Szolnok Megyei Néplap, 1967. június (18. évfolyam, 127-152. szám)
1967-06-20 / 143. szám
1967, Június 20. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 5 A szolnoki szabadtéri színpad nyári programja Az idén már két műsort rendeztek a nyári programnak megfejeiően a szabadtéri színpadon. Május 27-én egy angol beat zenekar adott műsort, június 4-én pedig itt volt az alföldi tánczenekari fesztivál Kóló Sándortól, a megyei művelődési ház igazgatójától érdeklődtünk a színpad további műsoráról. Tavalyi tapasztalataink szerint ez a szabadtéri színpad a nyári szezonban nincs kellőképpen kihasználva. Lesz-e ebben valami változás? — kérdeztük a művelődési ház igazgatójától. „Kié a pénz ?" Kisemmizett árvák: örököl a hűtlen feleség — Megfelelő kihasználásról sajnos az idén. sem beszélhetünk, a program azonban gazdagabb és változatosabb lesz a tavalyinál. Június 27-én a KIS2 kongresszus tiszteletére műsoros tábortüzet rendez a színpadon a KISZ bizottság, július 8-án Zenés camping címmel egy ORI- műsort mutatunk be, neves táncdalénekesek és Rodolfo fellépésével, július 15- én a Tisza Táncegyüttes műsorára kerül sor, augusztus 26-án pedig szintén egy ORI-műsort láthat a közönség Halló itt Balaton címmel. Ezek a biztos műsorok, ezen kívül valószínűleg még augusztus 20-a körül a szolnoki szimfonikus zenekar ad hangversenyt, önálló esttel szerepel az Integrál együttes és jó idő esetén, minden szombat-vasárnap szabadtéri tánc lesz a színpad területén. — Olyan tervekről is hallottunk, hogy a nyáron kissé átalakított formában folytatni szeretnék az Árkád-műsorokat. — öt műsort tervezünk szabadtérre, bár nem a színpad területén, hanem valószínűleg a Tisza-parti gimnázium udvarán. Ez valóban az Árkád-műsorok bizonyos oldottabb, zenes folytatása lesz. Elsősorban kamaraegyüttesek fellépésével. Ilyen műsor a délamerikai. a spanyol, az olasz-est és a szolnoki szimfonikusok két kamara- hangversenye. — Az idei programból is hiányzik a szabadtéri színházi műsor. Mi ennek az oka? — A Szigligeti Színházzal ebben az évben sem sikerült megállapodnunk, hogy szabadtéren mutassanak be két, vagy legalább egy produkciót. A színház művészei azonban vállalták volna, hogy a Duna-partí randevúval és az Egy csók és más semmi című zenés vígjátékkal szerepelnek a szolnoki szabadtéri színpadon. Ennek azonban súlyos anyagi akadályai vannak. Ugyanis míg a műsor háromezer forintba kerülne, addig közvetítési díjként az ORI-nak körülbelül hatezer forintot kellene kifizetnünk. Es ezt az összeget a művelődési ház költségvetéséből nem tudjuk biztosítani. — Már az elmúlt években szóvátettük, hogy ha másképp nem megy, külön költségvetéssel biztosítani kellene a szolnokiak változatos és igényes nyári szórakoztatását. Ehhez most csak egy javaslat: ha az ŐRI közvetítési díjak ilyen magasak, nem lehetne-e megoldani, jóval olcsóbban, hogy a nyári szezonra egy időszakos jellegű társulattal (a budapesti körszínházhoz hasonlóan) biztosítanák a város közönségének nyári színházi szórakozását Ez az együttes egy szezonban két darabot tudna bemutatni, több előadásban a szabadtéri színpadon (egy zenés és esetleg egy klasszikus művet.) Ezzel biztosítanák a szabadtéri színpad nyári programjának gerincét is. Az életbiztosítási összeg kifizetésénél