül­nek egy-egy fekete vagy éppen sütemény mellett, s beszélgetnek. Van, aki itt tanul, mint Bokros sza­kaszvezető. — „Kerítésen kívül” sem kapok többet, mint itt. — Zsúfoltak a mozik, kávét itt is ihatok, egyedül a „táncos” helyek jelenthet­nének újat, de nem szere­tek táncolni. — Inkább tanul? — Amellett, hogy szere­tek, kell is tanulnom. Hír­adó vagyok és szeretnék osztályos vizsgát tenni, hogy ha leszerelek, szak­mámban helyezkedhessek eL Puska helyett fruska Hát igen, ilyen is van. Bár ez a ritkább. A kato­nák többsége a szabadidő­ben szórakozik. Csoporto­san kémek kimaradást; Mások a tornaszereken gyakorolnak. Vannak ügyes barkácsolók is, akik hárs­fából társaikat mintázzák meg. — Azért mi sem vagyunk fából, s ha lehet a puska helyett „fruskával” sétá­lunk. Erre is adnak időt. lehetőséget. Persze a le­hetőség nem azonos a te­hetséggel — kacsintanak. Kedveltek és gyakoriak is a különböző vetélkedők, ahol szórakozva tanulnak meg sok mindent. — Egymás közt még a „leégés” sem kínos. Jót nevetünk a magunk ügyet­lenségén — mondják töb­ben is, s búcsúznak. A tv szobába mennek, ahol már sötétség van, mert filmet vetítenek. — Mindent megpróbá­lunk, hogy otthonossá te­gyük a laktanyát — pró­bálja összefoglalni a látot­takat a KISZ titkár. — Igyekezünk betartani és betartatni a rendelkezést, miszerint délután öt órá­tól biztosítani kell a ka­tonák pihenését, kikapcso­lódását. S ehhez persze a szórakozás , lehetőségeit is, amelyet elsősorban ők. a katonák teremtenek meg. Majnár József 15 éves fiatalokat épí­tőipari földmunka­gépész szakmára beiskolázunk. Tanul­mányi idő 3 év. Ezen idő alatt elsajátítják az építőipari gépek, moto­rok szerelését javítá­sát. kezelését (kotró. Dóser, gréder, szkréper stb.) Szükséges képesí­tés 8 ált és legalább 3-as eredmény. Jelent­kezhetnek olyan fiata­lok, akik 1967. évben betöltik 15, életévüket és Duna-Tiszaközi, Bor­sod, Abaúj-Zemplén. Szolnok. Pest Bács, Csongrád. Békés me­gyei lakosok. Jelentke­zés helye levélben. — vagy személyesen: Mü.M 108. Iparitanuló Intézet Debrecen. Sza­badság u. 25/a. vagy Földmunkát Gépesítő Váll Budapest. V„ Vi­gyázó F. u. 3. Munka­ügyi osztályán. »járom ember, három vezető véleménye mindez. ** Olyan embereké, akiknek a szövetkezetében az új gazdasági mechanizmus szellemében már sok okos, jó dolog történik, s még több, hasznos elgondolás van kibontakozóban. Eközben is fő helyet kapnak azonban az emberek, eközben is mindenkor az ő ér­dekük érvényesül. Értük, és velük egyetértésben tör­ténik minden, mert értük is csak velük együtt lehet dolgozni­Borsi Eszter ÉRTÜK ÉS VELÜK

Next

/
Thumbnails
Contents