Szolnok Megyei Néplap, 1967. május (18. évfolyam, 102-125. szám)
1967-05-16 / 113. szám
I 6 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1963. május 16, TAQKA BARKA A Újra holtponton a tejpalackozó építése Az Egyesült Államok üzleteiben a vásárlók és az eladók által elkövetett lopások száma 1966-ban végig növekvő tendenciát mutatott. Sok üzlettulajdonos kijelentette, hogy hosz- szú idő óta ez volt számukra a legkellemetlenebb esztendő. Egyes vélemények szerint 1966-ban az Egyesült Államok áruházaiból és más üzleteiből kétmilliárd dollár értékű árut loptak el. Az áruházi tolvajlás a lopás legeltei'jedtebb formája az Egyesült Államokban. Az ilyen bűncselekmény miatt letartóztatottak 3záma az elmúlt öt évben 79 százalékkal emelkedett. ☆ YV. Malordney New V’ork-i lakossal baleset történt: megcsúszott egy narancshéjon és a metro peronjáról a vágányra esett. Már hozzászokott ahhoz, hogy honfitársai teljesen közömbösek, ezért rendkívül csodálkozott, amikor nyomban két férfi sietett segítségére, öröme azonban korai volt. Egyik megmen- tője, miután felhúzta őt a peronra, lekapcsolta karóráját és elszelelt. A második „jótevőjét”, aki mentés közben elcsente Malordney irattárcáját, sikerült elfogni. ☆ Az egyik amerikai lapban olvastuk, hogy 25 éves volt Martin Carwel, amikor az Egyesült Államok egyik kisvárosának templomában megkeresztelték. Néhány órával később rajtakapták, amikor betört ugyanebbe a templomba. ☆ Nemrég Hannoverben nemzetközi rendőrségi kiállítást szerveztek. A legnagyobb megdöbbenésre ismeretlen tettesek elloptak a kiállítási tárgyak közül két aranyozott seriff-csillagot, egy mikrofont, egy pisztolyt, a „hamis pénzek” gyűjteményéből pedig kiemelték az egyetlen valódi 20 márkás bankjegyet. ☆ Amerikában a cigarettát árusító utcai automaták az utóbbi időben sok gondot okoztak a rendőrségnek. A tulajdonosok ugyanis panaszt tettek, hogy az automatából eltűnnek a ciga- rettacsomogak — anélkül, hogy az ellenértékűket megtalálnák a gépben. Széleskörű vizsgálat indult meg, és ime, mit állapítottak meg: azon a kis nyíláson, amelyen az ércpénzt kell bedobni, a tolvajok jéglemezeket dobtak be, — melyeknek formája és vastagsága az ércpénzeknek megfelelt. Ezeket a lemezeket egy különleges szerszámmal állították elő. A „jégpénzt’’ természetesen nem lehetett zsebben tartani. Ezeket tehát különleges kis tokba helyezték be. Amikor a kis jéglemezt bedobták az automatába, az ugyanazt művelte, mint az igazi pénzdarab: megindította a gépezetet, amely kiszolgáltatta a csomag cigarettát. A kicsiny jégdarab az automata pénzfiókjába jutva elolvadt, de hamar felszáradt és a szélhámosságnak nyoma sem maradt. De az automaták szerkesztői megtalálták a választ a tolvajok leleményességére. Kis villanymelegítőt helyeztek az automatába, — amely a „jégpénzt” azonnal felolvasztotta. Egy kicsit irigykedve olvassuk a Kelet-Magyaror- szág című napilapban, — hogy Nyíregyházán több ezer 2 deciliteres palackozott tejet biztosítanak az iskolások részére. Palackozott tej? Nálunk egyelőre csak fogalom. Évek óta tárgyalnak erről különböző helyeken, különböző szinten, de egyelőre kevés eredménnyel. Egy évvel ezelőtt dr. Dabronaki Gyula, aki akkor még