a polgári törvénykönyv rendelkezései mérvadók. Ezek szerint, ha a biztosított másként nem intézkedik, a törvényes örökös a kedvezményezett, azaz akit a biztosított halála esetén a biztosítási összeg megillet. A biztosítási és önsegélyező csoport szabályai szerint a biztosítási összeget az elhunyt tag haláláig vele együtt élő, törvényes házastársa kapja, ha ilyen nincs, akkor kapják az örökösök. Ennek a szabálynak a gyakorlati életben gyakran megmutatkozó előnye, hogy az özvegy azonnal hozzájut a kártérítéshez, amely segítségére lehet abban, hogy gyermekeit felnevelje. Ha a biztosítási összeget a kiskorú gyermekek kapják, a gyámhatóság őrzi azt nagykorúságukig és csak rendkívüli esetekben szabadít fel kisebb összegeket. Az egyes emberek életében azonban a legkülönfélébb helyzetek adódnak. Sok, már jogi esetként kezelt ügyet őriznek az Állami Biztosító aktái. Közülük nem egy elgondolkoztató. .. Az egyik nagyvállalat dolgozója volt P. M. Üzemi baleset következtében halt meg és. miután tagja volt az önsegélyező csoportnak, 25 000 forint illette meg házastársát. P. M. első felesége már korábban meghalt, három kisgyermek maradt utána. A második asszony férje halála napján elhagyta a három árvát, — de a pénzt felvette. Huszonöt évi kiegyensúlyozott, boldog házasságról beszélnek a tanúvallomások, amelyeket egy másik ügyben felvett jegyzőkönyv őrzi. Meghalt a férj és amikor az életbiztosítási összeget ki akarták fizetni a hitvesnek, kiderült, hogy a házasságot nem rögzítette semmiféle okirat. A hűséges, jóban- rosszban élettársa mellett kitartó asszony helyett így — a törvények értelmében — a férj unokatestvérének gyermekei, mint örökösök kapták a biztosítási összeget. M. D. segédmunkás — felesége hűtlensége miatt — öngyilkos lett. Öreg szülei hiába érveltek, hogy az utolsó hetekben a házaspár már nem élt együtt, erre bizonyítékuk nem A Varsói Szerződés tagállamai egyesített fegyveres erői kiképzési tervének megfelelően ez év június 14—19 között a Magyar Népköztársaság és a Csehszlovák Szocialista volt, az asszony hangoztatta, hogy nem bomlott fel az életközösség, — és felvette a biztosítási önsegélyező csoporttól a 25 000 forint életbiztosítási összeget. (Az öngyilkosság nem baleset, így a baleseti halál esetére járó 15 000 forintot nem fizette ki a biztosító. — öngyilkosság esetén az életbiztosítási összeg is csak a biztosítás megkötésétől számított két év után jár.) E néhány kiragadott példa is bizonyítja, hogy nem elég a biztosítást megkötni. Előfordul, hogy az általánosan helyes és bevált szabályok nem felelnek meg a biztosított körülményeinek. Egyszerű eljárással gondoskodhat azonban bárki arról, hogy valóban az kapja meg a biztosítási összeget, akinek szánta. Elég, ha kívánságát egyszerű levélben közli az Állami Biztosítóval. Ha a levelet kézzel írja, az minden további nélkül érvényes, — ha a szöveget gépelik, két tanú aláírása is szükséges. A neveket azonban minden esetben sajátkezűleg kell aláírni. Ha a biztosított ilyenmódon megjelöli, kinek a javára kötötte a biztosítást^ kívánsága szerint fizetik ki; Köztársaság területén a szovjet hadsereg, a csehszlovák néphadsereg és a magyar néphadsereg hadműveleti törzsei közös gyakorlatot tartottak. — rg — FIGYELEM! FIGYELEM! A