Szolnok Megyei Néplap, 1967. június (18. évfolyam, 127-152. szám)
1967-06-02 / 128. szám
Világ proletárjai, egyesüljetek! úaius 2,, péntek. SZOLNOK I A MEGYEI PÁRTBIZOTTSÁG ÉS A MEGYEI TANÁCS LAPJA XVIII. évfolyam, 128, szám. Ara 50 fillér Szükség van az ifjúság forró szívére, dolgos kezére JÓ ÁRUNAK JÓ A PIACA A Zsirzó esahid és az Ikalor Megháromszorozódik a nyereség Amire nem sajnálják a pénzt lanácskoxoit a KISZ megyei küldöttértekezlete Tegnap délelőtt a Szolnok megyei tanács épületének nagytermében tartotta tanácskozását a KISZ megyei küldöttértekezlete, melyen csaknem kétszázötven küldött és meghívó’t vendég vett részt. Széplaki Katalin tett javaslatot az ülés levezető elnökére. A küldöttértekezlet egyhangúlag Száraz Lászlót választotta meg e tisztség betöltésére. Száraz László a KISZ megyei bizottsága nevében köszöntötte a résztvevőket, valamint Csáki Istvánt, az MSZMP KB tagját, a meAz előadó a beszámolót a következőkkel kezdte: — A Magyar Kommunista Ifjúsági Szövetség alap- szervezetei és bizottságai, valamennyi megyénkben élő és tevékenykedő ifjúkom- munista számára nagy jelentőségű a mai nap, amikor megyei ' bizottságunk számot ad arról a két és fél éves munkáról, amelyet megválasztása óta végzett a megye ifjúsága körében. Ezután arról szólt, milyen gondos előkészítő munka után került sor a megyei küldöttértekezletre. Elmondta. hogy a vezetőségválasztó taggyűléseken a fiataloknak 85-—90 százaléka vett részt. A felszólalók beszámoltak végzett munkájukról. arról. hogyan vesznek részt az októberi forradalom tiszteletére meghirdetett szocialista munkaversenyben. Megvitatták a szervezetépítés lehetőségeit. Beszámolt arról is. hogy annak idején a megyei pártértekezlet megállapította: megyénk ifjúságának eszmei, politikai. erkölcsi arculata alapvetően pozitív. fejlődő. Ennek a fejlődésnek elismerése azonban nem jelentheti a jelenlegi állapot idealizálását. Mint átmeneti társadalmunk minden területe — így ifjúságunk gondolkodása, magatartása is — a jellemző pozitívumok mellett — gondokkal és fogyatékosságokkal együtt létezik. Az előadó ezután összehasonlítást tett a felszabadulás előtti ifjúság és a ma felnövő nemzedék társadalmi helyzete, gondolkodása között. Hangsúlyozta: fiataljaink döntő többsége erkölcstelennek tartja a kizsákmányolás minden formáját. igazságosnak, haladónak és szinte természetesnek tartja a szocialista tulajdonviszonyokat. Elítéli az imperializmust annak agresszivitását és vietnami háborúiát. Bizonyította ezt az a széles akció. mely kibontakozott az egész megyében A „Vádoljuk az imperia- lizmust”akció során számos rendezvényt tartottak a fiatalok. kiállításokat rendeztek« irodalmi műsorokat tartottak, s a társadalmi gyei pártbizottság első titkárát. Molnár Györgyöt, s KISZ KB intéző bizottságának tagját, a KISZ Központi Bizottság titkárát, valamint a megyei pártbizottság több tagját, az állami, a társadalmi és a tömeg- sfervezetek jelenlevő képviselőit. Rövid bevezetője titán Kőhidi László, a KISZ megyei bizottság első titkára ismertette a beszámolót a VI. kongresszus óta végzett munkáról, az 1964- es megyei küldöttértekezlet határozatának végrehajtásáról. munkájúk eredményeként egymillió forintot fizetteti be a szolidaritási csekkszámlára. A beszámolóban helyet kapott annak értékelése is. mit