Szolnok Megyei Néplap, 1967. május (18. évfolyam, 102-125. szám)

1967-05-16 / 113. szám

1967. május 16. mouwm w»«f Li néplap 3 Elektromos repülőkotta - Piszkavas helyett óra Városi politechnikai kiállítás a tanácsházán Vasárnap délelőtt a szolnoki városi tanács nagy­termében Budai Péter művelődésügyi osztályvezető nyitotta meg a város általános iskoláinak politechni­kai kiállítását. A megnyitón fellépett az Abonyi úti iskola énekkara. Az Újvárosi iskola tanulói egy rög­tönzött munkapadon gyertyatartókat készítettek, s azzal kedveskedtek a vendégeknek. A Zagyvaparti iskola növendékei pedig a helyszínen frissen sült po­gácsával kínálták őket Ezt a kiállítást az ősz­szel kezdődő nemzetközi politechnikai szeminárium előkészületeinek jegyében rendezték. Az itt bemuta­tott munkák közül válo­gatják ki a megyei kiállí­tásra küldendő szolnoki anyagot. Bár a szolnokiak „re­szortja” a rajzzal kapcso­latos, egyéb témakörökből is igen gazdag anyagot ál­lítottak ki. Mondhatnánk azt is, hogy kissé túlgaz- dagot, s emiatt meglehetősen zsúfolt a kiállítás. Ez a kis szépséghiba azonban nagyon jó jel. Azt bizonyítja, hogy igen ered­ményes a város iskoláinak politechnikai oktatása. Vi­tathatatlan haszonnal jár ez nemcsak a tanulók mun. kára nevelésében, hanem a szemléltető eszközök ál­lományának gyarapításá­ban is. Most mérik fel, hogy milyen összeget taka­rítottak meg azzal, hogy sok szemléltető eszközt elkészítettek a politech­nikai foglalkozásokon, s nem kellett azokat meg­venni. Bizonyára tetemes összeg mutatható ki. Ez a kiállítás arról is tanúskodik, hogy egy kis ötlettel, leleménnyel nem­csak a munkára, hanem a szebb, a kvalifikáltabb A zeuei la gazai jubileuma Tíz éve, hogy megkezd­te működését Jászberény­ben az általános iskola ze­nei tagozata. Az évfordulót gazdag programmal ünne­pelte meg a Lehel vezér téri 5. számú általános is­kola május 13-án délelőtt. Az ének-zenei tagozat tíz­éves működését dokumen­táló kiállítás megnyitásá­val vette kezdetét az ün- neps égsorozat. Az eredményekben gaz­dag esztendőket a különbö­ző szereplések, fellépések, zenei versenyek alkalmával nyert oklevelek, elismerő sorok, szép fotok bizonyít­ják. Ezután került sor három osztályban bemutató taní­tásra, ahol az ének-, illet­ve a szép tánctanítás mű­helytitkaiba engedett be­pillantást a három kiváló nevelő: Bartos Nándorné, Rohonczy Andrea és Szó­ród Sándorné. A zeneileg magasfokú képzettséggel rendelkező tanulók fej­lettsége, zenei intelligenciá­ja a látottak alapján vált igazán érthetővé. Választ adták a látott órák arra is. hogy a szilárd, biztos ala­pokat lerakó alsó tagoza­tos munka hogyan fejleszt­hető a felső tagozattal igazán tökéletessé. Az órák megbeszélését R&polthy Viktor szakfel­ügyelő vezette, majd Hor- * p9 váth László, az Országos Pedagógiai Intézet munka­társa méltatta a zenei ta­gozat tízéves működését. A délelőttöt Kóbor Antal szol­noki zenei igazgató előadá­sa zárta le az énektanítás­ról és a karvezetés mai kérdéseiről. Az ünnepség este dísz- hangversennyel folytató­dott. Tóth Béla igazgató be­vezető szavai után az inté­zet volt növendékei vallot­tak arról, mit nyújtott ne­kik gyerekkori iskolájuk, majd az alsó és felső tago­zatos tanulók bizonyították a zsúfolásig megtelt szín­házteremben a jubileumát ünneplő zenei általános is­kola magasfokú képzését. A műsorban a salgótarjáni ze­nei általános iskola Vili. osztályos növendékei is felléptek, mint vendégek. Kedves táncokkal, mutatós számokkal emelték az est színvonalát. A hangverseny kamara­kórusait, szép népi táncait az iskola zenei tagozatának alsó és felső tagozatos ta­nulóiból alakult nagy kó­rus követte, amely egyben színpompás befejezése is volt a szép estnek. munkára is lehet nevelni a gyerekeket. Kocsis László, az Újvá­rosi iskola nevelője pél­dául piszkavas helyett ko­vácsolt vasból és lemez­ből óra számlapot készít­tetett. S az óra mutatja is a pontos időt. A szintén bemutatott OHM-tábla, az elektromos repülőkotta és a többi ki­állított tárgy hűen illuszt­rálja, hogy