Szolnok megyei TEMPÓ Általános Szolgáltató Ksz féregirtó részlege gyakorlott szakemberekkel válla): rovar- és rágcsálóirtás). va)amint termény és magtár f értő tie nitési és lakás ciánozásl munkálatokat Közös szovjet, csehszlovák és magyar hadgyakorlat APRÓHIRDETÉSEK ALLA9 SZAKKÉPZETT tehenész elhelyezkedne termelőszövetkezetbe készpénz fizetéssel, vagy állami gazdaságba. „Lakás szükséges” jeligére a szolnoki hirdetőbe. _____________ 1 1 ÉVES nagyüzemi gyakorlattal rendelkező agronómus állást cserélne állami gazdaságba — vagy tsz-be. „Szeptember 1-re” jeligére a törökszentmiklósi hirdetőbe. A PUSZTATASKO- NYI TBC Szociális Otthon szakképzett ápolónőt vagy ápp- lót keres felvételre. Fizetés: E 210 kulcsszám szerint+30% veszélyességi pótlék+ kórpótlék. Férőhelyet tudunk biztosítani. MAGASNYOMÖ gépmestert karcagi vagy jászberényi telepünkre, valamint lakatost — általános karbantartónak szolnoki központunkba felveszünk. Szolnoki Nyomda Vállalat. SZENTTAMÁSI ÁLLAMI GAZDASÁG (KÉTPÓ) 2 Fö FESTŐ ÉS MAZOLÖ SZAKMUNKÁST — KERES FELVÉTELRE. ÜZEMI ÉTKEZÉS ÉS MUNKÁS- SZÁLLÁS BIZTOSÍTVA 3—10 fő kubikos brigádokat felveszünk állandó szolnoki munkahelyre. Szolnoki Városi Tanács VB házilagos Építő Csoportja. A SZOLNOK) Járműjavító Üzem) Vállalat lakatos, esztergályos. asztalos, mázoló. hegesztő szak munkásokat és férfi segédmunkásokat keres felvételre Jelentkezni lehet vállalat munkaügyi nsztálván A KARCAGI Gépjavító Állomás felvételre keres gyakorlattal rendelkező lakatosokat, hegesztőket. Egyszeri étkezés térítés ellenében biztosítva. Útiköltséget nem térítünk. HOSSZABB gyakorlattal rendelkező, jól főző szakácsnőt á la cart szerű üzemi konyhára — felveszünk. Szakmunkás bizonyítvány és megfelelő működési bizonyítvány szükséges. Továbbá felveszünk számviteli munkában jártas, nyugdíjast napi 4 órában. Jelentkezni lehet az Alföldi Üzemi Vendéglátó Vállalat 19. sz. üzemében. Szolnok, Vegyiművek. PALOTÄSI Állami Gazdaság Beseny- szog Palotás felvételre keres gyakorlott autóvillamossági esztergályos, hegesztő szakmunkásokat. Jelentkezés a gazdaság gépesítésén. Űzetni konyha! étkezés, munkásszállási elhe- Ivezés biztosítva. 15 éve9 korú 8 általánost végzett fiatalokat felvesz 1 éves fonó-szövő tpa- ritanulónak 1967. IX. !-l beiskolázással a Magyar Pamutipar Jelentkezni: Budapest. ÍV Erkel u 30. Szakoktatási iroda. Lakást biztosítani nnrri tudunk ' ADAS-VÉTEL ELADÓ 1 db 500-as kisipari esztergapad, oldalkocsis motorkerékpárt beszámítok. ..Megegyezünk” jeligére a szolnoki hirdetőbe. INGATLAN EGY szoba konyha mellékhelyiségekkel ellátott, beköltözhető családi ház eladó. Szolnok. IV.. Báthory út 3 sz. KÉT szoba konyha, mellékhelyiségekkel ellátott beköltözhető családi ház eladó. — Kölnök Mike<s u. 12. KERTES családi ház eladó. Szolnok, Pillangó u. 14. Érdeklődni: Kuncsorba. Táncsics u. 1. BEKÖLTÖZHETŐ kis családi ház eladó. Szolnok, Zöldfa u. 44. Csató Gábor. HÁROMSZOBÁS családi ház mellékhelyiségekkel eladó. — Egy szoba konyha Beköltözhető. Szol- nok, Jósika u. 28. LAKÁSCSERE ELCSERÉLNÉM l-f3 félszobás összkomfortos dunaújvárosi lakásomat szolnokiért. Érdeklődni lehet: Szolnok, Szabadság út 8. fsz. 8. Korponai. ELCSERÉLNÉM Budapest, Hl. kér. Bécsi úti kettő szobá9 komfortos modern lakásomat szolnokira. „Tiszapart 15399’1 jeligére a Felszabadulás téri hirdetőbe. GÉPJÁRMŰ 403-as típusú Moszkvics jó állapotban eladó. Kisújszállás, Széchenyi út 48 sz. JÓKARBAN lévő 250- es fekete Pannónia és egy nagykerekű 25-es Jáwa eladó. — Kunhegyes, Árpád körút 36. OPEL Olimpia Record megkímélt állapotban esetleg fizetési könnyítéssel eladó. Szarvas, Lenin út 36. 