tett a KISZ a fiatalok hazafias nevelése érdekében. s milyen feladatok várnak az ifjúsági szövetségre, de minden más egyéb szervezetre ± feladat maradéktalan végrehajtása érdekében. Az előadó ezután részletesen értékelte, hogy a KISZ bizottságok, alapszervezetek milyen kapcsolatban vannak az állami, a társadalmi és a tömegszervezetekkel. Szólt arról, hogy a megyei tanács népművelési csoportjával és a megyei művelődési házzal közösen rendezték meg az ifjúsági irodalmi színpadok találkozóját, a forradalmi dalok fesztiválját, valamint a „Hazám, hazám, te mindenem” című színpadi vetélkedőt. Értékelte KISZ szervezetek sportmunkáját is és megállapította, hogy az jelentősen fejlődött, mint ahogyan fejlődött a belföldi üdülés, a turistamozgalom is. Szólt az Ifjúság a szocializmusért mozgalomban elért eredményekről. Elmondta. hogy a mozgalom célkitűzéseiért évente mintegy 28—30 ezer fiatal dolgozott a megyében, öt év alatt háromezerrel nőtt megyénkben az ifjúmunkások száma. Ezek kétharmada szakmunkás. Jelenleg hétezerháromszáz fiatal dolgozik brigádközösségben, százharmincnégy ifjúsági brigád tulajdonosa a szocialista címnek, hatvan- három ifjúsági exportbrigád részt vesz a részükre meghirdetett versenyben. A fiatalok képezik magukat., e Szakma if jú mestere mozgalomnak ötszázhatvannyolc fiatal résztvevője van. Értékelte a falusi fiatalok helyzetét. Kifejtette, hogy a falusi Hiúság korántsem azonos a mezőgazdaságban dolgozó fiatalokkal. Becsült adatok alapján ugyanis mintegy harmincezer falusi fiatal él megyénkben, de közülük csak tizenkétezer dolgozik a mezőgazdaságban. Feltűnő. hoar kwvéB azon fiataloknak száma, akik közvetlen részesei a közös gazdaságok irányításának. Helyet kapott a beszámolóban a tanuló ifjúság munkájának értékelése is. Kiderült, hogy a diákok nagy része tevékenyen részt vett az őszi betakarítási munkákban, s hogy az ifjúsági építőtáborokban évről évre több fiatal dolgozik, mind nagyobb és nagyobb eredménnyel. Az úttörőkről szólva az előadó elmondotta: a megyében az általános iskolai tanulók 85,6 százaléka tagja az úttörőszövetségnek, a mintegy 50 ezer kisdobos és úttörő 200 csapatban tevékenykedik." .4 vita A fiatalok nagy tetszéssel fogadták a beszámolót, s élénk vitában értékelték a hallottakat, ugyanakkor beszámoltak alapszervezetük munkájáról, elképzeléseikről, terveikről. Tóth Albert, a kisújszállási gimnázium tanára arról szólt, hogy csupán tavaly a gimnázium fiataljainak több mint 73 száza- IF oly tatás a 3. oldalon.) Tegnap a IV. Nemzetközi Politechnikai Szeminárium keretében nyitották meg Szolnokon a Tisza- parti Gimnáziumban a megyei politechnikai kiállítást. Az ünnepélyes megnyitás után Tóth Tibor, a megyei tanács művelődési osztályának vezetője ismertette a szertárfejlesztő mozgalom Szolnok megyei eredményeit és feladatait. Az 1966—67-es tanévet a IV. Nemzetközi Politechnikai Szemináriumra való felkészülés jegyében kezdték el a megye általános és középiskolái. Ennek egyik formája a járási, városi és megyei kiállítások, ahol mindazokat a kísérleti szemléltető-eszközöket mutatták be, amelyek a céloknak megfeleltek. Az elmúlt évek folyamán már két alkalommal rendeztek a megye minden oktatási intézményét érintő kiállítást. A tapasztalatok nagyban hozzájárultak ahhoz, hogy most, rövid időn belül