mennyivel könnyebben elsajátítha tó­vá lehet tenni a tananya­got a politechnika alkotá­saival. A városban a szandaszöl- lősi iskolában folyik me­zőgazdasági politechnikai képzés. Hatszáz négyszögöles gya­korlókertjük terméséből mutatnak be zöldségfélé­ket, virágokat, érdekes kísérletet. Egymás mellett álló cse­repekben nevelt lucerna fejlődésén mutatják be például; Belánszki György nevelő érdemeként —, hogy mennyivel dúsabban díszük az, amelyiknek magoltását Rhizonittal vé­gezték el. Az új módsze­rek haszna így szemmel látható a laikusok számára is. Az elsőosztályosok első papírvágástól a nyolca­dikosok sokrétű munkájá­ig érdekes keresztmetszetet ad ez a kiállítás a poli­technikai oktatásról. Érde­mes megnézni nemcsak a szakmabelieknek, hanem a szülőknek is. S. B. Mozog a piac A KISZÖV-nél kapott in­formáció szerint a mezőtúri Ruházati Kisipari Szövetke­zet az idén előreláthatólag 11 millió forint értékű árut exportál. A belkereskede­lem is jelentős, mintegy 15—20 millió forintot kite­vő rendelést ad a szövetke­zetnek. Export-rendelés az első negyedévben nem volt, ezért a szövetkezet a tel­jes kapacitását a belkeres­kedelem szolgálatába állí­totta. Több mint négyszer annyi ruhaneműt gyártot­tak hazai forgalombahoza- talra, mint amennyit elő­zetesen „elterveztek”. Hiába, mozog a piac. Még az a jó. hogy a szövetke­zet lépést tudott tartani vele. Gácsi Mihály grafikai kiállítása a Damjanich Múzeumban Vasárnap délelőtt 11 óra­kor nyitotta meg Kaposvá­ri Gyula múzeumigazgató Gácsi Mihály gyűjteményes grafikai kiállítását a Dam­janich Múzeum földszinti kiállító termeiben. A meg­nyitón megjelentek a város poütikai, társadalmi és mű­vészeti közéletének képvi­selői. A bevezető szavakat szép számú közönség hall­gatta végig. Kaposvári Gyula röviden utalt Gácsi Mihály életének néhány jelentős eseményé­re, majd a művész alkotói törekvéséről beszélt, a kö­zönség figyelmébe ajánlva a kiállított műveket. A kiállított több mint nyolcvan grafikai lapot zö­mével a legutolsó tíz év al­kotásaiból válogatták össze a tárlat rendezni. A bemu­tatott anyagot három terem­ben helyezték el. Az első terem gerincét az ötvenes években született Dózsa ii- nóieummetszet sorozat al­kotta. A második teremben mutatták be a művész réz­karcait, míg az utolsó, har­madik teremben köny/il- tusztrációkat és ex-librise- ket láthat a közönség. Gácsi Mihályt sokan ne­vezik a grafika Villonjának. Ez a _ rokonitás nemcsak kvalitásbeli elismerés, ha­nem egyben egy bizonyos művészi alkotói szemlélet­mód nyugtázását is jelenti. A művész egyéni humora és ezentúl a groteszk iránti ér­zékenysége valóban Villon i gyökerekből táplálkozik, Leginkább talán a középko­ri misztérium játékok vas­kosan népi. de ugyanakkor filozófiai mélységű humorá­hoz, fejlett kritikái szemle­letéhez hasonlítható. Gácsi Mihály látszólag azonos módon vall az apró emberi gyengeségekről, megmosolyogtató gyarlósá­gokról és az emberiség éle­tének legszörnyűbb, legtra­gikusabb eseményéről a há­borúról, az önmaga elpusz­títására való szövetkezésről, a bűnös ostobaságról. A művész humanizmusa azonban e látszólagos azo­nosságban különböző mérté­keket szab. Azzal, hogy ne­vetségessé teszi, ami ostoba és kegyetlen, még visszata- szítóbbá válik az értelmet­len pusztítás. Politikus mű­vész, a meghatározás legne­mesebb értelmében. Mindig érzékenyen reagál a világ eseményeire és művészeté­nek voksát mindig a huma­nizmus mellé teszi le. Em­berábrázolásában soha sem az emberséget, hanem ép­pen az emberi mivolttól idegen vonásokat teszi sza­tírájának tárgyává. Ez a fajta humor az, amelyben sem a művész, sem a művet befogadó kö­zönség nem ismerhet tréfát és ez a fajta nevetségesség az, amely öl. Gácsi Mihály grafikáinak másik nagy erénye, a tar­talmi kifejezésen túl, biz­tos és briliáns technikai megoldottságokban van. A művek szemlélése közben óhatatlanul Dürer és Remb­randt metszetedre gondo­lunk. A különböző tónus ér­tékeik variálása helyett a tiszta vonalrajzra törekszik a művész alkotásaiban. És a vonalakat a mondanivaló gazdag és kimeríthetetlen eszközeként alkalmazza. A kiállításon külön mű­fajt képvisel Gácsi ex-libris művészete. Nem utolsó sor­ban éppen a technikai kivá­lóságok miatt válnak ezek a kis grafikák a mai ma­gyar^ kisgrafika talán legje­lentősebb munkáivá Rideg Gábor A művész autogrammot ad.