az élelmezésügyi miniszter első helyettese volt, megyénkben jártakor személyes támogatását ígérte egy tejpalackozó üzem létesítéséhez. Az ügy csak ezzel az ígérettel mozdult el a holtpontról. A Budapest és Vidéke Tejipari Vállalat vezetői megvizsgálták Szolnok város igényét és három tervet is készítettek. A szakemberek a harmadikat találták gazdaságosnak, a célnak legmegfelelőbbnek. Llfogadhaíó terv A terv lényege: a vállalat a szolnoki telepen egy korszerű, az igényeket kielégítő palackozó üzemet létesít. Csakhogy ehhez gőz kell. A jelenlegi kazán nem tudja kielégíteni a gőzigényt, újra van szükség. Ezt meg is vette a tejipari vállalat. De az új kazánhoz új kazánház is kell. Erre viszont nincs területi lehetőség a telepen. Ezért a tejipari vállalat a patyolattal próbált egyezkedni; vegyék meg az új kazánt, építsék be a jelenlegi mellé, s adjanak gőzt. A vezetéket természetesen a tejipari vállalat építi meg, s a gőz árát kifizeti. A kooperáció eredménye naponta mintegy húszezer negyed és fél literes palackozott tej és kakaó, állandó friss túró és tejföl. Sőt, az új kazán beépítésével kielégítenék a szomszédságban lévő bambiüzem gőzigényét is. A patyolat is jól járna, mert két kazán esetén ha a jelenlegit javítják is, nem harminc, hanem 10 nap alatt tisztíthatná ki a ruhát. 4 felügyeleti hatóság közbelép Mindennek tudatában az lenne a logikus, hogy az érdekelt vállalatokon kívül ezt a javaslatot a felügyeleti szerv, jelen esetHerczeg Lajos 20 éves segédmunkás, szegedi lakos feltört egy parkírozó személygépkocsit és elhajtott vele. Szeged központjában a szabálytalanul vezető Herczeg összeütközött egy taxival, meghalt, ☆ Herceghalom határában az M 1-es számú útor. Erich Walter Stanek 40 éves NSZK állampolgár, müncheni lakos a megengedettnél nagyobb sebességgel, figyelmetlenül vezette személygépkocsiját és eiben a megyei tanács vb ipari osztálya is támogassa. Sajnos nem így történt Ä többszöri személyes tárgyalás és levélváltás után március 30-i dátumozással levél érkezett a megyei tanács vb ipari osztályának vezetőjétől — a Budapest és Vidéke Tejipari Vállalathoz. — A levélben tudatták, hogy csak akkor járulnak e kooperációhoz, ha a kazánt könyvjóváírással, s nem pénzért adják át a patyolatnak. A levél tehát ismét megakasztotta a már szépen és reményteljesen haladó palackozó építését. A tejipari vállalat természetesen ragaszkodik a kazán értékének kifizetéséhez, hiszen az több mint 700 ezer fo- rontba került. Az ipari osztály viszont a könyv7jóváírás mellett tart ki, mondván; nincs pénz. A tejipari vállalat végül is rugalmasan részletfizetési engedményt ajánlott fel, s három év alatt kérte kifizetni a 700 ezer forintot. A kooperációt azonban még így is elutasították, jobban mondva az említett levélben nem járult hozzá az ipari osztály. Nem értjük, miért e merevség? A patyolat vállalatnak ugyanis szüksége van egy kazánra. Annak beépítésére még ebben az ötéves tervben sor kerül. Nem lehetett volna ezt előbbre hozni ilyen fizetési kedvezmény mellett? Vagy ha nem fogadható el a tejipari vállalat ajánlata, — miért nem próbált az ipari osztály ésszerű, a másik fél részére is elfogadható javaslattal előállni? Természetesen nem