a középiskolák többsége és 55 általános iskola jelentkezett erre a kiállításra — mondotta többek között beszédében Tóth Tibor. A megyei politechnikai kiállításon több mint 200 féle, ezer darab szemléltetőeszközt mutatnak be. — Csak a legszebb legjobb és legötletesebb darabok szerepelnek itt. Kiemelkedik közülük az az 1300 tanuló- mikroszkóp, amelyet öveA jászárokszállási Vases Fémipari Ktsz számára tág fejlődési lehetőséget nyitott az idei esztendő. — Két fővárosi vállalattól vettek át — a piacon már jól bevezetett — termékeket további gyártásra Sőt, monopol helyzetet szereztek velük, hiszen ezeket hazánkban kizárólag ók gyártják. Az Ikalor légállapotszabályozó fűtőkészülékre 3 millió forint értékű megrendelést kaptak. Főként az Ikarusnak szállítanak, de ia Labor Műszeripari Művek is jó vevőjük. Az Ika- lort autóbuszok, Illetve la- bor-műszerk öcsik fűtésére használják. A másik a zsírzó-család, melynek tizenhét típusát gyártja a jászárokszállási szövetkezet. Rendeltek tőlük a tíz literes zsírzóágyútól kezdve egészen kis űrtartalmú mini-készülékekig. összesen 2,5 millió forint értékű árut vesz tőlük a Ganz-MÁVAG, a Csepel Autógyár, illetve néhány szerszámgépipari vállalat. A szövetkezet tavaly 4,6 millió forint értéket termelt. Az átvett gyártmányok révén az idén 8,6 millió forintra fut fel a termelés. — ges professzor tervei nyomán a szolnoki Újvárosi iskola egyik nevelője szerkesztett meg, majd tömegméretekben a központi műhelyek és a szolnoki Ti- sza-parti Gimnázium készített el. A mikroszkóp százszoros nagyítású. Darabonként legkevesebb 250 forint értékre becsülhető, A nagyobb iskolák 10—15, a kisebb iskolák 6—8 darabot kapnak belőle. Az elmúlt év szeptember elejétől 390 féle 37 ezer szemléltetőeszközt készítettek az iskolák, több mint 800 ezer forint értékben. Ebből mintegy 300 ezer forint értékű taneszköz esik a középiskolákra. Ebben a munkában kiemelkedő teljesítményt nyújtott a Tisza- parti Gimnázium, hiszen többek között az általános iskolák számára 4920 szerszámot készített. A jászberényi Lehel vezér Gimnázium készítményei magukra hívják a kiállítás látogatóinak figyelmét. Különösen a 8000 forint értékű kőr- fűrészgép és a 7500 forint értékű Ajax-kala- pács. A törökszentmiklósi gimnázium ízléses és praktikus kémiai szemléltetőeszközöket állított ki. Előzetes számítások szerint nyereségük közel megháromszorozódik. A községből legalább háromezren járnak el dolgozni. A szövetkezet termelői létszáma az elmúlt évben negyven volt. Az idén már hetvenöt munkást foglalkoztathatnak. Huszonhatot felvettek, főként szakképzetleneket, — akiket betanított munkásként, szövetkezeti tagnak is szívesen látnak. A két új gyártmány révén a perspektívája is megnőtt a szövetkezetnek, hiszen piac van, Jövőre még több megrendelést ígértek vevőik. Ha a termelés tovább emelkedik, akkor a községből eljárók közül jónéhá- nyan jutnak majd odahaza munkához. Természetesen, a szövetkezet anyagiakat is áldoz a jövő érdekében. A vasútállomás mellett telket vásárol és arra műhelycsarnokot akar építeni. Erre a célra hosszúlejáratú hitelt vesznek fel, amit a nyereségből törlesztenek. Az új telep kialkftásához a jelek szerint még az idén hozzáfognak. Nem sajnálták a pénzüAz általános iskolák elsősorban a fizikai eszközök készítésében jeleskedtek. A