900-as Wartburg kifogástalan állapotban eladó. Szolnok, József Attila u. 59. PRÍMA Skoda Super Octávia eladó. Tasnádi. Üj szász — gimnázium. EGYÉB 520, 560. 590x13 collos gumi. — külső gumik futózásál körvulkanízálását rövid határidővel vállalom. Venczel József gumi javító. Debrecen. Balcsy-Zsilinszky u. 24. A CIBAKHÄZI Vegyesipari Ktsz villámhárítók szerelését rövid határidővel vállalja. Telefon: 26. Az újszászi „Szabadság” MG. Tsz mezőgazdasági munkákban — nagy gyakorlattal rendelkező képesített TRAKTORVEZETŐKET alkalmaz munkaszerződéssel. Fizetés ÁMG norma szerint. Jelent- kezin a szövetkezet központjában lehet KIRÁNDULÓK FIGYELEM! Ha jól akar szórakozni feltétlen keresse fel a jászárokszállási fmsz KISVENDÉGLŐJÉT, ahol különleges ételekkel és hűsítő italokkal várjuk kedves vendégeinket. Könnyűipari Szerelő- ás Épületkarbantartó Vállalat felvételre keres jó kereseti lehetőséggel villanyszerelő, gép-, lemez-, szerkezeti lakatos, csőszerelő szakmunkásokat, szakmunkások mellé segédmunkásokat. „A segédmunkások részére átképzési lehetőséget biztosítunk”. Továbbá felveszünk: kazánszerelő, kazánhegesztő, hidegburkoló, festő, épületlakatos, bádogos, vasbetonszerelő, ács, kőműves, elektro- és mechanikai műszerész szakmunkásokat, szerelő és építőipari segédmunkásokat. Jelentkezés: Szolnoki Papírgyár Szlacsin János Könnyűipari Szerelő és Épületkarbantartó Vállalat Kirendeltsége vezetőjénél június 21—22-én. Szervezői munkakörbe gyakorlattal, lehetőleg helyi ismerettel rendelkező érettségizett katonai szolgálatot teljesített férfit felveszünk. Jelentkezni: „Júliusil* jeligére a kiadó hivatalbanA Megyei Tanács Kórháza Szolnok, 1967. július 1-i belépéssel 413 kulcsszámra E Élelmezési vezetőt keres, — illetmény a kulcsszám alapján. Lakást biztosítani nem tudunk. VÁLLALATOK! ÁLLAMI GAZDASÁGOKI TERMELŐSZÖVETKEZETEK ! Gépek, áruk termények megóvására, raktározási célokra, építkezési munkákhoz stb. Béreljenek terítőponyvát 8x8 méteres napi 18.— Ft házsátrat 3x4 méteres havi 350.— Ft heti 100.— Ft A Belkereskedelmi Kölcsönző Vállalattól Budapest, IX. kerület Közraktár utca 30 sz. Tel.: 336—499. Kívánságra a bérlő költségére vasúti szállítást is vállalunk. pavilonsátrat 5.10x1.10 méteres havi 620.— Ft heti 175.— Ft Szolnoki Építőipari és Jav. Váll. kőműves, segédmunkásokat vesz fel, szolnoki munkahelyeire. Jelentkezni lehet: Szolnok, Kossuth tér Irodaház L emelet 12. (Jó kereseti lehetőség biztosítva^ AGROKER Vállalat azonnali felvételre keres 1 fő traktorvezetői Jelentkezés: Rékasi úti telepünkön. Szolnok megyei Moziüzemi Vállalat normálfilmű üzemvezetői, normálfilmű gépkezelői és keskeny- filmű üzemvezetői, gépkezelői levelező tanfolyamot szervez. Jelentkezni lehet írásban vagy személyesen a vállalat műszaki osztályán Szolnok, Koszorú u. 4. sz. Feltételek: 8 általános iskolai végzettség, 18 év életkor. Jelentkezés: 1967. július 1. Moziüzemi Vállalat