a már szóvá tett ajánlattal. Lesz va Tfr nem lesz ? Szerencsére teljesen új fordulatról tájékoztatott bennünket a napokban Soós István, a megyei tanács vb elnökhelyettese, amikor az ügy érdembeni folytatása végett felkerestük. Utasítására az ipari osztály figyelembe véve az anyagi lehetőségeket, alaposan megvizsgálva a kazán beépítésének gazdaságosságát, több javaslatot dolgozott ki, s azokkal felkereste a tejipari vállalatot. A kapcsolatok újbóli felvételének eredményét egyelőre nem tudjuk, de reméljük: a kazán még létezik, és szó lehet annak beépítéséről. Ellenkező esetben a szolnoki tejpalackozó üzem megépítése néhány évvel ismét eltolódik. Majnár József ültötte Kovács József 32 éves gépkocsivezetőt, aki sérüléseibe belehalt. Farkasgyepü és Városlőd község közötti úton ittasan, jogosítvány és bukósisak nélkül vezette motorkerékpárját Sas Vendel 25 éves erdőgazdasági munkás és járművével felborult. Pót- utasa, Rujzom Ernő 21 éves kőműves a kórházba szállítás után meghalt. A hét végén ketten a Dunába fulladtak, két embert pedig a vonat gázolt halálra. — AZ ORSZÁGOS Takarékpénztár május 18-án, csütörtökön Zalaegerszegen, a megyei művelődési házban rendezi a gépkocsi nyereménybetétkönyvek 24. sorsolását. Ezúttal külön sorsolják, délelőtt, a Budapesten, délután pedig a vidéken váltott betétkönyvekre jutó nyereményeket. A húzáson összesen 243 személygépkocsi — Moszkvics, Skoda, Wartburg, Trabant és Zastawa — talál gazdára. A nyereménybetétkönyvek arányának megfelelően sorsolnak ki 127 autót a vidéki, 116 kocsit pedig a budapesti betétkönyv tulajdonosok között. A sorsoláson a január 31- ig váltott és május 1-én még érvényben volt gépkocsi nyereménybetétkönyvek vesznek részt. — ÁTSZERVEZTÉK a jászfényszarui művelődési otthon ifjúsági klubját. — Egy helyett kettő működik ezentúl: külön a „tizenévesek” és külön a húsz éven felüliek számára. Az átszervezés a fiatalok kívánságára történt. — CSÖREPEDÉST észleltek vasárnap délben az ABC áruházban Mezőtúron. A tűzoltók kétórás megfeszített munkával szivattyúzták ki a vizet a pincéből. — LESZORÍTOTTA motorkerékpárjával az őt jobbról előzni akaró Dávid Géza szelevényi motor- kerékpárost Üli István oagyrévi lakos, Cibakháza belterületén. Dávid Géza és utasa, Jakab Mátyás könnyebben megsérültek, motorkerékpárjukban mintegy nyolcszáz forintos kár keletkezett. — IDŐS B. J. tiszajenői lakos rentábilissá kívánta tenni az állattartást. Disznaját a tsz kukoricagóréjá- nál „kapták rajta”, amint jó étvággyal fogyasztotta a társadalmi tulajdont. Gazdáját kétszáz forint pénzbírsággal sújtotta a szabálysértési előadó. — MA KEZDŐDNEK Szolnokon az agrárnapok. A III. Szolnoki Kulturális Hetek tudományos programjába illően három napon át hangzanak el előadások a mezőgazdaság időszerű gondjairól a megyeszékhelyen. — HARMINCNYOLC négyes találatot értek el a lottózók az idén megyénkben. A négytalálatos szelvényekre kifizetett ösz- szeg 1 816 527 forint volt. Ezenkívül az év első négy hónapjában százhuszonnyolc Szolnok megyei lottózó csaknem 1,3 millió forint értékű tárgynyereményhez jutott, közülük ketten öröklakást nyertek. A nagy nyeremények fokozzák a játékkedvet. Ezt izgazolja többek között az, hogy négy hónap alatt 4 188 942 lottószelvényt adtak el megyénkben, kétszázezerrel többet, mint egy évvel korábban. A totó hivatalos nyeremény» jegyzéke A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság közli: a totó május 14-i, 19. sz. fogadási hetére beérkezett 1 113 502,5 db szelvény, nyeremény- alap a jutalommal együtt 2 004 304,— Ft. 13 találatot 29 fogadó ért el, nyereményük szelvényenként a nyereményilleték levonása után 14 929,— forint. 