VI., VII., VIII. osztályos tanulók számára összesen 5700 tárgy készült el. Tóth Tibor megemlékezett azokról a pedagógusokról és tantestületekről, akik a szemináriumra való felkészülés során saját pedagógiai tapasztalataikat elemző dolgozatokkal hívták fel magukra a figyelmet. Ezeket az Országos Pedagógiai Intézet illetékesei elbírálták s igen jó véleményt írtak megyénk pedagógusainak munkájáról. Ennek alapján a' szolnoki Zagyva-parti és a jászberényi Bercsényi úti általános iskola munkaközössége 2000 forintos első díjat, a szolnoki Tisza- parti Gimnázium munka- közössége ugyancsak első díjat és a mezőtúri Újvárosi általános iskola tanára. K. Nagy István ugyancsak első díjat kapott. Bagi Imre, a jászapáti központi általános iskola tanára pedig 1500 forintos második díjat. Mind az öt dolgozat résztvesz az országos pályázaton is. A megyei politechnikai kiállítás június 15-ig tart nyitva, reggel 9 órától—18 óráig tekinthető meg. A megyei bizottság beszámolója Megnyílt a megyei politechnikai kiállítás Ügyes kezek munkája, ezer szemléltetőeszköz várja a látogatókat két eddig sem. Az Ikalor és a zsírzó-család gyártására való felkészüléshez a közös kasszába is bele kellett nyúlni. Több mint 700 ezer forintért vásárolt a szövetkezet gépeket, és speciális gyártóeszközöket, kétmillió forint értékű anyagot vett át a „profilt” leadó vállalatoktól. Igazán az is a javukra írható, hogy már elkészítették az Ikalor egy új változatának prototípusát Ez a készülék az építkezéseken a téli időszakban kitűnően használható a munkahelyek légszáraz fűtésére, páramentesítésére. Reméljük, a megye építőipari vállalatai felfigyelnek a jászárokszállási szövetkezet e gyártmányára, s persze azt is, hogy az szű- kebb hazánkon kívül szintén piacra talál. Tízezer kombájn a gabonabetakarításra A Mezőgazdasági és Élelmezésügyi Minisztériumban tájékoztatásul közölték« hogy az idei nyáron csaknem 2,2 millió hold kenyérgabona és több mint egymillió hold kalászos takarmány, továbbá 10 000 hold repce, 159 000 hold borsó és csaknem 200 000 hold aprómag-növény betakarításáról kell gondoskodni Az ehhez szükséges anyagi-műszaki feltételek ez évben tovább javulnak. Csupán annak a körülbelül 10—15 százaléknyi területnek a learatása marad az idén a kézikaszás csapatokra, ahol a kedvezőtlen domborzati viszonyok, illetve a növény ledőlése miatt nem lehet géppel aratni. Az illetékes szakemberek számítása szerint az aratás kezdetére több mint tízezer gabonakombájn, továbbá hatezer kévekötő aratógép és 2500 rendreara- tó gép áll az állami gazdaságok, a termel őszövetkezetek és a gép- és gépjavító állomások rendelkezésére. A múlt év végén a kisteljesítményű és bizonytalan üzemeltetésű B—6—2-es és AC-típusú kombájnok nagy részét kiselejtezték a gazdaságok, s pótlásukra nagyteljesítményű SZK—4- es kombájnokat vásároltak. 2200 rendfelszedő és bálázógépet készítenek elő munkára, de az aratásig még újabb 500-at kapnak. Országszerte jó ütemben halad a nyári növényápolási munkákhoz, valamint a gabonabetakarításhoz szükséges gépek eszközök javítása. Valószínű, hogy az aratás kezdetéig mindenütt végeznek a javítómunkákkal. Sőt. június 10-e körül a gépszemléket Is megtartják. Az alkatrészellátás ugyancsak folyamatosnak ígérkezik, valószínűleg tovább rövidül a hiánycikkek listája.