-NZs Űjjjásziileiésevn lmh§én Egy nop Áfonyin altábornagy társaságában 99 KOROSZ­TÁLYNAK KEDVENCE Még dúltak a harcok! I Véres csaták színhelye volt ; az ország. A szovjet csapa- : tok egymás után vívták : győztes csatáikat, s a fa- ' siszta német csapatok el- ' keseredésükben dühödtem ' vadállat módjára védekez­tek. A 18. gárda lövészhad­test Uzsgorodnál lépte át a határt, majd Nyíregyná- zán, Jászapátin, Jászberé­nyen keresztül elérkezett Vecséshez. Körülzárták Bu­dapestet, s ekkor a szov­jet hadvezetés mindannyi­unk által jól ismert lé­pésre szánta el magát. — Hogy megmentse Buda­pestet a pusztulástól, hogy megmentsen asszonyokat, gyermekeket a biztos ha­láltól, kapitulációra szólí­totta fel a német hadve­zetést. Olyan valaki idézte eze­ket az emlékeket tegnap délelőtt, aki részese volt a Nagy Honvédő Háború­nak; aki parancsnoka volt a 18. gárda lövészhadtest­nek; aki felszabadította Bu­dapestet, s hazánk több nagy városát, kis faluját; aki a hős parlamentereket útnakindította azon a de­cemberi reggelen: Ivan Mihajlovics Afonyin altá­bornagy, a Szovjetunió hőse. Afonyin altábornagy a HM és a KISZ KB meghí­vására tartózkodik hazánk, ban feleségével együtt. S hogy tegnap Szolnokra lá­togatott, az nem volt vélet­len. Tánc az úttörőkkel A Kassai úti iskolában ünnepélyes külsőségek kö­zött fogadták a vendéget. Ám a tábornagy később mégis legszívesebben arról beszélt, amikor a szünet­ben a gyerekekkel táncolt az udvaron, amikor az is­kola folyosóján a kisdobo­sok köszöntötték. E talál­kozás alkalmával a magas­rangú szovjet tiszt érde­kes képeket mutatott a gyerekeknek: — Ilyen volt Budapest, amikor kijutottunk a Du­nához, amikor a németek felrobbantották a hidakat — mondotta. — A képeket egy katonám rajzolta, aki művész volt, aki hős volt. Én Buda ostrománál sé­rültem meg súlyosan. Ti­zennyolc helyen. Egy bu­dai asszony adott egy dun­nát, abban hoztak ide, Szolnokra, A Kilián György Repülő Tiszti Iskola parancsnoka is fogadta a vendéget. Tá­jékoztatta őt az iskola éle­téről, munkájáról, a kisze- sek tevékenységéről. Egy kórházat keresünk — Itt feküdtem sebesül­ten. Ebben a városban ad­ták vissza az életem. Ez a város újjászületésem he­lye. Keressük meg azt a kórházat, ahol feküdtem. Valamilyen iskola — szólt Afonyin altábornagy. És bejártuk a várost, ami­kor a Költői út-i általános iskola előtt hirtelen meg­álljt intett a vendég. Ez az! Mint egy fiatal legény, olyan lelkesen szaladgált az iskola lépcsőin ez az ötvenhat éves ember. Be- nyitogatott tantermekbe, keresve az egykori hadi­kórház műtőjét. Itt van! Csakhogy most a politech- nikások konyhája ez a szoba. Költői Anna utca 7. szám. A ház egyik lakója, Berényi Lukács és felesé­ge a munkahelyéről sietett haza, hogy otthonukban köszöntsék a vendéget. Ez az a ház ugyanis, ahol Afo­nyin altábornagy 1945 ja­nuárjától március végéig betegen feküdt. Innét vit­ték át mindig hordágyon a kórházba kötözésre. A feleségének mutatta: „Itt volt az ágyam, és itt az asztal”. A házigazdák pá­linkával kínálták a ven­déget, s 6 pohárköszöntő­jében ennyit mondott: — „Rendkívül boldog vagyok, hogy feleségemnek meg­mutathattam ezt a helyet. Ö szegény akkor nem tu­dott rólam semmit, élek-e, halok-e. Áz asszonyoknak ís köszönhetem Afonyin altábornagy megmutatta feleségének a Tiszát, a várost, s közben talán százszor is elmondta: „Hogy életben maradtam azt a szolnoki asszonyok­nak is köszönhetem. Egy fiatal szolnoki nő ápolt, s asszonyok hoztak nekem mindennap tojást, gyümöl­csöt, amikor meghallották, hogy itt egy szovjet tá­bornok haldoklik”. — A mi barátságunk vér­rel pecsételődött meg — szólt búcsúzóul — s éppen ezért hiszem, hogy örökre szóL Varga Viktória t

Next

/
Thumbnails
Contents