13 plusz egy találatot öt fogadó ért el, ezek nyereménye az illeték levonása után 46 998,— forint. 12 találatos szelvények száma 1130, szelvényenkén- ti nyeremény, az illeték levonása után 255.— forint 11 találata 13 714 fogadónak volt, nyereményük szelvényenként az illeték levonása után 21,— forint. 10 találatot 76 682 fogadó ért el, ezek szelvényenként! nyereménye, az illeték levonása után hét forint. — ÖNKÉNTES tűzoltócsapatok járási versenyét tartották meg vasárnap Abádszalókon. A tiszafüredi és törökszentmiklósi járás hatvan ifjúsági és felnőtt csapatában hatszáz önkéntes tűzoltó versengett a díjakért. Az elméleti és gyakorlati vizsgakérdések győztesei szép tárgyjutalmakat kaptak. A Nap kél: 4.06 h-kor, nyugsz.: 19.15 h-kor. — A Hold kél: 9.40 h-kor, nyugsz.: 0.54 h-kor. IDŐJÁRÁS JELENTÉS: Várható időjárás: Időnként megnövekvő felhőzet, többfelé eső, záporeső, zivatar. — Élénk, időnként megerősödő déli, délnyugati szél. A nappali felmelegedés elsősorban nyugaton kissé mérséklődik. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet 21—25 fok között. — KIGYULLADT Karcag-Kisdűlőn egy 6x14 méteres tanyaépület vasárnap délután negyed négykor. Az azonnal riadóztatott tűzoltók már délután négy órára megfékezték a veszélyesnek induló tüzet, A tetőszerkezetben mintegy háromezer forintos kár keletkezett, sérülés nem történt. — MUNKÄSÖR feleségek találkozóját rendezte meg május 13-án este Nagykörűben a szolnoki járási nőtanács. A rendezvényen közel százan vettek részt. — FOLYTATŐDIK a zenés jazz-történet előadás- sorozat. Csütörtökön. 18-án este 7 órakor Jászberényben a Déryné művelődési ház tánczenei klubjában kerül sor a második előadásra, Ezt, mint az elsőt, ugyancsak Fodor Dénes tartja. MOZI: S z o i n o k : Vörös Csillag: Átalakítás miatt zárva. Tisza: Folytassa cowboy, — MÁV: Nyugtalan ház, Kert: Gól, Vegyiművek : Igen. Jászberény: Lehel: Üt a túlsó partra, — Kert: Gábor diák. — Karcag: Déryné: Veszélyben az alagút, MEDOSZ: Királylány a feleségem. Kisújszállás: Ady: A méltatlan öreg hölgy. Kunhegyes: Szabadság: Drága John. Kunszentmártoni Körös: A cár és a tábornok. Mezőtúr: Béke: Ne hagyd magad Pitkin, Dózsa: Bube szerelmese. Szabadság: Aranysárkány. Tiszafüred: Tisza: Katonazene: Törökszentmiklós: Dózsa: Bumeráng, Kert: Királylány a feleségem. — Túrkeve: Vörös Csillag: Mandragóra. SZÍNHÁZ: A szolnoki Szigligeti Színház Jászladányban; Cirkuszhercegnő. A MAGYAR RÄDIÖ SZOLNOKI STÜDIÖJANAK MŰSORA a 222 méteres középhullámon naponta 18.00—19.00 óráig Pipaszónál. — Lemezespole. — Ódon falak — mai diákoi — Alföldi krónika. — Operett- részletek. TELEVÍZIÓ : BUDAPEST 8.05: Iskola-tv. — 17.08: A mi őrsünk. — 17.40: Hírek.— 17.45: A Magyar Hirdető műsora. — 17.55: 100 kérdés — 100 felelet. — 18.40: Üj könyvek. 18.45: Bruegheltől Rembrandtig. — 19.00: Esti mese. 19.10: Hőstenor (nyugatnémet film). — 20.00: Tv-híradó. — 20.20: Zenélő órák. — 21.50: Tv-híradó — 2. kiadás. - 22.10: Időváltozás (kisfilm). BRATISLAVA 16.30: Kének a békeverseny esem én veiről. — 17.25: K1 mit tud? Ifjúsági adás. — 18.40: — BARÁTSÁGI estet tartottah szombaton a békehónap keretében Tisza- siilyön a Görbe-major lakói, mintegy száztízen. A megemlékezés után közös vacsorán vettek részt. — A SZOLNOKI és a kisújszállási Háziipari Szövetkezet összesen több mint hatvanezer leánykaruhát szállít az idén exportra. — TŐBE mint hatszázezer forint gyorssegélyt folyósított az Állami Biztosító Szolnok, Szabolcs és Borsod megyében az árvíz- károsultak számára. A víz levonulása után felmérték az épületkárokat is. Ezek megtérítésére közel egymillió forintot fizetnek. — ÁTESETT a tűzkeresztségen a nemrég átadott új szolnoki távgépíróközpont. Az anyák, illetve a Gizella nap, valamint a ballagás okozta rendkívüli forgalmat a gépek és a kezelők egyaránt jól birták. Május 6-án, 7- én és 8-án 7500 táviratot adtak, illetve vettek az ország legkülönbözőbb részeiből. — KÖNNYÜGÉPKEZE- LÖI tanfolyam indult a vízügyi igazgatóság gépészeti osztályán néhány nappal ezelőtt. A hallgatók alapvető műszaki ismereteket és az egyes gépek gyakorlati kezelését sajátítják el, sikeres vizsga után könnyűgépkezelői jogosítványt kapnak. — IGEN alaposan megvizsgálták a szolnoki állatorvosok a szarvasmarha állományt, gümőkóros fer- tőzöttség szempontjából. A vizsgálat eredményeképpen megállapították, hogy a Lenin Tsz összekötő istállójának és a Damjanich Tsz 1-es üzemegységének szarvasmarha állománya gümőkórmentes. Az összes tehenek mintegy két százalékánál találtak gümőkóros fertőzést, így a teljes gü- mőkórmentesítés rövidesen megoldható lesz. — HÓDÍT a szocialista brigádmozgalom a jászla- dányi Haladás Tsz-ben. A két háromszoros és a három kétszeres szocialista brigád után az idén újabb négy brigád csatlakozott a mozgalomhoz. A víz és labdamérkőzés. — 19.00: Tv-híradó. — 19.30: Tízszer válaszolj! 21.00: Eredmények és tervek. Riportműsor. BUKAREST 16.15: Asszonyoknak. 17.00: Kicsinyeknek: Mese. — 17.25: Iskolásoknak: 1001 kérdés. — 17.50: Hirdetések. 17.58: Pontos idő. — 18.00: A tv esti híradója. — 18.27: Időjárásjelentés. —■ 18.30: Robin Hood kalandjai. — 19.00: Helyiipar és a vásárlók igényei. 19.30: Színházi est: Az utolsó óra. A szünetben: tv-posta. — 22.15: A tv éjszakai híradója. — 22.25: Műsorzárás. Szolnok megyei néplap A Magyar Szocialista Munkáspárt Szolnok megyei Bizottsága és a Megyei Tanác9 lapja Főszerkesztő* Varga József Kiadja a Szolnok megyei Lapkiadó Vállalat Igazgató: Fülemen Lajos Telefon: Szerkesztőség: 20—93. 23—20. 20—69 Kiadóhivatal: 20—94. Szerkesztőség é9 kiadóhivatal: Szolnok. I. sz. Irodaház Index-szára: 25 068 A lapot előfizetésben és árusításban a Szolnok megyei postahivatalok és fiókposták tér- lesztik. A lap előfizethető bármely postahivatalnál és kézbesítőnél. Előfizetési ár 1 hónapra 12.— Pt. Szolnok megyei Nyomdaipari Vállalat Felelős vezetői Mészáros Sándor Hét halál a hét végén RA'DIÓ • TV« MOZI • SZÍNHÁZ Május 16 Kedd Mózes